Somogyi Néplap, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-10 / 291. szám

Gyermekszínpad Sikeres Az előttem ülő két na­gyobbacska fiú lelkesen bólin­tott, amikor legördült a füg­göny. A bólintásban ilyesféle volt: érdemes volt eljönni, gyermekszínpadot nézni. Az idei második önálló estjén há­rom játékot mutatott be a La­ti nca Művelődési Központ gyermekszínpada. Márciusi ta­lálkozásunkkor — amikor Vrany Jánost, Móra Ferencet, fans Sachsot és egy vidám ballada-összeállítást játszottak — úgy éreztem, hogy nehezen bírható tempót diktál önmagá­nak az ifjú együttes. Kisiskolá­soknak nem könnyű a tanulás mellett évi 7—8 produkciót el­készíteni, megyén belül és me­gyehatáron túl rendszeresen játszani. S mindezt úgy, hogy egyszerre lássa hasznát a szín­pad valamennyi tagja és az is­kolák gyermekközönsége. Ezen a ponton nincs különbség fel­nőtt és gyermek színjátszó kö­zött. Az ismeretszerzés és szó­rakozás mellett nevelik, műve­lik környezetüket is. Hányszor beszélnek arról nedagógusok és népművelők, hogy milyen hasznos iskolán belül vagy kívül — mint a gyermekszínpad esetében is — művészeti csoportot szervezni tehetséges és lelkes tanulókból. Túl azon, hogy ebben a kor­ban különösen fogékony a gyermek — s így magyarázha­tó az évi 7—8 produkció —, a kis színjátszó csoport vagy iro­dalmi színpad sokat tehet a mindennapos oktató-nevelő munkáért is. Sokat tehet az öntevékenység kibontakozta­tásáért, a felnőtt életre való felkészítésért, a sokoldalú em­beri személyiség megalapozá­sáért. Abba« bizonyos vagyok, hogy a gyermekszínpad tag­jaiból színházat, művészetet, irodalmat szerető és értő fel­nőttek lesznek. Éppen ezt cé­lozza egyik fontos feladatként iskolai oktató-nevelő munkánk A' A fentieket az előadás él­ménye és néhány üres szék ínyszerítette ki belőlem. A • ; őkékből nem a gyermekek úányoztak, hanem a pedagó­gusok és a színjátszóvezetők, ’ed Lg ilyen lehetőség a Csiky - ergely Színház gyermekeié- ásával együtt ez évben mindössze három volt Kapós- zárón. A legutóbbi bemutató úasztikusan megmutatta az alakuláskor meghirdetett cél­kitűzéseket, törekvésüket, és írt adott az együttesnél folyó rvszerű oktató-nevelő mun­káról. A. gyermekszínpad hét­n bemutatóján elsőként az lindult egy ember című Ko- lály Zoltán-emlékműsort lát­tuk. Az oratórikus színpadi 'őadás tisztán, a dokumen- 'm, líra és zene okos harmó- i. újában mutatta be a felejt­hetetlen zeneköltó gazdag életútját és nagyszerű ember­ségét. Szilágyi János szerkesz- ő-rendező ügyesen felhasznál- a a komplex lehetőséget, min- én bizonnyal olyan pedagó­giai szándékkal készítette el a produkciót, hogy példát mu­tasson egy iskolai ünnepi mű­sor megvalósítására is. Az ösz- szeállítás igényes válogatású anyagból készült, melynek mindegyike szervesen kötődik az iskolai tananyaghoz. A pro­dukció egyik fő értéke az, hogy pontosan annyi ideig tart, amennyit elbír a gyer­mekközönség és a színjátszó együttes. Külön elismerés ille­ti a gyermekek szép vers- és szövegmondását, a Krénusz Tános és a Gárdonyi Géza ál­talános iskola kamarakórusai­évzárás nak — karvezetők: Király La­josáé és Hargittai Teréz — színvonalas éneklését. Az em­lékműsort madárversekből és -dalokból álló összeállítás kö­vette, Madárka, madárka cím­mel. A két szerkesztő — Leinber- ger Ágota és Szilágyi János — Vörösmarty Mihály, Gyulai Pál, Áprily Lajos, Csanády Imre verseit és Móra Ferenc elbeszéléseit építette be a játék anyagába. Az irodalmi anyag­hoz jól válogatták a szebbnél- szebb virágénekeket és népda­lokat. Értékes összeállítás, jól­lehet itt kevésbé sikeres a színpadi megvalósítás. Egy­részt hosszú a produkció, más­részt Szilágyi János — akitől az emlékezetes »Zim-zi-zim« című műsor óta megszoktuk, hogy mestere a jelzéses, sok ötletű játéknak — többet épít­hetett volna a gyermekek já­tékosságára, alakító-formáló készségére. Azt is megjegyez­ném, hogy ez a játék pódiu­mon minden bizonnyal sikere­sebb lenne. A Madárka, ma­dárka jó átmenet volt az em­lékműsor és az előadás máso­dik részében következő Ki mát tud? »pamflett« között. A »hetvenkedőben« a szín­pad olyat produkált, amelyet még gyermekegyüttestől nem láttam. Ha mondják, sem hi­szem el, hogy egy két és fél oldalas, vázlatszerű forgató- könyvből 40 perces műsort rögtönöznek. A harsogóan ne­vettető játékból kiderült, hogy a gyermekek kitűnő és tuda­tos megfigyelők, meglepően fejlett az utánzó és karikírozó képességük. Azt hiszem, hogy ez a »rögtönzött színjátszó» stílusra épülő produkció siker­rel megállná helyét más, ran­gosabb fórumon la. Elismerés Ule« Szilágyi János kezdeményező, alapötle­tet adó és vezető-rendező munkáját. A szó szoros értel­mében vezetésre volt csak szükség, hiszen a színpad tag­jai közösen készítették el a műsort, írták és játszották a magukét a vázlathoz: látvá­nyosan, sziporkázóan sok ötlet­tel figurázták ki a Ki mit tud? fonákságait. z utca kaptatóját végig vizes törzsű diófák kí­sérik. A domboldalon meglapuló présházakat és né­hány lakóházat leszámítva Miklósinak két utcája van. Ebből is látszik, hogy kis köz­ségben járunk, a siófoki já­rásban. Kisközségben, amely tanácsilag Nágocshoz tartozik, a felső iskolások Törökkop- pányba járnak át. Amikor azt kérdeztem, hogy nagy-e a lélekszám apadása az elvándorlás miatt, azt fe­lelték: már nem, és régebben sem volt különösebben nagy. A tanítónő, Buksi Jánosné így mondja: — Dolgos, szorgalmas embe­reknek ismertem meg az itte­nieket, amióta itt lakom. Tö­rődnek a falujukkal. Ez igaz. Meglátszik a porták képén is, meglátszik a takaros külsejű — nemrég tatarozott — iskolán is. Ahogy hallottam, a művelődési ház rendbetéte­le is napirendre kerül. Ami a legszükségesebbnek látszik, a jó út, mert bizony a két be­tonjárda között sártenigerben győzködnek a fogatok. Azt el kell mondaná, hogy Miklósi nagy részben német nemzetiségű község. Igaz, ezt így mondta valaki: mi magya­rok vagyunk, ha németül is beszélünk. A kitelepítés után több felvidéki család költö­zött a községbe. De nincs vá­lasztóvonal, főleg a fiatalok között nincs. A tanítónő, aki megszerette a falut, így beszél: — A hagyományokat érde­mes lenne megőrizni. Megfi­gyeltem például, hogy az ün­nepek mennyire befolyásolják az asszonyok öltözködését. Mi­kor húznak vadrózsa színű, mikor fekete, mikor lila ruhát. Szavaival, mondhatni, »té­mánál« vagyunk, hiszen — miként a cím is ígéri — üze­netet hoztunk Miklósiból. A hagyományőrzésről. A templom előtt világhábo­rús halottak nevét böngészem, és gyorsan kitetszik, a falu va­laha néhány nagyobb család volt: igen sokszor ismétlődő nevek mutatják ezt. Amikor’az ember a helybe­lieket hallgatja, képek.pereg­nek a szeme előtt arról, ho­gyan múltak el a téli esték a kis somogyi faluban. Igaz, ak­Klujber László Munka közben. kor nem villanyfénye verődött vissza a hóról, hanem maga a hó világított fehér tisztaságá­val és ropogott a klumpák alatt. Mi is a klumpa? Mikló­siban még ma is nagyon sokat lehet látni; facipő, ügyesen ki- nagylányok faragva, csak bele kell buj­tatni a tutyis lábat. Mi a tu- tyi ? Kötött lábbeli, az asz- szonyok maguk fonták, festet­ték a gyapjút, és maguk is kötötték meg tutyinak, kap­cának. , Vinkler Já­nosné bemu­tatta a mun­kát: — Én már lánykoromban megtanultam, a mai fiatalokat nem nagyon ér­dekli. Az utol­só rokkakészítő is meghalt. Én még fonok. Az­előtt, amikor kendert is ter­mesztettünk, abból is készí­tettünk. össze­törtünk régente fonogatni, be­szélgetni, de most már a té­vé előtt pereg a rokka. — És a régi népszokások? — Így télen volt bőven. Disznótorban valóságos lako­dalom, énekszóval, karácsony­kor pedig többféle szokás is járta. A férfiak a Heródest játszották él, a lányok a pa­radicsomjátékot, a kicsik pe­dig a krisztkindlit... Mindhárom játék — amely-- ről Vinkler Jánosné említést tett — német eredetű, vallá­sos tartalmú népszokás, a ka­rácsonyi hagyományok elját­szása az ünnepi alkalomkor. Rendkívül jellemző, hogy He- ródes alakját frakkban és ci­linderben képzelték el. A para­dicsomjátékot pedig csak játszották. A Kicsi a lány — nagy a sár. Érdekességek a régi Somogyból HATVAN ÉVVEL EZELŐTT, 1912 áprilisában a somogyi sajtó képviselői meglátogatták Rippl-Rónai Ödön magán- gyűjteményét. Jubileumi láto­gatás volt, neim sokkal koráb­ban nyilatkozta a gyűjtő, hogy immáron harminc esztendeje sokasodnak nála a képek. A hat szobában képtárnyi anyag tárult eléjük: Ronson, Mayole, Vouillard, Cnowles és mások a külföldi. Munkácsy. Liezen- Mayer, Szinnyey, Székely, Lotz, Rippl-Rónai, Kernstok, Holló- si pedig a magyar mestereket reprezentálták. Volt ezenkívül a múlt század elejéről bútor; sótartó, tükrös, faragott bot, a kiegyezés körüli évekből. És papír, könyv, miegyéb tö­ménytelen. Az újságírókkal való beszélgetés során szó esett más műgyűjtőkről is, így Andrássy Gyuláról, Nemes Marcellről és másokról. Ilyen érdekes dolgokat ol­vashatunk a korabeli újságok­ból. Abból az időből, mely ma már csak a legidősebbek em­lékeiből idézhető vissza. 1912-ben írta a Frankfurter Zeitung egyik cikkében Rippl- Rónai mesterről, miután pik- túráját Gauguin erejéhez ha­sonlította: »Emlékeztet a franciákra, de ami a legjobb benne, az mégis föltétlenül egyéni. Ez az egyé­ni pedig nem nemzetközi, ha­nem magyar. És ez a művé­szet éppen azért európai mű­szét A somogyi negyvennégyes bakáknál tavaszi hadgyakorla­tot tartottak, és áprilisban olyan tél volt, hogy a marcali járásban minden gyümölcsfát lefagyasztott a hófúvás. Ne- mesviden tombolt leginkább az idő, Fonyódon és környékén pedig vastag jégpáncél borí­totta a vizeket S mindezek tetejébe áprilisban leégett az amúgy is düledező Kaposvá­ri Színkör. (Olyan neves szí­nészek voltak akkor Kaposvá­ron, mint Füredi Béla szín- igazgató, a később másutt is sokat dicsért Nyáray Antal, vagy Haraszti Vilma. Akkor is az operett volt a legkedvel­tebb látványosság — éppen a »Leányvásár« bemutatását ígérték és hirdették kitartóan. Móricz Zsigmond is akkor kez­dett népszerű lenni nálunk: nagyban segítette ezt a »Sári bíró« sikeres bemutatása.) Mondhatjuk, hogy a városia­sodás terén is nagyot lépett Kaposvár. A Kaszinó új épü­letbe költözött, és megkezdő­dött a Rákóczi tér parkosítá­sa. A Rózsa és Hársfa utcában az építkezéseknél csontvázak kerültek a felszínre. (Itt vala­mikor temető volt. 1770-ben II. József mint trónörökös Ka­posváron járt, és igen helyte­lenítette, hogy a város köze­pén, a mai Kossuth téren, a templom körül találta a te­metőt. Megparancsolta a kite­lepítést, ami 1776-ban meg is történt Akkor lett az első ke- Rárafa utca kör­nyékén, a nyugati pedig a mai Rokkanttelep déli részén.) Kaposvárról az újság leve­lezői panaszkodtak, nem lehet telefonvonalat kapni, mert sok az előfizető, de kevés a vonal! Ezzel egy időben nagy riport számolt be a postapalota épí­téséről. 82 éves volt 1912-ben az uralkodó, Ferencz József. A későbbi szarajevói merénylet áldozata, Ferenc Ferdinánd trónörökös nagyszámú népsé­gével Festetich Taszilónál va- dászgatott Berzencén ... Hírül adták, hogy kiszaba­dult a börtönből az utolsó so­mogyi betyár, Oroszlán Pali. írták, hogy csodalátó asz- szonyok nagy processzióval többször is kivonultak a szent- jakabi erdőbe, ahol egy há­romágú fánál nagy éneklése­ket, hangos »ájtatosságokat« tartottak. Egyikük azt híresz- telte, hogy a SánU» vize vér- cseppeket izzadott. Olyan nagy volt a nekibuzdulás, hogy vé­gül a karhatalom is föllépett a nyilvánvaló kegyes csalás el­len. A megyében megkezdték Siófok villanyvilágításának építését. Csurgón a megyei tü­dővészes gondozó javára sike­res hangversenyt sikerítettek Grieg, Mascagni, Mozart, Men­delssohn, Chopin és Puccini műveiből. Kiállításon mutat­ták be Balatonikeresztúr fejlő­dését, és megindult a munka Pojtner Sándor fagyárában is. A munkások mozgolódtak. No«y népgyűléet tartottak pL júniusban, és sok embert moz­gatott meg a szabósztrájk. (La- di János erdekes tárcákat kö­zölt a vidéki életről, a parasz­ti nyomorú sorsról. Ebben az időben születtek a Ladi-féle híres »Céklafalvi írások«.) A Balaton mentén igen jó idő volt, és emelkedést mutatott a tó mellett nyaralók statisztiká­ja a korábbi évekhez képest. (Örömmel tették közzé a vég­eredményt: ÖSSZESEN 8069 vendég üdült, szórakozott a déli parton!) »Építsen sporttelepet a vá­ros!« — követelték a kapos­vári futballbarátok. Tízéves volt a KAC — és százéves a gimnázium. Megtartották az első bókszmérkőzést Kaposvá­ron, és sokan nézték meg azo­kat, akik vállalkoztak a Bala­ton átúszására Szántód és Ti­hany között. (Abban az időben közreadták, hogy ismét terve­zik híd megépítését a révnél!) Tömörkény István: Meze5 népek c. elbeszélését közölte Kaposváron, és meginterjúvol­ták a készülő somogyi monog­ráfia (Csánki: Samogymegye) szerzőit. KÉT NAGY ESEMÉNYE is volt a városnak, illetve a me­gyének: a nagyatádi polgári iskola tanára, Mudin Imre 12 méter 81 cm-es dobással ha­todik lett a stockholmi olim­pián súlylökésben. A másik a kulturális területről való: a 1872-es téli tárlat, melyet a megyeház nagytermében ren deztek meg, országosan is nagv sikert aratott. Ott mondta a később sokat idézett nevezetes szavakat Rippl-Rónai József: »Kaposvár kiállítóhelyiségek nélküli szépművészeti köz­pont- Dr. D. B. krisztkindli a betlehemes vál­tozata. A másik szép hagyomány a német népdalok összessége. Ügy tudom, a miklósiak sze­retnek énekelni, és a tanítónő, aki egyben a helybeli népmű­velő is, elmondta, hogy nagyon jó nemzetiségi népdaléneklő kórust lehetne szervezni a fa­luban. Lényegében erről hoztuk te­hát az üzenetet, erre készül­nek a miklósiak. A megyei ta­nács két népművelési vezető­je, Klujber László és Csíkvár József kint járt a községben; mert támogatni kívánja a megalakuló nemzetiségi ha­gyományőrző együttest. Buksi Jánosné. A tanácsi körzet vezetőjével, Vinkler Istvánnal a dombol­dal! présházban találkoztunk, vidám társaságban, de hát a népdalokhoz ülő is a jóikedv. A miklósi üzenet végére ő tett pontot, mondván: ismeri a falu népét, kedvvel és öröm­nél vállalkozik arra, hogy megőrizze ezeket a szép ha­gyományokat, és a kis község részese lesz az újjáélesztett so­mogyi folklórnak. Tröszt Tibor Krip: Gyertya*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents