Somogyi Néplap, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-08 / 289. szám

/ Edőcs második, Ferstek harmadik Leningrádban befejeződött az a nemzetközi ökölvívótorna, amelyen nyolc ország sporto­lói vettek részt. A magyar ökölvívók közül ketten jutottak dobogóra. Ne­hézsúlyban Edőcs István (Ü. Dózsa) a második helyen vég­zett, miután a döntőben vere­séget szenvedett a Szovjet­unió 1971. évi ifjúsági bajno­kától, V. Alekszejevtől. Lég- súlyban Ferstek (Kaposvár) harmadik lett. A torna legjobb ökölvívójá­nak felajánlott díjat a 26 éves lengyel Z. Zbisewski kapta. Úttörő-olimpiai megyei bajnokok az asztaJiteniszezésben: Siklósi Katalin (Siófok), Háttá József (Kapuvár) és a Lengyeltóti Általános Iskola csapata 29 fiú és 17 lány állt teg­nap reggel asz­talhoz Kapos­váron, a Ber­zsenyi Dániel Általános Isko­la tornatermé­ben, ahol az úttörő-olimpia megyei aszta­litenisz döntőit tartották. A ko_ rábbi járási győztesek sze­reztek jogot a megyei döntőn való indulásra. Balogh József; a Kaposvári Városi Asztali­tenisz Szakszö­vetség vezetője - — a verseny- bíróság elnöke — elégedetten nyilatkozott: — Ez az első eset hogy valamennyi járás elküld­megtisztelő megbízást — mon­dotta. Aztán négy asztalon elin­tő versenyzőit A sok induló ^ult^útjfra ® kiskaucsüklab- v | da M^nt az ilyen tipusu verse­ugyan gondot okozott nekünk, nyékén az már megszokott, de szives örömmel vállaltuk a j akadt néhány olyan járási Az Újpesti Dózsa már őszi első Hullámzó teljesítmények, közepes színvonal a labdarúgó NB I-ben A legmagasabb osztályú lab­darúgó-bajnokság hú képét adja .mindenkor annak, hogy hányadán is áll minálunk ez a sportág. Nem kivétel a most befejezéséhez közelgő őszi for­duló sem. Amikor megkezdődött leg­jobb labdax-úg'óink bajnoki pontvadászata, voltak pillanat­nyi felvillanások. Akadt né­hány érdekes, jó mérkőzés, amely azt sejtette, hogy talán valóra válnak reményeink. Az­tán jött a hideg zuhany. A remekül kezdő Vasas elég hosszú időre hullámvölgybe került. A négyszeres . bajnok Újpesti Dózsa ügy kezdett, mintha ebben a bajnokságban csupán a bajnoki táblázat va­lamelyik középső helyét céloz­ta volna meg. Vezetett az MTK is, amelyik most 8. he­lyén áll. Volt az élen a Honvéd is, de hogy ez az’ első hely nem volt stabil, azt mutatta a következő heti bajnoki táblá- r zat, vagy az olyan mérkőzés, mint a zalaegerszegi, ahol az újonc alaposan elpáholta a | bajnokesélyesek sorába tartozó | kispesti csapatot. Bajnokesé- í lyesnek kiáltották ki sokan a j Ferencváros együttesét is. A j zöld-fehérek azonban éppen a rangadó mérkőzéseken, az Ü. Dózsa, az MTK, vagy most szerdán a Bp. Honvéd ellen mutatta, hogy tavaly óta nem történt lényeges változás az együttesnél. Erősen középszerű csapat benyomását keltette szerdán is a Fradi. Az a tény, hogy az ószi idényben szinte hétről hétre Téli áruk vására i december 11-től 23-íg a nagybajami -ájé$s njtlháza'Ü' ® cipő boltjában. régi ár vásári ár« Női müperzsa kábát 3630 2900 Női Lujza kabát 850 510 Női szövetruhák 295 150 Bakfiskosztüm 600 360 Leányka szövetruha 245 150 Esögaltér 315 190 Női félcipő 157 100 Női porosza;pő 260 130 Női cipő 227 115 Leányka félcipő Iái 75 Es még sok egyéb ruházati és cipőáru 40-50 %-os enged­ménnyel, amíg a készlet tart Tekintse meg szakboltjaink készletét, vásároljon olcsó áron minőségi árat! SZERETETTEL VARJA AZ ÁFÉSZ VEZETŰ6EGE helycsere történik a bajnoki táblázat élén, tükrözi a hul­lámzó teljesítményeket. A folytonos helyváltoztatás ma­ga még nem negatívum, sőt, talán éppen ezzel válna érde­kesebbé a bajnokság. Sajnos; az ingadozás jelen esetben mégis olyan tényező, amelyik nem a bajnokság javára, ha­nem éppen ellene szól. Nagyon közepes a színvonal (még ha Illovszky szövetségi kapitány kaposvári tájékoztatóján ta­gadta is ezt). Aki egy kicsit is fel tud javulni, és formáját időzíteni tudja, mint például az Újpesti Dózsa, az a sok ki­egyensúlyozatlan együttes kö­zött könnyen egérutat nyer. A forma állandósításával és bajnoki rutinjával az Újpest teljesen megérdemelten tört fel a táblázat aljáról az élre. és ezt az első helyet ősszel már nem is lehet elvenni a lila-fe- j hérektől. •j Örökké visszatérő óhaj lab- ; darúgásurtk fellendítése. Az j úgyszintén, hogy népesüljenek | be ismét a lelátók. Mert bi- j zony a soroksári ezer vagy a | pécsi ezerötszáz néző kiállítja I a bizonyítványt a jelenlegi lab- j darúgó NB I-ről. Ahol a szur- i kolóhad valamit is remél, ott j manapság ás szép számmal ösz- j szegyűlnek a nézők. Most szer- j dán délután is csaknem tízezer ember volt kíváncsi Győrben j az idei bajnokságán kétségkí- í vül jól szereplő Rába ETO és a | Zalaegerszegi TE összecsapásá- | ra. Magyarán: a közönséget j csak ideig-óráig lehet megté­veszteni. Vasárnap befejeződik az NB I-es bajnokság őszi fordulója. Bármit hozzon is az idényzáró sorozat, nem lehetünk teljesen elégedettek. Bizonyára a sport- | ág szakvezetőinek is akad gondjuk majd a téli hoT ; idényben, mert ki kéne mozdí- j tani a magyar labdarúgó-baj­nokságot a jelenlegi helyzeté­ből. I K. S. győztes, akinek tudása messze elmaradt a leg jobbakétól^ de a tegnapi kaposvári versenyen nem ez volt a legjellemzőbb. Balogh József szerint nagyon nagyot emelkedett a színvonal. Tükrözte a bajnokság, hogy hol foglalkoznak komolyan a téli olimpia versenyógaival, közöttük az asztaliteniszezés­sel. Különösen a végküzdel­mek elégítették ki a jelenle- j vöket, akik nemegyszer lelkes j tapssal köszöntötték a győz­test, de még olykor a vesztest | is. A lelkes fiúk és lányok kö- | zül bizony sokan rászolgáltak az elismerésre. A majdnem egész napon át folyó versenyeken végül is az alábbi végeredmény szüle­tett: Leány egyes bajnok: Siklósi Katalin (Siófok, edzője: Ko­vács József testnevelő tanár), 2. Gadanecz Katalin (Lengyel­tóti), 3. Wolf Anikó (Siófok). Fiú egyes bajnok: Háttá Jó­zsef (Kaposvári Pázmány Pé­ter Alt. Isk., edzője: Varga Gyula testnevelő tanár), 2. Kecskeméti László (Lengyel­tóti), 3. Niklai János (Nikla). Csapatverseny. Bajnok: Len­gyeltóti Ált. Iskola (Kecske­méti László, Gadanecz Tamás, Kovács Anikó), edző: Sándor István testnevelő tanár, 2. Sió­fok, 3. Homokszentgyörgy. Portiseb a második helyen San Antoniófaan a nagymes­tereik tornáján szerdám két játszma kivételével befejez­ték a függőiket. Portisch Lajos ellen az amerikai Saidy foly­tatás nélkül feladta a játsz­mát. Petroszján legyőzte Lar- sent, Kérész csak fél pontot szerzett Smith ellen, s így a magyar bajnok két fordulóval a befejezés előtt a második helyen áll fél ponttal Kérész és Gligorics előtt. AzNB-l állása 1. Ű. Dózsa 14 10 1 3 33:9 21 2. FTC 14 8 3 3 28:17 19 3. Honvéd 14 7 4 3 29:14 18 4. Vasas 14 8 2 4 26:17 18 5. Rába ETO 14 8 1 5 27:20 17 6. Videoton 14 7 2 5 22:18 16 7. Csepel 14 4 7 3 20:16 U 8. MTK 14 4 7 3 16:15 ö 9. Tatab. 14 6 3 5 16:16 15 10. ZTE 14 5 3 6 19:17 13 11. SZEOD 14 4 5 5 16:23 13 12. Egyetértés 14 3 5 6 12:25 11 13. SBTC 14 4 2 8 19:27 10 14. Pécs 14 1 6 7 8:21 8 15. Komló 14 1 6 7 10:20 8 16. Diósgyőr 14 l 5 8 9:26 7 Szilveszierezzen a balafoMszárszói Véndiófában Ropogás malacpecsenye, magyaros éteikiilönlegességek, kitűnő italnk, hangulatos cigányzene. 3287212112] Imijük k3l/2S V33Jí^iiÚe! Asztalfoglalás személyesen, vagy telefonon a 40-407-es számon 1972. december 28-ig, DECEMBER 8 PÉNTEK Mária Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: A ködöK az ország nagy részén felosztanak* a ködszitálások fokozato­san megszűnnek. Változóan felhős, enyhe idő, va­lószínűleg eső nélkül. Megélénkülő déli—délnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hómérséklet m*3 6—11 fok között lesz. — Jól sikerült véradónapo­kat tartottak a siófoki já­rásiban. Sérsekszőllósön, Som­ban és Miklósiban a lakos­ság tíz százaléka adott vért. Ugyancsak sokan jelentek meg Amdocson is; a nagyköz­ségben több mint negyven li­ter vért adtak a siófoki kór­ház folyamatos vérellátására. — Közös témajavaslat­gyűjteményt jelentetett meg a TIT somogyi szervezete, az SZMT es a megyei tanács művelődésügyi osztálya a jö­vő évi előadásokra. A gyűj­temény aktuális kérdéseket ad közre, valamennyi szak­osztály területéről. — Száztízen két sertést ér­tékesítettek az idén a ház­tájiból a szövetkezeten ke­resztül Rákiéban. — A közeledő karácsonyi ajándékvásárlás megköny- nyítéséről gondoskodik a ke­reskedelem, amikor minden, a Videoton gyár által forga­lomba hozott televíziós ké­szülék vásárlásánál az eddi­gieknél nagyobb kedvez­ményt biztosít. December ele­jétől 1973. február 28-ig ugyanis a részletre vásárolt készülékeknél mindössze 10 százalékos előleget kell lefi­zetni. — A tavalyinál 3 millió fo­rinttal nagyobb értékű áru­készlettel gondoskodott az idén a vásárlói igények ki­elégítéséről a siófoki áfész. A jövő évi fejlesztés keretében csupán az egységek gépi be­rendezéseinek pótlására mintegy 300 ezer forintot for­dítanak. — Hazaérkezett a KISZ központi művészegyüttese a csaikneim kéthónapos egyesült államokbeli és kanadai tur­néjáról. A Rajkó-zenekar, a tánckar és szólistái fölléptek Washingtoniban, három elő­adást tartottak a New York-i Carnegie Hallban, jártak Ot­tawában, és számos kisebb városban. 35 előadásukat és 5 matinéjukat 70 000 néző te­kintette meg. — A téli autóvásárt Siófo­kon 1972. december 10-től 1973. május 1-ig a hajóállo­más melletti parkolóhelyen tartják meg minden hónap második és negyedik vasár­napján. ' — Műsoros összejövetelt tart a Somogy megyei és a Kaposvár városi Pedagógusok Szakszervezete nyugdíjas ta­gozat vezetősége december 12- én du. 3 órai kezdettel az SZMT székház nagytermében. Nem volt ittas, de ö a felelős November 5-i számunkban hírül adtuk, hogy Kapospula és Attala között közúti bal­eset történt: Fábián János csornai villanyszerelő Komár segédmotonkerékpárjával ne­kiütközött egy Nysa teher­kocsinak és súlyosan megsé­rült Akkori értesüléseink alapján azt közöltük, hogy Fábián ittasan vezetett Köz­ben megérkezett a vérvizsgá­lat eredménye, amelynek alapján helyesbítünk: Fábián a balesetkor nem volt ittas. A balesetért viszont a rend­őrségi vizsgálat eddigi meg­állapításai szerint ő a felelős, s ezért szabálysértési eljárást indítanak ellene. — Villanybojler 80, 120 és 200 literes nagyságban érke­zett a Somogy megyei Ipar­cikk-kiskereskedelmi Válla­lat villamossági-—miiszaki szaküzletei-be. (10151) 140 évvel ezelőtt, 1832. december 8-án született BJÖRN STJERNE BJÖRNSON Nobel-díjas norvég író, költő, aki 78 éves korában, 1910 ta­vaszán halt meg Párizsban. Apja vagyontalan luteránus pap volt. Korán kezdett írni, s összesen 28 színművét, kéttu­catnyi elbeszélést, két regényt, tizenkét kötetet megtöltő pub­licisztikai anyagot és ^levelet hagyott az utókorra. Munkás­ságának első periódusából az 1857—1872 közötti időszak alko­tásait tartják egész életműve legeredetibb, maradandó részé­nek, elsősorban történelmi drá­mái miatt. Érdeme, hogy a ha­gyományos paraszti témájú el­beszélés műfaját ismét világ­irodalmi szintre emelte. Elbe­szélései a tömegesen olvasni kezdő norvég nép első olvas­mányai voltak. Költészete egymásba mosódó kettőséget mutat: finom lírai elemekből szőtt drámai kom- ponáltsága és az országos al­kalmak néptribuni rctorikájú költeményei egyaránt jellem­zőek rá. Magasrendű zeneiség jelentkezik verseiben; többet közülük neves norvég zene­szerzők, például E. Grieg és R. Nordraak zenésített meg. Munkásságát 1903-ban Nobcl- díjjal jutalmazták­-r összeomlott egy ház Bu­dapesten. A metró nyomvo­nalának építése miatt több házat lebontanál-: a Baross utcában és az Üllőd úton. Eközben tegnap delélííít a nagy épület egyik szárnya összeomlott. Töhb személyt maga alá temetett a leomlő anyag. — Száj- és körömfájás megbetegedés előfordulása miatt Prágában hivatalosan bejelentették, hogy a cseh­szlovák szövetségi kormány 1972. december 8-án 00.00 óra­kor kezdődő hatállyal elren­delte a magánszemélyek ki- utazási tilalmát Magyaror­szágra, Romániába, Jugoszlá­viába és a Szovjetunió kár­pátukrajnai területére. Az intézkedés visszavonásig ér­vényes. — összeütközött és bezu­hant két katonai repülőgép kedden este az Egyesült Államok-beli Dél-Karolina óceáni partja fölött. Egyelőre nincs pontos információ ar­ról, hogy a C—130 típusú szállítógép és az F—103-as mintájú vadász fedélzetén hányán tartózkodtak; a hala-- los áldozatok számát legke­vesebb négyre becsülik. Bi­zonyos, hogy a katasztrófát a gépeken utazók közül senki sem élte túl. A zuhanó légi járművek kigyulladtak, s roncsaik több kilométeren át elborították az ott haladó autósztráda egy-egy szaka­szát „Diihäs brigád * Londonban szerdán este tíz évig terjedő börtönbünte­tésre ítélték a bombamerény­ieteket elkövető »dühös bri­gád- négy férfi és egy nő- tagjáit Valamennyien volt egyetemi hallgatók, ■ egyikük sem idősebb 25 évesnél. Pe­rük 111 napon át tartott. — Szilveszterezzen WeimarbanS Az Express Utazási Iroda társas- utazást szervez Weimarba 1972. december 29. és 1973. január 4. ’ között. Részvételi díj: 1550 Ft. Jelentkezni lehet a 13-556-os te­lefonon, vagy személyesen. (10169) — Értesítjük a lakosságot, hogy 1972. december 10-én Siófokon autó- és motorvásár lesz» (-10134)

Next

/
Thumbnails
Contents