Somogyi Néplap, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-28 / 304. szám

1

Behai idézése

KISKIRÁLYOK

A MOSTANI karácsonyi ünnepen azt hiszem a legboldogabb Heltai Jenő lehetett volna, ha látja az 1913-ban írt két kisregénye, a Family Hotel és a VII. Emmanuel és kora tévéjáték-változatát. Ez a jogosan feltételezett öröm nem az újrafelfedezés, a -jelenlét az utókorban-« tudata, hanem az, amiről Heltai álmodni se mert talán, hogy e művekből valaha játék lesz: dialógus, szellemes, művészszájból hangzó párbeszéd, szó- párbaj-parabola. A Vígszínház egykori háziszerzője — az életműből úgy tetszik — legtöbbet a színpadi játékra tette föd: a párbeszédre, a fordulatokra, a nyelvi választé- kosságira. Ha valaki megírná egyszer az úgynevezett -irodalmi dráma« hazai monográfiáját, okvetlenül helyet kellene szorítani a százégy éve született Heltainak.

Színház és szerkesztőség ▼olt a legfőbb alkotói -élettere«, valamiféle roppantul szellemes és okos munkaelosz- tásaal: ami egyik helyütt

történt«, megénekelte a másik helyen. Persze a szerkesztőség alatt nem szabad csak egy füstös pesti redakciót értenünk, hanem Konstantinápolyi is, meg Párizst is gondoljuk hozzá, ahonnan tudósít: világnyi műhelyt. És a színpad sem csak a Vígszínház vagy a Magyar Színház deszkáinak néhány négyzet- métere, hanem a színpad, a mostani is tehát

E két helyen szövi sanzonjainak tenyérnyi és regényeinek utcahossznyi szövetét is. És milyen jó matéria mindkettő! Elszakíthatatlan, eltép- hetetlen, sőt a televízió -szabászai« is figyelmes kímélettel bántak vele, nem''toldottak bele idegen -textíliákat«, hiszen csak alakítani kellett a két kisregényt — -újrakölte- ni« a képernyőn. Csak szeretni kellett még egyszer.

Nem tagadom, lehet, hogy elfogult vagyok Heltaival mint ahogy mindenki elfogult azzal, akit nagyon szeret. Sőt annak tudatában vagyok elfogult, hogy köztudottak e -szövetnek« a gyengéi is, némely színhibái is. Mégis, úgy érzem, az ünnepi képernyő legszebb karácsonyi ajándéka ez a kétrészes játék volt.

Heltairól azt mondják, hogy a századelő túlhajtott divatú, már-már unalomba hajló társalgási színműveit oldja frissé azzal, hogy ihletett kézzel nyúlt letűnt korokhoz, és emelte e művek hangulatát a színpadra, mint ezt A néma levente, a színházak örök és sikeres darabja is tanúsítja. Igazi -comédia doctus« — Heltai Jenő.

Ha a Jaguár című kisregényében nem is, de a Family Hotel és a VII. Emmánuel és kora című művekben igen jól észrevehető, hogy ismerője az epika legkorábbi, ma szinte meghökkentően frissnek ható formájának, a fordulatos pi- kareszknek is. A néző is láthatta, hogy milyen ügyes kézzel vezeti a cselekményt, fejbe kólintó ravaszsággal és szellemes fantáziával építi a

netet szinte ad absurdum helyzetekké, telitalálat jellemekkel. Parabola tükörből rajzolt képregény: a valóságos arcélek, néha karikatúrákká hegyesednek, torzulnak. A helyzetekből kicsap a tövises irónia ereje.

Mák István újságíró nem egyenes örököse a Bródy vagy Krúdy rajzolta -naplovag zsurnalisztáknak«, hanem szemlélődöbb, romantikusabb, mértéktartóbb bohém, fáradtabb és csendesebb. Bár azt írja Heltai, hogy tjem önport- réját rajzolta meg benne, mégis, sejtéseink alapján úgy érezzük, hogy a külpolitika e kisszerű és nevetséges színterén szemlélődő ember már érái a valóságos és tragikus első világégés szélütéseit

Horváth Adám rendezőt nem kápráztatta el ez a sokoldalúság, de nem is akart öncélú kiemeléseket alkalmazni. Azt tette, amire . sajnos kevésszer látunk példát: betartotta okosan és helyesen az arányokat. Betartatta a komédia és az irónia viszonyában, a cselekmény- és jel- lemkonfük tusok ban is, és betartotta abban is, hogy Grova mini királyság balkáni állapotának korrupt világát úgy helyezte az előtérbe, hogy a -grovaiság« tünetei megfelelő érvényt nyerjenek. Ebből a szép rendezésből is. a szerep- formálásokból is a Heltai- szeretet árad. Mert e szeretettől, tisztelettől hajtottan elevenedett meg a lebilincselő T. T.

törté- ' tévéjáték.

Évek tsiviatsiból

Markánt

duzzadnak a gigfutnak a

arc. Az erek kihomlokon, vé- halántékon, a nyak izmai mentén, aztán eltűnnek az ingpulóver gallérja mögött. Hátrafésült haj. Barnaságába új szint festenek az őszülő hajszálak.

Mélyen húzódó szemek. A néhány ránc mögül előpie- lantanak, s ilyenkor úgy szúrnak, mintha az embert magát egészben és egyszerre kívánnák megismerni. Tömött bajusz alatt a száj, melyből soha nem fogy ki a szó.

— ... pontosan meg tudom

mondani: 1938. szeptember

6-án kezdtem dolgozni a Kaposvári Cukorgyárban. Dolgoztam. A szó legszorosabb értelmében. Tudja, a gyár bejárata lefelé lejt. Az akkori igazgató kezembe nyomott egy seprűt, és azt mondta: Magának az lesz a feladata, hogy ezt az utat rendben tartsa. Ott, előtte kezdtem söpörni. Fentről lefelé. Fölvett. A jó munkás nem fordítva fog hozzá. Utána mint bepárló- kezelő-segéd dolgoztam, majd 1942-től föl kellett húznom a katonazubbonyt.

Akkoriban kevés volt a szabadság. Kevésszer kevés. A családnak kellett a pénz. Négyen voltak testvérek, az édesanyja mosónőként dolgozott, az apja szőlőműveléssel kereste a kenyérrevalót. Bevonulása előtt egy évvel halt meg az anyja. Kevesebben lettek, eggyel kevesebb fizetésből kellett megélni.

— Hogyan? ... nehezen. Amikor szabadságot kaptam, visszajöttem a gyárba. A pihenőnapok másnak az öröm napjai, nekem munkásnapokká váltak. Égetően szükség volt a pénzre. Elvesztettük az apánkat, — nemsokára fölmentettek a szolgálat alól...

A hadifogáság alatt megismerkedett a Szovjetunió párttörténetével, ott végezte el az antifasiszta tanfolyamét is. Amikor újra Magyarországra került, visszahúzta a szíve a cukorgyárba. Két évvel a háború után. Ügy érezte, a tapasztalat kevés a tudáshoz Üj ismeretek szerzéséhez merített erőt akkor, amikor nemsokára megszerezte a villany- szerelő szakmunkás-bizonyítványt

— Egy gyárban mindig

szükség van ezekre. Szerettem a vi'i os berendezésekkel foglalkozni. Bátran vállaltam a tanulást, mert nagyon bíztam magamban. Sikerült. 1957-től mint kanhanta—» caonovember hetedikén Kaposvár társadalmi munkájáért emlékérmet. Hobby ? A fotó. Szereti az embert. Tapítja a‘ fiatalokat, sokszor kémek tőle tanácsot. Legkedvesebb élménye volt, amikor negyvenegy éves fejjel ballagott az iskola padjai között, a folyosókon. Utóljára még megkérde- tem tőle:

— Mi a munka?

Elmosolyodott. Végigsimította a hajót, aztán azt mondta:

— Nem tudok nélküle élni ...

ötvenkét éves.

Rőhrig Gábor

Két kiállításról

Gyárban és falun

Somogyvári József kiállításán.

A képzőművészeti életünket gazdagító kiállítások sorába az év végére is jutott két szép bemutatkozás. Az egyik gyári közönség előtt történt, a másik falun. Az alkotók első lépése a nyilvánosság _ elé, amely korunkkal is összefügg — már határozott, a próbálkozások bizonytalan jeleit csak »-nagyító« alatt láthatjuk. A két kiállítás tehát jól szolgálta egyrészt az alkotók támogatását, másrészt a közösség képi látásmódjának alakítását, az élménynyújtást.

Somogyvári József technológus akvarell képeivel á Kaposvári Villamossági Gyár klubjában találkoztunk.

A harmincöt éves alkotó első nyilvános szereplése meggyőző erejű és tehetséges festőt avat. önálló a látásmódja és birtokában van a kifejezés technikájának is, melyet az őszinte hangvétel hat át.

Az élményeket festői módon alakítja át, s képi világot teremt impresszióiból. Farönk című képe szürreális táj, melyben az ágaskodó fatörzs a néző »alkotó társi szemlélődésével szarvassá is

változhat A Kikötőpart gazdag színhatásai a festő merész kifejezésére jó példa.

Somogyvári Józsefhez közel áll a vízi világ. Akvarélljein sikeresen ábrázolja ezt és a parton élő emberek élményei is kifejezésre jutnak ecsetje által. *

A Téli Balaton a legössze- foglalóbban fejezi ki talán mindezt. Roszka című portréja lírai szépségű.

Somogyvári József művészete megérett arra, hogy nagyobb nyilvánosság előtt is bemutassák.

Zákánytelepen, a vasutasok klubjában láttuk Szabó József munkás és Sulyok József rajztanár kiállítását

Talán nagyon is hozzászoktunk ahhoz, hogy városcentri- kusan látjuk a képzőművészetet. Zákánytelep »interpellációját« el kell fogadnunk annál is inkább, mert itt egy — baráti alapon működő — időszakos műhely is kialakulóban van, több részvevővel.

A kiállítók miunkái nagyon vegyes képet mutattak az alkotók tehetségéről, de igényes válogatás után a jó művek bárhol megállnák a helyüket.

Szabó József a kavicsbánya munkása. Szakkörökben tanult festeni, de mégőrizte egyéni elképzelését, melyben a falusi élet változásainak jeleit láthatjuk, .ezen keresztül a falun élő ember tudatvilágának átalakulásába is bepilalntha- tunk. S ezen át láthatjuk, micsoda változás állott be vidéken, még olyan kis településen is, mint Zákánytelep.

Sulyok József rajztanár grafikáit, kisplasztikáit emelhetjük ki a helyi bemutató anyagából.

Elgondolkodva a két kiállításon: hovatovább szükséges lesz egy megyei hálózatot kiépíteni, mely összefogja ezeket az alkotókat, megkezdett lépéseikhez biztatást ad, új tehetségeket fedez föl. Talán a megyei művelődési központ vállalkozhatna erre a szép feladatra, elsősorban a vidéki alkotók összefogására, új tehetségek felkutatására. ’ Az üzemek, munkahelyek, tanácsok fölkeresése pedig a gazdasági vezetés további támogatását is szorgalmazhatja.

Horányi Barna

portvezető dolgoztam, aztán két év múlva elvégeztem a hetedik, nyolcadik osztályt és beiratkoztam a " cukoripari technikumba. Dolgozni és tanulni. Ez volt a program nap mint nap, hosszú éveken keresztül. Persze, hogy nehéz volt. De örömmel csináltam, és jó eredménnyel kaptam meg az érettségi bizonyítványt.

Markáns arc. Kérdező, megismerni akaró, követelő szempár. Azt mondják, a betegséget az ember szeméről leihet legjobban leolvasni. Azt mondják, hogy a beteg embert megrokkant.!a az egyedüllét. Geges Józsefet idegbénulással szállították be a kórházba. Kritikus napok voltak. Amikor felépült, botjára támaszkodva az első út a cukorgyár kapujához vezetett...

— Négy éve a gyár vízgazdálkodási ügyeit intézem. Több apró újításom volt, most a környezet és a vízvédelem foglalkoztat. Azon töröm a fejem, milyen kémiai és vegyi eljárások útján lehetne a gyárból kikerülő szennyvíz fertőzőképességét a minimumra csökkenteni. Reggel öt órától dolgozom. A gyártott cukor leltározása és a vízgazdálkodás ellenőrzése a feladatom. Hogy mikor érek haza? Este. Vagy még később ...

Huszonkét éve párttag Részt vett Somogy megye századik termelőszövetkezetének megalakításában. Négyszer kapta meg az üzem kiváló dolgozója kitüntetést, egyszer a Cukoripar kiváló dolgozója címet. Amikor a kaposvári vízmű építését befejezték, társadalmi munkájának elismeréseként megkapta a Tegyünk többet So- mogvért! emlékérmet. Tavaly

^Őtét halmok között

A déli buszra alig tudtak felpréselődni. János a csomagok, kövér asszonyságok, fekete felöltők között izzadt. Még szerencse, hogy a kalauz előbb a távolabb utazókat engedte föl, így feleségének meg a nagyobb fiúnak jutott ülőhely, a kicsi meg elfészkelő- dik Gizi — a felesége — ölében.

— Ha megkérhetném, hogy a csomagját fordítsa félre egy keveset! — kérlelt egy idősebb parasztembert, akinek fenyőgallyakból font terebélyes koszorúja félig a fején nyugodott, mint egy glória.

— Ha már ilyen tisztességesen szólított meg az úr, akár kilógatom az ablakon is — kedélyeskedett a tömzsi öreg, és a másik irányba préselte a gallyakat. Lehelete savanyú bor szagát árasztotta.

János gyomra a torkában rángatózott, a csomagtartóba gyömöszölt koszorúk, mű- és élővirágok, a viaszillat, a zárt ablakok a gyerekkori rosszul- lóteket juttatták eszébe. Béla bácsi, a kedves körorvos tanácsára gondolt, lehajtotta fejét, hasizmait tornásztatta, és gondolatait másfelé irányította. Tegnap a rádióra figyelt, a közlekedési műsorban az autók sorszámait várta. Bizakodott, hátha meglódult a Zsigulik szállítása, és legalább a jó hírrel érkezik anyjáék- hoz. Ám a csevegő riporter szerint elmaradtak a tervezett ütemtől, és még vagy ezernégyszáz van előttük.

A fene egye meg, a Trabant már járna — mérgelődött.

— Jani, figyeld milyen csodás a Tölös-erdő — ugye így hívják felétek — itt a faluvégen — rántotta meg kabátját Gizi. Mindannyian . az ablakra tapadtak. Már a szőlőhegy szegélyénél robogott a busz. A gyengülő fényben viliódzó tölgyest vörhenyes levelű gyertyános Váltotta, majd a füves-bokros legelő. Jani gyerekkorában sokat őrizgette erre a teheneket, és mindenszentek után már a kertekben is szabad volt a legeltető Nem kiabálhatott rá Huszár Horvát bátya, nem küldte a tehenekre a kutyáját a zsugori Mózes sógora ...

Közel volt anyjáék portája a megállóhoz, nem kellett messze kutyagolnia. Útközben le-leparolázott egy-egy volt pajtásával, rokonnal, ismerőssel. Balog József, a csősz megemelte a kalapját is, ahogy a kapuból köszöntötte.

Hosszúmetéltes húsleves, szaftos pörkölt cs pergament tésztája, rétes volt a miattuk kicsit elcsúszott ebéd. Faltak a gyerekek.

— Na, kis menyem, mit szólsz a palatetőhöz? — kérdezte a mama, mert hogy lecserélték a zsindelyt.

— Hát így jobban mutat, anyuka — felelte Gizi.

— Jövőre még egy szobát ragasztunk az utcafrontra, meg vaskerítést húzunk körbe — harsogta anyjuk, és készülődni parancsolta a papát.

— Nem elég kettőjüknek a két szoba, anyám? — kérdezte halkan János.

— Te ebbe ne szólj bele, fiam. Úgyis a tietek lesz minden, ha mi elpusztulunk.

A lábasnyi zománcos lavórból előbb a papa, majd a mama szórta arcára a hideg vizet. Gizi kílöttyintette az udvarra, a gyerekek új vízben mostak kezet.

Felcihelődtek, eligazították a koszorúkon a krizantémokat, a hullámosított kreppszalagot, a mama két kötegre osztotta a gyertyákat a gyerekek között. Elindultak a temetőbe.

— Drága lehetett a koszorú, fiam. Öregapád nemigen érdemli meg. A kaposi szőlőt is a Böskére íratta, pedig öregségére mihozzánk szorult — dünnyögte a mama.

Jani már vette a levegőt a szólásra, de Gizi belecsípett csuklójába.

— Álljatok félre! — szólt rá a gyerekekre János, látva egy felbukkanó bordó Moszkvicsot. Az autós felvillantotta lámpáját üdvözlésül.

— A Darvas Feri, nem ismered meg? — segítette ki az anyja. — Szépen örököltek, most cserélték az autót. Mennyit is mondtál, hogy előttetek van még? Ezernégyszáz? Szólhattál volna előbb, küldtünk volna fel egy kis ezt-azt a Béla sógor fiának Pestre, biztos megmozgatja azt a kiutalást, és nem kellett volna busszal kecmeregni.

A napnak csak fél korongja piroslou a dombok tóráján.

a temető lucfenyői, cédrusai állták a szelet a pislogó gyertyáknak. A nagy kereszt fehér ^mészköve kiharsant a sötét tűlevelek közül, a feszület lábánál hosszú, csavart gyertyák olvadoztak. Gyerekek kuporogták körül, öreg nénék térdeltek előtte összekulcsolt ujjakkal. ^

Jani nagyszvXeineJi sírja még a régi parcellák között domborodott. Lábánál méteres kőkereszt fejér galambbal, fekete üvegberakások, aranyozott betűk. Gizi meg az anyja felkötötték a koszorúkat, lebökdösték> a gyertyákat, a gyerekek tenyereikkel óvták a lángokat. Jani lehajtott fővel idézte nagyapját, aki titokban szívni engedte a pipáját a fiúunokának, és csigát faragott a körtefaágból...

— Látod, fiam, a Bözsike húgodnak nem futotta egy tisztességes koszorúra, pedig a szóló az övé — suttogta az anyja úgy, hogy azért a szomszéd síroknál is hallják.

Jani érezte felesége szorítását, csak nyelt egy nagyot.

— Amikor a követ vettük, akkor is olcsót akart, azt mondta, minek ezzel fláncolni — susog-susog a fekete öregasszony. Janiék felálltak.

— Menjünk, nehogy lehessük a buszt.

Egy erős fuvallattól kialudtak a gyertyák, a hegyi kápolna harangszava ide-oda verődött a sötét halmok között.

Novak Ferenc