Somogyi Néplap, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-22 / 301. szám
Indul a beigli Csendes, de hosszan tartó verseny előkészületein fáradoznak most a háziasszonyok és a város cukrász- és sütő- mesterei. Indul a beigli... Igaza van Inyesmesternek: egy bizonyos fajta csendes verseny alakul ki ilyenkor a háziasszonyok között a diós- és máikoskalács terén; a vendég jelenjen meg tízóraira, ebédre vagy vacsorára, érkezzen hívottan vagy hívatlanul — sorsát el nem kerülheti. Meg kell kóstolnia a beiglit, s véleményt mondania ... Bírák leszünk most számtalan családnál, csak győzzük, januárig is elhúzódik ez a verseny. A régi szakácskönyvek diós és mákos patkónak hívták még süteményünket, innét is a pesties neve, a német Bogen — ív — és a biegen — hajlítani — igéből. Nevét még meghagytuk, de a verseny során — Pozsonnyal versenvezrve — a bei glit kiegyenesítettük. Hol sütik a legjobb beigliit? Először is tisztelettel emlékezzünk meg a hajdani nagy hírű pozsonyi beiglisütő mesterről, WendlerróL (A pozsonyi Zöldfával szemben volt a boltja, ahol Sovánka Nándor muzsikált.) Aztán riválisáról: Sehwapachról. ök ketten versenyben szállították Bécsibe és Budára az igazi pozsonyi height, de mondhatjuk az óbudaiak ejtésével is: a pej glit. De hát Pest nem engedhette át az elsőbbséget gyomor dolgában egy városnak sem: kiegyenesítette azt a patkót, pestivé tette, édesebbé, zamatosabbá. A pesti beigli fél évszázad alatt önálló, nagy karriert futott be, megismerte a világ. Most is, az elmúlt napokban a Vörösmarty cukrászda több repülőgépnyi beigliszállít- mányt küldött Londonba és Stockholmba. A Vörösmar- tyban n apok óta külön beigli- műszakot tartanak: délután kettőtől este tízig az üzem csak beiglit süt, több mint egy vagonnal. (Ó, és a város többi sütödéje! Az egyik vállalat még siófoki üzemét is beiglire állította be, onnét is érkezik már Pestre beigli.) De hát milyen is az igazi beigli? »Igazi«: pontatlan fogalmazás, mert a versenynek éppen az a varázsa, hogy mindenki saját receptje szerint készíti. Puskás Dániel, a Vörösmarty főcukrásza így adja meg a receptet: egy kiló liszt, 40 deka vaj, 10 deka cukor, 3 deka élesztő, 5 tojás sárgája, kis só, 3 deci tejföl. A töltelék pedig: 1 kiiló mákhoz vagy dióhoz 80 deka cukor. Citromhéj, mazsola, déligyümölcs. A cukrot vízben felfőzzük, és úgy tesszük bele a mákot vagy a diót. És a mester — kérdem — ezt süti odahaza is? Ugyanis karácsony előtt a cukrászcsaládoknál hagyomány, hogy az atya süsse az ünnepi beiglit. — Odahaza — válaszolja Puskás mester — másképp csinálom. Az otthoni nem olyan szép, de édesebb, zaftosabb. A tölteléknél egy az egyhez az ará'-'v, és lé,gvaKhra készítem. Mint minden verseny, a beigliverseny sem veszélytelen. Cél előtt igen sokan — a mentők ünnepek utáni krónikájában olvashatjuk — beiglimér- gezóst szenvednek. Valóságos betegség, kisebb gyomormérgezés. Nem is csoda. Kiszámítottuk: tíz deka otthoni igaz.i versenybeigliben körülbelül 460—470 kalória van. Összehasonlítható adatként: egy adag tejfölös töltött káposzta 600 kalóriával rendelkezik. Tehát csak négy-öt vastagabb szélet bejglivel egy-két adag töltött káposztának erejét, kalóriáját vesszük magunkhoz. De melyik beielibíráló dönt az ünnepek alatt csak néhány szélet beig- li fölött? K. Gy. Vadászjelenetek Puskával és ecsettel Vajon nem tűnik-e majd úgy az olvasónak, mintha az" »ablak« mögött »élő« vadászjelenetek peregnének- A vaddisznók mellett felsorakozott vadászok éppen a végső tiszteletet adják az elejtett agyarasoknak ... Az »ablak« előtt álló szakállas férfi mit sem törődik azzal, mi történik kinn? Az olvasó talán már rájött, hogy az »ablakban« falfestmény látható, s nem nehéz ezek után kitalálni azt sem, hogy a kép bal sarkában az alkotó áll. Muray Róbert grafikussal, a MAVAD és a MA- VOSZ grafikusával Nagyatádon, a Lábodi Állami Gazdaság irodaházában ismerkedtem meg; Pankász Ferenc igazgató szobájában, ahol a mecénás és az alkotó, élet reszóló barátságot kötött munka közben. Az ötlet — kétségkívül — nem mai. A vadászat ábrázolása a legősibb emberi alkotás. Csak miután kiváltság lett a vad elejtés^, kerültek ezek a festmények díszes kastélyok falára. — A vadászat örök emberi szenvedély, de többé nem kiváltság — mondja Pankász Ferenc igazgató. Tehát a két falfestmény megrendelése sem a »kiváltsáA lábodi irodaház tárgyalótermében. zott grafikai munka találkozik a képzőművészettel is. A budapesti vadászati világ- kiállításon láthattuk eddigi legnagyobb munkáját: a magyar vadgazdálkodási pavilont alkotta meg. De egy színes képeslevelezőA hangulat tehát a témába vág. A rinyatamási kastély négy- szer-ötméteres falfestménye szarvasbőgést ábrázol. Ez talán festőibb megoldású, különösen ami az előtér finom, gazdag kidolgozását, és a háttér, az ég ábrázolását illeti. Egy óra a fényképésznél Kis pókhasú mackó pöffesz- i kedik bután egy halom színes kocka között. Mellette labda lapul a falhoz, s körülöttük nevető gyermekhad. Kerekképű kislányok, ko- molykás fiúk, egyikük szelőében a csíny felett érzett öröm, másikéban a szorongás. A pislákoló gyertyafénytől önkéntelenül is visszafogjuk mozdulatainkat, az ember kisebbet sóhajt és halkabban nevet A láng vastag árnyékot lő ki az esetlenül gubbasztó hatalmas kameraállványból. A sötét folt letarolja a képet, eltűnik az árnypocsolyában a gyermekim osoly. Áramszünet van a fényképészüzletben. — Mit csinál ilyenkor a fényképész? Mit csinál fény nélkül, aki a fénnyel dolgozik? — Várja, hogy újra kigyulladjanak az égők. Kaposváron, az Ady Endre utcai kis egyszemélyes fényképészüzletben vagyunk. Az üzlet vezetője, adminisztrátora. retusőre és üzletszerzője Balogh József. 1970 júliusától. . . — Nem rossz így, egyedül? — Ahogy vesszük. Nem tudok senkitől sem tanácsot kérni, de nem is szól bele senki sem a ibunkámba. Balogh József hangja csen- | des, szerény — nagyjából jel- ’smzi is »gazdáját«. Keze beszélgetés közben tétlenségre kárhoztatva valósággal eltűnik, csak amikor a vita hevében hangjának tónusa is változik. s markánsabb lesz, akkor kezd önálló életet. — Mi a véleménye, a köz- nyelvben miért használják a »retusál« kifejezést a mesterséges, bárgyú megszépítésre? — A retus nálunk csak egyfajta mesterségbeli fogás. A vonalakat élesítjük vele, ha kell. — Az előnytelen profilból előnyöset, ugye? — Nos, igen. Ez a mesterség azonban üzlet is egyben. Aki ide jön és a gép elé ül, az nem szívesen látja magát karvaly orral, fáradt ráncokkal a szeme körül, vagy éppen csorba mosollyal. Megákkor sem, ha éppen az van neki. Az emberek a szebbik énjüket akarják viszontlátni. Acélos tekintetet, lágy mosolyt. Amiért fizetnek, az legyen jól fésült, szalonképes. — Még akkor is, ha a valóságban nem az. — Persze. Mutat néhány eredeti, szépen kidolgozott portrét. Amelyen csak a vonalak élesítésére használta a retust! Amit nem kértek tőle az ügyfelek. — Magamnak készítettem. Szívesebben csinálnék mindig ilyeneket, s ha a megrendelő hagyja, segítek neki a próba- felvételek közül választani.... Egyébként éppen ezért kedvelem a gyermekfotót. A gyerekeket még a szüleik is olyannak szeretnék látni, amilyenek. A gyerek nem ismeri a pózt, a kameralázat. Legföljebb csak fél az erős fénytől. Emlékszem egyszer egy kislányra, döbbenetes rémület tükröződött a szemében, amikor meglátta a lámpákat. Sehogy se tudtam megvigasztalni. Csak később derült ki, hogy pár hete operálták, sazt nem tudta elfelejteni. (Balogh József egyébként éppen gyermekfotóban nyert díjat: az idén, a ktsz Velecz Ágnes emlékkiállításán egy első és egy második díjat hozott el.) — Egészen más a reklám - és a színházi fotó. Kiegészíti azt, amit itt nap nap után csinálok. Pillanatkép, egy-egy jellemző mozzanatot elkapni ... mozgalmasabb, érdekesebb. Csak az egyiket vagy a másikat fotózni talán unalmas lenne. — Van-e sajátos vendégköre? Akik rendszeresen betérnek, sőt visszatérnek az üzletibe? — Van és mégsincs. Végül is alig több, mint két éve dolgozom itt. Szeretem a régi ismerősöket, a rendszeresen visszatérő vendégeket, de nem akarok csak nekik dolgozni. Azt hiszem, így a jó. Cs. T. Kellemetlen hajnali ébresztők Egy éve egy ékelődő kis cikkben valaki ügyesen boncolgatta, hogy a Honvéd u. 26. lakói hajnali kakasszóra ébrednek. Azt hinné az ember, hogy az ilyen cikknek talán lesz is foganatja ... December 19-én hajnali 4- kor újra kakasszóra ébredtem. Mondhatom, hogy kiváló hangú, sőt igen pontos sarkantyús legényről van szó. Pontosan félóránként 8—12-t kukorékolt! Ezt nagy szorgalomma! kdvilágos-kivirradtig folytatta. Sőt, délben is élveztem érces hangját. Az érdekes az egészben, hogy ugyanaz a kedves lakó importálta — nyilván vidéki rezervátumából — az ébresztés nagymesterét, aki tavaly is szórakoztatott bennünket hasonló kakasszóval. December 17-én pontosan fél 6-kor legjobb álmomból ébresztett — a Diesel-mozdony kürtjével is vetekedő — három autódudaszó. Az ablakból láttam, hogy egy kis teherkocsi áll a házunk előtt, s onnan, jön az egyre sürgető hajnali dudaszó. Úgy gondoltam, hogy érdemes egy ilyen figyelmes embert megismerni. Gyorsan magamra kaptam a ruhát, és kimentem megnézni a hajnali »zenés ébresztő« szerzőjét. A DÉLVIÉP FI 16—06 rendszámú kocsija volt a vasárnapi hajnali csendzavaró. A hajnali autóduda azon- , ban i?^n egyedüli. A Honvéd u. 28. elé reggelenként következetesen jár egy Moszkvics Combi, amelynek vezetője elég nagy hangerővel hívja utasát. Egyik ismerősöm panaszolja, hogy előttük reggelente megjelenik egy Volga, amely rá7 adásul egy induló kezdetét tülköli utasát sürgetve. Egy másik korai ébresztőnek a 12-es autóbusz motorjának túráztatása, amelyet a vezetők nagy élvezettel csinálnak. Tudjuk, hogy ezek a far- motoros buszokba szerelt Dieselek nem nyernének első díjat a halk járatú motorok versenyében. De nem hisszük, hogy ilyen sima területen minden megállásnál és indulásnál erős »túráztatással« kell kapcsolni. De nem folytatom tovább. Említetném itt még az alkalmi »ház körüli motorversenyeket«, a teherautók ajtajainak kisebb ágyúdörgéshez hasonló hajnali csapkodását, egyes fiatalok újabban igen elharapódzó füttykoncertjét, a nehezen induló motorkerékpárok túráztatását. Tudjuk, hogy a gyorsan fejlődő város — hiába 100 éves már — egy kicsit »kamaszkorát« éli. Van itt elég zaj és lárma az építkezéseken, ne okozzunk akarva vagy akaratlanul kellemetlenséget egymásnak. Dr. M. L. gok kiváltsága«, hanem olyan igény volt — akár a lábodi irodaház tanácstermében, akár a rinyatamási vadászkastélyban —, mely jogos. A környezet hangulatához tartozik. Muray Róbert grafikus sebtében berendezett lábodi műtermében először egy lőtt szárnyasokat ábrázoló csendéletet néztünk meg- Az angol kismesterek a példaképei — mondta, s ez egy kicsit fényt vet arra, hogy ez az alkalmalap-sorozat is a kiváló rajzoló természetelvű grafikai munkáját dicséri. A magyar vadakat mutatja be. Sopronban az egyetemen s Tatán vannak még jelentősebb falfestményei. Biológiai szakkönyveket, tankönyveket, illusztrált tablókat, plakátokat készített a magyar vadakról. Először a lábodi falfestményt néztük meg. Vadgazdálkodással, vadászattal foglalkozó emberek ülnek majd itt a hosszú tárgyalóasztal mellett. Azt mondják, a vadászok dicsérik és szeretik ezt a falfestményt máris, pedig még csak néhány napja készült elA kép alsó jobb sarkában ez a néhány sor olvasható: Festette Muray Róbert Pankász Ferenc megbízásából. Szaktanácsadó: Galob Gábor. Muray Róbert nemcsak ecsettel, hanem puskával is bejárta a lábod környéki erdőket, ezek az útjai pedig vadászszerencsét hoztak neki. H. B. Szarvasbőg: és. AGATHE HELL; Olcsó nyaralás — Csináljunk szép vakációt az idén! — mondta férjem a vacsora után, és egy halom színes prespektust rakott elém. — Drágám — kezdtem óvatosan. — Kijövünk anyagilag? Tudod... az új kocsi is, meg... — Épp ezért fogunk takarékoskodni — szakított félbe. Már mindent pontosan átgondoltam. Viszünk egy sátrat, cs megspórolunk egy ésomó szállodai kiadást. — Én nem rajongok a sátorozásért, és a hozzávalók is egy csomó pénzbe kerülnek. — Csodálkozni fogsz: egy kétszemélyes sátor fölszereléssel együtt két hétre nem is drága. — De ki veri föl? Még sose csináltunk ilyet. — Akkor épp ideje, hogy elkezdjük. Nem vagyunk még olyan öregek! Az egész I világ táborozik... A gazda- i gok is. Aztán elkezdődtek az előkészületek. Gumimatrac, alvózsák, asztal, székek, benzinfőző, kempinggarnitúra, tányérok, evőeszközök. A férjem mindennap valami hasznos tanáccsal jött haza, amit az előző sátorozóktól kapott. Kellett még egy ruhazsák, termosz, zseblámpa, úgy, hogy az összes spórolt pénz ráment. Végre összegyűlt minden. A férjem egy óriási csomaggal hátravonult a kertben, s megpróbálta- fölverni a sátrat. — Segítsek? — Dehogyis! Ez férfimunka. Meglátod, egy negyedóra múlva kész vagyok. Eszembe jutott, mikor a kocsikereket cserélte, de nem szóltam semmit... Féló óra múlva kikukucskáltam az ablakon. Csak a sátorlapokat láttam, s néhány erősebb kifejezése jutott el a fülemig. Egy óra múlva a sátor két oldala a levegőben volt, a többi a férjemen. Gyorsan felhívtam egy »■sátorbarátot«, hogy sétáljon »véletlenül« erre. Más késő este volt, mikor a sátor állt. További két órát a berendezésével töltöttünk el. Egész héten gyakoroltuk a felállítását és lebontását: ennek eredményeként az időt a felére tudtuk csökkenteni, az izomláztól azonban már aludni sem tudtunk. Aztán egy esős nap után, mikor o sátorban térdig állt a víz és a fekvőhelyek is átáztak, elegem lett a dologból. A férjem egy hang nélkül ment másnap az irodába. Délben jött két férfi, leszerelték a sátrat, és eltűntek. Én főztem egy kávét, és írtam a barátnőmnek. Egy csendes kis falusi szállodában, Steiermarkban töltö*tü"k el eny h?t"t, kipihentük magunkat, és megettük az összes konzervet. Fordította: Steiner Katalin Somogyi Néplap
