Somogyi Néplap, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-15 / 295. szám

Egészséges testben egészséges lélek Vasárnaponként másfél-kétezer gyerek a városligeti jégpályán Héttagú tanítócsalád gyermeke vagyok. A községen, melyben születtem, s kora gyermekéveimet töltöttem, egy, a Bodrogba ömlő patak íolyt keresztül. Négy-ötéves lehettem, ami­kor egy téli napon a befagyott patak jegén egy ottani szőlő- birtokos két gyermekét, fiát és lányát láttam meg korcsolyá­val a kezében. Büszkén me­sélték, hogy édesapjuk Pestről hozta nekik ezt az ajándékot. Emlékezetem szerint akkor láttam először korcsolyát, és nem tagadom, bizonyos irigy­ség töltött el a fényes korcso­lyák miatt. Arra egyáltalán nem gondoltam — mert nem is gondolhattam —, hogy ilyesmit kérjek szüleimtől, hi­szen a szűkös tanítói fizetés­ből az öt testvérnek csak rit­kán és olcsó játékra jutott, nem pedig drága korcsolyára. Korcsolyázni azonban na­gyon szerettem volna. Egy ba­rátommal, aki a község »-hor­dó gyárosának« a fia volt, egy vasárnap délelőtt — amikor a kádárok nem voltak a mű­helyben — kemény dongafá­ból korcsolyát próbáltunk »csinálni«. A vége az lett, hogy jobb kezem középső ujjából és kör­méből egy jó darabot legya­lultam. Hónapokig kínlódtam vele. Később már-már azt hit­tem, hogy a fájdalmas emlék végképp elsüllyedt bennem, ám 12 éves koromban, amikor Pestre kerültem iskolába, a városligeti tavon »korcsolyázó gazdag gyerekek« látása újból kiváltotta nosztalgikus érzése­met. Vágyódásomat csak fokozta, mikor mint kamasz diák egy Goethéről szóló könyvben azt olvastam, hogy a költő, az író legkedvesebb szórakozása a korcsolyázás volt. Az meg l;ü- 1 ön ősképpen zavarólag és nyugtai anítólag hatott rám, hogy Goethe saját vallomása szerint jórészt a korcsolyázó nőpart-erekkel való társalgás váltotta ki belőle a női nem. a női gyöngédség, finomság iránti érdeklődést. Azután az élet más, nehe­1973-tól: a felnőttoktatás évei AMIKOR a termelési szín­vonal emeléséről, a műveltség szélesítéséről, és belátható hol­napunkról beszélünk, nemcsak a jövő generációjára gondo­lunk, hanem a ma középgene­dójára is, ök még hosszú dóig segíthetnek a szocializ­mus építésében. Azonban nem mindenki képes megfelelni a kívánt színvonalon a korszerű igényeknek, mert soknál hiányzik az alapos »mini- mum«-ismeret is. Tudjuk, je­lentős azoknak a száma, akik a mai napig sem végezték el az általános iskola nyolc osz­tályát. Közülük sokan mér nem is végzik el előrehaladott korúik miatt, de a ma har­mincöt-negyven évese is ké­pes ennek a tananyagnak az elsajátítására, tudásának el­mélyítésére; hogy még tizenöt, húsz évig eleget tudjon tenni a korszerű követelményeknek a munka bármely területén. A fizikai munkában is. Amikor a termelési színvo-. nal fokozatos emeléséről be­szélünk, tehát nemcsak a mai fiatalokra, az iskolapadokban tanulókra gondolunk, hanem az édesapjukra, édesanyjukra is. i Ebben az évben a művelő­désügyi . miniszter elrendelte az általános iskolai végzettség megszerzését és a munkások szakmai továbbképzését szol­gáló alapvető általános isme­retek elsajátítását segítő tan­folyamok szervezését. A feladat nem tűr halasz­tást. Ezt érezték Somogybán is, amikor megalakították ennek a feladatnak az akcióbizottsá­gát; amikor ezekben a napok­ban, december 20-ig minden községben, városban,- nagyobb ipari létesítménynél létrehozz- zák a helyi akcióbizottságokat az 1973/74-es tanév beindításá­hoz, a jó kezdéshez. Az akcióbizottságok összeté­tele is jelzi, hogy közös társa­dalmi összefogás hozhatja csak meg az eredményt. A felnőtt- és szakoktatási bizottságok munkájában részt vesznek a politikai, gazdasági vezetők, a KISZ-szei vezetek, a .Hazafias Népfront, a közoktatási és köz- művelődési intézmények. Az akcióbizottságok az igé­nyek elemzése után a IV. öt­éves terv végéig hároméves munkatervet készítenek. A megyei akcióbizottság leg­utóbbi ülésén hozott határoza­tában kimondja; az oktatás is­kolában és iskolán kívül — ipari és mezőgazdasági üzem­ben, vállalatnál — is szerve­ződni.. Az oktatás anyagi fe­dezetei m ndenütt helyben kell biztosítani. A feladatban részt kell vál­lalniuk a közművelődésnek, a közoktatásnak, a helyi műve­lődési intézményeknek is. A pedagógusoktól, a lelkes nép­művelőktől is áldozatkészséget vár a társadalom a felnőttok­tatás sikeres megvalósításában. Egyetértünk azzal a javas­lattal is, hogy nagyobb helye­ken a tanácsok szervezzenek tiszteletdíjas vagy főhivatású felnőttoktatási felügyelői állá­sokat. A megyei tervezet kimond­ja, hogy már 1973 februárjá­ban Siófokon, Nagyatádon, Marcaliban, Barcson, Fonyó­don és Csurgón egy-két üzem­ben be kell indítani az általá­nos iskolai és szakmai okta­tást. Ugyancsak jó néhány ka­posvári ipari létesítményben. A mezőgazdasági üzemekben 1973 októberében tervezik az oktatás megkezdését. AZ 1973-RA kitűzött és so­ron következő feladataink olyan jelentősek, hogy már ma meg kell kezdeni a munkálko­dást. Ehhez mindenkinek a legjobbat kell nyújtania, ön­zetlenül, a társadalomért, a holnapért. Szép ez az akció, mert az emberek nevelését, tudásuk fejlesztését tűzte ki célul. O tt térdelt a kandalló előtt. A szokott mozdu­lattal gyújtotta meg a gyufaszálat. Nézte, ahogy a vézna, nyúlászkodó lángcsó­vák kínlódva kapaszkodnak az aprófáig. Megsimogatják, azután szelíden ölelgetik. Az aprófa, mint mindig, először parányi, csillámló szikrákat szórva tiltakozott, azután pattogva, ropogva be­letörődött sorsába. Ott térdelt a kandalló előtt... — Te hasábfa, érted amit mondok? Kell, hogy értsed, hiszen nemcsak egy földből, egy tőből fakadtunk. Emlé­keztesselek ifjúságunkra? Mi­nek! Hiszen úgyis emlékszel, ha nem halt el benned a múlt. Ha meg igen, akkor úgyis hiába mondanám. Suhogó, suttyó gyerekkor, sudár, szép büszke felnőtt­kor! ... Ki sejtette akkor, hogy belőled egyszer majd hasáb-, belőlem pedig apró­fa lesz?! Ne mondd, azt hogy te igen. Űgysem hiszem. Vé­letlen volt az egész. Mint ahogy véletlen, hogy éppen itt és most egy helyen va­gyunk. És most úgy figyelsz engem, mint ahogy valaha korcsolyázik zebb, keményebb utakra vitt. Szép Ernő megható versének, a Gyermekjátéknak szavai sze­rint: »A játékból már nem kértem, a gondoktól rá sem értem.«. A korcsolyázás mint az egészséges téli sport kép­zete, tudata máradt meg ben­nem. Legutóbbi pesti utam alkal­mával gyakran mentem el a kora délutáni órákban már fényesen kivilágított városli­geti műjégpálya előtt. Perce­kig elnéztem a korcsolyázó fiatalokat, köröző párokat. Az egyik vasárnap autók tö­mege várakozott a pálya kör­nyékén. A jégen óriási tömeg hullámzott. Azt hittem, vala­mi verseny folyik. Érdeklődé­semre megtudtam, hogy va­sár- és ünnepnapokon egy- kétezer gyerek szokott kor­csolyázni a tó jegén. Szóba elegyedtem több ha­zatérő emberkével. Nyolc-tízet is megkérdeztem: hova járnak 'skolába, mi a szüleik foglal­kozása ? A legtöbb gyermek fizikai dolgozóé volt, s ami ör­vendetes; a legszebben, legele­gánsabban öltözöttek is ezek közül kerültek ki. Mialatt, a gyerekek a troli­buszra várakoztak, kedélye­sen elbeszélgettem velük. Meg­mondtam, hogy tanár vagyok, s megkérdeztem, »hogyan vi­selkednek« a tanár bácsik, ta­nár nénik, s azt is, hogy mi­iyen lesz a »bizi«? Mikor bú- csúózul azt mondtam nekik; kár, hogy csak egyszer egy héten jöhetnek a jégre, a gye­rekek szinte egyszerre és bi­zalommal válaszolták; »Nem baj, tanár bácsi, nemsokára jön a téli szünet, akkor majd mindennap kijövünk, húsvét- kor és nyáron meg kimegyünk a Dunára evezni, a »Csa^zi«- ba (így nevezik a pesti gyere­kek a Császár fürdőt), a Lu­kácsba meg a Fedettbe úszni.« Háld társadalmi berendez­kedésünk gazdasági irányá­nak, a dolgozók kereseti viszo­nyainak, nemkülönben testne­velésünk helyes irányelveinek: a korcsolyázás, az evezés, az úszás ma már nem a kivált­ságosok gyermekeinek szóra­kozása, hanem a legszélesebb rétegek sportja. Igen, ez a történelem! Hosz- szú évszázadokon át folyó küzdelemmel és társadalmi át­alakulásnak kellett elkövet­keznie, hogy a széles tömegek valóra válthassák, és gyakor­lati tartalommal tölthessék meg a klasszikus latin mon­dást: »Egészséges testben egészséges lélek!«. Gyenes Zoltán régen az erdőben néztük le­hullt lombjainkat. Sajnáljuk őket, mert elpusztultak, ugyanakkor örültünk is neki, mért tudtuk, jövőre földdé válnak. S minket a föld táp­lál, éltet. Egyfajta sajátos látszatsajnálkozás ez. Nem ritka, nagyon is általános, az egész élővilág különös jellem­zője. A pusztulásból, a bom­lásból élet fakad — és az élet előbb utóbb bomlásnak in­dul, elpusztul... Igen, valahogy így vagy most mellettem, te hasábfa! Jó lenne tudni, mit gondolsz. Lehet, hogy azt: győztél. Már úgy győztél, hogy neked ké­nyelmesebbé, nagyszerűbbé, tartalmasabbá vált a sorsod. Egyfajta győzelmi érzés az a tudat, hogy »nekem neme­sebb, több, más részt jutott, mint a másiknak.-«. Nem ítél­lek el, és nem is akarok er­ről vitatkozni. Csak annyit: tudd meg, szegényes győze­lem ez, nincs ennek semmi más alapja, mint a másik el- esettsége, vagy ha úgy tet­szik, kisebbrendűsége. Kisebbrendűség ... Fur­csákat mondok, pattogva vi­Kaposvár jubileumára Kiállításra Kaposvár, Gorkij utca 9. Benn várnak, mégis szívesen időzök a kapu előtt. Mielőtt belépnénk Czinkotai Frigyes műtermébe, érdemes végignéz­ni a tájon. Itt, a város végén, ahol a földszintes házak a ré­gi városra emlékeztetnek, itt a Császár-rét, a Csalogány-köz, a Róma-hegy, a Lonka-hegy- szomszédságában az ember még nem irtotta ki a fákat. A dombok is régmúlt időkről vallanak. Ki itt él, érzi-tudja, mi változott; mert alakult, for­málódott ez a városrész is. De nem annyira, mint az észak­nyugatinak nevezett terület, ahol lakótelepi házak sokasod­nak. A Gorkij utca környéke egy kicsit a régi Kaposvárt jelenti... — Itt, a Gorkij utca 9-ben született Czinkotai Frigyes; ez a városrész ihlette, érlelte fes­tővé. 1966-ban mutatta be az első nyilvános szereplésen ké­peit. a TIT-í-zékházib’n. Két ér múlva új művekkel jelentke­zett, s láttuk, hogyan fejlődik. 1969-ben a zsűri érdemesnek tartotta a munkásságát arra, hogy a Magyar Képzőművésze­ti Alap tagjai közé fölvegye. Rendszeresen részt vett a me­gyei kiállításokon, de közben a műhelymunka volt a legfon­tosabb számára. Az állami oktatás helyzeté­ről és fejlesztésének feladatai­ról hozott júniusi központi bi- zotsági határozat korszakos je­lentőségét az azóta eltelt idő egyre jobban bizonyítja. So­ha még ennyi alkotóerő nem állt csatasorba a kijelölt fel­adatok legjobb megvalósításá­nak kimunkálására a pedagó­gusok körében, soha még nem fordult ennyire a társadalom érdeklődése az oktatás, az is­kola felé. Az országos fóru­moktól kezdve a párt közokta­tás-politikai országos aktíva- tanácskozása, a minisztertaná­csi ülés, a megyei pártbizott­sági ülések, az egyes' iskolák­ban tartott nevelési értekezle­tek mind a határozat megvaló­sításának hogyanjáról tárgyal­tak, hoztak döntéseket. Az oktatás fejlesztéséről szóló párthatározat > óriási távlati feladatokat szab meg, melyek megvalósítása éveket igényel. tatkozok magammal is. Hi­szen ... Fa vagy te is — fa vagyok én is. Méghozzá nem­csak egy földből, hanem egy tőről fakadtunk. De most ez mit sem számít! A lényeg csak egy: belő­led hasábfa lett, én meg ap­rófává váltam. Te hasábfa! Gondoltál va­laha arra narancssárga, pom­pás izzásodban, hogy nélkü­lem mi lenne veled?! Én tu­dom jól, hogy te vagy a fon­tos, a lényeges, a döntő az embereknek. Te adod tartó­san # meleget a cserépkályha samottos csempéinek, hogy azok melegítsék az embere­ket. Lassan, megfontoltan lobbansz lángra, és sokáig iz- zasz. Ezért vagy értékes. De... Gondoltál-e arra, hogy mit kezdenének veled nélkülem? Gondoltál-e arra, hogy minden egyes hasábfa izzásához aprófák kellenek? Értéktelen, limlom, olykor túlságosan is elforgácsolódott aprófák! Olyanok, amelyek pillanatok alatt lángoló lob­bot vetnek. Amelyek aztán megkaparintva ezt a lángot te-l is áldozzák magukat érte. A következetesség az egyik legfőbb sajátossága erényeinek és a tanulóéveknek is. A város centenáriuámra új A párthatározat véget vetett annak a vitának, amely évejkig | folyt a túlterhelés körül peda­gógusok és nem pedagógusok között. (A Somogyi Néplap 1971. december 16-i száma is írt erről.) Mint Aczél György elvtárs kiemelte előadói beszé­dében: »Oktatási intézmé­nyeink az általános iskolától az egyetemig túlterhelik a peda­gógusokat. Nem teljesítettük az 1961-es oktatási reformok­nak a céljait, amelyek meg akarták szüntetni a tanulók túlterhelését és csökkenteni akarták a tananyagot. Az igaz­ság az, hogy iskoláink rendkí­vül sok ismerettel terhelik a gyerekeket, de nem tanítják meg őket a szakkönyvek, lexikonok használatára. Ép­pen a legfontosabbat nem adja az iskola a tanulóknak: az alapok szilárd elsajátítását, a Ellobbannak pillanatok alatt. De nem önmagukért! Es nem nyomtalanul! Lobboú vetnek és nem nyugszanak, míg izzani nem kezdenek a hasábfák ... Te hasábfa! Hallod?! Ju­tott eszedbe valaha is, hogy valójában ezért vagyok én? Gondoltál-e arra, hogy apró­fa kell, aprófa mindig kell, hogy a hasáb, a méltóságos, az értékes, a sugárzó-büszke lángra lobbanjon?! Nos, most itt vagyunk, egy helyen. Íme: lángoltam, ég­tem, testemből fergeteges tűztáncot fakasztottam. Miat­tad, hasábfa! Érted tettem! Hogy lobbanj fel te is, adj meleget az embereknek. Az én éltem, az én lobogá- sbm rövid. Ez a törvényszerű aprófasors. Ám tudd meg, te hasábfa, hogy belőlem, tőlem lángolsz. És narancssárga izzásodból sohasem törölheted ki a va­lót: ott vagyok, benne vagyok én is! Kuporogva ült a kandalló előtt. Nézte a narancssárgán izzó, világító parazsat. Előtte félmaréknyi hamu. Az aprófára gondolt. Vörös Márta művek születtek. A jubileumi évben, 1973-ban mutatja be al­kotásait a közönségnek Czin­kotai Frigyes. gondolkodás fejlesztését, a munka melletti továbbképzés igényének és készségének ki­alakítását — a szüntelen mű­velődés megalapozását.« Irányt mutató gondolatok ezek a probléma megoldásában, amit a határozat így fogalmaz meg számunkra: »A jelenlegi tantervben és tankönyvekben rögzített tan­anyagot rövid időn belül lé­nyegesen csökkenteni kell.« Ennek a nem kis feladatnak a megoldását elsősorban . az ok­tatásügy felelős vezetőitől vár­ja el a párt, de a tartalmi kérdések kidolgozásába szük­ségesnek tartja az ország leg­jobb pedagógusainak, tudo­mányos és gazdasági szakem­bereinek a bevonását, akik sa­ját szakterületükön kívülre is néznek, akik az egész nevelé­sért felelősséget éreznek. En­nek szellemében fordult a Művelődésügyi Minisztérium és a Magyar Pedagógiai Tár­saság a sajtón keresztül min­den pedagógushoz. Az 1973. február 1-ig tartó országos tapasztalatgyűjtésben a következő kérdésekre kér választ a központi kérdőív: mit és miért hagyna el saját szaktárgyából: más szaktárgy­ból; mit tart szükségesnek fölvenni a tanításba; milyen komplex tárgy vagy tárgyak lennének helyesek véleménye szerint, miért; milyen új mód­szerek, szervezeti formák te­hetik eredményessé az okta­tást; mely osztályokban van túlterhelés és mi okból; m1 - lyen osztályozási rendsz gondol el, mely a tanulók sok­oldalú fejlesztését biztosíthat­ná; egyéb észrevételei, javas- 'atai. Ezekre a kiemelt kércfésekre való megfontolt, felelősségtel­jes válaszolással, javaslatok előterjesztésével segíthet a pedagógia minden munkása, gyakorló szakembere a sürge­tő gond megszüntetésében, a túlterhelés felszámolásában. Közös erővel tegyünk meg mindent — gyermekeink érde­kében — az iskolai túlterhe­lés valóságos megszüntetésére! Szeléndi Gábor, a Pedagógiai Társaság tagozati titkára Somogyi Nép/opl 5 H. B. AP FA NEVELÉSRŐL Közös erővel a túlterhelés ellen

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents