Somogyi Néplap, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-06 / 263. szám
A szovjet állam és a forradalom fl I z első szocialista forradalom idei, 55. születésnapja egybeesik a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalakulásának 50. évfordulójával. Emlékeztető ez: a forradalom győzel me után öt esztendeig tartott, amíg létrejött a Szovjetunió, lényedében máig megőrzött formájában mint soknemzetiségű, szocialista szövetségi állam. Igaz, a fél évszázados évforduló decemberre esik, de november 7-ét köszöntve is előtérbe kerül gondolatainkban az állam és a forradalom kapcsolata. Annál inkább, mert a kettő viszonyának ma is nagyon eleven időszerűsége van. A nap politikai eseményeinek bonyolult szövevényében nem mindig könnyű felismerni, de történelmi távlatból visszatekintve világosan kirajzolódik, milyen szerepe volt a szovjet államnak, diplomáciájának, erejének a szocialista forradalom győzelmei kivívásában, a szocializmus világ- rendszerré növekedésében. A forradalom első időszakában, a munkásosztály hatalmának védelme és megszilárdítási idején a döntő erejű jelszó a béke jelszava volt a háborúban megfáradt oroszországi népek számára. Aztán nemcsak a proletárdiktatúrát, hanem az otthont, a hazát, az életet kellett megvédelmezniük a külföldi tőkés Intervencióval szemben. Ezekben a harcokban »lnkuH ki az oroszországi dolgozók minden nemzetiségi korlátot áttőrő testvérisége, a sok- nemzetiségű szovjet állam. Már fogantatásában, azOletésé- banne a proletár- ■» és a hazafiad« tiszteletével ás szolgálatiA második világháború után a szocializmust építő országok egész sora Jött létre. Egy sincs közülük, amelynek ne lett volna életbevágóan fontos segítője a szocializmusért folytatott forradalmi harcában a szovjet állam. Később voltak olyan nacionalista hullámok, amelyek a felszínre hozták a Szovjetunió szerepét lebecsülő értékeléseket, s volt példa az ellenkezőjére: a társadalmi fordulatot kivívott nép, a szocializmust építő országok saját, hazai erőfeszítéseinek lekicsinylésére (dogmatikus, értetien vezetők részéről). Mintha nem az lett volna a szovjet állam lényege, ami az újszülött szocialista országok győzelmének is a legfőbb hajtóereje lett: a társadalmi felszabadulás és a nemzeti függetlenség egysége, az egyének számára teremtett emberibb létfeltételek és a nemzetközi elnyomás, a kizsákmányolás ellen, az imperializmus ellen a békéért folytatott internacionalista harc feladatainak egybeesése. A szocializmus erősödése, életképessége a fiatal szocialista országokban — jelentősen megnövelte a ■szovjet állam, az első és leghatalmasabb szocialista ország ■rejét, nemzetközi tekintélyét, fásként tekintettek a világ >épel arra a Szovjetunióra, melynek társadalmi rendszert sajátos változatokban, de 'lapjaiban azonos elvek szerint gyre több ország vette át a Udön, mintha továbbra Is gyetlen, elszigetelt óriás ma- idt volna. Ez a történelmi fo- amat bizonyította, hogy a ocializmus a növekedés sod- iban áll, ez a haladás fő Iránya, még akkor is az, ha a haladás nem lehetett sem egyenes vonalúan töretlen, sem problémáktól, visszaesésektől mentes. Az imperializmus nem tűrte «■Ina el a szocializmus ilyen világméretű előretörését a negyvenes-ötvenes években — hiszen a tőke csöppet sem vált erőtlenné —, ha nem kényszerítette, fékezte volna cselekvésében a szovjet állam és a többi szocialista ország ereje” is. A szocializmus még mindig csak a földkerekség egyharma- dán győzött, s az osztályellen- ség nyomása súlyosan nehezedett rá mindenfelől. Ilyen viszonyok között lehetetlen volt nem törekedni a szocialista államok erősítésére. Közvetlenül a háború után azzal is számolni kellett, hogy a tőkések megismétlik a fiatal szovjetország elleni fegyveres intervenciót, ezúttal kiterjesztve az új szocialista országok egész csoportja ellen is. Aztán jött a hidegháború korszaka, mely a nyomás, a blokád eszközei mellett ugyanezt, a tőkés állami erőszakkal való fenyegetést tartotta fenn. A második világháború utáni tőkés fejlődésnek egyik alapvető jellemvonása lett az állam szerepének kiterjesztése. Az állammonopolista kapitalizmusban már nemcsak háborúval, vámokkal, távoli országok kormányainak megvásárlásával, fenyegetésével, nemcsak felforgató tevékenységgel segítik a tőkés állam hatalmi szervei a profitszerzést, hanem a gazdasági tevékenység mindennapjaiban olvad össze a tőkés termelés és értékesítés folyamata az állam funkcióival. A költségvetés, a hadi megrendelések, a kutatási programok pénzelése, a nyersanyagimport és kitermelés biztosítása, az energiahordozók olcsó árszinten tartása — mind a fejlett tőkés állami tevékenység rutinfeladatai közé sorolódott A békés együttélés formái közt, a gazdasági-kulturális együttműködés területén lehetetlenné vált megkerülni, kikapcsolni a szocialista és a tőkés államok közti érintkezést, így vált a szocialista világforradalomnak utat építő népek és mozgalmak számára kötelezővé és elkerülhetetlenné az államok közti kapcsolatokban való számolás, gondolkodás, az ehhez Illő cselekvési formák keresése, az ebből fakadó előnyök kihasználása — és az ezzel járó korlátok és veszélyek vállalása. Ha a Szovjetunió utolsó esztendei külpolitikai lépéseit sorra vesszük, így tudjuk csak felmérni, hogy ennek a diplomáciai, állami-politikai tevékenységnek milyen forradalmi jelentősége van. A világ legtöbb országában nincs akut forradalmi állapot. Ilyen helyzetben a szocializmus építésének feltételeit, s a tőkés országok dolgozói számára a szocializmushoz vezető út nyitva tartását egyaránt a békés egymás mellett élés biztosítja, mely a Szovjetuniónak és a szocialista világrendszer országainak állami politikája. u szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szerződés, a két Németország közti megállapodások, Nixon moszkvai útja — mind annak a jele, hogy a békés egymás mellett élés politikája az egyetlen lehetséges úi ma a világpolitikában. A nemrég még kizárólag a fegyveres forradalmi harcra esküdött Kínában sem gerillavezérek, hanem tőkés államok külügyminiszterei, miniszterelnökei, államfői elé terítik ma le a piros szőnyeget. Túl az ideológiai ellentéteken, a társadalmi rendszerek különbözőségén: az államok szerepe a nemzetközi osztályharcban megmásíthatatlan ténnyé vált. S ezáltal sokszorosára növekedett annak a jelentősége, milyen államról, melyik osztály képviseletében küzdő, milyen politikát, a többi nemzet függetlenségéhez, érdekeihez milyen viszonyt kialakító, gyakorló államról van szó? Ezért is több, mint elméleti kérdés — gyakorlati jelentősége van, hogy a sok- nemzetiségű, a proletárdiktatúra új formái, az osztály nélküli társadalom szocialista össznépi állama felé fejlődő szovjet állam fél évszázados tapasztalatait mérlegeljük és hasznosítsuk a magunk számára. P. I. TÁRLAT ELŐTT Leitner Sándor műtermében Talán elegáns dolog így mondani: Leitner Sándor műterme a kaposvári főutcán van, a Május 1. ytca közepén. Valójában azonban ő műtermi társbérlő, a kaposvári kisplasztikái szakkör az alkotótárs, még inkább alkotó csoporttárs, A műtermi beszámolókban általában nagy szerepe van annak, hogy a széles ablakból hova nyílik kilátás, mit alkotott eddig a festő és mire készül ezután. Leitner Sándor — mint a hozzá hasonló nagyon sok fiatal festő — mellőzi a festészet több hagyományos kellékét, ezért némely említett »kelléktől« én is eltekintek. S nem csupán a párhuzam kedvéért, hanem azért is, mert a Leitner műteremből — ahogy viszsaamlékszem — egy szűk, zárt udvarra nyílik csupán kilátás, és a zajos főutcának csak a moraja szűrődik be oda... Mégis, ha letettünk arról} hogy a festő ablakáról festői tájra tekintsünk, arról szólni kell, hogy igen tág horizontú kilátás nyílik innen. Ehhez persze nem az ablaküveghez, hanem az egymásra fordított képekhez kell lépni — és mivel nem tárlaton, hanem műhelyben vagyunk —, jól odafigyelve az alkotó szavaira is. Nos, ez a »kilátás« adta műteremlátogatásom leghatásosabb, legmaradandóbb élményét, ezért éreztem jól magam az egyébként is kényelmes polgári módi szerint fa- ragott-kárpitozott öblös karos- székben. És hadd legyek önkényes egy kissé: annyira fogva tart ennek a »kilátásnak« az élménye, hogy makacsul ennél időznek gondolataim, jóllehet a fiatal festővel rendre felsoroltattam eddigi bemutatkozásainak színhelyeit: a kaposvári középiskolai, pécsi főiskolai éveket. Azért kell megemlíteni e kettőt, mert olyan vénák ezek, amelyekből éltető nedveket szív művészetének vérkörébe ma is. Hova nyílik tehát innen az ablak? A valóságra! Emberközösségekre, egyénekre, arcokra ülő kérdőjelekre. Színekkel, formákkal, kiáltásokba fagyasztott felkiáltójelekbe. Eb- béri viszonylatokra, embertelen viszonyokra, önmagára és ránk... A formákkal gondolatokat fogalmaz,- életet vallat, kérdéseket tesz föl. Szenvedélyes és őszinte akaratú. Tisztességgel bevallja snem misztifikálja eszközeit, módszereit, céljait — idéződnek fel bennem a múltkori beszélgetés mondatai. Ha kell, savval maratja a fémet, negatív klisé épül a színekre; ha kell, önnön festőarca rémlik fel az alakok között. Ha kell, szobrász is, ötvös Is. Sokféle elemet vegyít Táblakép és kisebb kompozíció különös, visszhangoztató együttesben él. Jó volt szót váltani a táblakép jövőbeli sorsáról is, a műhely mindennapi vendégeiről is. Ez utóbbiak között Leitner Sándort gyakran felkeresik diákjai. Azt hiszem, nehéz lenne így mondani: hivatása festő, foglalkozása pedagógus. A rajztanítás éppúgy hivatása, és a kettő szervesen összeforr, egymást erősíti. Azt azért ne titkoljuk el,\ vendégeskedésünket megelőzte egy másik látogatás: a képzőművészeti zsűrié. Az ilyen zsűrizés próbakő is egyszersmind. Sikeres próbakő volt. A műteremlátogatást tehát új bemutatkozás követi: hamarosan kiállítják képeit a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban. T. T. Könyvtár — Gorkij nevével A könyvtár, amelyet Gorkijról neveztek el, csaknem 200 ezer kötet könyvet, folyóiratot, kottát, lemezt, magnószalagot kínál olvasóinak. 15 nyelven gyűjtik a társadalom- tudományi tárgyú műveket, szépirodalmat, nyelv- és irodalomtudományi, történelmi, földrajzi, néprajzi, filozófiai könyveket, a marxizmus, le- ninizmus irodalmát, a művészetekkel foglalkozó alkotásokat. Budapesten, a Molnár utcában működik az ország leggazdagabb idegen nyelvű irodalmi könyvtára. Hétezer álSéta az Ermitázsban A magyar emberek sokasága fordult meg már Lening- rádban, az egykori Pétervá- ron, ahol a történelem betűit arannyal írták a hős városlakók, katonák. Sok magyar tu- ristcsoport időzött el a Téli Palota melletti világhírű múzeumban, az Ermitázsban is. És mindenki megismerkedhetett egy kedves szovjet kísérővel, aki magyarul mutatta be a híres gyűjtemény néhány értékes darabját. Kérdezhettünk tőle, ha valamit nem értettünk, vagy többre voltunk kíváncsiak a séta tervezett anyagánál. A nagy gyűjtemény láttán egy kicsit idegenkedünk is a gazdag látványtól, mert attól tartunk — ami egyébként igaz is —, hogy egyszerre nem tudjuk birtokunkba venni. Pedig nem szeretnénk elmulasztani egyetlen festményt sem. Az idegenvezető jól Ismeri ezt az érzést: elhárítja tehát az akadályt, és a gyűjteményből kiemeli a legfontosabbakat Aki ezután még elégedetlen, az otthon kinyitja az Ermitázs című négykötetes albumot, vagy a hasonló című reprezentatív köteteket, és nyugodtan gyönyörködhet a holland és flamand festészet remekeiben, XIV— XVI. századi művekben, a XVII—XVIIL századi olasz anyagban, s a mindegyiknél gazdagabb XIX—XX. századi francia gyűjteményben. Akik jártak az Ermitázsban, Ismerik a múzeum történetét is. Sokszor, mint az Ermitázs esetében is, fontosat mond a múzeum története. Nagy Péter volt az első orosz, aki európai festőktől képeket vásárolt. Mindenekelőtt a XVII. századbeli és a XVIII. század eleji németalföldi festők művei iránt érdeklődött. 1697-ben — első külföldi útja alkalmából — a cárt, akit abban az Időben személyesen foglalkoztatott a hajóépítés, a tengerfestő L. Bahhvyzer és A. Silo képei ragadták meg különösen. Azt is tudjuk, hogy később Hollandiába küldte Purij Mologrivorót, áld 1717- ben Prágában 43, Antwerpenben és Brüsszelben pedig 117 képet vásárolt. A cár ezeket a vásárlásokat is nagy figyelemmel kísérte, ■ levelezéseiből tudjuk, hogy nem is volt mindig elégedett Megparancsolta, hogy »csak nagyon jó dolgokat szerezzenek meg, rossz képeket ne vegyenek«. Az Ermitázs előde a Mont- plaisir-kastély volt, amely kicsinynek bizonyult, és így a gyűjteményt áthelyezték a peterhofi »Ermitázs«-pavilon- ba. II. Katalin uralkodásának első éveiben már elkezdték a Téli Palota melletti új képtár építését, a mai Ermitázs főépülete ez. Később még két szárnnyal bővült. 1774-ben adták ki a gyűjteményt bemutató első katalógust (francia nyelven). Már ebben 2080 műtárgy szerepelt Kétszer is »költözött« később a múzeum gazdag anyaga. Az első világháború elől 1917-ben Moszkvába, ahonnan három év múlva került haza a IMl-taa tanét ki 1945 októberétől van az Ermitázsban az évszázadokon át féltve őrzött, gazdagított gyűjtemény. 1918-ban, a forradalom után, az Ermitázs előtt új korszak határa nyílt meg. Ezt jelzi, hogy a kormány egy művészettörténeti bizottságott hozott létre a régi művészeti emlékek megóvására. A képtár kiegészítése — már csak valóban kiegészítésről lehetett szó — a második világháborút követő években is folytatódott. Mai gazdagsága azonban már olyan nagy, hogy kincseinek további gyarapítása igen nehéz. A múzeumi séta emléke bennem többek között Rubens »Perzeusz és Androméda« című festménye, a »Bacchus«, Van Dyck húszéves önarcképe. Néhány Tiepolo, Canaletto, Caravaggio ... Leonardo »Madonna virággal« című képe előtt sokat álltam, hiába tudtam, hogy még eldöntetlen az a vita, mely a szerzőség körül folyik. Tizian »Mária és Magdolna« című képe azért is megmaradt emlékezetemben, mert egy ehhez hasonló kompozícióban készült képét a firenzei Pittiben is fölfedeztem. A múzeumok világhírű kincsei nemzetközi értéket képviselnek. Utazásuk során eljuthatnak más országok lakóihoz is, s csereképpen érte más művekkel »fizetnek«. így találkoztam Budapesten viszont Delacroix »Oroszlánvadászat Marokkóban« című festményével a Szépművészeti Múzeumban a Delacroix-tól Picassóig című kiállításon. Coro, Millet, Monet, Renoir, Degas, Cezanne, Van Gogh, Gauguin, Rousseau világhírű alkotásaival, melyek a lenlng- rádi Eizaiíáu gyűjteményéből •valók. ' — —< T> , pm landó olvasó — egyetemista, diák, szellemi és fizikai dolgozók, pedagógusok, szerkesztők, műfordítók, külkereskedők a könyvtár látogatói. Sokan, akik idegen nyelvet tanulnak, gyakorolnak, vagy eredetiben olvassák az idegen ■nyelvű irodalmat. Az audiovizuális stúdióban huszonegy nyelven tanulhat, hallgathat leckét, irodalmi szemelvényt, verset, elbeszélést a könyvtár tagja. Elkülönített fülkében magnetofonról hallgatható le a nyelvkönyvek anyaga vagy akár Lev Tolsztoj, Hemingway hangja. A földszinten, a kölcsönzőben tízezer kötet könyvvel töltötték meg a polcokat. Nyelvek és témák szerint csoportosítva a szabadpolcos rendszerű teremben válogathat, böngészhet, keresgélhet mindenki magának olvasnivalót. Persze ott a könyvtáros is, aki segít, tanácsot ad, könyvet ajánl. A katalógus és a negyedévenként kiadott gyarapodási jegyzék ad támpontot a válogatáshoz. A 10 ezer kötet könyvet időről időre cserélik, fölfrissítik. Az olvasóteremben csak a lapok zizegése töri meg a csendet. Elmélyült fiúk, lányok, öregemberek hajolnak az asztalok fölé. A polcokon 400 napilap és folyóirat. 4 ezer kötetes kézikönyvtár. Egyszerre nyolcvan an olvashatnak a kellemes, kényelmesen berendezett olvasóteremben. Ide a tájékoztató szolgálaton át lehet bejutni. Itt kap mindenféle kérdésére választ az olvasó, személyesen vagy írásban. Adatokat gyűjtenek, sokféle katalógust vezetnek. Egy másik épületben — a Gorkij fasorban — kapott helyet a Gorkij könyvtár zeneműtára. Kölcsönöznek 25 ezer kottát, zenei tárgyú könyvet, 20 idegen nyelven megjelenő zenei folyóiratot. Hatezer lemezből álló gyűjteményük a helyszínen lehallgatható — de magnószalagon is hazavihető, kölcsönözhető, másolható a zenemű. Figyelemre méltó az Állami Gorkij Könyvtár kiadói tevékenysége is. A már említett gyarapodási Jegyzéken kívül bibflográfiákat, értékes adatokat összefoglaló köteteket jelentetnek meg. így készült a Lev Tolsztoj műveit felsorol'' gyűjtés, a Gorki i-bibliográfi' az fró születésének 100. évfor dulójára, a Szovjetunió 5 éves: memoárokban, vagy i. Szovjetunió 50 éve kottákbar című kiadvány. K. M. Somogyi Néplap
