Somogyi Néplap, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-19 / 273. szám

Tlábetler család történetén, Anélkül, hogy valamiféle re, azonosulásunkra épít, s Találkozás Albert Schweitzer ' Fekete tollú fehér madár emlékeivel Schweitzer korunk egyik legnagyobb hu­manistája 1875- ben született az elzászi Kayers- bergben. Apja evangélikus lelkész volt, érettségi után a fiú is lelkész­nek készült. Strasbourgban elvégezte a teo­lógiai és filozó­fiai stúdiumo­kat, s hamaro­san kitűnt oá- lyatársai közül. A 27 éves fia­talember egye­temi tanári képésítést nyert. Ami iga­zán híressé tette, az a mu­zsika. Mint or­gonistát, már Elzász határain túl is jól is­merték, nevét tybetűkkel írták Európa .mos városában a koncert- okátokra. A 30 éves, legszebb rrier előtt álló egyetemi ta- r és orgonaművész kezébe ■:y kis könyvecske került, oly leírta az afrikai négerek .rnyű nyomorát. Ennek ha­sára elhatározta, hogy éle- t a négerek szenvedésének intésére szenteli. Beiratko- t az orvosi egyetemre, el­mése után feleségével együtt • bonba utazott, és 1913-ban iát pénzén megalapította az . 've folyó partján, Lambare- en kis kórházát. Ezt a kor­át 50 éven át vezette, a im:tív épületből 800 beteg . bgadására alkalmas, nagy rháztelep lett, mely jelenleg működik. (Fenntartását kü- íböző társadalmi szervek gyűjtésekkel biztosítják.) Az első világháború alatt a ''randák a feleségével együtt internálták, mert német állam­polgár. A második világhábo­rú után az atomfegyver elle- i küzdelem élére állt, számos :önyVet írt, előadásokat és rá- . íszózatot tartott, levelezett :ormányfőkkel és kisemberek­ül a nagy ügy érdekében, lint orgonaművészt sem felej­tette el a világ, Bach műveit az ő előadásában ma is szí- esen tűzi műsorára számos rádióadó. Első állomásunk Günsbach, élig 500 lakossal, igazi elzászi alucska. A falu évszázadok ta ismert vörös boráról és la- i szorgalmáról, újabban Ai­rt Schweitzerről, aki hat- apos korától e faluban élt. templomban tanult orgonán ;zani a falu orgonistájától, i de tért vissza megpihenni, hányszor Európában járt. irmincas években pedig itt rolta meg házát, mely je- ;g múzeum. nagyon szép, zöld rep- lyel befuttatott, egyemele- ház ajtaját már zárni ká­ték. Az előttünk érkező and házaspárt — sajnál- a bár — elküldték, mi- • közöltük, hogy mi Ms[jyar- ágról jövünk, és feleségem- együtt Schweitzer régi le- ezőpartnerei voltunk. Ali er, a múzeum vezetője, bweitzer volt afrikai mun- társa már hallott rólunk, s jgtelen szeretettel tessékelt beljebb. A házban minden úgy van, ahogy a Mester utolsó ittlétekor volt, a kegyelet sem­mit sem enged elmozdítani. A szobákban patikai tisztaság, a falakon táncmaszkok és más afrikai népművészeti tárgyak emlékeztetnek a gaboni kór­házra, az őserdőre. Két föld­szinti szobában Schweitzer-ar- chívumot rendeztek be a mun­katársak, több évtized levele­zését vagy a levelek fotómáso­latát gyűjtik itt össze, továb­bá minden könyvet, írást, film­anyagot, ami Schweitzerrel kapcsolatos. A múzeum után megnéztük a templomot, melynek orgoná­ját maga a Mester tervezte, s melyen oly sokszor játszott. A templom előtt tereferéltek. Emlékeznek-e még dr. Schweitzerre? — tettük föl a kérdést. — »Hát lehetne őt el- f elejteni?« — válaszolta a leg­öregebb. Egymás szavába vág tak, mindenki tudott valami történetet a nagy kortársról. Sok vidámat is, mert Schweit­zer nemcsak az embereket ve­rette, hanem a vidámságot is. A főtérről kis ösvény kapasz­kodik a hegyoldalba. Mintegy ötven méter magasan vörös szikláktól övezett tisztás, öreg tölgyfákkal. E fák alatt volt a kedvenc pihenőhelye, ahová minden este felsétált egy ki­csit megpihenni, egy kicsit el­mélkedni. Münster és Mühlos, a két el­zászi város, ahol a gimnáziumi éveket töltötte. Megnéztük a városokat, majd irány Stras­bourg, Elzász fővárosa. A Raj- na-parti városban számtalan kongresszust rendeznek, szinte reménytelen szállodai szobát kapni. Az ősi város fölé 146 méter magasan, félelmetes szépséggel emelkedik a góti­kus dóm tornya. A dómot né- met-gót favázas házakkal épí­tették körül, melyek egyidősek a dómmal. A rózsaszínű kö­vekből épült katedrális, mint valami óriási kőcsipke mered az égre, a körülötte levő házak aranysárga ónberakásos üveg­ablakai mögött esténként gyér-' tyák világítanak (méregdrága luxuséttermek találhatók itt). Az ősi városrészt az II folyócs­ka öt ága fonja át, így az ősi házak naphosszat gyönyörköd­nek tükörképükben. A Pax szállóban dr. Michel várt ránk, hogy ezen a napon kalauzunk legyen. Dr. Michel nyugalma­zott egytemi tanár, Schweitzer egykori jó barátja és munka­társa. Az étterem különszobá- jának sarkában a Mester jól sikerült bronzszobra tekintett le ránk. A Schweitzer baráti társaság tagjai kéthetenként vagy havonta itt gyűlnek ösz­sze. A társaság célja elsősor­ban az Afrikában ma is mű­ködő kórház anyagi alapjainak előteremtése gyűjtések útján. Egyébként e városban él a leg­több volt barát és munkatárs is. Ezután Michel úr huszon­öt éves gépkocsijával robog­tunk tovább, amelyre azért kü­lönösen büszke, mert többször fuvarozta rajta a Nobel-díjas tudóst. Egy elhagyott ház előtt állt meg, á régi házban afri­kai relikviák, melyeket Schweitzer és munkatársai hoztak haza. A legtöbbjük »or­vosi honorárium«, a néger be­tegek hálás ajándéka. Akad itt tam-tam dob, lándzsa, nyíl és számos kitömött állat is. Ez­után felkerestük az évek óta bezárt St. Nicolai templomot, Schweitzer egykori működési helyét. A háborús sérülések miatt restaurálják a templo­mot. Itt prédikált és játszott orgonán számos vasárnapon Schweitzer a strasbourgi tar­tózkodása alatt. De más temp­lomok is, mint a St. Thomas vagy St. Wilhelm, hallhatták csodálatos orgonajátékát. Strasbourg 1000 év alatt többs T cserélt gazdát, hol a németekhez, hol a franciákhoz tartozott. Az elmúlt száz év­ben a cserék gyakoribbakká váltak, mivel Strasbourg való­ban a népek országútján fek­szik. A város zöme franciául beszél, de gyakori a német szó is a negyedmilliós városban. Az egyik téren különös szobor­ra bukkantunk. Nem minden­napi háborús emlékmű ez, s talán egyben Strasbourg jel­képe is. Egy anya siratja há­borúban elpusztult két fiát, az egyiken francia, a másikon né­met egyenruha van. Schweit­zer személye és emléke — ak legalább annyira német, mint francia — híd lehet e megbé- [ bélésben, de gondolata, töret­len békevágya nemcsak e két nemzet, hanem a föld vala­mennyi lakója előtt a béke szimbóluma lehet. Dr. Oláh Vilmos Volt a szegény ember — mint a mesében. Ez a való­ságban ! Olyan szegény volt, hogy gyermekeit árulta a vásárban. Mint a mesében. Ez a valóságban! Mese és valóság! Nem ke­veredik, hanem művészi for­rasztásban, ötvös igényességű megmunkálásban kel életre a filmvásznon a Fekete tol­lú fehér madár című film- hen. Ha a nép sorsáról akar vallomást tenni az alkotó történelmi erővel, művészi hittel, józan filozófiával, ak­kor a legkézenfekvőbb dolog egy családon belül bemutat­ni azt. Ha egy bomló, önön mocskába forduló társadalmi réteg végvonaglását kíván­juk szemlélni, lapozzunk fel egy családregényt: az Ar- tamonovokat például. Ha az önmagától elforduló, önma- gábóli kínnal, vajúdással, kö­zönyéből, betokosodott vilá­gából kiemelkedni akaró tár­sadalmi réteget kívánjuk lát­ni, akkor elmélkedjünk a újraolvasva a Rozsdatemetőt. Ha a nép legnyomorúsá­gosabb rétégére, a sokgyer­mekesek, a mindig éhkoppon maradók világára vagyunk kíváncsiak, üljünk be a mo­zi nézőterére, és nézzük meg a művészi erővel, történelmi józansággal és filozófiai hit­tel megalkotott Fekete tollú fehér madár című színes, szélesvásznú szovjet filmet. Igen, a jelzők valamelyest felcserélődtek a bevezetőhöz képest, de a film láttán: így hangsúlyozottak. A család a társadalom leg­kisebb közössége, dióhéjnyi világában hordozhat népi tragédiákat, szembefordulá­sokat, megszakadó kapcsola­tokat, testvérgyűlöletet is. A nép leggyönyörűbb kör­nyezetében, a népművészet közegében játszódik, ebből a folklorisztikus mesevilágból hasad ki a történet ihletett fogalmazásban, a legnagyobb szenvedélyekkel vall a való­ságokról — a mesék nyel­vén. Egy diák, egy könyv... Sikert arattak a politikai könyvek A politikai könyvnapok ke­retében a Kossuth Könyvki­adó által megjelentetett sok ezer kötet talál gazdára or­szágszerte. Iskolákban, üze­mekben, gyárakban rendeztek kiállítást a napokban megje­lentetett könyvekből, a régóta keresett, aztán több új kiadást megért művekből. Az 503-as Ipari Szakmunkásképző Inté­zetbe látogattunk el, ahol a napokban fejeződött be a könyvvásárlás, s hozzá kell tenni, nem kis eredménnyel. Köztudott, hogy az intézet kapcsolata a Kossuth Könyv­kiadó megyei kirendeltségével nagyon régi keletű. Évek óta folyamatos az ellátás, bátran küldhetnek az iskolának könyvcsomagokat, a kötetek eddig még mindig gazdára ta­láltak. Nagy az érdeklődés mindig, és ebben nagy a sze­repe az iskola KISZ-szerve­zetének. Munkájukat dicséri, hogy egyetlen egy könyvet sem kellett visszaküldeni, sőt, szükség van még utánpótlás­ra is. — Több olyan könyv van, amelyikből talán még száz példány sem lenne elegendő. Mikes György: SZERVEZÉS KÉRDÉSÉ A Bámexbumfért fennál­lásának tizedik évfordulóján nagy ünnepségeket rende­zünk a Ló utcai székházban, amelyre hatvanezer külföldi és harmincnégyezer belföldi vendéget hívtunk meg. Az ünnepség programja a következő: 1. Kopjatörés a hivatal ud­varán, IV. Henrik korabeli ruhákban. 2. Lepény evő-verseny. 3. Vadászat a Ló utcában, idomított sólymokkal. 4. ökörsütés, tűzijátékkal. 5. Szarmata lovasroham. (Előadják a vállalat dolgo­zói.) 6. Ultiparti- élő kártyala­pokkal. 7. A napközi otthon növen­dékeinek nonfiguratív kiállí­tása. 8. Tengeri csata egy mes­terséges tóban; a Főközpont engedélyével egy gályát és két naszádot elsüllyesztünk. 9. Monstre díszebéd a vál­lalat ebédlőjében, korhű ig- ricek részvételével. 10. Monstre bál a vállalat kultúrtermében. Néhány nappal az ünnep­ség előtt, amikor már minden elő volt készítve, amikor már minden úgy ment, mint a ka­rikacsapás, megjelent a szer­vező-irodába* a vállalat sza­kácsnője, Böbe néni, és sér­tődött hangon ÍQV szólt:-r- Rám ne számítsanak! Én ezt nem vállalom. — Mit nem vállal, drága Böbe néni? — kérdeztük kó­rusban. — Én nem fogok főzni any- nyi embernek. Hányán is lesznek? — Ugyan, Böbe néni, még százezren se ... Mi az magá­nak? — Nem vállalom. — Ha elvállalja, prémiu­mot kap. Nem is kis pré­miumot! A mi Böbe nénink meg­enyhült: — Hát jó ... Legföljebb vá­rakoznak egy kicsit azok a vendégek ... És mi lesz a ki­szolgálással? — Hogyhogy mi lez? Hi­szen van egy felszolgálónk! Legyen nyugodt, mi minden­re gondoltunk! Valóban: mi mindenre gondoltunk. Tudtuk, hogy százszemélyes étteremben nem. fér el egyszerre kilenc- vennégyezer ember, ezért hát kitaláltuk, hogy a várakozó­kat jelmezes-zenés felvonulá­sokkal és középkori miszté­riumjátékokkal fogjuk szó­rakoztatni. A gyengébb szer­vezetnek vitamininjekciókat kapnak: mozgó orvosi ren­delők keresik föl majd a sor­ban állókat. Amikor minden a legna­gyobb rendben volt, amikor már minden úgy ment mint a karikacsapás, valakinek eszébe jutott, hogy csak egy mosdónk van, és abban is csak tíz ember fér el egy­szerre. Megnyugtattuk az illetőt, hogy nem lesz semmi baj, a mosdó mellett kiállítást ren­dezünk a Bámexbumfért tör­ténetéből, és ha a szórakoz­tatva tanító táblák mégsem kötnék le a vendégek figyel­mét, akkor megindítjuk a mosdó előtt elhelyezett rej­tett szökőkutat, amely estén­ként több színben fogja gyö­nyörködtetni a mosdó előtt várakozókat. És ha még ezzel sem tudjuk elvonni a kedves vendégek figyelmét, akkor megszólaltatjuk a mosdó be­járata fölött elhelyezett ha­rangjátékot ... — És mi lesz, ha mégis mo­rogni fognak? — kérdezte egyik kollégánk. — Ha ők is kofogásolják, hogy csak egy mosdónk van? — Hadd morogjanak — fe­lelte a Bámexbumfért igazga­tója. — Száztagú zenekar ját­szik majd, hát úgysem fogja hallani senki! Nagyon keresett a Petőfi éle­tét ismertető Viharmadár cí­mű könyv — mondja Pápai Károly kollégiumi nevelőta­nár. — Hány kötet könyvet ka­pott az iskola? — Ezerötszáz darab érke­zett. A könyvkiadó már előre gondolt ránk, külön csomago­kat állított össze a könyvek­ből, mindegyik ugyanazokat a köteteket tartalmazta, — Az érdeklődés? — A maximális volt. Kü­lönösebb agitációs munkára nem volt szükség. Olyan osz­tály is akadt, ahol a tanulók négy-öt csomag könyvet is vá­sároltak. Ez körülbelül kétszáz kötet. Nem kellett azonnal ki­fizetniük, de érdekes és ör­vendetes tapasztalatunk volt az, amikor a diákok az ösztön­díjukból azonnal kifizették a könyvek árát. Nem haszonta­lan dologra ment el a pén­zük ... — Hol árusították a könyve­ket? — Az osztályokban, általá­ban osztályfőnöki órán. Ha az egyik nap megérkeztek a csomagok, a másik nap már utánrendelési kellett felad­nunk. A könyvek értéke csak­nem kilencezer forint. Átlago­san tíz forintért vásárolt poli­tikai könyvet egy-egy tanuló. Az intézet könyvvásárlás­ban, az akció lebonyolításá­ban a főszerep Both Ernő kol­légiumi nevelőtanáré volt. — Melyek voltak a legsike resebb, legkeresettebb köny­vek? •— A tanulók szinte nap nap után kérdezik, mikor érkezik Balogh István Száznyolcvan­öt lépcsőfok című önéletrajzá­ból újabb szállítmány. Sikert aratott az Indira Qandhiról megjelent kötet, és Bethlen István Titkos iratai. — A legközelebbi könyvvá­sár? — Már várjuk a Kossuth Könyvkiadó által megígér* munkámozgalom-történeti ■’exikont, és úgv érzem, hogv «o<won keresettek lesznek a Petőfi-eentenáriumra meg­jelenő kötetek. K. G. irodalmi műfajt akarnánk n filmre erőltetni: ez az alko­tás filmballada ... Méltó párja Csuhrajénak és köve­tője — de nem meghatáro­zottja — Dovzsenkó öröksé­gének. A bukovinai család nyo­morúságos sorsa hihetetlen gazdag szín- és kompozíció­világban éled fel a második világháború előtt, alatt és közvetlen utána. Jelrendsze­re nem afféle megfejtésre váró szimbólumképlet. Egy helyütt hibásan kategorizál­ják a három fiút három tí­pusra. Nem értem, hogyan lehet például egy nyolcéves kisfiút, aki a pap szolgálatá­ban marad — felnőtt báty- jaival szemben — Hétlenül szemlélődő passzív humanis­taként« jellemezni. Rossz he­lyen keresik, kiszakadva a filmből, jelrendszerének kul­csát, s ügy akarják megfej­teni a hősöket, mint egy tár­sadalmi, történelmi helyzet szimbolikus tablófiguráit. Ez a film éppen a beleélésünk­ezt tökéletesen teszi. Ez a jelrendszer nem agyonbonyo­lított, nem redukálja képlet­té az embert, hanem meg­hagyja teljességében, a sze­relmi kapcsolat sem perverz nemiségbe, hanem a népköl­tés üde természetelvű vilá­gába ágyazott. Iljenko nagyszerű filmjé­nek alapritmusát a lüktető, burjánzó gazdagságú, fene­ketlen mélységekből előkí­gyózó muzsika adja. Olyan egyszer, akár a rohanó he­gyipatakok tisztasága, a mély örvények kavargása máskor. Ebből az elevenné forrott szín-, zene-, mozgásgazdag világból tiszta, egyszerű gon­dolatok fogalmazódnak arról, hogy egy népnek választania kell, mely úton akar járni! Arról, hogy egy embernek választania kell, kihez áll. És hangsúlyozza: nem vak erők játéka így az ember, hanem belső parancsa van. Bartóki mélységek ezek! A teremtő népművészet, nép­élet új közegbe emelése, megfogalmazása, felragyog- tatása a film nyelvén. Úgy állunk ezek előtt a fi­gurák előtt, mintha a mese díszes mézeskalácsházából jött volna a legnagyobb fiú, aki elment a szovjet kato­nákkal harcolni... Aztán a középső, aki a másik oldalra állott. A harmadik a legidő­sebb bátyja után eredt. Ér­zékszerveit süketnémára tép­te a robbanás. A sorban kö­vetkező kisebbik fiú felser­dült — hiszen nem mese, ha­nem az élet ez, tömény, sű­rű élet —, és levetve a hím­zett inget, kiscsikót simogat­va tér vissza; fehér köpe­nyes orvosként. S most lás­sunk egy jelenetet. A törté­nelem viharaitól és szenvedé­seitől meghibbant pravoszláv pópa az egykori szolgagyere­kére emeli a pisztolyt, de az a pulzusát fogja... A revol­ver csöve leereszkedik. Az ormon — akár egy jel­képcsoda — piros traktor áll, ragyogó csillogó ekékkel... És hegyi folyók vágtatnak, sudár fákat sodor alá a víz: építőanyagot. És a mesék törvénye szerint — vagy em­lékezetünk, lelkiismeretünk szerint — még e'wszer hali- luk, láthik a mezhalt fi -vat, amint muzsikálnak, fö’ima- gasodnak a havasoknak is, és a daluk zeng, zeng feled­hetetlenül Tröszt Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents