Somogyi Néplap, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-18 / 272. szám
A beruházó szemével Az elhatározástól a kulcsig A Somogy megyei Beruházási Vállalat 224 megbízást tart nyilván. Ezek együttes értéke: 2,4 milliárd forint: Ebből 1,2 milliárd forint értékű beruházás megvalósítására már kiviteli szerződést kötöttek. A többi előkészítés alatt áll. Stadler József főmérnöktől kérdeztem: — Honnan kapja a vállalat a legtöbb megbízást? Kik a megrendelők? — A megbízások zöme tanácsi beruházás: lakásépítés, közművesítés, közintézmények építése. Egyre többet kapunk az OTP-től is: az általuk értékesített lakások mind nagyobb hányadának építését bízzák ránk. Csökken viszont a mezőgazdasági megbízások száma Ezt én annak tulajdonítom, hogy a MEZÖBER egyre nagyobb feladatokra vállalkozik. A korábbinál kevesebb megbízást kapunk ipari beruházásokra is. Jelenleg a Videoton tabi gyáregységének építését, a kaposvári új kenyérgyárral kapcsolatos beruházás előkészítését és a Danu- via nagyatádi gyáregységének építtetését végezzük. Mikor kezdődhet az építkezés? — Tevékenységükben tehát egyre nagyobb helyet kapnak a tanács által finanszírozott beruházások. közöttük a, lakások. Hogyan látja a beruházási vállalat e munkák előkészítését? — Egy beruházás elhatározásától az építkezés megkezdéséig hosszú az út. Az ezzel kapcsolatos tevékenységet körülbelül 120 jogszabály rendezi. A helykijelöléstől a terület birtokbavételén keresztül a különböző engedélyezési eljárásokkal együtt a kiviteli tervig és a szerződés megkötéséig rendkívül sok tárgyalást kell folytatni. Egy közepes nagyságú beruházás elhatározásától az építkezés megkezdéséig legalább egy év telik el. — A gyakorlatban elég ez az egy év? — A megbízások jelentős részét nem akkor kapjuk meg, amikor elhatározzák a beruházást. Gyakran az előkészítési munka közepén kapcsolódunk be. A siófoki tízemeletes lakóházak építésénél akkor kaptunk megbízást a műszaki ellenőrzésre, amikor már az ! első házak alapjaival, elkészült | a kivitelező. Menet közben de- j rült ki, hogy az előkészítés időszakában kihagytak néhány »lépcsőfokot-«. Már épült a ház, s még nem volt megoldva a közművesítés. Mondhatok más példát is: a marcali szennyvívezeték építkezését akkor bízták ránk, amikor már | készen voltak a kiviteli tervek és megkezdődött a munka. Menet közben derült ki, hogy a különböző engedélytervek hiányoznák. Nagybajomban I hozzáfogtak a csecsemőotthon bővítéséhez, de a kisajátítást nem végezték el, s nem egyeztették a terveket a hatóságokkal sem. Kaposváron és Barcson viszont azt tapasztaljuk, hogy egyre több beruházáshoz jó előkészítés után kezdenek hozzá. Érdekek — Érezhető-e a beruházási fegyelem javítására hozott intézkedések hatása? — Még mindig előfordul, hogy megbízóink nem biztosítják időben a pénzügyi fedezetet. Legtöbbször nem pénzhiányról van szó ilyenkor, hanem a késve beszerzett fedezetigazolások gátolják a munka megkezdését. — A gazdaságirányítás reformja óta sok a kiviteli szerződések körüli huzavona. A tapasztalatok szerint van-e javulás? — Ellentétben a korábbi gyakorlattal, most a szerződé- I sek megkötése előtt az árban - is meg kell egyezni, s gyakran j j 3—li hónapig elhúzódnak az I | árviták. Sok zavart okoz az is, | j hogy a kivitelező — élve a ] szerződéskötés adta lehetőséggel — nem tartja magát ahhoz az elvhez, hogy ha egy beru- | házást elvállal, maga egyezik , meg az alvállalkozókkal. A i gyakorlatban azt csinálják, ! hogy néhány részfeladat meg- | oldására egyáltalán nem vállalkoznak. Ilyen gondjaink j voltak a kaposvári Kalinyin I városrészben épülő kazánház- i zal, a siófoki hőközponttal, j Menet közben oldódott meg a j kaposvári bevásárlóközpont liftszerelésének a problémája | és a kazánházépítés gondja is. ! Partnerek — Mi a helyzet a kapacitás- i sál? — A mélyépítési gondok — a gázépítést kivéve — megszűntek. A Dél-dunántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalat szakszerűen, jól felkészülten végzi a munkát. Szabad kapacitását felajánlotta a lakásépítésekhez is. Elvállalná a lakások mélyalapozását (a cölöpverést), s megépítené a fogadószintig (tulajdonképpen, az első emeletig) a lakásokat. Kaposvár és Siófok térségében magasépítési kapacitáshiány van. Főleg a nagyobb beruházásoknál érezzük ezt, amelyek felkészültségénél fogva — az Állami Építőipari Vállalatra várnak. Tapasztalatunk szerint a Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat megfelelő határidőre vállalja a munkát és jó minőségben adja át. — E gondok megszüntetésében vagy csökkentésében milyen szerepe van a SOMBER- nek? — Szerintünk a jó eredménynek, a határidők betartásának egyik feltétele, hogy az építőipari kereslet és kínálat között egyensúly legyen. Mi is kutatjuk, hogyan lehet új építőipari kapacitást szerezni. A lehetőségeink azonban korlátozottak, hiszen megbízás alapján tárgyalunk a kivitelezőkkel — mondta Stadler József főmérnök. K. L Védnökség az oktatáspolitikai határozat végrehajtása fifött AZ MSZMP Somogy megyei Bizottsága a Központi Bi- i zottság oktatáspolitikai hatá- i rozatának eredményes végre- í hajtása érdekében feladatter- I vet dolgozott ki: A terv tar- | talma zza a megye oktatási és | nevelési föltételednek javítását, a közoktatás korszerűsítését. ' Megvalósításához a KISZ- fiatalok is hozzájárulnák — erről tárgyalt legutóbbi ülésén a KISZ megyed bizottsága. A megyebiaottság felhívást intézett Somogy KlSZ-szerve- zeteihez, hogy az oktatáspolitikai határozat végrehajtása | fölött vállaljanak védnökséget. Az iskolai KlSZ-szervezetek- re nagyon sok feladat vár; a megyebizottság felhívja őket, hogy a társadalmi munkával keresett pénzösszegek egy részét fordítsák iskolájuk otthonosabbá tételére, korszerű szemléltető eszközök és sport- felszerelések vásárlására, és iskolai könyvtáruk bővítésére. Közös munkájukkal segítsék* elő környezetük parkosítását. Helyi építőtáborok szervezésével vállaljanak részt a kollégiumok építősében, óvodák létesítésében. A KISZ-szervezetek formálják a fiatalok tudását, járuljanak hozzá a tanulók jó közösségi széliemének kialakításához, olyan iskolai légkör megteremtéséhez, melyet az önként vállalt fegyelem, a demokratikus tanár—diák viszony jellemez. Az eddiginél nagyobb, figyelmet fordítsanak az iskola és a társadalom közti kapcsolatra, legyenek a fiatalok közéleti aktivitásának fokozói: Az oktatáspolitikai határozat végrehajtásában a gyárak, vállalatok, gazdaságok, szövetkezetek KISZ-szervezeteire is fontos feladat vár. Keltsék föl a fiatalokban a művelődés iránti igényt. A segédmunkások között nagy az általános iskola nyolc osztályát el nem végzettek száma. A KISZ-esek feladata, hogy őket a dolgozók esti iskolájába irányítsák. Az üzemekben, gyárakban pedig indítsanak szakmai tanfolyamokat, és a fiatal munkásokat szakmai és általános műveltségük fokozására ösztönözzék. A megyebizottság az üzemi KISZ-szervezetaket is felhívja, hogy társadalmi munkával járuljanak hozzá az Egy iskola, egy üzem akció sikeréhez, és támogassák az óvoda- és iskolaépítést. Nagy segítséget nyújthatnak emellett az iskolai szemléltető eszközök készítésével, javításával. A megyebizottság felhívta a mezőgazdasági KlSZ-alap- szervezeteket, hogy lakóhelyükön ők is végezzenek társadalmi munkát az óvoda- és iskolaépítésben, javítsák az oktatási intézmények technikád fölszereltségét. Minden KISZ- szervezetre vonatkozik, hogy az eddiginél szorosabbá tegye a KISZ és az úttörőcsapat kapcsolatát — a KISZ-esek segítsék az úttörők mozgalmi nevelését. A VEDNÖKSÉGI tervet Weisz Zoltán, a KISZ megyebizottságának titkára terjesztette elő. A feladatokat a megyebizottság és a megyei tanács művelődésügyi osztályának megállapodása alapján hajtják végre. Készül a zakuszka Még nincs holt szezon! A nyáron szokásos kép helyett — amikor hatalmas hegyekben tornyosuló üvegpiramisok tagadják a látogatót — most rekeszek sorakoznak a Nagyatádi Konzervgyár udvarán, amelyekben léálma vár feldolgozásra. A munka üteme és a beérkezett nyersanyag mennyisége alapján azonban még korántsem beszélhetünk holt szezonról. — Majd december vége felé! — mondta Jéger Ferenc igazgató. — Egyenlőre még sok munkánk van a zakuszká- val Külföldi vendégek Balatonbogláron Pincétől a villamos >9 November 15—18-a között rendezték meg Budapesten a III. raktárfejlesztési tanácskozást. A nagykereskedelmet érintő tapasztalatcserén Európa legtöbb országa képviselteti magát. Az élőre meghirdetett program keretében lengyel, NDK-beli, szovjet, bolgár, görög, csehszlovák és osztrák szakemberek érkeztek tegnap délelőtt a Somogy— Zala megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat vendégeként Balaton- boglárra. A tanácskozás részvevői megtekintették a vállalat új, korszerű telepét, raktárait, árumozgató kisgépeit. A vendégeket dr. Dévényi Zoltán igazgató köszöntötte. Tájékoztatójában ismertette a vállalat történetét és utalt Sólyom Mihálynak, a belkereskedelmi minisztérium szervezési igazgatójának arra a megállapítására, hogy az országban elsőként a Somogy— Zala megyei FÜSZÉRT Vállalatnál szervezték meg a rakodólapos tárolást és anyagmozgatást. Adatokkal érzékeltette azt a fejlődést, amelyet a FŰSZERT 1949-től — megalakulását : ■ r-'akikig elért _ Ereimén _mk sokrétű m unkát, és szakértelmet kíkezdtük és a modem, könnyű- szerkezetű tárolóhelyiségeknél tartupk. Mindez nem ment átmenet nélkül. Arinak, hogy a rakodólapos szállítást itt elsőként megvalósítani tudjuk, éveken keresztül értek a feltételei. 1963-at fordulópontnak tekintjük, ettől az időtől beszélhetünk intenzív fejlődésről. Ennek bizonyítására elég annyi, hogy éves átlagban 8—10 millió forinttal növekszik vállalatunk vagyona. A megalakulás idejére jellemző pinceraktárakkal szemben most már több mint 24 ezer négyzetméter raktárterületet mondhatunk magunkénak. Ezekben az árumozgatás hidraulikus és villás targoncákkal történik. A vendégeket nem a FŰSZERT legjobb eredményeket elérő telepére kalauzolták. A látottakkal mégis elégedettek lehettek. Ennék adott hangot a szovjet vendégek közül Ju- \ rij Dimitrievics Alekszandrov, j a közgazdasági tudományok I kandidátusa, és Hellmut For- ■iar, az NDK belkereskedelmi minisztériumának osztáiyve- | zetője. Az előbbi hangsúlyoz- | ta: — Kedvező benyomást gyaamellyel a balaton bogiári raktárakat létrehozták és ahogy az itt dolgozók munkájukat ellátják. A megfigyelt racionális megoldásokkal a Somogy—Zala megyei FŰSZERT a fizikai munkát végzők terheit igyekszik minél könnyebbé tenni — sikerrel. Nem volt időnk az adminisztráció munkáját megfigyelni, mégis bizonyosak vagyunk abban, hogy alkalmazkodik a magas szintű igényekhez. — Kettős haszonnal járt a mai látogatásunk — mondotta Hellmut Fomer —, a raktár megtekintése, az itt szerzett kitűnő tapasztalatok kiegészítői ’ a konferenciának. Láthattuk, hogyan alakul a nagykereskedelem munkája Magyarországon, de azt is, hogyan javítják évről-évre a dolgozók munkakörülményeit. A tanácskozás befejezéséül dr. Dévényi Zoltán ezt mondotta: — Azt akartuk vendégeink- ! nek megmutatni, hogy egy fejlődő vállalatnak milyen lehetőségei vannak munkájának eredményeinek növelésére, miként gondoskodhat dolgozói munkájának megkönnyítéséről. vántak. A ptoceraktáralpaáXi •»^aíwiütéleiatéfc M *, A zakuszkát a Szovjetunióba szállítják. November és december fő cikke a zöldséggel töltött paprika, amit paradicsomos lében tesznek eL Másfél hónap alatt 300 vagonnal készítenek, napi 9—10 vagonos mennyiségben. Korábban félkész nyersanyagot használtak fel. Most már friss paprikából gyártják. A piros színű, nagy vastaghúsú paradicsom- paprikának ugyanis optimális időjárásra van szüksége ahhoz, hogy színét megkapja. Ha ez elmarad, a konzervipar még fel tudja használni, beszerzési ára is alacsonyabb. Jelenleg is ebből készítik a zakuszkát. Még ezen a héten elkészül 300 vagon. — Az év végéig mintegy 700 vagonos értékesítési kötelezettségünk van. A belkereskedelem folyamatosan rendéi, minden időszakban biztosítanunk kell a konzervált termékeket. Hétfőn kezdjük gyártani a dobozos pudding-almát, ebből 12 vagonnal készül Angliának. Ugyancsak almából kell 60 vagon befőttet gyártanunk. December végéig elkészül még 50 vagon vegyesbefőtt, 10 vagon körte-, és 13 vagon őszibarackbefőtt. Éheket 'félkésztermékekből gyártjuk. Kiszállítása folyamatosan történik. Problémái varrnak a gyárnak az almával. A tervezett hatszáz vagon helyett optimális esetben is talán kétszáz érkezik meg. — Amikor elkészül egy-egy szállítmány sűrítmény, értesítjük a Hungarofruct-ot, és azonnal továbbküldjük. Sajnos, az ez évi almatermés ilyen helyzet elé állított bennünket. A konzervgyárban a múlt évi bázishoz viszonyítva 12 százalékos termelési értéknövekedést várnak, annak ellenére, hogy az 1972. évi tervet nem valószínű, hogy elérik. — Mi ennek az oka? — Egyrészt a nyersanyagellátás — válaszolta Fodor Árpád termelési osztályvezető. — Paradicsomból a tervezettnél j háromszáz vagonnal kevesebb | érkezett, vagy nem megfelelő í minőségű volt a szállítmány. A léalmának csak az egyhar- mada jön be. A másik ok még az első félévre nyúlik vissza, amikor a zöldborsóból sem tudtuk a tervezett mennyiséget biztosítani. Ez természetesen nem jelent a gyárnak vesztesége* évmk. 4—5 vagon vadhús Ev végéig próbaüzem Mindössze hét nap alatt készült el Kaposváron a korszerű, 4—5 vagon vadhús hűtésére alkalmas kamra, mely a napokban kezdte meg próbaüzemelését. Kaposváron, a húskombinát mellett. A MAVAD kaposvári kirendetségén elmondták, hogy az épület nyugatnémet licenc alapján épült úgynevezett Wezel-kamra, amelyet panelonként szállítottak Kaposvárra, s főként ez volt a gyors összeszerelés titka. A gépek teljesen automatikusan szabályozzák a hőmérsékletet, amely — alkalmunk volt tapasztalni — állandóan mínusz 20 fok. Különlegesen szigetelt, nem túl vastag, 25— 30 centiméteres falak akadályozzák meg a nagyobb hőinga- dozást, így még a legnagyobb testű vadat is 24 óra alatt lefagyasztják. A hűtőkamra építésének költségei elérték az egymillióhétszázezer forintot. A próbaüzem január 1-ig tart, de már most igen kedvezőek a tapasztalatok. Özek glcdában. ««Még eg a® egy talán elfér«'.