Somogyi Néplap, 1972. október (28. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-07 / 237. szám

Magyarországi bútorművészet Harmadik dél-dunántúli népművészeti hét Megnyitó Pécsen A XVIII.' századtól kezdve megszépül már az udvar­házak, kastélyok, úri lakások berendezése Somogybán is. Nem tudok hirtelenében a mai lakáskultúra berendezéseinek formavilágából hasonlatosságot felidézni; a bútorművészetnek e korból máig is lappangó itt- ott egy-egy aukción vagy a múzeológus gyűjtőútja során felbukkanó értékes lelet bizo­nyítja, mennyi tennivalónk akad még. Érdemes megtisztí­tani a régi bútort a portól, tisztára kéfélni az ósdi huzatot, szakszerűen óvni — mint múl­tunk többi becses emlékét. Az igazsághoz tartozik az is, hogy ehhez a nagyon szép Í junkához nemcsak a szakem- er kevés országszerte, hanem szakszerű határozók, leírások, összefoglalók is alig állnak az érdeklődők rendelkezésére. Ezért nagy öröm, hogy a na­pokban adta közre az Akadé­miai Kiadó Szabolcsi Hedvig sokéves kutatómunkáját össze­gező könyvét »Magyarországi bútorművészet a XVIII—XIX. század fordulóján« címmel. A könyv bevezetője értékes összefoglalóját adja a klasszi­cizmus jelentkezésének, tár­gyalja a szerző a korszak mű­vészettörténeti-iparművészeti kérdéseit, nemcsak európai, hanem hazai összefüggéseiben is. Megismerkedhetünk az európai akadémiákkal, az elemi rajzoktatás szervezé­sével, a hazai klasszicista bútorművészet kialakulásával és termékeivel. A »-minták-« a XVlII. századi bútortípusok (az egyházi falikarok, lámpák, füstölők, padok stb.) vagy a vi­lági komódok, szekreterek, ebédlőszekrények, asztalok, hintók, kályhák stb.) Ezek megismerése nemcsak esztéti­kai világképünk gazdagodását jelenti, hanem nagy segítséget nyújt ahhoz, hogy a hétköz­napi életünkben esetleg mi is fölfedezők lehessünk környe­zetünk netán tűzre, lomtárra ítélt bútormatuzsálemei között. Ezt a munkánkat segíti az ér­tékes könyv 346 fényképe és 14 tábla az ornamens típusokból. Külön kell szólnunk a könyv egyik fejezetéről, amelyik a rajzoktatás történetét tárgyal­ja Magyarországon. -A ma­gyarországi rajzoktatás kezde­te XVIIt. századi szakaszának komoly jelentőséget tulajdo­níthatunk az általános műve­lődés, az ízlésnevelés terén, de elsősorban a kézművesmester­ségek színvonalemelésében, stí­lusalakításában« — írja a szer­ző. Egyben megjelöli, hogy nemcsak a kutatóknak, hanem a rajztanároknak és az ipari is­kolák történelemtanárainak is igen sok, a hétköznapi oktatás­ban felhasználható adatot, fel­dolgozást közöl. M egemlékezik a XIX. szá­zadi szakkönyvekről is, így például hosszabban elemzi Sárvári Pál 1804-ben megje­lent, és a maga korában nagy hírű -A rajzolás mesterségé­nek kezdete« c. kétkötetes munkáját. Mindent összevetve, nem­csak a szakembereknek, ha­nem a közművelődés történe­tét kedvelőknek, a szép búto­rokat szeretőknek, megbecsü- lőknek is hasznos olvasmányul szolgál Szabolcsi Hedvig köny­ve. D. B. (Tudósítónktól.) Tegnap a Pécsi Járási Hiva­tal nagytermében ünnepélye­sen megnyílt a III. dél-dunán­túli népművészeti hét. Négy dél-dunántúli megye népraj­zos szakemberei, muzeológu­sai, tudományos kutatói és népművelői gyűltek össze eb­ből az alkalomból. Ott voltak a vendéglátó megye párt- és állami vezetői, a megyék ve­zetői, köztük Somogy képvise­letében Horváth Lajos, a me­gyei tanács művelődésügyi osztályvezetője. A megjelenteket, a népmű­vészeti hét vendégeit Takács Gyula elnökhelyettes köszön­tötte. Megnyitójában utalt ar­ra, hogy az évente más és más megyébe visszatérő dél-du­nántúli népművészeti hét gon­dolata, kezdeményezése és távlati programja Somogy me­gye érdeme. Szándékai szerint ez a sorozat, évente felhívja a figyelmet Dél-Dunántúl nép­művészetének gazdagságára, ennek ápolására. Ugyanakkor a népművészet fóruma is ez a rendezvénysorozat. Az idén Pécs és Siklós ad helyet a be­li odály kiállítás a Várban A világhírű zeneóriás, Kodály Zoltán karmesteri pálcája figyelmeztető csendet int, mint zenekari próbán — erőteljes kopogtatással —, s akinek füle van hozzá, hallja is, mit mond a Mester. Egykori fényképek, kézzel írott kották, egyetemi jegyzetek, használati tárgyak között lépked látha­tatlanul Üt, a Várban megrendezett 90. születésnapi emlék­kiállításon, mintha tanítana. Azt hallom én, hogy arról be­szél: a kiállításnak az a szerepe, amit angyaloknak szánnak a feltámadásban hivő lelkek: varázsütésre életre keltsen. Ez a kiállítás pihenni hagyja a Mestert, nem idézi meg szellemét, de még csak az igyekezetét sem látom erre. Per­sze, ezt »megrendezni« a legnehezebb. Mégis: nem mond­hatunk le róla. És született már megfelelő példa arra, hogy milyen legyen a példaszerű emlékkiállítás. Itt Somogybán, Balatonszárszón, a József Attila-emlékmúzeumban. Igaz, talán nem jó az össz£hasonlítás, mert az előbbi csak egyszeri alkalom, az utóbbi állandó kiállítás, de a tapasztalatok azért érvényesek. A kép, a zene, a betű, hogy mást ne említsünk, a legkorszerűbb technikai berendezések segítségével rendelke­zésünkre állnak. Nem az »-attrakció« a fontos, mert az nem is látszik, ha megfelelő tartalommal van feltöltve. Az emlékkiállítás talán elfogadható szerénysége abból fakad, hogy túl közeli még a veszteség időpontja, s nem volt idő felkészülni szellemének megidézésére. Ne arra kelljen tanítania ma Kodálynak, milyen legyen általában egy emlékkiállítás, hanem arra, amit élete folyamán mindig híven szolgált zenéjével, tudományával és mindehhez méltó emberi magatartásával, humánumával. H. B. mutatóknak és kiállításoknak, amelyek középpontjában Ba­ranya népi díszítő művészete áll. Beszédének további részé­ben hangsúlyozta: népművé­szetünk fejlődésében örvende­tes tény az, hogy a népművé­szet nagy öregjeitől ifjak ve­szik át a stafétabotot. Az idei eseménysorozat má­sik sajátossága az, hogy elő­adásain a népművészet és a közművelődés kapcsolatát te­szik vizsgálat tárgyává. A népművészetnek erősíte­nie kell közművelődési funk­cióját, a közművelődésnek vi­szont tervszerűen és sokolda­lúan kell bekapcsolnia a nép­művészetet az ízlésnevelés, a közösségi és hazafias nevelés, a cselekvő művelődés eszkö­zei, területei mögé — mond­ta. A továbbiakban hangsúlyoz­ta az előadó, hogy ma kultúr­politikánkban a népművészet igaz értékeinek szerepe kor­szerű és tudományos alapokon áll. Elvi álláspontunk a kriti­kában népi romantikus rajon­gást és a lekicsinylő urbánus fintorgást egyaránt elutasítja. El tudjuk hárítani a végletes nézeteket, s egyre nyilvánva­lóbb, hogy népművészetünk mai életünkbe, kultúránkba szervesen beilleszthető. Ezután Bánszki Pál, a Nép­művelési Intézet osztályveze­tője tartott előadást Népmű­vészet és közművelődés cím­mel. Délután korreferátumok hangzottak eL Somogy részé­ről Csíkvár József művészeti főelőadó, a népművészet sze­repének korszerű értelmezé­séről szólt, majd a részvevők megtekintették a pécsi Janus Pannonius Múzeum új nép­rajzi kiállítását és a III. or­szágos kerámia biennálé anya­gát. Este 6 órakor megnyílt a Baranyai hímzések és szőtte­sek című kiállítás. Majd a rendezvénysorozat első napja este a Pécsi Nemzeti Színház­ban Baranya és Zala megye művészeti együtteseinek, szó­listáinak, valamint a pécsi Mecsek együttes műsorának bemutatójával zárult. Ma ta­nácskozásokkal folytatódik a program. Ott állt köztem meg a tor­nác közt, és a fehér csibók- jai alól fenyegetően néz. Mo­rog. Egyet moccanok. Jobban morog. A fehér fogai fölött feketén vonaglik az ínye. Világéletemben rühelltem a kutyákat. Nem tudom, miért, azok is engem. Véneken nem volt, mikor meg Szomolnokra érkeztünk, elsőnek a kutyákat láttam meg: három rusnya fé­reg, habzott a pofájuk, hörög­ve szívták be a levegőt. Ezért léptem le az emeleti ablakon át, az esőcsatornán. Istenkí­sértés volt, de én az udvar fe­lé nem mentem volna a nagy istennek se. A kutyák miatt. — Ne csináld — mondom a kutyának bizonytalanul. Ettől csak erősíti a morgást. Még jó, hogy nem ugrik ne­kem, s zabái föl nyomtalanuL Még a véremet is fölnyalja. — Kutyavári — mondom. Hülye vagyok, a nevét se kér­deztem. Margitnak kéne szólni, hogy parancsolja el. De nem szól! hatok. Eléggé leégettem már magam háromszor-négyszer, más se hiányzik. Fütyülök egyet a kutyának. Próbából. Megbillenti nagy füleit. S mintha enyhülne. Fütyülök. Hol így próbálom, hol úgy. Figyelem, melyikre reagál. Hat. Akármi legyek, hanem hat! Már nem morog, s még a fejét is hátrahajtja. Mint aki figyel. Csak ne lenne ilyen átko­zott hideg! Zsebre vágom a kezem ... Rögtön morog. A fogát mu­togatja. Trillázok. Erre megenyhül. Ésszel kell eljárni. Fütyü­lök, s közben megkerülöm őkéimét. Belépek a tornácra, onnan meg be. Nekiugorhat az ajtónak. Vagy a faromnak. Azaz: annak nem. Előkeresek egyet a produk­cióim közül, s megpróbálok oldalozni. Ez nem smakkol neki. El­zárja a szöget; morog. Fütyülnöm kell hát, s ki­gondolom, mi legyen. Előbb- utóbb a lánynak is ki kell jön­nie, s úgy adom majd elő a dolgot, mint valami jó viccet. Hogy — még ilyet! — meg — ejnye-ejnye! Csak addig megvesz az is­ten hidege. Itt fagyok meg az udvaron, a pofám füttyre áll­va. De mozdulni nem lehet, rögtön támadni akar a kutya. Muszáj fütyülnöm. 5. Berámázni az ilyet, mint én! Teljesen meg vagyok zavarod­va. Miskán látszik, hogy kirö­hög, én meg baktatok minde­nütt a nyomában, a kutya miatt. Mire megjöttek, ke­ményre fagytam, ö mentett meg. Órákig tartott, mire ki­engedtem S akkor jött a meg­lepetés. Nahát, ez a lány!... Nem akarta fölfogni az agyam, hogy tizenöt kilomé­tert akar lovagolni, az apja meg a bátyja pedig hagyja. Csak ülnek. Azt hittem, hü­lyéskedik. Akkor ugrottam csak ki, amikor a lány már a nagykendőt babrálta a mellén — nem jó azt énnekem néz­ni. Épp akkor vezette ki Mis­ka a lovat, s már föl is nyer­gei te. Mondtam neki: — Elengeditek egyedül? — Nem egyedül engedjük el, hanem hárman ... Erre csak nyeltem egyet, mert az anyját — nyugodjék — csak-csak nem emlegetem Néztem, ahogy följebb veszi azt a szíjon lógót, lábvasat vagy mifenét, s csóváltam a fejem. Közben csapódott az ajtó, s jött Margit nevetve. Se szó, se beszéd; föllépett a Mis­ka térdére. Csak néztem, fél­kézzel elkapta a ló nyakát, félkézzel meg a nyerget; a szoknyái megkavarodtak, a térde fölött megvillant a combja fehérje, s már fönn is ült a lovon. Elkaptam a sze­memet, ő meg hetykén leszólt nekem valami kis süketséget, aztán úgy elvitte a ló, mint a mesében. S én ettől kezdve olyan tiszta hülye vagyok, hogy a Patyolat-reklámnak öt hattyúnál jobb lennék. Ez az én barátom meg hoz­záfog ganézni. Egy kicsit megszédültem én azoktól a comboktól. Az istálló hatalmas, van benne két széles farú ló — tisztára a laboros így hátulról mindkettő. Erről jut eszembe; a fényképem Miskánál ma-t radt —, aztán a hátas üres he-1 lye, aztán meg három fej ős te- f hén. Mozog a pofájuk, tán rá-1 gógumit zabáinak A lábuk! közt ide-oda járkálnak a tyú-x kok, a gombszemük engem | fürkész, ahelyett, hogy a trá-f gyát szemelnék. Kedvem vol-J na lehúzni, és közébük vágni! a csizmámat. | — Vigyázz a gyufával! —f mondja Miska, ahogy rágyúj-J tok. Megkínálom őt is, és örü-i lök, hogy észre veszem: előbb? kiles az istállóablakon. Félhet! az öregtől. Engem meg kirö-! hög, hogy seholse vagyok a! húgánál. I — Jó ridegen tarthatott! benneteket apátok — mon-| dóm gúnyosan. — Egy szavá- ♦ ba kerül, s megcsináltok ti j itt mindent neki. Tán még azt élőfát is leölnétek, ha monda-! ná. ! — Ha kell a fa, leöljük —? feleli. — Az még mindig jobb? mint felülni az ágára, oszt! onnan fütyülni a kutyának. | Derék, jó szöveg, ki se néz-! né belőle az ember. Rábólin-! tok. I — Oda is kell valaki —$ mondom —, mert a madarak t ilyenkor Afrikába utaznak. ! Tudja jól, hogy arra célzok: J az öreg még dolgozni se en-f gedte el a tanyáról. — Valahol nekik is le kell : bámulni... Persze, a gólyá­nak nem megy, az csak piro­sodik ... lábra... merthogy: fehér a bőre. Sokat húztak a nyáron, hogy j: engem nem fog a nap. Dara-: bókban jött le a bőröm, de csak halványrózsaszínben. (Folytatjuk.) SZIBÉRIA] KÉPEK A Magyar Televízió munkatársai filmet forgattak a távoli Szibériában. Molnár Miklóstól, a tv kitűnő operatőré­től kértünk néhány képet Szibéria életéről. Szibériában tíz ilyen aranymosó gép dolgozik. A 150—380 literes kanalak nyolc tíz méter mélységig nyúlnak le a víz­be. Az egész gépóriás a vízen úszik, és áprilistól decemberig üzemel. Jakut népviselet. A felvétel Jakutszkban készült. Jakutföldi nemesprémtenyészet. A gazdaságban 7000 kék- és ezüstróka van. Prémenként átlagosan 100 rubelt kapnak. Országos küldöttgyűlésre készül Javában folynak a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társulat VI. országos küldöttgyűlésének előkészületei. Mint dr. Vonsik Gyula, a társulat főtitkára el­mondta; a népszerű ismeret­terjesztéssel foglalkozó intéz­mény a jelenleg érvényben le­vő alapszabálya értelmében négy évenként tartja országos tanácskozását. Az utolsó kül­döttgyűlés 1968 októberében volt, ezért az idén ismét ese­dékessé vált az összehívás. Az előkészítési munkálatokhoz már ez év tavaszán hozzálát­tak. Áprilistól júniusig zajlot­tak le á járási és járási jogú városi közgyűlések. a TIT A megyei küldöttértekezle­tek október 31-ig tartanak. Az országos küldöttgyűlés a tervek szerint november 30-án délután 2 órakor ül össze a Magyar Tudományos Akadé­mia dísztermében, és decem­ber 2-án fejezi be a munkáját. Az ülés részvevőinek száma 350 fő lesz, közülük 300 a me­gyékben megválasztott küldött, s ötven a meghívott vendég. Jelen lesz a tanácskozáson több külföldi testvérszervezet delegációja is. Somogyi Néplap

Next

/
Thumbnails
Contents