Somogyi Néplap, 1972. október (28. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-05 / 235. szám

Bumeráng - sűrűsödő gondokkal Lakásépítési akciót szervezett a Kaposvári Elekt­roncsőgyár KISZ-szervezete. Az OTP-től 1969. december 18- án vették meg a területet az Arany, és a Buzsáki és a Klap­ka utca által határolt tömb­belsőben. Az építkezéssel a Kaposvári Építőipari Ktsz-t bízták meg. A szerződés sze­rint a húszlakásos házat 1971. november 30-ra kellett volna elkészíteni. A határidő lassan egy éve eltelt. A ház még mindig nincs kész. A szerződéshez hozzátarto­zik még, hogy a ktsz kikötötte: csak akkor tudja erre az idő­re elkészíteni az épületet, ha — legkésőbb 1970. március 31- én — munkaterületet kap. En­nek biztosítása a lakóközös­ségre várt Igen ám, de ebben a tömbbelsőben már dolgozott akkor a Somogy megyei Álla­mi Építőipari Vállalat, s itt vállalt munkát a Kaposmérői Építőipari Ktsz is. És a laká­sok jövőbeli tulajdonosai hi­ába hadakoztak. A Somogy megyei Állami Építőipari Vál­lalat nem adta át a ktsz-nek a munkaterületet. Nem tudták elkezdeni az építkezést, mó­dosult a határidő: a lakások átadására 1972. július 31. nap­ját jelölték ki. Aztán elérkezett ez is: a la­kók viszont nem költözhettek, mert nincs kész a ház. Az épülethez ugyanis gáz kell, víz- és szennyvízcsatorna. Ezt azonban már nem a ktsz, hanem a Somogy megyei Ál­lami Építőipari Vállalat mély­építő részlege csinálta volna. Azért csak csinálta volna, mert most ők nem kaptak munkaterületet a ktsz-től, s emiatt nem kezdték meg az építést, a csövek lefektetését. És most jön a bumeráng. A ktsz kijelentette: addig nem tud vakolni a lakásokban, nem tudja a vízvezetékeket kipró­bálni, amíg el nem készül a közműhálózat. De — meglehe­tősen furcsa eset — a közmű- hálózat azért nem készül, mert a ktsz nem ad munkaterületet annak a vállalatnak, aki épít­hetne. Közben — mint ilyen eset­ben , mindig — a jegyzőköny­vek tömege született. Eddig összesen tizenegyszer (!) pró­bálták egyeztetni a különböző álláspontokat. Mondani sem kell, hogy sikertelenül. A tizedik jegyzőkönyv szep­tember 15-én készült. A koor­dinációs tárgyaláson minden érdekelt megjelent — és nyi­latkozott. A jegyzőkönyvben határidők vannak: az első szeptember 2., az utolsó szep­tember 25. Mit kellett volna elvégezni? A víznyomóvezeték építéséhez betemetni két me­szesgödröt, elbontani egy fél­tetős faraktárt, elszállítani a bitumenes hordókat, a kábelt, a drótot és a törmeléket. A szennyvízcsatorna építését az akkori megállapítás szerint — törmelék, betonkeverő gép, ideiglenes villanyoszlop és né­hány ehhez hasonló tárgy aka­dályozta. A jegyzőkönyvben ez áll: »Nyomatékosan felhívjuk a ktsz figyelmét, hogy ameny- nyiben ezt a végső határidőt nem tartják be, a közművesí­tés elmaradásának minden anyagi és jogi konzekvenciáját át fogjuk hárítani, azt viselni kell.-« A következő — immár tizenegyedik — tárgyalást szeptember 25-re tűzték ki, s ezen azt állapították meg, hogy senki nem csinált semmit: a munkát akadályozó anyagok ugyanott vannak. Azt aligha kell mondani, hogy a lakások tulajdonosai már nagyon várják az átadási határidőt: többségük albérlet­ben lakik vagy vidékről jár be. Van olyan édesanya, aki — bízva az építők ígéretében és a határidőkben — nem a vidé­ki, hanem a kaposvári iskolá­ba íratta be első osztályos fiát. A gyerek most reggel ötkor kel, nyolcra az iskolába megy, s délután ismét vidékre utazik. A határidőcsúszás okozta sok gond között ez csu­pán az egyik. A másik vala­mennyi lakót érinti: november 1-től — ha beköltöznek, ha nem — fizetni kell az OTP-tör- lesztést. S ez — tekintve, hogy a fiatalok többsége albérlet­ben lakik — nagy megterhe­lést jelent. A fizetés biztos. A huzavo­nát nézve az is, hogy nem köl­töznek be. Pedig a közműel­látás gondja ezen a lakótele­pen nemcsak a most készülő húsz lakás tulajdonosait érin­ti, hanem azokat is, akik már beköltöztek. A lakásokban úgynevezett felvonulási áram­mal világítanak és vizet csak szükségvezetékből kapnak. Ez az ideiglenes megoldás azon­ban szabálytalan is, kényel­metlen is. Nem lehetne ezt másként csinálni ? K. I. Kisbabod + ISagy babod=Somogy babod Gitárszó az évszázados faiak közül AZT A HOSSZÉ utcát, ott a 67-es út mellett az ott la­kók Nagybabodnak, a róla le­ágazó földesút végén azt a fák közé húzódó települést Kisba­bodnak nevezik. A térkép a kettőt együtt jelöli Somogyba- bod néven. Az az ötszáz mé­ter, az az utat kettészelő pa­tak nem választógyepű, nem választóvonal. A lelkekben legalábbis nem. Rossz ez az út. Kátyúkba döccen a kerék, ugrálni lát­szanak a távoli házak. De most már végre látszanak! Mert egy ideig kereshi kellett a helyes leágazást. Ügy megbú­jik ez a kis település, ez a »külterület« ott a domb aljá­ban, mint a madártanyák a búza tövében. A nap lebukó- ban, teríteni kezdi sötét pa­lástját az este. Györki László A zsebnoteszt készenlétbe,, rögtön elérjük az első házat! A lapok már nem fehérek, őrzik a tintával »béklyózott« elnöki szavakat. Bártfai Imre, a Petőfi Tsz elnöke így be­szélt: — Kisbabod — ahogy mi mondjuk — 1959 óta, a meg­alakulás évétől tartozik ide, Nagy babodhoz. Bár ott az öt­venes évek elején is alakult szövetkezet már. Kezdetben egy brigádot alkotott ez a kis település. Harminc—harminc­öt taggal. Most munkacsapa­tot. Vegyes brigád ez a nagy- babodiakkal. Azt a kis ide­genkedést is elmosták a közös évek, a közös munka. Vagyo­ni különbségek meg sosem voltak. — Milyen gonddal kopogtat­nak legtöbbször a »külterüle­tiek«? — Utat kérnek. Mert azt a földeset mindig javítgatni kell. Villanyuk — szerencsére — van már. Az ősz itt még nem győze­delmeskedett. Zöldjükkel el­lenállnak a falevelek. S a fa­lu »öreg« vajon? Ebben a har­minc házban csak idős embe­rek élnek? Az első, akit meg­látunk, Györki László, ötven­három éves. Onnan jön, ahol csak munka terem, a mezőről. Ismerkedünk. A barátkozó szándék mindkét részről egy­értelmű. S a rutinmondatok szürkéje után parázsló piros panasz: — Ez az idei tavasz sajnos emlékezetes lesz nekünk. Az istálló fala bedőlt, senki sem segített rajtunk. A biztosító még nem fizetett Most Pes­ten van az ügyünk. Voltak kint, de azt mondták, tömés­falra nem szól a biztosítás. Az- időtájt pusztult el három jó állatunk is. Ezt a kínt csak az érti, aki szeret velük bajlódni. Ugye, Nanicám? A felesége szaporán bólo­gat. De valahogy ezen az es­tén nem tud eluralkodni raj­tuk sem a borongós hangulat. Beszélnek a meglevő állatok­ról — a két anyakocáról és szaporulatáról, s három szar­vasmarháról —, és máris a mán, a jelen időn van a hang­súly. Tiszta szobákba vezet­nek, majd a nyári konyhában ülünk le. Egy szögön táskará­dió, egy másikon nyári kalap. — A nyári kalap már leke­rült az uram fejéről, a rádiót azonban gyakran visszi a mun­kába. Szó esik egy közelgő — szá­mukra igen fontos — dátum­ról. Harmincadikén ünnepük 28. házassági évfordulójukat. S ez újra a régebbi időkről kavarja fel a port — Azt mondják, itt a kert végében valamikor egy kitég- lázott fürdő volt. Találtak itt már cserépedényeket is. Na- nica meg a múzeumba vitt ré­gi pénzeket. Nagy időt megért település lehet ez. Valamikor a Füttyös Katica is riogatott Itt. Szoknyás betyár volt. Ahogy mondani szokás: az urakat bosszantotta, a szegé­nyeket istápolta. Nóta is ter­mett errefelé, betyáros: »A babodi csárdában, ecet ég a Revizori munka a kutasi Béke Tsz-ben A kutasi Béke Tsz irodájá­ban Váradi Imre főkönyvelő asztalán nagy halom számla, anyagszámadás és egyéb - »bi­zonylat«. Tételes vizsgálat fo­lyik immár második hete. A Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatósága Somogy megyei hivatalának revizora, Szabó Kálmán tart vizsgálatot. Las­san be is fejeződik a kutasi tsz-ben a munkája, így már tisztán látja a tsz gazdálkodá­sát. Mi volt a tapasztalata? — A kéthetes alapos vizsgá­lat arról győzött meg, hogy a kutasi tsz-ben a könyvelés pontos, lelkiismeretes. Pontos kimutatások vannak az árbe­vételekről, az állami támoga­tás jogszerű igénybevételéről és szabályszerű felhasználásá­ról. Rendben megtörténtek a leltározások, az állam iránti kötelezettségek teljesítése, az adók befizetése. Jó a bizony­lati fegyelem, s még sorolhat­nám tovább. Alapjaiban min­den rendban van, azonban ki­sebb hiányosságokat még meg kell szüntetni. Ezek inkább alaki dolgok, s ha a jövőben Műanyagok a bútoriparban A bútorgyártásban jelenleg általános racionalizálási, auto­matizálási folyamat megy végbe. A gyártás minden te­rületén új gépeket, gépsoro­kat alkalmaznak. Hogy a ter­melés hatékonysága megfele­lő legyen, természetesen ezzel a folyamattal párhuzamosan szükség van mind nagyobb mértékben új és korszerű anyagokra is. Tegnap délután az MTESZ előadótermében erről a té­máról tartott előadást Né­meth Alajos, a Nagykanizsai Bútorgyár műszaki osztályá­nak vezetője. Részletesen fog­lalkozott az új ragasztó- és felülkezelő anyagokkal, va­ré nagyobb teret hódító mű­anyagokkal. Az előadás első­sorban azt kívánta megvilá­gítani, hogy a bútoripar re­konstrukciójával párhuzamo­san szükség van az egyes alapanyagokat gyártó ipar­ágak modernizálására is, hi­szen ezzel teremtődne meg a korszerű bútorgyártás ipari háttere. Az új, nagyobb hatékony­ságú gyártási eljárások alkal­mazásának eredménye a ter­melékenység növekedése és a minőség javulása lesz. En­nek elsőrendű feltétele azon­ban a bútoripar anyagszük­ségletének biztosítása. A meg­jelent szakembereket elsősor­lammt a bútoriparban is egy- í baa a* új ragasztóanyagok. felhasználásának gazdaságos­sága érdekelte. Érintette az előadás a felül­kezelő anyagok jövőjét is. Az előadó szerint mintegy 6—8 év múlva a bútoripar termé­keinek 30 százaléka lesz pig­mentált (színes). A felületek festésének módszerét már si­került kikísérletezni. Egyre nagyobb teret hódí­tanak a műanyag bútorok — különösen a nyugati orszá­gokban. Magyarországon már ilyen anyagból készülnek az Ikarusz buszok ülései. A bú­torgyártásunkon van a sor, hogy utolérje a járműipart, és a közeljövőben a kereske­delemben is kaphatók legye­nek a tetszetős, kényelmes, okso műanyag ülőbútorok, figyelembe veszik, még szebb lehet egy más alkalommal tar­tandó vizsgálat után készíten­dő zárójelentés. — Hogyan fogadják a tsz- ekben az ilyenfajta vizsgála­tot? — Ahol úgy érzik, hogy be­csülettel elvégezték a munkát, ott nincs mitől tartani. Kuta­son a vezetők minden okmányt rendelkezésemre bocsátottak, segítették a munkámat, a vizs­gálatot. Vass József főkönyvelő-he­lyettes mondja: — Nem mondom, volt egy kis szorongás a vizsgálat meg­kezdésekor. Bár mindent a törvényes rendelkezések és a jogszabályok szerint igyekez­tünk elvégezni. De hát ki tud­ja? — Mit mondana azoknak, akiknél még ezután lesz? — A törvények, rendeletek megtartása, pontosság, lelki­ismeretesség, bizonylati fegye­lem, tiszta kéz, s akkor nem kell nyugtalankpdni. A kéthe­tes vizsgálat ideje alatt azt láttuk, hogy nem szőrszálha- sogatás, hanem az esetleges hiányosságok feltárása, azok kijavítása, a segítőkészség volt a cél. Jó volt hallani, hogy ma már egy-egy vizsgálatot nem akadékoskodásnak fognák fel. hanem annak, ami valóban a célja és feladata: a revizoro­kat segítő munkatársaknak tudják és érzik a tsz-ekben is JL J, lámpában. Éles késem vágom a gerendába...« Pedig hát csöndes emberek laktak Kis­babodon mindig. Most is, ha leesik az első hó; megcsende- sül itt minden. Esténként majd összegyűlünk, kártyát pergetünk, borospoharat koc­cintunk. Ahogy szoktuk. Az asszonyokat meg a televízió vidítja. Hát »befagy« itt minden? A »világ vége« lenne Kisbabod? — Rákiban laktam — mond­ja Herman Bálint. — Onnan jöttem ide. Nics ott már sem­mi. Ez jobb falu. Györki László egyetért vele. — Csak az fáj, az az egy, ha látom: pocsékba megy va­lami. Ha a fenyer, a takar­mány lábon. Nem csak az enyém, tudom én. De jó len­ne, ha sokaknak nemcsak a háztájiban lenne fontos a munka... Beomlott a kút. Benőtte a gaz Ház állott itt valamikor, a falu legrégebbi háza. Szim­bólum? Nem. Mióta villany van, szívesebben maradnak itt az emberek. És a fiatalok? László György a tizenéve­sek korosztályához tartozik. Itt lakik, de a munkahelye László György »Nagybabodon« van, a szövet­kezet műanyagüzemében. — Jó itt lakni — mondja. — Én nem kívánkozom el in­nen, és úgy tudom, hogy a szü­leim is szeretik ezt a helyet. Vagy öten járunk át a mű­anyagüzembe. Három műszak van, jól keresünk. Ha az út jobb lenne, azt nem bán­nánk ... A gitármuzsikát hangerősí­tő »népszerűsíti«, mégpedig úgy, hogy szinte az egész te­lepülésen hallani. Amolyan igazi családi kisegyüttesbe botlunk, pontosabban: az egyik amatőr zenész, a gitáros1 Busa Géza vendégei lehetünk. Jellegzetes, régi parasztház, Busa Géza szépen berendezve. A fölsze­relés — mármint a zenekaré — egy helyiségben nem fér el, így a konyhában vannak a do­bok, a szobában az erősítő és a gitár, az utóbbi éppen Busa Gézának, vendéglátónknak a kezében. — Körülbelül ötvenezret ér a komplett fölszerelés — mondja. — Az apám áldozta ránk. A dobok és a hozzáva­lók a dobosunknak, Horváth Józsefnek a tulajdona. Ö nem tartozik a családhoz, a rokon­Glück Ferencné sághoz a zenekar tagjai közül, a többiek viszont igen. A bá­tyám, Sándor, aztán az unoka­bátyám, Kugler Béla a másik két zenész. Én Százhalombat­tán dolgozom, most éppen be­tegszabadságon vagyok ideha­za. Hogy hol játszunk? Előfor­dul, hogy meghívnák bennün­ket a babodi vagy a környező búcsúkba, szüreti bálokba. Igaz, még csak két hónapja alakultunk. öten vagyunk testvérek, mindannyian fiúk. A nyolctagú családból ketten a termelőszövetkezetben dol­goznak. A legkisebb Busa gyerek tíz év körüli, ott kibicel bátyjá­nak a beszélgetésnél. — Belőle nem lesz zenész — mondja a gitáros. — Nincs ér­zéke hozzá. Alig teük el néhány perc, már jönnek a fiúk, s hamaro­san együtt van a zenekar pró­bára, amelynek úgyszólván egész Kisbabod a hallgatója. Elhalük a zene Glück Fe- rencékig is. A brigádvezető felesége azt mondja: — Jól érezzük magunkat Kisbabodon. A szövetkezetben dolgozunk; az uram is én is meg a menyem is. Ő a bake­litüzembe jár. A fiam Balaton- lellén szerszámkészítő. i Glück István, a Lellén dol­gozó szerszámkészítő magya­rázza, hogy miért előnyös itt lakni: — Lehet gazdálkodni. A háztájiban minden megterem, jó kiegészítés az a havi pénz­keresethez. Nos, ez a kiegészítés Glüc- kéknél az idén például ebből állt: eddig tizenegy hízott ser­tést és egy hízómarhát adtak el, de év végéig két hízó még kikerülhet az ólból. Mindent együttvéve, az egészből — no és persze a megtakarított pénzből — kialakult a szép porta, a kívül-belül takaros ház, s emellett Zsigulit kapott a fiatalember... Az út most tehát még tűr­hető, de ha beköszönt az iga­zi ősz, árkot váj az eső a föld­ben, akkor bizony az autó már nem jut föl ide. — Adnánk pénzt, vállal - nánk társadalmi munkát, hog' új híd és jó út épüljön. E kellene ahhoz, hogy még szí vesebben lakjunk itt... IGEN EZT MONDTA a műanyagüzem fiatal munkás:. László György és a gitáro'. Busa Géza is. Minden bizony nyal ezt kérnék még nagyo: sokan Kisbabodon azok is. akikkel ezúttal nem beszélget tünk. Hogy télen is könnyebben jussanak el egymáshoz az em­berek. Mert egyszer már arra sem emlékeznek majd, hogy valaha »kis« és »nagy« jelző­vel különböztették meg ezt az egy célért dolgozó falut, So- mogybabodot. Irta: Hernesz Ferenc és Leskó Lászl '• Fotó: Gyertyás Lász’

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents