Somogyi Néplap, 1972. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-29 / 256. szám
Kaposi meditáció r ftt a Kapósban vidámak az esték. Terített fehér asztalok, fülbemászó cigányzene, gyöngyöző bor. Lehet, hogy némely gasztronómiai ügyeskedés árán, vagy a kiszemelt vendég asztalánál véghezvitt egykedvű zenei produkció mellőzésével még vidámabbak lehetnének, de ezt most hagyjuk. Ücsörgők egy fehér asztalnál és azt gondolom, itt a Kapósban vidámak az esték. Azért gondolom, mert tele van fiatallal. Jó étvágyú, jó szomjú, jó hangú, jó torkú — tehát jókedvű fiatallal. Folyik a vita arról, hogy milyen rendező a Jancsó, hogy mit ér az egzisztencialista filozófia, és arról, hogy mi lenne, ha belépne az osztályfőnök... Mivel jó néhány középiskolás van itt. De ezt most hagyjuk. Az osztályfőnök ugyanis nemigen lép be. Sőt a felnőttek — elnézést ezért az önkényesen alkalmazott nemzedéki kategóriáért — valahogy öregnek érzik magukat itt. Egy idősebb kollégám fogalmazta meg egyszer: »kivénültünk mi már innen-*. Szó szerint persze erről szó sincs, egy tény azonban: az ember meglepődik azon, hogy mennyi itt a fiatal. Szórakoznak, mivel egyszer fiatal mindenki. Hanem ezek között a fiatalok között van néhány ismerősöm, akivel néhanapján szívesen vitatkozom er- ről-arróL Például a szegénység-divatról. Mert lehet róla vitatkozni. És milyen jó, hogy csak vitatkozni lehet róla. Nem kell üdvhadsereget szervezni, jótékony célú hangversenyeket tartani. S ha a rászorulóknak segítünk — mert rászorulók a mi környezetünkben is vannak —, nem látványos filantrópiával tesszük ezt, hanem szervezetten és azonnal felismerve, hol mire van szükség. Csak a legfrissebb példát hadd mondjam el. Szanatóriumba került H. Márton. Félesége kis keresetéből nehezen tudta viselni a esalád gondjait. A kaposvári Petőfi általános iskola vezetősége azonnal segítségére sietett. Ez egyedi példa, de ezernyi hasonlót sorolhatnék mef- lé, mely azt bizonyítja, hogy mint Jelenség, általános. De ezt nem is vitatják ifjú ismerőseim, ezt magától értetődőnek tartják (!). Ok ‘►magasabb« szempontból, amolyan -önként vállalt« szegénységet dicsőítenek. Azt hiszem, mindez sokak számára megfoghatatlan, túlságosan is elvont, elméleties- kedő. Így is van. A múltkoriban bekapcsoltam a televíziót, egyik nagy költőnk szavait jegyeztem le sebtiben: -Szegény volt, tehát a leggazdagabb-* — mondta. Költői paradoxon, művész-jellemzésként is kitűnő, mégis úgy gondolom, ez mint művészi paradoxon érvényes csak. Vagyis — nem általánosan — a köznapi értelemben. Merő ál-puritanizmus lenne, ha azt mondanánk: az emberek szegényedjenek csak, hogy még gazdagabbá váljanak. Brecht saját maga kreálta vászonzubbonyban járt, igénytelen egyszerűséggel, mert ezzel is azt akarta kifejezni, hogy a szegények, az elnyomott német kisember, a munkásság nevében alkot, azért protestál. Nem baj az sem, ha ez mint eszmény hat a fiatalokra. Sőt, jó. De az az igazság, hogy e fiatalok — különböző okokból, ezt se taglaljuk részletesen most — nem úgy és nem olyan alapossággal ismerik Brechtet, hogy az ő nyomán induljanak el. S ne is a ruházata legyen példázat elsősorban. Nem, ők azt állítják, hogy a farmer- nadrág a szegénység, egyfajta igénytelenség, a -világi hívsásokról- való lemondás szimbóluma. H ogy kiért vállalják? Azt hiszem önmagukért — divatból. És nézzük meg most közelebbről az ilyen szegénység-divat misztikumát. Az olcsó farmer talán kétszáz forint sincs. A menő farmer jó négyszáz forint Sőt, az igazán menő farmert külföldről hozatja be az ember, és borsos áron jut hozzá. Drágán vásárolt szegénység? Igen. És külföldről behozott szegénység? Igen. Lehet, hogy több felháborodott levelet bont majd fel a szerkesztőségi titkárnő, de mégis megkockáztatok egy kérdést. Majmolás? Igen. Ezért kell — úgy gondolom — beszélni erről a szegénység, igénytelenség -filozófiáról«. Mert erről ugyebár tele hassal szoktunk szót váltani. (A legnépszerűbb a Kapósban a tatár beafstek.) Hogy is mondjam — tele hassal könnyű elméletet gyártani a szegénységről. Mégis — beszéljünk róla. Ne hallgassunk el szemérmesen azzal, hogy a mai fiatal felháborodik, ha felemlítjük, hogyan alakult és változott a szegénység fogalma napjainkban. Persze az se mindegy, hogyan beszélünk erről. De szólni kell, mert különben csupán a divat, a látszat lehet mérvadó. Pedig nem árt, ha farmernadrágot viselve megtanulunk viszonyítani térben és időben is, a jelenből a múltba is. Mert nem nehéz. Maradjunk egy olyan egyszerű példánál, mint a kakaó. A minap ott sétálok az ABC-áruház polcai között, és természetes mozdulattal emelem le a legújabb holland kakaót. Ezt szereti a csaknem egyéves kislányom... Hát persze, hogy ezt szereti, mert ezt kapja. Mi még — két évtizede — a porcukorral -mixelt« Reggeli italt szerettük. És egy nemzedékkel -korábban«: széles gyerekseregnek fogalma sem volt arról, mi az, hogy kakaó. Hihetetlen? Üssük fel a hetvenöt éves MÁV nevelőotthon jubileumi évkönyvét, ott olvasható, milyen volt a reggeli étrend. 1897. Hétfő: rántott leves. 1972. Hétfő: Tejeskávé, ízes kenyér. Másnap: kakaó, vajas kenyér. Szó sincs róla, hogy a mai fiatalok általában ennek a szegénység-filozófiának a bűvöletében élnének. Beszélnek róla, tetszelegnek benne sokan. Mert alapjában véve — túlzás nélkül állítom — gazdag a mai fiatalság. S nem árt, ha a gazdagság fogalmának tartalmi jegyeit úgy határozzuk meg, hogy viszonyítunk, mit jelentett gazdagnak lenni 1897-ben, és mit jelent ma. Bizonyos javak megszerzésének a lehetősége különböző társadalmi rétegek számára természetesen különböző. De maga a megszerzés folyamata is az élethez tartozik. Éj lemondással is jár... E gy pedagógus Ismerősöm mondta: erről a legnépszerűtlenebb beszélni. Valóban, nemigen áll az osztályfőnöki munkatervekben a takarékosság. Pedig erről is kell beszélni családon és iskolán belül is. Azt mondjuk, hogy őszinték vagyunk a fiatalokhoz. Kertelés nélkül megmondjuk például, hogy -minden korábbi híreszteléssel ellentétben« — nem fenékig tejföl az élet. Sőt nagyon nehéz. Nagyon nehéz feladat vár rájuk a közösségben is, az egyéni boldogulásban Is. Ez nem mentes a konfliktusoktól és egy cseppet sem árt, ha többé-kevésbé tiszta fogalmaik vannak a szegénységről meg a gazdagságról, nemcsak divatos -eszményi« értelemben, hanem valóságosan is. Tröszt Tibor Időszerű pedagógiai kérdések nyomában Somogyi szakfelügyelők tanulmányaiból Tizenhárom füzet — ennyi tanulmány fekszik előttem az asztalon. Valamennyi A pedagógia időszerű kérdései Somogybán című sorozatban jelent meg, a Somogy megyei Továbbképzési Kabinet, gondozásában. És itt mindjárt hadd emeljem ki a Továbbképzési Kabinet munkáját, mivel itt nemcsak mint kiadó szerepel, hanem valóban gondozója ennek a programnak; a pedagógusközösségek (munkaközösségek) jó célt látó -bujtogatója«. A tizenhárom füzet a munkaközösségek szorgalmának, a tanulmányi felügyelők áldozatvállalásának fontos bizonyítékai a megsűrűsödött feladatok közepette 1971-ben, 1972-ben. Mit vállaltak A pedagógia időszerű kérdései Somogybán sorozat elindítói, szerzői? Hogy megfelelő, gyors pedagógiai — tantárgyi — helyzetjelentést készítsenek megyénkről, a ma képéből megrajzolni a holnapot. A párt helyzetelemző és feladatokat megszabó dokumentumához úgy kapcsolhatók ezek a munkák, hogy az irányelvek helyi feladatmegoldásának vehetjük. Nem lenne érdemtelen valamennyi füzetről számot adni. A szakmai értékelés nem a mi feladatunk, ezt el is végezték a lektorok. Ellenben a tanulmányokból vett példák közhasznúik is lehetnek, a megye lakossága előtt széles körben megvilágítják a tantárgyi, személyi »-helyzetképet«. Ezzel mintegy elismerésünket is kifejezzük azoknak a tanulmányi felügyelőknek, akik részt vettek A pedagógia időszerű kérdései Somogybán sorozat megalkotásában, megírásában. A lektor is kiemelkedő munkának tartotta Matuszka József tanulmányát, mely a biológia tanításának helyzetéről és feladatairól ad képet a megye középiskoláinak vizsgálatát elvégezve. A harminchárom oldal terjedelmű tanulmány minden szempontból alaposan elemzi az utóbbi évek biológiatanításának tapasztalatait. Kiemelendő, hogy komplex módon vizsgálja a tantárgyak kapcsolatát, s több szempontból teszi vizsgálat tárgyává a biológia tanításának gyakorlatát. Megállapítja a szerző, hogy a korszerű módszerek felhasználása Somogybán még közel sem VALÖSZtNÜLEG meglepetés volt a hír azoknak, akiknek közvetett vagy közvetlen ismereteik vannak a szovjet filmgyártásról, hogy Crigorij Csuhraj, a Ballada a katonáról című film világhírű rendezője az Aelitából forgatja új művét Alekszej Tolsztoj 1922—23-ban írta meg fantasztikus regényét. Csuhraj és a fantasztikus film; ezt is adhattam volna írásom címéül, melyben az érdekességek szintjén igyekszem maradni. Izgalmas fiatalkori évek jutottak osztályrészéül Csuhraj- nak, a Lenin-díjas filmművésznek. Katonaként számtalanszor sebesült meg különböző frontokon, Magyarországra is eljutva, A háború alatt és után kezdhette csak meg tanulmányait Mihail Romm tanítványaként, majd asszisztenseként. Első jelentősebb feladatát 1954-ben kapta a Nazar Sztodolja című film segédrendezője lett S az igazi, az önálló munka? Rögtön ismertté tette a nevét Borisz Lavrenyov kisregényéből forgatta filmjét A negyvenegyediket (1956). Gre- gor-Patalas A film világtörténete című munkájában ezt olvashatjuk erről: »A szerelem egyéni dimenzióinak újra felfedezése talán az új szovjet film legjelentősebb vívmánya. Ez a felfedezés odáig ment, hogy egy forradalmi felismerést eredményezett, azt tudniillik, hogy az egyéni szerelemnek és a társadalommal szembeni kötelességnek egyáltalán nem kell azonosnak lennie, hanem tökéletesen ellentétesek is lehetnek egymással.« Miről is Szatíra Tolsztoj művéből Csuhraj és az Aelita szólt a film? Marjutka, a vörösök mesterlövésze beleszeret egy művelt fehér tisztbe, a foglyába, majd amikor az a fehérejt felé rohan, lelövi. Rommi szava kellett ahhoz, hogy a film Csuhraj elképzelései szerint realizálódhassák. Romantikus történet, mégis amit kimond — addig nem mondta ki senki. A Ballada a katonáról (1959) című, pályája csúcsát jelentő filmjében ismét szakít a megszokottal. Az úgynevezett »Gsiaurelli iskolával«. Embernek« — s nem tökéletes »-gépnek« — ábrázolja az emíbert. A Ballada a katonáról főhőse alapvetően különbözik például Csiaurelli Berlin eleste című filmjének katonafigurájától. Félelmében, mintegy véletlenül lesz hős. Amikor az egyik nyugati lap — divatosak az ilyen, nem sokra jó szavazta- tások — megszavaztatott több neves filmszakembert: melyik filmet vinné magával egy lakatlan szigetre — Peter Finch, a kiváló angol színész és Fred Zinemann, A hetedik kereszt rendezője Csuhraj e filmjét jelölte meg. (Veress József: 200 film.) Ha trilógiának fogjuk fel a három filmet — s erre van is némi alapunk —, akkor a harmadik a sorban az 1960- ban forgatott Tiszta égbolt. Erre is áU, amit Csuhraj a Balladáról mondott élt «... a nem kitalált, hanem valóságos élet jóval költőibb a kipróbált filmművészeti ékítménynél«. Amíg az előző filmjében a háborúban elesett »-névteleneknek« állít emléket, ebben a harmadikban a túlélők meghurcolt részének sorsát kutatja. A folyó szakadozó jégtáblái már az újnak a kezdetét jelentik filmjében, az »olvadást«. Még akkor is jelentős alkotás ez, ha csak részleteiben éri el az előzők színvonalát Csuhraj igényes rendező, csak akkor kezd forgatásba, ha megfelelő alapanyaga van, ezt bizonyítja, hogy sokszor évékig nem rendez. A rá legjobban jellemző »-érzelmes realizmusnak« jegyei a gyengébben sikerült Volt egyszer egy öregember (1964) is fellelhetők. Az Emlékezet című, 1970--ben forgatott filmjének műfaja: dokumentum, bizonyságul, hogy új utakat keres. S most: az Aelita. Mielőtt még megpróbálkoznék feleletet adni arra a kérdésre: miért éppen Alekszej Tolsztoj művét választotta új forgató- könyve alapjául, egy filmtörténeti érdekességre hívom fel a figyelmet N. Zorkaja szovjet filmesztéta 1967-ben magyarul is megjelent Arcképek című könyvéből tudjuk, hogy Csuhraj első filmjének irodalmi a 1 .apa ti ya gát, Lavrenyov A negyvenegyedik című művét már egy másik szovjet rendező is megfilmesítette. Jakov Protazanov a legelső szovjet filmesek közé tartozott. 1945-ben halt meg. Zorkaja így ír róla: »A negyvenegyedik ... kerek, jó film. Szakmailag színvonalas.« S Protazanov 1924-ben megfilmesítette az Aelitát is! Véletlen Csuhraj választása? Az »előd« tudatos vállalása? Protazanov ebben a némafilmjében a fantasztikum mellett Zorkaja szerint: »-vászonra vitte azt is, ami jellemző volt a 20-as évekre«. Elképzelhető, hogy Csuhraj még inkább »szakít« a regénnyel, s izgalmas, mulattató szatírát készít az AelitábóL EZT TÁMASZTJA alá az az újságcikk is, mely a jugoszláviai Borbában jelent meg nemrégiben, amikor Csuhraj, az OSZSZSZK népművésze egy filmfesztiválon vett részt déli szomszédunknál. A »Mióta érdekli a fantasztikum?« — kérdésre azt válaszolta, hogy ez nem köthető dátumhoz. Ilyenfajta filmmel nem próbálkozott. Az Aelita nem lesz »szabályos« és »szokásos« tudományosfantasztikus mű; »vidám« film lesz fantasztikus tartalommal, melybe »betör« a tánc és a muzsika is. LáBá&ó László olyan széleskörűen ejterjedt, mint azt •szeretnénk. A tanulmány értékét kifejezi az is, hogy országos publikálására tettek javaslatot. Pálos József a testnevelésről számolt be munkájában, mely kitűnő szakmai felkészültségéről vall. A személyiségformálás rendszerében ír a testnevelés megyei tapasztalatairól. Ezt a tanulmányt az országos továbbképzésben is fölhasználják. Az általános iskolai élővilág tantárgyról Rédling Géza gyűjtötte össze a tapasztalatokat. Megállapította, hogy megyénkben az országos átlagnál jobb, 80 százalékos a szaktanár-ellátottság. A szertárhelyiségek hiányát is fölveti tanulmányában, jelezve, hogv ezen sürgősen változtatni kell a színvonalasabb munka miatt. A szemléltető eszközök hiányára ugyanez a »recept«. Az általános iskolai ének-zene tanítás helyzetét Henkey Zoltán vette szemügyre. Gondos munkája alapos értékmérője a megyében folyó ének-zene tanításnak, mely elég nagy számban nélkülözi a szaktanárokat. Javaslata járható út: legalább alkalmi továbbképzések során biztosítsák a megfelelőbb ellátást. A szerző megállapítja továbbá, hogy középiskoláinkban kevés időt fordítanak az énektanulásra, Inkább a zenehallgatást tartják fontosnak. (Itt megjegyezzük: egyetértve Henkey Zoltán megállapításával, azzal egészítiük ki véleményét, hogv az énektanároknak az eddiginél jobban föl kellene használniuk az élő zenei »segédanyagot«, tehát a hangversenyeket, konr.ereteket, a rádió és televízió megfelelő műsorait. A zenehallgatás helyett fgv több idő jutna a zeneművek megbeszélésére.) Szikra János tanulmánya az általános iskolai rajztanításról szól. ö is kevésnek tartja a szaktanárok számát megyénkben. A műalkotás-elemzést pedig nem tartja kellő színvonalúnak. Ezzel egyetértve a lektor azon a véleményen van, hogy a műalkotás-elemzés ügyét központi kérdéssé kellane tenni a pedagógiai berkekben. A nyelvi órákról több munka is készült. Szabó Ferenc, Félix Ferencné írt tapasztalatairól. Ezt úgy összegezhetjük, hogy beváltak a nyelvi szakosított osztályok, de mivel ezeknek a számát nem lehet tovább emelni, a nem szakosított osztályokban kell megoldani a színvonalasabb, eredményesebb tanulást. Nem feledkeztek meg a szerkesztők a gyakorlati foglalkozások tanításának helyzetelemzéséről, a számtan—fizika tanítás feladatairól, a napközi otthonok munkájáról sem. A tizenharmadik füzet azért is fontos, mert ezt a kétéves komplex gyakorlati szemináriumra járó pedagógusok dolgozataiból állították össze. Kishonti Kálmánná az olvasóvá nevelés módszereiről számol be, dr. Szabotin lstvánné az olvasóvá nevelés és az olvasómozgalom témájában mondja el hasznos tapasztalatait, véleményét. Dr. Donászy Aladárné az irodalmi szakkörök fontosságát hangsúlyozza. Dr. Hetzer Istvánná a Barcsi Általános Iskolában működő újságíró szakkör működését mutatja be elemzésében. Pa- izs Imréné a berzencei általános iskolai ifjúsági könyvtár munkájáról számol be. A tervek, elképzelések 1973- ra is szépek. Talán még jelen- tőségteljesebbek annyiban, hogy inkább az egyéni kérdés- felvetés, kutatás irányába próbálnak ösztönözni. Nem lenne teljes a somogyi helyzetkép, ha legalább egy mondatban ne felelnénk meg arra a kérdésre, hogy egyáltalán: forgatják-e pedagógusaink ezeket a tanulmányokat, felhasználják-e közvetlen gyakorlati munkájukban? Van rá példa, hogy a tanári szobában már csak »szétolvasott« példányokat találhatunk, máshol fiókba zárva lelhetnénk rájuk; többek között ezen is érdemes elgondolkodni. Hi B. Hímzett újságtartó A modern lakást nemcsak díszíti a népművészet, hanem praktikusan föl is lehet használni. Képünkön: A faliszőnyeg mellett dél-dunántúli hixnzésmotívumokkaJ díszítefS újságtartó látható.
