Somogyi Néplap, 1972. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-20 / 248. szám
Egész társadalmunk feladata: fi hazaszeretetre, a haza szolgálatára nevelés MUNKA KÖZBEN Két kötet után - a harmadik előtt Hatodik éve. hogy egy nagyszerű kezdeményezés született Egerben. Akkor — 1967. október 12-én, 13-án — találkoztak a városban első alkalommal azok az írók, újságírók, történészek, pedagógusok és katonák, akiknek mondanivalójuk volt a szocialista haza- íiiággal kapcsolatban. Méltóbb helyről ez a kezdeményezés nem indulhatott volna. A történelem során Egerben nagyszerű példái születtek a haza önzetlen szolgálatának, szeretetének. Az idei kétnapos tanácskozás jelentőségét több évforduló is növelte. Éppen 420 éve, hogy az egri vár védői hősies helytállásukkal beírták nevüket népünk történelmének anyakönyvébe. S most emlékeztek Dobé István várkapitányra, aki négyszáz évvel ezelőtt halt meg, valamint Gárdonyi Gézára, aki ötven évvel ezelőtt hunyt el, s az Egri csillagok megírásával halhatatlan remekművet alkotott. A* idei tanácskozás témája — hasonlóan az előző évekéhez — a hazafias, honvédelmi neveié* és a tömegtájékoztató eszközök szerepe, feladata volt. Két napon át nagyon sok író, újságíró, televízió- és rádióriporter, párt- és tanácsi vezető mondta el véleményét Valamennyien egyetértettek azzal, amit dr. Várkonyi Péter államtitkár, a kormány Tájékoztatási Hivatalának elnöke vitaindító előadásában kifejtett: »Népűnk ma a fejlett szocialista társadalom megteremtésén fáradozik. Ennek nemcsak anyagi, hanem eszmei követelményeit is biztosítanunk kell. Nemcsak épületeket kell emelnünk, hanem közben építenünk, fejlesztenünk kell népünk szocialista tudatát, gondolkodását. A szocialista jellem kialakítása nagyon bonyolult, hosszadalmas és nehéz feladat, de céljaink megvalósításának nélkülözhetetlen előfeltétele. Ennek szerves része a honvédelmi nevelő és propagandamunka, s ezért ez egyik nagyon fontos feladata a tömegtájékoztató eszközöknek. A hazafias-honvédelmi nevelés a szocialista erkölcsi és világnézeti nevelésen belül sem különálló vagy önálló terület, hanem része az egységes kommunista nevelésnek. Olyan közhangulatot kell teremteni, amelyben annak van becsülete, aki teljesíti honvédelmi kötelezettségét, és megveti azokat, akik ez alól ügyeskedéssel próbálják kivonni magukat« A haza szolgálata mindennél előbbre való — ezt a gondolatot összegezte a vitaindító, s ezt erősítették meg a felszólalók is. Nagyon sok ötlet, javaslat hangzott el, hogyan erősítsük a felnövekvő ifjúságban és a felnőtt nemzedékben a haza Iránti szeretetet más népek megbecsülését A tömegtájékoztató eszközöknek, az íróknak, újságíróknak, pedagógusoknak, történészeknek ebben igen nagy szeEmlékezés a táborra Énekszót küldünk Lengyelországba Lengyei úttörők életéről rendezett kiállítást a Pázmány Péter utcai általános iskola úttörőcsapata. A pajtások lenn gyei játékokat játszottak, a nyáron készült fényképeket nézegetve idézték a szebbnél szebb emlékeket, eldicsekedtek a legutóbbi levelekkel, sorban elmondták, mit írt Piótr, Widra, Irena, Romek, Jurek meg a többiek. Azután villámgyorsan sorba álltak, és Csalik Anna csapatvezetővel az .élen megindult a menetelés. Kipirult arccal, büszkén mutatták be, mit tanultak a lengyel gyerekéktől az alatt a két hét alatt, amelyet Lengyelországiban töltöttek, és azon a héten, amikor a lengyel cserkészekkel nyaraltak az úttörő- csapat táborában Balatonfeny- vesen. Kelemen Sva ifivezető a szerencsések közé tartozik, mindkét táborban részt vett ö mesélte: — Az utazás is nagy élmény volt. Másfél napig utaztunk a Báthori expreaszel. A táborban, Lowynben ezerkét- százkilencvenen voltunk ösz- szesen, harmincán magyarok. A csehszlovák, a német és a léngyel gyerekekkel hamar megértettük egymást. Ilonka néni, a táborvezető és tolmács sokat segített — Ma neki is énekelünk — szóltak közbe többen. — Felvesszük magnóra, amit tudunk, és elküldjük Ilonka néninek. A tábortűznél népdalokkal szerepeltünk, nagy sikerünk volt. Találkoztunk cseh veteránokkal, együtt ünnepeltük július 22-én a nemzeti ünnepüket De a legérdekesebb talán a ml nemzeti napunk volt Mi, magyarok főznünk 400 személy részére! Gulyáslevest és túrós csuszát készítettünk. Nagyon igyekeztünk ... — Mégse lett jó! — szólt közbe Erdős Qyurka, de nagyón gyorsan letorkollják. Qyurka a legfiatalabb táborozó volt, ötödikes. Neki különösén áz tetszett, ahogyan a kisdobosok éltek. »“ ök indiánoknak nevezték magukat. Sátrakban tartották a gyűlést, harci díszben jártak, igazi indián ruhát és színes tollakat hordtak. Mások lova- gc|k és dámák voltak. Ók is korhű ruhákat viseltek, mintha mindig színházban lennének ... A kiállításon több kép látható róluk. Az indián sípot is ők adták. — A cserkészek Fenyvesen rendeztek kiállítást — folytatta László Szilvia —, az anyagukat nekünk adták emlékül. Címeket cseréltünk, rendszeresen levelezünk, az orosz levelek végére egyre több lengyel szó kerül... Elharapja a mondat végét, de szemében ott bujkál a folytatás: — Talán fogunk még találkozni! V. K. repük van. De nemcsak nekik, egész társadalmunknak sokat, az eddiginél is többet kell tenni a hazaszeretetre, a haza önzetlen szolgálatára való nevelésben. Olyan regényeket, filmeket, tv- és rádiójátékokat kell alkotni, valamint olyan írásokat megjelentetni, amelyek segítik, eredményesebbé teszik ennek megvalósulását, elmélyítik az ifjúságban és a felnőttekben is a haza iránti szeretetet. Nagyon jó lenne, ha a névadó ünnepségek alkalmából az újszülöttek díszes kiadású Pe- tőfi-albumot is kapnának ajándékba, hogy az a bölcsőtől elkísérje őket, hiszen Petőfinek minden nemzedék számára van mondanivalója. Tegyék lehetővé az ifjúság számára az olcsó vagy az ingyenes utazási lehetőséget, hogy megismerje hazánkat, hogy a honismeret hazaszeretetté válhasson. Beszéljünk többet és bátrabban a hazaszeretetről, a haza szolgálatáról, adjunk ifjúságunk számára követendő eszményképeket történelmünkből és mai életünkből is. Egy rövid írás nem adhatja vissza mindazokat a gondolatokat, ötleteket és javaslatokat, amelyekkel a tanácskozás részvevői hozzájárultak, elősegítették annak sikerét. A két nap alatt elhangzottakból kicsendült : következetesebbé, hatékonyabbá kell tenni a hazafias, honvédelmi nevelést, s ebből egész társadalmunknak részt kell vállalnia. Még közelebb hozni népünket és hadseregünket, elválaszthatatlan- ná tenni az országépítő és az országvédő tevékenységet. Hazaszeretetre, a haza szolgálatára nevelni egész társadalmunk feladata. S talán eredményesebbé válna ez a munka, ha az egri kezdeményezést országszerte példának tekintenék és követnék. Ehhez pedig arra lenne szükség, hogy az Egerben elhangzó gondolatokat, javaslatokat és ötleteket mindenütt alaposan megismerhessék. Hasznos lenne az egri tanácskozások vitáit, felszólalásait füzetben megjelentetni, hogy útmutatást adjon e nagyon fontos társadalmi feladat eredményes megoldásához. S zalai László Készül a Világirodalmi Lexikon Tudományos életünk nagy vállalkozása — többek között — a Világirodalmi Lexikon készítése. Azért többek között, mivel más szakterületeken is tapasztalható: a lexikonkészítés valóságos reneszánszát éli nálunk. Készülnek a szélesebb rétegek számára jól eligazító kislexikonok, »handbuchok«... És készülnek egy-egy tudományág egészét — lehetőleg a legutolsó naptári dátumig — összefogó nagy lexikonok. Mindkettőre rendkívül nagy szükség van a tudományok rohamos fejlődése, a robbanásszerűen bővülő ismeretanyag miatt. A Világirodalmi Lexikon az utóbbiak közül való — tehát totális, átfogó igénnyel készülő mű. Örömmel olvastuk szerkesztőinek és főmunkatársainak sorában egy somogyi kutató nevét: Papp Árpádét. ö az újgörög irodalom alkotó és fogalomcikkeinek szerzője, illetve ő adott megbizást ilyen jellegű cikkek írására. Arról kérdeztük először, hogyan kapcsolódott be a munkába, és tulajdonképpen mi előzi meg a »lexikongyártást«. — Körülbelül tíz esztendeje vetődött fel a gondolat — mint ez az első kötet bevezetőjéből is kiderül —, hogy a lehető legkorszerűbb ismereteket, alkotói életutakat, fogalmakat világirodalmi méretekben ösz- szefoglaljunk. 1966 tavaszán kapcsolódtam be az előkészítő munkába. — Van-e huszadik századi előzménye a világirodalmi lexikon készítésének nálunk? Itt természetesen a most megjelenő lexikon karakterére gondolok, nem olyanra például, mint a maga nemében kitűnő, de erősen »válogató« Benedek Marcell-féle Irodalmi Lexikon? — Kisebb lexikonok voltak. Amit én ismerek, 1929—30-ban a Dézsy-féle világirodalmi lexikon, jelentősebb vállalkozás. Említhetnénk Babitsot is, ő az európai lexikát készítette el. A mostani munka bizonyos elvi állásfoglalások tisztázásával kezdődött, majd ezt követte a gyakorlati metódusok kidolgozása. Az volt az egyik alapvető igény, hogy a nevek, fogalmak egyike se maradjon ki. Azonkívül előkészítője mindez egy magyar műfordítástörténetnek vagy lexikonnak is. Ez ugyancsak sommás vállalkozás; az előkészületek most folynak. Több százezer cédula gyűlt össze ... — Milyen volt a munkaíel- adata ? — Azon a bizonyos tavaszon kaptam egy levelet Szerdahelyi István felelős szerkesztőtől: megbízást.^ A dolgom az volt, hogy az uj görög rész főmunkatársi teendőit lássam el. E teendők fő része az összefoglaló cikkek megírása, újgörög irodalmi formák, új görög irodalomtörténeti, műfajtörténeti összefoglalók. — Minden nemzetnek van egy főmunkatársa? — Igen, illetve több is. Például a Szovjetunió irodalmát többen foglalják össze. Ki kellett választani, hogy kikkel akarok cikkeket íratni e területről. Kaptunk több vastag jegyzetet az Akadémiai Kiadótól, amelyben feldolgozták a* utóbbi évtizedek nagy lexiko- nainak címszavait. A kiegészítés után a jegyzeteket tekintették át a belső szerkesztők. — Ha összehasonlítjuk e vállalkozást hasonló idegen nyelvűvel, mit mondhatunk? — Ha azt mondjuk, hogy a legutolsó, tehát a legfrissebb, ez önmagában még nem mond el mindent. De például a felépítése, a cikkek szemlélete ... A szokásos adatok mellett időrendi bibliográfia is van, más tagolásban a művekről értékelést is adunk. — Hány kötetre tervezik a lexikont? — Eredetileg hat kötetre tervezték, úgy is hirdették, azután kiderült, hogy ez lehetetlen, annyi mindenről kell írni. Ügy néz ki, hogy nyolc kötet lesz. Ügy tudom, hogy Moszkvában folynak hasonló előkészületek, sokat konzultálnak a szerkesztők szovjet kutatókkal. Az NDK pedig tudomásom szerint megvásárolja a mi lexikonunkat. A nagy cikkek, a törzsanyag elkészült, a finomítás még tart, új adat is bekerülhet a lexikonba. A harmadik kötet anyagát megszerkesztették, karácsonyra "ár- hatjuk megjelenését T. T. Gyengénlátók intézete Debrecenben A 70—80 százalékban csökkent látóképességű fiatalokat eddig a csökkentlátók, illetve a vakok tóvárosi intézetében tanították. Az új, korszerű debreceni intézetben 150 gyengén- látó gyerek kezdhette meg az iskolaévet A gyerekeknél a látási zavarokkal gyakran együtt járó hallási és beszédhibájukat az ún. korrekciós órákon igyekeznek majd csökkenteni az intézet szaktanárai és gyógypedagógusai. Sok manuális játék áll a gyerekek rendelkezésére. LAT IOTT ;ato: Tulajdonképpen föl se mérte, hogy lebukott. Ült a kabátgallér mögé mélyen behúzot nyakkal, nézett kifelé az ablakon, anélkül, hogy bármit is meglátott volna. Nem törődött azzal, hogy ki ül le vele szemben, azzal sem, hogy ki száll le mellőle. Utazott. Az agyában párák szakadoztak, feltörő zokogásokat nyelt le, indulatos mondatokat morzsolt szét a foga között. Visszafogta tűnődéseit, pedig ott ágaskodott a kérdés, mindjárt a józano- dás perceiben: És most mi lesz? És most mi lesz? Cinikus rosszindulattal rázta ki a kérdést a vonatcsattogás is. Mi-lesz. Mi-lesz. Idegesen mozdult, rántot egyet magán. Bekapcsolta a zsebrádiót. Halk tánczene kúszott a fülébe, igyekezett elhitetni magával, hogy arra figyel. Senki sem szólt hozzá, mégis érezte, hogy néma kérdések veszik körül. Nem nézett az emberekre. Utazott. Néha szinte belezuhant a kétségbeesésbe. Micsoda hülye dolog ez? Hogyan került erre a vonatra? Nem ... ez nem lehet igaz... Ez a vonat nincs. Nincs ez az egész hülye élet. Tulajdonképpen föl se mérte, hogy lebukott. Nggyon egyszerűen történt — a kalauz kérte a jegyét. Melyet nem váltott mea. Amikor az első állomáson leszállították és egy ismeretlen rendőr végigkísérte az ismeretlen kisváros peronján: azt hitte, most kellene meghalni. Levegővé válni, szétkenődni egy mozdony előtt a síneken. A cifaretta- füstös szobában pedig kegyetlen tisztaságú emberség- csöndű szavak ülepedtek meg a fülében. Mondja, kislány, miért csövezik? Felnézett, és szomorkás ártatlanul válaszolt. Kérem én ... én ... mi az a csövezés? Satyénak őrültek a szülei is. ö is örült neki. Jóvágású, jól öltöző, jól kereső fiú volt. A falu krémjéből való. Hangadó jópofa. Szóval csupa jó. Az anyja még azt is hozzátette, hogy jó parti. Elkísérte ez a szó az első randevúra. Jó, jó. Jó, mert izgalmas, jó, mert nagylány 6 is, jó, mert szép az élet, jó Satyóval a presszóban is. Sa- tyó azt mondta, hogy nemsokára kocsit vesz, persze az apja pénzéből. Lényeg az, hogy kocsi lesz. És ez megint jó. Jó volt vele a moziban, a parkban, az utcán, a szobában, meg az udvaron. Egyszóval mindenhol. Jó volt arról is beszélni, hogy egyszer majd összeházasodnak, ha Satyó letudja a katonaságot, és ő már nagykorú lesz. Az anyjáék tehát nem bánták, hogy elmaradozik este. Elvégre vőlegénye van. Elvégre szakmája van. Elvégre nagylány. Jártak együtt, mint az idősebb párok. Jól megvoltak. Satyó néha órákig dumált a motorokról, közben feketét ittak a presszóban. Volt még vagy három hasonló korú pár a körükben, azok is minden este odatelepedtek a zenegép mellé, nagyokat hallgattak és nagyon modernül érezték magukat. öreganyák, ángyok, keresztanyák kukkantottak be az ajtón. Istenem, fiatalok. Máma ez a divat. Jó, jó ez így. Jobb, mint régen volt. Kezdetben a két óra rövidnek tűnt. Szombaton zene is volt. És ez csak plusz jó volt Hónapok mentek így. Egy év ment így. Még iskolás korában szeretett verset mondani, de Satyó gyorsan letorkollta, az ő csaja nem megy bohóckodni a KISZ-be. Jártak tehát a preszóba rendületlenül. A téli esték néha elviselhetetlenül hosszúak lettek. Egy pár »lemorzsolódott-. Megunták egymást. Satyó rakaszkodó természet volt. Ha kész volt a melóval, még bütykölte otthon a motort. Aztán ment érte. Az unalom gyorsan oldja a fenntartásokat. Satyó pedig néhány hónapi szorgalmas ét kitartó udvarlás után mindent megkapott. Satyó megnyugtatta, hogy emiatt nem kell izgulni, ciki úgysem lehet belőle, mert steksz van, megcsinálják privátilag is. A szülők különben is sejtik. Na és ha sejtik?! Úgyis összeházasodnak. Csak egyszer legyen nagykorú. Satyó kényelmes lett. Rendszeres, módszeres. Fáradtan a napi melótól terpeszkedett a széken a presszóban. Szombatonként már nem is táncoltak. Mint egy öreg házaspár gubbasztottak az asztalnál tizenhét és húszévesen. Satyót nem szerették a hasonló korú fiúk. Felfújt hólyagnak tartották, aki megjátssza az öregapját. Egyszer megkérdezte az unalom béna óráiban: Ugye, Satyó, ha megveszed a kocsit. akk<■> megyünk mindenfelé? Satyó halszemekkel nézett vissza. Mi a fenének kellene menni mindenhova? Hát nem jó itt? Nem jó így? ö pedig lehajtotta a fejét, és ordítani szeretett volna, mikor Satyó önelégülten simogatta a derekát, hadd gúvadjon a többi szeme. Micsoda csaj az övé! Tulajdonképpen az sem izgatta már, hogy tetszik-e a többieknek. Olyanok lettek ezek az esték, mint a feneketlen unalom kútjai. A szombatokat mag elátkozta. Olyankor a többi fiatal is ott táncolt — őt megkötötte a sok »jó«. Azon a szombaton úgy érezte, hogy láthatatlan könnyek, valami dühös, értelmetlen zokogás tömi el a torkát. Menjünk el, Satyó — nézett báránykönyörgéssel. — Utazzunk el valahová, csináljunk valami mást! Megőrülök, Satyó! — Megbolondultál? — Satyó szeme savószínű lett, unalma fullasztó. És akkor felugrott. A jelzőknél sistergő zakatolással fordult be a a pesti személy. Tulajdonképpen föl se mérte, amikor lebukott. Tulajdonképpen azt sem tudta, mi az lebukni. A válla fáradt volt, a konyak nehéz és utálatos. Ült a kabátgallér mögé mélyen behúzott nyakkal. Nézett kifelé az ablakon, anélkül, hogy bármit meglátott volna. És csak hazafelé a rendőrkocsiban jutott eszébe valami arról, hogy mindent elajándékozhatunk: önmagunkat, szerelmünket, az életünket is. De furcsa, kenyetlen-kiszá- mítottak a szabályok, minden elhamarkodott ajándékot visszakövetelnek. Hideg acélkezekkel tépnek vissza. Tröszt Tibor Somogyi Néplap
