Somogyi Néplap, 1972. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-01 / 232. szám
{ APROHIRDETESEK gyászjelentés Uétr megrendüléssel tudattok, Jtogj KUBACSKA ANDSÁS, az SZMT sportbizottságának vezetője, az MTS megyei elnökhelyettese kötelességének teljesítése közben, ti éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Halálával súlyos veszteség érte a megye szakszervezeti és sportmozgalmát. Emlékét megőrizzük szívünkben. Temetése 1971. október 3-án, kedden délután fél t órakor lesz Kaposváron, a Nyugati temetőben. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa Az SZMT pártvezetősége és szakszervezeti bizottsága Mé n-öl házhely «1- Renault R. 10-es szeINGATLAN Barcson a Béke u. 116. szám alatti családi ház eladó. Érdeklődni a fenti címen és a könyvesboltban. __________________(7823) S zentjakabi begyen Sóo n-ől szőlő, terméssel la, eladó. Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 209._______________(99983) K aposváron, Zrínyi u. 24. sx. alatt 2 szoba, hall, fürdőszoba, kony- hás lakásból álló házrész lakottan eladó. Érdeklődni: csütörtök, szombat, vasárnap, dr. Beivel, Léva köz 1. (171005) Balatonmárián 100 n-ölön 5 helyiségből álló új, kis villa eladó. Érdeklődni: Roth, Bö- hönye. Fő u. 20. Balaton leIIén. Arany J. u. legszebb helyén telek eladó. Magas művelésű szőlővel beültetve. Érdeklődni: Arany J. a. CL Kari. ______________(Till) K ét lakás kialakítására alkalmam, közművesített nagy telken fekvő épületet keresünk sürgősen Kaposvárod. Az ajánlatokat »-Kisajátítás lm. jeligére a hirdetőbe kérjük, tér», számra. _________________(8—Ti) K aposvári háromszobás, összkomfortos, kertes családi házunkat elcserélnénk ka- posfOredtl kétszobásért, kévéé telekkel, megegyezéssel. Ajánlatokat: -Nyugdíjas-» jeligére, Séffé, számra • hirdetőbe. (80m> adó. Kaposfüred, Kos- suth út 1. (0573) Lengyeltóti, Wesselényi u. 27. számú kétszobás ház mellékhelyiségekkel eladó. Érdeklődni ugyanott, Su- ri Ferencnél. (151033) Keresek megvételre Kaposvár külterületén kétszobás, vagy másfél szobás, összkomfortos házat, 10 000 kp és OTP átvállalással. Ajánlatokat: -Decemberi beköltözés- jeligére, 151050. számra a hirdetőbe. (151050) Balatonmária alsón, Nefelejcs u. 5«., 200 n-öl telek eladó. Érdeklődni : szombatvasárnap a helyszínen. ________________(151040) Kaposvár, Kaposrét sor 3. számú ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Szegfű u. 52. (151051) )Arm 0 IB-s Zastava eladó. Érdeklődni lehet Kaposvár, Qmnia bárban. (151004) mélygépkocsi eladó. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Kossuth Lajos u. 57. IV. em. 29. Te- lefon: 11-108. (151032) Karambolos Skoda 445-ös kocsi eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Szalma István u. S. alatt. ______________(0574) N égyszexnélyes, 600-as BMW 23 ezerért eladó, vagy 600-as Trabantra cserélhető. Zentai, Balatonmária, Vasút tér L__________________(0529) Príma állapotban levő P—10-es Pannónia motorkerékpár sürgősen eladó. Cím: He- resznyé, Petőfi u. 10. LE rendszámú Renault R—4 es eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Szalma István u. 12. Telefon: 13-911. (151036) s Kicserélném tapolcai kétszobás, összkomfortos lakásomat hasonló kaposváriért. Ajánlatokat 151035. számra a hirdetőbe kérek. (151035) Dolgozókat alkalmaznak Férfit éjjeliőrnek (nyugdíjast is) alkalmaz a TÜZÉP-telep, Kaposvár, Berzsenyi ou 3L__________(9836) T engeri szárításához női és férfi munkásokat felveszünk. Nappali- és éjjeliőröket ugyanott felveszünk. Jelentkezés a Nostránál. _________________________________(8843) Gyakorlott villanyszerelőt és 210 érás (nyugdíjas) éjjeliőrt felvesz áféss ipari csoport Kaposvár, Budai Nagy Antal a. a. (3837) Gépkocsira árukísérőt túravezetői beosztásba AZONNAL fölveszünk FÜSZÉRT-fiúk, Kaposvár, Zalka 14. u. Ll. (0998«) Felveszünk szakképzetlen, 18. életévet betöltött férfi és női dolgozókat. Vidékiek részére szállást biztosítunk. (Házaspárok részére külön kétágyas szoba.) Kedvező feltételek és munkakörülmények. Gumiipari gépek kezelésére betanítjuk. Jelentkezni lehet írásban és személyesen: Cordatie Gumigyár, Budapest, VHL, Kerepesi út 17. Keleti pályaudvar mellett. __________________________________(767) KaposmérÖl 6. sz. nagy forgalmú vegyesboltunkba gyakorlattal rendelkező szakképzett boltvezetőt felveszünk. Jelentkezés: az áfész központi irodájában Kaposfőn. Afész, Kaposfő. ______________(151055) K ét műszakba adminisztrátort és éjszakai portást felveszünk. AFIT XIV. Autójavító Vállalat, Kaposvár, Ady E. u. 36._______(151023) N ői munkaerőt kétműszakos üzemeléshez 8 Ft-os órabérrel, sajtüzemi munkára felveszünk. Jelentkezés : Sajtüzem, Kaposvár, Zalka Máté u. 8—10.________(151003) M ezőgazdasági szaküzlet fölvesz szakképzett vas-műszaki eladót, és a szokolai vasraktárhoz nyugdíjas éjjeliőrt. Jelentkezés a szaküzlet vezetőjénél, Kaposvár, Ady E. u. 3. (9834) Szóról szóra így van! VÍZSZINTES i 1. Régi közmondás, öe ma is így igaz. Folytatása s függőleges 1. számú sorban. 13. Kettőzve: cukorka. 13. Verdi opera. 14. Kegyetlenségéről hires rö- mai császár. IS. Lágy fém. 16. Széria szám. 18. Pózna. 10. Jókai kettőről is Irt. 21. Iráni pénzegység. U. Egyfajta bútoría. 23. nyen kör pL a Népstadionban is található. W. Sziwizsgáló műszer. 37. Gazdasági építmény. IS. Nem áll bizto- — s oixtáa. SA Sas — fnosdául ás lattnuL M. Háziállat 33. Tud. 34. szabad ennie. X. Tönk széle! 37. Nyugati gót királyok nova volt. 33. Pozitív pólus. 4L Festési modor (francia eredetű szó). 43. A modern detektívregény úttörője (Edgár Alán, 1803—1343). 44. Balkon. 46. Súrolópor — névelővel. 47. Lassan, akadozva folydogál. 43. Határrag. il. Es Is megkülönbözteti egymástól sx embereket — »évelővel. 63. Ókori balkézé aép. 64. Idegem sa*«wi*fn4. — FELHÍVÁS! A KAPOSVÁRI GÉPIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA önköltséges lánghegesztő, iuhegesztS, műszaki rajzold betanító, műszaki rajzoló képesített TANFOLYAMOKAT SZERVEZ Hegesztő tanfolyamra jelentkezhetnek, akik a 18. életévüket betöltötték és legalább az ált iskola 8. osztályát elvégezték. Műszaki rajzoló betanító tanfolyamra jelentkezhetnek, akik érettségi bizonyítvánnyal rendelkeznek. Műszaki rajzoló képesített tanfolyamra jelentkezhetnek, akik érettségi bizonyítvánnyal rendelkeznek, és a betanító műszaki rajztanfolyamot már elvégezték, vagy a műszaki rajzolásban más módon — igazolható jártasságot szereztek. A tanfolyamra való FELVÉTELT ÍRÁSBAN KELL KÉRNI az iskola igazgatójától. Kaposvár, Rippl-Rónai u. 15. Részvételi díj: hegesztőtanfolyamon: 720 Ft, műszaki rajzoló betanító: 600 Ft, műszaki rajzoló haladó: 750 Ft. Jelentkezési határidő: 1972. OKTÓBER 1 A fölvett hallgatókat a tanfolyam kezdetéről időpontjáról és helyéről írásban értesítjük. (9823) Elcserélném komiól, kétszobás, összkomfortos, tanácsi főbérletemet Kaposvár és környékiért. Nagy István vendéglátó ellenőr, Kaposvár, Ady E. u. 2. (99894) Nagyatádon, Rozsnyói u, 23. alatt rövid, kereszthúros, páncéltőkés, angol me- chanikájú zongora eladó- (7M6) Egyedülálló nő eltartását vállalnám Ba- latonlellén vagy Bogláron. »ingatlanért- jeligére balatonboglári ruházati boltba. (7887) Jó karban lévő boroshordók 15 hektoliteresig, ugyanott zongora is eladó. Érdeklődni: Siófok, Bajesy- ZsilinszJky u_ ifi. _______________(443328t C serépkályha eladó. Molnár György, Kaposvár, Szalma L köz 1. ép. L ül íszt. 2., 5 órátóL__________(151029) N imród gyártmányú 20-as, kakasos, gren- ner zárás, 76 cm-es csővel, műszaki vizsgán megfelelt, kétcsövű, sörétes vadász- fegyver érvényes vásárlási engedéllyel rendelkezőnek eladó. Nagy’- István, Rákó- pusrt*. up. BatA 13 levelű, virágzott filodendron eladó. Se- gesd, állatorvos. ___________________(7825) S zőlőoltványok, lugasgyűjtemények kifogástalan minőségben, termelői áron, őszi szállításra kaphatók. Valiskó szőlész, Gyöngyös, Arany sas 3. _________________(385488) B écsi zongora olcsón (2200 Ft) eladó. Telefon: 13-816, 17 óra után._____________(99632) T ermokoksz kályha sürgősen eladó. Kaposvár, Rippl-Rónai u. 8. Telefon: 12-090. _________________(151031) T örzskönyvezett, I hónapos német juhász kan kutya eladó. Cím: Czink Jenő, Kaposvár, Léva köz 6. DL Da. ül. em. J. s 0.51048) 23 éves, 18ö cm magas, Önhibáján kívül elvált, érettségizett fiatalember megismerkedne házasság céljából hozzá illő hölggyel. Lakás van. Leveleket -Ügy is tudom, hogy létezel« Jeligére a kiadóba kér. <7*2* ALBÉRLET Külön bejáratú szoba kiadó. Kaposvár, Vörös Hadseres útja T/a. (99915) IISEGSEl Autóra szerelt motoros szalagfűrész eladó. Horváth Géza, Kapos- pula, Ady SL u. 3. __________________(0555) Bedolgozásra kiválóan alkalmas, kéttű- ágyas, új, Veritas kötőgép eladó. Kaposvár, Rákóczi tér 15. (99936) ELADÓ 1 db E—03 tip. gumikereke« FORGÖKOTRÓGÉP hegybontó és mélyásó szerelvénnyel, üzemképes, jó állapotban. DUNA TERMELŐ- SZÖVETKEZET, Budapest, XXI., Orion u. 8. Ügyintéző: Hajdú István. TeL; 227-245/34. (1665) Fölösleges könyveit magas áron megvásároljuk október 3-án a csurgói könyvtárban Átvétel: 8—16 óráig (83121) Bám ikerszava. 57. Szoprán szerep »A denevér- című dalműben. 56. Holland gépkocsik jelzése. 60. Román pénz. 6L Ritka női név. 63. Szász Póli költő nő írói álneve. 65. Sebez. 66. Drámai szende. 68. Férfi név. 69. Versenyzés közben elesik. 74. Egyik minisztériumunk névjele. 71. »Nomen est... - 73. Páncél. 75. A nátrium vegyjele. 76. Csendesóceáni szigetcsoport Ausztráliától keletre. FÜGGŐLEGES: 1. Kockázat. 8. Kínai pénz- és súlyegység. 4. Kiest 5. >*. . . vocem«. (Erről Jut eszembe). 6. Termékeny sziget a Kis-Beltben. 7. Lortzing romantikus operája. 8. Ford. mutató névmás. 9.09: Művészet — franciául. 14. Bordázott szövet. U. Csokoládécukorka. 17. Nyelvtani fogalom, li, Svájci kantot. 21. Világkorszak. 22. A levegőnél nehezebb mérges gáz. 24. Semmikor. 27. Tojás alakú fuvola. 28. Általános (német eredetű szó). 32. Olajbogyó. 33. Pán hangszere. 35. A garat része. 37. Román Anna. 38. Csepü ... 40. Apró súlyegység röv. 43. Napszak. 46. A »Három s kislány- közül az egyik. 46. Hamveder. 50. Szelíd madár. SL Pártfogója van. 54. Finom gyapjúkelme. 54. Semmiben van! 58. Házi szárnyas. 60. Ha nem a hajón, hanem a dinnyén van, nines baj. 62. Angol folyó. 64. Ahogy hívják. 65. öxkisasszony. «2. Vonatkozó névmás. 69. Beírás egynemű betűt 72. Fordított tiltás. 74. Személyes névmás. K. B. Beküldendőt a vfmaliiles 2. és a függőleges L ««ámd sorok megfejtése. Beküldési határidő: 1*72. október 5-án, pénteken délig. Kérjük olvasóinkat, hogy a szükséges sorokat levelezőlapon küldjék be, ■ írják rá: «►Felnőttkeresztrejtvény-. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Üres már a fecskefészek, Itt az esxterhéj alatt. Üres már a gólyafészek. Tetejében a kéménynek. Bihari Klára Éjféltől reggelig című könyvét nyerték: Herezeg István, Törő Istvánná, Kaposvár; Gócza Imre, Marcah; Nyál Margit, Csombárd. * -----w* tnrfvn •> 1 S ZÖVETK EZETÜNK 1972. október 7-én délután 2 órakor csikó- és lóárverést tart Rinyakovácsi községben Űj Erő Mg. Tsz. Gige (151053) Most olcsón vásárolhat kis méretű import melltartót kosaras és félkosaras fazonokban a Somogy megyei Iparcikk- kiskereskedelmi Vállalat divatán», szaküzleteiben GÉPÍRNI tudó kezd6, fiatal adminisztrátort műszaki adminisztrációs munkakörbe nerződéssel felveszünk. Jelentkezés: a Textilruházati Szövetkezet vezetőjénél, Kaposvár, Április 4. il 1. (9817) ! Vízkutatót Kútfúrás Nagy átmérőjű kutak, öntözőkul»* Kútjavító* karbantartás, líútvizsoálal Hévízkutak fúrása, karbantartása, kútszerviz. Építőipari — Mérnökgeológiai fúrások Geofizika — Vízkémia — Geodézia Tervezés — Szakvéleményezés — Kivitelezés — Szaktanácsadás Vízkutató és Fúró Vállalat. Budapest, V., Zrínyi el I.T.: 380-547 üzemvezetőségek: ________ C egléd, Rákóczi u. 72. Telefon: 83-14 Debrecen, Monostorpályi u. 33. Telefon: 117-81 Győrszemere. Telefon: 11 Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 2. Telefon: 11-331 Lajosmizse. Telefon: 68/180 mellék (1549) DANUVTA, NAGYATÁD felvételre keres gépgyártásban jártas gépészmérnököt; középiskolai végzettséggel rendelkező szerszámkészítő lakatos tanműhelyi szakoktatót; számviteli főiskolával vagy tervezésben és statisztikában gyakorlott, középfokú képesítéssel rendelkező önálló előadót Jelentkezés írásban vagy személyesen a gyár személyzeti csoportvezetőjénél (7930) a Vállalatok, termelőszövetkezetek, személygépkocsi- tulajdonosuk! Személy- és tehergépkocsik téli felkészítéséhez, őszi mezőgazdasági munkáknál erőgépeik biztonságos üzemeltetéséhez? AKKUMULÁTOROK Teljes típusválasztékkal áll vásárlóink rendelkezésére szerviztelepünk Pécsett, a Megyeri út 105. szám alatt Telefon: 13-462. Selejtes aktauruilátorait térítéssel átvesszük. VBKM Rkkumuláfor- és Szárazelemgyára Budapest XIII, Váci út 133—139. 0