Somogyi Néplap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-10 / 214. szám

„Szent spgtör5 levél"

Ejnye, Henrik!

Henrik — Peter O Toole

Őszintén szólva, ezt nem hitnem volna, Mylord . .. Amikor utoljára találkoztunk, ön — Koncz Gábor * nemes színművészünk által életre kelve, Anouilh uraság által színpadra álmodva és a József Attila Játékszínházban feltámasztva az Űr 1967/68-as színházi évadjában — tehát ön akkor éppen vezekelt a canterbury érsek, Becket Tamás sírjánál.

De nem is erről akarok csevegni önnel, hanem arról, hogy mennyire meglepődtem ezen a másik ve- zeklésen — a filmvásznon. A szépséges Eleonóra oldalán. Hogy ilyen vezeklés- ben az alattvalóknak is részük volt. Hát persze. Éppen ez az. Része volt, részünk van, részünk lesz. Egyébként nagyszerű volt, Mylord, Az oroszlán télen című1 filmben is Peter O Toole által életre keltve. Tulajdonképpen erről szeretnék beszélni, ön a szerencse kegyeltje, Uram. Jó; kezek, értő kezek nyúltak Önhöz. Hogy úgy mondjam jóindulattal — az utókor. Mit? Hogy lehetett is jóindulatú, mert akkor az Űr 1133-ik esztendejét írták, mikor ön született, és az a csibész Blois István nagybácsi elfoglalta ön elől az angol trónt? És háború háborút követett, és önnek meg kellett hódítania a kontinensen egyet s mást, ráadásul el kellett vennie Eleonórát, vele együtt aztán Poiton, Guienne és Gascogne, vagyis a liliomos francia hon egyharmada az ön

vállát nyomta? Nem beszélve a házasságról? Ejnye, Henrik! Nem ezért jóindulatú az utókor, a művészet kegyes istá- polása nem ezért érezhető az ön irányába. Tudja ön, mi történt azóta? Mi volt Nándorfehérvárnál, hogyan egyesült Itália, hogyan szereztünk meg vérrel és üveggyöngyökkel új kontinenseket, mi volt a Bastille lerombolása, hogy mozdult meg a föld Verdun- nél, mi történt Pearl Harbour- nál és Hirosimában és Sztálingrádnál, hogyan -uralkodott" Adolf a Harmadik Birodalomban, és mi történt pár hónapja My Lainál. Ejnye, Henrik ... Azóta sem köny- nyebb. Elhiheti.

A művészet e két jeles alkotásban- azért támasztotta fel önt, mert — ha feudálisán is, ha or dináré gorombaságok, aljas gyilkosságok között is — tudott uralkodni, összekovácsolt egy birodalmat. Aztán szellemes is volt. .. Igaz, a két szerző erről másképpen vélekedik. Becket Tamással szemben egy kissé morbid az ön humora, de a feleségével, Eleonórával egyszerűen sziporkázik. Amikor azt mondja neki; -Drágám, te olyan vagy, mint egy demokratikus felvonóhíd ..." Mit, hogy ön ilyet Bem mondott? Ez, látja, lehet. Ezt úgy hívják, hogy anakronizmus. Nem baj. Ezt bocsássa meg az utókornak, igazán megteheti, életében úgyis igen kevés kegyelmet írt alá. Szóval az utókor kegyes önhöz. Feltámasztja... És hadd vall- jam meg — az a bizonyos színházi előadás e sorok írójának mindmáig legnagyobb színházi élménye. Igen. Ebben közrejátszik, hogy Becket Tamást, Canterbury érsekét Darvas Iván játszotta, a Becket vagy az Isten becsülete című darabban és viaskodtak, izzadtak, nyájaskodtak, szemérmes- kedtek és gyűlölködtek egymással. És csörgött arcukról a só« verejték, amíg feltámaszVillogó sárga fényben

Jő látni, ha tiszta a város

Amikor este 8 óra után a Költségvetési Üzem Cseri úti telepére kiértem, az útmosó- kocsi már mohón szívta a vizet 4000 literes bendőjébe.

Tíz perccel később Czejder Tibor gépkocsivezető beállította a szivattyúmotort, és megkezdte az első fordulót

— Először a városközpont- j tói távolabb eső utakon mosunk, azután, ahogy csökken a forgalom, egyre beljebb jö- I vünk.

Éjfél után már a Május 1. | utca járdáin ömlött végig a ; tajtékozó vízsugár.

— A főbb útvonalakat hetenként általában háromszor mossuk. Még nincs egy éve sem, hogy ezen a gépen dolgozom. Előtte a svéd seprőgépet vezettem. Ez a mostani egészségesebb munka.

— Minden éjjel dolgozik?

— Igen, ilyen a munkarendünk. Hozzá lehet szokni. Még örülök is, hogy így van. Sokat jelent nekem, hogy van nappal néhány szabad órám.

A gép hamar melegszik. Nagy az igénybevétel. Órákon át első sebességben, alig három-négy kilométeres tempóval

— öt-hat literrel fogyaszt többet a normálisnál. Mehetnék ugyan gyorsabban is, de annak semmi látszatja nem volna.

— Hány kilométert megy egy éjjel?

— Általában 70—80-at. Ennek felét lépésben.

Szinte furcsa volt, amikora második forduló végén kikapcsolta a villogó sárga lámpát.

— Régebben a Kapósból és a Malom-árokból vettük a bizony eléggé szennyezett vizet Nemrég készült el az új kút itt a telepen.

A Kalinyin városrészben Czejder Tibor beállította a szórófejeket. Űjra villogott a

Somogyi Néplap

sárga fény, egy-egy másodpercre megvilágítva a késői járókelők arcát

— Néha egy kicsit unalmas a homályos, néptelen utcán, a monoton, zúgó kocsiban. Az is változatosságot jelent, mikor egyszer-egyszer a részleg- vezetőnk eljön néhány fordulóra ellenőrzésképpen. Bár tudja, ebben a munkában nem lehet »csalni", mert másnap reggel nagyon is meglátszik: tiszta-e az utca.

Éjszakánként két gép mossa a várost Áltálában mindkettőnek 10—12 fordulója van, egy töltés 20 percre elég, azután vissza a telepre.

— Esőben is mosnak?

— Az emberek sokszor nevetnek bennünket Ügy gondolják, megvan a munkatervünk, azután akár esik, akár fúj, mi csak mosunk. Szemer- j kélő esőben sokszor még fontosabb a mosás, mint száraz időben. Az úttestre rakódott vékony sárréteg igen csúszós és balesetveszélyes.

— És ha tegyük fel egész hetes eső van? — akadékoskodtam tovább.

— Akkor bemegyek a műhelybe. Ott is van munka elég. Persze mi, vizesek nem szeretjük az esőt, mert akkor elesünk a mosási százaléktól, csak az alapfizetést kapjuk.

— És télen?

— Hóekére vagy szórógépre osztanak be bennünket.

Az Április 4. utcában találkoztunk a másik útmosóko- csival.

— Lenin bal sáv — kiáltott át munkatársának Czejder Tibor.

Mire visszaérünk, már a Lenin utca mindkét sávja feketén csillogott a lámpák fényében.

— Egyszer-egyszer vasárnap délelőtt sétálgatunk a feleségemmel. Ilyenkor nagyon jó érzés látni, ha tiszta a város. Tudni, hogy ebben az én munkám is benne van.

Bíró Ferenf

tották önt. De feltámasztották — és nem azért, hogy a nálunk mostanság oly divatos deheroizálás szellemében

meghámozzák, mint egy kerek almát; mondván: csak a mag a lényeges, a kor »horizontális és vertikális« erővonalai. És a többi. Ne nevessen, felség! Tanulmányozza inkább egy kissé a nálunk oly divatos deheroizálást — aztán örüljön a szerencsének. így, ahogy mondom. Mert itt van például Peter O Toole játéka. Szinte szétrobbant az erőtől, a méregtől, a felfuvalkodottságtól meg a bánattól, a három semmire- kelő királyfi marakodása miatt. És nem beszélve a szépséges feleségéről, Eleonóráról... Akit Katherine Hepburn támasztott fel — csodálatosan. (Bár ne támasztotta volna?)

Egyszóval ezek az alkotók szeretik a történelmet. Művész módon és a mesterség szabályai szerint hamisítják ugyan', de azáltal csak igazibb lesz Ön. Húsból-vérből. És nem erővonalakból.

Mert tudja. Mylord, nekünk is vannak királyaink. Mint mondtam egy egész dinasztia, aztán ott az igazságos Mátyás, akiről vagy azt derítik ki, hogy alapjában véve zsarnok volt, ilyenkor aztán úgy néz ki, mint ön a clarendoni zsinatot követő kiközösítéskor. A másik végletben meg olyan, mint egy filantróp-cukrosbácsi. Majd kicsordul belőle a jóság meg g nagy igazságosság. Pedig ember volt, király volt, uralkodott, győzött, vétkezett, hibázott. Szeretjük, tiszteljük őt, mert a maga módján lendített a történelem kerekén, a nép ajkán legendák szülétek róla. Engedelmet, Mylord, a szentségtörő szavakért, de nem bántam volna, ha ön helyett egy hazai feldolgozásban, az itteni történelemből kapunk képet, valami igazat, emberi módon. Amin elgondolkodunk, amire büszkék vagyunk. Amit még nem deheroizáltunk. Csúnya szó, ugye ...

Hát így van, uram. És csodáljuk az ön szerencséjét, és gratulálunk, Mylord. Mit, hogy adna ön egy tanácsoj;... Hogy keményebben ... Ejnye, Henrik! — Ezerkilencszázhet- venkettőt írunk.

Tröszt Tibor

Poéta, ecsettel

Dobroszláv Lajos kiállítása a Vaszary-tereiuben

Nagy érdeklődés kísérte a megnyitót. Előtérben Dobroszláv Lajos festőművész.

Milyen anakronisztikusnak tűnő fogalom: ecset. Pedig nem az. A festészet nem mondott le és nem dobja el ezt a szinte villámgyorsaságú (gyorsan »író«) eszközt, melyet sokan talán már holtnak hisznek, mint a paraszti gazdálkodásban valóban hasznavehetetlen eket, rokkát, de hadd ne soroljam.

Az ecsetnek is ott a helye a

legkorszerűbb festőeszközök mellett, az akvarellnek az ultramodern, színdús, sokkoló hatású műanyag festékek mellett. Igaz, ritkán van módunkban erről újra és újra meggyőződni, hiszen az akvarell- technika csaknem az idősebb mesterek — s azok közül is kevesek — tulajdona. De ezek a ritka pillanatok, mint most Kaposváron Dobroszláv Lajos kiállítása, mély gyökeret eresztenek a nézőben, tehát örömmel fedezi föl a könnyedséget kifejező, poétikus akva- rellt.

Aki szeret az égbe nézni, el tud gyönyörködni a kék mezőben, a bárányfelhők habjaiban, az természetes vonzódással közelít az akvarellhez is.

S mit mondhatunk arról a festőről, aki akvarellecsetet tart a kezében, és oly hosszú ideje, mint Dobroszláv Lajos. (Munkásságának elismeréséért hetvenedik születésnapján — ebben az évben — Munka

' Érdemrenddel tüntették ki a ! mestert, 1950-ben egy bányász témájú olajképéért Munká- j csy-díjat kapott.

Szinte ars poeticája: élmény nélkül nincs művészi kifeje- j zés. S talán sehol sem szükséges a friss élmény annyira, mint az akvarellnél. Nem von le a kép értékéből az sem, hogy egy délelőtt két-három I alkotás is elkészülhet. A fris- ] sesség ugyanis fokozott figye- 1 lemösszpontosításra is kény- j szerit, hiszen az akvarell ese- : bében nincs mód a korrigálás- I ra. Egy »eltévedt« ecsetvonás teljesen elronthat egy képet.

Mindezt nagyon jól tudja Dobroszláv Lajos, aki budapesti kiállítása után most Ka- i posváron nyújtja át átélt élményeinek megörökített lap- ! jail.

A japánokról mondják, hogy képesek a ház elé kiülni, és a lemenő napot áhítattal nézni, j míg csak be nem sötétedik. Ilyen áhítattal szemlélődik a Balatonon, az erdők csendjében, a vizek partján Dobroszláv Lajos is. (Balatonalmádi móló. Uszályok a Dunán.) Nézzünk meg közelebbről egy képét. Az Oszt Duna mindenképpen figyelemre méltó akvarell. Rá összpontosítva mit | mondhatunk el a képről, Dobroszláv Lajosról? Először is ; azt, hogy engedi a nézőt, maga is szemlélődve vegye bir- I tokba a képet. A keret zártsággá és a legfontosabb »kepeie- mek« (valójában» az elmé- j nyék) vezetik a szemet; a színek, a háttérben sej lő pára í csak a néző aktív részvételével lesznek ipari telep, új la- í könegyed. S mindez az ősz színeiben jelenik meg előt- I tünk, tehát tulajdonképpen ez ! is »absztrakció«. Mert az ábrázoló művészet is lehet »-elvont«, nemcsak naturális.

Az akvarell nemcsak technika, hanem szemlélet- mód is. Az akvarellt is lehet többféleképpen kezelni, lazán | és keményen, de bárhogy kerül is papírra, mindenképpen I poétikusabb az olajnál, költő- | ibb. Nem tartalom nélküli líra az, ami Dobroszlávot jellemzi. A táj minden esetben emberi környezetként jelenik meg előttünk, tehat ennek a lírának a tartalmában föl kell fedeznünk talán a legfontosabbat, az embert is.

»Sohasem holt tájat ábrázol, képein mindig ott van az ember is« — írta Dobroszláv Lajos kaposvári katalógusának előszavában a kiállítást megnyitó művészettörténész, dr. Ury Endréné. S ez már elismerés is, nemcsak fölismerése Dobroszláv Lajos müvészeté- ; nek. A két hétig nyitva tartó kiállítás minden látogatói ! meggyőzhet erről.

Hnranyi Barna

SZÁZEZER FORINTBÓL

Az út mellett

»NÉPMŰVELÉSI munkánk alapkövetelménye, hogy tervszerűen, meghatározott céllal dolgozzunk, s ennek pedig alapkövetelménye az átfogó művelődési terv. 1972. évi művelődési tervünk fejezeteiben megegyezik az 1971. évi tervvel, mivel így az áttekinthetőség könnyebb lesz« — kezdődik Háromfa 'művelődési terve.

Tizenegy oldalon tizeneg1 fejezetet olvashatunk. A múlt évi munkában javulás tapasztalható. Legalábbis ezt lehet kiolvasni az értékelésbőL Természetes, hogy egy új művelődési ház sokkal egészségesebb pezsgést hoz a községbe. Háromfán nem tűnik ilyen természetesnek. A népművelés és a művelődés objektív feltételeit biztosították, a személyi feltételek is kielégítőek. S ha mégis akadozik a fogaskerék, ha mégsem sikerül mozgósítani a községet, a fiatalokat, az idősebbeket, akkor szinte mellbe vágja az embert a kérdés: kinek építették a töhb millióba került házat, kiben van a hiba? Az emberekben?

A tiszteletdíjas könyvtáros- nő véleménye sokat sejtet:

— A könyvtár olvasóinak nagy része gyerek. Néhány termelőszövetkezeti tag is az állandó, rendszeres olvasók

közé tartozik. Rendszeresen tartunk könyvkiállításokat. Tavaly, május végén jelentkezett nálam az egyik pedagógus, kérte, hogy hadd tarthassa meg az irodalmi órát a könyvtárban. Nem került rá sor, nagyon az év végén jártunk már. Az idén remélem sikerülni fog a találkozás — mondta Vucskics Anna.

— Melyik volt az utolsó kiállítás?

— Nem nagyon emlékszem rá, régen volt, két hete nyitottuk meg újra a könyvtárat, mert előtte festettek és leltároztunk.

Több mint két hónapig senki nem lépett be a könyvtárba. A festés és a leltározás miatt...

— Az iskolával milyen a kapcsolatuk?

— A pedagógusok igénylik i' szakkönyveket. Az idén új pedagógus áll az iskola élén. Az a helyzet, hogy a tanárok nem nagyon vesznek részt a társadalmi munkában. Ügy néz ki, semmiféle érdekük nincs, hogy »különmunkát" végezzenek — szólt közbe a tanácselnök.

Több példa van arra, hogy az iskola néha élesen elhatárolja magát, a közművelődéstől. A közoktatás és a közművelődés összeférhetetlenségéről beszélnek, s a pedagógusmunka nehezsegeivei, sokrétűségével takaróznak. De lu- , das a dologban a könyvtár is. I Jó lenne, ha a könyvtár Vezetője is keresné a kapcsolatot az iskolával.

Az ismeretterjesztés nagyon elmaradott a községben. Klubjellegű foglalkozások ezek -r kevesen vesznek részt az előadásokon. Elszigetelt formában csak keveseknek szóllak. Klubélet címszó alatt: az ifjúsági klub »beindult«, az érdeklődés »minimálisra csökkent", , »ellaposodott« a színvonala, »megszűnt« szavakat találjuk.

— Egyszerűen nem tudtuk kézben tartani a fiatalokat. Eleinte még úgy, ahogy eljöttek, később már egyáltalán nem. Pedig szervezett programúk is volt — mondta Császár Józsefné, a művelődési ház igazgatója. Sokszor visszatérő téma, hogy milyen programot állítsunk össze az ifjúság részére. Sokak már így kérdezik: érdemes-e? S bújócskát játszanak magukkal is, velük is, és a nagy csoda: nem- sikerült. Pedig volt program! De megkérdezték-e az ifjúsági klub tagjaitól, hogy mit szeretnének, mivel töltenékel szívesen a szabad időt?

Megnéztük a hajdani klubot. A szépen berendezett szoba egyik sarkában lemezjátszó, rádió, a másikban televízió. A székek gondosan helyre rakva. Csak vasárnap tapasztalható némi élet a szobában, amikor az olimpiát közvetíti. Semmi több. A helyiség kihasználatlan.

— Télen kézimunka-szakkör működik. Szeretik az asz- szonyok. Az idén szeretnénk egy irodalmi szakkört. A

könyvtárban lenne a legjobb helye — mondja a művelődési ház igazgatója.

A művelődési terv beszámol arról, hogy a könyvtár állományát növelni kell, ezt tekinti az önművelés legfontosabb feladatának. Hatezer kötet és háromszáztizenkét beiratkozott olvasó mellett állománygyarapítás a legfőbb cél? Elsősorban az olvasók létszámát kellene emelni, lépést tartva a kötetek számával.

A NAGYTEREMBEN hetenként kétszer tartanak film“ titést. A vászu. ...jgött a színpad — üres. A tanácselnök ígérete szerint létrehoznak egy színjátszó csoportot — öregekből. Űjabb próba. Kórusra is gondoltak már. író—olvasó találkozók is szerepelnek a tervben. Könyvismertetések a könyvtárban. S mit tudnak felmutatni? Keveset. Tudják a helyes utat, csak mintha nem azon haladnának, hanem éppen — mellette.

Rührig Gabe*