Somogyi Néplap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-09 / 213. szám
Nagyberkiben jártak lengyel vendégeink Lakásnéző a sávházban — Az első tsz - látogatás Az olsztyni vajdaság párt- és tanácsi küldöttsége, amely Roman Milo slaw skinak, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Olsztyn vajdasági pártbizottsága titkárának vezetésével harmadik napja ismerkedik Somoggyal, tegnap újra kaposvári programmal kezdte a délelőttöt. Szigeti Istvánnak, a megyei pártbizottság titkárának és dr. Kassai Jánosnak, a megyei tanács vb-titkárának kíséretében ellátogattak a városi tanácsra. Ott volt a küldöttséggel Eugeniusz Wisleitz- Ivanczycz ezredes, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövetségének katonailégügyi attaséja is. Rostás Károly tanácselnök tájékoztatta a vendégeket a városfejlesztés időszerű feladatairól. Különösen sok kérdést tettek föl a iak^wiyzettel és - építéssel kapcsolatban, s ez érthető, fii- szén most hirdettek meg Lengyelországban egy nagymére[ tű lakásépítési programot. A küldöttek a szerdai városnézéskor azt kérték, mutassák meg nekik a 330 lakásos sávházat belülről. Ezt a kívánságukat a tájékoztató után teljesítették. 1 A küldöttség tagjainak nagyon tetszett a lakások beosztása, fölszereltsége. Innen a húskombinátba mentek lengyel vendégeink, ahol Ostoros István igazgató a gazdasági, Bognár József, az üzem pártbizottságának titkára pedig a pártmunkáról adott tájékoztatást. A tájékoztatón, majd az üzemlátogatás során is meglepődtek azon, hogy mennyi sertést, baromfit dolgoz fel a kombinát. Akkor értették meg az elmondott adatokat, amikor saját szemükkel nézték meg a teljesen gé- . pesitett- baromfifeldolgozást, f Ebéd után a nagyberki egye- J sült Kapós-völgye Tsz-be lá- I fogatott el a lengyel küldött- j ség. A járás, a szövetkezet, a Őszi munkák közben 1 község vezetői fogadták a ven- i dégeket a pártszékház előtt. Bernáth Ferenc tsz-elnök — akiről gyorsan elmondták, 1 hogy a megyei párt-vb tagja j — tartott rövid tájékoztatót azzal a nagy egyetértést kiváltó bevezetéssel, hogy inkább a szemlélődésre jusson több idő. A vendégek a háztáji nagysága, az ott tartott jószágok száma iránt érdeklődtek, aztán ők is azt javasolták, hogy induljanak el. A tsz vezetői először a tehenészetet, majd a lucernaszárítót mutatták meg. A szakosított sertéstelep volt a következő állomás. A négy lengyel vendég nagyon kíváncsi volt a KA—HYB-sertésre, hiszen annyi jót hallottak e fajtáról a Mezőgazdasági Főiskolán. A szakemberek alaposan megizzadtak, annyi kérdésre kellett válaszolniuk az állomány megtekintése közben. Az üzemlátogatás a szőlőben fejeződött be, ahol tőkéről is megkóstolták az itt i nemesített Pannónia kincsét. Végül a küldöttek megnézték ! a község három évvel ezelőtt felavatott klubkönyvtárát. Szabáson A szabást Béke Tsz főagro- nomusa, Kovács István jegyezte meg: — Nagyon örülünk a szép, kellemes ősz eleji időnek, mert még sok munka vár termelő- szövetkezetünk dolgozóira. — Hogyan »-vészelték« át a rendkívüli nyarat? Nagy sóhajtás után kaptam a választ: — Sok aggódással, idegeskedéssel, nehézséggel, bár, mi augusztus 7-én már befejeztük szántva, melynek nagy részét majd csak tavasszal vetjük el. A rétek második kaszálását rövidesen befejezzük. Az állatok részére kellő mennyiségű szálastakarmányunk van, 500 mázsával több a tervezettnél. — Mit ígér a kukorica? — 115 hektár kukoricánk ; van. Reméljük, hogy a szeszé- I lyes nyár után szép lesz az ősz, és beérik a termés. — Egyéb visszalevő munkák? Vendégeink ma két állami í gazdaságba — a böhönyeibe ' és a balatonbogláriba — lá- | togatnak el. Délután megkoszorúzzák a balatonboglári művelődési ház falán elhelyezett emléktáblát, amely, adósodik világháború idején itt működött lengyel gimnázium emlékét őrzi. Vasárnap Siófokra utaznak, s az idegenforgalom helyzetéről tájékozód- | nak, majd megismerkednek a | .magyar tengerrel és környé- I kével. h. G. r Vietnam - Somogybán „Gyere velünk, akkor béke lesz44 A tábortűz a vidámság, a játék helye. Akik körülülik, általában nyitják vagy zárják a tábort. A kiskorpádi őszi építőtábor lakói, a Kaposvári Gépipari Technikum tanulói megilletődötten ülnek a tűz körül. Nincs vidám dal, csupán visszafojtott lélegzet, figyelem. A táborban vietnami szolidaritási tüzet gyújtottak, a harcoló népre emlékeznek. Vers, megemlékezés váltogatja egymást. Aztán a vendég lép a mikrofonhoz. Truong Ngoc Thue a hazájáról beszéL Arról az országról, amelyen naponta söpör végig a szőnyegbombázók gyilkos tüze, ahol egy hónappal ezelőtt, amikor otthon volt, ideje nagy részét az óvóhelyen töltötte. Az országról, amely nem hagyja magát elpusztítani. Somogy tói nagyon messze van Vietnam. A kiskorpádi tábortűz mellett mégis közel került a fiatalokhoz a harcoló nép. A diákoknak Thuc jelenti a távoli országot. Neki adták át a maguk készítette ajándékokat, és ajánlották fel egy napi keresetüket. De a barátság, a segíteni akarás az egész népnek szólt. A tábortűz után még sokáig égett a villany a házakban. A fiúk arról beszélgettek, hogy Thuc milyen jól beszél magyarul, kevés szóval milyen sokat mondott távoli hazájáról. Harcoló országát hozta el a tábortűzhöz. üzemek, iskolák nevét, ahol megfordultak Egy hét alatt nagyon' sok fiatallal találkoztak. Hung azt mondta, hogy eddig csak Pesten voltak magyar barátai, most már Kaposváron, Barcson, Darányban is lesznek. Thuc jegyzetfüzetében nevek, címek sora. Amikor elém teszi, hogy folytassam a sort, előrelapozok. A húskombinát KISZ-esei írták be nevüket előttem. Fiatalok és idősebbek tízezrei tiltakoznak a háború ellen, az országban mindenütt. A gyűléseken ott vannak a vietnami nép fiai. Hung és Thuc Somogybán, társaik Zalában, Baranyában győződhettek meg arról, hogy igazságos harcukban nincsenek egyedül. A Fonómunkás Kisszínpad szavaló- ja mondta versében: »Gyere velünk, akkor béke lesz...« Reméljük, minél hamarabb! Simon Márta V Két szezon között a Patyolat Vállalatnál Szinte nem is lehet határt vonni a Patyolat Vállalat nyári és őszi csúcsidőszaka között. Még sokat mosatnak a Bala- ton-parti üdülők, de már megkezdődött az őszi vegytisztitás is. Gelencsér Gyula üzemvezető és Varga István üzemvezető- helyettestől hallottuk: az idén a lakosság részére végzett mosás 60 százalékkal nőtt. Ezekmentesít majd a Balaton-par- ti üdülők ellátásában, így még inkább képesek lesznek a fokozódó igények kielégítésére. Vegytisztitás tekintetében teljesen kinőtték a jelenlegi üzemet., Elsősorban tárolási gondjaik vannak. Az idén új kezdemenyezés, hogy a vidéki üzletekből hetenként kétszer szállítanak be, A kaposvári elektroncsőgyárban fehér köpenyes lányok, munkából jövő dolgozók népesítették be a termet, ahol a szolidaritási gyűlést tartották. A Fonómunkás Kisszínpad műsora nyomán felidéződnek a háború borzalmai. Phan Cong Hung, a vietnami vendég beszédet mond. Papírról olvassa, enélkül még nehéz lenne ennyi. Amikor beszéde végére ér felnéz, megköszöni a figyelmet, az együttérzést népe nevében is. Egy lány rózsacsokorral köszönti. A gyűlés részvevői táviratot küldenek az Egyesült Államok követségének, tiltakoznak az amerikai agresszió ellen. A gyár előtt a KISZ központi bizottságának vietnami dokumentumokat kiállító autó- | busza áll. Az ünnepség előtt vietnami lapokat osztottak szét a fiatalok között. A végén ezekkel a lapokkal a kezükben állják körül Hungot — autogramot kérnek. A két vietnami fiatal egy hét alatt körülbelül tíz ifjúsági gyűlésen vett részt. Mindketten Budapesten tanulnak — Somogyról eddig nem sokat tudtak. Most egymás után so- 1 rolják a városok, községek, ben a napokban készek az éves tervvel, és előreláthatólag az év végéig elérik az 1974-re tervezett szintet. Ez a mennyiség 160 tonna. A megnőtt igények kielégítését nehezíti a létszámhiány Munkást kapni erre az egyébként jól megfizetett idénymunkára szinte alig lehet. Túlórákkal sikerült csak áthidalni ezt a nehézséget. A vállalat törzsgárdája húszezer forint értékű társadalmi munkát végzett. (Ezt az összeget a városi tanács óvodai alapjára fizették be. Különösen a Zója és a Május 1. szocialista brigádok vették ki részüket ebből a munkából.) Jövőre adják át a székesfehérvári új mosodát. Ez teherigy próbálják lerövidíteni a határidőket. Az új szolgáltatásokkal kapcsolatban Gelencsér Gyula elmondta, hogy a Kalinyin városrészben a jövő év tavaszára tervezik a megye első gyorstisztító szalonjának átadását. Ebben az ötéves tervben még négy ilyen expressz tisztítószalon megnyitása várható a megyében. A donneri városrészben levő Patyolatban nemrég vezették be, hogy eddigi szolgáltatásaikon kívül ruhaátalakítást is vállalnak. Jelenleg szaporítja gondjaikat, hogy feleik sok esetben nem viszik el az üzletekből a még nyár elején beadott, régen kész ruhákat. Ez újabb tárolási nehézségeket jelent, és minőségromlással is jár. az aratást. A 106 vagon betakarított gabonából 70 vagonnal magunk szárítottunk meg, 36 vagonnal nem kellett szárítani. Idegen kombájnokat nem kellett igénybe vennünk. A mi három kombájnunk egy héten át a kutasi tsz-nek segített az aratásnál. . — Jelenleg hogy állnak a munkákkal? — Az ősz folyamán 448 hektár talajmunkát kell elvégeznünk. Őszi vetés alá 224 hektár földet készítettünk elő. De az összes tarlónk fel van — Meg kell említenem, hogy a 31 hektár repcét szeptember 10-ig elvetjük. Ezenkívül 120 vagon mésziszapot — melyet még a tavasszal ide szállítottunk — szórunk ki talajjavításra tárgyaszóró kocsikkal. Közben megérkeznek a brigádvezetők, hogy megbeszél- ! jék a másnapi munkákat, I mert csak kellő előkészítéssé ; tervszerűen lehet időben elvégezni, ami még a szabási tsz I dolgozói előtt áll. öt ven éven át Munka és tanulás K. J. A tavalyinál nagyobb készlettel készült fel a kereskedelem az őszi nagytakarításra Az őszi nagytakarításra felészülve 10—15 százalékkal lövelte árukészletét a Vegyi- ínyag Kereskedelmi Vállalat. Vlint a vállalatok illetékesei íz MTI munkatársának el- nondták, az évek óta bevált, ragyományos cikkeket, ha lassan is, kezdik felváltani az új, nagyhatású készítmények. A vállalat vezetői felhívják i fogyasztók figyelmét, olvassak el figyelmesen a dobozodon levő ajánlásokat, mert használati utasítás pontos be| tartásával sok bosszúság ke- ! rülhető el, és a mosás is gazdaságosabb. A tisztítóeszközök bőséges készleteinek választékát szélesíti majd a Vileda család új tagja, az edénytisztitáshoz használható Vileda-dörzsi. A vállalatok vezetői elmondották, hogy a választék növelése és a luxusigények kielégítése céljából korlátozott mennyiségben angol, holland, pák* tani és jugoszláv import tisztító eszközöket kaptak boit- i jaik. Kevés olyan, az érdeklődés középpontjában álló ember I van még a Nagyatádi Kon- | zervgyárban, mint Horváth Imre, az üzem konyhaveze- | tője. »Mi lesz ma a menü? — ki tudja, hogy hányán kérdezik meg naponta tőle. Imre bácsinak mindénkihez van egykét közvetlen szava, miközben olyan ízesen állítja össze a napi menüválasztékot, hogy az embernek összefut szájában a nyál. Régóta ismerem Horváth Imrét. Emlékezetemben felidéződnek a háromfai tanítós- I kodásom évei, a dolgozók esti iskolájának sok-sok kedves epizódja. Még ott ismerked- ! tem meg vele 1954-ben áz esti I iskola hetedik osztályában. Kitűnően végezte el a nyolcadik osztályt is, mindig, minden után érdeklődő, szorgalmas és példamutató paraszt- ember volt. Aztán a sors úgy hozta, hogy 1958-ban Nagyatádra kerültek, itt teremtettek maguknak tisztességes, j meleg családi otthont, és sze- i reztek új barátokat a mtmka- ^ helyeken. J<5 volt beköltözni a járási székhelyre, mert helyben volt 1 a gimnázium, a továbbtanulás lehetősége. Kitartóan tanult ott is, és 44 év^s fejjel j éi-ettségizett. De ismereteinek gyarapítását még ezzel sem fejezte be. Előbb kétéves vendéglátóipari szakiskolát végzett, majd az egyéves számviteli tanfolyamon tanult. Most is ott szerepel a neve a párttitkárnál levő politikai tanfolyamon tanulók listáján, pedig már túlvan az ötvenen. A gyárba látogatva fölkerestem. A konyhavezetői irodából tágas ablakon át végigtekinthetünk a konyhán, az ott dolgozók munkáján. Arra kérem, mondja el, hogyan telik el egy napja, mit csinál munka után, szabad idejében? ' — Mindennap reggel négykor kelek, kivéve a -vasárnapot és az ünnepnapokat Ötkor már itt vagyok a munkahelyemen. Ekkor érkezik meg a főszakács es a konyha tildénkét tmgi ■ személyzete a> Megkezdődik a napi anyagkiadás és a főzés. Délelőtt a városban intézem! az anyag- beszerzést, majd a könyvelést, s a napi elszámolásokat. Az ebédeltetés már 11-kor megkezdődik, és sokszor még 3 óráig is eltart. Ebben az időszakban vagy a konyhában, vagy az étkezdében tartózkodom. Megkérdezem: íz- lik-e az étel, milyen kívánságuk van, mit szeretnének enni a jövő héten. Persze, hatszáz ember kedvéi-e főzni nem könnyű dolog. Egy-két elégedetlen mindig van. Sokszor bizony négy-öt óra tájban hagyom el a gyárat... Horváth Imrének most is a legjobb barátja a könyv, amit kiegészít az újság és a televízió. Részt vesz a »Kell a jó könyv« olvasópályázaton, évente 25—30 kötetnyi Szép- irodalmat olvas el. Tagja a konyhai dolgozók szocialista brigádjának. Nagy sportbarát is, a Vasasnak szurkol. Vasárnaponként pedig — ha a Kinizsi a hazai pályán játszik — ott van a nézőtéren. ». S. Sikeresen megoldották a feladatot A Borsodi Vegyikombinátban első ízben került sor a nitrogén műtrágya és a pvc gyár berendezéseinek együttes. nagyjavítására. A munkát augusztus 19-én mintegy 4500 dolgozó kezdte meg, A feladat sikeres megoldása érdekében a műszakiak ütemtervet készítettek. A kombinát dolgozói — köztük a Péti Nitrogénművek harminc szakembere, valamint a kommunista műszakot tartó ifjúsági szocialista brigádok — nem egész három hét alatt több mint ezer munkahelyen sokezer alkatrészt cseréltek ki, s előkészítették a nitrogén műtrágya - gyár új berendezéseit és üzemeit a termelési próbákra. A bonyolult nagyjavítási munkákat a vállalat másfél nappal előbb, péntek reggelre befejezte. A megtakarított idő tíz és félmillió forint értékű többléttermék előállítására elegendő.