Somogyi Néplap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-05 / 209. szám

Dunántúli

dunántúli

tájak —

II

berek

Több ezren tekintették 1 meg a hagyományos nagyatá- ' di fotópályázat kiállítását — 1 mondta Kálmán Ferenc alez- i redes, a FÉK-klub parancsnoka. A kiállítás befejeztével ezekben a na- I pókban postázzák a képeket, s küldik vissza az alkotóknak. Néhány helybeli fotóértő — fotószerető emberrel beszéltem; s örömet éreztem szavaikból. Általában tetszett a kiállítás, megragad- j ta az embereket. Tiszta, ért- j hető nyelven szólt hozzájuk ez a fiatal művészet; igen gyakran humánus, szociális mondanivalóval, hazaszeretettel. (Építkezés, Szimbólum.)

Tulajdonképpen még nincs is megfelelő szavunk arra, hogy a fényképezés és a fényképművészet minőségi kül- lönbségét kifejezzük. Pedig szükséges volna, sőt, éppen a kiállítás tanúsítja, hogy a fényképpel szemben lehetséges fényképészeti eszközökkel a képalkotás. (A fénykép— fotó szembeállítás bevett szokásunk, jóllehet csupán kifejező fénykép szavunk idegen nyelvi megfelelője a fotó.)

A fentiekből remélhetőleg kitetszik, hogy a kiállítás ürügyet adott e kérdés felvetésére. Mert a falra került anyagban volt fénykép is: olcsó, műtermi beállítás, ismert )sablonfotó«. Csak példaképpen: a választékos című Diagonált akt. Nem tetszik, j mert nem elég egy szép mez- j

télén nő ahhoz, hogy a meztelenség kiváltotta hatásokon túl másfajta gondolatot is ébresszen, miként a jó aktfotó. Hadd említsem meg: az ellenkező véglet is felrémlett. Ez utóbbi szó szerint így van: engem ugyanis rémiszt az, ha egy alkotó lebecsüli művészetének szuverén, eszközeit, lehetőségeit, s igyekszik »elidegeníteni« önmagát anyagától... Mindez megbocsátható lenne, ha olyasmit akarna mondani ezáltal, amit másként nem lehetséges. Az esetek többségében azonban puszta meghökkentési szándék, bravúroskodás, laboratóriumi manőversorozat az egész. Ahogy nem tudom elfogadni a képzőművészetben (!) a vászonra löttyintett pacalpörköltet penészesen (a »romlás szimbólumaként«), ugyanúgy nem tudok hinni benne és elfordulok attól a fotóalkotástól, amely nem az életben az életnek születik, hanem a laborban, és a kép kérkedik azzal, hogy nem fotó, hanem a fotógrafikán is túl — egy (elidegenedett) produktum, vonalakból, foltokból. Ismétlem, ez is felrémlett. Például az egyik képen, mely a címében is pusztán a formákkal kérkedett.

Szóljunk a következőkben a képek döntő többségéről, a pályázat szép törzsanyagáról, a dunántúli tájakról (Szőlös\ kert, Balatoni tél, a díjazott 1 Fasor, Palkonya, Zselici táj) i s emberekről, amelyek ábrázolása megnyugtatóan színvo- | nalas ugyan, de talán egy kissé idegesítően hagyományos (Csősz, Levél jött stb.). Felveti a szemlélőben azt a kérdést is: vajon friss-e az anyag.

Összhatásában tájszeretetről, ihletettségről, egészséges patriotizmusról, derűről vall ez a kiállítás. S ezért időnként | langyos is, hiányzik belőle a feszültség. Mindenesetre »ott- j hon« jártam. Rám figyeltek { az öreg arcok (különös módon mintha a fotóportrék témájául csak az öregség lenne hálás), megkapó városi, kisvárosi-történelmi hangulatok kísértek el, szőlősorok között andalogtam. Mint egy mesevilágra tekintettem egy festőién szép .kép »szemével« a pécsi Dzsámira, a győri csendre, a palkonyai dombos dunántúli falura.

Két »úti kép« vezetett át egy másik világba: az egyik dunántúli dűlőút, a másik már szürke beton, éjszaka, autók reflektorai.

Főleg építkezésekben, a vá- j roskép változásában felrémlik a Dunántúl új arca is. A j Vihar Pécs fölött talán a | legszebb, feszült, izgalmas kép. Az iparvidék jellegét fogalmazza meg a díjazott Két csille szén. Rokonszenves az } alapgondolata is: a »szén, vas,

I olaj« lírai összhangzata ...

TIT-nyelvtanfolyamok

Tegnap, a délelőtti órákban megkezdődött a beiratkozás az idei nyelvtanfolyamokra a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Somogy megyei szervezetének központjában. Az elmúlt évekhez hasonlóan legnagyobb az érdeklődés a francia, az angol és a nemet nyelv iránt. Már kora reggel sokan keresték az intézményt telefonon is. A legA jelentkezők kétfajta el- ! járással bővíthetik nyelvismereteiket: hagyományos és

I audiovizuális módszerek között választhatnak. Az utóbbit négy éve alkalmazzák sikeresen a tanfolyamokon, s inkább a beszédkészséget fejleszti, míg a ^ hagyományos eljárás grammátikailag nyújt jelen- j tős segítséget a nyelv elsajátításában.

Az arányok azonban okvetlenül követelik azt is, hogy a plasztikus modern formák szögletes, acél-beton harmóniája mellett megjelenjék egy melegebb arc. Arcok. { Az emberek — ebben a világ- j ban. Két kép vall erről iga- j zán. Az egyik címe: Nehéz j úí. Fiatal pár, lobogó uszályú I menyasszony, kócos hajú vő- j legény, köves, sziklás talajon. Így, leírva talán banális egy kissé, de a kompozíció izgal- í ma dinamikus, mint egy moz- i gófilmből kiszakított filmkoc- [ ka. A másik a Ketten egyedül. A cím elmondta, amit a kép sugall; asszociációt ébreszt, ! ábrázol, és kapcsolatot sűrít.

frissebbnek a Mezőber és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság bizonyult; tizenöt főből áüó csoporttal jelentkeztek.

J-egesi Gábor szaktitkár elmondta, hogy az idén több jelentkezőre számítanak, mint tavaly, sokkal többen lesznek azok, akik kezdő fokon tanulSokan jelentkeztek a spa- | nyol, olasz, szerb-horvát 1 nyelvtanfolyamra.

| A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat szeptember közepéig várja az érdeklődőket, s nem sokkal utána meg- i kezdődik a rendszeres oktatás is.

Úgy gondolom, az utóbbi I törekvések után kell felkiáltó- j j jelet tenni. Utánaeredni a | fényképezőgépekkel az em- 1 bemek, egy kissé elbúcsúzva a hagyományos borostás, rán- i cos portréktól, és a ma alko- j ' tó generációinak arcát kapni lencsevégre a mában. Önmagunkat vizsgálva.

Tröszt Tibor

ják majd a nyelveket. Megtudtuk, hogy a második félévre a beiratkozottak már gyakran lemorzsolódnak. A legideálisabb csoporblétszám a tizenöt fő, ha a hallgatók száma ezt nem éri el, a tanulás passzívabbá válik.

Tanulni

tanulnak

Megérkeztek Kaposvárra tegnap este azok a fiatalok, akik az új tanévben a tanítóképzőben kezdik meg tanulmányaikat. A százhuszonhárom elsőéves hallgatónak j négynapos előkészítőt szerve- j zett először az intézet a taná- ; rok, a KISZ-vezetők részvéte- j lével.

A foglalkozásokon megismerkednek a hallgatók a tanítóképzés rendszerével és azokkal a módszerekkel, melyek elengedhetetlenek a »főiskolás tanuláshoz«.

Az előkészítő során szó lesz a közösségi, kollégiumi életről, a KISZ tevékenységéről, a sportlehetőségekről, a kulturális munkáról, elviszik a fiatalokat a város művelődési intézményeibe is. A képzősök ezután részt vesznek a hagyományos Latinca-túrán.

□

Somogyi Néplap

A

gyerek egy darabig segített neki a kocsimosásnál, aztán eltűnt. Nem vette észre, hogy mikor tűnt el, negyedórája-e vagy öt perce, csak arra riadt, hogy nincs.

— Biztosan bement az anyjához, a living-roomba — nyugtatta magát, de azért megnézte. Felesége azonban egyedül varrogatott a nappaliban.

— Where is Steve?

— Nem értem — nézett rá az asszony mosolyogva. Ez volt a megállapodás. Otthon mindig magyarul beszellek. Ha valamelyikük — mini most a férje is — megfeledkezett magáról, és angolra váltott, így figyelmeztették egymást: »Nem értem«.

— Ne hülyéskedj — torkollta le a férfi, és elsápadt a rémülettől —, ott játszott mellettem, segített a kocsit mosni ,és egyszerre csak nincs.

Felesége arcáról is lehervadt hirtelen az az állandó nyájas mosoly, melyet egy benszülött amerikai barátnőjétől tanult. Kirohantak az utcára. A gyepszőnyegre épült, kerítés nélküli családi hazak kozott messzire lehetett látni, de sehol egy lélek. Pillanatok alatt minden rémtörténet felötlött bennük, melyet itt Amerikában gyermekrablásról hallani lehetett.

— Talán átment valamelyik szomszédhoz — kockáztatta meg a férfi. Bár tudta, hogy ennek vajmi kevés a valósti- nűseg/e,

Nem jártak össze a szomszédokkal, nem is ismerték őket, és a kisfiúnak sem voltak itt pajtásai. Évek óta nem sajdult már bele a honvágy. Tizenhat év hosszú idő. Most azonban egyszerre arra gondolt, ha ő nyolcéves korában elment hazulról, a szüleinek eszükbe se jutott aggódni emiatt. Mert mi baja történhetett volna azon a környéken, ahol mindenki ismerte?

— Nem kellene szólnunk a rendőrségnek? — suttogta az asszony. Barna szemei könnyben úszták. Ű is ugyanarról gondolt, amire a férje: bizony lehetetlen, hogy megtalálnák a gyereket valamelyik szomszédnál. És mégis ... Már éppen fordultak, hogy a rendőrségre telefonáljanak, mikor a férfi még egyszer végignézett a néptelen utcán, és megpillantotta a fiát. A negyedik ház ajtajából lépett ki. A tágas telkek miatt eléggé messzire esett tőlük a negyedik ház, de azért azonnal megismerte a fia mokány kis alakját. Megkönnyebbülten mutatta a feleségének tg.

— De mi a csudát keres ott? — oldódott kíváncsisággá az asszony aggodalma.

— Majd adok én neki, csak érjen haza — fenyegetőzött morogva az apja.

A gyereknek azonban eszébe se jutott hazafelé venni az wányi. Ágaskodva bmsöngeSport a

»Pisatisban van egy templom, Elistől 300 stadionnál valamivel kisebb távolságra; ez előtt egy vadolaj faliget terül el, s ebben van a stadion.« Az ókor legkiválóbb földrajzi írója így határozta meg Olympia fekvését. Olympia tehát Görögország déli részében, Elis- ben, illetőleg ennek Pisatis nevő részében terült el, 275 k(rn-re Athéntól.

Abban az országban született meg a férfiak harcászaton alapuló nemes versengése, ahol a művészetekben is egy sereg bajnokot avathattak. A művészetekben hosszú ideig nyomon kísérhetjük az atlétákat, a bajnokok arcmását, de j vajon így van-e ma is.

Tegyük egymás mellé az ^ olimpiák történetét és a mű- j vészettör ténetét, kövessük 1 párhuzamosan a kettőt.

Az első olimpiai versenyt i. e. ,77tí-ban rendezték meg, s J talán érdekes afc is, hogy feltehetően augusztusban, szeptemberben zajlottak le, mint később is. Az olimpia eredetileg egyetlen versenyszámból állt, a stadionfutásból. Az. első bajnok neve: Koroibos — Elisből.

»Edes kényszer „

arad a serlegből, \ szívet melegítő, ébresztve reményt boldog szerelemre, dionüsszoszi drága ajándék.« '

Mii ron: Diszkoszvető,

művészetekben

Futók, egy görög vázáról, mely Münchenben látható.

Bakhülidész Szerelmi dalok című verséből való az idézet, mely máris eleven közelségbe hozta azt a tájat, ahol most képzeletben járunk. A görög táj kedvező feltételeket jelentett a kultúra fölvirágzásához is. A legkorábbi krétai alkotások a természet, az ünnepek jegyében születtek. Az ismert görög szobrászat a gimnasztikával, és a testkultúrával szoros közelségben bontakozott ki. »Itt alakították ki a görögök a meztelen emberi test oly tiszta szemléletét — olvassuk Alpatov művészettörténeti munkájában —, amilyennel sem előttük, ; sem utánuk, a világ egyetlen népénél sem találkozunk.«

A görög szobrászat egyik legjelentősebb alakja Müron. Neve ismert a sportbarátok körében is, hiszen ő örökítette meg a Diszkoszvető ifjút; azt a csodálatosan szép pillanatot, amikor a diszkoszvető teste a legnagyobb erőfeszítésre kényszerül. Viszont Polükleitosz volt az, aki elsősorban a győztes versenyzők megörökítésén fáradozott. Férfialakjai a tökéletesség megtestesítői.

Egyre gazdagabb volt a választék a bajnokokban, akik már a sladioníütás mellett birkózást, ökölviadalt, né- gyesfogatversenyt, lóversenyt, pankrációt, »vegyes birkózást« mutattak be.

És nemcsak a szobrászat törődött a bajnokságokkal, a

vázafestészetben is találunk néhány szép képet, különösen a futókról. A panathenaei vázakép például négy stadionfutót ábrázol. Alakjuk, mozgásuk a mai sprinterekéhez hasonló. (Szintén egy érdekesség: ez a vázakép a legújabb I olimpia színhelyén, Münchenben látható.)

Sorrendben a hetedik olim- I piai versenyen, melyen még ! mindig csak a futás szerepelt, | adták ki először a bajnoknak ) megjáró olajkoszorút. A koszorúzást Zeusz templomában tartották. A győzteseknek ak- ; koriban is kijárt az ünneplés, j De talán a legszebb az volt, hogy a bajnok diadala emle- I kére szobrot is állíthatott a ligetben. Portrészerű, élethü szobrot azonban csak a harmadik győzelem után készíttethetett magának. (Müron, | Polükleitosz és Lüszipposz ké- [ szítette el a megrendelt szob- I rókát.) Érfcneket, pénzeket is J készítettek a gazdag győzte- \ sek, de nem maradtak ki a bajnokok eredményeit dicsőítő költők sem a sorból. .Álljon itt első utazásunk végére egy | ének a győztesekről:

»Tenella, győzelemmel éltetünk Herakles lolaosszal legedet, két dardavelöl.«

Horányi Barna

(Folytatjuk)

RÜJL ÉREZNI

tett a soron következő házba. Mutogatott valamit a tenyerén az ajtót nyitó nőnek, buzgón magyarázott, aztán mindketten eltűntek a házban.

— Na, most elkapom a csibészt — indult utána a férfi. A felesége szorosan a nyomában:

— Ne bántsd — kérlelte.

Félúton találkoztak Pistikével. Elmerülten ballagott, hol az egyik, hol a másik markában számolgatott valamit. Amikor belebotlott a szüleibe, meghökkent, kezét ökölbe szorítva hirtelen zsebredugta.

— Mutasd — szólt rá az apja szigorúan, de a szeme vidáman csillogott.

Ezt a gyerek is észrevette, rémülete fölengedett.

— Van khilenc phenny — közölte büszkén ,és szülei elé tárt maszatos tenyerében valóban ott hevert kilenc penny meg három babszem.

— Eladtad a babokat? — a férfi arca elfelhősödött, szemében kihunyt a vidám csillogás.

— Jó vetőmag, ez van legjobb vtlágon, edzset elvetsz, lesz belőle sok — hadarta a kisfiú védekezőn, a tv-reklá- mok ajzott hangnemét utánozva Magyarul beszélt, bár nehezére esett, hiszen ő már itt. született, angol iskolába járt, de tudta, a magyar szó- val okvetlenül laszereli az apjatz Anyjától nem kelteti

tartania. Látszott, büszke a fia üzleti érzékére:

— Hát ha ebből a kölyök- böl nem lesz milliomos, akkor senkiből! — fordult a férjéhez ragyogva, majd fölkapta, és össze-vissza csókolta a megszeppent gyereket.

A férfi elkedvetlenedve ballagott utánuk hazafelé, és azon töprengett, vajon hol rontotta el. Az a néhány babszem, melyei a kisfia áruba bocsátott, a garázs mögötti, két lépés hosszú, két lépés szeles agyáson termett. A kert, otthon Magyarországon, gondosan művelt földterületeket jelentett. Nekik is volt veteményeskertjük, ahol minden talpalattnyi helyet kihasználtak. Délutánonként együtt kapálgattak, gyomlál- gattak az apjával, olyankor beszélgettek is. A mégtestesült rendet és biztonságérzetet jelentette neki annak idején a kert. Meg az apját. Ügy tűnt, ezt valahogy tovább kell adnia a fiának is. Egyrészt, tanulja meg, hogy ami az asztalra kerül, az nem a hűtő- szekrényben terem, másrészt olyankor érezte igazan magáénak a gyereket, amikor együtt bíbelődtek az idegen szemek elől a garázs mögé dugott kis kertecskében. Néhány zödséget, sárgarépát, hagymát és három bokor babot vetettek oda. A babról beszélgetlek a legtöbbet. Ki- csiraztatták a szemeket egy

pohár vízben, hadd lassa Pistike, mi történik a föld mélyeben. Milyen csodálatos módón válik ketté a babszem kemény héja, és hogyan bújik elő belőle a halványzöld, zsenge csira. Amikor neki mutatta ugyanezt az apja, ő csodát látott benne. Az ö fia meg annyit értett belőle, hogy ez valami különlegesség, amit nyilván jó pénzért lehet értékesíteni. A szomszédoknak persze tetszett a srác talpraesettsége, megvették tőle.

Hazaértek. Az asszony bement a konyhába, a férfi pedig tanácstalanul állt az udvaron, maga elé bámult, nézte a gondosan nyírt gyepet, amelyik semmiben sem különbözött a szomszéd házak fűszö- nyegétöl.

Pistike kél baseballkesztyu- vel somfordáit oda hozzá:

— Játszunk? — sandított föl az apjára.

Nem tudta megállapítani, ■most rá haragszik-e, vagy valami más baja van. Miközben kezükre húzkodták az ormótlan kesztyűket, a férfi fia arcát fürkészte:

— Mondd, kisfiam, magyarnak érzed magad vagy amerikainak?

— Mi az, hogy érezni? — kérdezett vissza a gyerek.

A

z apja eltűnődött. Tényleg. Mi az, hogy érezni? Aztán, hogy leegyszerűsítse a dolgot, mondta a szó angol megfelelőjét. Pistike így már értette:

— Madzsar vadzsok — vágta rá határozottan.

Az apja pedig arra gondolt, vajon lehet-e valaki magyar, aki nem tudja, mi az magyarul erezni?

Kezes Zsuzsa