Somogyi Néplap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-30 / 231. szám

Szakműveltség és a könyv Bemutató a színházban N emcsak a könyv világ­méretű ünnepe, az ez évben meghirdetett nemzetközi könyvév hívja föl az emberek figyelmét az olva­sás rendkívül fontos szerepére, a könyv, a könyvtár nélkülöz­hetetlenségére. Nekünk talán még fontosabb az a párthatá­rozat, mely az állami oktatá? helyzetét tárta föl, és mutatott utat az iskolai munka tartalmi javítására. Kiemelkedő szerep jut ebben a könyvnek, a könyvtáraknak, a kutatás szé­les körű alkalmazásának. A könyv ma már nemcsak a szórakoztató olvasást juttat- hátja eszünkbe, hanem a ta­nulás fontos tartozéka. Külö­nösen a Szakemberek számá­ra, akik nem pihenhetnek meg az évekkel ezelőtt elnyert dip­loma »mögötti-« tudással, hi­szen a szaktudományok hallat­lan gyorsan fejlődnek. Ezt ismerte föl megyei könyvtárunk akkor, amikor munkatervébe vette a szakem­berek állandó tájékoztatását a megyében föllelhető folyóira­tokról, a könyvtárak tulajdo­nában álló munkák propagá­lását. Azt hiszem, eddig sohasem történt meg, legalábbis ná­lunk nem, hogy a könyvtár fölkeressen olyan szervezete­ket, mint az MTESZ, a terüle­ti tsz-szövetségek, s a TIT-en. a Latinca Sándor Megyei Mű­velődési Központon keresztül szakembereket, különböző szakklubokat. A szakműveltség fokozása végett indított »hadjárat« még csatanyerés előtt tart. De már­is fölfigyelhetünk számos olyan akcióra, mely megyénk szak­embereinek rendszeres, könyv útján történő továbbképzését szolgálja Felülvizsgálják a termelőszövetkezetek kézi- könyvtárait, s a tapasztalatok alapján javaslatot készítenek arra, hogy milyen legyen a példaszerű tsz-kézikönyvtár. A járásokban olyan munka- szervezést végez a könyvtár, hogy mindenhol működhessen tájékoztató szolgálat. Tehát olyan megyei könyvtárkapcso­latnak is létre kell jönnie, amelyik mindenki számára hozzáférhetővé teszi a kere­sett szakirodalmat. Jó példa áll a megye szak­embergárdája előtt. A megyei könyvtárban csaknem száz olyan pedagógust ismernek, aki rendszeresen a könyvt-' ból »él«, gyűjt anyagot a to­vábbképzésekhez, a napi mun­kákhoz. Tehát nem az olvasói lét­szám gyarapítása a fő cél most a megyei könyvtárban, hanem a minőségi munka javítása amellett, hogy törekedni kell továbbra is a több olvasó megszerzésére. A minőségi munka színvo­nalának emelését példázza többek között, hogy a szakem­berek műszaki rajzokat is ki- s| másolhatnak a folyóiratokból, könyvekből, erre rendelkezésre áll a könyvtár fénymásoló be­rendezése. A szakmai műveltség gyara­pítása és a könyvtári munka nagyon is összetartozó. A múlt évhez képest máris bizonyos fejlődés tapasztalható a kap­csolatban. Hiszen míg 1971- ben harminc igénylő hetven- három témában kért könyvtá­ri segítséget, ebben az évben eddig harminchétén jelentke": tek ilyen irányú kéréssel. Ta­valy ötszáznegyvenegy másola­tot készített a (megyei könyv­tár. Elsősorban mezőgazdasági témájú igények érkeztek a könyvtárba, ami talán egy ki­csit ma még megmagyarázha­tó is, hiszen megyénk elsősor­ban mezőgazdasági jellegű. De a fejlődő ipar szakembergár­dájának igényeit is várják.1 A megyei könyvtár egy na­gyon fontos lépést tett azzal, hogy fölkereste a szakembereket, egyelőre köz­vetve. A továbbiakban arra lesz szükség, hogy minél köz­vetlenebbé váljon ez a kapcso­lat a könyvtár és a szakembe­rek között, ez lehet a szakmai műveltség gyarapítására gon­dot fordító égvén érdeke is, s ezzel találkozik az a társadal­mi igény is, mely elvárja szak­embereitől a tudás gyümöl- csöztetése mellett a folytanos tanulást, a birtokolható isme­retek megszerzését. Horányi Barna A kaposvári Csiky Gergely Színház tegnap este mutatta be Maxim Gorkij: Éjjeli me­nedékhely című darabját. Képünkön: Jelenet az előadásból. IRODALMI TITOK A kisebbik Petőfiről Erre születni kell!” ff Egy lópatát mutat. Magya­rázza, hogy ez az alapja min­dennek, a ló- . pata nagysá­ga, alakja, ko­pása meghatá­rozza a kovács munkáját. Sza­bály az, hogy csak az meste­re ennek a szakmának, aki mindezt fi­gyelembe ve­szi, mert kü­lönben »nehe­zen megy ik d ló!« Kaposváron mindössze két nyugdíjas ko­vács dolgozik, vagy ahogy Ja- vós Károly cégtáblája hir­deti : lópatko- ló. Műhelye közvetlenül a húskombinát szomszédságában található, szemben pedig a hatalmas cu­korgyár gépei dübörögnek. Itt az udvar csendes, bent a mű­helyben a régi szerszámok, az üllő, az izzó szén. A bejárati ajtófélfára krétával felírták: »Hitel nincs«, de később ezt a figyelmeztetést megtalálom a műhelyben is, ceruzával, nagy betűkkel írva egy kartonlapra. Károly bácsi régi iparoscsa­lád sarja. Dédapja kádár volt, nagyapja bognár, édesapja kovács. Fia is a szakmában maradt. A hatvankilenc éves mestert a műhelyben találjuk, egy patkó alakját finomítgatja. — Meg kell ezt igazítani, kétszer is. Egyszer amikor ké­szül, másodszor amikor meg­jön a fogat a patkoltatásra, és rá kell tenni a ló patájára. Mondom, úgy kell csinálni, hogy könnyen járjon az az ál­lat. Megnézem először is, ho­gyan áll a ló, ehhez kell iga­zítani a patkolást. Sietni kell a munkával, mert élőlényről van szó, afc nem vár akármed­dig. — Egy láb egy óra — ka­pom a szabatos feleletet a kérdésemre. — Ha alapos az ember. Annak idején én meg­szereztem a katonai patkoló- vizsgát. Ott tanították a bio­lógiát is. Azt is figyelembe kell venni, hogy ha egy nagy darab ló ránehezedik a patá­jára, az három millimétert tá­gul. Tudni kell, hogy hol re­szeli a patkót, mert ott vajat keletkezik, és ezt az újabb patkoláskor figyelembe kell venni — koppint a csengő ül­lőre Károly bácsi. homorú vagy domború a pata belseje. Ehhez kell igazítani a patkó alakját. — Egy patkó mennyi idő alatt készül el? — Negyedóra kell hozzá. Sietni kell, míg meleg a vas. Károly bácsi öt-hatféle ka­lapácsot mutat, mely a vas elkészítéséhez szükséges. Az egyikkel a négyszögletes, a másikkal a kerek lyukakat kell csinálni, van súlyosabb és egé­szen finom kalapácsa 1«. — Van nekem negyvenéves kuncsaftom is! — rpondja büszkén Károly bácsi. — Ami­óta csak önálló vagyok, min­dig hozzám járt. Nem is volt baja soha a lovai patájának. Erre a mesterségre születni kell! M. A. Hát hogymint vagytok otthon, Pistikám? Gondoltok-e úgy néha-néha rám? Ezt a friss és közvetlen újszerű költői levelet Petőfi Sándor írta öccsének, az ak­kor 19 éves Petrovics István­nak. Az öreg Petrovics mind­össze 34 éves volt, amikor Sándor után második fia, Ist­ván 1825. augusztus 18-án Szabadszálláson megszüle­tett. Ez időben ugyan az apa Kiskunfélegyházán volt mé­száros, de felesége látogatóba ment a húgához Szabadszál­lásra, s itt történt a szülés. Id. Petrovics István 1836 őszén Aszódra vitte a fiát az ottani kis gimnáziumba, ahol Sándor bátyjához hasonlóan 5 is csakhamar az osztály egyik legelső tanulója lett. Az, aszódi boldog diákélet azon­ban csak két évig tartott, mert 1838-ban az öreg Pet­rovics, aki’ 1830-ban újra Sza­badszállásra került, tönkre­ment. Egyik rokonának és egy székálló legényének a csalása volt az anyagi össze­omlás oka, amit betetőzött az árvíz. Ezért ^ztán az apa ki­vette a gimnáziumból fiát, ás otthon a saját mesterségé­re fogta. Az öregeket tovább üldözte a sors, állandóan változtatták lakhelyüket. Végül is 1845- ben az öreg végképpen visz- szalépett az üzlettől. Petőfi István ebben az időben Vár­palotára került mészárosle­génynek. Ekkor kezdett el nagynevű bátyja példájára verselgetni, mert közben bele­szeretett egy palotai leányba, aki viszonozta vonzalmát. Ugyancsak bátyja jóvoltából 1848-ban az »Életképek« hat versét és egy levelét közölte. Mikor a szabadságharc ki­tört, azonnal beállott katoná­nak. Előbb a Délvidéken mint közlegény harcolt a rá­cok ellen. Buda ostromában már főhadnagyként vett részt, majd századossá léptették elő. A világosi fegyverletétel után Petőfi Istvánt besorozták köz­legénynek a császári hadse­regbe, ahol rövidesen altiszt lett. Külföldi élete igen há­nyatott volt, de 1851-ben vég­re elbocsátották a szolgálat­ból, s ő hazajöhetett. Itthon Péterváradon telepedett le, és folytatta mesterségét. De a sors megint közbeszólt. Be­vásárlás végett 1853 elején Pestre jött, ahol Szendrey Jú­lia férjének, Horváth Árpád­nak a lakásán elfogták, és Ennek az üllőnek külön me­séje van. A műhelyt még a mester édesapja vásárolta 1900-ban. Volt neki is egy ül­lője, de bizony elkopott, meg­görbült. Nem lehetett rajta igazán szép patkót csinálni! így hát amikor Károly bácsi bővítette a műhelyt, 1939-ben vett egy új üllőt is. — Belmann-üllő! — mond­ja büszkén. — Nyolcvankilós. Amikor megvettem, mái: 1912 óta a kereskedő raktárában volt. Nagyon sok pénzt kértek, 160 pengőt. Egy kétmázsás disznó nem volt elég érte! — Milyen időközönként kell patkóini a lovakat? — Egy patkóval két hónapig jár a ló, ezután cserélni kell, mert már az érzékeny része­kig kopott el a köröm. Ha pe­dig teljesen lejön a patája, eltart egy évig is, míg újra kinő, de ez idő alatt nem tud menni a ló. Ilyenkor le is vá­gatják, mert csak áll az istál­lóban és megeszi magát. Károly bácssi 1919-ben vé­gezte 'á negyedik polgárit. Tet­szett is neki a szakma, meg akkor még sok' volt a ló, a sze­kér, érdemes volt kitanulni a mesterséget. — Kell hozzá legalább há­rom év, de ha igazán jó szak­ember akart lenni valaki, nem volt szabad sajnálni a tíz évet sem — mondja a mester. — Az idő alatt sok mindent meg lehet tanulni. Nem mindenki tudja, hogy ha keményen ütöm a patkószeget és az kopog, ak­kor jó helyre megy, nem sért érzékeny részt Ugyanígy azt is figyelembe kell venni, hogy V5 • • © TI TT 1 TI e L j I L 1 , m \ m I —I i MJ MJ o. • • :© ■ ff V T T W1 mm ■ I 1 =3 ill 11 r ifi U MJ MJ f 4. — ... és én akkor, pajtás, ahogy az öreg kimondta, hogy elenged; nyomás, végig a fo­lyosón. Olyan szerencsém volt, sehol senki, így aztán nekifu­tásból végigcsúsztam a sakk­táblán, ami szigorúan tilos, és én, pajtás, légpárnás bakancs­ban lehettem, mert csúsz­tam előre, föl a harmadikra, föl a karfán... — Föl, a karfán! No, ne hü­lyíts, Fülemüle! — Föl, föl! Ugató kutya le­gyen a nevem, ha nem igaz. S ahogy fölérek, látom; leereszt­ve a rács a szolgálatvezetői iroda ablakán. No, mondom, ilyen az én formám. Elenged az öreg, és erre nem tudok papírt szerezni... De képzeld: nyitva volt az ablak, mert füstölt a kályha, és huzatot kellett csinálni, s az asztalon ott voltak a lepecsételt sza- badságospapírok. Ahogy oda­értem, épp akkor kaptak szárnyra; az egyik szépen ki- vitorlázott a rácson, és rászállt a kezemre, mint a Felszaba­dulás téren a galambok ... Az öreg nagyon frankó volt: alá­írta a papírt. Rohanok a kör­letbe, kapom a cuccom, per­sze nagyon dagadt a mellem a srácok előtt, s hát erre le­pattant egy gomb! Mit fogok én ezzel is időt veszíteni, hát fölszívtam egy jó adag... (Végtelenül sajnálom, hogy ilyen csúnya szót kell hasz­nálnom, mint ami következik, de Fülemülét idézem, akiről elmondtam, hogy nem volt kü­lön gyerekszobája.) turhát, rá­köptem a gombra, és fogott. Pajtás, pedig az őrparancsnok még meg is rángatta, mert gyanús volt neki, hogy én me­hetek, és bele akart kötni! — Köszönöm, Fülemüle, elég! Melegítsd ezzel a szöveg­gel a keleti nagynénikédet, azt a Sanghajban szakadt hazánk- lányát, aki hastáncot jár a ... — Ne köss bele mindenbe! Ha nem hiszed, kérdezd meg; Suhajda törzs volt az őrpé- ká!... No, én mentem — Mit mentem? Száguldottam — a bekötőútig. Onnan négy kilo­méter az állomás. Erre, paj­tás, mit látok? Jönnek a tál­tosok a tsz-elnök szánjával. Pesze fölvett. Megismert még a nyárról: málnát voltunk szedni nekik. Tudod, milyen a málna ? Ha az érik, akkor szed­ni kell, különben ott rohad ne­kik az egész. No, én fütyül­tem a srácok helyett is, ők meg zabáltak. Tudod, hogy több szólamban is tudok fü­tyülni, s akkor az a tsz-elnök kiszúrta, de rendes volt, rö­högött, s azt mondta, hogy a nyomtató lónak se kötik be a száját, de én marhajói nyo­mom a füttyöt, ilyet nem hal­lott, amióta lyuk van a ... — Ne térj el a tárgytól! — Jó, jó, elég az hozzá: az öreg fölvett a szánra; s berőp­összeesküvés gyanúja miátt degradálásra és háromévi sáncmunkára ítélték. Petőfi István a hároméves fogság alatt tovább művelte magát. Már előzőleg perfek- tül megtanult németül, később elsajátította a francia nyelvet is, s tüzetesen tanulmányozta a világirodalmat. Még egyévi utólagos katonai szolgálat után 1857-ben került haza. Jobb foglalkozás híján egye­lőre Czimmermann. Samu bu­dapesti ügyvéd irodájában mint írnok kereste kenyerét, közben a »Vasárnapi Újság« című folyóirat több verset hozza. 1857 szeptemberében Dánosra ment Gaylhoffer Já­nos földbirtokos két kis fiá­hoz nevelőnek. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, a ra­gyogó szépségű . Gaylhoffer Antóniával, aki iránt komoly szerelemre gyülladt. Egymás után írta hozzá a szerelmes verseket, de a leánykérés An­tónia kívánságára egyelőre el­maradt. A nagy költő furcsa modo­rú és nehéz természetű, de nem rossz szívű apósa, Szend­rey Ignác. közvetítésével Geiszt Sándor földbirtokos csákói uradalmában szerzett magának gazdatiszti állást Petőfi István, akitől azonban így is megtagadta lánya kezét ............................................................ a gőgös Gaylhoffer János. Öt $ évig tartott ez az áldatlan ál­ErreTudo? ah^haki I WrtokoT’meglf^egedeU ” Végül sorompó... Tudod, ahol ki ♦ beieegyezett a házasságba, van írva, hogy »10 percen túli 1863 ^niusában volt az el- ís zarva tartható«, es a sofo-| ■ é s az év decemberében rak eloszor egy nullát írtak af az esküvő Alsó-Nyáregyházán. 10-hez, aztan mar kettőt, mert í Mindenki azt hitte, hogy a sí- ílyen is volt már. No, gondol-1 rig együtt fognak élni' boldo- tam, kész vagyok, nem éremjgan’ Nem ;gy történt. A há- utól Miskát, s erre megállt egy ♦ zasság nyolcadik hetében An- járgány a hátunk mögött, hát|tónia örökre elhagyta férjét, a vendéglátósok furgonja, | Gyámfia halála után Petőfi mintha megrendeltem volna, t István alig mozdult ki a pusz- Üres hely a pilóta mellett, s| tárói. Az egyébként erős, megy le halért, Mohácsra. Álla-♦ egészséges ember 1880 elején ti mázli, mi? így értem le Du-1 mellgörcsről kezdett panasz- narévre, előbb, mint a bará-1 kodni, s áprilisban barátai je- tom ... Pajtás, de azt ne kérdd, ♦ lenlétében végrendeletet ,csi- hogy másztam föl a révház ♦ nált. Dévaványai 400 holdas tetejére, mert ha azt elmon-1 birtokát feleségének, bátyjai dam, azt fogod hinni, hazudok.} iratait pedig' a Nemzeti Múze- Hallgattam, hitetlenkedtem.! umnak hagyományozta. A Néztem a fürge gombszemeit, I végrendelet amirasa után el- a nagy füleit — forogni lát- ♦ sápadt, elakadt a szava, de szottak, mint a nagy hajókon ♦ néhány perc múlva ma^.“ a radarkészülék —, s nevet-! Negyednapra, a] tem a szövegen. Legyintettem, ! JTv^fkorá és nem fogtam fel, hogy a bol- ! °kozta halalat 55 eves kora­dogsága tette, a csodát; akko-J ban' ra boldogságra, hogy az akár* Temetésén megjelent fe- számyakat is növeszthetett! lesége is, aki zokogva borult volna a lapockáira, igazi szár- J az elhagyott férj koporsójára, nyakat. Végigszállhatott volna» ^ gyászbeszédet Áchim Ádám velük mind a Dunáig, s köz- ♦ békési evangélikus esperes ben fütyült volna odafönn. J mondta. 1908 őszén a Petőfi * * • ! Társaság a Petőfi család többi Miska án ! tagjával együtt Petőfi István Miska áll odalenn, a .«aj*; ha&mvait is a budapesti Kere­tatva, s néz ram propán és ♦ pes; temetőben helyezte örök bután ... Lassan fölemelem a « nyugalomra. Most, amikor karom, mintha el akarnék] szállni. Látom, hogy elhiszi, sj akkor szamárfület neki, és elkezdek laholni, de * úgy, hogy hanyatt vágódok aj hóban. Élvezet esni. közeledik Petőfi születésé­nek 150. évfordulója, nagyon mutatok! illő megemlékezni erről az érdemes és derék emberről, aki szorosan hozzá tartozott ♦ ahhoz a nagyszerű csillag- ! rendszerhez, melynek Petőfi Sose hagyom abba, ha nem t Sándor volt a központja, tér magához, és nem szólal« meg: j j&otgíetjruX.) i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents