Somogyi Néplap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-03 / 208. szám
Pillantás a képernyőre (5.) A tévé helytelen utat mutat? Maci Laci, a gyűszübábuk és A Telecsetepaté jó példatár. Szánté minden kérdés szoba kerül itt, ami a nézőket foglalkoztatja. Legutóbb például egy óvónéni tett panaszt, , mert az éjszakai vetítésen a Phaedra című filmet sugározták, és bizony másnap délelőtt az oviban egy kissé meglepő játékokat játszottak a gyerekek. Am ha az óvónéni panaszát komolyan vesszük, akkor tulajdonképpen semmit sem szabadna bemutatni. Semmilyen filmet, színdarabot, tévéjátékot — mert ha megnézik a gyerekek, akkor életkorukhoz nem illő élményben lesz részük. Ezt a panaszt már csak azért sem lehet egészen komolyan venni, mert a szülők dolga, hogy legalább a második híradó idején elparancsolni a gyereket a készülék elöl. A tévé nem lehet a szülők helyettese. No de mit tegyünk a gyerekekkel, ha nem tudjuk lefektetni? — kérdezik a legtöbben, merthogy a családok nagy részében az iskolás korú gyerekeket már nemigen tudják időben ágyba dugni. Ez ugyan nem tartozik a Televízióra, de tanácsot talán lehet adni. Nem árt példáid, ha a szülők kiszámolják, hogy gyerekük életkorához képest minimálisan hány órai alvásra van szükség, s ha ezt visszaszámolják a felkelés időpontjától, akkor kiderül, hogy az egészség károsodása nélkül hány óráig engedhetik fönnmaradni a gyereket Igen, igen, mondjuk, hogy a szülő erélyes és a kívánt időben — nyolckor, kilenckor vagy tízkor — elzavarja a gyereket a készülék élőt De mi van a szellemi egészséggel, hiszen korábban is láthat olyanokat, amilyeneket nern szabadna? Agresszív élményekben van részük, az Nehéz erre válaszolni. Es így általában nem is lehet, mert hiszen nagyon sok függ a gyerek életkorától Annyi azonban bizonyos, hogy amihez a kis nézőnek nincs elég ismerete, az nem is nagyon foglalkoztatja. A háborús képek a híradóban - például a négyéves gyereket nem érdeklik különösebben, s rendszerint a politikai hírekre sem figyel oda. Később is csak oly mértékben, amilyen mértékben fölkeltik ezek iránt az érdeklődését. Általában emocionális, érzelmi élményt csak olyasmi jelent, ami érthető s átélhető számára. És tulajdonképpen a filmekkel, a tévéjátékokkal a legegyszerűbb a helyzet: ha megfelelően tájékoztatjuk a gyereket arról, hogy mindez játék, színészek munkája, olyan, mint a valóság, a valóságról szól, de mégsem az, akkor ez segít abban, hogy az ilyen élmények ne okozzanak káros érzelmi következményeket. Nézzünk néhány tévés példát! Maci Laci és társulata az egyik legsikeresebb té- vérajzsorozat. A leggyakoribb rajzos tréfa, hogy valamelyik hőst laposra verik, ráejtenek valamit, a földbe lapítják, és így tovább... A gyerekek sikongatva nevetnek az ilyesmin, de tudják, hogy rajzót látnak. Ugyanezt el lehet érni a filmekkel is. Ezzel nem vesszük el a gyerekek örömét, de 'magóvjuk őket attól, hogy rossz álmaik legyenek, s hogy a látottakat azonosítsák környezetük valóságával. Maci Lacival pedig már át is tértijnk a tévé gyermekműsorainak hosszú sorára. A legfőbb tanulság egyébként az, hogy a jó gyermekműsorok ugyanolyan népszerűek a nyolc, mint a nyolcvanévesek körében. Maci Laci után vitathatatlanul Flynstone-ék Frédije és Bénije következik a népszerűségi listán. Igaz, ők eleve a nagyobb gyerekek, tehát a felnőttek számára is készültek. Mézgáék népszerűségét jelzi, hogy a figurák már tejcsokoládéra kerültek. (Most az ősszel kezdik az újabb 13 Mézga-film vetítését, amelynek most a tudós Aladár gyerek lesz a főhőse.) A Tízen Túliak Társasága a tinédzsereknek szánt műsortípus, mégis sok felnőtt szívesen megnézi. ja be a készüléket, de aki mégis megteszi, az rendszerint a rajz-, báb-, mesefilmek mellett a gyerekek sportvetélkedőit is végigszurkolja. Nyáron az óvodásokról is külön gondoskodtak, egy tíz részből álló sorozatban. Nagyon fontos sorozat volt ez! Az általános iskola első osztályába lépő gyerekeknek mintegy a fele nem járt előzőleg óvodába. S ez nagy hátrányuk, mert ott manapság nemcsak.az iskolai jellegű foglalkozásokat szokják meg a gyerekek, hanem sok fontos ismeretet is szereznek már a mennyiségekről, a minőségekről, a szíegyebek nekről, a családi viszonyokról, a közlekedésről, a nap- és évszakokról, az időről, és így tovább. Ez a tíz. részes sorozat, a Tévé Ovi, vasárnap délelőttönként játékos formában, két kedves színész óvónénivel, két kutyabábuval — és egy nagyon szellemes gyűszűbábu- esaláddal az óvónéni ujjain — a lehetőségekhez képest mindarra megpróbálta megtanítani a gyerekeket, amire óvoda hiányában szükségük lehet az első osztályban. Ez mind nagyon szép — mondják ilyenkor sokan —, de a televízió számtalan olyan dolgot mutat még az Esti mese előtt is, amit nem szabadna megtekinteniök. Van pedagógus, aki egyenesen így fogalmazott: hogyan neveljen ő szépre, jóra, a társadalmi élet pozitív elfogadására, amikor a tévé az életből olyan sok rosz- szat, helytelent is mutat? Erre a kérdésre először egy másik kérdéssel lehet válaszolni: vajon értékes emberi életre, helyes erkölcsi normákra, pozitív társadalmi tettekre úgy lehet-e eredményesen nevelni, ha mindig csak az élet szép, nemes dolgaira mint pozitív példára hívjuk fel a gyerekek figyelmét? Es ami nem ilyen, azt titkoljuk él? Túlságosan sokan vélekednek így, pedig az emberiség egész története bizonyította, hogy a felnövő új meg új generációkat soha, semmikor nem lehetett megkímélni attól, hogy a valóságos, komplikált, ellentmondásos élettel találkozzanak. S egyátalán nem bizonyos, hogy ezt a találkozást ki kell tolni — mondjuk — a középiskola elvégzése utáni időszakra. A Televízió valóban a korábbinál jobban, közvetlenebbül bocsátja be az ellentmondásos életjelenségeket egyenesen a lakásba, s egyenesén a gyerek elé. Rombolhat is, javíthat is. A felnőttek dolga, hogy miként az élet ügyeiben, az azt tükröző tévé adásaiban is, megfelelően eligazítsák a gyerekeket. Ha a televíziót ugyanúgy az élet részeként kezeljük, mint a szomszédokat, a rokonokat, az iskolát vagy bármi mást, akkor él lehet érni, hogy ne pusztítsa, hanem építse a felnövő generáció emberi tartását. Bernáth László Vasárnap délelőtt viszonyáét konfliktusait, látják. Nem lag kevesebb felnőtt kapcsol- kellene ettől megóvni őket? Besze Imre: NYÁRUTÓ Esett őrömben nevet a nyár, nevet, pedig fejét beszőtte az őszelő póknyála már — langyos por száll a délelőttié. Tépett iramban reped a föld, pára táncol a tartón szelíden, öregek járják a temetőt —■ felhő dagad a víztükörben. Fölöttem riadt gerle száll, csőrében ázott szalmaszál, egy pitypangsátor szétterül -r kezet fog velem a halál. A tücsök szerenádot ad, s elhallgat, szárnyába harap, elalszik. Álmodna telén? Harmat ragyog a homlokán. Párái Anna: VIHAR Villám, még sűrűbben, legyél a szívzengésem, homály alá dördül minden fényességed, fölszáradó sárrá minden ékességed, a fák megtépázott selyemzsinórját rakd Páliamra kitüntetésnek. Lakatos István: PROMÉTHEUSZ Miért gyűlölsz? Tépd májam, ez a dolgod, de tisztedéit, sas, túl ne teljesítsd. Ha jóllaktál, beszélgess, ülj fülemhez, hadd higgyem, galamb vagy, szolid. Gyötörsz? Az a tűz akkor is enyém volt; adtam, adom, tovább az embereknek. A titán még szabad lesz... Te pedig, kezes madár, követsz. Vigyázz, szeretlek. Erhard Schener: UjMÓDI KATONAÉNEK* Elnök úr! ön akkor így szónokolt: »Amerika hívja hű fiát« — S most tűzzel-vassal dúljuk Ázsiát. Parázs a rizsföld, lángtenger a fák... Óh, elnök úr! Én arra gondolok: Miért leszünk mi, katonák, gyilkosok? S lesz-e, ki nekünk egykor megbocsát? Elnök úr! Még az is eszembe jut: »■Védőpajzs lesz ott a mi hadunk« — S parasztok, kunyhók ellen harcolunk. Míg __mind egy szálig el nem p usztulunk. Óh, elnök úr! Itt nyugtunk perce fut. Itt Dien Bien Phuba visz minden út! S láthatjuk-e még egyszer otthonunk? Kurucz Ferenc fordítása * E_ vers még az előző elnök, Johnson nagyhangú beszédein ek és az amerikai tengerészgyalogosok bevetésének idején születe' Halála 30. évfordulóján Emlékezés Móricz Zsignmdfa 1927-ben írók és újságírók küldöttsége élén jött Kaposvárra. Mikor pár évvel azelőtt megindítottuk a »Dunántúli élet«-et, a megye talán első irodalmi lapját, és felkértük az akkori legnagyobb írókat, hogy adjanak cikket lapunk első számába, ő Adyról, az »Ady Múzeum-“ számára írt tanulmányát küldte el nekünk. Kísérő levelének bevezető részében ezeket írta: »Szívesen írok nektek Adyról. Életem legdúsabb élménye ő. Állandóan biztatott a regényírásra-«... Móricz soha nem bízott, színdarabjai sikerében. Ezt nem is röstelíte bevallani. Csak akkor nyugodott meg, amikor a kitűnő színésznő, Vaszary Piri a Légy jó mindhalálig Nyilas Misijének szerepében hosszú előadás- sorozatot biztosított a darab számára. Bizonyára nem sokan tudják, hogy ő ebben a regényében nem a debreceni tanárokat akarta kipellengérezni, hanem Horthyék társadalmát. Azt írta. meg burkoltan, amit nyíltál nem mert megfogalmazni. Ez nagyon is érezhető, ha tudjuk, hogy a köztársaság alatti szerepléséért — főleg a somogyi szövetkezetekről irt cikkei miatt — leányfalui otthonából a csendőrök mégbilincselve vitték Szentendrére. A paraszti társadalom rétegeződéséről előtte senki nem írt olyan bátran és hozzáértően, mint ő. S korán halt meg. Nem érhette meg a parasztság rehabilitációját, a munkássággal együtt folytatott, küzdelmét egy igazságosabb társadalom megteremtéséért. Emlékét nemzedékek fogják tisztelettel őrizni. Gy. Z. E lt-e valóban az a kisfiú, akit úgy fogott körül a titokzatosság, mint Saint Exupery kis hercegét...? En tudom, hogy létezett, mint az az út is, amelyet benőtt a lapu, a bojtorján, a gyom. De ha csak álmomban találkoztam volna is vele, mélyebb emléket hagyott bennem, mint sok valóságos, ám otromba ember. Az a nap egy kisebbfajta csodával kezdődött. Megtudtam, hogy az égerfaerdő, amely egészen a nyaralóig ért, tele van gombával. Olyanok voltak ezek a nagy gombák, mint az ernyő, amit kifordít a szél, és tölcsérükben egy-egy harmatcsöppet őriztek. Teleszedtem velük az ingemet, és futva vittem haza, majd újra vissza az erdőbe... Gombaszedés közben gyakran hozzáért a kezem a rejtőző békák ellenszenves, hideg testéhez. Arra gondoljam, hogy a béka meg a gomba között valami titkozatos kapcsolat van, azért olyan boldogok. Egyre válogatósahb lettem Nem kellettek a nagy gombák, hanem csak a kicsi, ke inény szárúakat történi le, s azok közül is kiválogattam a Jurij Nági bin: AI ELVESZETT ÓT legszebbet, a legegészségesebbeket De a gomba is egyre kevesebb lett, s végül teljesen eltűnt. Nem is bántam, mert megelégeltem. Szinte elámított az egyre ismeretlenebb erdő, amely szüntelenül változott; völgy és domb válta- kozott benne, a mocsári növények helyett egyszeresek páfrányokat és zsurlókat találtam. Későhb a nyirkos égerfaerdő is egészen elmaradt, és fehéren ragyogtak elő a nyírfák. Alattuk selymes volt a fű. Ingemből kiöntöttem a gombát, és úgy vettem magamra a bemaszatolt inget. Aggodalmas érzésem támadt. Bár tudtam, hogy nem vagyok nagyon távol az otthonomtól, az út ismeretlensége miatt mégis úgy éreztem, hogy rettentő messzire mentem. És ismét egyre sűrűsödött az erdő. A fák között a gyom már akkora volt, hogy alig látszottam ki közüle; a fejem fölött, gyertya formájú rózsaszín virágok, és egyre nehezebben tudtam elére haladniigazi csodá ja. K isfiú volt, sovány az arca is, de vastagkeretes . szemüveget viselt, Az út sűrű gaztengerét gyomlálta. Egy darabon már kitisztította, ott előbukkantak az út .kövei, de arrébb, mér semmi se látszott belőlük a sűrű gazban. Es a kisfiú nemcsak gyomlálta az utat, hanem a széleken javítgatta is valamiféle döngölő bottaL — Szevasz! — nézett felém barátságosan a szemüvege mögül. — Szevasz! — viszonoztam. Miért viselsz te szemüveget, ha közönséges üveg van benne? — A por miatt. Ha fúj a szél, a szemembe vágja ... — Milyen út ez? Még sose láttam... — Nem tudom. Van kedved segíteni? Kelletlenül vontam meg a vailamat, de hozzákezdtem én is a gyomláláshoz. Kán- cigálni kezdtem a gazt, amely össaevagdftite * kezemet» mire sikerült kihúznom. Nem csoda, ha a kisfiú keze is csupa seb volt már. — Miért kell neked csinálnod, ezt? — kérdeztem lehangoltam — Belepte az utat a gaz ... — mondta, miközben térden állva épp egy szívós gyommal kínlódott. -— Meg kell tisztítani — De hát minek? — Hát minek? A gyomok tönkreteszik az utat. Nézd, milyen hézagokat csináltak a kövek között! Es ha az út tönkremegy, senki nem fogja tudni, hogy itt út volt valamikor ... — Vigye az ördög! — mérgelődtem. — De ez az út nem vezet sehová. — De igen! — mondta a kisfiú. — Minden út vezet valahová. Megcsinálták volna, ha sehová se vezet? — De elhanyagolták. Tehát nem kell senkiitek. Egy ideig hallgatott, és gondolkodott. A szemében fájdalom jebaat >seg» Ekkor találkoztam a kisfiúval, ekkor született a nap — Es azt tudjuk-e, hogy miért hanyagolták el? Hátha a másik végén is elkezdi valaki tisztítani, és találkozni fogunk. Nem szabad hagyni, hogy az utat gaz lepje éL Én ezt kitisztogatom. —- Nem .sokra mész egyedül. — Egyedid nem. De majd szembe jön velem valaki ... Utak nélkül az emberek nem találkoznának. Valami hirtelen felvillanj bennem. — Elment valakid? Nem válaszolt, elfordult. — En segíteni fogok neked! — kiáltottam fel, úgy hogy magam is meglepődtem. — Köszönöm — mondta égyszerűen. Lévette a szemüvegét és a zsebébe dugta. — De már csak reggel... — mondta. — Most már késő van ... — Hol laksz? — kérdeztem. ■— Amott... — intett a sűrű félé, s- indult. Porosán, fáradtan, törékenyen, és csakhamar eltűnt a szemem élők Másnap kora hajnalban már elindultam. Az éjszakai eső ■ miatt csuromvizesen értem m egertaeeámg, e& örteL metlenül vártam, hogy megtaláljam az utat és a kisfiút. Az ő hite már az enyém is volt. Siettem a biztosnák tartott irányhan, át az éger erdőn, majd a nyír- és a nyárfák között... De nem találtam mag az elhanyagolt utal M inden olyan volt, mint tegnap: a fák, a füvek, az ágak, a gombák, a virágok, de nem volt sehol az út és a barna szemű kisfiú sem. Késő délutánig bolyongtam az erdőben, fáradtan és éhesen, össze-visz- sza karmoltak az ágak, de hiába... Soha többé nem találta® meg azt az utat, de még csak egy erdei ösvényt sem, amelyet .nekem kellett volna megtisztítanom. Egyszer mégis megértettem, hogy mire tanított az a kisfiú. Az én szivemből sok emberhez sok út vezetett. Soha nem sajnáltam rá a fáradságot, hogy kiszakítsam belőle á gyomot, a gazt; nem engedtem, hogy ezeket az utakat benőjék, tönkretegyék. Talán azért sikerült ez, mert az út másik féléről is elindult mindig valaki, hogy találkozzék velem. Oroszból fordította? Autalfy Istváo Somogyi «Néplop
