Somogyi Néplap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-28 / 229. szám

SEGÍTHET A TSZ Kulturális alap a községek közművelődésében A Közép-somogyi Termelő­szövetkezetek Területi Szövet­ségének a »Termelőszövetke­zetek 1971. évi gazdálkodásá­nak értékelése« című kiadvá­nyában a »Javaslatok— Aján­lások« fejezet előtt többek között ezt olvashatjuk: »Szövetkezeteink lényegesen többet fordítottak központi el­vonásra, szociális alapképzésre és az 1970-ben felhasznált biz­tonsági alap részbeni pótlásá­ra, mint az előző évben.« A szociális alap és a kul­turális alap| aránya a terme­lőszövetkezetek adottságait és lehetőségeit figyelembe véve változó. A mérleg minden ter­melőszövetkezetben a szociá­lis alap oldalára billen. De mi­lyen mellette a kulturális alap aránya, s mire fordítják a művelődésre szánt pénzt? — Átlagosan minden ter­melőszövetkezetben keveset költenek művelődésre. Ez nem azt jelenti, hogy a szociális alap teljesen a háttérbe szo­rítja a kulturális alapot, vagy annak terhére sokkal többet használnának fel, mint arneny- nyit kellene. A termelőszövet­kezetek bruttó jövedelmének hét százaléka jelenti a szociá­lis és kulturális alapot együt­tesen. A tsz-nek jogában áll az arányok meghatározása — mondta Pfeiffer Elemér, a Közép-somogyi Termelőszö­vetkezetek Területi Szövetsé­gének elnöke. — Valamilyen egyensúlyt mégis meg kell tartani a köz- művelődés érdekében. A kul­turális alapot jó néhány eset­ben »hozzácsapják« a szociá­lishoz, ami azt bizonyítja, hogy a két fogalmat összeke­verik. — A munkakörülmény ja­vítása elsőrendű feladata min­den szövetkezeti vezetőnek. A termelés növelését szolgáló be­ruházások mellett a tagok kulturált munkakörülményeit biztosító szociális létesítmé­nyek kialakítását is szorgal­mazni kell. Magyarul jugoszláv filmen Teher ­Mióta is figyelünk déli szomszédunk, a soknemzetisé­gű Jugoszlávia filmgyártásá­ra? Kétségtelen, hogy a hat­vanas évek végén keltett elő­ször érdeklődést több filmal­kotásuk. Korábban is született néhány jelentős, de mégsem eléggé súlyos mondandójú mű a Belgrádban működő Avala filmgyárban, vagy a Zagreb Filmnél. • Gondoljunk csak a hazánkban is bemuta­tott »könnyebb fajsúlyú« Ta­vaszra (1954), vagy a Ne várd a májust'! (1957) című filmre. Sokan emlékeznek az 1956-os Ne fordulj vissza, fiam■ -ra, vagy a John Kitzmiller köz­reműködésévelkészült A béke völgyére is. Az igazi sikert, a nemzetkö­zi elismerést Aleksander Pet- rovic nálunk is sokáig műso­ron tartott Találkoztam bol­dog cigányokkal is, vagy ere­deti címén: Tollgyűjtők című (filmje hozta a jugoszláv film­gyártásnak. Ez a film 1967- ben készült. A hagyományos, évenkénti pulai fesztiválon — ahol déli szomszédunk évi filmtermése méretik meg — a Nagy Arany Aréna díjat kapta meg, majd Cannes-ban is kitüntették, s az Oscar-díj- ra esélyes alkotások közé so­rolták. Hősei »szerencsétlen emberek, akik a véletlenek hálójában vergődnek s tette­iknek legtöbbször alig van indokuk« — írták a korabeli kritikák. Azon a pulai fesztiválon új­ra hallatott magáról a jugo­szláv film másik nagy egyéni­sége, PUrisa Gyorgyevic is, akinek Reggel című alkotása a béke első hajnalán játszó­dott egy kis faluban. Minden­ki megálmodta a jövőjét, me­lyet élni szeretne. Űj szem­szögű krónika ez a film bizo­nyos értelemben, akárcsak a rendező 1966-ban forgatott Alom, vagy az 1967-es Dél című munkája is. Akik ismerik déli seomszé- daink filmgyártását, azok számon tartják, s a »jugoszláv új hullám« alkotásának te­kintik Zsivojin Pavlovié Pat­kányok lázadása és a Ha majd hófehér és halott leszek című filmjeit is. Az előbbi egy hős ellenállóból a társa­dalom peremére került ember­ről szól, keresve lezüllésének okait. A legsikeresebb alkotá­sok között van a magyar mo­zikban és a televízióban is be­mutatott Ha hallod a haran­gokat. Ez a film az elsők közé tartozik, melyben vaskos hu­morral, s nem fekete—fehér figurákkal ábrázolják a par­tizánharcot. Említést érdemel még a nálunk nem eléggé nagy közönséget vonzó Velko Bulajic-film, A neretvai csa­ta. Egyértelműen a mával, mai jelenségekkel, társadalmi problémákkal foglalkozik Bp- ra Draskovic Horoszkópja, Vladan Slijecevic A pártfogolt- ja. Mindkettőt játszották ha­zánkban is. A »nehéz év fesztiváljának nevezett 1970-es pulai sereg­szemle is hozott néhány ki­tűnő alkotást. Krsto Papic Bi- lincsek-je az évszázados be­idegződések, az elmaradottság elleni vádirat. Purisa Gyor­gyevic Biciklisták-ját pedig a rendező legjobb munkája­ként tartják számon. Sikert aratott Dragoljub Ivkov Sze­gény vagyok, de dühös című filmje is. Azon a fesztiválon mutat­ták be — a szerbhorvát nyel­ven beszélő, vajdasági problé­mákat boncoló, magyar színé­szekkel forgatott — Szép pa­rádé című filmet, melyet Branko Milosevic rendezett. Az idei pulai seregszemlén — melyet a Bulgakov A Mes­ter és Margaritájából Alek­sander Petrovics által rende­zett film nyert meg — mutat­ták be a Teher című filmet is, melynek jeleneteit 1971 őszén a Szabadka közelében lévő Mala Pijacban forgattak ma­gyar, szerb és horvát színé­szekkel. Ez az első jugoszlá­viai »kétnyelvű« film, melynek hősei magyarul és szerbhorvá- tul szólalnak meg. Vük Babies rendezte. A film egy — a falujába néhány napra visszatérő — fia­talemberről szól. Örökségéből akarja motorkerékpárját autóra cserélni, de családja nem tudja öszeszedni örökré­szét. A fiú keresi a kiutat, de nem találja, mert céljai — a kocsi megszerzésén túl — ma­gának is megfogalmazatlanok. A föld — örökrésze — teher neki, mégxa városban is nyo­masztja. Esztelen száguldozás közben éri a halál.. Mesgyén élt, nem tudott senkiben meg­kapaszkodni. A film valószínűleg csak »első fecske« a más, magyarul megszólaló alkotások sorában. Leskó László — Mire használják fel a termelőszövetkezetek a kultu­rális alapot? — El kell mondanunk, hogy a szövetkezetekben az átlag­életkor igen magas, hatvan év körül mozög, a nyugdíjkorha­tár 65 év. Gyakorlatilag azon­ban a tagok addig dolgoznak, amíg bírják, amíg munkaké­pesek. A termelőszövetkezet­nek a tagokra kell költenie a kulturális alapot, jól meggon­dolva, előre megtervezve. Tá­mogatják a sportköröket, is­meretterjesztő előadásokat szerveznek, öntevékeny művé­szeti együtteseket támogatnak, klubot alakítanak. — Klubot a termelőszövet­kezeten belül? Miért nem a művelődési házban? A tsz-nek is érdeke, hogy támogassa. — Néha túl sokat várunk termelőszövetkezeteinktől. Többségűk olyan jellegű gon­dokkal küzd, melyek lehetet­lenné teszik a gyors ütemű fejlődést és fejlesztést. A mun­kafeltételek rosszak. Gépesí­tésre szorulnak szövetkeze­teink. A műszaki fejlesztés gazdasági gondjai mellett kel­lene jusson idő a művelődés­re és a kulturált szórakozásra is. Sajnos, jó nagy lépéssel le­maradt ebben a megye. — Hogyan veszik ki részü­ket a termelőszövetkezetek a közművelődési munkából? — Az aktív keresők száma állandóan csökken. A köz­ségben az egyetlen aktív ter­melőegység a szövetkezet.' A községben történő minden fej­lesztésre, beruházásra a tsz- től kérnek segítséget. Kevés a fiatal, sokan keresnek a vá­rosban munkát. A tsz-tagok munka utáni regenerálódását segíti elő az öregek napközi otthona. A szövetkezetek tart­ják fenn. Sokszor előfordul, hogy a közösségnek kell ellát­nia az egyedülálló, nyugdíjas, munkaképtelen tagokat. A községek közművelődési ter­vében helyet kap a termelő- szövetkezet is. Hogy milyen munkákba lehet őket bevon­ni, hol és mikor segítenek, ez már az ő dolguk. A szociális és a kulturális alap arányát az utóbbi javára fordítani lehetetlen. De nem is ez a döntő, hanem az ará­nyok meghatározása. Nemcsak érdeke a termelőszövetkezet­nek a községek kulturális éle­tében való közreműködés, ha­nem kötelessége is. R. G. mmi mindenhez kell hoz- jVB zászoknia az ember- nek! Itt van például az ellenszínház — más néven — antiszínház. Próbálják csak meg! Itt aztán nem lesik a kedves néző kegyeit, nincs bársonyos szék, nincs andalí­tó líra, nevettető vígjáték. Csupa elidegenedés, csupa elidegenítés. »A fene abba a nézőbe — mondják a szín­ház apostolai. — Évszázadok óta megszokta, ha felmegy a függöny, a színészek játsza­nak neki, feledtetik búját- baját, dédelgetik, a büfében ott a hideg sör, a konyak, elő­adás közben nyugodtan zö­röghet a zacskóval, ropogtat­hat mogyorót vagy szundikál­hat. Nem, ennek vége! Meg­szűnik a színház kisdedóvó lenni . .. Meg kell mutatni a fránya közönségnek, hogy van más módszer is. Lehet másképpen is. Van ellenszere mindennek: az ANT1SZÍN- HÁZ.+i Eddig az ars poetica. 5 mi­lyen az előadás? Nem nehéz elképzelni. Retyerutya és Csokréta — két régi jó barát — hírét vet­te annak, hogy az új évadban antiszínház indul. — Biztosan sok benne a szex. Nem gondolod? — mé­lázott vágyódva Csokréta. — Látod, ez a baj. Nálunk nincs lehetőség arra, hogy az ember igazán megunja ezeket a dolgokat. Ide késve érkezik az ellenszínház is ... Mindenestre elhatározták, hogy nejek nélkül mennek, hadd legyen teljes az élvezet. Az asszonykákat azzal anda­lították el, hogy moziba men­nek, a Kemény legények cí­mű közéleti témájú új ma­gyar horrort megtekinteni. A festő gyógyszerész volt Az Arany Oroszlánban Még Kapos­váron sem so­kan tudják, hogy városunk nagy szülötte, Rippl-Rónai József festő­művész gyógy­szerész. , volt, s a Május 1. ut­ca 19. számú patikaházban gyógyszerészi munkával töl­tötte el négy fiajal évét. Jtt kapott annyi biztatást és önbizalmat, hogy elindul­hasson művé­szi pályájára. Kaposvár ek­kor még kis városka volt, és csak az 1762-ben fel­épült megye­házával vált véglegesen me­gyeszékhellyé, de rossz útjai és fekvése miatt ezután is nagyon lassan fejlődött. 1774-ben építette föl Pyrker József a város hetedik kőépületét, az egyemeletes, barokk stílusú patikaházat, közel a megyeházához, a Nagy utcában. Itt létesült a megye első magánkézben levő gyógy­szertára. A múlt század végi építés­kor a laboratóriumot a lépcső­feljárat szélességével megna­gyobbították, és a feljárati lépcsőt a kapualjban helyez­ték el. A tágas inspekciósszo- bát pedig az 1950-es években az officinától fallal választot­ták el, és kettéosztva a kapu­aljból nyíló előszobácskával képezték ki. Ugyancsak meg­szüntették a pince külső, ud­vari lejáratát, és a csigalép­csővel oldották meg a labora­tórium belső oldalánál. A csinos kis épület többszö­ri átépítése szerencsére sem a külső, szép barokk formáját, sem ódon, boltíves szobáit, nem károsította meg. A pesti egyetemen gyógysze­részi diplomát szerzett, fiatal Rippl-Rónai ebbén az ódon, boltíves, kis ablakú inspekci- ósszobában festegetéssel, raj­zolgatással töltötte az éjjeli inspekciók végtelenségbe nyú­ló, unalmas óráit. Ez volt az ő birodalma, ahol a petróle­umlámpa gyenge fénye már beragyogta művészi lelkének nagy álmát: a festészetet. Fá­radságos napi mpnkája után e szobában üdült fel, és kapott vigaszt érzékeny lelkének ap­ró sérüléseiért a festészetben. Itt kezdte patikaedény tervez- getéseit, és itt gvakorolta port­rérajzait, és — valószínű egy bál szép emlékű hatása alatt — itt festette meg a Fiatal nő estélyi virágos ruhában című első nagy művét. yEz ismerősei körében oly nagy feltűnést szerzett, hogy a művészeteket kedvelő gr. Zichy Ödön is föl­figyelt a fiatal művészre, és magával vitte surdi birtokára gyermekei mellé nevelőnek. Rippl-Rónai József Kapos­váron született 1861. májú 23-án, a Nagy utca utolsó há­zában, a Zigli iskola épületé­ben, ahol apja az iskola igaz­gatója volt, s akinek a négy fiúgyermeke között ő volt a legidősebb. Elemi iskoláit apja keze alatt végezte. Gimnáziu­mi tanulmányait Kaposváron Ellenszínház A színház közelében megle­pődtek egy pillanatra. Ott állt egy ember az aj­tóban és rájuk rivallt: — Jól meggondoltátok em­berek?! Nincs kedvetek in­kább csónakázni vagy zsák­ban futni?! Mi a fenének kell nektek színházba járni??? — Jól meggondoltuk — vá­laszolta egyszerre Csokréta és Retyerutya. Aztán boldo­gan oldalba bökték egymást. — Isteni effektus, mi? Már a belépés előtt elidegenítik az embert. És beléptek. Az előtérben hangszóró harsogott. — A kinti plakátra a fügét nem a tűzoltó hülye fiacská­ja, hanem mi rajzoltuk. Sen­kinek semmi köze ahhoz, hogy mi lesz az előadás, örüljenek, ha egyáltalán lesz! Most bezárjuk az ajtókat. Aki kint maradt, mehet a fe­nébe. Aki bent van, azt kö­szöntjük az ellenszínházban. És most sorakozó. Egy kettő. Gyorsan! ötös csoportokban irány a ruhatár! Elképzelhe­tő, hogy ma este egy második világháborús dürabot látnak. Persze ne örüljenek előre, lehet, hogy semmit sem lát­nak. Lehet, hogy a színészek­nek fejlövésük vanj és majd hülyék lesznek strapáim magukat. Ne felejtsék: ellen­színházban vannak! No most kinyitjuk az ajtókat. Két má­sodperc alatt mindenki el­foglalja a helyét. Mire a gong megszólal, egy pisszenést sem akarunk hallani. Ja, igen. Kutyát, esernyőt a nézőtérre vinni — lehet. Kritikusok­nak tilos a bemenetel. A ki­menetel is. Itt maradnak az előcsarnokban, itt fogják megírni a kritikát, és szünet­ben megetetjük velük. Indu­lás. A hangszóró elhallgatott. Az emberek megszeppentek, de izgatott várakozással so­rakoztak, és elfoglalták he­lyüket. A nézőtéren néhányan felsikoltottak, az elmés kellé­kes ugyanis rajzszögeket he­lyezett el a székeken. — Csodálatos effektus — dörgölte a kezét a rendező —, rajtuk mérjük le elsősorban az antiesztétika antihatását. Sötétbe borult a nézőtér, majd kilépett a Színész. Unott arccal nézte az em­bereket, aztán mély lélegze­tet vett, mint Hamlet a nagy monológ előtt, keze patetiku­san előrelendült, szeme hu­nyorgott az átéléstől és azt mondta: — Menjenek a fenébe. Csak ennyit. Néhány sér­tődött néző elindult a kijá­rat felé, ahol a jegyszedők rájuk rivalltak. — Ez antiszínház, kérem. Mit kell mindjárt mellre szívni?! Aki sznob, az ma- radjón otthon. Dörgő taps sodort végig a nézőtéren. A Színész: — Ez ellenszínház. Itt nem muszáj tapsolni. Ha nem tetszem, üssenek agyon. Kész. Utána hárfázott, és előadta az Egyedem-begyedem ten­gertánc című gyermekmon dókát. 1870-ben kezdte meg, de szó­rakozottsága, hanyagsága és a magasabb diszciplínák iránti fogékonyságának hiánya taná­rainak állandó kritikáját vál­totta ki. A 14 éves fiú tanárai állan­dó kellemetlenkedései elől me­nekülve talán kezdetben job­ban is érezte magát az Arany Oroszlán új környezetében, de ott is hamarosan rájött, hogy a figyelmet követelő, aprólékos gyógyszerészi munka és a fe- ygelem nem az ő egyéniségé­nek való. Pályára lépésekor a Magyar Gyógyszerkönyv már érvény-, ben volt, így a nehézkes drachma súlyrendszer és az alkémiai jelek már nem for­dultak elő, de a mindenféle gyógyszert előállító laborató­riumban nagyon sokféle, ki­merítő munkát kellett végezni. Egyetemi tanulmányainak eredménye jobb volt a gimná­ziuminál, de az általános elég­séges eredmény azt mutatja, hogy nem. érdekelte az elvont, száraz tudomány; nem tudta kielégíteni a művészetért he- vülő ifjú lelkét. Másodéves korában évfolyamtársai felké­résére megfestette dr. Lengyel Béla arcképét a professzor névnapjára, majd dr. Thán Károly professzorét is. Ezek a jól sikerült, sötét tónusú olaj­képek még ma is az egyetem dékáni hivatalának falát díszí­tik. A Nemzeti Galéria mind­két képet a szignók hiánya el­lenére is Rippl-Rónai József képeként regisztrálta. Az Arany Oroszlán gyógy­szertár inspekciósszobájában eltöltött esték tették lehetővé, nagy tehetségének kialakulá­sát, a müncheni festőiskolái felvételét, s onnan Munkácsy Mihály oldalán párizsi mun­kásságát, tehetségének teljes kibontakozását. Ez a boltíves, ódon szoba volt a nagy mester művészi bölcsője, megérdemli kegyeletünk méltó lerovását legalább egy emléktáblával addig, amíg átadhatja; helyét a gyógyszerészet relikváinak, amelyekkel még ő is dolgozott. Répay Lajos A második felvonás elején behoztak a színpad közepé­re egy tévékészüléket, és a nézőknek végig kellett néz­niük a Két kritikus beszél­get című négyórás műsort. Ezalatt a színészek hazamen­tek, fürödtek, megfúrták az igazgatót, megittak egy cinza- nót. És éppen a harmadik felvonás elejére értek visz- sza. Retyerutya és Csokréta bé­késen szunyókáltak, mikor a Színész bejelentette: — Most a Hamlet aktuali­zált részlete következik. Jön Fortinbraus, de nem adjuk egykönnyen Hamlet tetemét. Csak önökön keresztül lehet elfoglalni Dániát. S ez így is történt. Vagy húsz statiszta gumibotokkal fölfegyverezve a nézőtérre rontott, és »Adjátok Dáni­át1« kiáltással ütlegelni kezdte a nézőket, többek kö­zött Csokrétát és Retyeru- tyát. Mindketten a kórházban tértek magukhoz. — Mit szólsz, mekkora si­ker volt? — kérdezte Csok­réta. — Óriási — suttogta visz- sza Retyerutya. — Micsoda antiátélés. És fájdalmas, ám átszelle­mült arccal intett búcsút a műtőkocsiról Csokjrétának. O ugyanis a végsőkig védte Hamlet tetemét,, ráadásul — tiszta pech — az egyik sta­tiszta összetévesztette ked­venc kritikusával: lapzárta­kor érdeklődtünk, Retyeru­tya már túl van az életveszé­lyen. „ Tröszt Tibor 5

Next

/
Thumbnails
Contents