Somogyi Néplap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-28 / 229. szám
Még nincs elég építőipari gép Kimozdult a holtpontról az Állami Építőipari Vállalat Az építőipar fejlesztése Somogybán közügy. Gondjairól, továbbfejlész- tésének lehetőségeiről 1969. május 7-én — tanulmánynak is beillő jelentés alapján — tárgyalt a megyei párt-végrehajtó bizottság. Sokirányú előkészítő munka és tárgyalás követte az itt elfogadott határozatot. A megyei tanács végrehajtó bizottsága tavaly együttműködési szerződést kötött az Állami Építőipari Vállalattal. Megállapodtak, hogy a fejlesztéseket 34 millió forinttal támogatja a tanács, s ezért a vállalat kapacitásának 70 százalékát a megye számára fontos beruházások megvalósítására fordítja. Somogy negyedik ötéves tervének megvalósulásához 12,4 milliárd forint értékű építőipari kapacitásra van szükség. E nagy munka negyedének elvégzése az Állami Építőipari Vállalatra vár. Feladatainak azonban csak akkor tud eleget tenni, ha fejleszti a technológiát, kialakítja központi telephelyét, és gépesíti a szak- és szerelőipart. E beruházás megvalósítását a tanács mellett jelentős összeggel segíti az Építésügyi- és Városfejlesztési Minisztérium is. Hol tart ma a vállalat? Ze- leznik Nándor igazgató erről számolt be a megyei tanács végrehajtó bizottságának legutóbbi ülésén. Korszerűbb technológia A fejlesztés lényege, hogy korszerűbb technológiával a szerelő jelleget erősíti a vállalat. Elkészítették a szervezeti változást is jelentő munkatervet, a napokban — a fejlesztések intézésére — új műszaki igazgatóhelyettest al„Mint a ruhát..." halmaznak. Korábban már Nagyatádra telepítették az évi négyszáz lakás kapacitású téglaközépbiokk-üzemet, és Kaposváron felépült a hatszáz lakás kapacitású panelüzem. A 330 lakásos sávház már itt készült el. Most új technológiára tért át a vállalat, ezzel — mondta az igazgató — csökkent a panelüzem kapacitása. A sávház összeszereléséhez ugyanis 29 féle panelra volt szükség. Az új — öt- és tízemeletes— lakásokhoz a tervek szerint 92 féle sablont kell használni. Emiatt évente csak 400—450 lakást tudnak itt gyártani. Ez pedig — hangsúlyozta a vb- ülésen Sugár Imre, a megyei tanács elnökhelyettese — kevés a lakásépítési terv megvalósításához. A kiesés ellensúlyozásának egyik módja, hogy — a Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalattal kötött megállapodás alapján — növelik a kapacitást a két panelüzem közötti munkamegosztással, a másik pedig: ha szükséges, »idegen« építőipari kapacitást is hoznak a megyébe. A mostani tervidőszakban ugyanis mintegy 4600 lakás megépítéséről kell gondoskodni, ezért számítani kell az eredeti kapacitásra. Kisgépek és telephely A korszerű építési technológia érdekében meg kell valósítani áz egyes munkafázisok komplex gépesítését, föl kell építeni az új központi telephelyet, és kisgépekkel kell ellátni a szak- és szerelőipart. Erre kész a beruházási javaslat. De amíg a lakások iparszerű előre gyártására már megvan — a poligonüzem révén —a lehetőség, a szak- és szerelőipar — mondhatni — hagyományos eszközökkel dolgozik. »Kritikusan el kell ismernünk — írja jelentésében a vállalat igazgatója —, hogy a beruházás és a korszerűsítés egyidejű megoldására nem készült fel a vállalat.« A központi telephely építése is csúszik a szanálások elhúzódása miatt. Pedig itt akarják kialakítaná a korszerű habarcs- és betonkeverő telepet is. A vállalat ígéri, hogy 1973-ban végez ezzel a munkával. Kevés a szakmunkás A kapacitást növelő beruházás megvalósításának gondját még korántsem tették le. De — Fábri István, a megyei tanács általános elnökhelyettese fogalmazott így — a vállalat lehetőségei, az eddigi fejlesztések eredményei már látszanak. Az, hogy a megye sziijte erőn felül támogatta a vállalatot, meghozza gyümölcsét. A korszerűsítés gondokkal is jár, nincs megoldva a szakmunkás-utánpótlás. A vállalat 700 tanulót akart beiskolázni, de csak 418-an jelentkeztek. A végzetteknek körülbelül a 60 százaléka maradt meg a vállalatnál. A szakmunkásképzés gondjának megoldásában is segítséget ígért a megyei tanács végrehajtó bizottsága, s azt várja a vállalattól, hogy az eredeti megállapodásnak megfelelően segítse a megye negyedik ötéves tervi építési programjának megvalósulását, fejlessze kapacitását, korszerűsítse építési módszereit. Beszélgetés a munkáról — Tudom, ebédre ugrott csak haza, egyre már ismét az irodában kell lennie. Mondták, hogy Takács Árpád brigádvezetőt visszavárják. Mi a munkája, a feladata ezekben az őszi napokban a briga- dérosnak a fonyódi Balaton Termelőszövetkezet ordacsehi üzemegységében? — Itt, Ordacsehiben egyetlen növénytermesztő brigád van az 1800 hold szántóra, hozzánk tartoznak a fogato- sok ig. Ezen a területen és ezzel az erővel kell elvégezni a soros munkákat. Reggel fél hat, hat óra körül indulok, hét előtt van-az eligazítás, azután kezdődik a dolgos nap. Mindig megvan az erő, mely a feladatok megoldásához éppen kell, és jó szervezéssel arra is ügyelünk, hogy a közösé mellett a háztáji tennivalók se maradjanak le: A fonyódi üzemegységgel szükség esetén kölcsönösen kisegítjük egymást gépekkel. Csak ilyen idő maradjon sokáig, akkor nem lehet baj... — Ha már az időjárásnál tartunk: sok szó esik mostanában arról, hogy kétséges, beérik-e ezen az őszön a kukorica. Mit mond erről a brigádvezető? mos fontos funkciója van ezenkívül is. — A legnagyobb megtiszteltetés akkor ért, amikor megválasztottak a megyei pártbizottság tagjának. 1945 óta vagyok tagja a pártnak. Községi pártbizottsági és tanácstagság, munkásőrség — ezek azok a posztok, ahol a brigádvezetőség mellett helyt kell állnom. — Sok felelősséggel jár a munkahelyi beosztás és a már említett politikai tevékenység együttvéve. A gazdák a szövetkezettel kapcsolatos kérdéseikkel állítják meg a dü- lőúton, keresik föl a lakásán a brigádvezetőt, ugyanígy lakossági problémákkal is hozzá fordulnak, hogy keressen orvoslást azokon a fórumokon, amelynek ő is tagja. Milyen példát említene az utóbbira a közelmúltból? — Ordacsehiben kilencen vagyunk községi tanácstagok. Mindig megbeszéljük és elosztjuk magunk között, hogy a tanácsülésen ki mit mond el a hozzászólásában a hozzánk érkezett témákból. .Nos, itt van a vízművel kapcsolatos gond. Elmondtam már többször, és elmondom ezután is, hogy megoldást kellene találni rá. A helyzet az, hogy megvan a vízmű, mely a tsz majorját és az utcai közku- takat látja el a faluban vízzel, csak a lakóházakat nem engedik rákötni a hálózatra. Pedig családonként 3000 forintot befizetett a lakosság, s jónéhány család így is rendezte be a lakását. Víz helyett egyelőre azonban nem kapnak mást, csak * bíztatást, nyugtatgatást. — Mint az MSZMP Somogy megyei Bizottságának tagja, hogyan hasznosítja és miképpen adja tovább az üléseken hallottakat? — Alapgzervezeti taggyűléseinken' mindig ismertetem azt, ami a megyei • pártbizott- sági ülésen, a munkánk javítására vonatkozóan vagy a jobb tájékozódás elősegítésére elhangzott. Ebből nekünk különösen meg kell szívlelnünk azt, t hogy gazdasági problémáinkra mindig itt nálunk, szövetkezeti szinten kell elsősorban keresni a megoldást. Ez nemcsak a mi közösségünkre vonatkozik, de értjük belőle a ránk tartozó feladatokat. Erre figyeltem föl a legutóbbi megyei pártbizottsági ülésen, ez ragadott meg leginkább, és ennek kell még jobban érvényt szerezni nálunk is. Szükség is van rá, és a lehetőség is adva van hozzá. H. F. Martos Flóra emléke Negyedszázados évforduló előtt Utcára nyíló irodahelyiségeken és keskeny udvaron keresztül jut az érdeklődő a Kaposvári Lakberendező Ktsz elnökének, Vadas Józsefnek az irodájába. Az ízlésesen berendezett szoba falán nagyméretű grafikon, mely a megalakulástól eltelt fejlődést mutatja 1951-ben, amikor a ktsz-t létrehozták, még tizenhat szakma tartozott ide. (A megye ipari ktsz-einek bölcsője voltunk! — mondja Vadas József.) Többek között az agyagiparosok, üvegesek, autókaros- széria-lakatosok, kőművesek. Akkor a termelési érték mindössze másfél millió forint volt. 1952-ben történt a szétválasztás, a faesztergályosok, a kárpitosok és az asztalosok maradtak együtt. A termelési érték fokozatosan emelkedett, s ebben az évben eléri a 44 millió forintot. — Természetesen még mindig nem vagyunk a végén. Hátráltatja munkánkat és befolyásolja az eredményeket, hogy a ktsz különböző egységei egymástól szétszórtan dolgoznak. Most épül a kétezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnok, ahol 1973 őszén indul meg a termelés. így sikerül egy helyen összpontosítani a munkát, és megszűnik többek között az anyagmozgatás jelenleg még nagy gondja is. Az idei tervünk például 44 millió forint, de az első félévi eredmény 21,5 millió' volt. Az ötszázezer forint elmaradást is a zsúfoltság rovására írjuk. Az átköltözés után, amikor a kts-7 negyedszázados fennállását ünnepli, már 60 millió forint termelési értéket tervezünk. — Hogyan éreztette hatását méket gyártunk, ezzel csak a jelenlegi állapotot rögzítem. Választékunk minden évben 12—15 féle bútordarabbal bővül, alkalmazkodunk az igényekhez. Gyakorlatilag mindenféle fényezett bútor készül műhelyeinkben. A garnitúrákat is felbontjuk, ha valakinek megtetszik belőle egy darab, egy szekrény vagy egy fotel, külön is megvásárolhatja. Az áraink csökkentését lehetővé tette, hogy nagymértékben szériásítottuk a gyártást, .gyorsabban készül el egy - egy bútordarab. Új gépeket állítottunk munkába, ez szintén hozzásegített az árak csökkentéséhez. A ktsz’ jelentős részben veszi ki részét a megye lakosságának bútorellátásából, ösz- szesen körülbelül 160 millió forint értékben vásárolnák Somogybán bútort, ebből 44 millió forint érték a ktsz gyártmánya A több év óta tartó kapcsolat egy új állomásként, a Magyar Agrártudományi Egyesület somogyi szervezetének vendégeként ezen a héten a wroclawi vajdaságból lengyel küldöttség tartózkodik me— A gyártott mennyiség fedezi á keresletet? — Sajnos nem. Az emberek manapság 8—10 évenként cserélik bútoraikat. Űjabb nehézséget jelent, hogy igyekszünk az igényekhez alkalmazkodni. Így például iparművész készítette a barokk asztalainkat, de nem tudtuk mindet értékesíteni. Ez persze az árából is következett, hiszen egyedi darab volt. Inkább az olcsó termékek gyártását szorgalmazzuk, hiszen nő a kereslet a szólóbútorok iránt. . Amikor a gyártmánybővítés érdekében meghirdetünk egy-egy pályázatot, a két fő szempont az olcsóság és a praktikusság. Mintaboltunk egyébként keresztmetszetét adja tevékenységünknek. Olyan, mint egy »szatócsbolt« I — mindent lehet kapni. Ez az egyik fő célunk is — mondta befejezésül a ktsz elnöke. László, a megyei pártbizottság titkára fogadta. Átfogó tájékoztatást adott a megye mezőgazdaságának helyzetéről, a főbb célkitűzésekről, a negyedik ötéves tervből adódó fejlesztési feladatokról. — A miénk is zöld még, de a góréban majd beérik. A kenyérgabonából • kiesésünk volt, azonban úgy számolok, hogy a kukorica ezt behozza még akkor is, ha esetleg csúszik a betakarítás. Hétszáz hold van ebben az üzemegységben, ennek a 60—70 százalékát géppel szeretnénk betakarítani. Kétszáz holdon kézzel kezdjük, oda még gabonát vetüpk az idén. A háztáji burgonyát már kiszedték az ordacsehi gazdák, ezután már jobban ráérnek a kukoricával, és októberben a takarmányrépával foglalatoskodni. — A szervezésben, a mindennapi munkában bizonyosan segít az a sokévi tapasztalat, amelyet eddig összegyűjtött. — Jól ismerem az embereket, régóta dolgozunk együtt. 1959-től, az ordacsehi szövetkezet megalakulása óta tagja vagyok a tsz-nek, ebből az időből hat éven át brigádot vezettem, s ez a dolgom most is. — De ez csak az egyik dolga a többi között, hiszeii száfelvásárló és Feldolgozó Vállalatnál baráti beszélgetést folytattak részben a vállalat feladatairól, részben pedig takarmányozási kérdésekről. Természetesen ezen túlmenően mezőgazdaságii üzemeiket is M. A. Lengyel küldöttség Somogybán Az állattenyésztés korszerű módszereit tanulmányozzák kedése? — A várttal éppen ellenkező irányban. Célunk az. hogy kis szériában, kis lakásokba való bútorokat gyártsunk. Rugalmasan tudunk a'kalmaz! gyénkben. A héttagú, párt- és j tanácsi dolgozókból álló me- ! zőgazdasági küldöttséget Zdis- law Barczewski, a wroclawi megyei tanács mezőgazdasági A tanulmányút programját i az agrártudományi egyesület megyei szervezetének vezetői úgy állították össze, hogy minél több tapasztalatot szerezmeglátogatnak, és közvetlenül a helyszínen tanulmányozzák a kialakított nagyüzemi módszereket. A berzencei, a vései, a barcsi szövetkezet, a kutasi, kod — z 6; r na" ’ •• n kt’m ' oo’á sá'.-i! ’• f\o'-."-I tő boltiknak szl’lítjuk termékeinket. Nemcsak a mintaboltunkba és a megye más bútorboltjaiba, hanem Baranyába is szállítunk. Amikor azt oacűdoixi, hagy hett«enáéle térsztályvezetője vezeti. Az ötnapos somogyi látogatásnak fő célja tanulmányózni a korszerű állattenjtésztés, -tartás, takarmányozás itt kialakult módszereit. Lengyel veedegeäntBst teges» Bevehessen a lengyel küldöttség. Jtjuk során többek között felkeresték a Kaposvári Mező- gazdasági Főiskolát, ahol az oktató-nevelő munkán túl a kutatók tevékenységével is A Gabofflaa nagyberki állami gazdaság egtekinté.«* szerepel programjukban. A lengyel mezőgazdasági küldöttség az ötnapos tanulmányúi után holnap, pénteken i uimüz <si megyénkbe. V annak személyiségek, akiknek emberi nagysága a könyörtelenül múló időben megnő. Történelmi távlatot kapnak tetteik, és példaképévé válnak azoknak, akik nem tudnak eszmények nélkül élni, akiket humanizmusuk azok táborába Vezérel, akik a társadalmi haladást cselekvőén szolgálják. Martos Flóra (1897—1938) ilyen hőse a forradalmi munkásmozgalomnak. Mindazok, akik a mai napon megemlékeznek 75. születésnapjáról, gondolatban leteszik végső nyugvóhelyére az emlékezés vörös rózsáit. Martos Flóra 38 éves volt, amikor a magyar reakció emberirtó rendszerének korabeli leghírhedtebb hóhérosztaga, a kémelhárítás lefogta. Behurcolták a reménytelenség házába, a Conti utcai katonai börtönbe, és ott húsz hónapig kínozták. Ha semmi egyéb nem történt volna vele, »csak« húsz hónapig tartó sínylődés a sötét és levegőtlen magánzárkában, deszkapriccsen, jóformán kenyéren és vizen — annak elviselésére is erős lélek kellett volna. De őt húsz hónapon át kitartóan, módszeresen »vallatták«. Joggal feltételezték róla, hogy mindent tud az illegális kommunista párt vezetőiről, munkájáról,. kapcsolatairól. Fizikai és szellemi erejének megtörésére felhasználták a modern inkvizíció minden eszközét — eredménytelenül. Pedig a szenvedések óráiban minden perc egy örökkévalóság. Hát még a hetek és hónapok együtt! Martos Flóra kiállta az embertelen kínzásokat és nem vallott. Erősebb volt a tiszti hóhérok együttes erejénél... 1937 márciusában hordágyon vitték a vérbíróság elé, amely hírhedt volt egész Európában. De á vád még a legkisebb bizonyítékot sem tudta produkálni. Martos Flórát bizonyítékok hiányában kénytelenek voltak fölmenteni. Kiszabadult. A párt azonnal gondoskodott róla. Egy prágai szanatóriumba vitette, s az orvotok mindent megtettek talp- raállítására. De a leggondosabb kezelés sem menthette már meg. 1938 végén, 41 éves korában meghalt Hősiessége a mandamus— vilagaA tnasmato erejéből fakadt <5reá tökéletesen illik Marx híres mondása: »Az eszmék, amelyek legyőzik értelmünket, amelyek meghódítják érzelmünket, amelyekhez értelmünk odakovácsolja lelkiismeretünket, oly láncok, amelyektől szívszakadás nélkül nincs menekvés, oly démonok ezek, amelyeket az ember csak úgy győzhet le, ha meghódol neki ...« Martos Flóra mindössze 41 esztendőt élt. De csodálatosan gazdag volt az élete. Avatott tollal sokan írtak már róla méltó megemlékezéseket. Életműve a tettek szakadatlan sora: 1918-ban a baloldali szocialisták soraiban harcolt. Alikor a Charité Pöliklinika röntgenasszisztense volt. Alig 22 éves az 1919-es forradalom idején: a proletár gyermekek gondozásának egyik lelkes munkatársa és szervezője. És amikor az imperialista hatalmak nyeregbe ültették Horthy ellenforradalmát, Martos Flóra fáradhatatlan buzgalommá] segítette az internáltakat és családtagjaikat. Különösen a zalaegerszegi lágerben gyötrődő kommunistákon és baloldali szocialistákon segített sokak Életben maradásukat többen neki köszönhették. Működésénék legális hátteret keresve belépett a Magyarországi Magántisztviselők Szövetségébe. Akkor a Shell olajvállalat csepeli laboránsa volt. A Kommunisták Magyar- országi Pártja tagjaként 1927- től előbb a Vörös Segély aktívája, majd vezetője. Horthy rendőrsége 1931-ben letartóztatta, megkínozta, a bíróság pedig 8 hónapra börtönbe csu- katta. K iszabadulása után, noha a kínzások felőrölték az egészségét, folytatta forradalmi munkáját mindaddig, amíg a Conti utcai kazamaták pokla végképp tönk re nem tette. Halála megrázk a kor osztályharcosait és a szimpatizánsok sóik ezres táborát: a proletariátus nagy zíve magába fogadta őt. Az- >ta ő a szocializmust építő egész magyar nép hőse már... F. M Somogyi Néplap I 3