Somogyi Néplap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-26 / 227. szám

INGATLAN Kaposfői, Posteleki hegyrészben 1200 n-öl szőlőterület, présház­zal, terméssel eladó. Buszmegálló 3 perc. Cím: Kaposvár, La­borfalvi R. u. 8. szám. _________________(0433) C saládi ház beköl­tözhetően eladó* Be­leg, Dózsa u. 138. Ér­deklődni ugyanott. ________________(7867) B eköltözhetően eladó belvárosban szoba, előszoba, konyha, für­dőszoba, padlás és pincéből álló házrész. Érdeklődni: Kiss, Ka­posvár, Ady Endre u. 13. 17—19 között. _________________(99757) K özületnek eladó a város szívében 11 he­lyiségből és két ga­rázsból, szuterénból álló házrész. Irodának, szolgálati lakásnak al­kalmas: Érdeklődni 17—19 között, Kiss, Kaposvár, Ady Endre U. 13.___________(99758) G YÁSZJELENTÉS Szeretett édesanyánk, anyósom, nagymamánk özv. molnár gaborné 63 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése folyó hó 27-én, szerdán 12.30 órakor lesz a Nyugati teme­tőben. A gyászoló család. (99942) köszönetnyilvánítás őszinte tisztelettel mondunk kö­szönetét kedves rokonainknak, ba­rátainknak, ismerőseinknek, a S. ketek Általános Iskolája és Neve­lőotthona, valamint a Somogyjádi Községi Tanács dolgozóinak, akik drága édesapánk, ID. GALAMBOS GYÖRGY temetésén részt vettek, és fájdal­mas gyászunkban együttérzésükéi nyilvánították. A Galambos test­vérek. (99: Társasházban Ka­posvár, Virág u. 14. alatt összkomfortos garzonlakás beköltöz­hetően eladó. Érdek­lődni 17 órától. I. em. 1-ben.___________(99708) K étszobás előszobás. két konyhás, spájzos ház, gazdasági épüle­tekkel eladó. Somogy- aszaló, Rákóczi u. 11. ______________(99799) K étszobás ház sür­gősen eladó. Kiskor­pád, Hunyadi u. 8. _________________(99813) S zoba-konyhás ház 300 n-öl telekkel el­adó. Felsőmocsolád, Üjhegy 5. sz. • (99783) Kétszobás kertes családi ház eladó. Ka­posvár, Kölcsey u. 26. _______________(99795) B alatonboglár, Juri- sits u. 10. szám alatti ház, melléképületek­kel eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap. (7886) Tab, Petőfi S. ut 22. szám alatti családi ház beköltözhetően el­adó. Érdeklődni 17 óra után._____________(7880) K aposváron, Egye- nesi úton 384 n-öl házhely eladó. Érdek­lődni: Komló, Fürst Sándor u. 7. Horváth András._________(99860) E ladó vagy elcserél- h e tó budapestire ka^ "Vosvárl haromszöbás, összkomfortos családi ház beköltözhetően és két db 225 n-öles te­lek, építési engedél­lyel és rajzzal. Cím a kiadóban.________(0484) K aposváron, Balla­kúti utcában 400 n-öl házhely eladó. Érdek­lődni: Simonfa, Kos­suth Lajos u. 23. va­sárnap, helyszínen. (99896) 520 n-öl szőlő eladó, terméssel együtt is a Nádasdi dűlőben. Cím a kiadóban. (0493) Marcaliban a Jókai utcában 400 n-öl köz­művesített telek meg­osztva is eladó. Ér­deklődni : Adamecz, Marcali, Széchenyi u. 36. vagy Almos László, Gölle. (0508) JÁRMŰ Keveset használt S 100-as Skoda sürgősen eladó. Érdeklődni Nagyatád, Munkácsy U. 16. (7871) IG rendszámú toló­tetős Wartburg 12 000 km-rel eladó. Érdek­lődni munkaidő alatt 113-35/97 telefonszá­mon, munkaidő után Kaposvár, Damjanich u. 6/b. I. emelet 1. (0527) Wartburg gépkocsi 900-as jó állapotban műszaki vizsgázott, betegség miatt eladó. Tab. Vörös Hadsereg u. 14, ____________(7905) F ehér 601-es Trabant Igényesnek eladó. Ér­deklődni: Fábián, Ka­posvár, Május 1. u. 8. sz., emelet.______(0480) O ldalkocsis Pannónia eladó. Kaposvár, Ár­vaház u. 37/b. 16 óra után. (Tüskevár.) ________________(99855, I R-es 500 km-es Tra­100 000 Ft kp + OTs átvállalással, társas vagy szövetkezeti la­kást vennénk. C kiadóban. (0483) Másfél szobás g«zuo tanácsi lakásomat na­gyobbra cserélném. Ajánlatokat: 99872 számra a hirdetőbe. _______________(99872'. K aposvári másfél szobás étkezős, gázos, első emeleti lakáso­mat elcserélném na­gyobbra. Kertes előnyben. Telefon: 14- 973 este. (99897) Közgazdasági techni­kumi végzettséggel, több éves adminiszt­ratív gyakorlattal olyan munkahelyet keresek, ahol hozzájá­rulnak mérlegképes tanfolyamon való to­vábbtanulásomhoz. Tsz is lehetséges. Ajánlatot «-0514-« szám- ra a kiadóba. (0514) Ipari mérlegképes könyvelő férfi, 21 éves számviteli gyakorlattal munkahelyet változ­tatna. Ajánlatokat: 99925 számra a hirde­tőbe. (99925) EGYÉB Kérem azt a sze­mélyt, —árki- - - sreptem— oer 25-én de. 11 óra körül tévedésből a Mártírok téri Ke­nyérboltból fekete bőr pénztárcámat elvitte, jutalom ellenében ♦Ebédjegy« jeligére a kiadóba szíveskedjen leadni. __________(03313) 2 00 db 22 hetes Hempsir vagy Szek- száling jércét vennék. Ajánlatokat: 99740 számra a hirdetőbe. Fiatal, iskolázott há­zaspár életjáradékra vállalna idősebb sze­mélyt, illetve házas­párt. Levelet »Keve­sebb készpénz, maga­sabb havi juttatás« Jeligére a kiadóba. Eladó Kaposváron a Móricz Zsigmond ji. 59. számú ház, ugyan­ott egy Tátrán motor- kerékpár jó állapot­ban______________(0434) Idős férfi gondozását vállalja fiatal házas­pár. Lakás szükséges. Leveleket »Rendes, tiszta- jeligére a sió- foki hirdetőbe kérem. Kétéves kortól kis­gyermek gondozását vállalom saját lakáso­mon október x-vel. Aj ánlatokat: »Páz­mány Péter utca- jeli­gére, 99811 számra a hirdetőbe. _______(99811) T v nagyító előtét, paróka, arcmasszíro­zó eladó. Telefon: 11-298.___________(99816) K erítésfonatot rAin- den méretre készítek 300 cm magasságig. Hozott anyagból bér­munkát is vállalok négyzetméterenként 5 forintért. Megrendelé­sét díjtalanul elszál­lítom. Kaposvár, Do­bó u. 27., Skobrák. Telefon: 12-147. délu- tán 2-től. Első osztályú réti széna sürgősen eladó. Érdeklődni: Simonfa, Ady E. U. 21. (99886) Tízhetes bikaborjú eladó. Szenna, Rákóczi U, 32.____________(99894) Kitűnő állapotban lévő fényezett háló­szoba bútor és mini- kalor olaj kályha el­adó. Megtekintheti mindennap 17 óra után. Kaposvár, Öá- mán Kató u. 9. sz. (998'­V ALBÉRLET Bérbe vennék üres szoba-konyhás, esetleg fürdőszobás lakást ok­tóber 1-vel, körülbelül 1 évre. Ajánlatokat: *«•99803- számra a hir­detőbe. (99808) Fiatal házaspár gá­zos, vagy központi íű- téses szobát keres konyha és fürdőszoba használattal. Farkas. Kaposvár, Dimitrov u. 2. (99789) Modern bútorozott szoba, fürdőszoba használattal, egy igé­nyes férfi vagy kettő diáklány részére ki­adó. Kaposvár, Dimit­rov u. 50. (0461) GÉP ÉS SZERSZÁM Sfkkötőgép 8-as, el­adó. Kaposvár, Hon­véd u. 30. 17 óra után. Orbánná. ________(99702) 7 /80-as síkkötőgép el- -adór llapoarér. Május 1. u. 18.________(99796) K aposváron a kaposíüredl város­részben, Vörös Hadse­reg u. 32. sz. alatti HÁZ 1180 n-öl telekkel, gaz­dasági épületekkel, beköltözhetően ELADÓ. Érdeklődni: naponta lehet a termelőszövet­kezeti Irodánál Ka- posfü reden. (99849) Moat érkezett Napfény lakószoba, Kanizsa lakószoba, Tulipán 2 személyes beverő. Varia 1 személyes heverő, Klára és Erika konyha. Várja kedves vásárlóit a »Köp-Ka. Afész Tamási Lakberendezési Áruháza. (9799) ELADÓ bánt, CN-es Steyer Puch, 2 db 5,50x12 új Semperit gumi eladó László. Mosdós. _______________(99854' M oszkvics 408-as sö­tétkék 45 000 km. el­adó. Kaposvár, Dimit­rov u. 7/a. (99338) Moszkvics személy­gépkocsi eladó. Meg­tekinthető : Kaposvár, Latinca Sándor u. 7. (0459) Kétezer db bontott tégla eladó. Kaposvár, Kanizsai u. 42. (0493) Eladó: szőlőprés szőlődaráló, 160 literes és kisebb boroshor­dók. tőtike, íertályos szapulóhordó, 200 kilós mázsa, kis kézi kocs., 3 lábú kézi kukorica­daráló. viharkabát, uj bórcsizma 43-as, h.osz- szú műbőrkabát, zsí­ros bödönök, nagy uborkás üvegek és fo­nott demizsonok: 5. 10. 15 és 20 literesek. S'ő- fok, Mészáros Lőrinc U. U. (UáOÍ) 1 db 900-as Wartburg motor és 1 db 1 lóerős villanymotor Megtekinthető: Szol­gáltatóipart Szövetke­zet, Kaposvár. Május 1. u. 57. sz. alatt. (0793) ÉRTESÍTJÜK tisztelt ügyfeleinket, hogy 1972. október 2—10-ig a KAPOSVÁRI TELEPÜNKÖN leltározunk. A leltározás ideje alatt az áru ki- és beszállítása (nyersbőr kivételével), a, haszonvas értékesítése SZÜNETEL. Nyugat-dunántúli MÉH Nyersanyag-hasznosító Vállalat- (9790) FIGYELEM! ÉRTESÍTJÜK T. VEVŐINKET, hogy vállalatunk október 1-től 15-ig növényvédőszer-szakmában leltározást tart Leltározás alatt az árukiadás szünetel, sürgős igényeikkel társvállalatainkat szíveskedjenek fölkeresni! A Kefe- és Műanyagipari Vállalat azonnal felvesz egy férfi marós szakmunkást egyműszakos beosztás­ba, továbbá nyugdíjas fűtőt kazánfűtői vizsgával, több műszakos beosztásba. Fizetés megegyezés sze­rint Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, szombat kivételével mindennap reggel 8 órától du. 16 óráig. _____________________________________________(99864) A MEZŐGÉP Kaposvár 5. sz. Gyáregysége, Tab felvételre keres 4P — számviteli csoportvezetői munkakörbe: mérlegképes könyvelői képesítéssel vagy 5 évet, számviteli vezetői gyakorlattal rendelkező dolgozót; — épületgépész technológust közép- vagy felsőfokú végzettséggel; főként víz-, fűtés-szakterületi jártassággal. A jelentkezéseket írásban kérjük. (9776) Dolgozókat alkalmaznak Szakképzett szakácsnőt és kony­hai dolgozót, valamint földszinti és emeleti cserépkólyhákhoz fűtőt keresünk, lehet nyugdíjas is. Bé­rezés a rendelet szerint. Földszinti kályhák után: 50 Ft, emeletenként 5 Ft-tal emelkedik. A jelentkezé­seket »9809«. számra levélben a kiadóba kérjük. (9809) A Central Vendéglátó Vállalat keres, általános műszaki ismerettel rendelkező gyakorlott műszaki csoportvezetőt balatoni kiren­deltségére. Jelentkezés a balatoni területi irodán, Balatonlclle, Köz­társaság útja 4., vagy a vállalat munkaügyi osztályán Budapest VIII., Nagyfuvaros u. 23. szám alatt. (1332) A Nyugat-dunántúli MÉH Nyers­anyaghasznosító Vállalat éjjeliőrt keres.. Jelentkezés: Kaposvár, Achim András u. 24. (9813) Tengeri szárításához női és férfi munkaerőket felveszünk. Nappali- és éjjeliőröket ugyanott felve­szünk. Jelentkezés a Nostránál. ________,(9815) G yermek és Ifjúságvédő Intézet, Kaposvár, Április 4. u. 2. keres azonnali belépéssel 1 fő fűtőt, cse­répkályhák fűtésére. Fizetés meg­egyezés szerint. Jelentkezés az in­tézetben 8—12-ig. (998. t A Kaposvári Állami Gazdaság kisiváni sertéstelepére sertésgon­dozókat fölvesz. Lakást biztosítani nem tudunk. Jelentkezni lehet Kisivánban, a telepvezetőnél. (9814) MAI m műsor VÖRÖS CSILLAG: 5 és 7 órakor: MELODY. Színes zenés angol film. (IX. 27-ig.) SZABAD IFJÜSAG: De. 10 órakor: A FEHÉR APA CÁK TITKA. 16 éven felülieknek. 4 és 6 órakor: FIATALOK. Szí nes, szinkronizált szovjet film. 8 órakor: SERAFINO. Színe? olasz—francia film vígjáték. 16 éver felülieknek. (IX. 27-ig.) SIÖFOK, (teremmozi): 7 órakor: GRAMIGNA SZERF TŐJE. Színes bolgár-olasz film 16 éven felülieknek. TELEVÍZIÓ Budapest 8.05—12.15: Iskolatelevízió. 13.10— 17.00: Iskolatelevízió. 17.23; Műsor- ismertetés. 17.25: Hírek. 17.30: Kuckó. 18.00: Pillantás a sportvi­lágba. 18.25: Félóra a családról. 18.55: Kétszer született. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kék fény. 21.00: Nyitott könyv. 22.15: Tv-híradó, 2. kiadás. Jugoszláv tv 17.15: Magyar nyelvű kulturális panoráma. 17.40: Kis világ. 18.30: Harminc nap a tudományban. 19.15: Tartalékosok. 20.30: Fény­szóró. 21.15: Marcus Welby. Film­sorozat. Osztrák tv 18.00: Angol nyelvlecke kezdők­nek. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.20: Az ORF ma este. 2-0.06: Sporthírek. 20.15: Mi vagyok én? Vidám műsor. 21.05: Riportműsor. 22.20: Tv-híradó. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Buda­pest és a vidék kulturális prog­ramjából. 8.18: Színes népi mu­zsika. 9.00: Harsan a kürtszó! 9.35: Ruggiero Ricci Paganini-cap­rtccókat hegedül. 16.68: Hírei:. 10.05; Iskolarádió. 10.30: Rahmant- nov; A fösvény lovag. 11.40: Tóth Ferenc feldolg.: A Duna mentén. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30; Reklám. 12.35: Melódiá­koktól. 13.45: Törvénykönyv. 14.00: Xoltay Valéria énekel. 14.09; Az Archimedes-kráter. 14.49: Éneklő , ifjúság. 15.00: Hírek. 15.10: Buffo- áriák. 15.24: Rádióiskola. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16;05: Liszt- nűvek. 16.39: Választási harcban ;z amerikai gazdaság. 16.49: Az Hő népdal. 17.00: Hírek. 17.05: Beethoven-zongoraművek. 17.45: A nemzedékváltás próblémái egy gyermekorvos szemével. 18.00: Könnyűzenei híradó! 18.30: A Sza­bó család. 10.80; Esti • krónika. 19.25: Népzenei Magazin. 20.05: Mó­ricz Zsigmond művei. 21.15: Hírek. 11.18: Félóra sanzon. 21.48; Tor- misz: őszi tájak. 22.00: Hírek. Kb. 22.15; Sporthírek. 22.20: Ázsiai arc- képcsarnok. 22.30: Kodály Zoltán, az «-önkéntes őrsereg« tagja. 23.07: Tánczene öt országból. 24.00: Hí­rek. 0.10—0.25: Rossini: Otelló.— részlet. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: A századforduló operáiból. 9.00: Hírek. 9.03: Kórusok magyar köl­tők verseire. 9.20: Boross Lajos népi zenekara játszik, Fekete Má- ~ia énekel. 9.53: Könyvek, tájak, emberek. 10.00: A zené hullám­hosszán. 11.45: A búvárállatok tit­ka. 12.00: Szimfonikus zene. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Randevú — . kettőtől hatig... 18.00: Hírek. 18.10: Európa belül­ről. 18.40: Éneklő világ. 19.05: Ide­gen nyelv — anyanyelv. — 19.20: Richard Strauss: Ariadne Naxos szigetén. 19.45: Üj könyvek. 19.48: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika n. 20.25: David Ojsztrah és Paul Badura—Skoda Mozart- hangversenye a bécsi ünnepi he­teken. 21.35: Nóták. 22.00: Hang- lemezgyűítők húszpercé. 22.20: A koldusdiák. 23.00: Hírek. 23.15: Händel- és Bach-művek. 24.00— 0.10: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.10: Papa. adjál tíz forintot! 18.25: Berlioz: Rómeó és Júlia — drámai szimfónia. 20.05: Lili Ivanova és Muszlirh Ma* •gomajev dalokat énekel. 20.30: Külföldi tudósoké a szó. 20.45: Placido Domingo énekel. 21.14: A dzsessz kedvelőinek. 21.29: A Rádiószínház bemutatója. A kerék. 22.17: Kamarazene. 23.00—23.15; Hí­rek. Közgazdasági technikumi végzettséggél, kereskedelmi gyakorlattal rendelkező munkavállalót áruforgalmi előadói munkakörbe alkalmazunk azonnali belépéssel, önéletrajzot és az eddigi tevé­kenységet tartalmazó írásbeli ajánlatokat a következő címre kérjük: Somogy—Zala megyei Vas- és Műszaki Nagykereske­delmi Vállalat, személyzeti előadó, Kaposvár, Zalka Máté u. 18. sz. (99877) Az Elegánt Május L Ruhagyár Karádi Telephelye új üzemrészének beindításához felvételt hirdet térti és női szakmunkások, betanított munkások részére koníekciómunka végzésére. Jelentkezés: mindennap 8-tól 16.30-ig a telephely felvételi irodáján.' (9766) Építtetők! Figyelem! Kiskorpádi Tüzelő- és Épitőanyag-telepünkön nagy választékban kaphatók: ajtók, eternit csövek, ablakok, burkolópala, redőnyök, tetőcserép, fenyő fűrészáru, színes kályhacsempe. faragott és gömbía. mozaiklap, vb-gerenda, hordozható cserép olajkályha. vb-áthidaló, kirakatüveg, bélcstest, farostlemez, beton kútgyűrű, szigetelőlemez. hídeső, bitumen stb. hídpadló, KISKORPADI TELEPÜNKÖN Jö MINŐSÉGŰ SZENEK NAGY VALA$ZTEXBA> Jön a tél! Sürgésen szerezze be TÜZELŐJÉT! TÜZELŐ- ÉS ÉPÍTŐ ANYAG-TELEP. Kiskorpád Telefon: 2.

Next

/
Thumbnails
Contents