Somogyi Néplap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-23 / 225. szám
/ Roma-hegyi meditáció A zt hiszem, válogatnom kell a hasonlatok között. Innen, a Róma- hegyről eszébe jut az embernek, hogy ez tulajdonképpen Kaposvár Budája. De mit szólnak ehhez a donneriak, akik azt mondják, hogy az a Buda, sőt az Kaposvár Rózsadombja. Most már csak az hiányzik, hogy eszébe jusson a Kecel- hegyiekrfek, hogy ott van Kaposvár — Tabánja ... Furcsa lokálpatriotizmus ez így, nemde? Büszkék vagyunk arra, hogy a mienk, s közben vért izzadunk, hogy hasonlítsuk valami olyan Nagyhoz, Igazihoz ... A hatvanezres Kaposvár valóban nem Nagy, de azért Igazi Legalábbis azt szeretnénk, ha igazi, még igazibb lenne. Minek akkor mindig mással, valamifajta »fővárosi« léptékkel vagy mértékkel mérni?! Tulajdonképpen felül kellene vizsgálni egynémely vonatkozásban lokálpatrióta érzelemkészletünket. (Azt hiszem, némiképpen kihatna ez tetteinkre, vagy legalábbis városszeretetünk megnyilvánulására.) Talán nem is hiszik, milyen sokan járnak ide, erre a patinás Róma-hegyre! Látok itt öreg párokat kéz a kézben sétálni a lombjukat hullató fák alatt. Látom, ahogy fáradt lábuk beletúr az avarba, az őszi szél felröppenti előttük a sárga leveleket. Látom a békésen, szépen ballagó kaposvári öregeket, látom, elégedettek a csekélyke őszi nappal, nem haragszanak a köhögtető ködre ... Talán még becenevet is adott öreges kedélyük a fapadnak (pádból egyébként több is lehetne), végigsimítja tekintetük a templomfalat, a zöld mohalepte szobrokat. Ute hadd mondjam meg: egy kicsit haragszom is rájuk. No, nem nagyon, legföljebb korholó mérgeskedéssel. Mert tudom, hogy bennük megfogalmazódott, felraktározódott a Róma-hegy szeretetének minden valutája, szeretik is — csak éppen zsörtölődő zsugorisággal megtartják. Megtartják, és nem tudják, nem akarják átadni a fiatalabb nemzedéknek. Vagy átadnák, de a fiatalok vonakodnak szeretni a Ráma-hegyet? Az itteni őszt, az itteni csendet? Érdemes lenézni, mert innen lehet átfogni teljességében a zselici domb nyúlványairól induló, az észak-somogyi síkságra terpeszkedő dunántúli várost. És lehet szeretni is. Ügy is, hogy ott lent sem szidjuk mindig rossz útjait, zsúfolt autóbuszait, tömött (vásárlóval, s nem mindig áruval tömött!) áruházait. Innen mint egységes látványhoz is hozzátartozik az új perem. De jó lenne, ha futná lokálpatriotizmusunkból arra is, hogy megsokszorozzuk ezt az érzelmiséget, hogy láncreakciót szüljön. Észrevehető, hogy büszkék vagyunk »közmondásos« lokálpatriotizmusunkra, így nyilatkozunk alkalmasint a rádióriportokban, újságcikkekben. Félő azonban, hogy hovatovább olyan aranytartalék lesz, melvet — ha újabb nemzedékekben nem töltődik fel — könnyen felélünk. Igen ezt a pedagógiai hazafiságnak mondja. Meg ^zt is mondja — és mondjuk —, hogy ennek a hajszálgyökerei a közvetlen környezet szeretetében, tiszteletében erednek. D e így van-e? Nagy csomó fiatal házaspárt ismerek, akik jártak már a tengerparton, a Tátrában — de még egyszer sem jöttek el ide, a Róma-hegyre. Tudom, most sokak szájára mosoly szalad, hogy naiv gondolat ez így. Igaz, naív, de talán van benne egy kis igazság. És talán még több igazság lenne benne, ha azon is törnénk a fejünket, és lokálpatriotizmusunkból, arra is futná, hogy vonzóbbá tegyük e környéket. Mondom, innen szépen kitárulkozik a város. Ott, ahol a szögletes-szürke épületsor megszűnik, egy zöld sáv, aztán jön a városperem. A sokat emlegetett tegnap még Toponár, ma már Kaposvár. Vajon kaposváriak-e ők? Jaj, de hányán elmondják ta- máskodva, hogy attól még nem városrész (minőségi értelemben) sem Toponár, sem Füred, hogy Kaposvárhoz tartozik közigazgatásilag. Az urbanizációnak legföljebb feltétele egy-egy közigazgatási intézkedés. És nem is mindig a pont az i-n, hanem gyakran a kezdet kezdete. Ezek a városrészek nem attól lesznek urbánusak, hogy a kiskert meg a gyöpös udvar helyére bérházakat képzelünk! Sokkal inkább attól, hogy hozA Nemzetközi Népzenei Tanács munkabizottsága Svájcban, valamint Csehszlovákiában tartott ülése után harmadik tanácskozását — a Magyar Tudományos Akadémia népzénekutató csoportjának rendezésében — a híres Bod- rog-parti iskolavárosban, Sárospatakon tartotta meg. Az ötnapos ülésszak tegnap ért véget A tanácskozáson a munkabizottság magyar, valamint az NDK-ból, Lengyelora város történelmi múltja. Amihez hozzátartozik a nagyapák megsárgult fényképe meg a régi periféria is. De tartozzon hozzá — érzelmi kötődéssel is — a mai város- perem. A tegnap vidékről beköltözött család is. Az már régi dolog, hogy a város nemcsalt nagyságbeli, hanem minőségi különbséget is jelent. (Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy a városi ember különb.) De már a földesúri földekről menekülő középkori parasztok is hirdették: »A városi levegő szabaddá tesz.« Nos, ha mostanában nem is szabaddá kell tennie a városi levegőnek; szellemiekben nagyobb gazdagodási lehetőséget jelent. De ez a gazdagodás nem lehet érzelem nélküli. És sajnos ebből a gazdagodásból hiányzik mége város urbánus hagyományainak népszerű rajza is. Hiányzik a polgárélet, a munkásélet, az iparosság »folklórja«. Nem egy somogyi község példát adhatna a feldolgozásban. És nemcsak a feldolgozást — a Somogybán oly szép eredményeket felmutató honismereti munkát — hiányoljuk, hanem ennek kamatát is. Azt, hogy mindez hazafiságra váltódjon a köznapi valóságban. Azt, hogy ettől jobban szeressük Kaposvárt. Azt, hogy ne lokálpatrióta voltunkba szeressünk csak bele. Azt, hogy holmi fővárosimádattól vezettetve ne azért tartsuk patinásnak a Donnert, mert az a mi Rózsadombunk (egyébként sem az), vagy a Róma-hegyet, mert ez a mi Budánk. szagból, Csehszlovákiából, Jugoszláviából, Belgiumból, Svájcból, Kínából és az NSZK-ból érkezett tagjai ismertették kutatásaik eredményét. A részvevők 18 előadás alapján vitatták meg elsősorban a középkorból, valamint a reneszánsz idejéből fennmaradt dallamkincs és szöveg- változatok históriai eredetét, azoknak a népdalok kialakulására gyakorolt hatását zá tartoznak ahhoz a fogalomhoz, amelyet úgy hívunk: Kaposvár. Mert ez több, mint elnevezés. Nemcsak tényközlő nőmén, hanem egy több tízezres közösség gondjaival meg ünnepeivel, mindennapos tragédiáival meg örömeivel. Változó arcával és azokkal a megszokott és megszeretett vonásaival, melyeket úgy hívunk: T udom, a céntenáriumi készületek sok értékes kezdeményezést ígérnek, hoznak. De úgy vagyok ezzel, mint gyerekkoromban a karácsonnyal. Jó lenne, ha már előbb is lenne egy kicsit karácsony, meg jó lenne, ha utána is jutna mindennapra a karácsonyból. Egy kiskarácsony. Azért a napján még nagyon szépen ünnepelhetünk. Tröszt Tibor Sárospatakon befalazta tanácskozását a Nemzetközi Népzenei Tanács munkabizottsága Szüts Dénes i ...............................Imi... 1 i m mmtm-nmm Ö ngyilkosság a Kaszinó utcában? 7*. Kis híja, hogy mindjárt a tengerbe nem fordult. Egyik iába a combhajlatától a lábfejéig a vízbe merült, kezével pedig görcsösen kapaszkodott a csónak peremébe, de azt vékony falemezből készítették, s félő volt, hogy letörik. Szász , kitűnő úszó volt. Egyetemista korában a válogatott csapatban is szerepelt, később azonban lemondott a gyorsúszásról, és ugróvá képezte át magát. Szeretett magas emelvénvről ugrani, és utána víz alatt úszni. Nem félt attól, hogy a tengerből hogyan kerül ki... Flessburger későn vette észre a feléje futó férfit, mert a motorja túlszívta magát, és jó tíz percig elbatorált rajta, mire rájött, • miért nem indul. Most már késő. Hiába rohan teljes gázzal a tenger felé, az a bamba képű firkász ott lóg a csónak végén. No, majd megtáncoltatja egy kicsit, és úgy lerázza, mintha sose látta volna. Ha kiért a nyűt vízre, két fordulatot csinál, élesen veszi a kanyart, és ez az ostoba barom úgy vágódik a terígerbe, mint egv szigony. Frisch szeme felcsillant. Mohón szívta magába a színjátékot. A ragyogóan sütő nap rövid időre eltűnt, majd újra áttört a fellegeken. A kéklő hegyek, a fehéren izzó város egyre messzebbről látszott, egyre kisebbedet a hátuk mögött. Az erdők már folttá olvadtak ösz- sze, a kikötőben levő két hajó makettnak látszott. — Frisch! — ordította Szász, hogy túlharsogja a motor ugató zaját. — Álljon meg! Ügyis vége mindennek! t Sikerült végre jobban megkapaszkodnia a motorcsónak belső peremének az ülések felé eső részén, de a teste még mindig félig feküdt csak a csónakon. Arra gondolt, mi lesz itt vele. Így fog órákon át repülni? A karja elfárad, s előbb-utóbb lebukik a vízbe. S olyan messzire lesz akkor már a parttól, hogy nem tud kiúszni. És ha a menekülőnél fegyver van? Lelövi, és ő belefordul a tengerbe? ■ Soha senki meg nem tudja, hogyan ért csúfos véget Szász Dániel újságíró. — Most meghalsz, nyomorult! — szólt Frisch, teljesen hátrafordulva, és a szeme közé nevetett. — Minek ártod magad az én dolgaimba? Te senki! Az álpatikus nagyon meg akart szabadulni fölösleges Holnap délután a televízióban Tartson velünk a zselici rengetegbe! Egy kocka a filmből. A Zselicet, a zselici embereket — a szennai Lidi nénit, a Bárdudvarnokon alkotó Gosz- thony Máriát, a fiatalokat, öregeket, tsz-tagokat és városban dolgozókat — Németh Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára mutatja be. <5 kalauzolja el a nézőt a zselici rengetegbe. Megszólalnak a filmben olyan szereplők is, akik nem ott élnek, de a Zselicről vallanak — múltjáról, jelenéről, jövőjéről. »A somogysági hegyek, szinte azon dobrai hegysor ágai, mely mint írtuk, Dobránál bejövén, miután Vas és Zala megyéket megfutotta ... Legnevezetesebb ezek közt azon ág, mely Zseliz hegyének is neveztetik, s a szigetvári járást lepi el. Zordon vidékei többnyire bikkes, cserjés, fenyveserdőkkel megrakván. Megjegyzésre méltó, hogy Somogy hegyeiben semmi kő nem találtatik, hacsak a Zseliz némely hegyfokaiban levő és szinte elmorzsolható porköveket ide nem számítjuk...« — így írt a múlt század közepén a krónikás — Fényes Elek — Somogy vármegyéről, a zselici tájról. De hogyan vall a ma krónikása, a televízió? Vasárnap délután láthatjuk a képernyőn a Tartson velünk a zselici rengetegbe! című dokumentumfilmet, a Tartson velünk sorozat második adását. Forgatás közben.... Oláh Gábor rendező és Major Sándor — somogyi származású — szerkesztő stábja júniusban kezdte a forgatást. A laboratóriumi munkák végeztével vasárnap 17.50-kor a képernyőn látjuk a filmet — velük tartva a Zselicbe. A nők szeretnek mindent kipróbálni A férfiak hűségesebbek? SZESZÉLYESEN esik az eső. Hol nekiered, hol eláll. A házak között alattomos őszi ködök terjengenek. Ez az időjárás a női frizurák legnagyobb ellensége, mégis Kaposváron, az északnyugati városrész szolgáltatóházának fodrászüzletében hatan ülnek a női oldalon, a férfi oldálon viszont egyetlen vendég sincs. Lehet, hogy véletlen? — Sajnos, nem. ügy látszik, a férfiak hűségesebbek, ragaszkodnak a megszokott helyhez és emberhez, még ha messzebbre kell is menni. Eddig például mi is főként azokból a vendégekből éltünk, akik utánunk jöttek a régi helyünkről — mondja Győréi Lászióné, aki a Petőfi téri fodrászüzletből került ide. Pillanatnyilag ő a »főnök«, de hát terhétől. Az egymáson álló, J aprócska házakra és a közeli j szigetekre nézett. Ügy látszik,! a távolságot megfelelőnek ta-| lálta. Levette a gázt, hagyta a csónakot egy darabig saját sebességétől futni, aztán berántotta balra a kormányt. A motor felbőgött. Frisch hátranézett: Szász teste zászlóiként, lengett a tenger felett, de kar- j jával kétségbeesetten kapasz-j kodott a csónak szélébe. í — Na, most jobbra — gon- ♦ dolta Frisch. Mennyire blődi dolog, hogy a pisztolyát a gépkocsiba hagyta. Most könnyű dolga lenne: egyszerűen szétlőné ennek a rohadt dögnek a fejét. Belelőne oda, a két su- , nyi szeme közé. Aztán a hűl- ! Iáját a halak megzabálnák. J ♦ Frisch ugyanazt a fordulást * megcsinálta jobbra is, majd í még kétszer balra. Szász nem esett le. Igaz, felhúzni nem tudta magát, csak mindig egy kis időre, de mint egy horogra akadt óriás | harcsa lógott a motorcsónak l végén. I (Folytatjuk.) í ezt nem mindenki fedezi föl a csinos, szőke fiatalasszonyon. — Egy főnöktől általában azt várják a vendégek, hogy férfi leaven. Lehetőleg idősebb férfi. Kétségtelen, a női »borbélyoktól« általában idegenkednek a nadrágosok. Talán, mert jobban bíznak annak ügyességében, aki maga is nap nap után borotválkozik? A fodrásznő váratlanul fölnevet. — Mi jutott eszébe? — Az az ismeretlen vendég, aki néhány héttel ezelőtt betévedt ide. Éppen egyedül dolgoztam, Marika, a munkatársam szabadságon volt. Ennek ellenére nem kellett várakoznia az illetőnek. Hellyel kínáltam, de csak a fejét rázta, jött-ment, nézelődött, bekukkantott mindenhova. Gondolatain, csak az új üzletre kíváncsi. Végül azonban kibökte, hogy a főnökre vár. Azt ugyan várhatja, mondtam neki, mert én vagyok a főnök. Gyanakodva pislogott, nehezen szánta rá magát, hogy a kezem alá üljön. A fodrászhoz csaknem akkora bizalom kell, mint egy orvoshoz. És aki megtalálta a megfelelőt, óvakodik a »hűtlenkedéstől«, hiszen kétségtelen: egy félresikerült haj vágás jó időre nevetségessé teheti a pácienst. — Szó van róla, hogy kapunk egy televíziót — mondja Győréi Lászlóné, miközben büszkén mutogatja a korszerű fölszerelést — Televíziót? — Persze. A férfiak nagyon alkalmazkodnak a sportműsorhoz. Inkább a nyiratkozást mulasztják el, mint egy jó meccset. Hát ebben lehet némi igazság. A nőknek nem kell televízió. ök anélkül is jönnek. — Mert erősebb a kíváncsiságuk. Szeretnek minden újat kipróbálni — véli Horváth Jó- zsefné kozmetikus. Nála akad is fölfedezni való. Egyedül itt található Kaposváron a Galván ránctalanító készülék. Üj találmány, s hogy mennyire igaz Horváth Józseíné megállapítása, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy én sem tudtam közömbösen továbbmenni. Ki kellett próbál- noín a masinát. Mintha csalánnal »simogatnák« az embert. Nem tartozik a legkellemesebb érzések közé, de köztudomású, a nők szenvedni is képesek a szépségért. A gyantás szőrtelem'tés például felér egy középkori kínzókamrával. Ámbár Galván készülék meg gyanta sem kell a szenvedéshez. Elég a búra alatt száradni egy forró nyári napon. Vagy parókát viselni. P. Lászlónénak is van parókája. — Ritkán viselem, csak olyankor, ha váratlanul megyünk valahová és nincs frizurám. P. Lászlóné is egyike a fölfedezőknek. Rövid, szőke hajának bámuló tövét éppen festik, de ez nem akadályozza abban, hogy »nyilatkozatot« adjon. — Eddig melyik fodrászüzletbe járt? — Egyikbe sem. Magam mostam a hajamat. Aztán szereztem egy szőke 'parókát, mert világéletemben szőke szerettem volna lenni. A paróka azonban nem alkalmas az állandó viselésre. Itt lakom három háznyira, úgyhogy amióta megnyílt ez a fodrászüzlet, ide járok. Piriké az első fodrásznőm. MIÉRT JÁR AZ EMBER fodrászhoz? Azért, hogy széppé varázsolják. Nyilvánvaló. László Leventéné szerint azonban: — A fodrász kikapcsolódást is jelent a nőknek. Az egész napos munka, főzés, takarítás, gyereklárma után »leugranak« ide, és nemcsak külsőleg cserélődnek ki. Figyelem az asszonyt, aki éppen fizet a pénztárnál. Velem együtt érkezett fáradtan, savanyú arccal, most pedig kipirultam megszépülve, ruganyos léptekkel távozik. Rezes Zsuzsa Somogyi Néplapl 5