Somogyi Néplap, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-12 / 189. szám
>y'b ▼ ItAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ■MPOS'J* Ára: 80 fillér AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVIII. évfolyam 189. szám 1972. augusztus 12., szombat Dr. Gosztonyi János látogatása Lengyeltótiban Dr. Gosztonyi János, művelődésügyi miniszterhelyettes —, Szűcs Istvánná, a KISZ központi bizottságának titkára, Bíró Gyula, a Somogy mer gyei pártbizottság titkára és Balázs Nándor, a KISZ megyebizottság titkára kíséretében — tegnap délelőtt meglátogatta a Balatonboglári ÁlA hazafiak támadása Saigon közelében Öt amerikai hadihajó veszte A Vietnami Demokratikus Köztársaság hírügynöksége pénteken közölte, hogy az elmúlt napokban öt amerikai hadihajót súlyosan megrongáltak az ország vizein. Az amerikai naszádok a VDK sűrűn lakott partvidéki településeit ágy ózták. Az amerikai vadászbombá- zók péntekre virradóra ismét bombázták a Vietnami Demokratikus Köztársaság déli tartományait, elsősorban Dong Hói térségét. A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma megbélyegezte az újabb amerikai légi- akciókat. Saigont értesülések szerint dél-vietnami hazafiak péntekre virradóra ismét nagyszabású támadást indítottak Saigon közvetlen közelében, a fővárostól mindösze harminckét kilométerre. Aknatűz alá vették a 4- számú magaslatot, amely stratégiai fontosságú a Saigont a Mekong deltavidékével összekötő út ellenőrzése miatt. A hírügynökségek emlékeztetnek rá, hogy mindössze két nappal ezelőtt a felszabadító erők Saigon közelében megfutamították a saigo- ni babrezsün katonáit és rendőreit, akiknek többek között feladatuk volt Thieu elnök nyaralójának megvédése. Saigontól 300 kilométerrel! észak-keletre Cam Ranh Bay városánál is fellángolt a harc. Itt a felszabadító erők röviddel éjfél után aknatűz alá vették az ellenség állásait, megtámadták és elfoglaltak egy rendőr- állást. Négy saigoni zsoldoskatona meghalt, többen megsebesültek. Csütörtökön folytatódtak a heves harcok- Quang Triban. A hazafiak itt is ágyúkkal és aknavetőkkel lőtték a bábrezsim csapatait és •Qung Tri, valamint Hűé között megtámadták a B—52-esek által is támogatott ellenséget. SALT- egyezmény a szenátusban Zavarban a Fehér Ház Az amerikai szenátus pénteken folytatta az augusztus 3- án megszakított ratifikációs vitáját a második SALT-megállapodásról. A vita felújítására azt követően került sor, hogy a szenátus külügyi bizottsága csütörtökön este egyhangúlag elutasította Henry Jackson módosító indítványának a Fehér Ház támogatásával hétfőn előterjesztett üj változatát is. A Nixon-kormány, amely rendkívül ellenmondásos és kínos helyzetbe hozta önmagát az általa aláirt nagy fontosságú egyezményhez sokféleképpen értelmezhető ►'•fenntartásokat« csatoló módosítás támogatásával, a hét folyamán lépésről lépésre igyekezett elhatárolni magát a balul sikerült manővertől. Éjjel-nappal ügyelet dunántúli átvevő telepeken Több mint 200 ezer vagon kenyérgabonát vásároltak fel Az esős idő elmúltával egy hete nehéz körülmények között, de teljes erővel tart a betakarítás, s vele párhuzamosan elsősorban Tolna, Baranya, Vas, Fejér, Győr és Somogy megyében az új termés átvétele. A Gabona Tröszt felvásárló és feldolgozó vállalatai minden rendelkezésre álló eszközzel segítik a betakarítást a gabona gyors, zavartalan felvásárlásával. Az átvevő telepek nyitvatartasa a mező- gazdasági üzemek igényeihez igazodik, szükség esetén éjjel nappal a gazdaságok rendelkezésére állnak. A rendkívüli helyzetre tekintettel, mint ismeretes, a Gabona Tröszt — a megyei felvásárló és feldolgozó vállalatok, a mezőgazdasági üzemek teljes szárító kapacitásának hasznosításán kívül — intézkedett a szárítógépek átcsoportosításáról. Az alföldi megyékből és Borsodból tíz nagyteljesítményű szovjet Mobil és 13 hagyományos Farmer típusú szárítóberendezést vittek a dunántúli megyékbe. A tröszt Georgetown Elítélték az Egyesült Államok vietnami A részt vevők meleg ünneplése közepette csütörtökön elfoglalta helyét az el nem kötelezett országok külügyminisztereinek georgetown-i értekezletén a Dél-Vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány, valamint Norodom Sziltanuk királyi nemzeti egységkormá- nyának küldöttsége. A délutáni, valamint az éjszakai plenáris tanácskozáson már az ö részvételükkel folyt a vita. Az AP amerikai hírügynökség párizsi jelentése szerint a dél-vietnami kormány párizsi küldöttségén keresztül máris tiltakozott a DIFK-küldöttség georgetown-i konferenciára történt bebocsátása miatt. A saigoni bábrezsim küldöttségének nyilatkozata cinikusan »Dél-Vietnam belügyei- be történt beavatkozásnak« minősíti a DIFK küldöttségének elismerését. A DIFK-küldöt,tség bebocsátása miatt eltávozott indonéziai, malaysiai és laoszi külügyminiszter közölte, hogy csupán a konferenciát hagyta el, de nem az el nem kötelezett országok táborát. Az el nem kötelezett országok georgetown-i külügymi - niszteri konferenciájának több részt vevője élesen elítélte az Egyesült Államok vietnami agresszióját. véiemériyek szerint jq fokos levegő vágódott o fűtők arcába volt Kaposváron Egyes tegnap volt Kaposváron az idei nyár legmelegebb napja. A MÁV fűtőháznál — mint azt Mészáros János mozdonyfelvigyázó megerősítette — árnyékban 34 fokot mértek. Az útra készülődő mozdonyok kazánjánál 70 fokos levegő vágódott a mozdonyon szenet lapátoló fütök arcába. Kánikulai nap volt ez a javából. Délutánra szinte elnéptelenedtek a kaposvári utcák. — »Hivatalosan« hány fokot mutatott a hőmérő? — Ezt a kérdést tettük fél Stündl Gyulának, a Kaposvári Meteorológiai Állomás vezetőjének. — 13 órakor nálunk 30,4 fok volt. Az emberek mégis ezt a napot érezték talán a legforróbbnak, noha július 9-én és lü-én ebben az időben 32, illetve 32,5 fokot mértünk. A mai meleget azonban elviselhetetlenebbé teszi a levegő nagy fokú páratartalma. A műszer 46 százalékot mutat ki... Megvan tehát a magyarázat, hogy miért a sok izzadó ember a kaposvári utcákon. De hát nem nekik a legrosszabb. A MÁV fűtőháznál tegnap délelőtt és a déli órákban hat gőzvontatásű mozdony gördült ki a fűtőházból. Amikor Drávái János mozdonyvezető es ifjabb Csongrádi István fűtő a 4035. sz. vonattal Dombóvárra indult, szinte izzott a levegő. — Megszoktuk már, éppúgy, mint a téli hideget — mondták. Kaposvár, Arany utcai téglagyár. A kemencéknél reggel bontottak. Doncsics Imre, Molnár János, Nikolics József és Uecskes János kihordók hajKánikula nal óta megállás nélkül hordták a forró téglát. A kemencék táján a levegő hőmérség- lete 45 fok volt. Magánál a téglarakásnál még több. Nem csoda, hogy gyakran ürültek a kristályvizes üvegek, s izzadtak a téglakihordók. Délig 16 ezer téglát raktak kupacokba. Akármelyik nagyüzemi konyhába ellátogathatnánk, a kép mindenütt azonos lenne. A Kapos konyhájában egész nap forogtak a ventillátorok, de a 36 fokos melegben — ennyit mutatott a hőmérő — mégsem irigylésre méltó a fehér ruhás szakácsok és szakácsnők dolga. Foglyos János főszakács, Kovács Mihály szakács, Molnár Jánosné segítőtársával együtt tegnap is úgy dolgozott, mintha nem is lenne kánikula. — A vendég üyen rekkenő hőségben is betér hozzánk, sőt talán még többen keresik fői éttermünket, mint máskor — így mondták a Kapósban, ahol a konyhán 13 készétel, 14 féle frissensült, ötfajta halétel és szárnyas — közül válogathattak tegnap délben a 200-nál több ebédet rendelő vendégek. Lehetne még folytatni a kemencéknél dolgozó pékekkel, a kánikulában posztoló rendőrrel, vagy őrt álló katonával Olykor nem is kéne messzi menni, hisz a lapot szedő nyomdászoknak sem irigylésre méltó a sorsuk a 30—35 fokos szedőteremben. Nem is olyan régen, amikor a nyár kellős közepén 10 fok körül járt a hőmérő higanyszála, talán örültünk is volna a melegnek. Most mégs.em volt kellemes. K. S. ezenkívül az ÉLGÉP-től gyors segítségként 18 Colimán típusú szárítót is átvett, ezeket ideiglenesen ugyancsak a bajbajutott megyékben állították munkába. A gabonabetakarítás kezdete óta országos mintegy 200 ezer tonna — ebből a Dunántúlon 140 ezer tonna — nedves gabonát szárítottak meg csupán a felvásárló és feldolgozó vállalatok. Ezenkívül Baranya, Győr, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyéből eddig több mint 12 ezer tonnányi magas, 17—18 százalék víztartalmú és a hosszabb ■távolságot is jól viselő búzát fuvaroztak át az alföldi megyék szárító üzemeibe. A megjavult időjárás következtében a nedvességtartalom örvendetesen csökkent — a most learatott búzatáblákról már a szabvány körüli 14,5 százalék víztartalmú termés kerül le —, s alacsonyabb a víztartalom a megdőlt és kevésbé gyo- mos táblákon is. A korábbi hetek rossz időjárásához képest az új termés átvétele kedvezően alakult Szombatig 200 ezer vagont meghaladó kenyérgabona — tavaly ilyenkor 214 ezer vagon — került a magtárakba, a tárolóhelyekre. Takarmány- gabonából a múltévi azonos időszak 21 ezer vagonjával szemben a hét végéig 23 ezer vagonos felvásárlással számolnak. Az átvett gabona, ezen belül a búza minősége, igen eltérő. Az Alföldön és az ország más tájegységein a száraz időben learatott termés 78—82 hektoliter kilogramm súlyú, megfelel a szabványának, vagy annál jobb. A csapadékos Dunántúlon az utóbbi hetekben átvett búzák hektoliter súlya viszont 73—75 kiló, de gyakori a 68—72 kilós is. Ezt alapos rostálással igyekeznek a mezőgazdasági üzemek javítani. Az elmúlt időszak rendkívüli megfeszített munkát, helytállást követelt. Az erőfeszítések nem voltak hiábavalók, az eddig felvásárolt kenyérgabona mennyisége — a szükségessé váló átcsoportosításokkal — megnyugtatóan biztosítja az ország ellátását. Belfast Gumilövedék helyett PVC golyó A péntekre virradó éjszaka ismét több bombarobbanás volt Belfastban. Nyugtalanságot jelentettek a tartomány és az ír Köztársaság határáról is. Az angol kormány, amely a jelek szerint képtelen megtalálni a válság megoldásának kulcsát, »ideiglenes intézkedésként« elrendelte, hogy az Észak-írországban szolgálatot teljesítő angol katonákat a tüntetések feloszlatása szempontjából hatékonyabb fegyverekkel szereljék fel. A katonák az eddigi gumi-lövedék helyett — a hivatalos megfogalmazás szerint — »gyorsabb és pontosabb célzásra alkalmas pvc-lövedéket kaptak, amelyeket az angol hadügyminisztérium szakértői kísérleteztek ka. lami Gazdaság területén «tó- ködő lengyeltóti ifjúsági építőtábort. A miniszterhelyettest az állami gazdaság vezetősége és a táborparancsnok fogadta, majd tájékoztatta a fiatalok munkájáról, tábori életéről. Dr. Gosztonyi János fölkereste munkahelyeiken a szőlőkötoző és címkéket ragasztó középiskolás lányokat, aikik a kora délutáni órákban már a záró- tábortűz műsorához készülődték. Hazaérkezett Fock Jené Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, aki évi rendes szabadságát a Román Szocialista Köztársaságban töltötte, pénteken hazaérkezett Budapestre. (MTI) Egyiptom Tisztogatás az ÁSZU-ban Miközben az egyiptomi parlament külön törvényt készít elő a nemzeti egység védelmére, a pénteki A1 Ahram arról számol be, hogy újabb tisztogatási kampány indul az Arab Szocialista Unió valamennyi szervezetében. A lap szerint a kampány keretében minden szinten felülvizsgálják a tö- meg&zervezet politikai kádereit, s eltávolítják azokat, akik rémhíreket terjesztenek, akik gyanakvást keltenek és lázadásokat szítanak, akik kart okoznak' a nemzeti egység ügyének és akadályozzák a forradalmi haladást. Legutóbb a múlt év derekán az Ali Szabri-féle politikai • csoport eltávolítása után hajtottak végre általános átszervezést és tagrevíziót az Arab Szocialista Unióban. Vasárnapi számunk tartalmából: LAJOS GÉZA: Közelebb az országos átlaghoz (3. oldal) LESKÓ LÁSZLÓ: Az alkoholisták gyermekkora (4. oldail) BÍRÓ FERENC: A környezet szennyezettsége Kaposváron (5. oldal) BERNÁTH LÁSZLÓ: Pillantás a képernyőre (7. oldal) BÓRA FERENC: Darány poétája (8. oldal) PINTÉR DEZSŐ: Balatoni ellenőrzés — vizen, levegőben (10. oldal)