Somogyi Néplap, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-09 / 186. szám
Ökölvívó IBV Nagykanizsán Írom magyar versenyző a döntőben Csap ellenfele Poznalski lesz Csaknem egyhetes küzdelemsorozat után ma a döntőkhöz érkezett a nagykanizsai Ökölvívó Ifjúsági Barátság Verseny- Hétfőn a késő esti órákban 44 hazai és külföldi versenyző küzdött a döntőbe jutásért,, természetesen közülük csak 22- nek sikerült. Külföldi vendégeink komolyan készülődtek az IBV küzdelmeire — ezt mutatja, hogy ma este a vendégek uralják majd a szorítót. A döntőben ugyanis csak három magyar fiúval találkozunk. Hétfőn este a magyar versenyzők közül a kaposvári Csap a pehelysúlyban a szó szoros értelmében kiverekedte a döntőbe jutás jogát. Óriási lendülettel kezdett a Dózsa öklöző a bolgár Tusev ellen, hogy visszavágjon a bukaresti EB-n elszenvedett vereségért. A végén nagyon jól jött, hogy Csap rögtön hajrázni kezdett- A második menetben ugyanis mindkét versenyző megsérült, mindkettőjüket leléptették, és a sérülésig szerzett több pontjával Csap János nyert. Így ott lesz a mai döntőben. Csap ellenfele a pehelysúlyban a lengyel Poznalski lesz. Kedden a döntő küzdelmek előtt pihentek a fiatal versenyzők. Üzemlátogatások, kirándulások színesítették a részvevők programját. Nagykanizsán nagy érdeklődéssel várják a ma esti döntőket, amelyre a mezőgazdasági főiskola sportcsarnokában kerül sorMa délután a Rákóczi pályán Videoton —K. Rákóczi barátságos mérkőzés Az NB I B-s Szekszárdi Dózsa után most NB I-es csapattal játszik hétköznapi edzőmérkőzést a Kaposvári Rákóczi, amely ma a székesfehérvári Videoton csapatát látja vendégül Kaposváron. Elég régen szerepelt Somogybán a Videoton. Annak jogelődje, a Székesfehérvári Vasas korábban egy osztályban küzdőt a K. Rákóczi elődjével, a K. Kinizsivel. Aztán a fehérváriak nagyot léptek előre a ranglétrán. Az 1971—72- évi NB I-es bajnokságban a vártnál is jobban szerepelt a fehérvári együttes, amelyben két somogyi fiú is futballozik. Kovács József (Balatonlelle) a középhátvéd, Fejes Gábor (Siófok) a beállós szerepkörben. Kovács ma nem lesz itt a fehérváriakkal, hisz az olimpiai keretnek a tagja. A Videoton nyilván pályára küldi új játékosait a kaposvári találkozónEodó Károly, a K. Rákóczi elnökségi tagja azt közölte lapunkkal, hogy a mai mérkőzésen minden újonnan igazolt labdarúgó-pályára lép. A mérkőzés 17 őrkor kezdődik a Rákóczi pályán. Ezt megelőzően negyed négykor a K. Rákóczi ifjúsági csapata az ifiválogatott tornára készülődő megyei válogatott kerettel játszik edzőmérkőzést. Somogyi sportlövész sikerek az MHSZ országos ba jnokságon Budapesten, a Mareibányi téri lőtéren rendezték meg az MHSZ országos lövészbajnokságát, amelyen rajthoz álltak a legjobb kaposvári versenyzők is- A somogyi fiúk és lányok sikeresen szerepeltek. Különösen Zsohár, aki az ifjúsági Európa Bajnokságra készül- Első helyezett lett a felnőttek között a pisztolyos Major is. Az összesített pontversenyben a Központi LK mögött az MHSZ Somogy Lövészklub végzett a 2. helyen. A kaposváriak 24 testvéregyesületüket előzték meg! A bajnokság néhány somogyi vonatkozású eredménye: Standard puska, leány, 60 fekvő: ... 3. Vadász Erzsébet 575. Sportpisztoly, 60 lövés: 1. Major Ferenc 551- Ifjúsági fiú: . •. 4. Varga Lajos 491. Ifjúsági fiú II.: 1. Zsohár József 547. Standard pisztoly, 30+30 lövés, leány I.: „. 3. Csikely Ágnes 526. Ifjúsági fiú: I.: •.. 3. Ila István 548. Ifjúsági fiú II.: 1- Zsohár József, 581,2. Németh László 558. Gyorstüzelő pisztoly, 60 lövés: Ifjúsági fiú: L: 3. Ila István 543, 4. Varga Lajos 537. Kisöbű sportpuska, 60 fekvő: •. • 4. Péter László 586. 120 összetett: ... 4. Péter László 1124. Nagyöbű sportpuska, 120 összetett: ..-2- Péter László 1108. Több szem többet lát avagy két kapitány a labdarúgó válogatottnál Amikor napvilágot látott a legfőbb haitósag döntése, mely szerint a müncheni olimpiai játékokra készülődő labdarúgó válogatottat lllovszky Rudolf és Lakat Károly dr. együttesen készítik fel, találkoztunk olyan véleménnyel, mely szerint ez a kettőség visszafelé is elsülhet. — Hogy fér meg két dudás egy csárdában? — mondta az egyik aggályoskodó, aki úgy vélekedett, jobb lenne tiszta vizet önteni a pohárba, azaz kimondani, hogy az olimpiai csapat mestere vagy II- lovszky Rudolf szövetségi kapitány, vagy Lakat Károly dr., a Tatabányai Bányász és eddig két győztes olimpiai csapat edzője. Javában folyik a labdarúgók olimpiai készülődése. Nap mint nap egymás mellett ül a kis pádon Lakat dr. és Illovsz-ky. Meg férnek 'egymás mellett. ahogy Lakat Károly dr. barátomnak sincs. Ketten kaptuk a feladatot, együttes erővel igyekszünk megoldani a problémákat, melyek korántsem lesznek könnyűek. Jelenleg — a nyári szabadságolások befejezése után egy héttel — amolyan 80 százalékos a csapat felkészültségi foka. Igazában Siófokon lépünk előszói' közönség elé. Remélem nem vár tőlünk csodát senki az első nyilvános mérkőzésünkön. — Hogy Münchenben mi lesz? Hát jósok nem vagyunk. Tudjuik, hogy a múlt kötelez. Igaz, sürgősen le kell szögezni, hogy korántsem két Siófokon dudásról van gyeit« a is a Lakat dr.—lllovszky duó fi- kispadról a válogatottak játékát. szó. Valójában az történt, hogy menet közben változott a labdarúgók olimpiai felkészülési terve. Csak nemrég vált véglegessé, hogy — más országokhoz hasonlóan — mi is a legjobb csapatunkkal veszünk részt az olimpiai 'átékokon. Korábban Lakat dr a nagyobbrészt utánpótlás válogatottakból álló válogatottal dolgozott. Mint ismeretes, lllovszky Rudolf a magyar labdarúgó válogatott szakmai irányítója volt az EB fináléban meg a VB-selejtezők alkalmával. Ez utóbbi tény lllovszky mellett szól. Ha már a nagyválogatott megy, akkor természetesen a szövetségi kapitánynak ott a helye a legjobb tizenegy mellett. Igen ám, de Lakat Károly dr. korábban megbízást kapott az olimpiai csapat felkészítésére. No meg Lakat edző nagy szakmai tudása Tokióban és Mexikóban is aranyéremhez segítette a magyar olimpiai labdarúgó csapatot. A legfőbb sporthatőságnál úgy látták, hogy a minden eddiginél nehezebbnek ígérkező olimpiai labdarúgó tornán szükség lesz a két kitűnő szakvezető munkájára, már csak a több szem többet lát elv alapján is. így jött létre a »-kapitány páros«. Mielőtt kifutott volna a pályára a válogatott, lllovszky Rudolfot kérdeztük meg a csapat felkészüléséről, terveiről, és arról, megfér-e két kapitány egy kiapadón? — A televózió nagy nyilvánossága előtt már kifejtettem ez utóbbi kérdéssel kapcsolatban véleményemet. Nincs Okom féltékenykedni, mint Az egész magyar labdarűgás tekintélyén lendítene, ha Münchenben sikerülne aranyérmet nyernünk. A csapatban megvannak az adottságok. Augusztus 9-én nyilvánosságra hozzuk, hogy kik utaznak a spanyolországi előkészületi tornára, s melyik tizenkilenc játékost nevezzük az olimpiai játékokra. A szűkített keretből csak azok maradnak ki, akik egészségileg nincsenek rendben. A mérkőzés végeztével Lakat Karoly dr. összegezte, a látottakat. — A siófoki találkozó pontosan azt hozta, amit a mérkőzéstől vártunk. Látjuk, hogy kilendül gyorsabban formába a nyári szünet után, ki melegszik be nehezebben. Az igazat megvallva, a második félidőbeli csapat játszott gördülőkényebben, ők valósitot- ták meg elképzeléseinket, vagyis azt, hogy az egyes csapatrészek között közvetlenebb legyen a kapcsolat. A közép- n-lván ne támadjon űr a védők és a támadók között. — Hogyan tovább? — Nekem ez lesz a harmadik olimpiám. Mi tagadás, jó lenne folytatni az eddigi szép sorozatot. Dehogy lennék irigy, ha lllovszky Rudi is részt kérne a sikerből. Az olimpia ügye nem személyek problémája. A magyar labdarúgás, a magyar sport nyerne azzal, ha azokat az elképzeléseket, amelyeknek reális alapjuk van, a fiúk valóra váltanák. Miért ne történne ez így? — mondotta Lakat Károly dr. Kovács Sándor REYKJAVIK A 12. játszma A baiatonboglári teniszezők győztek az M III rangadón Folytatódik az NB III osztályú tenisz csapatbajnokság. Az őszi nyitány nem volt zökkenőmentes a bogiáriaknál. A MÉLYÉPTERV elleni nyitó- mérkőzésen 3:3-as állásnál az eső közbeszólt. A vendégcsapat elutazott, így nem lehetett befejezni a találkozót. Valószínűleg nem a vörös salakon, hanem a zöld asztalnál folytatódik az első őszi mérkőzés- Minden bizonnyal a bolglária- ké lesz a két pont. Persze nemcsak a fegyelmi bizottság útján tud nyerni a Balatonbogíari MEDOSZ- A múlt szombaton Balatonboglá- ron az NB III rangadóján a Bp. Művész ellen is biztosan győzött a csapat. Randadó volt ez a javából, hisz a tavaszi idényben, a Bp. Művész pontveszteség nélkül végzett az élen, a balatonbog- láriak egy vereséget szenvedtek éppen a Művész SK-tól. A mostani találkozónak visszavágó jellege volt, s ez sikerült is. Ezzel a győzelmével Bala- tonboglár megelőzte az eddigi éllovas Művész SK-t a bajnoki táblázaton. BALATON BOGLÁR! MEDOSZ—MŰVÉSZ SK fc3 Berkes Pál, Harmath Frigyes, Dominik Sándor, Szilágyi Dezső és Horváth Lajos nyert az . egyes számokban. Győzött a Berkes—Harmath Frigyes páros is. Kedden délután Reykjavik- ban megkezdődött a Fischer— Szpasszkij sakkvilág'bajnoki döntő 1-2. játszmája. Fischer szokásához híven most is késett, 18 óra után 9 perccel jelent meg az asztalnál, s Szpasszkij, aki az amerikai nagymester távollétében ugyancsak elhagyta a termet, további 5 perc múlva tért visz - sza. A világbajnoki címre törő Fischer a vezérszárnyi futó előtti gyaloggal nyitott, Szpasszkij válaszlépése a ki- cálygyaloggal e7—e6 volt. A 7. lépésig ugyanúgy alakult a játszma, mint a hatodik fordulóban, de ekkor Szpasszkij módosított, a vezérszárnyi huszárrá! a vezér elé lépett, A 7, lepesj-g Flacher 12, Szpasszkij csak 5 percet használt fel. A későbbiekben is Fischernek kellett több idő lépéseinek megtételére, a 11. lépéstől ő 30, Szpasszkij 10 percet használt föl. A 16. lépés megtételéig Fischer 62, Szpasszkij 20 percet használt tel. Az Állami Biztosító fonyódi fiókja érettségizett nőt, adminisztrációs munkára azonnal fölvesz Gépírni tudók előnyben, SZERDA Ernőd A várható időjárás ma estig: Időnként kisebb fel- hósödés, legfeljebb néhány helyen zaporesö, zivatar. Mérsékelt, napközben megélénkülő, változó irányú, később déli-délnyugatira forduló szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 26— 21 fok között lesz, A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap S3 fok voK. — Vietnami ifjúsági delegáció. A KISZ kb meghívására hazánkba érkezett a vietnami Ho Si Minh dolgozó ifjúsági szövetség öttagú delegációja. A Nguyen The Vinh vezette küldöttség kedden tárgyalásokat folytatott a KISZ központi bizottságán a Vietnami Demokratikus Köztársaság számára felajánlott ezer fős szakmunkástanuló- intézettel-, kapcsolatos kérdésekről. — 400 süldőt vásárolt tagjaitól a mesztegnyői Ladi János Termelőszövetkezet. így egyrészt segít a háztáji gazdaságok értékesítési gondjain, másrészt növeli hízósen- tés értékesítési tervét — A Iá Irányi Alkotmány Tsz-ben az idén is a legjobb — a múlt évhez hasonlóan — a tejtermelés, a fonyódi járás többi közös gazdaságához viszonyítva. 1675 liter volt itt az év első telében az egy tehénre jutó tejtermelés, 684 literrel több a járási átlagnál. — Zöldség- és tejboltot nyit a jövő héten Kaposfön a helyi Kossuth Tsz. A szövetkezet a tejet a saját, negatív tehenészetéből, zöldségféléket pedig a 40 holdas kertészetből szállítja a boltba. — A Balaton környéki villákba és présházakba tört be a büntetett előéletű 37 éves balatonfüredi Liga János gépkocsivezető. A Siófoki Járásbíróság negyedévi fegyházra ítélte és nyolc évre eltiltotta a közügyektöl. — Boldogkőváralja és környéke Borsod megye egyik természeti szépségekben gazdag vidéke, a Zempléni hegyekben. Idegenforgalmát mindeddig akadályozta a krónikus vízhiány. Az idén a megyei tanács, az Országos Idegenforgalmi Tanács, valamint a lakosság összefogásával, anyagi támogatásával most vízmüvet építenek. — NDK-úttörőzenekar. A csolnoki úttörők fúvószenekarénak NDK-ban tett látogatását viszonozva kedden megérkezett a Komárom megyei német nemzetiségi községbe a bernsdorfi úttörők 70 tagú fúvószenekara. Az ifjú művészek két hetet töltenek Magyarországon, s fellépnek a csillebérci úttörőtáborban is. — Az ősi Saváriában augusztus 13-a és 15-e között ötödször fogadja hallgatóit a Savaria nyári egyetem, amelyre Angliából, Ausztriából, az Egyesült Államokból, Egyiptomból, Franciaországból, Csehszlovákiából, Jugoszláviából, Lengyelországból, az NDK-ból és Vas megye testvérterületéről, a Mari Autonom Szovjet Szocialista Köztársaságból várják a hallgatókat. 10 évvel ezelőtt, 1962. augusztus 9-én halt meg — 85 éves korában — Hermann Hesse, Nobel-dijas német regényíró és költő, a polgári humanista gondolat világirodalmi hatású képviselője. Teológiai tanulmányokat végzett, majd könyvkereskedő lett Bázelban. 1904-től csak az irodalomnak élt; 1921-ben fölvette a svájci állampolgárságot, s a Lugano melletti Montagnolában telepedett le. Irodalmi munkássága elismeréseként 1946-ban tüntették ki Nobcl-díjjal. Írói pályája Goethe és Gottfried Keller nyomdokain, valamint az újromantika szellemében indult. Késői fő műve az Üveggyöngyjáték (1943), amelyben Goethe öregkori utópiáját, a »pedagógiai provinciát« kelti új életre, a szellem legkiválóbbjainak nemzetközi szervezetébe, valamiféle világi »szerzetesrendbe« kalauzolva el olvasóit. Könyvében a tudomány és művészet legjobbjainak összefogását hirdette meg a legfenköllebb humanizmus jegyében. Megnyílt a Maros menti müvésztelep A Maros menti müvésztele- pet kedden a makói tanács épületében ünnepélyesen megnyitották. Az ország különböző vidékeiről mintegy 40 képzőművészt fogad két héten át a város. Lehetőséget biztosítanak az alkotó munkára, a Maros menti tájak és emberek megörökítésére. Az idei művésztelepen néhány, Romániából és Olaszországból érkezett vendég is dolgozik. — Szovjet fizikusok felfedezése. Moszkvában kedden regisztrálták a szovjet tudósok új felfedezését, a Helium—-8-at, amelynek létezését elméletileg már 1959— 1960-ban kimutatták. A Hélium—8 magját rekordernek lehet nevezni Mengyelejev periódusos rendszerében. Az izotópban két proton tart hat neutront, ami háromszorosan haladja meg a »normát«. — »Indián kongresszus« nyílt hétfőn a brazil fővárosban 15 amerikai állam képviselőinek részvételével. A szakértők súlyos bírálattal illették az őslakók gyakran előforduló fizikai megsemmisítését. — Már csapatokba verődnek a fecskék reggelente Szolnokon és környékén, s a jelek szerint gyülekeznek a költözéshez. A villásíarkű madarakat bizonyára a hűvös éjszakák és reggelek késztetik a korai mozgolódásra, hiszen a sok évtizedes megfigyelések szerint meleg időjárás esetén csak szeptemberben jelzik az ősz közeledtét. Mikrobuszok a pályaválasztás szolgálatában Az új iskolaév kezdetétől a pályaválasztási tanácsadás szolgálatába állítanak 9 mik- robuszt. A műszerekkel fölszerelt buszok alkalmasak arra, hogy segítségükkel szakemberek a megyék távoli településein vizsgálják a gyermek képességeit, s tanácsokat adhassanak arra, hogy mely pályán keresség boldogulásukat Egyelőre 9 mikrobuszt bocsátottak 15 megye rendelkezésére, Hajdú, Zala és Szabolcs kapott egy-egy önálló buszt, a további kocsikat két- ket megye közösen használja — Santiagóba utazott Németh Gyula karmester, miután meghívást kapott, hogy vállalja a chilei állami hangversenyzenekarnál a főzeneigazgatói tisztséget. A magyar karmester egy évig marad Chilében és kinntartóz- kodása alatt Chilén kívül más latin-amerikai országok zenekarát is több koncerten vezényli. — SECAM helyett PAL-t. Az olasz rádió- és televízió- gyárosok kérték a kormányt, hogy a színes televízió-adást a német PAL-eljárással oldják meg. Az olasz ipar ugyanis csak a PÁL rendszerű vételhez szükséges műszerek gyártásara rendezkedett be.