Somogyi Néplap, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-01 / 179. szám

Toponári nyár BUSSZAL AIJG húszperc- | nyi járásra esik a város köz­pontjától, s a kocsi elején a nyolcas szám mellett a táblán is így szerepel: Toponár. Köz­igazgatásilag már két éve a megyeszékhelyhez tartozik, az emberek tudatában azonban még úgy él, ahogy régebben hívták. A macskaköves műút úgy szeli át a néhai falut, mint egy életlen kés a frissen sült kenyeret. Morzsák dőlnek ki a vágás mentén, s szétszóród­nak ... Az aytóbusz végállomásával szemben a sarkon gyógyszer- tár. Az ablaküvegen belül fe­hér köpenyben két könyökével a pultra támaszkodik a gyógyszertáros: egyetlen ven­dég sincs a helyiségben. Aztán hirtelen elhatározással meg­kerüli a pultot, s felül az asz­tal lapjára. Nézi az utcai for­galmat, az elsuhanó autókat, s kicsit előrehajol, amikor egy holland rendszámú elhúz a műúton. Régi, jellegzetes falusi kis­kapu. Fából készült a keret, átlóson keresztezik benne egymást a deszkák. Mellette egy nagyobb kapu, beljebb az udvar, egy-két évtizede még a lovas kocsi zörgésétől volt hangos. A szobában modern fotelok, új bútorok, heverők, televízió, rádió és csend fogadnak. A fekete fejkendők mögül elő- villanik néha egy-egy csillogó szem, hirtelen óriásivá nő a remegő kéz. A másik szoba nagy asztalán még rajta a fe­hér terítő, a vízzel telt kancsó, a poharak. Sután meredezik az olajkályha a sarokban, nyári megszokott álmát alusz- sza, éppen úgy, mint az öreg nénikék, akik ebéd után ledől­nek egy kicsit a heverőre pi­henni, * elnyomja őket az álom. Hatvanévesek, némelyik hetven is van már, vagy még több. — A hetvenhatodik eszten­dőben járok már, nem gon­doltam, hogy ennyit megérek — mondja özv. Keszthelyi Pe­temé. A gondozónővel beszélge­tünk, de szinte minden máso­dik mondat után meg kell áll­nunk. — Nagy segítség ez nekünk, nem is lehet leírni, milyen jót tettek velünk. Mindent na­gyon köszönünk — mondja a ráncos arcú nénike, s tudom, hogy a többieknek is ugyanez a véleményük. Ha nem is mondják, arcukon tükröződik a hála, a szeretet jele. Nyáron tíz órakor már mindenki itt van. Beszélgetnek, aztán jö­het az ebéd. Utána az alvás, és három óra után hazafelé in­dulnak, megetetni a háziálla­tokat, ellátni a ház körüli munkákat. — Amióta a városhoz csa­toltak bennünket, sok minden megváltozott. Tizenkilencezer forintot kaptunk új berende­zések vásárlására. Azóta van a rádió, a televízió is — mond­ja az öregek napközi ottho­nának vezetője. S ha már a napközi otthont megnéztük, betértünk egy fél órára az óvodába is. Rossz­kor érkeztünk. A gyerekek ja­vában aludtak az összecsuk­ható kis ágyakon, s ha vala­melyikről lecsúszott a takaró, gondos kezek újra megigazí­tották a csöppnyi paplant. — Hárman vagyunk óvó­nők Toponáron. Most egyedül vagyok, mert az egyik kollé­ganőm szabadságát tölti, a másik már hazament. Másod­éves vagyok a soproni óvónő­képző Kaposvárra helyezett tagozatán. Kevés a fizetés, de szeretem a munkámat. Ez a legfontosabb — mondja Szabó Éva. Két szobában alszanak a gyerekek. Így is zsúfoltan, hát még mi lesz — vagy mi volt — télen, ha hetvenen hajtják álomra a fejüket?! — Osztott az óvoda, bár nem teljesen — folytatja a leendő óvónő —, talán szeptembertől nálunk is bevezetik az előnyö­sebb rendszert. Zárt ajtókat találtunk a művelődési házban. Plakátok hirdetik a következő filmet az ajtaja mellett. Vörös Hadsereg útja 62. Ál­talános iskola. Keskeny be­tonjárda vezet a hatalmas, nyikorgó ajtóig. Az előtér vit­rinjeiben őrsi zászlók, emlék­plakettek sorakoznak. Mellet­tük kis halomba összerakva a nyári idénymunkát végző dol­gozók szerszámai. A lépések zajától szinte kong, visszhang­zik az épület. Üresek az osz­tályok, a fekete táblákon még megmaradtak az évet búcsúz­tató feliratok. Festékszag ter­jeng a folyosókon. A termekben most sokkal kellemesebb, mint kint, még az árnyéknál is jobb. A műút mentén színehagyott a fű. Két fiatal anyuka tolja kocsiban csemetéjét, s mi lenne más beszélgetésük témája, mint a kicsik. A termelőszövetkezet iro­dájában az első, amit legelő­ször észre lehet venni: a pénz­tár. Kövér ötszázasok lapul­nak egymáshoz egy-egy fize­tés után, csak egy a baj. Akik kapják, mind öregek. Megdolgoztak érte becsülete sen, csak az idő, a kor bizony már nagyon szorít. Az átlag­életkor hatvan év, s ha mar a jövőbe tekintünk, egy kicsit elszomorító is. — Nincs nálunk fiatal mun­kaerő — mondja Bizderi Ká­roly, a szövetkezet elnöke —, mind a városba mennek dol­gozni. A ruhagyárba, a finom- mechanikába, a villamossági gyárba, de senki sem marad itthon. Kaposvárra járnak szórakozni és művelődni, mun­ka után sokan bent marad­nak, aztán csak este kerülnek haza. A művelődési házat évente tizenötezer forinttal támogatjuk ... — Mit nyújt ezért a szövet­kezetnek a művelődési ház? — A gyűléseinket tartjuk ott... vagyis a bérleti díjra megy el a pénzünk... Marad még a mozi... AUTÓBUSSZAL Toponárig két forint a jegy ára. Ugyan­annyi, mint a vasútállomástól vagy a város centrumától a Kalinyin városrészig. Rőhrig Gábor Háttal as utcának Egy-egy utca arculatát, jel­legét és barátságosságát több tényező határozza meg, de az elsőik között szerepelnek a ki­rakatok, akár esti kivilágítás­ban, akár nappali fényben. A kirakatoknak mindig megha­tározott funkciójuk volt az áruk bemutatása. Csak az utóbbi években találkozunk olyan törekvésekkel, amelyek az esztétikai igényeket is szem előtt tartják. A szép kirakat megállítja a járókelőt, és iga­zi sikere az, amikor be is csá­bítja a boltba, vásárlásra in­dítja. Ám ahány kirakat, any- nyi jelleg, annyiféle kép az utcán. Ennek meghatározója pedig a kirakatrendező, aki háttal a járda forgalmának, elmélyülten dolgozik a nagy üvegtáblák mögött kalapácsá­val, gombostűivel, nylonzsi­nórjaival. Dómján Tamás öt éve ren­dezi Kaposváron a kirakato­kat. Gyakran jár vidékre is. — Húsz-huszonkét kirakatot rendezek a megyében, és ez elég nagy elfoglaltságot jelent. Ezeket általában két-három hetenként át kell rendezni, és ha kellő gondot fordít rá az ember, időben is sok. A kira­katnak sajátos nyelve van. Pontosabban egy eszköz, amellyel az emberek érzelmei­re kell hatni. El kell találni, hogy mit szeretne a vevő. Az­az csábítani kell az embere­ket. — És a kirakatrendező el­képzelései? — Természetesen döntően befolyásolják a kirakat jelle­gét. A kereskedelmi szakem­ber és az én véleményem rendszerint nem fedi egymást, ö ugyanis minél bővebb áru­választékot szeretne kitenni az üvegtáblák mögé, én pedig a szellős kirakatokat kedvelem. Persze mindig meg lehet ta­lálni a középutat is. — Milyen kellékeket hasz­nál fel? — A természetes anyagokat részesítem előnyben. Gyakran használok öreg díszlámpákat, székeket, de kavicsot, sőt szik­lákat is. Minden anyagnak megvan a szépsége, azt kell kiemelni. Gátló, hogy a kapos­vári kirakatok általában ki­csik. Híve vagyok egy új mű­vészeti irányzatnak, az in- vairument-nek. Lényege, hogy egy üres teret szabad belátása és elképzelései alapján hasz­nál fel az alkotó. Ez válik egyre inkább — véleményem szerint — a kirakatrendezés lényegévé is. — Nyert már kirakatával versenyt? — Igen. Az úttörőmozgalom jubileumára meghirdetett ver­senyt 1971-ben. — Vannak-e kedvenc kira­katai? — Igen, néhányat nagyon szívesen rendezek. A 136. szá­mú ruházati boltnak szép, tá­gas tere van. Itt jó dolgozni. Én rendezem többele között az üvegbolt és a villamossági bolt kirakatát is. — És ha elkészül a rende­zéssel? — Kimegyek az utcára, meg­nézem, hogy milyen. Csábíta­na-e, ha az utcán járok, vagy sem. Megnézem az arányait, a színeit, és azt is természete­sen, hogy alkalmazkodik-e a ruhákhoz, a kitett árucikkek jellegéhez. — Honnan szerezte ezt a rengeteg régi pénzt, mely a kirakatban van? — Kölcsönben van nálam, a nagyanyámé. Miért, gondolja, hogy fölöslegesek a kirakat­ban? A modern vonalú ruhák kö­zött kedves színfolt a sok réz- pénz. Szép a 136. számú ruhá­zati bolt kirakata. M. A. Térképezzék fel a tennivalókat A X. kongresszus meg­állapította : »Erősíteni kell a tanácsok vezető testületéinek önállóságát, egyben növelni a testületek kommunista vezetői­nek felelősségét, hogy a párt­szervek állásfoglalásait meg­győző érveléssel fogadhassák el«. Az új tanácstörvény növelte a helyi tanácsok önállóságát, ennek kapcsán munkájuk szak­mai színvonalával szemben is magasabb igényeket támaszt, ugyanakkor megköveteli a köz­ponti célok megvalósítását. »Ezt a hármas célt kell szol­gálnia, segíteni a tanácsok pártirányításának is, persze a különböző szintű tanácsoknál más-más módon« — ahogy Te- rényi Éva a Társadalmi Szem­le 1971. márciusi számában megállapította — »Meglevő formákat, módszereket kell most továbbfejleszteni, finomí­tani, árnyaltabbá tenni«. A járási pártbizottság titká­ra a tanácsi összevonásra kije­lölt községeket járta, amikor Barcson voltam. A járási hiva­tal vezetőjével beszélgettem a tanácsok pártiráuyításáról. — Közös feladatunk a taná­csok összevonásának tapinta­tos lebonyolítása. A barcsi já­rásban huszonnyolc község van, s tizenkét tanácsi egysé­get alkot. Ebből nyolc közös, négy önálló.- A településfej­lesztés terv szerint kilenc ta­nács lesz, hét közös, kettő ön­álló — mondta a hivatalveze­tő. Némi bizonytalanságot oko­zott annak megállapítása, hova tartozzanak a közös tanácsok pártirányítás szempontjából? Ahol a termelőszövetkezetek egyesülésekor csúcsvezetőség alakult, ott ez nem jelentett gondot, másutt igen. Aztán: ahol a tsz alapszervezete — mint például Saulokban vagy Kálmáncsán*— »erősebb volt« a községi pártszervezetnél, ott tisztázásra várt: melyikük sze­repe a döntő? Nem lehet fi­[ gyeimen kívül hagyni a szemé­lyi adottságokat sem. Alaposabb felkészültséget, magasabb szintű szakmai tu­dást igényel a nagyobb helyi önállóság, s ez az irányító párt­szervek felelősségét is növeli. Meg kell találniuk azt az irá­nyítási módszert, mely a kö­rülményeknek leginkább meg­felel. — Eddig nem annyira a sa­játos munkamódszerek kiala­kítása volt a cél, hanem a tár­sadalmi és gazdasági problé­mák megoldása. Ami viszont az együttműködést illeti, a ta­nácstörvény pontosan szabá­lyozza. A községi tanácsok ve­zetői tagjai a párt csúcsveze­tőségének, így minden határo­zatról értesülnek. A csúcsszer­vezetek titkárai pedig részt vesznek a tanács végrehajtó bizottságának ülésein, tehát testület előtt képviselik a párt döntéseit. Fejlesztési ügyekben minden lényeges kérdés a csúcsszerv elé kerül, mielőtt testületi döntés születik. Csak az a baj, hogy a községi párt- szervezeteknél több a jóváha­gyás, mint a kezdeményezés — fejtette ki véleményét a barcsi járási hivatal vezetője már­ciusban, pár nappal azután, hogy a Politikai Bizottságnak a községi pártbizottságok és csúcsvezetőségek helyzetéről, munkájuk továbbfejlesztéséről szóló határozata megszületett. A határozat megfogalmazza a helyi tanácsok pártirányításá­nak tartalmát, célját és mód­szereit. Napirendre tűzte a té­mát a megyei párt-vb is. A be­számoló megállapította: a ta­nácsok szervezetének és mű­ködésének változása kihatott a pártszervek irányító tevékeny­ségére is. A községi pártszer­vezetek egy része azonban még nem ■ találta meg helyét az olyan új helyzetben, mint ami­lyen például a tanácsok össze­vonásával keletkezett. Mint a végrehajtó bizottság megálla­pította: a feladatokat nem le­het csak úgy »általában« meg­határozni. Minden szintű ta­nácsnak intézkedési terveket kell kidolgoznia a tennivalók pontos feltérképezésével. A pártszervezetek politikai irá­nyító és ellenőrző munkájában pedig az eddiginél összehason­líthatatlanul nagyobb szerepet kell kapniuk a községi párt- bizottságoknak. Helyi politika kialakítására kell ösztönözni a pártszervezeteket, hiszen más módszereket követel a közös, mást a nagyközségi tanácsok iránvítása, és eltérőek a társ­községek problémái is. So- mozvban — az aprófa'vas te- lepü'ésszerkezet miatt — na­gyobb az összevont tanácsú községek aránva. mint orszá­gos viszonylatban. Drávaszentes, Komlósd és Péterhida Barcshoz kapcsolá­sának előkészítése éppen most folyik. — Hogyan csinálják? — A nagyközségi párt- bizottság kipővített végre­hajtó bizottsági ülést tar­tott, amelyen részt vettek a három községi alapszervezeti titkár, valamint a csúcsveze­tőség és a tanács képviselői. Előzőleg megvitatták a témát az összes alapszervezet, a ta­nácsülések, a Hazafias Nép­front. Mindenütt jóváhagyták. — És a közhangulat? — Nem volt ellenvetés. A felső tagozatos gyerekeit már régóta idejárnak. iskolába. i>arcs vonzaskörenez tartoznak ezek a községek vásárlás és munkalehetőség szempontjából is. Azután az emberek látták, hogy Tarnóca csak jól járt, amikor Barcshoz csatolták — mondja a nagyközségi tanács elnöke. Amikor a nagyközségi tanács és a nagyközségi pártbizottság munkakapcsolata felől érdek­lődöm, válasz helyett letesz az asztalra egy rövid, tömör, vi­lágosan és lényegretörően megfogalmazott intézkedés ter­vet a »Magyar Szocialista Munkáspárt Barcs községi bi­zottságának végrehajtó bizott­sága, valamint a hozzá tartozó pártszervezeteknek a IV. öt­éves tervben végrehajtandó helyi gazdaságpolitikai célkitű­zéseiről«. Mellette ott a tanács operatív terve, felelősök, a ha­táridők és a tennivalók pontos meghatározásával. Koordiná­ciós tárgyalások időpontjai és az is, milyen lényeges kérdése­ket kell tisztázni ezeken a megbeszéléseken a különböző — nem tanácsi — vállalatok­kal, üzemekkel, szövetkezetek­kel. A gazdasági jellegű együtt­működési szerződések mellett azonban nem feledkeztek meg a művelődési és egészségügvi intézmények fejlesztési lehető­ségeinek vizsgálatáról sem. Barcs nagyközség ér­dekei a központi irányelvek­nek megfelelően érvényesül­nek. És ha ez így van, akkor a pártirányítás betöltötte fel­adatát. Mert nem az a lényeges, hogy hányszor találkozik a párttitkár a tanácselnökkel — bár fontos a jó személyi kap­csolat is. Az a lényeges, milyen tényeken mérhető le az együtt­működésük eredménye. Rezes Zsuzsa Szüts Dénes M ifi Iliül® i !! Öngyilkosság « a Ka szinó utcában? t — Uraim! Bizonyára finom, ♦ patinás, előkelő magánbank a ♦ zürichi Blancart-bankház. Hű- Jvös termek, svájci jóléttől igombölyded szolgák fogadják a ♦ bauxitrészvényekkel érkező ♦ ügyfeleket. A pénztárnok úr I aranykeretes pápaszeme mö­♦ gül olvassa le a suhogó ban­♦ kokat. De kinek? ... Itt me- I red ránk, magyarokra a kér- Idés! Mint tudják, a Bauxit I Tröszt Svájcban állomásozik, *a tőkés logika örök törvényei alapján, mert Svájcban nincs ♦ bauxit. A zürichi részvénytár- t saság munkahelyének elegen­♦ dő volna egy kisebb méretű ♦ fürdőszoba, megmutogatni a ♦ kíváncsi részvényeseknek, I hogy milyen is a bauxit ere- ; deti, franktalan állapotban. A termelés szempontjából per- 1 sze a Bauxit Tröszt magyar­Í * országi vállalat. A zürichi holding alapja, eltartója és ♦ alapítója a magyar nép. A ♦ svájci vállalat milliós jöve- j delmének legalább nyolcvan ♦ százaléka Magyarországról j származik, a magyar föld kin- ♦ cséből, a magyar bányászok I verejtékéből... t Szász szinte hallani vélte, J mint hujjognak, piszegnek, | tombolnak a felháborodott ♦urak. Különösen, akik kima- ♦ radtak ebből az üzletből. I — Mindjárt szolgálok ne­dvekkel — folytatta Rajniss. — ♦ 1934-ig Magyarországról hat­vanmillió svájci frank került külföldre. A részvényeknek csupán 24 százaléka maradt itthon, a többi a dőzsölő sváj­ci tőkések és magyar pratne- reik zsebébe csúszott. A Bau­xit Tröszt mesekönyvbe való jelentése szerint a bauxitter- melés önköltsége rendkívül hátrányosan alakult a szociá­lis terhek és munkabérek lé­nyeges növekedése miatt... Nos, Tisztelt Ház, nem volna tanácsos megkérdezni a ma­gyar bányászokat, hogy a múlt gazdasági évben mit éreztek a szociális jólét, és az emelkedő munkabérek áldásaiból? Pe­dig erre vonatkozó adatokat a svájci tröszt magyarországi urai is adhattak volna,.. Szász egy korabeli újság­cikk alapján folytatta az in­terpelláció további folyama­tának felidézését. ... Rajnissnak e szavai után a karzat kiabálni kez­dett: — Vizsgálatot kérünk! Vizsgálatot! A kormány mondjon le! Rajniss elégedetten tekin­tett körül, majd a lassan meg- nyugvó baloldal által kínált csendben így folytatta: — A legszörnyűbb rablógazdálko­dás folyik a magyar kinccsel. A dunántúli bauxit mindösz- sze néhány munkásnak, nem is annyira bányásznak, mint napszámosnak, azonkívül né­hány vasutasnak és kikötői rakodómunkásnak adott ke­nyeret: ugyanakkor külföldön hatalmas nagyipart lendített fel, ipari munkások, mérnö­♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ kök, szakemberek és tisztvise­lők ezreinek teremtett kultúr- egzisztenciát. A magyar föld drága adománya elvész a ... A teremben óriási zsivaj, lárma tört ki. A képviselők felugráltak helyükről, a kar­zat Rajnisst éltette. Az elnök hevesen rázta csengőjét. — Uraim! Itt az ideje — kiáltotta Rajniss —, hogy fe­lülvizsgáljuk a svájci tröszt dolgait, benézzünk a mérle­gek mögé. Javasolom, hogy a kormány intézkedjék, hogy a nemzetiszocialista Németor­szág segítségével aknázzuk ki és hasznosítsuk nagy nemzeti kincsünket. A következő ülé­sen pontos adatokkal és ne­vekkel világítom meg az év­század panamáját... Rajnissnak ezek az utolsó szavai nagy zavart keltették. Nem tudta senki, végered­ményben kivel és hova tart a képviselő. Szász többször is elolvasta Rajniss beszédét, és csak most vette észre benne a nyilván­való szándékot, tömeghangu­latot teremteni, megpendíteni az oly fülbemászó dallamokat a tőkéről, a kapitalistákról, a kizsákmányolásról, a bank­házról, hogy aztán egy újabb fordulattal a náci Németor­szág malmára hajthassa a tö­meghangulat vizét. Szász nagyon érdekesnek találta, hogy Rajniss beszédé­nek első része mesterien fel­épített mű. Akár egy szocia­lista képviselő is elmondhatta volna. Éles szavakkal rántotta le a leplet a munkásokat ki­zsigerelő, a nemzet kincsét el- tákozló tőkésekről. De mit ajánlott mindjárt cserébe? És miért?... Mi lett következő interpellációjának sorsa? (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents