Somogyi Néplap, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-03 / 181. szám

Kolumbusz útnak indult Ma már fölöttébb naív vállalkozás lenne elbeszélni egy rövid cikk keretében, mi minden történt Kolumbusz Kristóffal, amikorra 1492. au­gusztus 3-án három törékeny haj ócskán elindult nyugati irányban az Atlanti-óceánon, hogy Afrika megkerülése nél­kül Kelet-Indiába jusson. Het­venegy napi izgalmas és meg­próbáltatásokban bővelkedő vitorlázás után, 1492. október 12-én elérte azt a szigetet, .amelynek azóta San Salvador a neve. Ezzel szélesre tárta az új világ kapuját a nyomát kö­vető kortársak és utódok előtt. A saját fián kívül Velasquez, Hernandez, Cortez, Pizarro, Almagro, Cabotto, Balboa és sokan mások léptek örökébe. Az új kontinenst pedig — Ko­lumbusz halála után — Ame­rigo Vespucci nevéről nevez­ték el. 1492 — Amerika fölfedezése — történelmi fordulat az em­beriség életében. Kolumbusz abban a tudatban halt meg, hogy Kelet-Indiába találta meg a rövidebb utat. De az általa fölfedezett új világból Európába áramlott az arany és a burgonya. A kincs és az olcsó élelmiszer. Ez a kettő adott erőteljes lökést a kibon­takozó kapitalizmusnak, ami aztán átalakította a Föld .ar­culatát. Új világbirodalmak keletkeztek, óriási kiterjedésű gyarmatok, merőben új társa­dalmi és termelési viszonyok, és eközben a föld egyre zsu­gorodott«. Kolumbusznak az első útján még 71 napra volt szüksége az Atlanti-óceán átszelésére. Az első gőzhajók 10—12 nap alatt tették meg az utat, a Kéksza­lag gőzösei — például 1937-ben a Normandie — már 31 ten­geri mérföld óránkénti »óriá­si« sebességet értek el. Csak­hogy Lindbergh jóval előbbi 1927. május 20-án 33 és fél óra alatt repülte át az óceánt New Yorkból Párizsba. Órán­ként 179 kilométeres gyorsa­sággal gyűrte le a 6600 kilo­méteres távolságot. (Négy év­vel később, a magyar Endresz György 25 óra és 40 perc alatt ért Harbour Grace-ből Bicskére, ahol üzemanyag- hiány miatt landolt.) A leg­újabb repülőgépek órákra csökkentették az átkelés ide­jét, Gagarin pedig másfél óra alatt repülte körül az egész bolygót. Mindössze 480 esztendő múlt el azóta, hogy az új vi­lág ismeretes. Ezalatt kivirág­zóit; a kapitalizmus, elérte a Közvélemény­kutatás a könyvvásárlók között A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a könyvvásárlási szokások föl­derítésére érdekes vizsgáló­dást végzett. A fölmérésben részt vevő interjúalanyok át­lagos bolti vásárlók voltak. Hogyan jutott arra az elhatá­rozásra, hogy azt a könyvet megvásárolja? Mikor, hogyan, kitől, miből szerzett róla tu- .. imást? .126 vásárló válaszolt ezek- -e a kérdésekre. Tizenhárom százalékuk azt válaszolta, hogy a kirakatban pillantotta meg, tíz százalékuknak ismerősök ajánlották. Majdnem ugyan- ennyien a könyvtájékoztató nyomán fedezték l'öl, illetve az eladó ajánlása nyomán vá­sárolták meg a kötetet. A megkérdezetteknek hat-hat százaléka válaszolta, hogy ta­nulmányaihoz kellett, érdekli a téma, kedveli a szerzőt, il­letve ajándékba vette. A vá- - '“olt könyvtípusok között a birodalom vezet 39 száza­ikkal. zenitjét, és korszakos ipari forradalmával a fejlődés ha­talmas távlatait nyitotta meg. De ma már elvesztette az egyeduralmát, fölébe kereke­dőben van a szocializmus. Mi sem bizonyítja ezt meggyő­zőbben, mint az a tény, hogy elsőnek kommunista embert juttatott a világűrbe a szov­jet tudomány és technika. Az­óta a szovjet űrhajók műsze­rekkel, az amerikaiak ember­rel is megkezdték a Hold tit­kainak feltárását. Szovjet űr­állomások szálltak le a Vé­nuszra, szovjet és amerikai szatelliták közelítették meg a Marsot, és új, közös kísérletek kezdődnek távolabbi égitestek elérésére. Az eljövendő diada­lok távlatai beláthatatlanok. Mégis, Kolumbuszt fő hely illeti meg az emberiség hősei­nek Panteonjában. Annyi év­század után is elismerésre késztet bennünket bátorsága, kitartása, erélye és vasakara­ta. Ezek a tulajdonságai győz­ték le korának kishitűségét, tudatlanságát, a hatalom bir­tokosainak gőgjét és a saját matrózainak félelmét. Legelső diadala alkirállyá tette, vér szerinti utódai hercegi címet kaptak és kormányzói tisztet a gyarmatokon, amelyek kiterje­dését a kíméletlen conquista- dorok tűzzel-vassal-vérrel tá­gították. De ő maga már éle­tében megismerte a bukás gyötrelmét. 1493 tavaszán még extázisbán ünnepelte őt Spa­nyolország. Élete alkonyán vi­szont kegyvesztett lett, méltat­lanul elfeledett ember, akit meghurcolt az irigység és a hálátlanság. 1506. május 29-én, 59 éves korában fejezte be éle­tét Valladolidban. Diadalának kizárólagosságát mindmáig vitatják. Kiderítet­ték, hogy a vikingek már 895- ben és 1000-ben New Found- land, Labrador és Űj-Skócia földjére léptek. Ám a tényen ez mit sem változtat. Kolum­busz hőstette előtt az emberi­ség akkori kul túrközpont jai- ban semmi valóságosat nem tudtak az új világról. Tosca- nelli híres térképe is csupán föltételezés alapján készült, Marco Polo elbeszélése nyo­mán. A dicsőség mindenkép­pen Kolumbuszé. Híres naplóját Szerb An­tal fordította magyarra. Szerb írta meg, hogy Kolumbusz úgy cselekedett, »mint okos és bölcs próféta. De a balgatag emberek nem tudták megbe­csülni a lelki és ideigvaló ja­vakat ... Spanyolország, a kapzsiság és nagyravágyói kanmaiban, nem mutatkozott méltónak a szellemi javak­ra...« F. M. Kőszobrász kerámikusok Megtalált kincs a dombtetőn Legrégebbi adat 1270-ből A diákok közül sokan nemcsak a termelési gyakorlat, vagy az építőtáborok idején dolgoznak a szünidőben, hanem az egész nyarat munkával töltik. Kulcsár Ágnes és Gémes Ka­talin, a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépisko­la negyedikesei ezen a nyáron a Kőfaragó és Épületszob­rász-ipari Vállalat műhelyében dolgoznak a budai Várban. A kerámia szakot végző gimnazista lányok kőszobrászattal foglalkoznak, és már önállóan dolgoznak azokon a szobro­kon, amelyek a budai palotát és a fertődi Eszterházy-kas- télyt díszítik majd. BARANYA MEGYE műem­lékeinek a száma kilencszáz körül van. Somogyé ennél lé­nyegesen kevesebb. Természe­tes tehát, hogy egy újonnan feltárt rom, a fölfedezés re­ményében ásott és eredményt hozó kutatóárok, vagy újabb- kori építkezések által elfedett, történelmi értékű épületek ki­bontása figyelmet kelt. Örö­met szerez a kutatónak, újabb értékekkel gyarapítja So­mogy régészeti képeskönyvét. Dr. Birkás Ferenc, Szenyér község plébánosa 1958 óta gyűjti a községre vonatkozó adatokat. Elsősorban a hajda­ni vár (melyet a Szigetvár fe­lől közelgő török seregek megérkezte előtt felrobbantott a helyőrség) története érde­kelte, ennek érdekében búvár­kodott a veszprémi püspökség levéltárában. ' Szenyéren ugyanis Szent Borbála napja az úgynevezett fogadott ünne­pek közé tartozott. Borbála viszont a vártüzérek védő­szentje volt. Ezen az úton in­dult el dr. Birkás Ferenc, ku­tatva a várra vonatkozó em­lékeket, és jutott közben olyan adatok birtokába, ame­lyek feltételezni engedték, hogy a falu fölötti dombon épült templomnak sokkal ré­gebbinek kell lennie, mint ahogy ezt addig tudták. — Ügy véltem, hogy a templomnak legalábbis a XIV. században kellett épül­nie. A továbbiakban néhány hozzáértőbb emberrel keres­tük az igazolást a föltevésre. Amikor már bizonyossá vál­tunk felőle, hogy jó néhány befalazott, a késő román kori építészetre jellemző stílusvo­nal húzódik a vakolat alatt, értesítettük az Országos Mű­emléki Felügyelőséget. Hama­rosan a helyszínre jött dr. Walter Ilona régész, és az ő vezetésével folytattuk a kuta­tást. A régésznő feltárt négy román kori ablakot a déli és egyet a keleti falon. Ezeket a befelé szűkülő, majd közép­től ismét szélesedő, jellegzetes alakú, keskeny ablakokat a mi korábbi vizsgálódásaink is jelezték. Megtalált dr. Wal­ter Ilona a déli oldalon egy bejáratot is. Miután kibontot­ták, láthatóvá vált, hogy volt körülötte egy díszesebb, csú­csos előépítmény is, erre lehe-- tett következtetni a nyomvo­nalakból. A TEMPLOMRA vonatkozó legrégebbi adat 1270-ből szár­mazik, de eszerint már akkor is készen volt. Egy levéltári adat azt is megmondja, hogy 1333-ban egy Jakab nevű pap­ja volt Szenyérnek (vagy ahogy a korabeli följegyzé­sekben a község neve szere­pel, Zenyér, majd később Zi- nyér). Izgalmas kérdés volt annak eldöntése,, hogy egyko­rú-e a templom hajója, sek­restyéje és szentélye. A sek­Az asztalnál ketten ülnek. Előttük sör. — Drága barátom, igazán örülök, hogy látlak — szól az egyik. — Beszélj: hogy s mint? Hol töltőd a szabad­ságodat? — Hát én még nem dön­töttem. És te? — Öregem, én az idén ki­teszek magamért! Elviszem az egész családot a tenger­hez, a hegyekbe; beutazzuk az egész országot. Még az öregeket is visszük. Mind a négyet! Legyen nekik kará­csony! összesen tizenketten leszünk. — Ez igen? Csakhogy ez rengetegbe kerül. — Sebaj! Van miből! Telik az újítási előlegből. — Csak nem? — De! — Lehetetlen ... — Nem hiszed? De mi tör­tént veled? Rosszul vagy? — Ugyan, hagyj ... Csak a sör... meg ez a meleg ... Szerencsés fickó vagy! — No és te? — Én? — Igen, igen. Te hová mégy a szabadságod alatt? — Hát majd mi is elné­zünk valahová ..... Természe­S. Rudeanu: Párbeszéd tesen csak négyen. Mi az öregeket nem visszük. Nem férnénk annyian a Fiatba. — Miféle Fiatba? — Az enyémbe. Az ott ni! Látod? — mutat ki a vendég­lő ablakán. — Csak nem? . .„ Hát te már itt tartasz? — Nem nagy valami. Spó­roltunk, aztán megvettük. De mi történt veled? Sápadt vagy ... Rosszul érzed ma­gad? — Hagyj ... semmiség ... — De mintha a fogadat csikorgatnád... — Szóra sem érdemes ... Erős a sör, no meg ez a me­leg... De folytassuk; tehát Fiatod van? — Az. — Remek. Kíváncsi len­nék rá, hogy valóban a ba­rátom vagy-e. — Mit akarsz? — Csak annyit: hagyd ott­hon a gyerekeket, Z. helyettük vigyél magaddal engem és a feleségemet... a Fiatoddal. — De hát az előbb azt mondtad, hogy tizenketten mentek... — Mesebeszéd! — És az újítási előleg? — Szintén! — Na, ez nagyszerű! Át­vertél. — Át. De ne manőverezz! Mehetünk veletek, vagy nem? — Már miért ne jöhetné­tek? A vonatban mindenki­nek jut hely. — Nem a vonaton, a Fia­todon! — Miféle Fiaton? — Ami ott áll kint — mu­tat az ablakon túlra. — Hja, drága barátom, honnan tudhatnám, hogy kié? — Miért, nem a tied? — Eltaláltad. E megnyugtató tény után boldogan összeölelkeztek. Forúnotta; Baraté. Rozália restye barokk jellegű, nem valószínű hogy a késői román korban, a XIV. században épült. A szen­tély és a hajó már igen, és ebben rejlik a feltárt építé­szeti emlék je­lentősége. So­mogy ugyanis nem nagyon dicsekedhet ilyen korai emlékekkel. A templo­mot 1754-ben (más adat sze­rint 1748-ban) — mint azt a Visitatio Ca- nonica bizo­nyítja kellett — át építe­A déli falon bejárat. Valószínűleg ni. Az oklevél szerint ugyan­is az épület állapota ek­kor már »rui- nae proxi- mum«, azaz az összeom­láshoz közeli állapotban volt. ekkor falazták be a most ki­bontott ablaknyílásokat és a bejáratot. Ebben az időben fa­zsindely födte a templomot, kis tornyában negyvenfontos harang kongott. A külső és belső kutatáso­kat befejezték. Bebizonyoso­dott, hogy a most barokk stí­lusnak látszó templomot többször is átépítették (román és gótikus stílusjegyek látha­tók). A templom külső falán néhány helyen sikerült fölfe­dezni az eredeti festés nyo­mait, ami azt bizonyítja, hogy a templomot több száz évvel ezelőtt kívülről festés díszí­tette. Egyik érdekessége a ku­tatásnak, hogy a szentélyben húzott 170 centiméter mély kutatóárok »vallomása« sze­mSBm újonnan feltárt 2 ablak és a rint az altalajt korábban már megbolygatták. Valószínűleg a török időkben, és az alkalmi »régészeket« a templom alatti sírok érdekelték. EZ RÖVIDEN a szanyéri templom múltja. A fölméré­seket a Somogy megyei Taná­csi Tervező Vállalat szakmér­nökei Szabó Tünde vezetésé­vel már elkészítették. Szere­péit az 1972-es centenáriumi év során felmérendő épületek jegyzékében. Az épület hely­reállítását a közeljövőre ter­vezik, és ha ez is elkészül, So­mogy megye büszke lehet rit­ka műemlékére, amely teljes pompájában, ragyogó környe­zetben fogja feltárni a késő román kori építészet szépsé­geit. Mészáros Attila Kilenc a nyeicvanöül Nehezen járható az út. Ho­mokbuckák, esős időben sár­tenger fogadja az érkezőt Ara­nyos-pusztán. A Barcstól alig több mint tíz kilométerre eső kis település télen szinte tel­jesen el van zárva a külvilág­tól. Most asszonyok támasz­kodnak a kerítés oldalánál, a réten disznókat őriz egy fiatal fiú, s a fehér kápolna rajzok­kal díszített oldala merengve néz a távolba. Ritkán érkezik idegen a ta­nyára. A kutyák már messzi­ről megérzik az ismeretlen embert, s néha beleugatnak a puszta csendjébe. A hajdani utcákat már régen benőtte a gaz, lábszárig ér a fű, s néhol megcsillan az évente felduz­zadó Dráva vize. A család a nagy közösség része. Jól ismerik egymást az emberek, nincs titkolnivalójuk. Nem is lehetne. — Harmincöt éve lakom a tanyán a feleségemmel. Hat gyermekem volt, mind elmen­tek, más helyet kerestek. Ezer- kilenszázharminchatban kerül­tem ide, akkor nyolcvanöt család élt itt, ma már csak ki­lenc — mondja Szmolka György, a település vezetője, tanácstag. Kevesen vagyunk, nem mondhatnám, hogy jól élünk, de amint látja, meg le­het élni. Harmincöt éve veze­tem a tanyát. Régen én voltam a községi elöljáró, amikor ez megszűnt, tanácstaggá válasz­tottak. A kilenc család petróleum- lámpával világít. Megszűnt az élelmiszer és az italbolt is a telepen. Ennek már négy éve. Nem volt kifizetődő a fenntar­tása. Az emberek hetenként összeadják a pénzt, aztán egy fogattal valaki Barcsra indul megvásárolni mindazt, ami egy hetre,.szükséges. Az. átlagélet­kor negyvenöt-ötven között van, az idősebbek között tizen­két fiatal. — Biciklivel meg ahogy tud­nak a járási központba, vagy a szomszéd tanyára televíziót nézni. Ott van villany. De mi marad nekünk, öregeknek? Esténként égybegyűlik a nép, s néha reggelig beszélgetünk, mindenről. Harminchat év alatt szinte észrevehetetlenül eltűntek a házak, átvághatatlan bozót nőtt a helyükön, s magasak már a fák is. Hat lakásban él kilenc család. Alig egy év­tizede vasárnaponként még né­pes volt a kápolna, azután már csak takarították néha, ma már veszélyes a kupolája alatt tartózkodni. A hozzáépített hosszúkás épület falán, rozsda­ette bádogtáblán alig olvasha­tó az Állami Általános Iskola felirat. Az alsó tagozat mellett a felsősök oktatása is az épü­letben folyt. Csak a tábla hir­deti egykori létét. Ma lakóház az is. A tanya szélén — talán há­romszáz méter az egész telepü­lés hossza —, a régi istállóban birkák és bárányok estefelé egyszerre eresztik ki hangju­kat, s egy kicsit felélénkül a táj. — Itt egy halászmester la­kik, itt meg a juhász — mutat­ta a két gondozott kertű házat a tanácstag. — Az első soha sincs otthon. A Dráva a min­dene. Eldöcög mellettünk egy trak­tor. széles nvomot hagy maga után a homokban, melvet sok. szór heteken keresztül nem árint emberi láb. Az eső nedig betakarna, láthatatlanná vará­zsolja, kisimítja az utat. Röhrig Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents