Somogyi Néplap, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-23 / 198. szám
Adria-parti jegyzetek Ember és a tenger Együtt a színház társulata Évadnyitó Értettem, miért vágyik annyira az a fiú a Tízezer lépés című filmben a tengerhez. És én is diadalt éreztem, amikor ott, a sziklákon állva »tízezer nap fényében« láttam a hullám-ostorokkal csapkodó víztömeget. Mintha a bátyám lett volna az a fiú, aki apái cikcakkosan kanyargó sorsának beteljesüléseként eljutott a »végtelen« partjára. Evvel a tengerhez zarándoklással vált a fiú »nagykorúvá«. S talán — egy nemzet is. Vágytam a tengert én is. Azokra gondoltam még, akik száján megszületett a kifejezés: »tengernyi gond«. S arra, aki kimondta: »Navigare necesse est.« És rá, aki »egyedül hallgatta tenger mormolá- sát«. A tenger. Féltem, hogy csak a filmeken olyan mélykék. A valóság megleckézteti a tamás- kodót A tisztaság kékje ez s a mélységé. Mondják: a parti lakosok mind szép emberek. Talán attól, hogy a Szép közelében élnek. A férfiak kemények, érdesek, mint ezek a parti sziklák; a nők lágyak, mint a bársonysima víz. »Távolban egy fehér vitorla ...« Egy?.Tucatnyi. Kék, narancs, zöld vásznúak. Motorcsónakok berregése. Ekeként szántják a vizet. Csokoládészínű emberek merülnek a habokba. Szirénhang. Vagy csak egy táskarádió szól? Sirályokat tart magasban a tapinthatóan párás, kásás levegő. Mintha nem ismerne felhőt ez az ég. Negyven fok meleg. Átadom magam a hangulatnak. És akkor megszólal valaki mellettem: »A tenger olyan Balaton, amelynek nem látod a túlsó partját...« Így volt ez idefelé is. Egy orrunk előtt leszakadó vasúti sorompónál: »Akárcsak a cseri sorompó. Ez is olyan sokat várat majd?« Egy nyílegyenes, hosszú, fákkal határolt út láttán: »Olyan ez a rész, mint otthon a Böhönyére vezető ...« Falvak határában, hegyekben — emlékművek. Alakos kompozíciók és nonfiguratív alkotások. »Vajon gondolnak-e a maiak a több száz magyarra is, akik együtt haracoltak a horvát, szerb, szlovén partizánokkal ?« Sütő András írja valahol, hogy a mezőségi asszonyok más vidékre látogatván — magukkal viszik a hazai fonniva- lót. Így járt-kelt a világban az író is. És a fenti sorokból kiderül: útitársaim — több kaposvári iskola és óvoda pedagógusai — sem éreztek különben. Miközben a .tenger felé utaztatott bennünket a busz — zord szépségű hegyekből szelíd völgyekbe ereszkedve, ahol zöld kukoricatáblák követték egymást —, azt látogatták: »Vajon a hazai kukoricából lesz-e valami?« iS aztán — már a parton, a kövekből összeragasztott lakóházak előtt, ahol feketébe öltözött öregasszonyok ültek megvénült párkákként fonalat rrtorzsolgatva gyengülő ujjaik között — egyszer csak azt mondja valaki: »Akár a mi somogyi falvainkban ...« Talán éppen ezek az öregasszonyok tették lakályossá nekünk is a természeti szépségeken kívül ezt a filmfesztiválokhoz, színházi találkozókhoz, divat- bemutatókhoz szokott tengerpartot. De 'a dugig nem tömött zsebű »URIN ÉRDEMES MŰVÉSZE Élete a zene NÉHÁNY SZÖT beszél csak magyarul. Látszik: küszködik a szavakkal, keresi, próbálgatja magában a legmegfelelőbbeket, aztán mondja csak ki. Szeme villog, bozontos szakálla mögül néha elővillanak fehér fogai. Nem fiatal már, de mozgása, energiája maradandóan ifjúvá teszi. Virtuóz gyorsasággal kezeli hangszerét, keze mint a megvadult motolla jár, szinte látni sem lehet, csak érezni gyorsaságát. »Mintha nem is a színpadon lenne ...« — mondta róla valaki az előadás után. Természetesség, féktelen játékkedv, mesterkéltség nélküli őszinteség párosul tudásához. — Az apámtól tanultam meg á balalajka ősi titkainak csínját-bínját. Nagyon jól játszott ő is a hangszeren, mely most már az enyém. A szó szoros értelmében, mert nemcsak a művészetet vettem át tőle, hanem a balalajkát is nekem ajándékozta — mondja Kotkin Inokentyij egyik somogyi szereplésének szünetében. Nem is akármilyen hangszer ez, még 1864-ben készült. — Ezerkilencszázötvenhét- ben járt először Magyarországon. Mi a véleménye a magyar közönségről? — Csak jót mondhatok. Nagyon örü’ök, hogy másodszor látogathattam az önök hazájába. Zeneértő, zeneszerető közönsí V -1 te'-"'- ztam eddig mine' ' ’é. A rű '^zeg füttert : rr.'r s e:v pe" ír közön s' elf terrne'.őszö veti: en ;á szőttünk. A Marr'zr Néphadsereg Központi Művészegyüttesével léptünk feL Tizenhatodikén érkeztek vissza Svájcból. Pénteken már Balatonbogláron szerepeltek, vasárnap Kaposváron, a La- tinca Sándor Művelődési Központban mutatták be legújabb műsorukat. — Nem megerőltető a szinte mindennapos program? • — Az ember mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodik. Üj közönséget ismer meg nap mint nap. Nem lehet fáradékony, a munka, a játék, a siker, az elismerés ösztönzi ... — Ha már az elismerésnél tartunk, amikor az ön műsorát konferálták be, a neve mellett mondták: »Köztársaságunk érdemes művésze«. Mikor kapta ezt a kitüntetést? — Már hat éve őrzöm a tarsolyomban. A Turini Autonóm Szocialista Köztársaságban élek. Nálunk a balalajka ősi népi hangszer. Sokan játszanak rajta, s ha valaki igazán meg akarja ismerni hangszerét, annak bizony »jó korán kell fölkelnie«. NEGYVENHAT éves. Csak- 0 nem negyven éve vette először kezébe a balalajkát, aztán elválaszthatatlan társa lett. A zenekarban középen foglal helyet, többször játszik szólót, mókáival, ötleteivel szórakoztatja közönségét. Otthonos a' zenében, és,jól érzi magát a humor világában is. A kettő összefonódik nála. Elválaszthatatlan főszereplője a szov jet művészegyüttesnek. Élete a zene, a ritmus, a jókedv és a közönség. Nem tudna meglenni nélkülük. R. G. turisták paradicsomaként ismert olcsóbb, ám annál kellemesebb szórakozóhelyek is otthonossá varázsolják az Adria jugoszláviai partját. Helyszínmegjelölésnek elég ennyi. Érzékszerveinkhez eljutó ingereken kívül mi tehet még rokonszenvessé egy szomszéd népet? A szavak. Azok, amelyek — a közös múlt bizonyítékaként — egyeznek, vagy hasonlítanak egymáshoz. Itt) van mindjárt a szoba szavunk. Ezt értik szerbül is, horvátul is. Ismerik a kerevetet is, csak éppen »-lenyelnek« egy magánhangzót: krevet. Csaknem hozzánk hasonlóan ejtik a'pa- radicsomot. S ki ne ismerne rá erre a szóra: palacsinke? Igen, ezt mondjuk mi palacsintának. Nem kell sok fantázia a paradajza-hoz, vagy a kajsija-hoz sem. A parton fafaragásokkal teli bódék, boltok váltakoznak a a filigránokkal, azaz az ékszerüzletekkel. Ezt hamar megunná bárki. Mégis vonzzák az idegent, még ha üres is a zsebe. Mert alkudni lehet. S a lehetőség olyan a szabott árakhoz szokott vásárlónak, mint a légynek a cukor. Alkudozás eredményeként alakulnak a nagyjából reális árak. Talán, ha néhány Váci utcai modi- butikban nálunk is... Elegáns mozgású konobar, azaz — pincér — surran egyik asztaltól a másikig. Onnan német szó hallatszik, amonnan olasz. A konobar sorrendet tart. Azto szolgálja ki, aki előbb érkezett. Asztaltársaim vizet kérnek az étel mellé. A colénak túlméretezték az árát. A pincér hozza a vizet. Jéggel. Másnap két kancsó víz vár az asztalon. A konobar egészségünkre kívánja az ételt, borravaló nélkül is. Hja, ez nem a Balaton-part! Apropos, Balaton-part! Az üzletek redőnyeit még világosban lehúzzák a »magyar tenger« partján. Az Adria mellett akkor kezdődik az élet a mar- kettekben, a szerényebb boltokban. Napközben ki vásárolna? A vendégek a tenger vizét élvezik. Este és a kora éjszakai órákban vásárolnak, amikor a hőség enyhül. Van ebben számomra valami logikus. De túl ezeken az apró gyakorlatiasságokon; mit is jelenthetett a tenger látványa annak a filmbeli fiúnak? Végtelenek előtte a lehetőségek — itthon. Leskó László Véget ért a Kaposvári Csiky Gergely Színház művészeinek nyári pihenője; évadnyitóra gyülekeztek tegnap délelőtt a színház próbatermében. Laczkó Mihály rendező köszöntötte a vendégeket és kollégáit; megjelent a társulati ülésen Honfi István, a megyei pártbizottság osztályvezetője és Kocsis lAszló, a megyei tanács elnökhelyettese is. Komor István színházigazgató köszöntötte a társulat két új tagját: Vajda Lászlót, aki Miskolcról érkezett Kaposvárra és Koltai Róbertét, aki visz- szatért a Pécsi Nemzeti Színháztól. A színházigazgató bevezetőjében néhány szóval utalt az évadzáró társulati ülés néhány megállapítására, majd ebből kiindulva a színház művészi teljesítményére és céljaira, s ezzel szemben a közönség igényére. Véleményünk szerint túlzott Komor István, mikor szinte kizárólagos érvénnyel azt állította, hogy a közönség széles rétegei a giccs iránt vonzódnak csak. Ez nem jelenti természetesen azt, hogy ne ismernénk el, és ne támogatnánk a színház érthető és jogos törekvéseit a giccsel szemben. Azonban itt is korrekcióra szorul egy megállapítás: ebben a harcban ugyanis nincs egyedül a színház, illetve a mozi műsorpolitikája nem a színház ellenére van. Csak egy példa: amikor a színház a Viktóriát játszotta, a moziműsoron több színvonalas művészi értékű film is szerepelt...' örülünk és helyeseljük, hogy a színház művészi alkotómunkáját szocialista szellemben kívánja folytatni; egyben bizonyítékát adva annak, hogyan érvényesülnek a művelődéspolitikai elvek. A gyakorlat természetesen számos vitás kérdést vet föl, és a vita lehetőségével élni kell — jelen esetben is. Szólt az igazgató a múlt évad során kérdésként felvetődött rendező-színész viszonyról is. Véleményünk szerint nagyon is elevenbe vágó ez a kérdés, s nemcsak országhatárainkon belül aktuális. Örömünkre szolgál, hogy a színház művészi munkájában a rendezőszínész viszonyát többnyire alkotótársi kapcsolat jellemezte. A megyei tanács nevében Klujber László népművelési csoportvezető köszöntötte a művészeket. A társulati ülésen kézbe vehettük az évad eleji műsorfüzetet, mely a bérletvásárlóknak bizonyára örömére szolgál, mert a megszokott művésztablón túl ismerteti az évad darabjait, lényeges adatokat közöl. A tavalyi évadhoz hasonlóan a színház orosz darabbal kezd, Gorkij Éjjeli menedékhely című drámáját mutatják be először. A műsor nagy részében vígjátékot láthat a közönség. Az angol Ayckbourn két darabját először mutatják be Magyar- országon. Kaposváron Mese habbal címmel láthatja a közönség a Vígszínházban Ke- resztül-kasul címen előadott vígjátékot. Színre kerül Halász—Fényes: 12 lakáskulcs, Suassuna: a kutya testamentuma és Kellér—Schőntahn: A__ szabin nők elrablása. Operettet is láthat a közönség, Lehár Pacsirtáját. Magyar ősbemutató lesz a fiatal szerző, Petri György Martinovics című drámájának színrevitele. Két fiatal rendező »készíti« diplomamunkáját a Csiky Gergely Színházban a mostani évadban; Ascher Tamás Örkény Tóték-ját, Kertész Mihály András Moliére Tartuffe- jét rendezi. A tervek szerint stúdióelőadásban kerül színre Gyurkó László Az egész élet című műve; valamint két gyermekdarab: a Hókirálynő és a Pinocchio kalandjai. T. T. Bliccelők A somogyi Balaton-part vasúti megállói napokkal ezelőtt — még az igazi nyárban — a fővárosi villamosmegállókhoz voltak hasonlatosak: sűrűn jöttek-mentek a vonatok, s az utasok néha csak egy-egy megállónyi távolságra vették igénybe ezt a közlekedési alkalmatosságot. S úgy tűnt, némelyek ezt a rövidke utazást arra sem tartották érdemesnek, hogy a viteldíjat megfizessék... A kocsikat összekötő folyosó, mint amolyan vészkijárat, jól bevált arra, hogy a bliccelők szükség esetén eltávozzanak a kalauz által éppen »veszélyeztetett« területről. Ezt lehet csinálni egy darabig, de aztán: — Kérem a menetjegyet! Meddő kutatás-keresés, a jegy sehol. A peronon préselő- dő utasokból egyszerre szurkolók lesznek: ki azt kívánja, hogy a fiatalemberek megtalálják azt a papírdarabkát, amely most hirtelen nagyon értékessé válhat, ki meg határozottan a lebukás látványáért lelkendezik. Egy fiatalember eloldalog. A másik is menne, de a kalauz gyorsabb, lezárja a másik kocsihoz vezető folyosó ajtaját. Nincs kiút. — Kérem a személyazonossági igazolványt! Mia jertz: Iluen zöld a sáléin Nehogy azt gondolják, a filmnél a sztár a legfontosabb! A legfontosabb a cím! Persze. Hollywoodban ezt már rég kitalálták. Ezért is írtak ki nemzetközi pályázatot. Nyolcvankilencen jelentkeztek. Természetesen csak egy győztes lehetett. Az igazgató magához hivatta a címkitalálókat. — Kedves jelöltek. Mindnyájan tudják, hogy egy filmnek a címe a legfontosabb. Akármiről szóljon is, és ha a világon semmi sem történik benne, a címe okvetlen legyen megnyerő! Itt szünetet tartott. — A jó tartalmú füveknek könnyű címei' adni. De a tartalom nélkülieknek már nehezebb! Ezért határozta el a Glamour Film AG, hogy pályázatot hirdet következő filmjének címére. — Képzeljenek egy filmet, mely a salátáról szól. Igen a salátáról. Ez egy Vitamin 3 D film. Semmi tartalom. Semmi szereplő, semmi díszlet. Csak a saláta, elölről, oldalról, hátulról. Ez lenne minden, aki ehhez címet talál, megkapja a díjat. A pályázók között nagy volt az izgalom. Mindenki töprengett, gondolkodott. Aztán felírták a címet a fehér papírva és beadták. Egy órával később lelkendezve jött vissza az igazgató. Csak úgy sugárzott az örömtől. — Találtunk Önök között valakit, akinek ötletei vannak és jövője. Szenzációs a cím, melyet a salátafilmről kitalált, egyszerűen szenzációs! — És hogy hangzik? — kiáltották a többiek. Az igazgató fölemelkedett. Egy pillanatig halálos csönd a teremben. Aztán felolvasta. A salátafilm címe: — Megjelenik minden tavasszal. fcorcü tóttal Steiner Katalin Kiderül, hogy ez nincs. Csak vállrándítás van, mártír áb- rázat, meg néhány félmondat arról, hogy minek kell ebből olyan nagy bulit csinálni, hiszen nem megy tönkre ettől a MÁV, és amúgy is csak két megállót akartak megtenni. A kettőből egy lett Leszállnak, a kalauz kíséri őket. Szakértelemmel, kicsit bosszúsan, de rutinnal csinálja mindezt, a vonatból pedig, mint színész előadását a nézőtérről, sok-sok szempár követi a kis csoportot. Valaki megjegyzi: — Biztosan elunták a stoppolást, és most így próbálkoztak. Megérdemlik a büntetést... És mit mond a másik tábor képviselője? — Pedig igazán elbírta volna őket a vasút, ennyi fizeti utas mellett. Ilyenek vagyunk ... H. F.
