Somogyi Néplap, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-23 / 198. szám
A Vasasbrigád Románia ünnepén Huszonnyolcadszor ünnepli Románia, a testvéri román nép nemzeti megújulása kezdetének, hazája felszabadításának napját. A szocializmust építő román nép ezen a napon tisztelettel és kegyelettel emlékezik meg a felszabaduláshoz vezető harc hőseiről, mindenekelőtt a szovjet hadseregről és azokról a belső, haladó erőkről, amelyek, a kommunistákkal az élen, a döntő pillanatban összefogtak, a szovjet csapatok mellé álltak, és fegyveresen is szembefordultak a fasizmussal. A felszabadul as és az anti- fasdsizta felkelés, amely huszonnyolc évvel ezelőtt végleg eldöntötte a román állam jövendő útját, nagyszerűen jelképezi a népi sorsfordulók erejének legmélyebb forrását: a nemzeti és az internacionalista érdekek összeötvöződését. Azt, hogy a román népi-nemzeti erő a szovjet hadsereg hősi harcában megtestesülő internacionalista segítség révén tudott kibontakozni, meghatározó tényezővé válni. A népi-nemzeti erőfeszítés es az internacionalista támogatás, együttműködés kísérte és határozta meg Románia nehéz, de sikeres útját a felszabadulás után is. Az, hogy viszonylag rövid történelmi időszakban leszámolhattak a múlt örökségével, s hogy Európa egyik elmaradott országa, a nemzetközi kapitalizmus egykori vadászterülete ma fejlett iparral és mezőgazdasággal rendelkező, szocializmust építő állam, annak tulajdonítható, hogy a román állam- és pártvezetés, mindenkor támaszkodhatott a nép, a munkásosztály tehetségére, áldozatvállalására, és ugyanakkor a békés munkában maga mellett érezhette a testvéri szocialista országok szolidaritását. A szolidaritásnak és az internacionalizmusnak ez a közössége, a szocializmus építésének hasonló céljai és érdekei kötnek össze bennünket, magyarokat is a román néppel. Történelmünk viharos századai — benne kísérletek a reakció és a sovinizmus részéről, hogy egymás ellen fordítsa azokat, akik osztályérDélután hat óra. A műhelybe lépbe csend fogad. ' Csak egy valaki dolgozik. — Jó napot kívánok! — köszöntőm a kék' munkiaruhás, fekete fiút. — Jó napot! — Fölnéz a gép mellől, verítékcsöppek gyöngyöznek a homlokán, megtörik Kint perzsel a nap, harmincnégy fokot mutat a hőmérő. — Látom, későn jöttem... a szocialista vasasbrigádot keresem. — Ötig dolgozunk. Csali én maradtam tovább. Szeretném befejezni — mutat az ismeretlen alkatrészre. — Sürgős. Holnapra ígértük. Egyébként ott jön az Imre bácsi — int kifelé. A nyitott műhelyajtón látom, hogy befordul a Nagybajomi Vegyesipari Szövetkezet udvarán Herczeg Imre, a va- sasrészleg vezetője. — A brigádot keresi? Hazamentek a fiúk. Én is csak könyvelni jövök. Most csönd van, nincs »félforgalom«. Ilyenkor jobban megy a munka. — A brigád? — Tizenegyen dolgozunk. Huszonöt év az átlagos életkor. Ketten vagyunk -öregek«, a többi fiatal. Nagyszerű gyerekek. Termelésünk szépen emelkedik. Ebben a félévben meghaladta az egymillió forintot. — Minőségi kifogás? Serény munka folyt a Nagyatádi Konzervgyár pártirodájában, amikor benyitottam. Szentgyörgyi József csúcstitkár, Kaurics János szb-titkár és Kiniarz Sándor KISZ-csúcs- titkár az 1972/73-as politikai oktatási év előkészítésével kapcsolatos teendőket beszélte meg. — Az előkészületeket természetesen már jóval korábban, csaknem a múlt oktatási évad zárásával egy időben megkezdtük — mondta Szentgyörgyi József. — A párt- és KISZ-alapszervezetek, valamint a szakszervezeti bizottság már meghatározták az idei taníolyamformákat, és hamarosan befejeződik a hallgatók kiválasztása, a velük történő beszélgetés is. Az új évadban öt pártoktatási forma indul, ezeken mintegy 120—130-an tanulnak. Űj tanfolyam lesz a vállalati gaz— Az soha nem volt. Én meózok — mondja büszkén. — Ha rossz? — Szétszedetem, megcsinálják. — S ha nem lehet, ha már jóvátehetetlenül elrontották? — Ilyen még nem volt. (Később megtudtam, hogy több szakmája is van Herczeg Imrének. Lakatos, hegesztő, hádogos, kovácsmester, vas- és fémesztergályos, kocsikészítő.) — Minden munka a kezemen megy keresztül. Nem keresünk rosszul, de nem is engedünk ki silány munkát. Én vállalok, megszerzem az anyagot, ha elkészül a termék vagy a javítás, számlázzuk, szállítjuk. — Most milyen munkát végez a brigád? — Rugószerelő asztalokai készítünk. Közvetett export. A mernyei gépjavítóval közösen csináljuk, s az AURÄSZ- nak szállítjuk. Százöt darabot vállaltunk csaknem félmillióért. Ezekből az asztalokból vittek mintád arabokat kaposvári vállalatoknak. Ügy örült a brigád, mintha hájjal kene- gették volna a gyerekeket. Vállalhattunk volna többet is, de mindig hagyunk szabad kapacitást a lakosságnak. Csatornákat, vaskerítéseket készítünk, javítunk, megcsinálunk mindent, amit csak rendelnek. Jó a kapcsolatunk a tsz-ek- kel, nekik is dolgozunk. Épmokratizmus időszerű kérdései« című tanfolyamra, itt húsz csoportot indítanak. — Arra törekszünk — mondta az szb-titkár —, hogy a tanfolyamok foglalkozásai beszélgető, vitatkozó jellegűek legyenek. Módot kívánunk adni kérdések feltevésére és vitára is. Végül Kiniarz Sándor KISZ- csúcstitkár vette át a szót: pen ma »»cseréltünk-« anyagot. Szállítóberendezéshez alkatrészeket, szálcsöveket készítünk a Kaposvári Állami Gazdaságnak. Vannak budapesti megrendelőink, de jönnek hozzánk a Balaton-partról is, bejárati portálokat készítünk az üzletekhez és a nyaralókhoz. — Hányféle terméket gyártanak ? — Sókat. Számuk az igényektől függően változik. Ez jó így, mert a sablon munkát megunja az ember. Ezért szeretjük az egyedi terméket, Itt van például Óvári János szaktársam; kitűnő lakatos, de kisujjában van a bádogosszakma is. Szívesen végez bármilyen különleges munkát,. torony- szegecselést, épületvasipari munkát. Nemrég készített egy gyönyörű csatornát. Annyira tetszett, hogy kétszáz forint forravalót akart adni neki a tulajdonos. De mi, kérem, nem fogadunk el borravalót, szocialista brigád vagyunk, örülünk, ha tetszik a munkánk — mondta. — Megbeszélik a termelést? — Igen. A nagy munkákat mindig. Itt voltak például a rugószerelő asztalok. Mielőtt elkezdtük, összehívtam a brigádot: gyertek, itt van ez az asztal... Elmondtam, mennyi az ára, milyen munkát igényel és. mennyi a bér. Latolgatták a dolgot, és elvállaltuk a munkát. Több szem többet lát. Szeretem, ha beleszólnak a fiúk. Említettem, hogy nem keresünk fosszul, de higgye el, nemcsak a bér a fontos, persze az is, de szükséges, hogy lássuk a munka értelmét, célját. — Mióta versenyeznek a szocialista brigád címért? — Ezerkilencszázhatyan- négyben alakultunk, igaz, azóta változtak a tagok. Rendszeresen teljesítjük a vállalásokat. Társadalmi munkát is végzünk. Megcsináltuk »díjmentesen« a vaskerítést itt, a szövetkezet előtt. A mostani telepünkért föl kellett építeni egy házat. Munkaidő után ké— A KlSZ-csúcsvezetőség- nagy gondot fordít az üzemi fiatalok politikai képzésére. Az idén a marxista vitakörön negyvenötén, a VIT-körön öt- venen tanulnak majd. Az ifjúsági előadássorozat különböző foglalkozásain mintegy másfél száz fiatal vesz részt. szítettük a vaskaput, azt is ingyen. — A továbbképzés? — Tanfolyamokon, nemrég a hegesztőn vizsgáztak a fiúk Olvassuk az Autó-Motort és a műszaki könyveket is. Szakács Erzsébet Savanyúpaprika télre A politikai oktatásra készülnek dekeik szerint egymáshoz tartoznak — tanítják, hogy ösz- sze kell fognunk, együtt kell működnünk. Szocialista vívmányaink, nemzeti szuverenitásunk, termékeny jövőnk záloga internacionalista összefogásunk a szocialista közösségben. Felszabadulása ünnepén a magyar dolgozók baráti érzelmekkel köszöntik Románia népét, s őszintén kívánják, hogy útját sikerek koronázzák a jövőben is. dálkodás és a vállalati élet kérdései című, valamint az új párttagok tanfolyama. Egy politikai vitakört is szerveznek az időszerű kérdésekről. A marxista—leninista esti középfokú iskolában tízen, az esti egyetem általános tagozatán négyen, a szakosító tagozaton pedig öten tanulnak az üzemből. Kaurics János szb-titkár azt újságolta, hogy a párton kívüli szakszervezeti tagok jelentős része, mintegy 400—450 dolgozó jelentkezett az általuk I szervezett »»A szocialista deElismerés a jó munkáért (Tudósilónktól.) A Nagybajomi Nagy Községi Közös Tanács legutóbb tartott ülésén a végrehajtó bizottság számolt be a választás óta végzett munkájáról. Egyúttal táj ékoktatást nyújtott arról is, hogy a tanács által átruházott hatáskörökben miképpen járt el. A végrehajtó bizottság 15 ülésén 108 napirendet tárgyalt meg. Elsősorban a község egész lakosságát érintő kérdéseket — kereskedelmi ellátottság. fiatalság helyzete — tűzte napirendre. Az előterjesztések a,.T \k- jók voltak. IVIegi tárgyalták a választók által a jelölő gyűléseken elmondott javaslatokat is, figyelemmel kísérve azok megvalósulását. Az egészségügyi helyzettel foglalkozva arról számolhatott be a vl, 'nvj nem sikerült elkezdeni a ,e vezett egészséghez építését Fölöttes szervük javaslatára ugyanis az egészségházat módosított, formában. típusterv alapján építik meg. A tanácstagok felszólalásukban jónak értékelték a végrehajtó bizottság munkáját, s azt kérték, hogy a jövőben is dolgozzon hasonlóan. A tanácsülésen ismertették a szakigazgatási szervek hatósági, igazgatási tevékenységét is. Ez tartalmazta egyebek között azt is, hogy bizonyos esetekben a törvényben előírt határidőket más szervek mulasztása, késedelmessége miatt nem tudták betartani. A tanácstagok nemcsak a saját maguk- hanem a lakosság véleményét is tolmácsolták: elégedettek a szakigazgatási szervek tevékenységével. Ezt támasztja alá az is, hogy a tanácsülés az apparátus dolgozóit jó munkájukért elismerésben részesítette. Emellett azonban javasolták, hogy a gyámügyi munkába és más, családi jellegű ügyek intézésébe jobban vonják be a község lakóit, es a társadalmi szervezeteket. Gondolnak a télre is a MÉK siófoki kirendeltségén. Már három hete megkezdték a sa-' vanyúpaprika eltevését. Eddig több száz ötliteres üveget töltöttek tele, de szeretnének — a rendelkezésre álló munkaerőtől függően — 3—4 ezer üveggel eltenni. Jelenleg 16 asszony dolgozik ezen a munkaterületen. Györffy István, a tartósító üzem vezetője elmondta, hogy a felhasznált nyersanyag az első osztályú keszthelyi, illetve az alma alakú paradicsom- paprika. A munkát mindaddig folytatják, ameddig ezt a paprika minősége engedi, vagy a tervezett mennyiséget elérik. Ideglánc H ányszor hallom, hogy micsoda idegfeszültségben élünk mi, a XX. század emberei. Mert ez a hallatlan fejlődés! Meg ez a zaklatott élet! És micsoda rohanás az egész világon! Felgyorsult az életritmus. Már alig lehet elviselni. Gyötrelem az élet. Nézzek csak körül. Mindenki rohan. Nyüzsög és kapkod. És mindenki habzsol. Mintha csak néhány éve lenne vissza az életből. Mintha közelegne a vég. Százhatvan meg kétszáz vagy annál is nagyobb sebességgel rohan a vonat. Két óra alatt Moszkvába repülhet az ember. S az ötvenkilométeres sebességkorlátozás kínozza az autósokat. De rohannak a gyalogosok is. Bele a nagyvilágba. Bele a gyűjtésbe, a szerzésbe, az élvezetek hajszolásába. Mintha feltétlenül egy év alatt kellene elérni azt, amit húsz éve még évtizedekig célozgattak az emberek. És megbecsülték a magukét, a másokét is. Jobban, mint manapság. Elképesztő. Rohan az élet. Lehet, hogy a fejlődés áldozatai vagyunk? Ideglánc vonul végig az életünkön. Gúzsba köt. És ez már igaz. Nem akarok felfedezőnek látszani, de higgyék el: nem a fejlődés és nem a felgyorsult életritmus a ludas. Mi idegesítjük egymást. És önmagunkat. Következetesen, görcsösen és látszólag megváltoztathatatlanul. Néha már-már természetellenes dolgokra vetemedünk... Apróságok gyötrik az életünket, a nagyokkal már régóta nincs bajunk. Memóriazavarral küzdünk, mert lépten-nyo- mon elfelejtjük, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk. Bosz- szantjuk egymást. Apró, semmitmondó dolgokkal. Nem azért, mert elhatározott szándékunk a bosszantás. Csak valahogy lezserebbek vagyunk, figyelmetlenek, könnyelműek, felületesek, megfontolatlanok és udvariatlanok néha. Meg aztán attól, hogy szerencsére ma már senkinek sem kell megalázkodnia embertársa előtt, úgy gondoljuk, hogy tisztelni se fontos egymást, és egyáltalán figyelembe venni az emberi méltóságot. Egyik-másik orvosnak például eszébe nem jutna, hogy egyszer ő is lehet beteg, ezért várakoztatja meg embertársait, s a csemegében dolgozó elfelejti, hogy ő is vásárlóvá »vedlik«, mihelyt lejár a munkaideje. Szép kezdeményezés volt a mosolycsekk — bizonyára hallottak róla —, de az kész röhej, hogy azért mosolyognak rám az eladók, hogy megdicsérjem őket, s nem azért, hogy otthonosan mozogják a boltban, hogy érezzem segítőkészségüket, kedvességültet a válogatásnál. Mert végtére is •pénzt viszek oda. Gondolják csak meg, mi mindent lehetne csokorba gyűjteni a sokszor gyötrő, felfokozott idegállapot láncszemeiként... Nem tudom, volt-e valaha olyan világ, amikor az embernek állandóan hálásnak kellett lennie azért, hogy becsületes munkával szerzett pénzéért kapjon valamit cserébe. Ne higgyék, hogy nagy dolgokra gondolok. Menjenek el mondjuk egy üzemi konyhára ebédelni. Nem érezték még soha, hogy megtűrt idegenek az asztalnál, s hogy a felszolgálók — akiknek rendszerint fogalmuk sincs a vendéglátószakmáról, a felszolgálás fortélyairól, hiszen abból élnek — szívességet tesznek Önöknek a saját pénzükért? Nos, hát lengyünk hálásak? A z első láncszem már kora reggel felborzolja idegeinket. Lehet, hogy az óracsorgést megelőzve kora hajnalban egy jókedvű autós kedvtelve hosszút és nagyot dudál az ablakunk alatt. Vagy csöng a telefon, s egy érces férfihang megszólal: »Kérek egy kis gőzt a konyhára!« És már nem vagyunk a régiek. Ha máskor úgy figyelmeztettük gyermekünket, hogy: »Kisfiam, mosd meg a fogadat is«, akkor most így kiáltunk rá: »Az apád teremtésit, már megint nem mostad meg a fogadat«. S ha előző nap jókedvűen ment a fiú iskolába, most történt valami, ami lehangolta. És azután sorba kapcsolódnak a láncszemek. Még munka előtt végigjárok mondjuk három szabót, mert elázott a nadrágom tegnap, ki kellene vasaltatni. Azt hiszik, egy is vállalja közülük? »Nem éri meg, kérem ...« Pedig igazán fizetnék érte, nem szívességet kérek. Visszarohanok a ruhával, a lépcsőházhan felirat fogad: Reggeltől legyek otthon (ki tudja meddig?), mert jönnek fölmérni a lakást. Most harmadszor, gázszerelés lesz. Hogy van munkahelyem is, meg hogy nincs senki, aki csak úgy uíkmukíuk otthon maradhatna? Kit érdekel. Elkérető- zöm. Megjönnek. »Ja, hiszen itt már voltunk. Akkor tárgytalan az egész«. És ezzel el van intézve a dolog. Borzoljuk egymás idegeit. Még csak reggel van. Atmen- nék a járdán, de csak az előtt a ház előtt betonozták le az utat, ahol az útépítő vállalat igazgatója lakik. (Aki nem hiszi, győződjék meg róla.) Pedig más se szeret állandóan cipót tisztítani. Na jó, ne hag-yjük magunkat idegesíteni ilyen apróságokkal. De mire bemegyek a munkahelyemre, már aligha állítanának ki a számomra mosolycsekket... Ne higgyék, hogy egyéni bosszúságokról beszélek. Sokan panaszkodnak, azok is, akiket »bántanak«, s akik maguk sem veszik észre, hogy rendszeresen bosszantják embertársaikat. Beszéljünk a hivatalról? Szinte elképzelhetetlen, hogy nem álltak még egyik lábukról a másikra, miközben három előadó csevegte el fülük hallatára vasárnapi élményeit, vagy éppen tízóraiztak, kávéztak önfeledten. Elképzelhetetlen, hogy ne mindig az az apró csavar vagy szög hiányozzon a boltból, amelyikre éppen szükségünk van, s hogy ne szidják szódásüvegüket, pedig csak az a baj, hogy üresen ólmozták le a szénsavas patront. Ha cipészhez viszik a lábbelit, hát bizony inkább lebeszélik Önöket a talpalásról. »Nincs bőr, meg aztán másfél hónapra tudnám' vállalni. Különben isi majdnem újat kap ennyiért...« Ha vita van az IKV meg a lakó között? Föllép az OTP, mintha hatáság lenne, és eldönti a jogvitát. Pedig csak szolgáltatást vállalt, s a lakó fizet érte. Föladunk egy apró kis csomagot a vasúton expresszárúként? Udvariasak hozzánk. Csak éppen nem értjük, miért nem lehet fizetni annál az ablaknál, ahol beadtuk a fuvarlevelet, Miért a szoba másik végében, kívülről megkerülve az épületet. Ügy gondolom, Önök most be fogják helyettesíteni szerény példáimat saját idegállapotuk láncszemeivel. Az alap- gondolat bizonyára egyezik. Lehet, hogy nem látták még a filmmúzeum előadása után hasra esni embereket a Latinca Művelődési Központ előtti láncon, én láttam. Lehet, hogy nem kérdezték meg, miért kell a bejárathoz vezető utat elzárni, s akkor még azt sem tudhatják, hogy azért, mert az állítólag »a szakszervezet magánterülete«. Hát ilyen ellentmondásos világban élünk ... A z ember mindenesetre azt gondolja, hogy a tudományos és technikai forradalom, fejlődésünk minden apró mozzanata az emberért való, a mi életünket könnyíti meg. Ne fogjuk hát rá apró-cseprő bosszankodásainkat és bosszantásainkat a fejlődésre, az élet ritmusára, ami ugyancsak nem rajtunk kívülálló dolog. Valami olyanfajta jelszót kellene kiadnunk inkább, hogy »ne bosszants, hogy ne bosz- szankodjál; ne gyötörj, hogy ne gyötörjenek mások, ne rendezz tortúrákat, hogy lehetőleg magad is megúszd az életet anélkül«. Elvégre a kalauz is lesz még utas egyszer, s a hivatalnoknak is vannak hivatalos ügyei; az IKV dolgozói is laknak valahol, s a gépkocsivezető is gyalog megy néha; a szolgáltatók is igényiül a szolgáltatást, s még az anyakönyvvezetőt is elkapja a gépszíj ... Jávori Béla