Somogyi Néplap, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-23 / 198. szám

A Vasasbrigád Románia ünnepén Huszonnyolcadszor ünnepli Románia, a testvéri román nép nemzeti megújulása kez­detének, hazája felszabadítá­sának napját. A szocializmust építő román nép ezen a na­pon tisztelettel és kegyelettel emlékezik meg a felszabadu­láshoz vezető harc hőseiről, mindenekelőtt a szovjet hadse­regről és azokról a belső, ha­ladó erőkről, amelyek, a kom­munistákkal az élen, a döntő pillanatban összefogtak, a szovjet csapatok mellé álltak, és fegyveresen is szembefor­dultak a fasizmussal. A felszabadul as és az anti- fasdsizta felkelés, amely hu­szonnyolc évvel ezelőtt végleg eldöntötte a román állam jö­vendő útját, nagyszerűen jel­képezi a népi sorsfordulók erejének legmélyebb forrását: a nemzeti és az internaciona­lista érdekek összeötvöződését. Azt, hogy a román népi-nem­zeti erő a szovjet hadsereg hősi harcában megtestesülő internacionalista segítség ré­vén tudott kibontakozni, meg­határozó tényezővé válni. A népi-nemzeti erőfeszítés es az internacionalista támo­gatás, együttműködés kísérte és határozta meg Románia ne­héz, de sikeres útját a felsza­badulás után is. Az, hogy vi­szonylag rövid történelmi idő­szakban leszámolhattak a múlt örökségével, s hogy Európa egyik elmaradott országa, a nemzetközi kapitalizmus egy­kori vadászterülete ma fejlett iparral és mezőgazdasággal rendelkező, szocializmust épí­tő állam, annak tulajdonít­ható, hogy a román ál­lam- és pártvezetés, min­denkor támaszkodhatott a nép, a munkásosztály tehetsé­gére, áldozatvállalására, és ugyanakkor a békés munká­ban maga mellett érezhette a testvéri szocialista országok szolidaritását. A szolidaritásnak és az in­ternacionalizmusnak ez a kö­zössége, a szocializmus építé­sének hasonló céljai és érde­kei kötnek össze bennünket, magyarokat is a román nép­pel. Történelmünk viharos századai — benne kísérletek a reakció és a sovinizmus ré­széről, hogy egymás ellen for­dítsa azokat, akik osztályér­Délután hat óra. A műhely­be lépbe csend fogad. ' Csak egy valaki dolgozik. — Jó napot kívánok! — kö­szöntőm a kék' munkiaruhás, fekete fiút. — Jó napot! — Fölnéz a gép mellől, verítékcsöppek gyön­gyöznek a homlokán, megtör­ik Kint perzsel a nap, har­mincnégy fokot mutat a hő­mérő. — Látom, későn jöttem... a szocialista vasasbrigádot ke­resem. — Ötig dolgozunk. Csali én maradtam tovább. Szeretném befejezni — mutat az ismeret­len alkatrészre. — Sürgős. Holnapra ígértük. Egyébként ott jön az Imre bácsi — int kifelé. A nyitott műhelyajtón lá­tom, hogy befordul a Nagyba­jomi Vegyesipari Szövetkezet udvarán Herczeg Imre, a va- sasrészleg vezetője. — A brigádot keresi? Haza­mentek a fiúk. Én is csak könyvelni jövök. Most csönd van, nincs »félforgalom«. Ilyenkor jobban megy a mun­ka. — A brigád? — Tizenegyen dolgozunk. Huszonöt év az átlagos élet­kor. Ketten vagyunk -öregek«, a többi fiatal. Nagyszerű gye­rekek. Termelésünk szépen emelkedik. Ebben a félévben meghaladta az egymillió fo­rintot. — Minőségi kifogás? Serény munka folyt a Nagy­atádi Konzervgyár pártirodá­jában, amikor benyitottam. Szentgyörgyi József csúcstit­kár, Kaurics János szb-titkár és Kiniarz Sándor KISZ-csúcs- titkár az 1972/73-as politikai oktatási év előkészítésével kap­csolatos teendőket beszélte meg. — Az előkészületeket ter­mészetesen már jóval koráb­ban, csaknem a múlt oktatási évad zárásával egy időben megkezdtük — mondta Szent­györgyi József. — A párt- és KISZ-alapszervezetek, vala­mint a szakszervezeti bizottság már meghatározták az idei taníolyamformákat, és hama­rosan befejeződik a hallgatók kiválasztása, a velük történő beszélgetés is. Az új évadban öt pártokta­tási forma indul, ezeken mint­egy 120—130-an tanulnak. Űj tanfolyam lesz a vállalati gaz­— Az soha nem volt. Én meózok — mondja büszkén. — Ha rossz? — Szétszedetem, megcsinál­ják. — S ha nem lehet, ha már jóvátehetetlenül elrontották? — Ilyen még nem volt. (Később megtudtam, hogy több szakmája is van Herczeg Imrének. Lakatos, hegesztő, hádogos, kovácsmester, vas- és fémesztergályos, kocsikészí­tő.) — Minden munka a keze­men megy keresztül. Nem ke­resünk rosszul, de nem is en­gedünk ki silány munkát. Én vállalok, megszerzem az anya­got, ha elkészül a termék vagy a javítás, számlázzuk, szállít­juk. — Most milyen munkát vé­gez a brigád? — Rugószerelő asztalokai készítünk. Közvetett export. A mernyei gépjavítóval közö­sen csináljuk, s az AURÄSZ- nak szállítjuk. Százöt darabot vállaltunk csaknem félmillió­ért. Ezekből az asztalokból vittek mintád arabokat kapos­vári vállalatoknak. Ügy örült a brigád, mintha hájjal kene- gették volna a gyerekeket. Vállalhattunk volna többet is, de mindig hagyunk szabad kapacitást a lakosságnak. Csa­tornákat, vaskerítéseket készí­tünk, javítunk, megcsinálunk mindent, amit csak rendelnek. Jó a kapcsolatunk a tsz-ek- kel, nekik is dolgozunk. Ép­mokratizmus időszerű kérdé­sei« című tanfolyamra, itt húsz csoportot indítanak. — Arra törekszünk — mondta az szb-titkár —, hogy a tanfolya­mok foglalkozásai beszélgető, vitatkozó jellegűek legyenek. Módot kívánunk adni kérdé­sek feltevésére és vitára is. Végül Kiniarz Sándor KISZ- csúcstitkár vette át a szót: pen ma »»cseréltünk-« anyagot. Szállítóberendezéshez alkat­részeket, szálcsöveket készí­tünk a Kaposvári Állami Gaz­daságnak. Vannak budapesti megrendelőink, de jönnek hozzánk a Balaton-partról is, bejárati portálokat készítünk az üzletekhez és a nyaralók­hoz. — Hányféle terméket gyár­tanak ? — Sókat. Számuk az igé­nyektől függően változik. Ez jó így, mert a sablon munkát megunja az ember. Ezért sze­retjük az egyedi terméket, Itt van például Óvári János szak­társam; kitűnő lakatos, de kis­ujjában van a bádogosszakma is. Szívesen végez bármilyen különleges munkát,. torony- szegecselést, épületvasipari munkát. Nemrég készített egy gyönyörű csatornát. Annyira tetszett, hogy kétszáz forint forravalót akart adni neki a tulajdonos. De mi, kérem, nem fogadunk el borravalót, szocialista brigád vagyunk, örülünk, ha tetszik a mun­kánk — mondta. — Megbeszélik a termelést? — Igen. A nagy munkákat mindig. Itt voltak például a rugószerelő asztalok. Mielőtt elkezdtük, összehívtam a bri­gádot: gyertek, itt van ez az asztal... Elmondtam, mennyi az ára, milyen munkát igényel és. mennyi a bér. Latolgatták a dolgot, és elvállaltuk a mun­kát. Több szem többet lát. Szeretem, ha beleszólnak a fiúk. Említettem, hogy nem keresünk fosszul, de higgye el, nemcsak a bér a fontos, per­sze az is, de szükséges, hogy lássuk a munka értelmét, cél­ját. — Mióta versenyeznek a szocialista brigád címért? — Ezerkilencszázhatyan- négyben alakultunk, igaz, az­óta változtak a tagok. Rend­szeresen teljesítjük a vállalá­sokat. Társadalmi munkát is végzünk. Megcsináltuk »díj­mentesen« a vaskerítést itt, a szövetkezet előtt. A mostani telepünkért föl kellett építeni egy házat. Munkaidő után ké­— A KlSZ-csúcsvezetőség- nagy gondot fordít az üzemi fiatalok politikai képzésére. Az idén a marxista vitakörön negyvenötén, a VIT-körön öt- venen tanulnak majd. Az if­júsági előadássorozat külön­böző foglalkozásain mintegy másfél száz fiatal vesz részt. szítettük a vaskaput, azt is ingyen. — A továbbképzés? — Tanfolyamokon, nemrég a hegesztőn vizsgáztak a fiúk Olvassuk az Autó-Motort és a műszaki könyveket is. Szakács Erzsébet Savanyúpaprika télre A politikai oktatásra készülnek dekeik szerint egymáshoz tar­toznak — tanítják, hogy ösz- sze kell fognunk, együtt kell működnünk. Szocialista vív­mányaink, nemzeti szuvereni­tásunk, termékeny jövőnk zá­loga internacionalista össze­fogásunk a szocialista közös­ségben. Felszabadulása ünnepén a magyar dolgozók baráti érzel­mekkel köszöntik Románia népét, s őszintén kívánják, hogy útját sikerek koronázzák a jövőben is. dálkodás és a vállalati élet kérdései című, valamint az új párttagok tanfolyama. Egy politikai vitakört is szerveznek az időszerű kérdé­sekről. A marxista—leninista esti középfokú iskolában tí­zen, az esti egyetem általános tagozatán négyen, a szakosító tagozaton pedig öten tanulnak az üzemből. Kaurics János szb-titkár azt újságolta, hogy a párton kí­vüli szakszervezeti tagok je­lentős része, mintegy 400—450 dolgozó jelentkezett az általuk I szervezett »»A szocialista de­Elismerés a jó munkáért (Tudósilónktól.) A Nagybajomi Nagy Közsé­gi Közös Tanács legutóbb tar­tott ülésén a végrehajtó bizott­ság számolt be a választás óta végzett munkájáról. Egyúttal táj ékoktatást nyújtott arról is, hogy a tanács által átruházott hatáskörökben miképpen járt el. A végrehajtó bizottság 15 ülésén 108 napirendet tárgyalt meg. Elsősorban a község egész lakosságát érintő kérdé­seket — kereskedelmi ellátott­ság. fiatalság helyzete — tűz­te napirendre. Az előterjeszté­sek a,.T \k- jók voltak. IVIeg­i tárgyalták a választók által a jelölő gyűléseken elmondott javaslatokat is, figyelemmel kísérve azok megvalósulását. Az egészségügyi helyzettel foglalkozva arról számolhatott be a vl, 'nvj nem sikerült elkezdeni a ,e vezett egészség­hez építését Fölöttes szervük javaslatára ugyanis az egész­ségházat módosított, formában. típusterv alapján építik meg. A tanácstagok felszólalásukban jónak értékelték a végrehajtó bizottság munkáját, s azt kér­ték, hogy a jövőben is dolgoz­zon hasonlóan. A tanácsülésen ismertették a szakigazgatási szervek ható­sági, igazgatási tevékenységét is. Ez tartalmazta egyebek kö­zött azt is, hogy bizonyos ese­tekben a törvényben előírt ha­táridőket más szervek mulasz­tása, késedelmessége miatt nem tudták betartani. A ta­nácstagok nemcsak a saját maguk- hanem a lakosság vé­leményét is tolmácsolták: elé­gedettek a szakigazgatási szer­vek tevékenységével. Ezt tá­masztja alá az is, hogy a ta­nácsülés az apparátus dolgozóit jó munkájukért elismerésben részesítette. Emellett azonban javasolták, hogy a gyámügyi munkába és más, családi jelle­gű ügyek intézésébe jobban vonják be a község lakóit, es a társadalmi szervezeteket. Gondolnak a télre is a MÉK siófoki kirendeltségén. Már három hete megkezdték a sa-' vanyúpaprika eltevését. Eddig több száz ötliteres üveget töl­töttek tele, de szeretnének — a rendelkezésre álló munka­erőtől függően — 3—4 ezer üveggel eltenni. Jelenleg 16 asszony dolgozik ezen a mun­katerületen. Györffy István, a tartósító üzem vezetője elmondta, hogy a felhasznált nyersanyag az első osztályú keszthelyi, illet­ve az alma alakú paradicsom- paprika. A munkát mindaddig folytatják, ameddig ezt a pap­rika minősége engedi, vagy a tervezett mennyiséget elérik. Ideglánc H ányszor hallom, hogy micsoda idegfeszültségben élünk mi, a XX. század emberei. Mert ez a hallatlan fejlő­dés! Meg ez a zaklatott élet! És micsoda rohanás az egész világon! Felgyorsult az életritmus. Már alig lehet el­viselni. Gyötrelem az élet. Nézzek csak körül. Mindenki ro­han. Nyüzsög és kapkod. És mindenki habzsol. Mintha csak néhány éve lenne vissza az életből. Mintha közelegne a vég. Százhatvan meg kétszáz vagy annál is nagyobb sebességgel rohan a vonat. Két óra alatt Moszkvába repülhet az ember. S az ötvenkilométeres sebességkorlátozás kínozza az autóso­kat. De rohannak a gyalogosok is. Bele a nagyvilágba. Bele a gyűjtésbe, a szerzésbe, az élvezetek hajszolásába. Mintha feltétlenül egy év alatt kellene elérni azt, amit húsz éve még évtizedekig célozgattak az emberek. És megbecsülték a ma­gukét, a másokét is. Jobban, mint manapság. Elképesztő. Rohan az élet. Lehet, hogy a fejlődés áldozatai vagyunk? Ideglánc vonul végig az életünkön. Gúzsba köt. És ez már igaz. Nem akarok felfedezőnek látszani, de higgyék el: nem a fejlődés és nem a felgyorsult életritmus a ludas. Mi idegesítjük egymást. És önmagunkat. Következetesen, görcsö­sen és látszólag megváltoztathatatlanul. Néha már-már ter­mészetellenes dolgokra vetemedünk... Apróságok gyötrik az életünket, a nagyokkal már régóta nincs bajunk. Memóriazavarral küzdünk, mert lépten-nyo- mon elfelejtjük, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk. Bosz- szantjuk egymást. Apró, semmitmondó dolgokkal. Nem azért, mert elhatározott szándékunk a bosszantás. Csak valahogy lezserebbek vagyunk, figyelmetlenek, könnyelműek, felülete­sek, megfontolatlanok és udvariatlanok néha. Meg aztán at­tól, hogy szerencsére ma már senkinek sem kell megalázkod­nia embertársa előtt, úgy gondoljuk, hogy tisztelni se fontos egymást, és egyáltalán figyelembe venni az emberi méltósá­got. Egyik-másik orvosnak például eszébe nem jutna, hogy egyszer ő is lehet beteg, ezért várakoztatja meg embertársait, s a csemegében dolgozó elfelejti, hogy ő is vásárlóvá »vedlik«, mihelyt lejár a munkaideje. Szép kezdeményezés volt a mo­solycsekk — bizonyára hallottak róla —, de az kész röhej, hogy azért mosolyognak rám az eladók, hogy megdicsérjem őket, s nem azért, hogy otthonosan mozogják a boltban, hogy érezzem segítőkészségüket, kedvességültet a válogatásnál. Mert végtére is •pénzt viszek oda. Gondolják csak meg, mi mindent lehetne csokorba gyűjteni a sokszor gyötrő, felfoko­zott idegállapot láncszemeiként... Nem tudom, volt-e valaha olyan világ, amikor az ember­nek állandóan hálásnak kellett lennie azért, hogy becsületes munkával szerzett pénzéért kapjon valamit cserébe. Ne higgyék, hogy nagy dolgokra gondolok. Menjenek el mond­juk egy üzemi konyhára ebédelni. Nem érezték még soha, hogy megtűrt idegenek az asztalnál, s hogy a felszolgálók — akiknek rendszerint fogalmuk sincs a vendéglátószakmáról, a felszolgálás fortélyairól, hiszen abból élnek — szívességet tesznek Önöknek a saját pénzükért? Nos, hát lengyünk hálásak? A z első láncszem már kora reggel felborzolja idegeinket. Lehet, hogy az óracsorgést megelőzve kora hajnalban egy jókedvű autós kedvtelve hosszút és nagyot dudál az ablakunk alatt. Vagy csöng a telefon, s egy érces férfihang megszólal: »Kérek egy kis gőzt a konyhára!« És már nem vagyunk a régiek. Ha máskor úgy figyelmeztettük gyerme­künket, hogy: »Kisfiam, mosd meg a fogadat is«, akkor most így kiáltunk rá: »Az apád teremtésit, már megint nem mos­tad meg a fogadat«. S ha előző nap jókedvűen ment a fiú iskolába, most történt valami, ami lehangolta. És azután sor­ba kapcsolódnak a láncszemek. Még munka előtt végigjárok mondjuk három szabót, mert elázott a nadrágom tegnap, ki kellene vasaltatni. Azt hiszik, egy is vállalja közülük? »Nem éri meg, kérem ...« Pedig igazán fizetnék érte, nem szíves­séget kérek. Visszarohanok a ruhával, a lépcsőházhan felirat fogad: Reggeltől legyek otthon (ki tudja meddig?), mert jön­nek fölmérni a lakást. Most harmadszor, gázszerelés lesz. Hogy van munkahelyem is, meg hogy nincs senki, aki csak úgy uíkmukíuk otthon maradhatna? Kit érdekel. Elkérető- zöm. Megjönnek. »Ja, hiszen itt már voltunk. Akkor tárgy­talan az egész«. És ezzel el van intézve a dolog. Borzoljuk egymás idegeit. Még csak reggel van. Atmen- nék a járdán, de csak az előtt a ház előtt betonozták le az utat, ahol az útépítő vállalat igazgatója lakik. (Aki nem hi­szi, győződjék meg róla.) Pedig más se szeret állandóan cipót tisztítani. Na jó, ne hag-yjük magunkat idegesíteni ilyen ap­róságokkal. De mire bemegyek a munkahelyemre, már aligha állítanának ki a számomra mosolycsekket... Ne higgyék, hogy egyéni bosszúságokról beszélek. Sokan panaszkodnak, azok is, akiket »bántanak«, s akik maguk sem veszik észre, hogy rendszeresen bosszantják embertársaikat. Beszéljünk a hivatalról? Szinte elképzelhetetlen, hogy nem álltak még egyik lábukról a másikra, miközben három elő­adó csevegte el fülük hallatára vasárnapi élményeit, vagy éppen tízóraiztak, kávéztak önfeledten. Elképzelhetetlen, hogy ne mindig az az apró csavar vagy szög hiányozzon a boltból, amelyikre éppen szükségünk van, s hogy ne szidják szódásüvegüket, pedig csak az a baj, hogy üresen ólmozták le a szénsavas patront. Ha cipészhez viszik a lábbelit, hát bi­zony inkább lebeszélik Önöket a talpalásról. »Nincs bőr, meg aztán másfél hónapra tudnám' vállalni. Különben isi majd­nem újat kap ennyiért...« Ha vita van az IKV meg a lakó között? Föllép az OTP, mintha hatáság lenne, és eldönti a jogvitát. Pedig csak szolgáltatást vállalt, s a lakó fizet érte. Föladunk egy apró kis csomagot a vasúton expresszárúként? Udvariasak hozzánk. Csak éppen nem értjük, miért nem le­het fizetni annál az ablaknál, ahol beadtuk a fuvarlevelet, Miért a szoba másik végében, kívülről megkerülve az épületet. Ügy gondolom, Önök most be fogják helyettesíteni sze­rény példáimat saját idegállapotuk láncszemeivel. Az alap- gondolat bizonyára egyezik. Lehet, hogy nem látták még a filmmúzeum előadása után hasra esni embereket a Latinca Művelődési Központ előtti láncon, én láttam. Lehet, hogy nem kérdezték meg, miért kell a bejárathoz vezető utat el­zárni, s akkor még azt sem tudhatják, hogy azért, mert az állítólag »a szakszervezet magánterülete«. Hát ilyen ellent­mondásos világban élünk ... A z ember mindenesetre azt gondolja, hogy a tudományos és technikai forradalom, fejlődésünk minden apró mozzanata az emberért való, a mi életünket könnyíti meg. Ne fogjuk hát rá apró-cseprő bosszankodásainkat és bosszantásainkat a fejlődésre, az élet ritmusára, ami ugyan­csak nem rajtunk kívülálló dolog. Valami olyanfajta jelszót kellene kiadnunk inkább, hogy »ne bosszants, hogy ne bosz- szankodjál; ne gyötörj, hogy ne gyötörjenek mások, ne ren­dezz tortúrákat, hogy lehetőleg magad is megúszd az életet anélkül«. Elvégre a kalauz is lesz még utas egyszer, s a hi­vatalnoknak is vannak hivatalos ügyei; az IKV dolgozói is laknak valahol, s a gépkocsivezető is gyalog megy néha; a szolgáltatók is igényiül a szolgáltatást, s még az anyakönyv­vezetőt is elkapja a gépszíj ... Jávori Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents