Somogyi Néplap, 1972. július (28. évfolyam, 154-178. szám)
1972-07-13 / 163. szám
Gondoskodás az idősekről Könyvek között reg, törődött ember koH pogtatott a községi párttitkár lakásának ajtaján. Valamilyen ügyesbajos dolga akadt, amit el kellene intézni, de senki sem akar vele foglalkozni. Már járt a tsz-irodában is, a tanácsházán is, de mindenütt azt mondták neki: nem rájuk tartozik az ügye. Így jutott el végül a párttitkárhoz, mint utolsó mentőkötélhez. Nem párttag, de úgy hallotta, hogy a pártban tudnak segíteni rajta. Hogy mi volt az öreg ember ügye, baja, az most nem lényeges. Maga a tény az, ami elgondolkoztató. A mi pártunk és kormányunk a felszabadulás óta sokat tett az öregekért. Anyagi erőnkhöz mérten a maximumát nyújtjuk annak, amit lehet Nálunk mindenki nyugdíjat kap, aki legalább tíz évig dolgozott valamilyen állami vagy szövetkezeti munkahelyen, és elérte a nyugdíjkorhatárt. Egyes vállalatok, községi tanácsok, termelőszövetkezetek napközi otthont, közös étkezdét, társalgót létesítettek az öregek számára, járulékot vagy segélyt adnak a nagyon rászorulóknak. Mindez tényszerűen tükrözi a társadalom gondoskodását. Mégis, ha a fenti példákhoz hasonló eseteket tapasztal az ember, az az érzése: nincs minden teljesen rendben az öregekről való gondoskodás körüL Még ma Is gyakran hangzik el az előrehaladott korú emberek szájából a fiataloknak címzett figyelmeztetés: »-Várjatok csak, egyszer majd ti is lesztek öregek!«. Valóban, amíg az ember fiatal, ritkán gondol az öregségre. Vagy ha gondol is rá, fiatalon nehéz megérteni, mennyi gonddal, bajjal jár: betegség, tehetetlenség, mellőzés stb. A nyugdíjasévek nehéz napjainak elviselésére nem elég az élet- feltételek megteremtése, a szükséges anyagi eszközök biztosítása. Sokszor egy-egy jó szó, egy megértő pillantás, a panaszok meghallgatása, az apró-cseprő ügyek, ' emberi problémák megoldása és egy cseppnyi kedvesség többet ér, mint száz forint segély. .■Persze, a pénz sem mellékes, és kár volna tagadni vagy elhallgatni, hogy egyes esetekben kevés. Sajnos a párt és a kormány csak az ország anyagi eszközeihez mérten tudja ellátni a nyugdíjasokat. Azzal, hogy vállaltuk minden dolgozó ember nyugdíjellátást, azt is vállalnunk kellett, hogy az e célra fordítandó pénzt sokfelé osztjuk és nem mindenkinek jut belőle elegendő. Különösen azok az idősebb emberek érzik ezt, akik életül: nagy részében egyéni parasztok, kisiparosok vagy alkalmi munkások voltak, és ma nyugdíj helyett öregségi járulékot kapnak. Nehéz helyzetükön jelenleg csak a társadalmi ösz- szefogás segíthet. Egyes vállalatok, termelőszövetkezetek — nyugdíj-kiegészítés címén — különböző juttatásokkal eddig is segítették a rászorulókat. A kormány legutóbbi intézkedései pedig lehetővé teszik, hogy a munkaképes emberek tovább dolgozhassanak, és keresetükkel kiegészítsék nyugdíjukat. K ár, hogy a segítő szándék még nem mindenütt nyilvánul meg tettekben. Pedig valójában olyan kicsi azoknak a teljesen magukra maradt öregeknek a száma, akik valamilyen oknál fogva a falu, az üzem vagy más helyi közösség támogatására szorulnak, hogy minden különösebb erőfeszítés nélkül is tudnánk rajtuk segíteni. A kérdés csupán az: ki legyen a gazdája az öregek ügyének, ki vállalja a velük való törődést? Vállalhatja ezt a feladatot az üzem vagy a tsz vezetősége, a tanács, a szakszervezet vagy a KISZ, de a legmegértőbbnek ebben a tekintetben is a pártnak kell lennie. Nem véletlen, hogy az öregek is — ugyanúgy, mint mindenki —, ha másutt nem találnak megértésre, nem kapnak segítséget, akkor a párthoz fordulnak. Lehetne vitatkozni azon, hogy a sok feladat mellett magukra vállalhatják-e a pártszervezetek még ezt is? Ebben a pillanatban azonban az öregek ügye nem megvitatásra váró elvi kérdés, hanem nagyon is gyakorlati. Annyi mindent vállaltak már a kommunisták ebben az országban, éppen ezt ne vállalhatnák? Éppen az egyik legszebb, legnemesebb emberi kötelességünkről kellene lemondanunk? Lehet fontosabb feladatuk a mi pártszervezeteinknek, mint az öregekkel való törődés, de humánusabb aligha! Ezek az emberek egy élet munkáját, verejtékét ál- áldozták azért, hogy a mi sorsunk jobb, a mi életünk köny- nyebb legyen. Próbáljuk hát őket jobban megérteni; „ gondolkodásuknak a miénktől eltérő vonásait, sajátos világukat. Figyeljünk oda a szavaikra, jó tanácsaikra, bírálataikra. Bocsássuk meg esetleges rigolyáikat, zsörtölődésüket. Gondoljunk arra, hogy egyszer mi is hasonlóak leszünk, és nekünk is jólesik, ha majd a fiatalok megértenek bennünket. H a panaszkodnak, hallgassuk meg őket és segítsünk nekik. Ne küldözgessük őket ügyes-bajos dolgaikkal egyik asztaltól a másikhoz, hiszen ők már fáradtak, nehezen járnak; intézzük el ügyeiket gyorsan és emberségesen. Ne sajnáljuk tőlük a szép szót, a kedvességet, a szeretetet. Olyan sok éven át vártak a szocializmusra, sokan közülük áldozatot hoztak, harcoltak érte; hadd legyen benne egy kis örömük! Akadnak pártszervezetek, amelyek már eddig is sokat tettek az öregekért. Legyen a cselekedetük jó példa mások számára is! Ha kell, a kommunisták mozgósítsák a munkahelyi, falusi, lakókörzeti kollektívákat az öregek anyagi, erkölcsi segítése érdekében. Keltsék föl a fiatalabb nemzedékben a legjobb érzéseket, a tiszteletet, a megbecsülést, a segítő gondoskodást a magatehetetlen öregek iránt. Hazánk nem tartozik a leggazdagabb országok közé. Egyelőre nem rendelkezünk anyagi javak korlátlan bőségével, de azért emberi humánumban, szeretetben, a sok munkában, gondban megöregedett apáink és anyáink megbecsülésében lehetünk mindenkinél gazdagabbak, bőkezűbbek. A jó szándék ott szuny- nyad minden emberi szívben,: csak föl kell ébreszteni, tettekre kell váltani az érzelmeket. Most is — mint mindig — a kommunistákra vár a példamutatás. Valakinek szervezni, kezdeményezni kell. Ha a pártszervezetek megmozdulnak, velük mozdul az egész ország, és az eddiginél szebb, melegebb őszi napok ragyogják majd be az idősek életét. , Sz. S. 3onyód és £eíle között ügy tűnik, Fonyód minden nyaralója a vágányok köré gyűlt. Némelyek fürdőruhában, csípőre tett kézzel, mások felöltözve és felmálház- va ácsorognak. A gyerekek viszont cirkálnak. Fölfedezik a vasútállomás ivókútját, a fagylaltárust, bámulják a sebesen közeledő sínautót. Ezután a Kanizsa felöl érkező személyvonat vonja magára a figyelmet. Mint a vasreszelék, ha mágnes kerül a közelébe, vonalakba rendeződnek az emberek a lépcsők mellett. Néhány elkésett piros nyakkendős kászálódik még az utolsó pillanatban, de a várakozók türelme elfogyott. Már kezdik a fölfelé nyomakodást. A vonat belsejében két irányból összecsap az áradat. Az új felszállók »bekéretőznek« a régi utasok mellé. Egy fiatal lány azt az asszonyt szemeli ki, aki szabályos loknikba göndörítette a haját. Amikor a lány melléje huppan, villámgyorsan fordul felé. Orrhegyén gyógyulófélben levő horzsolás díszeleg, s ettől valahogy komikus az arckifejezése: — Meddig utazik? — kérdezi mohón, előrehajolva. — Siófokig — feleli a lány vonakodva. Szemében elutasítás villan, nem tetszik neki a horzsolt orrú nő bizalmaskodása. A horzsolt orrú asz- szony nem hagyja magát lerázni: — Lclle az Siófok után van, ugye? A lányt lefegyverzi ez a tájékozatlanságról tanúskodó kérdés. Elmosolyodik. — helle Siófok előtt van most, hogy Fonyód felől megyünk. Második megálló lesz innen. — És csak ez az egy Lelle van? — gyanakodik a horzsolt orrú. Nem szállhat le egy másik^Lellén, hiszen a kislánya várja a MEDOSZ- iidülöben. Végül több utas bólogatása meggyőzi, hogy tényleg csak egyetlen Lelle található a Balaton déli partján, és ez a Lelle a második megálló lesz. Amikor mindenről megbizonyosodik, már kapja is a szatyrát, hogy az ajtóhoz menjen. A lány nyugtatja, hogy ráér még, de az asszony gyermeteg aggodalommal, az ülés szélén szorong készenlétben. Félelmét azonban időnként feledteti vele az álmélkodás: — Milyen szép házak! És mennyi autó! Amikor a vonat egy gyermeküdülő mellett húz el, megkérdi: — Ilyen kicsi gyerekek is fürödhetnek? Nem nagyon mély a víz? Tűnődő szemén látszik, saját lányát is féltheti a mély víztől. — Tizenhat éves. Tud már vigyázni magára — mondja végül, hogy hangos szóval előzze nyugtalanságát. — A lányom itt dolgozik — rápislant a készenlétben tartott gyűrött borítékra. Hiába, nem ragad meg fejében a MEDOSZ. — Van neki külön szobája, azt írta, és 1400 forintot keres a konyhám, és így legalább én is eljutottam ide ... — elmerengve nézi a villák és üdülök között feltünedező nagy vizet. Mélázásából rémülten riasztja a vonat fékezése, és az útitársak minden erőlködése kárbavész. Az asszony Boglár után csak közvetlenül az ajtó előtt érzi magát biztonságban. — Biztosan vár majd a lányom az állomáson — közli ragyogva, aztán — valószínűleg eszébe jut, hogy most éppen munkaidő van, és mégsem biztos — gyorsan hozzáteszi: — De ha nem vár, az se baj. Majd megtalálom. Lellén mindenki lesi, vajon várja-e a lány a mamát. Az asszony odalent rögtön az állomás homlokzata felé néz, hogy megbizonyosodjék: tényleg jó helyen szállt-e le és ha nem, hát gyorsan visz- szaugorjon. A felirat azonban minden kétséget kizáróan azt hirdeti: BALATON LELLE. Most már csak a lánynak kellene előkerülnie, de nincs a várakozók között. A gondosan göndörített fekete loknik szánalmasan rugóznak az asz- szony füle mellett, ahogy jobbra-balta tekintget. Elárvultán szorongatja ormótlan szatyrát, kidolgozott, göcsör- tös ujjai tanácstalanul téve- lyegnek a szája előtt, de aztán megérzi a lassan mozduló vonat ablakából ráirányuló, szánakozó szemeket, elmosolyodik, biztatóan integet útitársainak, aztán határozott léptekkel megindul egy vasutas felé, akit kérdezősködők vesznek körül. Az állomásról kigördülő kocsi csendjét nyűgös gyerekhang töri meg: — Aanyuuu, éhes vagyok. Késés Zsuzsa A bűnügyi regények és a klasszikusak jól megférnek egymás mellett a könyvespolcokon. Nem hiszek abban, hogy az embereket úgy lehet osztályozni: egyik részük csak a krimit, másik részük csak a »‘komoly irodalmat« olvassa. Ennek ellenére úgy érzem: a könyvtárosnak nagy szerepe van abban, hogy az »elegyítés« megfelelő arányú legyen. A zöld ruhás asszony ott ült a sok könyv előtt. Üdülővendégek jöttek hozzá, olvasnivalót kértek, ö pedjg a könyvön kívül mindenkinek juttatott egy kedves mosolyt és tanácsot. Megkérdeztem Bogiári Sándornét: — Hogyan találja el az olvasók ízlését? — A SZOT siófoki 1. számú üzemegységének központi könyvtára ez. Az olvasók a szakszervezeti könyv ellenében vihetnek könyveket. így alkalmam van bepillantani ebbe. S ez támpontot ad nekem. — Mennyiben? — A foglalkozásuk eligazítást jelenthet. Nem általánosítok, de még nem tévedtem, amikor a pedagógusoknak történelmi regényt ajánlottam. Az idősebbeknek romantikus művet. A gyerekeknél viszont tanultaim valamit. Nagyon meglepődtem, amikor a negyedikesek már űrhajózással foglalkozó könyvet kértek. És kémiait. Mennyi meglepetést tartogatnak ezek a gyerekek! Verne nekik már nem kell. Az 5 »felfedezései« már megvalósultak. Talán ez a magyarázat. — Beszélgessünk tovább. Most »leg«-ekben! A legfurcsább kérés? — Valaki az Elfújta a szél-t kérte. Természetesen — és szerencsére — nem szolgálhattam vele. — A legkeresettebb írók művei? — A gyengébb nem tagjai Oravecz Paula, Szabó Magda könyveit kérik. S nem ritka, ha valaki Raffai Saroltától akar olvasni. Még mindig keresett A fekete város. És ami örömmel tölt el: sokan választják Balzac műveit. — A legfurcsább eset«? — Egy üdülő kötötte m ebet a karóhoz: ő nem szeret olvasni. Elment futballmérkőzést nézni a televíziós sarokba. A szünetben odavitte«* hozzá egy sporttal foglalkozó könyvet. Másnap mar a »kuncsaftom« volt. — A legtöbbször alkalmazott »könyvtárosi fogás«? — Látom, hogy nem tud választani a vendég. A visszahozott könyve életregény volt. Ajánlom neki a Munkácsy életéről szóló kötetet, ö a Munkácsyra visszahökkent. De egy-két szóval ismertetem neki a művet. Elviszi. Aztán már másnak is ajánlja. A könyvtárosnak minden könyvről kell tudnia valamit. Még ha nem is olvasta. Akkor legalább a fülszövegből néhány mondatot — A könyvtáros legkedvesebb írói ? — A verseket szeretem. Adyt, Illyést, Váci Mihályt. — Melyik korosztály legkedveltebbjei még a versek— A fiatalok gyakran kölcsönöznek versesköteteket. És knovellákat is. Itt egyébként van miből válogatni. 3500 kötetes könyvtár ez. Hatszázti- zenöt olvasóm volt eddig, 1621 könyvet kölcsönöztek. Vasárnap is Itt vagyok. Kéthetenként jönnek az újabb olvasók. Akkor van a turnusváltás. — Munkájában ki a segítsége? — Együtt kell működnöm a kultúrfelelő&sel. Amint látja, a társalgó karzatán alakítottuk ki a könyvtárat. Lent pedig nemrégiben balatoni tájakat bemutató képkiállítás volt. Most Goldschmidt József siófoki fotós képeiből válogattak össze egy kiállításra valót. Ahogy hallom: tizenöt éve nem volt városunkban ilyen kiállítás. — Csakugyan kevés, de jól összeválogatott anyag. Különösen a portrék megragadóak. — Nemsokára egy NDK-beli művész grafikáit láthatják majd a vendégek. Én igyekszem a kultúrmunka propagálója is lenni, a kultúrfelelós meg a könyvekre is felhívja a figyelmet. — Még egy »leg«. Kik a legkedvesebb olvasói? — A szocialista brigádok tagjai. Nem lehet őket »be- skatulyázni«. Sokat és sok mindent olvasnak. Én jól le tudom mérni a brigádmozga- lom e téren megnyilvánuló eredményeit. L. L. Újjászületett a Hollóházi Porcelángyár A Hollóház! Porcelángyár rekonstrukciója 1961-ben kezdődött meg. 130 millió forintos beruházással új nyersgyártósor, gáztüzelésű alagútkemencék, tmk-műhely, ebédlő, orvosi rendelő épült. A 140 éves gyár szinte teljesen megújult, kapacitása lényegesen növekedett. 1961-ben 18 millió forint értékű árut termeltek, jövőre már 65 millió, 1975-ben pedig 90 millió forint értékben adnak porcelántermékeket a hazai és külföldi megrendelőknek. Képünkön: A nyersgyártó csarnok csészegyártó sora. j Gólyás-fa, Hétvezér-fa, Sarolta-tölgye Nevezetes fák és parkok Somogybán Honnan lehet rólük tudni? Néhány nap óta az érdeklődő már utánanézhet a Somogyi gyűjtemény füzetei sorozat hatodik számában, mely a Pal- miro Togliatti Megyei Könyvtár gondozásában jelenik meg. »Vannak fáink, amelyekről történetünk emlékezik meg, vannaik, amelyekről néprege szól. Vannak fáink, amelyek egész vidéken hírnek örvendenek nagyságuk vagy koruk miatt. Illés Nándor erdőmérnök 1879- ben kelt felhívásával vezeti be az új füzetet a Nevezetes fák és parkok Somogybán összeállítója, Király Lajos, aki a szak- irodalomra, a Somogy megyei Erdőrendezőiségre és a VÁTI- ra, valamint a földrajzi névgyűjtés adataira támaszkodva úttörő munkát végzett A Nevezetes fák és parkok Somogybán című füzetet lapozva jegyezzük meg: ezeknek az adatoknak a birtokában, ismeretében gazdagabbak lehetünk, tartalmasabban szerethetjük .szülőföldünket, Somo- gyot Mert kinek nem jelent »térképjelnél« többet például: Patkó Bandi fája a barcsi járásban. »Agg kocsányos tölgy, az adatközlő szerint Patkó Jancsi is megbújt alatta«, vagy »a balatonszentgyörgyi vasútállomáson található Magyarország legnagyobb fehéreperfája. 1941-ben a törzs körmérete 400 cm, magassága 16 m, korona- átmérője 22 m volt.« Megyénk területén az Országos Természetvédelmi Hivatal viszonylag kevés területet tart védettnek. Mindenki tudja azonban, hogy ennél jóval több van, amely védelemre szorul, arra érdemes. A kiadvány célja, hogy a fellelhető kiadványokban rögzített adatokat kiegészítse eddig ismeretlenekkel, de az egyesített jegyzék semmiképen sem tekinthető máris véglegesnek. A nagyobb munka ezután következik — olvashatjuk a füzetben —: a községi tanácsok, iskolák, honismereti munkaközösségek kiegészíthetik a jegyzéket, így válaszaik alapján remélhetőleg 1972—73- ban megszülethet a Somogy megyei nevezetes fák, pánkok végleges és hiteles jegyzéke. A könyvtár »előzetes« füzete számot próbál adni az emlékfásításokról is. Nagyobb számban 1896-ból és 1898—99- ből vannak erre példák. A honfoglalás ezredévi ünnepségeinek tiszteletére kormányintézkedésre 4103 községben ültettek emlékfát — egy értékes adat a sok közül, vagy sok községünkben van »Erzsébet-kert, Erzisébet-fa«. Feran ■ T séf felesége, Erzsébet királyné 1898- ban történt tragikus halála után megint csak kormáinyfel- hívás nyomán történt nagyarányú faültetés. A Nevezetes fák, parkok Somogybán című füzet jegyzékének összeállításában értéke# segítséget nyújtott Rumszauer János erdőmémök, Matuszka József középiskolai tanár, valamint az Ügy iránt lelkesedő sok honismereti kutató. H. B.
