Somogyi Néplap, 1972. július (28. évfolyam, 154-178. szám)

1972-07-12 / 162. szám

Az tjpest biztosan magjai* bajnok lett Ma rendezik meg az MNK döntőt Alighogy véget ért az NB I, máris jelentős esemény lesz ma este a Megyeri úti sportte­lepen. Villanyfényes esti mér­kőzés keretében itt rendezik meg a Magyar Népköztársa­sági Kupa döntőjét, amelybe a Ferencváros és a Tatabánya jutott. A két élvonalbeli együttes számára fontos a ta­lálkozó, hiszen az MNK meg­nyerése szép fegyvertény len­ne. Mind a bányászoknál, mind a zöld-fehéreknél nagy a fogadkozás, hogy teljes aka­rással küzdenek a szép trófea elnyeréséért. Az MNK meg­nyerése egyben azt is jelenti, hogy a győztes jogot szerez a Kupagyőztesek Európa Kupá­jában való indulásra. A két csapat közül a Fe­rencváros a jobb, de a Tata­bánya is okozott már nem egy kellemetlen percet éppen a zöld-fehéreknek. Ezért az MNK döntő teljesen nyűt, s>; minden bizonnyal jó játékot, láthatnak maga a nézők. A Magyar Népköztársasági* Kupa döntőjét a televízió is közvetíti 18.56 órás kezdettel. Edzőtáborban Tarnak i serdüli asztaliteniszezők Fonyódon a gimnázium tor­naterme a pingponglabda csattogásától hangos ezekben a napokban. Ugyanis a So­mogy megyei Asztalitenisz Szövetség lehetőséget adott a serdülőkorban levő asztalite­niszezőknek arra, hogy felké­szüljenek az őszi idény követ­kező feladataira. Először a fiúk voltak a Balaton menti edzőtáborban, jelenleg pedig a« fiatal lányok készülődnek Végh János edző vezetésével. Véget ért az NB I-es labda­rúgó-bajnokság, s vasárnap eldőlt a helyezések és a ki­esés kérdése. Az első hely nem volt vitás, hiszen az Új­pesti Dózsa már korábban be­biztosította újabb bajnoksá­gát. Vasárnap délután pedig az is eldőlt, hogy a Haladás mellett az Eger esik ki, s a Bp. Honvéd a második helyre került. A tabella közepén nagy változás már nem tör­tént. Magyarország lffil 72. évi labdarúgó-bajnoka tehát a li­la-fehér együttes lett. Megér­demelten. Kétségtelenül a leg­jobb magyar csapat a bajnoki cím birtokosa. A dózsások vé­gig kimagaslottak a mezőny­ből, s a 78 rúgott góljuk arról tanúskodik, hogy nagyon ne­héz az Üjpest ellen védekezni. A csapat védelme már kevés­bé megbízható. A Bp. Honvéd elég egyenet­len teljesítmény után lett má­sodik. Ennek ellenére fejlő­dött a piros-fehér gárda. Az ezüstérem további erőfeszíté­sekre kell ösztönözze a piros­fehéreket. Az évad nagy meglepetése a Salgótarjáni Bányász volt. Ha a hajrában nem fáradnak el, könnyen ezüstérmes lehetne most a bányászcsapat. A har­madik hely is elismerésre méltó, hiszen sok nagy csapa­tot előztek meg. Negyedik lett a Tatabánya, amely végig egyenletes, jó teljesítmény nyújtott. Külö­nösen a csatárjáték javult. Az FTC az idén csak ötödik lett, s az az érzésünk, hogy ennél többet tud a' népszerű zöld-fehér csapat. Bizonyára a szünetet felhasználják az Üllői úton az állóképesebb együttes kialakítására. A Vasasnak az idén sem si­került. A hatodik hely mögött súlyos problémák vannak, amelyeket feltétlen meg kell oldaniuk az angyalföldieknek, ha rangosabb szerepet akar­nak a jövőben játszani. A Videoton és a Komló előbbre lépett az idén, a Cse­pel viszont egy helyben topog. Visszaesett a Rába ETO és a Pécs is, amely az ősszel so­káig a kiesőhelyen tanyázott. A Diósgyőr szereplését végig a kiesés elleni harc jellemez­te, lényegében a borsodi csa­Süketnémák úszóversenye a fedett uszodában Kecskemét, Debrecen, Szol­nok, Miskolc és az ország más városainak süketnéma intéze­tében a társadalomnak hasz­nos tagjává nevelik önfelál­dozó munkájukkal a növendé­keket — sikeresen. Mindent megkapnak azért, hogy egész emberré váljanak, csak egyet hiányolnak, de azt gagyon. A sportolási lehetőséget. Csak Pesten van intenzív sportolás és nem is akármilyen. Nem­csak országos szinten, hanem a süketnémák olimpiáján is kiemelkedően szerepelnek ezek a fiatalok. Ketskés Endre, a kiváló ka­posvári sportember érintke­zésbe lépett az intézet igaz­gatójával, hogy sportszeretet- ből hajlandó a növendékeket megtanítani úszni. Ehhez nem kért mást, csak hogy taná­raik vagy nevelőik kíséreté­ben heti két alkalommal men­jenek le a tanulók. Szakály Éva tanárnő vezetésével jár­nak edzésre a gyerekek. Spe­ciális módszer kell ahhoz, hogy a tanítást megértsék, s eredményt mutassanak fel. Alkatuknál fogva főleg a hát­úszásra alkalmasak, a levegő­vétel magyarázása nagy aka­dályba ütközik. Az eddigi eredmény: a gyermeknapon rendezhették meg az ország­ban először úszóversenyüket. Király Judit, Fehér Erika és a többiek is nagy igyekezettel úszták le a 25—50—100 méte­res távokat. Vasárnaptól—vasárnapig Erdélyben A SIOTOUR 8 napos társasutazást indit Erdélybe 1972. szeptember 10—17-ig. Utazás autóbusszal és csoportos útlevéllel. Az ift so­rán teljes ellátást és szállottái elhelyezést biztosítunk. Részvételi dij: 2050 Ft + 000 Fi = 850 lei. Jelentkezni lehet: 1972. augusztus 10-ig. Kaposvár, Május l. n. 7. Latinea-ház. Telefon: 11-640. (448480) pat sem nyújtja azt, amit évek óta várnak tőle a szurkolók. A 13., illetve a 14. helyen két fővárosi csapat, az MTK és a VM Egyetértés végzett. Az MTK biztos kiesőnek lát­szott addig, amíg fegyelmezet­len játékosainak kegyelmet nem adtak. Utána már egyen­letesebben szerepeltek. Az Egyetértésben sok idős játé­kos szerepel. Ez meg is látszik -a csapat teljesítményén; ép­NB penhogy bennmaradt az I-ben. Kiesett két vidéki csapát, az Eger és a Szombathelyi Hala­dás. Közülük az Eger az utol­só fordulóig versenyben volt. Most már csak abban bízhat­nak, hogy az NB I B-ben jö­vőre jobban szerepelnek. Ha így lesz, akkor képesnek tart­juk a visszajutásra mindkét csapatot. A jövő ificsapatát keresik A somogyi UEFA-keret labdarúgói között Balatonfenyvesen A fiatalság magával hozza a vidám hangulatot is. Nem kivétel ez alól a Somogy me­gyei Labdarúgó Szövetség if­júsági labdarúgótábora Bala­tonfenyvesen. Július 3-tól két héten át a Balatoníenyvesi MEDOSZ sportkör ad szállást, pályát azoknak a 13—16 éves labdarúgóknak, akikből a jö­vő csapatát kívánják kialakí­tani Baranyi István, az ifjú­sági bizottság elnöke és veze­tőtársai, meg Csanda István testnevelő tanár, a táborozás szakmai irányítója. Az utóbbi években örvende­tes jelenség, hogy a kis és nagy csapatok — nem rejtik el a megyei szövetség vezetői elől azokat, akikből »lehet va­lami«. Jellemző e megállapí­tás igazára, hogy az ifitábor lakóinak nagyobb része vi­dékről való. A lábodi, barcsi ifijátékosok mellett természe­tesen ott vannak a K. Rá­kóczi, a K. Vasas, a K. Gaz- dász meg a többi nevelő egye­sület tehetséges sportolói is. Hogy nem nyaralótáborról van szó, azt bizonyítja a kör­nyezet. Bizony a Balaton- partig jókora utat kell meg­tenni, ha a gárda engedélyt kap a fürdésre. Csanda István 1 edző úgy mondja, hogy még a vízi munka is hasznos. Próbált-e már valaki vízben, fútóverse- nyen részt venni úgy, hogy közben a nyakában »súlyzó­ként« esetleg egy másik játé­kostársa van. Örülnek a szak­vezetők, hogy a gyerekek ké­pesek a nagy megterhelésű edzések elviselésére. — Öröm itt dolgozni. A fe­gyelmezetlenségnek még csak a nyomát sem láttuk az edző­mérkőzéseken (mert heten- kéilt több is akad ilyen), de a táboréletben sem. t 21.30-kor takaródó van. Legtöbbször este 9 órakor, »a verebekkel« ágyba kerül a társaság. A jövő ificsapatát keresik. Talán még jobb lenne, ha az ÉDOSZ válogatottnál készü­lődök meg még néhány meg­hívott fiú is eljött volna, így még tisztább lenne a kép a szakvezetés számára. Az utóbbi években meg­szoktuk, hogy az UEFA-tor- nán Somogy megye váloga­tottja nem játszik alárendelt szerepet, mint korábban nem­egyszer. Balatonfenyvesen is az eredményesebb jövőt ková- csolgatja a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség. K. S. Sajnos a magyar futballisták fejjátéka igen gyenge. A so­mogyi ifik naponta több órán át gyakorolják ezt. A fenyvesi táborlakók. Lehet, hogy nevükkel nem is olyan sokára találkozni fogunk. Bolhás a nagyatádi járás labdarúgó bajnoka Befejeződött a küzdelem a nagyatádi járásban is. A bajnok Bolhás lett, míg az ifi kilói a szabásiak lettek az el­sők. A bajnokság végeredménye: Felnőttek: 1. Bolhás 1C U 1 3 94-35 29 Ifjúságiak: 1. Szabás 18 15 1 2 37-16 31 2. Szabás 18 18 3 2 76-23 29 2. Bolhás L8 15­3 63-18 30 3. Beleg 18 12 o 4 76-34 26 3. S.-udvarhely 18 9 4 5 37-17 22 4. S.-udvarhely 18 18­5 45-27 26 4. Örtilos 18 9 2 7' 25-22 20 5. Ör tilos 18 9­9 47-52 18 5. Iharos 13 8 2 7 17-27 20 6. Iharos 13 8 1 9 51-45 17 6. Berzence 18 6 2 8 19-30 18 7. Somogy szó b 18 8­10 38-48 16 7. Somogyszob 18 7 2 9 18-26 16 8. Berzence 16 4 1 13 27-76 9 n. Beleg 18 5 3 ló 13-21 13 9. Háromfa 18 4­14 29-50 8 9. Rinyaszenlk. 13 1 3 14^ 5-32 5 10. Rinyaszentk. 18 1­17 14-118 2 IC. Haromfa 18­3 13 10-38 3 JÚLIUS 12 SZERDA Izabella Milyen lesz az időjárás? Várható időjárás ma estig: nyugaton erősen fel­hős idő csőkkel, keleten időnként megnövekvő felhőzet ismétlődő záporokkal, zivatarokkal. A he­lyenként erős északi szél fokozatosan mérséklődik, a meleg keleten is gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 18—ZZ, keleten 23—38 fők között. — Budapestre érkezett Va­lentyina Komarova. A hősi halált halt szovjet úrpilóta özvegyét a Vlagyimir Koma­rov nevét viselő szocialista brigádok és a SZOT elnöksé­ge hívta meg. — József Attila Emlékmú­zeum nyílik Balatonszárszón július 15-én abban a penzió­ban, ahol a költő utoljára la­kott. — Vietnami szolidaritási hét. A barcsi áfész dolgozói még májusi termelési ta­nácskozásukon elhatározták, hogy a vietnami nép megse­gítésére szolidaritási hetet tartanak. A napokban 5000 forintot fizettek be a szolida­ritási bizottság számlájára. — Tanácsi segítséggel. A szárszói áfész Balatonföldvá- ron rádió- és televízió-javító részleget létesít a tanács, il­letve a lakosság kérésére. A tanács 300 000 forinttal járul a részleg létrehozásához. — Orion televíziót nyert Fábián Zoltán zimányújlaki tanuló a rongygyűjtő hetek alkalmából rendezett juta­lomsorsoláson. Az ifjú tévé­tulajdonosnak a napokban adták át az értékes nyere­ményt — Hadsereg és honvédelmi nevelés. Ezzel a címmel je­lentetett meg egy könyvet a Zrínyi katonai kiadó, amely- lyel gyakorlati, illetve elmé­leti segítséget nyújtanak az állami, társadalmi szerveze­tek honvédelmi nevelő-felké­szítő munkájához. Egyúttal pedig azt is elemzik, hogy a hadseregnek milyen segítsé­get kell nyújtani ehhez a fontos tevékenységhez. — Naponta 200 fürdőruha. A Sió Áruházban igen nagy kelete van a fürdőruháknak ezekben a napokban. A stran­dolni vágyók naponta 200 női fürdőruhát, illetve férfi úszó­nadrágot vásárolnak meg. — Táncoló rabok. A vech- / tai fiatalkorúak börtönéből három fiatal »kitáncolt a szabadságba«. A gyilkössági kísérlet miatt hétévi szabad­ságvesztésre ítélt fiatalok en­gedélyt kaptak táncverse­nyen való részvételre, és »el­felejtettek« visszatérni. — Védősisak gyermekek­nek. Japánban rövidesen megkezdik a műanyagból ké­szült közlekedési sisak árusí­tását gyermekek számára. A sisak tetején piros sziréna van, amelyet szárazelem mű­ködtet. Egy kapcsoló elfordí- tásával a sziréna megszólal, és pislogó vörös fény villan fel. — Egy ravennai özvegy tíz évvel férje halála után tudta meg, hogy a volt há­zastársa földi maradványait tartalmazó urnában csak nyakékek es féldrágakövek voltak, amelyeket egy római cég számára adtak fel. Olimpiai bélyegek A müncheni XX. nyári olimpiai játékok alkalmából olimpiai bélyegsorozatot és blokkot hoz forgalomba jú­lius 15-től a magyar posta. A »München 1972« elnevezé­sű bélyegsor címletei: 40, 60, 80 fillér, továbbá 1, 1,20, 2, 3, plusz 1 és 5 forint. Az olimpiai bélyegblokk névér­téke 10 forint. A bélyegeket Kikesi László grafikusművész rajzai alapján többszín ó mélynyomással készítetté az állami nyomda. 120 évvel ezelőtt, 1852. július 12-cn született Ceg­léden és 1918. májusában, 68 éves korában Szolnokon hunyt el Várkonyi István, az agrár- szocialista mozgalom harcosa. Földműves családban szüle­tett; harmincévesen Budapest­re került; 1889-ben belépett a Magyarországi Általános Mun­káspártba, 1890-ben pedig a szociáldemokrata pártba. Né­hány év múlva beválasztották a párt vezetőségébe, ahol az alföldi propagandamunkát irá­nyította. Megindította a Föld- mívclő című lapját, amely a mezőgazdasági munkások ér­dekeiért harcolt, a földosztást követelte, és az aralósztrájk gondolatát népszerűsítette. A párt vezetősége azonban nem támogatta ezeket a követelé­seket, és szakításra került sor, 1897-ben kizárták az SZDP- bői. Ekkor hozzákezdett a Független Szocialista Párt szervezéséhez. Ez — a paraszt­ság demokratikus forradalmi céliktűzéseinek adva hangot nagy népszerűségre tett szert az Alföld szegényparasztsaga soraiban. A párt kezdeti befolyása a századfordulón — # kormány kegyetlen üldözése következ­tében — csökkent. A főváros­ból kitoloncolták a pártveze­tőség tagjait betiltoták a Tö- rökszentmiklösra meghirdetett kongresszust, majd 1899-ben Várkonyit is perbe fogták, és hathónapi börtönre ítélték. A Független Szocialista Párt 1906-ban egyesült Achim And­rás parasztpártjával. Várkonyi az első világháborút megelőző években visszavonult a poli- kai élettől de 1916-ban fellé­pett a háború ellen. — Kigyulladt egy spanyol teherszállító hajó hétfőn Pa­nama csendes-óceáni partjai mentén, amelyen több mint 100 tonna dinamit és robba­násveszélyes folyadék volt. A robbanóanyagot rekordidő alatt a tengerbe dobtak és a 36 főnyi legénységet egy dán hajó épségben a fedélzetére vette. — Tüzet fogott egy 4X4 méteres istálló eddig isme­retlen okból Lulla-szőlőhe- gyen. A tüzet, amely ezeröt­száz forint kárt okozott, a lullai, tabi, torvaji és sió­foki önkéntes tűzoltók fékez­ték meg. — Óriási szúnyogfelhök vándorolnak esténként a Dráva menti lápos, ligetes tá­jain. Az esőtlen, meleg idő­járás különösen kedvez a fullánkos had szaporodásá­nak. Az első kiadós nyári esőzés nagyrészt elsöpri majd a Dráva-menti »szúnyogor­szágot«. — Anglia legidősebb ál­lampolgára, Miss Alisé Ste­venson hétfőn ünnepelte 111. születésnapját. A hölgyet 111 szál szegfűvel köszöntötték. Barátai szerint csodálatos egészségnek örvend. Szabálytalan előzés Szabálytalanul akart előz­ni egy egész kocsisort Fonyód és Alsó-Bélatelep között a 24 éves Tholet Thierry Cle­ment Louis belga állampol­gár. összeütközött az ugyan­csak szabálytalanul közlekedő Gólyák Andrással, aki a Bikali Állami Gazdaság Nysa tehergépkocsiját vezette. A 24 éves belga állampolgár fe­lesége és apja nyolc napon belül gyógyuló sérülést szen­vedett. A foúyódi rendőrka­pitányság' a két gépkocsi ve­zetője ellen szabálysértési el­járást indít. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságút és közüle- teket, hogy 1972. j.diu , , ..1—12-15-án de. 7.50-161 du. 15.50-ig a Kis.aiudy utcában az Arany J, tértől a Kisfaludy u. 41. számig, a Klapka Ute 1 bun, a Buzsáki ut­cában az Arany J. utcától a l-’ushu ui -jig. a .sá l. utcában a Losonc utcáig, valami bt a Lo­sonc közben áramszünet lesz. * (12462)

Next

/
Thumbnails
Contents