Somogyi Néplap, 1972. július (28. évfolyam, 154-178. szám)

1972-07-11 / 161. szám

Ki mit tudott? Hadd feleljek a kérdésre j úgy, hogy egy kis emlékezésre buzdítom az olvasót. Gondol­juk át még egyszer ezt a ve­télkedősorozatot, hiszen olyan sokat töprengtünk a döntése­ken, egyetértve, vitatkozva. Előttünk, a közönség előtt vizsgáztak arról, hogy ki mit tud? A tehetségesek tengeré­ből (mert valljuk meg, nagy­szerű érzés, hogy tízmilliós honfitársi táborunkban pár év alatt ennyi tehetség -nő fel) a legjobbak sorakoztak a mű­vészjelöltek ranglistájára. A Ki mit tud? több éves gyakor­lata azt mutatja, hogy az él­mezőny frissítőleg hat egy-egy művészeti ágra is (nemcsak a táncdalénekesek körében). Mit kapott a közönség a te­levízió képernyős seregszem­léjétől? Általában jó, tartal­mas műsorokat, néha éjsza­kába nyúló esti együttléteket. Nemcsak a közönségszavazat a mércéje annak, hogy a műsor megmozgatta, részvevőjévé tette közönségét. Az érdeklő­dés középpontjában tartotta műkedvelő- művészeti mozgal­munkat, és nagyon sok vaká­ciózó iskolást indított arra, hogy kedvük és tehetségük szerint munkához lássanak valamelyik műhelyben. A ve­télkedő nemcsak azt bizonyí­totta, hogy ki mit tud, hanem azt is, kik mit tudnak? Közös­ségben eggyé kovácsolódva. Divatok és kategóriák A műkedvelő művészeti mozgalom egy kissf művésze­teink, előadóművészeteink tükre Is. (Igaz, az utóbbiak művelői — nem a zsűritagok­ra gondolok —, ritkán és fa­nyalogva néznek ebbe a tü­körbe, és finnyáskodva elfor­dulnak, ha netán saját arcvo­násaikra ismernek.) Pedig nemcsak a műkedvelőkét, ha nem a hivatásosokat is kézen foghatják a tanulságok. A Ki mit tud? lendületében tisztán mutatkozott meg művészeti életünk nagyon sok divatja, divatos magatartásformája. Itt van palául a folklór rendkívül tartalmas tárháza, de fenyegetővé válik a döm- ping a »folklorizmus«. Ez a »slágeresedés« nem válik elő­nyére a műkedvelő művészeti mozgalmunknak. Apad a klasszikusok iránti szeretet és tisztelet. Nem árt például vé­giggondolni, hogy nemcsak népi-nemzeti kultúránk a mi­énk (bár elsődleges dolgunk annak ápolása), .hanem az egyetemes kultúra is. És a he­lyes arányok betartása nem vezet okvetlenül kozmopolitiz- mushtiz. Egyébként a kategóriák gaz­dagok voltak, jóllehet a ha­tárvonallal ismét sok baja volt a zsűrinek. Tulajdonképpen a határnélküliségnek egy össze­mosott,-önmagát ebben a for­májában túlélt ■•■■Egyéb" elne­vezésű kategória .áldozata volt. a paródista G er gye György is, aki egy egészen más műfajú és világú nagyon tehetséges karikaturistával került össze. Észrevehető az énekkategó­ria előretörésé, ugyanakkor a paródia mintha hanyatlóban lenne, s bizonyos mértékig a táncdal is. Tulajdonképpen nem is a - hangszerel ésvagy a beat zenei anyag bosszantotta az embert, hanem a rendkívül üres, divatos, fölvett pózokat tükröző szövegtorzók. És egy másik különbségté­tel; egy tökéletesen táncoló bot és gömb — tátott saájjal csodáltuk, egy félelmetesen egyensúlyozott kard renjegő szájjal csodáltuk. Végül is győzött a remegés; ki tudja miért. Vagy miért ne? Egyszó­val pontosabb, ésszerűbb ha­tárok, kategóriák kellenének. Két döntésről Eszembe jut két »ítéletféle«. Az egyik éppen vasárnap es­te hangzott el Vámos László Kossuth-díjas rendezőnk szá­jából. Két versmondót hason­lított össze; egy kiérlelt tech­nikájú fiatalembert és egy kevésbé jó technikával, de át­éléssel szereplő fiatal, gimna­zista lányt, akinek akcentu­sán érződött a tájszólás is. Nem tudnám szó szerint visz- szaadni a különbségtételt, de tény: valamr olyasmi volt az összégezésben, hogy a fiú egyénisége nem olyan érde­kes. Nem akarom boncolgat­ni — sokféle oka lehet ennek —, de úgy vélem, ezt így fej­tegetni (ki honnan jött, ki milyen érdekes) emberileg bántó, majd csaknem ember­telen dolog. És egy másik, talán nem túlzás így mondani: Daróczi Ágnes esete.' Külön kategóriát, csináltak annak az embernek, aki az ellen protestál, hogy ne legyenek külön kategóriák. Megtisztelőbb és meggyőzőbb lett volna, ha szerényebb te­hetsége miatt nem szerepel a döntőben. ... és a többiről Igen, be kell látni hogy minden néző zsűritag a maga módján. A kritika egyáltalán nem a zsűri vagy a kritikusok privilégiuma. Mégis félő, hogy a döntések nem mindig tar­talmi, hanem formai módoza­tai fölött kell töprengeni a nézőnek. Ez pedig már nem lehet egy nagyszabású műsor célja. »Tudomásul kell venni, hogy az amatőr szereplő az egyik, nap jobb formát tud felmutatni,. mint egy más al­kalommal ..." — nyilatkozta Major Tamás egy interjúban. Azt hiszem, itt a viták egyik forrása. A néző afelett ítél, amit lát, a zsűri afelett, amit délután is látott, és bizony éreztük néha, hogy kész jegy­zetekkel ülnek a monitor előtt. Tönvényszerű ez? Vagy törvényszerű egyszer szavazással, másszor pontozás­sal ítélni? És végül, miért kel­lett ennyire »hajtani« ezt a műsort. A döntőn nemegyszer éreztük, hogy kevés idő volt a hetedik szereplésre való fel­készülésre. Kevés volt az energia. Érződött ez csaknem valamennyi kategóriában. Nem szabad elfeledni; műkedvelők indultak itt, akiknek tarsolya még nem tömött. Ami benne volt, azt nagy igyekezettel ad­ták át pékünk, erényeikkel, hibáikkal együtt, tiszteletre­méltó igyekezettel. Tröszt Tibor Népszerű a vagyonvédelmi kiállítás Változatlanul nagy a sikere a rendőrség vagyonvédelmi kiállításának, melyet Kaposváron, a Kilián György Ifjúsági és Üttörőliázban rendeztek meg. A kiállítás július 15-ig tart nyitva. Roham az igaJi fürdő ellen + 9 Ot és fél ezer vendég vasárnap Kevés volt a parkolóhely — Pontosabb számolást, nagyobb tisztaságot Vasárnap már a kora regge­li órákban valóságos roham indult az igali fürdő . ellen. Személygépkocsik és motorke­rékpárok százai kerestek par­kolóhelyet, több tucat autó­busz is érkezett tele utassal. Nagyon sok járműnek már csak a fürdővel szembeni domboldalban jutott hely. ..Ez az egyre növekvő jármű- forgalom figyelmeztesse arra a község vezetőit: alakítassanak ki megfelelő és elegendő par­kolóhelyet. S még egyet: a község központjából a fürdő­höz vivő utat is rendbe kel­lene tétetni, kiszélesíttetni, hogy zavartalanabb legyen a forgalom. Békéscsaba kalinyini vendége Levél érkezett a kalinyini bábszínházba: »Kedves igazgató-bácsi! Na­gyon megtetszett a kismalac a meséjükben. Ő olyan aranyos és jó. Minden vágyam, igaz­gató bácsi, hogy küldjék cl r.e- kefn. Legyenek olyan szíve­sek.« S a kismalacot, pontosabban a bábot haladéktalanul elküld­ték a kislánynak. A bábot ter­mészetesen a színház művészei készítették el.\ Nagyon sok ilyen levél ér­kezik a színházba, amelyben a kicsinyek tiszta gyermeki ter­mészetességgel nyilatkoznak az előadásokon megszeretett hősökről, s teljes bizalommal fordulnak a művészekhez. Csak az év első felében több mint negyven találkozót szer­vezett a színház az ifjú nézői­nek "iskolákban, óvodákban, kollégiumokban. A színházi évad végén. ■ pedig kiállítást rendeznek a gyermekrajzok­ból, ezekből az eredeti kis bí­rálatokból, amelyek a színház minden. bemutatójáról készül­nek. Persze az unalmas, egyhan­gú színházat nem szeretik a gyerekek. A kalinyini bábosok azonban olyan emberek, akik határtalanul lelkesednek azért az ügyárt, amelyet szolgálnak. Éppen ezért szívesen adják oda nekik a színpadi szerzők a frissen megírt darabjaikat, mert biztosak abban: a szín­ház nagy művészi ízléssel, ér­dekesen és eredeti módon ren­dezi meg az előadást, úgy, V. Kokljuskin: 'l/jqy'sntézés Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren sem túl, egy hivatalban dol­gozott Nymifvrjv géd. Egyszer ezt az utasítást kapja: — Vidd el ezt az iratot! Elviszi. Máskor meg ezt kérik a kézbesítőtől: — Menj, és hozd el az ira­tot! Elhozza. Egyszer meg így formed- nek rá: — Nagyon sokáig voltál oda, Nyikiforov polgártárs? — Én? Sokáig? Hogy én sokáig voltam? Hát így ál­lunk? — sértődött meg .Nyi­kiforov, a Icézbesílő. — Na, jó. Majd én elbánok veletek. M zig irr itatom én nektek!!! Tegkótelebb aztán amikor elitül iték iratokkal, fogta, s egy iratot kiemelt a többi közül, és bedobta azt a leg­közelebbi szemétkosárba. Ezen az éjszakán alig aludt valamit. Sokáig azzal a kel­lemes gondolattal hitegette magát — elképzelve minden létező lehetőséget —, hogy milyen pánik lesz, amikor ki­derül, hogy eltűnt egy akta. Azt is remélte, hogy ezután jobban elismerik majd mun­káját, jobban odafigyelnek tevékenykedésére. Ám eltelt egy hét, és sen­kinek sem tűnt föl az akta hiánya. »Lehetséges, hogy kevés egyetlen aktát eltün­tetni?« — gondolta némi za­varral Nyikiforog. És amint adódott a kövétkező alkalom, titokban a szemétkosárba do­bott, de most már nem egy, hanem tíz darab ügyiratot. »No, most aztán bosszút ál­lok rajtatok« — gondolta magában. Ismét az. izgalmas várako­zás napjai következtek. Nyi­kiforov minden reggel be­ment az igazgató titlcárnöjó- nek. a csinos, Ljudocskának az irodájába. — Mi újság errefelé? — érdeklődött kíváncsian. — Nem történt semmi kiilönös? — Mi történhetett volna? — csodálkozott rá Ljudocska. — Hát .így állunk? — fe­lelt önmagának Nyikiforov. — Még ez is kevés? A második hét végére le­fogyott a kíváncsiságtól, az izgalomtól sápadozott, és a harmadik hét elejénél nem is bírta tovább idegekkel. Ami­kor a következő csomag irat­tal elküldték, akkor útja már csak az ismert szemétkosárig vezetett: a kapott iratköteget teljes egészében beledobta. » No, most aztán ráeszmél­tek, hogy milyen . fontos az én munkám« — gondolta tel­jes meggyőződéssel Nyikifo­rov. — »Rá bizony, kedves- kéim-K. Azóta teljes három év telt el. Ljudocska már egészen hozzászokott Nyikiforov reg­geli vizitjeihez. Sőt, ha késik pár percet, már nyugtalan­kodik is miatta. Nyikiforov ezen idő alatt még jobban lefogyott. Ma­kacs üstöké, amely a feje búbján éktelenkedik, észre­vétlenül megöszült. Arca rán­coktól lett barázdás. Csak a szemeiben ég az önérzet olt- hatatlan lángja. '.»Rájöttök, hogy ki vagyok én! Rá kell eszmélnetek/« — reménykedik még mindig Nyikiforov, naponta leróva a távolságot az irodák és a sze­métkosár között. fordította: Sigér Imre hogy mindenki számára ünne­pet jelent. Másképpen nem is tud dolgozni a színház. Fennállásuk harmincöt évé­ben sokszor körbeutazták nem­csak a kalinyini területet. Ki- jev, Leningrád, Petrozavodszk szintén jól ismeri művészetü­ket. A központi televízió külön színes filmeken örökítette meg az előadásaikat. A színháznak nincs saját helyisége, (most épül a csodá­latos épületük), így majdnem mindig úton vannak. A társu­lat irigylésre méltó ezért az összeforrottságáért. A veterá­nok — A. M. Ilyvovszkij fő­rendező, az OSZSZSZK érde­mes művésze, I. E. Szunyi, az OSZSZSZK érdemes művész­nője —, a fiatalok —■, L. Gye- nyiszova, N. Krasznoperova, V. Sztyepanov és a többiek is valódi lelkesültséggel, ötlettel, tehetséggel játszanak. Májusban különösen megfe­szítetten munkálkodtak a színházban: bemutatóra ké­szültek, ».ezenkívül pedig ven­dégjátékra a baráti Magyaror­szágra. A Szovjetunió báb­színházai közül egyedül a ka- linyini kapott meghívást a Bábművészek Nemzetközi Szervezetétől (UNIMA), hogy vegyen részt alkotói versengé­sen a magyarországi Békéscsa­bán. A kalinyiniak úgy döntöt­tek, hogy a magyar nézők íté­lőszéke elé legjobb meséjüket, A csuka parancsára címűt vi­szik, amelyet nagyon kedvel­nek a gyerekek, mert játékos, vidám, színpompás. Fáradha­tatlanul próbáltak, magyarul tanultak, hogy az előadás mi­nél érthetőbb legyen. A nehéz versenyen Olaszország, Fran­ciaország és más országok bábművészeivel való találko­zás állt előttük. Már mögöttük van azóta a megfeszített hét Békéscsabán. A kalinyiniak si ­keresen szerepeltek. S újra otthon. Űra munka. Felejthetetlen élmény marad a találkozás a magyar nézőkkel, akik együttárzők'és nagyra ér­tékelik az ősi művészetet. Marina Motuzka, a Kalinyinszkaja Pravda kuliutali* EovatsezetóJe A környező községekből, va­lamint a szomszédos megyék­ből, sőt a Balaton mellől is sokan érkeztek vasárnap Igái­ba. Nagyon sok volt a kapos­vári vendég. — A tavalyi látogatottsági csúcs 6019 vendég volt, ezt ugyan nem értük még el, a pénztárnál 5500 vendég váltott jegyet — mondta Gyurisics Dániel, a fürdő vezetője. A sok fürdőzőt kulturáltabb körülmények fogadták, mint a múlt esztendőben. A közös öl­tözők mellett egy nagyon szép kabinsort is a vendégek ren­delkezésére bocsátottak. A megyei vendéglátó válla­lat és az igali fogyasztási szö­vetkezet, jól felkészült a nagy látogatottságra. Volt elegendő üdítő és hűsítő ital, s a pecse­nyesütő pavilonoknál is bőven volt választék. Kora reggeltől zárásig szin­te megállás nélkül dolgoztak a felszolgálók, alig győzték a vendégek igényeinek kielégí­tését. Az Aranykalász étterem 40 000 forint forgalommal zár­ta a napot, a konyha dolgozói­nak több száz adag ételt kel­lett készíteniük. Este egy kis »apróság« zavarta meg a va- csorázókat. Idős, eléggé ittas férfi énekelgetett torkasza- kadtából, mutatta be tánctu­dását, és senki nem figyelmez­tette. A fogyasztási szövetkezet Termál presszójában pedig az keltett visszatetszést, hogy az egyik fiatal felszolgálónő — a rövid italt mérte, szolgálta ki — rendszeresen fejben szá­molt, gyakran tévedett, s mbt a reklamációkból , kiderül’, mindig a vendég rovására! Tábla hívta fel a figyelmei, gyakran elhangzott a.hangszó­róból is, hogy a kisgyereke' - ne vigyék a szervezetükre ká - ros, meleg vízbe. Ez igen s'' szülőnek nem használt, e" kétéves gyermeküket ci >e! magukkal a melegvizes, gyóg. - hatású medencébe. Szép, virágos a fürdő, j' dolog heverészni a zöld pázsi­ton. Esténként azonban már csatatérré változik. Eldobú't csontok, kenyérdarabok és hulladék mindenfelé, pedig ta­lálni elegendő szeméttárolót. Egy kicsit jobban ügyelhetné­nek, magukénak érezhetnék ezt a fürdőt a vendégek is. S az is jó lenne, ha a lab- dázóknak távolabb a napozók­tól, pihenőktől jelölnének ki területet, mert a figyelmetlen emberek sok bosszúságot okoz­nak játszadozásukkal! Sz. L. MEMENTO Még megpihennél, padra ül­ve. Beszívnád a hársak illa­tát. Ilyenkor a legjobb nyug­tató ez. Hagynád ezer látniva­lótól megfáradt szemed pi­henni. Az egyhangúságában is gyönyörű, világoszöld pázsitot nézve. Hallgatnád a madara­kat, s találgatnád: melyik a rigó, melyik a vadgalamb, melyik a szürke veréb. És akkor — ott a pázsiton — a pillantásodnak megálljt pa­rancsol két szürke alak. Tilta­koznál, terelnéd pillantásod más irányba. Nem engednek. Ez a két nőalak rabul ejt. Ök? Nem, nem is ők. A fáj­dalom, amely belőlük sugár­zik. Ott fekszik a férfi végső merevségben. Keze a kiszol­gáltatottság bizonyítéka. Ta­lán még sohasem feküdt így a földön, ilyen kényszertar­tásban. Ha élne, egy idő múl­va kényelmetlenné válna ez a tartás, tudom. Feje enyhén íólrébillenve. Talán odacsapó­dott a kőhöz. Mert ellökték, rátapostak, belerúgtak, bikacsökkel és »Horthy-bunkóval« verték ha- ■üaita. Ott latoaK. bhúüuím­ban az utolsó szippantásr levegővel. Fölötte, mintha egy L be álló szára lenne: egy asszor Nézi a halottat. Iszonyat vád van tartásában. Az ei szak áldozatának özveg: Jelkép a maga valóságában Mint a fekvő. Törékenyséf ben is erős. Hatalmas téri hord vékony vállán. S ezut még súlyosabb lesz a teh< Ennek tudása is benne v vádló tartásában. És... ott a jövő is. Szó nyája elöl rövidebb, ha enyhén domború. Csodálat megfogalmazása a hitnek, jövőnek, a bikacsökkel veri halálának nem hiábavalóé gáért. 1 Strandtáskás üdülök jönn színes ruhadarabokban. Me állnak a szoborpár előtt. T Ián bennük is lezajlik, a: bennem. . Somogyi Néplap L. L. n

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents