Somogyi Néplap, 1972. július (28. évfolyam, 154-178. szám)

1972-07-25 / 173. szám

Uborkatartósítás és gyümölcsexport Az április közepén vetett magyar, amerikai és holland uborkafajták betakarításához közeledik a Balatonújhelyi Ál­lami Gazdaság, s a borsó be­takarítása után ismét vetnek majd uborkát. Az eddigi ho­zam uborkából átlagosan 100 mázsa holdanként, s ezt átlag­áron számolva 40 ezer forint bevételt jelent a gazdaságnak. Az uborkatermesztés a termő- terület jobb kihasználására ad módot, és széles az értékesítési, elhelyezési skálája is ennek a kertészeti termelvénynek. A termés egy részét, vala­mint a zöld paradicsomot sa­ját tartósító üzemünkben dol­gozzák fel — savanyítják (első képünk) —, de készülnek itt úgynevezett édes áruk is, mint amilyen a gyümölcsbefőtt és a dzsem is. Csemegeuborka az idei terv szerint például mint­egy 60 vagonnal^ édes áru pe­dig 20 vagonnal készül a gaz­daság tartósító üzemében. A Balatonújhelyi Állami Gazdaságban a fő profil a gyü­mölcstermesztés: több mint 10 millió Ft bevétet várnak in­nen. A gazdaság 2900 holdnyi összterületéből 790 hold a gyü­mölcsös, ebből 412 hold a ter­mő. Tavaly 15 hold meggyet telepítettek, az idei előirány­zatban is ennyi szerepel. A to­vábbiakban megfelelő fajtájú alma és dió telepítését, vala­mint a barackos rekonstruk­cióját is tervezik. Péntekig 18 vagon kajszit és 17 vagon őszi­barackot takarítottak be, ille­tőleg értékesítettek — több­nyire a csomagolóban történt gondos előkészítés után (máso­dik képünk) —, de a szedés zö­me még hátravan: a kajszi be­takarításával most tartanak a felénél, az őszibarackkal pedig az egyötödénél. Sajnos, eddig kétszer érte már jégverés a gazdaság gyümölcsösét, az első alkalommal például a kajszis- ban és az őszibarackosban 540 ezer forintos kárt állapított meg az Állami Biztosító. Vadvirág város — Apu, otthon felejtetted a kemp-ingedet? — érdeklődött aggodalmaskodva egy csöppség a bailatonszemesi Vadrirág kempingben. Ügy látszik nem tudta mással magyarázni az apja gondterhelt arcát. Pedig a papa csak azon törte a fejét, milyen nyelven szólítsa meg azt a csehszlovák házaspárt, akinek kocsija elzárta az utat. Egy nemzetközi kempingben azonban nincsenek nyelvi ne­hézségek. Néhány mozdulatból minden érthető. Ott egy üres sátorhely, emitt egy felpakolt kocsi, köztük a csehszlovák há­zaspár Skodája. Világos. A Skoda egy kicsit arrébb curik- kol, és el van intézve. Szabad az út. Mindenki 3 vízparti sávra telepszik, amíg lehet. Azonban már nagy nagy szerencse kell hozzá, hogy a »sűrűn lakott« partszakaszon megüresedjen egy-egy hely. — 1600 helyünk van — vilá­gosítanak fel a szentesi kem­ping »portáján«, ahol minden­kitől megkérdezik, milyen ál­lampolgár. Mert az, hogy va­laki magyarul beszél, nem je­lent semmit. Elvégre »idegen­ből visszalátogató hazánkfia« is lehet az illető. Bár azok in­kább az Európa szállót vá­lasztják. A tősgyökeres iram ciák, hollandok, belgák, néme­tek viszont a kempingeket sze­retik jobban. Sőt egy ausztrál házaspár is akad a sátorozók között. Mi a kempingezés vonzóere­je? Az az érv, hogy a »termé­szet lágy ölén«, meg »csend és nyugalom a vízparton«, már régen csak vágyálom. Idejét múlta. A városok kőrengete­géből kimenekült emberek itt is egymás hegyén-hátán nyü­zsögnek, a különbség csupán annyi, hogy itt sohasem kejl nyakkendőt kötni, szalonképes viselet a fürdőruha, a gyereke­ket pedig szabadjára lehet en­gedni, mert bár általában min­den sátorhoz tartozik autó vagy motor, gazdájuk nem száguldozik. Viszont, ha a kempinget kettészelő úton fel­tűnik egy jármű, a járókelők készségesen kitérnek előle. Senki sem idegeskedik, a papák leülnek társasjátékoz- ni a srácokkal, vagy apró, elemmel működő motorosha­jókat szerelgetnek, hadd játsz- szon a gyerek. A mamáknak azonban itt is ugyanaz a dol­guk mint otthon. Mosott ruhák lengedeznek a köteleken, dél­ben és este pedig étvágyger­jesztő illatok terjengenek. Estefelé aztán megindul a vándorlás a tábor területén. Csoportokba verődve sétálnak a nézelődők, és leplezetlenül megbámulják a különösen jól felszerelt, vagy hangulatos kis tanyákat. » Egy német család sötétedés után érkezik, de fél óra múlva már áll a »ház«, ágyba kerül­nek az izgatottan csiripelő gye­rekek. Igaz, a családfő másnap reggel két óra hosszáig inga­járatban közeledik a kocsi meg a sátor között, mire a teljes kényelem kellékeit átcipeli a csomagtartóból. Két hétre jöt­tek, érdemes berendezkedniük. Sokan azonban csak a hét vé­gére ruccantak le. Általában közülük kerülnek ki azok az éjszakai »fülemülék«, akik da- lolászva botladoznak hazafelé a sötétben alattomosan gán­csoló cölöpök és merevítő zsi­nórok között. Néhány sátor mélyéről tánczene döngicsél, másutt vihorásznak. Az ütött- kopott ponyvák alatt tanyázó tatabányai vájártanulókat pe­dig valaki »bölcsen« oktatja: — Ha belétek kötnének, nem álltok le verekedni, hanem ide hazaszaladtok, aztán kivonu­lunk mindannyian, és ellátjuk a bajukat. Ez persze csak »minden es­hetőségre gondolva« hangzik el. Mert a Vadvirág sátorváros, ha nem is csöndes, de nagyon békés. Sötétedéskor színes lampionokká varázsolódnak a sátraik, ahogy a piros, kék, na­rancssárga ponyvákon átsejlik a bent égő lámpák fénye. Reg­gel aztán mindenkit egyfelé, a vízbe visz az útja. A korán fekvők már kora hajnalban kezdik a lubickolást. Az éjsza­ka alvásra szolgáló gumiágyak nappal úszó szigetté változnak. És — amikor egy Zsiguli kibo­csátást kér — a bejárati so­rompót kezelő bácsi tréfásan méltatlankodik: — Ilyenkor fürödni kell, nem engemet zavarni. — Hát automatizálja a ma­sinát, mester — nevet ki rá a fiatalember a volán mellől, de úgy látszik maga is érzi, mi­lyen »természetellenes« dolog ebben a hőségben autókázni, mert hozzáteszi: — Ebédelni azért kell. Nem igaz? Rezes Zsuzsa „Árvízveszély it a Szigetvári utcában Öngyilkosság a Kaszinó utcában? Elázott hatmillió nyers tégla A rendkívül csapadékos jú­lius jelentős károkat okozott a Somogy—Zala megyei Tég­la- és Cserépipari Vállalatnak Mint Fehér József igazgató el­mondta, a lezúduló eső követ­keztében — a jelenlegi felmé­rések szerint — hatmillió da­rab égetésre váró nyers téglát áztatott szét az eső. A legna­gyobb kár a Zala megyei Mol­náriban érte a vállalatot: egyedül itt félmillió nyers tég­la vált használhatatlanná. — Hihetetlen erőfeszítése­ket tettek dolgozóink a károk megelőzésére; védték, ahogyan tudták a téglarakásokat. Á Somogyi Néplap tető azonban nem volt elég, a gyárak udvarán tócsákban állt a víz, és a téglarakáspk alá folyt. Minden erőfeszítés hiába volt. — Befolyásolja ez a tervet? — kérdeztük. — Remélem nem — felelte az igazgató. — Dolgozóink, mint annyiszor, most is segí­tenek a körülbelül hárommil­lió forint értékű nyers tégla. pótlásában. E fontos épftő- J anyag gyártását most meg­gyorsítják; mindenütt vasár­napi műszakokat szerveznek, s dolgoznak szabad szomba­ton is. Ez reményt ad arra, hogy az év végéig pótoljuk a hiányt, s átadjuk a kereske­delemnek a tervezett mennyi­ségű téglát. I 22. ♦ ♦ i — Nagyon szótlan lett Fless- I burger úr — mondta Éva gú­♦ nyos mosollyal. J — Azt hiszem, egy kissé be- {lefáradtam a beszédbe. Ennyi ♦ az egész — válaszolta a fér­♦ fi, és fordított egyet a kormá- í nyon. — Nemsokára elérjük Í * azt a kis vendéglőt, amit meg akartam mutatni magának. Majdnem olyan, mint a mi Gasthausaink az Alpokban. I Az úton tábla. Flessburger egy pillanatra megállt, és az útjelzőt vizsgálta. A tábla i mellett egy kis márványtömb ♦ állt, rajta fenrás, szöveg és I sok név. Éva tanult oroszul, s j betűzni kedte a szöveget: j Innen indult ki a nagy par­tizán támadás ... Nem kis éllel mutatta Fless- burgernek a táblát, és magya­rázta a szöveget. ♦ Alfred Flessburger meg- t döbbenve nézte az asszonyt. Í Csak nem utálja ő is a néme­teket? Gázt adott, és közben ♦ a gondolatai messze jártak. ♦ A támadás ... a támadások 1 mindig kockázattal járnak, és a kockázatok támadást igé­nyelnek. Hogyan is mondta Mussolini? Veszélyesen élni. Ez a lényeg, ö tíz évig élt permanens veszélyben, hozzá­szokott, és életelemévé vált. 1933. január 30-án reménydús fiatalemberként ő is ott masí­rozott az SA-különítménnyel Berlin utcáin ... Már kora reggeltől kezdve hóvihar ké­szült, a felhőket vad iramban kergette a szél. Apró száraz hó esett, olyan éles szemű, akár a gramofontű. A szél mind erősebben tombolt. Éjjel jött a bizalmas pa­rancs: világoskor ki az utcá­ra! Horogkeresztes zászlókat ci­peltek, s énekeltek: »Die Fah­ne hoch, die Reihen fest ge­schlossen ...« Mellette Heinz- nek megfeszültek a nyak­izmai. És Heinz azóta hol van ? Ott porladnak a csontjai ©laazországban. Innen talán nem töhb, mint 400 kilomé­terre. — »SA marschiert in ruhig fes festem Schritt...« Adolf Hitler birodalmi kan­cellár lett. Helyettesévé von Papent nevezték ki. Alfred Flessburger négy évet járt a közgazdasági egye­temre, de nem tudta befejez­A Dráva, a Mura mellett la­kókért aggódtunk a múlt hé­ten. Figyeltük a jelentéseket, l^ny házat rongált meg a víz, hány családot kellett ki­telepíteni. Azután örömmé! hallottunk az összefogásról. Megmozdultak az emberek, hogy segítsenek a bajba ju­tottakon. Az ár ellen nehéz védekez ni. Ha betör a házba, mindent elmos. A csőtörést nem lehet az árvíz nagyságához hasonlí­tani. Mégis azok, akik állan­dó rettegésben élnek, hogy va jón mikor törik a cső, mikor árasztja el a víz a lakást, azok helyzete már lassan az árvíztől rettegőkéhez hason­lítható. Ilyen körülmények kö­zött élnek Kaposváron a Szi­getvári utca 9-es számú -ház lakói. Hol az egyik lakásban törik a cső, »úszik« a lakás, hol a másikban. Az egyik földszinti lakást például három hét alatt hétszer öntötte el a víz. A má­sikba — mivel szintén a föld­szinten van — a kéményen keresztül jött az »áldás«. De éppen azért, mert közben a kéményt mosta tisztára, olyan szennyesen érkezett a föld­szinti konyhába, hogy a házi­asszony alig győzött utána mindent rendbe tenni. Arra is volt példa, hogy akkor törött a cső, amikor éppen otthon sem voltak, s a lakásban bo­káig érő víz fogadta a hazaér­kezőket. A házban tavaly végeztek általános felújítást — a lakók szerint ebben a vízvezeték kicserélésének is benne kel­lett volna lennie. De ahogy a sok törés bizonyítja, ez nem történt meg. A vezeték nap nap után újabb szivárgással lepi meg őket. Ilyenkor az a módszer, hogy kibontják a falat — úgy is néz ki, mintha foghíjas lenne —, és ha tud­ják, maguk javítják a repech csövet, ha nem maszek szere­lőt hívnak. Mert ahogy el­mondták, az Ingatlankezelő Vállalat szerelőit nem győzik kivárni. Megkérdeztük a vál­lalat főmérnökét, aki elmond­ta, hogy a felújításban való­ban nem szerepelt a vízveze­ték kicserélése. Egy évvel ez­előtt nem volt a költségvetés­ben. Arra viszont ígéretet kap­tunk, hogy meg fogják vizs­gálni a vezetéket, és ha szük­séges, kicserélik. Hogy miért nem egy évvel ezelőtt történt mindez, azt nem tudjuk. Lehet, hogy ta­karékosságból. De ha most, az általános tatarozás után cse­rélik ki, biztosan többe fog kerülni. > S. M. Ahonnan minden második vevő üres kézzel távozik... Elkeseredett hangulatban fogadott a múlt héten Czebei József, a nagyatádi áfész me­zőgazdasági szaküzletének a vezetője. — Kérem, üljön le egy kicsit a boltunkban, és figyelje a forgalmat — mond­ta. . — Tapasztalhatja, hogy úgyszólván minden második vevőak áru nélkül megy el, mert nincs az, amire szüksége van. A mi boltunkat főleg azért hozták létre, hogy a ház­táji gazdaságok igényeit ki­elégítse, de nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Hiába van 400 ezer forintos készí­tünk, ebből havonta csak 200 ezer forintos forgalmat érhe­tünk el, mert a legkeresettebb cikkek hiányoznak. Nincs pél­dául kézimorzsoló, amely na­gyon keresett cikk. Ha most egy vagon FV III-as termény­daráló érkezne, szinte napo­kon belül nem maradna belő­le egy darab sem. Naponta nyolcan-tízen keresik, de hiá­ba. Most van a szőlőpermete­ni, mert állandóan fontos kü- lönfeladatokat kapott. Dr. Werner Daitz, az NSDAP kül­kereskedelmi osztályára hívta be őket. Lehettek vagy húszán. — A Führer intenciói sze­rint szervezzük meg a mun­kát — .mondta dr. Daitz —, akárcsak a külügyben. Itt is össze kell majd állítani a kar- tokékokat a világ valameny- nyi befolyásos pénzemberéről, bankárokról, gyárosokról, fel­fedezőkről. Ez és ez vajon pénzért megkapható-e? Meg lehet-e és mivel vásárolni? Vajon büszke-e? Milyen ero­tikus hajlamai vannak? Mi­lyen típusú nőket kedvel? Nem homoszekszuális-e? ... Erre különös gondot kell for­dítani! — mondta dr. Daitz —, mert ezeket könnyű megvásá­rolni, zsarolni. Eltitkol-e vala­mit a múltjából? Az uralkodó osztályokat korrumpálni kgLJ. Aki a pénzt szereti, azt nem nehéz felhasználni. Flessburger megszorította a kormányt, s útitársáról szinte tudomást sem véve vezetett a kanyargós úton. A hegyek — gondolta —, a hegyek mindig jó rejtekhe­lyek. Nyersanyag, nyersanyag és nyersanyag! Dr. Werner Daitz szeme tűzben égett, ami­kor ezeket mondta: — Az kell az egész világról. Amit lehet, most beszerezni, uraim, s tar­talékolni. Acélt Svédország­ból, vasércet Franciaországból, ónt, rezet Jugoszláviából. Flessburgerből halk neve­tést csalt ki az emlékezet... Egy év múlva eeak őt hivat­ta dr. Wemer Daitz: — Magyarországra kell mennie — mondta. — A Ruhr vidéki gyáraknak alumínium­zés legnagyobb szezonja, de permetezőt alig kapunk. Ka- pupánt-csavarért is sokan jön­nek hozzánk, de csak olyan méretet adhatuhk, ami nagy ritkán szükséges, a keresett méretek* hiányoznak. És még sok minden hiány­zik ebből a boltból. Ilyen a villanymotorok sok fajtája, a szalagfűrész, a 220 voltos szi­vattyú stb. Pedig küldik a megrendeléseket ezekre a cik­kekre is, de hiába. Az áfesz vezetősége lehetővé teszi, hogy az ország bármely pontjára elutazzanak ezek után az áruk után, azonban így sem jutnak hozzájuk. — Ügy érzem — folytatta a boltvezető —, hogy nem a nagykereskedelem a hibás Az iparnak kellene több olyan cikket gyártania, mely a kis­gazdaságok termelését elősegí­tené. Sok bosszúságtól kímélne meg minket is ... D. Z. ra van szükségük, méghozzá óriási mennyiségre. A repülő­ipar és a hajóépítés fejleszté­sének sikere függ ettől. Gőring és Hjalmar Schacht figyel ránk... Ű még Daitz íróasztala előtt állt, s elgondolkozva szívta a cigarettáját. Arra gondolt, hogy nem fogja ezt a megbí­zást, s annak terhét csak meg­győződésből cipelni. Itt az al­kalom, hogy megcsinálja a szerencséjét. Dr. Daitz közben beszélt, beszélt. — Franciaországból már nem sokáig kapunk bauxitot. Fel kell készülnünk, hogy Magyarországról szerezzük be. Flessburger átnézte a ren­delkezésére álló anyagot. Az­tán Budapestre utazott. Információkkal gazdagon érkezett vissza. Magyarorszá­gon feltehetően sok, több százezer tonna bauxit van. Kezdetben alakult egy Alu­míniumérc Bánya és Ipar Részvénytársaság, és a bauxi­tot a Laute Werke cég vásá­rolta meg ab Gánt. Utána az RT megszűnt, és megalakult svájci tőkével a Bauxit Tröszt, a svájci Blancart-bankház be­vonásával. Hans Grechter urat, a Laute Werke igazga­tóját azzal az átlátszó trükkel rázták le a nyakukról, hogy teljesen gyenge minőségű alu­míniumércet tartalmazó kő­zetmintákat küldtek ki. »A bauxit kifogyóban van.« Gre­chter bevette a cselt, s bele­egyezett a szerződés felmon­dásába. S milyen csodálkozó képet vágott, amikor a Biro­dalmi Kancellária gazdasági főcsoportfőnökségére rendel­ték, szívélyes, baráti beszélge­tésre . „ (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents