Somogyi Néplap, 1972. július (28. évfolyam, 154-178. szám)

1972-07-04 / 155. szám

Csúcsvezetőség-választás Törökkoppányban jól látják a fejlődés útját Hatvannál több kommunista találkozott a napokban Török­koppányban. A helybelieken kívül jelen voltak a Somogy- döröcskén, a Szorosadon és a Kárában lakó kommunisták is. Együttesen két pártalapszer- vezelet képviseltek, mert a tö- rökkoppányi Koppány völgye Tsz-hez Kára, a somogydö- röcskei November 7. Tsz-hez pedig Szorosad parasztsága csatlakozott. A négy község viszont egy közigazgatási te­rület. Az összevont taggyűlést — amelyen részt vett Tóth Jó­zsef, a Siófoki Járási Pártbi­zottság első titkára is — azért hívták össze, hogy csúcsveze­tőséget válasszanak. Önállóság, nagyobb felelősség Mihályi András, a járási párt- bizottság csoportvezetője el­mondta, hogy a tanácsok kör­zetesítésével megnövekedett a pártszervezetek feladata. — Ezért fontos a csúcsveze- töség megválasztása, amely önállóan dolgozva közvetlenül irányítja, segíti az alapszerve­zetek munkáját. Segít a helyi politika kialakításában, s ab­ban, hogy a X. pártkongresz- szus határozatait eredménye­sen valósítsák meg. A vita azt bizonyította a körzet kommunistád megértet­ték, hogy felelősek községeik, s a két termelőszövetkezet munkájáért, fejlődéséért — Többet kell tennünk a párt vezető szerepének érvé­nyesüléséért. Azt várjuk a csúcsvezetőségtől, hogy rend­szeresen és alaposan tájékoz­tasson bennünket, hogy mi is megfelelően tudjuk tájékoztat­ni, befolyásolni a pártonkívü- lieket. Nagyon sokat kell ugyanis tenni a termelőszö­vetkezetekben a munkamód­szerek, a munkaerkölcs javí­tása végett, s a technikai fej­lesztésért is — mondotta dr. Borbély István. — Területi adottságaink, így gondjaink is azonosak. A csúcsvezetőségnek el kell ér­nie, hogy a két tsz pártszer­vezete, tagsága közel kerüljön egymáshoz — szólalt fel Ma­tesz Pál törökkoppányi tsz- elnök. — Olyan emberekre van szükség a csúcsvezetőségben, akik tudnak és akarnak a kö­zös ügyért dolgozni, akiknek munkája nyomán kialakul a nyílt, őszinte légkör, van te­kintélyük és munkájukkal pél­dát mutatnak másoknak is; el­tűnik a személyeskedés, első­sorban a munkája alapján ér­tékelnek mindenkit. Ezen a véleményen volt Mé­száros Ambrus, Kovács Gel- lért, Horti János, Leisinszki László, valamint Schaffer Ja­kab döröcskei tsz-elnök. A jövő útja az egyesülés Noha nem szerepeit a napi­renden, mégis szinte minden felszólaló beszélt arról, mi fog­lalkoztatja a két termelőszö­vetkezet, illetve a négy köz­ség lakosságát. — Az ésszerűség, a gazdasá­gosság, valamennyiünk érde­ke az egyesülés mellett szól. Gépesítés, megfelelő szakem­berek nélkül képtelenek va­gyunk fejlődni, előbbre lépni. Ehhez azonban pénzre van szükség, s egymaga a két ter­melőszövetkezet nem képes er­re, az erőket összevonva, egye­sülve azonban igen — tolmá­csolta nagyon sok kommunista véleményét Czink Béla.. A többiek, Pécseit Gyula és mások szerint a csúcsvezető­ségnek, a két alapszervezet­nek, s minden kommunistának úgy kell végeznie a munkát, a politikai agitációt, hogy a Koppány völgye Tsz és a No­vember 7. Tsz tagsága meg­értse: a jövő egyedüli járható útja az egyesülés! — Azért javasoltuk a csúcs­vezetőség megválasztását, hogy ott legyen a döntési jog, ahol arra szükség van. Nagy erő van a két alapszervezet hat­vannyolc kommunistájában, ha a párttagság fegyelmezet­ten végrehajtja a két alap­szervezet, a csúcsvezetőség ha­tározatait — szólalt fel Tóth József, a járási pártbizottság első titkára. Felhívta a csúcs­vezetőség figyelmét arra, hogy sok észrevétel hangzott el a fogyasztási szövetkezet és a tanács munkájával kapcsolat­ban is, azokat hasznosítsa a munkájában. — örülök annak, hogy a két termelőszövetkezet, illetve a négy község kommunistái szóba hozták az egyesülést. Ez jelzi, hogy szinte mindenkit foglalkoztat a jövő útja. Ha a két tsz tagsága jónak, szük­ségesnek és indokoltnak tart­ja — a járási pártbizottság szerint ez így van —, akkor segítjük az egyesülést. Sok jó példa van már arra megyénk­ben, hogyan fejlődtek, erősöd­tek az egyesült gazdaságok. Az a fontos, hogy előbb a kommunisták értsék meg en­nek szükségességét, segítsenek az aggályok eloszlatásában, teremtsék meg az egyesülés politikai föltételeit — mondta a járási pártbizottság első tit­kára. Felelősségteljes munka Ezt a megállapítást nem csupán a taggyűlés előkészí­tésére, a kommunisták felszó­lalásaira lehet és kell elmon­dani. Ez vonatkozik a jelölő bizottság' tevékenységére is. Munkájukat alaposan, körül­tekintően végezték. Javasla­tukkal egyetértve titkárnak Gyenis Ferencet választották, a csúcsvezetőség tagjainak Vi­da Irént, Horváth Ferencnét, Pécseli Gyulát, Schaffer Jaka­bot, Mészáros Ambrust és Ko­vács Gellértét választották. Talán egyetlen, ami feltűnt az összevont taggyűlésen, hogy noha a két alapszervezetből tizenhat kommunista asszony, lány vett részt, a vitában nem kértek szót. Pedig bizonyára lett volna mondanivalójuk amikor az áfész ellátási poli­tikáját, vagy a tanács munká­ját elemezték a felszólalók. Fontos, hogy legalább olyan szenvedélyesen kiálljanak pár­tunk igazáért, mint Vincze Já­nosáé, aki határozottan vissza­utasította a jelölő bizottságot ért alaptalan bírálatot. A tagság egyetértésével ta­lálkozó,tt a jelölés. Ez bizto­sítéka annak, hogy a török­koppányi körzet kommunistái a jövőben egységesen, erejüket összefogva és nagy felelősség­gel dolgozzanak az előtfiik ál­ló feladatok megoldásán. Szalai László MAI KOMMENTÁRUNK A kaszának súlya volt Egy középiskolás diáklány néprajzi dolgozatában olvas­tam; »Az aratók hajnalban mindig nótaszóval indultak a mezőre és este is dalolva jöt­tek haza.«. Megdöbbentem: ennyire megszépült volna a nem is olyan távoli múlt? Hogy már így, ennyire rózsaszínűre festve él a fiatalokban? Mint annak a talán nyolcvan év fö­lötti nénikének az emlékeze­tében, aki a szorgalmasan gyűjtögető diáklánynak el­mondhatta: mikor fiatal lány volt, dalolva jött haza az ara­tásból a lányokkal meg a le­gényekkel. Ami természete­sen előfordulhatott. De azért nem ilyen volt az aratás ka­szával, sarlóval! Hogy meny­nyire nem, sokan tudják, mert próbálták, de ma már inkább csak a harmincon túliak. Kegyetlenül kemény mun­ka volt. Nem az egyetlen ka­szavágás, az egyetlen kévényi gabona felszedése és beköté­se. Hanem a műveletek vég­telennek tűnő, erőt fogyasztó- an ismétlődő sora. Talán a tábla széléről nem látszott nehéz munkának. Még tiz méterről szemlélve is úgy tűnt, mintha nem is len­ne súlya a kaszának. Szinte játszi könnyedséggel suhant e régi földművelő szerszám, rit­mikusan lendült, centi pon­tossággal mozdult előre a láb. Valóban szép látvány volt. Aki nem próbálta, úgy vélte, semmiség az egész, csaknem szórakozás. Gyönyörködtetett a mozgások ismétlődő sora, a pontosan dőlő gabona szapo­rodó és fogyó sárga rendje, a marokszedö sarlójának villa­nása. Pedig a kaszának súlya volt. Reggel, kezdéskor még kisebb. Aztán egyre nőtt. Szusszantáskor — jeneskor — csikorgóit a gerinc, ropogott a váll. De újra előre. Tapadt az ing. Sós lé csurgóit a szembe. A tarkón a nap ége­tő szúrása. Ebéd után félórá­nyi álomtalan alvásba ernyed a test. Aztán tovább. Nehéz kiegyenesedni. Alkonyaikor ólom a lábak­ban. Szótlan vacsora, gyors tisztálkodás. Az alvás mozdu­latlan és rövid. Hajnalban új­ra indulás: harmatban köny- nyebb kötelet fonni a kéve­kötéshez. Nem, egyáltalán nem volt hangos a falu és határa az aratásba indulók és hazatérők nótázásától. Inkább a nehéz szótlanság kisérte a kaszáso­kat, a marokszedőket, a kötö­ket. Különösen a kepés ara­tókat, a más földjén, csekély részért dolgozókat. Korán lenne feledni. P. L. A nők javaslatára — a háztartási munkák könnyítésére Gázcseretelepet, Patyolat-átvevőhelyeket nyitottak az áfészek Sokat tettek azért a fogyasz­tási szövetkezetek nőbizottsá­gai a megalakulásuk óta eltelt 16 hónap alatt, hogy a falusi asszonyok élete könnyebb le­gyen. Javaslataik egész sorát fogadták el a gazdasági veze­tők. A nőbizottságok többsége aktív, de néhány bizottság még adós a nőket komolyab­ban segítő munkával. A kadarkúti áfész több köz­ségben mini gázcseretelepeket létesített, Balatonbogláron öt húsboltban a nőbizottság ja­vaslatára darálót állítottak munkába, Karádon, Lengyel­tótiban, Balatonbogláron új hűtőpultok kerültek több üzlet­be. Nagyatádon a szolgáltatás fejlesztésére ötvenezer forin­tot fordítottak. Csurgón negy­venezer forintért több kölcsön­zési eszköz áll az érdeklődők rendelkezésére. Kutason meg­alakították a háztáji bizottsá­got, megkétszerezték az übor- katermelést; ugyanitt gázcse­retelep is nyílt. Szabáson és Nagykorpádon most már tüze­lőolajat is árusítanak. Nagy­atádon és Babócsán bevezették az áru előrendelését, Csurgón pédig a házhoz szállítását. Pa­tyolat-átvevőhely létesült Lá- bodon, Berzencén és Nemesvi- den. A lengyeltóti körzet két községében megszervezték a tejellátást. A nőbizottságok ke­reskedelmi heteket, napokat, kiállításokat szerveztek, bemu­tatták a félkész és mirelit éte­leket, befőtteket, tisztító- és mosószereket. Sajnos, egyes vezetők még nem adják meg e tevékenység­hez a támogatást. Van néhány olyan eset is, amikor a nőbi­zottság passzív, nincs például ügyrendje, munkaterve, sőt ülést sem tart. Kedvező viszont, hogy több -nöbizottsag javaslatára a* áruellátás javítására új cikke­ket szereztek be, az asszonyok érdekeinek megfelelően meg­változtatták a nyitvatartási. A marcali és fonyódi körzetben például külteleki boltokban fölmérést készítettek. Bérügyekben is sokat tettek a nőbizottságok. Balatonbog­láron százkét dolgozó nő fize­tését rendezték; összesen hu­szonnégyezer forinttal kapnak most többet. Nagyatádon a kedvezőtlen körülmények kö­zött élő nők bérét emelték. Megállapítható viszont, hogy több áfésznél hátrányos hely­zetben vannak a nők a bérezés szempontjából. A munka mellett a nőkre há­rul a család, a nevelés és a háztartás ezernyi gondja is. A dolgozó nők aránya 54,5 szá­zalék az áfészekben. Sajnos, 30—35 százalékuknak nincs ké­pesítése. S azért nem vállal­koznak ennek megszerzésére, mert eddig Kaposvárra kellett beutazniuk oktatásra. Most van olyan elképzelés, hogy Nagyatádon, Marcaliban és Siófokon kihelyezett szakmun­kásképző-tanfolyamokat szer­veznek. Sokan vesznek részt azonban közülük politikai ok­tatáson. Aztán sikeres volt a somogysámsoni és nemesvidi selyem-perzsa szőnyegkészítő tanfolyam, amelyet az áfész nőbizottsága szervezett. Föltétlenül változtatni kell a jövőben azon is, hogy például az asszonyok háztartási mun­kára fordított idejéből a bevá­sárlás ne vegyen el 23 százalé­kot. Sok hasznos javaslatot tar­talmaznak tehat azok az ajan­megyei szervek juttatnak el az áfész-nőbizottságokhoz. D. Z. A KISZ KB HATÁROZATA A művelődési otthonok ifjúsági tevékenységének továbbfejlesztése A KISZ központi bizottsága határozatban foglalta össze az ifjúkommunisták feladatait a művelődési otthonok ifjúsági tevékenységének továbbfej­lesztésében. A dokumentum leszögezi, hogy a művelődési és ifjúsági ház megvalósításá­nak feltétele: a fiatalok érdek­lődését, igényeit követő prog­ram, a klubjellegű tevékeny­ség, az ifjúsági önkormányzat működése, a tudatos törekvés tartós közösségek létrehozásá­ra. ;; Éppen ezért — hangsúlyoz­zák az illetékeseik — a műve­lődési otthonok és a KISZ- szervezetek együttműködését kulcskérdésként kell kezelni. Csak így lehetséges, hogy a művelődési otthonok a KISZ kulturális-nevelő munkájának valódi színterei legyenek. A határozatban az ifjúsági moz­galom vezetői azt javasolják, hogy a Művelődésügyi Minisz­tériummal együttműködve in­duljon országos akció a műve­lődési otthonok támogatására; a KISZ-esek az oktatási és művelődési feltételek javítása fölött vállalt védnökség jegyé­ben fokozottan segítsék a kü­lönböző kulturális intézmé­nyek karbantartását, nem utolsósorban pedig járuljanak hozzá a tanyai lakosság kö­rében végzet művelődési tevé­kenység javításához. Ehhez a KISZ elsősorban a fiatal értel­miségiek, az egyetemi-főiskolai ifjúság támogatását kéri. Az ifjúsági szövetség azt is java­solja, hogy növeljék tovább a központi kulturális alapból biztosított ifjúsági kedvezmé­nyeket úgy, hogy azok a mű­velődési otthonokban tartott rendezvényekre (például szín­házi előadásokra) is érvénye­sek legyenek. A KISZ közpon­ti bizottsága javasolja, hogy 1973-ra hívják össze a fiatal népművelők tanácskozását a további célkitűzések megvita­tására, az eddigi tapasztalatok megbeszélésére. A KISZ KB határozata a megyei, járási, városi, kerüle­ti KISZ-bizottságok feladatai közé sorolja közös program­tervek kidolgozását is az illeté­kes művelődési szervekkel együttműködve. Állandó fel­adatuk: figyelemmel kísérni a tanácsi kezelésbe került ifjú­sági házak rendeltetésszerű működését. A siker érdekében a jövőben jobban igénybe kell venniük a fiatal népművelők segítségét, akikért ugyanak­kor a KISZ-nek is sokat kell tennie, hozzá kell járulnia be­illeszkedésük, elismertetésük megkönnyítéséhez. Az ifjú- kommunisták sokat tehetnek a lakóterületi ifjúsági klubok számának növelésért, a klub­mozgalom népszerűsítéséért is. Ebben számíthatnak az üzemek, vállalatok, szövetke­zetek, termelőszövektezetek és állami gazdaságok támogatá­sára FEJLŐDŐ ÜDÜLŐHELY Megnyílt az új leilei strand Három év — 42 millió kitásához csak az ősszel kezd­hetnek hozzá. A strand előtere azonban máris megragadó. Mintegy 150 gépkocsi elhelye­zésére alkalmas parkolót épí­tettek. Itt van mellette az ön- kiszolgáló étterem és presszó, amely csak ezután tudja betöl­teni igazán hivatását. A téren zöldség- és gyümölcspavilon, a Centrál kezelésében bisztró, és ide települ rövidesen a Bel­kereskedelmi Kölcsönző Válla­lat is. A fürdő bejáratához nagy betonmedencét építettek, amely díszhalaival esztétikai igényeket elégíthet ki. Mint a tanács vezetői elmondták: az irt kialakítása, a parkolóhely és a strandépület összesen 13,5 millió forintba került. Nem tartozik szorosan a strand megnyitásához, de érde­mes megemlíteni, hogy a me­gyei tanács 27 milliós, célcso­portos támogatásával befeje­ződött Lelle csatornázása, és 2 milliós költséggel befejezték a mintegy négy kilométer hosz- szú belső út felújítását is. A lelleiek és az ott üdülők büsz­kén vehetik tudomásul, hogy mindössze három év alatt 42 millió forintot fordítottak e szép üdülőhely fejlesztésére. >:• v. ki vő? ' ** * ir**- wM * Jrsr Balatoniéiig egy időre elma­radt a fejlődésben. Népszerű­sége azonban így sem csök­kent. A kedvelt üdülőhelyen szinte »letarolták« a vendégek az egész partszakaszt. Éppen ideje volt, hogy a régi, elavult strandfürdő helyett a mai igé­nyeknek megfelelő épület és környezet várja Lelle kedve­lőit. A Balatoníejieeztési Tárca- lasok, amelyek«!, anzagoe ós4 kóza Bizottság, * Belátom In­tézőbizottság és a községi ta­nács összefogásából most el­készült a 2200 személyes új strandfürdő. A csupa beton emeletes épületben 300 kétsze­mélyes kabin, 400 öltözőszek­rény, belső zuhanyozók, érték- megőrző, napozóteraszok vár­ják a vendégeket. Az első osz­tályú strand parti része ugyan csak jövőre készül el teljesen; a parkosításhoz, a füvesítés­hez, a gpecmekjátezőtár Irata-

Next

/
Thumbnails
Contents