Somogyi Néplap, 1972. július (28. évfolyam, 154-178. szám)
1972-07-04 / 155. szám
AZ MSZM P SO M OGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LÁPJA XXVIII. évfolyam 155. szám 1972. július 4., kedd I Budapesten tárgyal a csehszlovák külügyminiszter Péter Jánosnak, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének meghívására július 3-án Budapestre érkezett Ing. Bohuslav Chnoupek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminisztere. A két miniszter között hivatalos tárgyalásokra került sor a két ország közötti kapcsolatokról, valamint az aktuális nemzetközi kérésekről. A tárgyalásokon részt vettek a két ország külügyminisztériumának vezető beosztású munkatársai, továbbá Vincze József, a Magyar Népköztársaság prágai és Frantisek Dvorsky, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. A két miniszter tárgyalásai július 4-én folytatódnak. 183 nap Félidőhöz érkeztünk: ebből 366 napos szökőévből az első 183 eltelt. Az eddigi munka eredményeit lázas sietséggel e r apókban összegezik a vállalatoknál, üzemeknél: most veszik számba, hogyan is állnak i’-z éves terv tejesítésével, mi- • cl kecsegtetnek az első hat I ónap eredményei. Mi az, unit másként — jobban — kell csinálni a hátralévő időszakban, hogy eredményes — vagy még eredményesebb — legyen a gazdálkodás? Az első félév tapasztalataira támaszkodva javítani lehet az eredményeket. Éppen ezért olyan fontos a vállalat vezetőinek, hogy minél gyorsabban rendelkezésükre álljanak az első hat hónap munkáját rögzítő összesített adatok. Az eddigi tapasztalatok szerint jól indult, s a legtöbb vállalatnál jól is fejeződött be az első félévi a vállalatvezetők örömmel tapasztalták, hogy javult a munkafegyelem, csökkent a fluktuáció, Jobb volt az anyagellátás Mindez maga után vonta, hogy egyenletesebb termeléssel — keveseb túlórával — sikerült az időarányos tervet teljesíteni. éz alapját jelenti a következő félévi gazdálkodásnak is. A második 183 nap eredményeiért azonban még sokat kell tenni: a kedvező jelenségeket erősítve, az első félév hibáiból okulva lehet csak biztosítani az éves terv teljesítését. Túl a napr feladatokon azonban egyéb tennivalóik is vannak a gazdasági vezetőknek. Elég csupán a megyei pártbizottságnak, a vállalati üzem- és munkaszervezés korszerűsítésével foglalkozó határozatára utalni. Az év első felében a megye vezetése következetesen törekedett arra, hogy e fontos határozatot megismerjék a vállalatok vezetői, s megismertessék azokkal a munkatársaikkal, akikre a legnagyobb feladat hárul megvalósításukban. Ezt a célt szolgálta többek között a gazdasági vezetők megyei aktíva- ertekezlete. A Magyar Köz- gazdasági Társaság Somogy megyei Szervezete e fontos munka elősegítése érdekében két ízben is rendezett anké- lot. Sok hasznosítható tapasztalat hangzott ezeken el. A vállalatoknál, üzemekben is megkezdődött ezzel párhuzamosan az előkészítő munka. Az év végéig — a határozat szerint — mindenütt meg keli tárgyalni az üzem- és munka- szervezéssel kapcsolatos feladatok megvalósítása érdekében teendő intézkedési tervet. Az ezzel kapcsolatos feladat nagyon összetett: sokirányú elemző munkát kíván a számbavétel után is. S e nagy munka nem lehet csak egyedül a vállalat vezetőinek a feladata: a párthatározatból eredő feladata az alapszervezeteknek, hogy politikai munkájuk során — a vállalat egész közösségének a mozgósításával — segítsék az üzem- és munka szervezés korszerűsítését. Nem kampányról van szó, hanem — a feladat jellegéből adódik ez — el kell érni, hogy a vállalati vezetés munkájának állandó eleme legyen az üzem- és munkaszervezés korszerűsítése. A feladatokhoz jobban igazodó belső irányítási rendszer kidolgozása, a technológia korszerűsítése, a munkaverseny tökéletesítése, a helyi kezdeményezések felkarolása, a munkaidő és munkaerő jobb, ésszerűbb kihasználása nem lehet csak a vállalatvezetők gondja, de vaióra- váltásukért — helyzetükből adódóan — ók a felelősek. írkutszk után Ulánbátorban Fock Jeni Monnóliába érkezett A Minisztertanács elnökének látogatása Cedenbalnál Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke és felesége hétfőn hivatalos és baráti látogatásra megérkezett a mongol fővárosba. A magyar vendéget és kíséretét Ulánbátor repülőterén Jumzsagijn Ccdcn- bal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a mongol minisztertanács elnöke, valamint a mongol párt és kormány több más vezetője fogadta. Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, aki hivatalos és baráti látogatásra érkezett a Mongol Népköztársaságba, hétfőn látogatást tett Jumzsagijn Cedenbalnál, _ a Mongol Népi Forradalmi Párt KB első titkáránál, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsa elnökénél, s beszélgetést folytatott vele. A beszélgetésen részt vett Luvszan, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Mongol Népköztársaság nagy népi hurálja elnökségének első elnökhelyettese, valamint több más mongol párt- és állami vezető. Fock Jenő hétfőn koszorút helyezett el Szuhe Bátornak és Csojbalszannak, a Mongol Népi Forradalmi Párt és a mongol népi állam két megalapítójának síremlékén. A koszorűzási aktuson jelen volt Luvszan, az MNFP KB Politikai Bizottságának tagja, a Mongol Népköztársaság nagy népi hurálja elnökségének elnökhelyettese. * * * A Mongóliába tartó magyar delegáció vasárnap Kelet-Szi- béria hatalmas ipari és kulturális központjában, Irkutszban tartott pihenőt. A magyar küldöttség látogatást tett az Angara folyón levő nagy vízi erőműnél és fölkereste Kelet-Szibéria legnagyobb műszaki főiskoláját, ahol 20 ezer diák tanuL (Folytatás a 2. oldalon.) Pártküldöttség Csehszlovákiából A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására hétfőn Budapestre érkezett Oldrich Svestka, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára és Ludó- vit Pezlár, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára. A csehszlovák . vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Aczél György, az MSZMP Politikai , Bizottságának tagja, a KB titkára fogadta. Jelen volt Frantisek Dvorsky, a Csehszlovák Szocialista Köztársásá'g ■Budapesti nagykövete. (MTI) Castro-fogadás Moszkvában ' Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi kormány elnöke, aki Hivatalos baráti látogatáson a Szovjetunióban tartózkodik, hétfőn Kuba moszkvai nagykövetségén nagyszabású fogadást adott az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének és a szovjet kormánynak a tiszteletére. A fogadáson Fidel Castro és Alekszej Kiszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, pohárköszöntőt mondott. Véget ért az indiai-—pakisztáni csúcstalálkozó Ma kezdődik meg Budapesten fiz UNESCO európai tagországai tudománypolitikai szakértőinek konferenciája Ma, kedden a Magyar Tudományos Akadémia tanácstermében kezdődik meg az Elutazott a román igazságügyi miniszter Egyhetes hivatalos látogatását befejezve vasárnap elutazott Budapestről a Teodor Vasiba igazságügy-miniszter vezetésével hazánkban járt román igazságügyi küldöttség. A delegáció megismerkedett a magyar jogalkotás és jogalkalmazás időszerű kérdéseivel. A megbeszéléseken megállapodtak a magyar és román Igazságügyi szervek kapcsolatainak további fejlesztéséről is. UNESCO európai tagországai tudománypolitikai szakértőinek négynapos konferenciája. A tanácskozás — amelyre 25 országból miptegy 70 vendég érkezett — fő témája az európai tudományos együttműködés. A magyar delegáció a konferencián ismerteti a kormány által nemrégiben jóváhagyott távlati kutatási tervet, amely az európai országok közül első ízben foglalja másfél évtizedes egységes programba a nemzeti tudományos célkitűzéseket. Ugyancsak hazai szakembereink készítették el a »vitaindítót« is az európai együttműködés távlatairól, a kapcsolatok bővítéséről. Nyilatkozattal felérő megállapodás „Az alapvető kérdéseket békés eszközökkel oldják meg* Zulfikar Ali Bhutto és Indira Gandhi aláírja az egyezményt. (Telefoto - AP—MTI—KS) Az európai biztonságról MeiEfezÉÉtt a magyar-olasz kerékasztal-megbeszélés Az európai biztonságért folyó társadalmi küzdelem további feladatairól, az európai biztonság és együttműködés különböző kérdéseiről magyar —olasz kerekasztal-megbeszé- lés kezdődött hétfőn Rómában. A tanácskozás előzményeként tavaly novemberben olasz parlamenti képviselőkből és közéleti személyiségekből álló küldöttség járt Budapesten. A két ország társadalmi erői, közéleti személyiségei közötti szabad eszmecsere most az olasz fővárosban folytatódik: Sarlós Istvánnak, a Nép- szabadság főszerkesztőjének, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa alelnökének, az országgyűlés külügyi bizottsága tagjának vezetésével magyar küldöttség érkezett Rómába. Az európai biztonság és együttműködés olasz fórumának képviseletében parlamenti képviselők, pártvezetőségi tagok vesznek részt a kerekasz- tal-megbeszélésen. így Luigi Granelli képviselő, a kereszténydemokrata párt országos vezetőségének tagja, Sergio a képviselőház külügyi bizottságának tagja, az OKP KB külügyi osztályának vezetője, Luciano de Pascalis, az Olasz Szocialista Párt KB nemzetAz Olasz Kommunista Párt vezetősége megbélyegezte Giu- lio Andreotti jobbközép kormányát. A párt vezetőségének közleménye megállapítja, hogy az új kabinet súlyosbítja a politikai, társadalmi és gazdasági feszültséget. Andreotti egyébként ma mondja el programbeszédét a parlamentben. Hétfőn ismét összeül tanácskozásra a három olasz szak- szevezeti szövetség — a CGIL, a CISL és az UIL — titkársága. A megbeszélés célja, hogy kiküszöbölje a még fennálló nézetkülönbségeket, és vitás kérdéseket a szakszervezeti központokat egyesítendő szövetség megvalósításának útjá- ból. közi osztályának vezetője, Gianfranco Lattanzi, a Proletáregyséig Olasz Szocialista Pártja Központi Bizottságának tagja. dolatát Luciano Lama, a CGIL főtitkára vetette fel, miután az UIL szociádemokrata és republikánus vezetői pálfordulásuk- kal megakadályozták, hogy a szakszervezetek már-már véglegesnek látszó szervezeti egyesülése megvalósuljon. A tervezett csúcsszövetségen belül mindhárom szakszervezeti központ megőrizné önállóságát, a fontos szakszervezeti-politikai kérdésekben azonban többségi határozat alapján közös döntések születnének. A vitás kérdésekről már két hosszú megbeszélés zajlott le a három szövetség között egyelőre eredmény nélkül. A vita lényege: csupán a meglévő akcióegységet biztosító ‘ intézmény legyen-e a létesítendő »csúcs- szövetség« vagy pedig híd a teljes szervezeti egyesüléshez. Elvi nyilatkozattal felérő megállapodást írt alá vasárnap késő este az indiai Simlá- ban Indira Gandhi indiai miniszterelnök és Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni elnök, az ötnapos konferencia befejeztével. A hír érkezését megelőzően — amelyet á Press Trust of India hírügynökség jelentésére hivatkozva közöltek a nyugati hírügynökségek — hosszú ideig kétséges volt, hogy szüHétfőn délután Genfben, az Egyesült Nemzetek Szervezetének palotájában megkezdődött az ENSZ gazdasági és szociális tanácsának (ECOSOC) 53. ülésszaka. A megnyitón részt vett és felszólalt Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára is. Az ülésszakot Szarka Károly nagykövet, a Magyar Népköztársaság állandó ENSZ- képviselője nyitotta meg, aki az idén a Gazdasági és Szociális Tanács elnöki feladatait látja el. Bevezetőben rámutatott a háború es a béke, valamiféle eredmény a megbeszéléseken. Vasárnap délután Indira Gandhival történt megbeszélését követően Bhutto elnök még igen borúlátóan nyilatkozott a találkozó kimeneteléről. Mint mondotta: főként a kasmíri kérdés körül voltak igén komoly nézeteltérések, amelyek azzal fenyegettek, hogy a tárgyalások »holtpontra jutnak«. (Folytatás a 2. oldalon.) valamint a gazdasági és szociális fejlődés problémái közötti összefüggésekre. Beszéde további részeben Szarka Károly a diszkriminációval foglalkozott, és sajnálattal állapította meg: »Számos területen, köztük a gazdasági és szociális területen is, diszkrimináció jelentkezik, és még az is elmondható, hogy ez a jelenség az utóbbi időben fokozódott.« Ezután Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára üdvözölte az ülésszakot és beszédet mosdott. A »szövetségek közötti szak- Serge, kommunista képviselő, szervezeti csúcsszövetség« gonOLASZORSZÄG Mndreotfi kormánya növeli a feseiiEtseget Megkezdődött az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának 53. ülésszaka Szarka Károly nyitotta meg a tanácskozást letik-e