Somogyi Néplap, 1972. július (28. évfolyam, 154-178. szám)

1972-07-02 / 154. szám

yHibG PROLETÁRJAI, EG YES D LJ ETEK I Ára: I forint MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVIII. évfolyam 154. szám 1972. július 2., vasárnap Leo Happonen finn mező- gazdasági és erdészeti, vala­mint Ingemund Bengtsson svéd mezőgazdasági miniszter meghívására a Finnországban és Svédországban járt élelmi­szergazdasági küldöttség pén­teken a késő éjszakai órákban dr. Dimény Imre mezőgazda­Négynapos látogatás után HAZAÉRKEZETT MOSZKVÁBÓL AZ MSZMP KÜLDÖTTSÉGE A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására június 28-tól jú­lius 1-ig Moszkvában tartóz­kodott a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége. A delegációt Aczél György, a Po­litikai Bizottság tagja, a Köz­Hotnap Rómában Magyar—olasz fórumtalálkozó kezdődik Héttőn Rámában megkezdő­dik a társadalmi alapon szer­vezett állandó magyar—olasz fórum tanácskozása az európai biztonságért folyó társadalmi küzdelem további feladatairól. A fórumot magyar és olasz közéleti személyiségek tavaly novemberben, Budapesten ren­dezett kerekasztalkonferen- ciájánák elhatározásából hoz­ták létre.' A római fórumtaláTkozóra hattagú delegációt küld az Európai Biztonság és Együtt­működés Magyar Nemzeti Bi­zottsága Sarlós Istvánnak, a bizottság tagjának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa ál- elnökének vezetésével. (MTI) ponti Bizottság titkára és Óvári Miklós, a Központi Bi­zottság titkára vezette. A kül­döttség tagjai voltak: Nagy Miklós, a Központi Bizottság tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezető­je, Lakos Sándor, a Központi Bizottság Társadalomtudomá­nyi Intézetének igazgatója és dr. Csendes Lajos, a Központi Bizottság agitációs és propa­gandaosztályának helyettes ve­zetője. A küldöttség meleg, baráti megbeszéléseket folytatott P. N. Gyemicsewel, az SZKP Politikai Bizottságának póttag­jával, a központi bizottság tit­kárával. Az MSZMP küldöttsége idő­szerű ideológiai, tudományos és kultúrpolitikai kérdéseket tanulmányozott, s megismerke­dett az SZKP XXIV. kongresz- szusán hozott határozatok megvalósításának tapasztala­taival az ideológia területén. A küldöttség tagjai többek között látogatást tettek az SZKP Központi Bizottságának osztályain, az SZKP Központi Bizottsága mellett működő marxizmus—leninizmus inté­zetben és társadalomtudomá­nyi akadémián. A delegáció szombaton ha­zaérkezett Budapestre. Huszonötször az Egyenlítő hossza Példát mutattak társaiknak Útban a Mongol Népköztársaság felé Fock Jenő Omszkban Irkutszk érintésével ma indul Ulánbátorba a delegáció Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnöke szombaton Nyugat-Szibéria vendége volt. Szombaton délelőtt Omszkban a helyi vezetők társa­ságában fölkereste a hősök ligetét, s koszorút helyezett cl a szovjethatalom megteremtéséért vívott csatákban el­esettek emlékművénél. A megemlékezés bensőséges perceit töltötte a Miniszterta­nács elnöke Ligeti Károly és tizenkét társa szobránál (a magyar internacionalisták 1918-ban haltak mártírhalált). A magyar vöröskatonák sírját márvány obeliszk díszíti és — amíg a rövid szibériai nyár engedi — virágok borítják. Omszk a legzöldebb város — állapították meg a magyar vendégek, hosszúsétát téve az Dél-vietnami harcok Több száz összecsapás A saigoni szóvivők szomba­ton több összecsapást jeleztek An Loc tartományi székhely térségéből és a Mekong delta- vidékérőL A saigoni amerikai parancs­nokság közlése szerint a légi­erő B—52-es nehézbombázói péntek reggeltől szombat reg­gelig 25 légitámadást hajtot­tak végre a két vietnami or­szágrész ellen. A támadások közül három jutott a VDK területére: az óriásgépek a demarkációs vonaltól 70 kilo­méterre északra Dong Hói vá­ros térségében szórták le bom- baterhüket. Irtts-parti, csaknem egymillió lakosú nagyvárosban. * A Minisztertanács elnöke a vasárnapra virradó éjszakát is Omszkban töltötte, és Irkutszk érintésével vasárnap reggel folytatja útját a Mongol Nép- köztársaságba, ahol Jumzsa- gijn Cedenbalnak, a Mongol Népi Forradalmi Párt Köz­ponti Bizottsága első titkárá­nak, a minisztertanács elnöké­nek meghívására tesz hivata­los, baráti látogatást. sági és élelmezésügyi minls*- ter vezetésével visszaérkezett Budapestre. A küldöttség útja során ta­nulmányozta a két ország me­zőgazdaságát, élelmiszeriparát és erdészetét. A tárgyalásokon a miniszterek megvitatták az élelmiszer- és fagazdaság .együttműködésének tovább­fejlesztési lehetőségeit. Hazautazásakor dr. Dimény Imre megszakította útját Kop­penhágában, ahol megbeszél lést folytatott a dán mező-v gazdasági miniszterrel, aki a közeljövőben hivatalos látoga­tásra hazánkba érkezik. Magyarországra látogat a burmaí elnök Ne Win, a Burmái Unió for­radalmi tanácsának elnöke — a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsának és kormá­nyának meghívására — július folyamán baráti látogatásra hazánkba érkezik. Indiai—-pakisztáni csúcs Újabb megbeszéléseket kezdtek „Bizonyos ellentétekre“ következtetnek a megfigyelők Befejezéséhez közeledik a símlai csúcstalálkozó. Indira Gandhi indiai miniszterelnök és Zulfikar Ali Bhutto pakisz­táni elnök szombaton délután majdnem másfél óra hosszat tanácskozott az indiai—pakisztáni közös közlemény terveze­téről. Az indiai miniszterelnök és a pakisztáni elnök találkozója után a két ország küldöttsége szombat délután újabb meg­beszélést kezdett. Az eredeti "•menetrend« szerint a csúcs- találkozó szombaton fejező­dött volna be. Indira Gandhi miniszterel­nök-asszony szombaton rövid sajtóértekezleten válaszolt a pakisztáni újságírók kérdései­re. Elmondta, hogy Bhutto el­nök meghívta Pakisztánba, de nem közölte, vajon Bhutto meghívását egy újabb csúcsta­lálkozó gondolata sugallta-e. (Arra sem válaszolt, hogy el- fogadta-e a pakisztáni meghí­vást) Egy újságírónak arra a kér­désére válaszolva, mi lesz a pakisztáni hadifoglyokkal, Gandhi asszony azt mondta, hogy ügyük nemcsak Indiára, hanem a Bengali Népi Köz­társaságra is tartozik. Egyes pakisztáni megfigyelők úgy magyarázzák ezt a választ, hogy India mindaddig nem járul hozzá a hadifoglyok repatriá­lásához, amíg Pakisztán el nem ismeri nemzetközi jogi­lag az új bengáli államot Az indiai és pakisztáni kül­döttség pénteken kicserélte azokat az okmánytervezeteket, amelyek a két ország közötti béke megteremtésére, a szub­kontinens biztonságának elő­mozdítására vonatkoznak. Ä pakisztáni ügyvezető külügy­miniszter szerint Bhutto elnök adta át először a pakisztáni iratot, ezt követően India ter­jesztette elő nézeteit. A pa- kiszáni küldöttség ezután »fe- iü! vizsgálta* dokumentumát, s ezt követte az a péntek esti 45 perces tanácskozás, amely­re Gandhi és Bhutto között került s$r. (Folytatás a 2. oldalon.) Magyar párt* és kormányküldöttség utazott Algériába Magyar—kanadai piackutató tárgyalások A Volán Tröszt vállalatai között a 13. számú kaposvári az országos közúti balesetelhárí­tási versenyben az ötödik he­lyezést érte el Az erről szóló oklevelet dr. Monostori Gyula, a tröszt képviselője, a szom­baton tartott aktívaértekezle­ten nyújtotta át Suri Sándor­nak, a vállalat igazgatójának. Az eredmény önmagáért be­szél. Akkor is, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy má­sik huszonegy Volán-vállalatot megelőzve sikerült elérni. De érdemes és tanulságos kibon­tani azokat a tényezőket is, amelyek emögött meghúzód­nak. Az köztudott, hogy milyen hallatlanul gyors ütemben nő a gépkocsik száma, szinte nap­ról napra sűrítve — és nehe­zítve — a forgalmat a köz­utakon. Jelenleg Magyaror­szágon egy kilométeres útsza­kaszra hat gépkocsi jut. Ez a szám 1980-ra huszonhatra emelkedik. S ettől nem meg­ijedni kell, hanem felmérni, hogy milyen lehetőségek áll­nak a rendelkezésünkre, mi­lyen eszközökkel tudjuk elérni és biztosítani, hogy a megnö­vekedett gépkocsi-állomány- nyal ne nőjön egyenes arány­ban a közúti közlekedési bal­esetek Száma. Egy Bécsben tartott nemzetközi konferen­cián egy angol szakember hangsúlyozta: azt kell elérni, hogy azokat az anyagi erőket, amelyeket a balesetek követ­keztében keletkezett »romok« eltakarítására kénytelenek fordítani, a megelőzés érdeké­ben használják fel. Olyan kö­rülmények biztosítására, ame­lyek a balesetek számának csökkentesét fokozatosan elő­segítenék. A vállalat igazgatója beszá­molójában így fogalmazott:: »korunk egyik legveszélyesebb foglalkozásában«, értve ezalat a gépjárművezetést. Az elsőd­leges feladat tehát az volt a vállalat előtt a verseny meg­hirdetésekor, hogy elérjék: a Volán-gépkocsivezetők a lehe­tő legkevesebb baleset okozói legyenek. A múlt év adatai? vizsgálva kiderül, hogy a kívánt célt nagyon megközelítették. Ezt az ötödik helyezés is bizonyítja. A vállalat közúti balesetel­hárítási tanácsa a balesetelhá­rítási munkát embercentrikus- sá tette; nagy gondot fordít az alkalmazottak nevelésére, ki­választására. Ugyanakkor szi­gorúan betartja és betartatja a műszaki előírásokat A há­rom alapvető tényező, amely a megelőzés mellett a közle­kedési balesetek számát befo­lyásolja: a jogi törvények, sza­bályok betartása, a természeti törvények figyelembevétele (pL tehetetlenségi erő) és az emberi természet, az idegrend­szer állapota. Amikor egy hi­vatásos gépkocsivezető hatszor annyi időt tölt az országuta­kon, mint egy úrvezető, csak a fenti követelmények, szem előtt tartása és ismerete biz­tosíthatja a balesetmentes közlekedést S ez a gyakor­lat mellett állandó elméleti képzést is igényel. Ezt sem mulasztják el a Volán 13. szá­mú vállalatánál. Ennek kö­szönhető — sok szép, egyéb eredmény mellett —, hogy nem egy olyan gépkocsivezetőjük van, aki közel áll az egymil­lió kilométeres út baleset- mentes teljesítéséhez. Tessék elképzelni: e távolság majd­nem huszonötszöröse az Egyenlítő hosszának! Mészáros Attila Cseterki Lajos, az MSZMP Központ! Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács titkára veze­tésével szombaton magyar párt- és kormányküldöttség utazott az Algériai Demokrati­kus és Népi Köztársaságba, az ország függetlensége kikiáltá­sának 10. évfordulóján rende­zendő ünnepségre. A delegáció tagjai: Hónai Imre külügyminiszterhelyettes és Zsigmond Zoltán, hazánk algériai nagykövete, aki Algé­riában csatlakozik a küldött­séghez. Hazánkba érkezett Peter York, a kanadai Ontario tar­tomány iparügyi és idegenfor­galmi miniszterhelyettese, aki újabb export—import pia­cok feltárásáról, az együttmű­ködés bővítéséről tárgyal. Ma­gyarországon a miniszterhe­lyettes szombaton Kallós Ödönnek, a Magyar Kereske­delmi Kamara elnökének dísz­oklevelet adott át, amelyben az ontarioi tartomány kormánya elismerését fejezi ki a magyar kereskedelmi kamarának az együttműködés fejlesztéséhez nyújtott közreműködéséért. Peter York az MTI munka­társának elmondotta: jóllehet a két ország áruforgalma 1969. óta megkétszereződött, a ki­használatlan lehetőségek még igen nagyok. Mostani tárgya­lásain a hagyományos árucsere fokozásán kívül a kooperáció lehetőségeit is felmérik. Kana­dában a magyar termékekkel elégedettek, nemcsak a ma­gyar szalámi és a bor népsze­rű lakosságuk körében, bevál­tak a magyar orvosi műszerek, textiliák, kempingáruk is. Kedvezőek a kilátások arra. hogy geodéziai műszereket és ionizátorokat is beszerezzenek Magyarországon. Kanadából szívesen szállítanának orvos: készülékeket, légkondicionáló berendezéseket, s olyan beren­dezéseket, amelyek a városi szemét elégetésére igen alkal­masak. A miniszterhelyettes el­mondta, hogy Kanada, s ezen belül Ontario tartomány az eddigieknél jóval szorosabb kapcsolatot akar kiépíteni Európával, a szocialista és nem szocialista országokkal egyaránt. A többi között együttműködést ajánl fel közös vállalkozásokra. Magyar part­nereinek például kifejtette, hogy Kanada szívesen vállal­kozna a magyar gyógyfürdők­höz kapcsolódó szállodák épí­tésére. (MTI) SAJT A BALATONRA Alsó-Bélateleptől Balatonbogtárig a Kaposvári Tejipari Vállalat marcali sajtüzeme látja cl a boltokat áruvaL Képűnkön: Mielőtt útnak indítanák, megegyszer ellenőrzik a trap­pista sajtot.

Next

/
Thumbnails
Contents