Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-13 / 137. szám

ARATÁS ELŐTT M egyénk mezőgazdasági üzemei nehéz, sok gonddal járó két hóna­pot. tudhatnak maguk mögött. Eleinte a szárazság, majd pe­dig a túlzottan sok, szinte na­ponkénti eső okozott gondot. Mindez igen sok nehézséget jelentett termelőszövetkeze­teinknek a mindennapi mun­kák szervezésében és végre­hajtásában. A kukorica mint­egy 15 százalékát elég későn vethették el, s az elvetett te­rület egy részén az állomány sárgulni kezdett. A pillangó­sok első kaszálása többször megázott, tápanyagtartalma csökkent. A gabonák jól telel­tek, kipusztulás szinte alig volt. Megfelelő időben elvé­gezték a szövetkezetek a téli és a kora tavaszi fejtrágyázást is, a gyomirtás viszont hiá­nyos, a terület mintegy 30 szá­zaléka a sok csapadék miatt nélkülözi a vegyszert. Mindezt figyelembe véve a kalászosok terméskilátásai kiemelkedőek, még akkor is, ha az elmúlt he­tek időjárása némileg csök­kentette a reményeket. Ám ez egyben figyelmeztető is min­den üzem számára: felül kell vizsgálni az aratással kapcso­latos előkészületeket. A jó terméskilátások a ter­vezettnél több termés betaka­rítását feltételezik, s ez nyil­ván többletmunkát igényei. Az őszi árpa és rozs túlnyomó többsége, a búzának is egy ré­sze megdőlt. Ezekről a terüle­tekről a betakarítás lényege­sen lassúbb és aprólékosabb munkát követel. Ráadásul — és erre mindig lehet számíta­ni —, ha egy esős aratás kö­szönt ránk, a felkészületlen­ségből mérhetetlen károk szár­mazhatnak. dályozta a kombájnok folya­matos üzemeltetését, a szállí­tóeszközök jó kihasználását. A jó felkészülés, szervezettség és programozás mindenképpen enyhíti és megszünteti ezeket a gondokat. Immár hagyományai van­nak az aratás időszakában a szövetkezetek és vállalatok jó együttműködésének. Ezeknek a módszereknek (az átvételi idő megnyújtása, a soron kí­vüli kiszolgálás, a nyilvántar­tási idő meghosszabbítása, az állandó inspekció stb.) a meg­újítására ebben az évben fo­kozottabban szükség lesz. Az aratás és a betakarítás időszakában óriási anyagi és technikai eszközt működtet­nek az üzemek. Ezeknek az eszközöknek irányítója, moz­gatója ebben a munkában is az ember. A vezetők tervezik, ellenőrzik és szervezik, a kombájnosok, a traktorveze­tők, a kétkezi dolgozók vég­rehajtják. Tökéletes össz­hang, a közért való felelős­ségérzet, a kölcsönös megbe­csülés kell jellemezze az együttműködést. Évről évre egyre kevesebb ember vesz részt ebben a munkában, ez­zel együtt nő a részvevők fe­lelőssége. Ez azt követeli, hogy mindenki maximálisan feleljen meg munkahelyén a rá háruló feladatoknak. Szük­ségesnek tartjuk az idén is, hogy a termelőszövetkezetek­ben részközgyűléseken, bri­gádgyűléseken ismerjék meg a tagok a rájuk váró felada­tokat. »A megtermett termést az utolsó megmenthető szemig be kell takarítani« — ez lehet a mostani felkészülési idő alapgondolata. Megyénk ter­melőszövetkezeteiben több mint 85 000 hektár kalászos Vár betakarításra, s ennek 82 százaléka búza. A feladat el­végzéséhez 719 kombájn áll rendelkezésre. Örvendetes, hogy a megrendelt kombájnok csaknem mind megérkeztek, a helyszínen vannak. Az AG- ROKER Vállalat az eredeti igényeken túli árualappal is rendelkezett, nemcsak kom­bájnból, hanem az aratási munkákhoz kapcsolódó bálá­zókból, szalmalehúzókból, homlokrakodókból és gabona- fúvókból is. Jobb lesz az al­katrészellátás Is. Emberi szá­mítás szerint tehát elkerüljük azokat a nehézségeket, melyek az elmúlt években az alkat­részellátás terén jelentkeztek, arra azonban figyelmeztetnünk kell, hogy egy nehezebb aratási ciklus nagyobb alkatrész-fel­A z aratási időszak sajnos szinte minden évben a balesetek és tűzesetek számának gyarapodását hozta magával. Hatósági szerveink a fokozott ellenőrzésén túl elsősorban az üzemek ve­zetői, dolgozói kötele­sek mindent megtenni az emberért és a megtermelt ér­tékekért az elhárítás és a megelőzés érdekében. A sze­mélyi felelősség a balesetek­nél és a tűzeseteknél igen nagy. A befektetett munka értel­me döntően az előttünk álló időszak sikerétől függ. Bí­zunk benne: mindenki, aki részt vesz a nagy munkában, úgy dolgozik, hogy nyugodt lelkiismerettel ünnepelheti majd a gabona betakarításá­nak befejezését. Tóth Károly, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának helyettes vezetője használással és gépjavítással jár. Ma már szinte szükségszerű munkafolyamat az aratás szer­vezésében a gabona szárítása. A megye termelőszövetke­zetei naponta mintegy 600, a Gabonafelvásárló Vállalat pedig mintegy 200 vagonos napi szárítókapa­citással rendelkezik. Minden­képpen gyorsítja az aratást, ha a szövetkezetek élnek a szárítás adta lehetőséggel, sőt célszerű — ha erre mód van —, hogy bérszárítást is végez­zenek a társgazdaságoknak. Megnyugtató módon csak így kerülhet a gabona magtárba. A Gabonafeldolgozó és Felvásárló Vállalat is készül a várhatóan na­gyobb mennyiségű gabona át­vételére, szárítására, raktáro­zására. A gondok közismertek, a vállalat raktárkapacitása a múlt évhez képest alig bővült. Csökkentheti a nehézségeket, ha a termelőszövetkezetek bér­tárolással segítenek. A me­gyében mintegy 3,5—4 ezer vagon gabona bértárolására lenne szükség. Bízunk abban, hogy kölcsönösen előnyös fel­tételekkel a vállalat és az üze- meg ezt a gondot megoldják. Az előző években nem volt mindig zökkenőmentes a ga­bona minősítése és átvétele. A korrekt kapcsolat nem tűri el, hogy bármelyik fél jogtalan haszonra tegyen szert. Né­hány átadóhelyen lassú volt az átvétel is, s ez olykor aka­— Kérem, lenne olyan ked­ves megmondani, B. fogatos merre lakik? — Sajnos, nem tudom. A szomszéd faluból járok át ide. A beszélgetés színhelye az egyik termelőszövetkezeti iro­da. A kérdezett adminisztrá­tor kereken hét éve jár át a szomszéd faluból munkahelyé­re. Látta már B. fogatost, de nem tudja, hol lakik. Kérde­zek tőle még két nevet. Az egyik kérdezettet nem ismeri, a másiknak a lakását nem tudja. Mindkét tsz-tag, akiről érdeklődtem, fizikai munkát végez a szövetkezetben. Kis tsz-ről, »marokba férő« falu­ról van szó. Fiatal agronómus ismerő­sömtől megkérdezem: — Él-e még a nótafaragó K. bácsi ? Néz rám, elbizonytalanodik. Nem tudja, kiről van szó. Nem ismeri a falu egykori »híressé­gét«. A főkönyvelő, miután letet­te a telefont, hajlandó velem is foglalkozni. — Hol dolgoznak jelenleg a z.-i határban? Csodálkozva pillant rám, mint az olyanra szokás, aki rossz helyen kopogtat. Mond­ja is: — Ezt az agronómián kér­dezze meg. Zavar ez az »agronómia«. Kis falu, kis tsz — minek ez a nagy apparátust feltételező szó? Egyébként: nem véletle­Színpadról a medencébe Folklórkavalkád a domboldalon Fürdőnadrág, bőgatya, lajbi, | sokszoknya köténnyel, bikini csizmával, kigombolt pruszlik — alatta fürdőruha —, melyet csak a színpadra lépés előtti utolsó pillanatban takar el a mellény. A látszat talán egy meglehetősen furcsa divatbe­mutatóra emlékeztetne, — pe­dig nem erről van szó, hanem az Ifjúság és művészet nevet viselő találkozóról, melyet má­sodszor rendeztek meg Igal­zott a vízben, ivott egy korsó sört, aztán visszajött, leült a fűbe, és nézte tovább a mű­sort. A szereplők pedig félig felölötzve várták, .hogy rajuk kerüljön a sor, aztán amikor őket szólították, mintha nem is bágyasztotta volna el őket a nap, frissen perdültek a színpadra. Ám a fellépés után rögtön a medence következett... A rendezők— és azt hi­Nézőtér a domboldalon.-szemj az Igái­ban fürdőzők — örömére a vártnál jóval több együttes jött el. Tíz­egynéhányra számítottak, és harmincnál hagytuk abba a számolást, amikor össze akartuk írni, hogy hányán is szerepeltek. De akkor még i0Nehéz lenne Hímzett kötén még csak fel­sorolni is, hogy kiket és mi mindent láthattunk vasárnap Somogy népművészetéből. Rangsorolni pedig fölösleges volna, hiszen a rendezvény célja nem az volt, hogy vala­milyen sorrendet állítson fel. Bemutató, találkozó, szereplé­si lehetőség volt azoknak az együtteseknek, amelyek nem jutottak túl a Ki mit tud? se­lejtezőin, vagy nem kaptak meghívást a földvári néptánc­fesztiválra. Mégis a ransoro- lást mellőzve, hadd említsem meg a nemrég újjáalakult BM együttes és a mesztegnyői cso­port lendületes, nagy sikerű műsorát. A kórusok közül az egészen fiatalok mellett fellépett a már hírnevet szerzett törökkoppá- nyi és attalai menyecskekórus és a szépen éneklő kazsoki, bjissüi együttes. És ami a leg­jobban tetszett: az első rész zárószáma a Somogy északi, déli részéből érkezett kórusok együtt énekeltek kazsoki nép­dalokat. A változatos műsor r, öt-hat »péntő« alája. ri szép bemutatója volt a megye népi hagyományainak. Hallot­tunk népballadákat — a tor­vajiaktól —, láthattuk a kis- bárapáti népi játékot — amelyből a televízió filmet ké­szített, és Angliában már be is mutatták. (Reméljük egy­szer Somogybán is láthatjuk.) Bár a szabadtéri színpadon az együttesek és a közönség közti nagy térbeli távolság nem kedvezett a kevésbé lát­ványos produkcióknak, mégis nagy sikere volt a somogygesz- tiek nagyon ötletes, kedves né­pi gyermek- és csúfolódó játé­kaira épített összeállításának. Lehetetlen mindenkit felso­rolni, megemlíteni, aki vasár­nap eljött és fellépett Igáiban. Pedig mindannyian megérde­melnék: együttesvezetők és ta­gok, rendezők, öregek, fiatalok — akik nemcsak szerepeltek, hanem tapasztalatokat adtak és kaptak, ám mindenképp tet­tek valamit Somogy hagyomá­nyainak ápolásáért. Simon Márta ban — pontosabban az igali strand mögötti domboldalon. Vasárnap harmincfokos me­legben — néhány lépésnyire az enyhülést adó víztől — csen­dültek fel Somogy legszebb népdalai, perdültek táncra né­pi együttesei. Ez a magyará­zat talán már érthetőbbé teszi a jelen levők — közönség és szereplők — felemás öltözékét. A nézők nem fogytak el a dé­lelőtt tíztől délután ötig tartó (az egyórás ebédszünetet nem számítva) nonstop műsorról. A domboldal mindig tele volt ér­deklődőkkel. Igaz cserélődtek: akinek melege volt, megmártó­NEM TUDJA A JOBB KÉZ... Kis tsz - nagy szakadék nül nyitottam be éppen a »könyvelésbe«. (Hogy én is »fellengzzek« egyet.) Kíváncsi voltam rá: a főkönyvelő tájé­kozott-e a napi termelőmun­káról? Nem. Nem az. Felvilágosí­tással nem tud szolgálni. Idős parasztember, az állat- tenyésztésről diskuráltunk ve­le. Érti a szakmát. De egy­szerre — már a búcsúzásnól — kibukik belőle: — Az állattenyésztési bri­gádvezető még csak ismer, mert avval mindennap össze­hoz a munka. De a növény- termesztők agronómusa eddig nem mutatkozott be. Pedig ott szállásol tőlünk a negyedik házra.,. És elégedetlen. Ügy érzi: *a szép kereset az szép kereset — de mégsem elégséges az em­berfiának«. Igaza van. — Figyeld meg, öregem — mondja állatorvos ismerősöm —, ma már a faluba is be­tört az elidegenedési hullám. Engem még csak ismernek a kétkezi dolgozók, és én is is­merem őket. De nem egy he­lyen a saját tsz-jogászukat sem. És az sem őket. Pedig hát voltaképpen egymás mun­káját kellene segíteniük. Az elidegenedésben ugyan nem hiszek, az állatorvos »föl­fedezésében« mégis van igaz­ság. Ahogy ő mondta: »sok helyen«. — Nézd — folytatja —, va­lahogy úgy érzem én, erre is rá lehet húzni: nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal. Mert a jogász, az agronó- mus, az adminisztrátor á jobb keze, a tsz-tag meg a bal ke­ze ugyanannak a testnek. Együtt kell mozogniuk. Ez tör­vény! Különben kész a disz­harmónia. És az csak Weöres verseiben bájos. _ — Nevetségesnek és felfu- valkodott embernek képzelem én a te főkönyvelődet — mo­solyog az n.-i főagronómus. — Nálunk ez másképp van. Géza, gyere be, légy szíves! Az n.-i főkönyvelő is szem­öldökét felhúzva hallgatja az én eseteimet. — Ezért nem lesz azokban a falvakban jó tsz, amíg ezen a szemléleten nem változtatnak — prófétái. — Csak azt tud­nám: a tervkészítés időszaká­ban hogyan tudnak így dol­gozni egymással? Az »agronó­mia«, meg a »könyvelés«. Mert nem elegendő az, ha tudjuk, mekkora a terület, mekkora a pénzmennyiség, amelyik ren­delkezésünkre áll. Azt is tud­nia kell a főkönyvelőnek: mit bír el a traktorosbrigád, vagy mennyire lehet számítani a növénytermesztésben dolgozó asszonyokra. Ehhez pedig az szükséges, hogy év közben egy percre se szakadjon el a min­dennapi munkától meg az em­berektől. Érdekelje — mert érdeke! — a szamokon kívül az is, mi van a számok mö­gött. Mennyi verejték, mennyi energia. És mennyi fölösleges erőfeszítés esetleg. Mert né­ha az is előfordul, hogy fél­annyi fogcsikorgatással na­gyobb hegyeket tudnánk el­mozdítani, ha okosan csinál­nánk, mint így. Miért ne a fő­könyvelő agyában vagy az ad­minisztrátoréban gyulladjon ki az »isteni szikra«? Olyan lehetetlen lenne ez? Nálunk már volt ilyenre példa. De itt tudja a beosztott könyvelő is, hogy X. bácsi vagy P. trak­toros aznap merre található. Azt szokták mondani: vezetni ma művészet. Én meg úgy he­lyesbítem ezt: csak annak, aki nem ismeri a többieket. Aki ismeri őket, annak nem is olyan nehéz. — Szomorú, hogy a legin­kább ilyenné deformálódott nézetűek éppen azok közül valók, akik ma is a kazlat rakják, vagy a vetőgép »trón­ján« ülnek — szögezi le kate­gorikusan V. elnök. — Nézne meg ezeken a helyeken eg.y- egy fizetést. Szinte azt is el­várná egyik-másik, hogy aki­nek fizet — meghajoljon előt­te. Mintha bizony saját pén­zesládájába markolt volna, hogy kegyesen garast osszon. Pedig ott laknak mindketten, ugyanabban a faluban, szinte egymásnak szomszédai. De ha a másik faluból is jár oda az illető adminisztrátori munka­körben foglalkoztatott; akkor sem hordhatja fenn az orrát! Nincs igazam? Lehet, hogy egy kissé szen­vedélyes volt, de — természe­tesen — igazat adok neki. És az sosem baj, ha szenvedélyes valaki, csak igaza legyen. Most aztán már eljött a ta­nulságok levonásának ideje, és annak bevallása: nem akar­tam én egyetlen »jobb kéz­ként« dolgozó irodistát, agro- nómust sem bántani evvel a kis írással. Egyetlen olyat sem, aki nem marasztalható el e tekintetben. A tanulságokat pedig ki­mondták helyettem mások. Akik azonos munkakörben dolgoznak az »elidegenedet­tekkel«. Leskó László Somogyi Néplap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents