Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-08 / 133. szám
A figyelmesség nem kerül pénzbe Wotan lányai űrhajós viseletben A hatalmas éljenzcs és tapsvihar túlharsogta a pfűjozást és a kifütyülést, amelyben a kasseli városi színpad második kísérleti sorozatának része volt. Richard Wagner Waikürjét mutatták be egy fantasztikus, újszerű változatban. A rendező az istenek misztikus világát egy ugyancsak időtlen futurisztikus világba helyezte át. Fricka és Wotan sziporkázó, csillámló fémöltözetben jelent meg hatalmuk gigantikus szimbólumai előtt, a hősies lányok űrhajósokra emlékeztető nadrágruhákat viseltek. Az utolsó felvonásban elektromos meghajtású járművek helyettesítették a lovakat, amelyeken a már szinte száz évvel ezelőtt először bemutatott előadáson a kilenc Walkür belovagolt. Mi lesz az ifjúsággal? A legjobb nevelési módszer.. A nekdotának is beillene az a történet, amelyet egyik ismerősöm mondott el a napokban. Az egyik intézmény vezetője behívatta az egyik régi munkatársat, s nekiszögezte a kérdést, nem gondolja-e, hogy illene végre megalapoznia politikai tudását, s ha nem sértődik meg, akkor azt ajánlja, végezze el az esti egyetemet. A szegény beosztott csak kapkodta a fejét, s többször átvillant a fején, hogyan is válaszoljon erre, mert hátha megsértődik a főnöke. Végül csak belekezdett a mondanivalójába, s többszöri elnézés- és bocsánatkérés közepette kinyögte, hogy most fejezi be az utolsó szakosítót, de hát ugye ezt Kovács elvtárs (nevezzük így a főnököt) nem tudhatta. Ha van is ebben a történetben egy nagy adag szatirikus él, a hitelesség ellenére, s nem nevezhető jellemzőnek, mégis föllelhető benne egy mag, amely viszont eléggé általános. Ez pedig az, hogy az esti egyetemre járók tanulmányait nem kísérik figyelemmel minden munkahelyen. Azt hiszem, hogy most különösen érdemes erről beszélni, hiszen megkezdődik a vizsgaidőszak, a hallgatók már benyújtották a szabadságot kérő papírjaikat, sokan közülük már lázasan tanulják a tételeket A napokban az elektroncsőgyárban voltam, s a párttitkár kihúzott két fiókát, amelynek az alján politikai könyvek hevertek. Máskor tele van, most azonban kikölcsönözték a köteteket a vizsgára készülők. így aztán »házon kívül« van sok Pártélet, Társadalmi Szemle, Útközben, a X. kongresszus anyaga, az SZKP XXIV. kongresszusának jegyzőkönyve. Amíg ezt mondta, fölrémlett bennem, hogy előző nap az oktatási igazgatóság egyik tanárával beszélgettem, s milyen ijedten esett be az ajtón egy fiatalember, s Korunk a sokoldalú kísérletezés időszaka, önkénytelenül is felvetődik a kérdés: vajon a legnemesebb anyaggal váló gazdálkodásban: gyermekeink nevelésében, oktatásában vannak-e sikert ígérő kísérleteink? Mert azt mindenki látja, hogy gyermekeinkkel valami baj van: idegesek, túlterheltek, szabad idejük alig van, naponta többet dolgoznak, mint a felnőttek. S mindezt egy célért teszik: a jobb bizonyítványért. Ezért keltett bennem nagy izgalmat és érdeklődést az, amit a Baranya megyei Szent- lőrinc általános iskolájában láttam és hallottam. Ott a felsőbb szervek jóváhagyásával rendkívül érdekes és reménykeltő kísérlet folyik imkésőbb milyen megnyugodva távozott, hóna alatt a »zsákmánnyal«, Marx válogatott műveinek második kötetével. Apróság, mégis sok segítséget adott neki a felkészüléshez, hogy megkapta a könyvet. A figyelmességek, az érdeklődés sorozataiból áll össze az az érzés a hallgatóban, hogy munkahelye vezetőit és párt- szervezetét valóban őszintén érdekli, mint állja meg a helyét az esti egyetemen. Ez abból táplálkozik, hogy az ő javaslatukra és ajánlatukra jelentkeztek, s nem elégszenek meg a tanulásra való ösztönzéssel a kezdet kezdetén, hanem elvárják, hogy később is tartsák számon az előmenetelüket. Sok üzem, intézmény és esti egyetem között egyetlen összekötő kapocs a többszöri hiányzás esetén küldött nyomtatvány. Nem mindenhol fordítanak gondot arra, hogy elemezzék a távolmaradások okát. Pedig nemegyszer a fe- ledékenység a körültekintés hiánya okozza, hogy az esti egyetemre járó hallgató éppen arra az időre kap fontos megbízatást, amikor előadáson vagy szemináriumon kellene lennie. E z azért is helytelen és bántó, mert sok mindenről lemondanak a középszintű káderképzésben részt vevők. Gyakran találkozom olyanokkal, akik az általános tagozaton vagy szakosítón tanulnak. Amikor szóba kerül egy-egy moziban vagy televízióban játszott film, a színház, esetleg egy új könyv, sóhajtva hozzáteszik: tegnap éppen a szemináriumra készültem. A válasz esetleg abban tér el, hogy az illetőt kiselőadással bízták meg, s egy halom könyv társaságában töltötte a fél éjszakát, amíg a család a tv előtt ült. S hogy tovább fűzzem a gondolatot, azért helytelen és bántó a figyelmetlenség, mert az egységes és átfogó társadalomszemléletet megszerző hallgatók a munkahelyükön hasznosítják a tudásukat. * De más meglepetéssel is szolgált az iskolalátogatás. A 2. osztályosok például földrajzi ismereteiket mutatták be. Szó volt a földrészekről, hazánk fővárosáról, a megyékről, folyóinkról, tavainkról. Az ügyesebbek beszámoltak a föld forgásáról, a naprendszer tagjairól. Ha valamit mégsem tudtak pontosan, elővették a tanulói lexikont, s abban megkeresték a kérdéses fogalmat. Minden tanulónak van gyermeklexikonja, több könyve, amelyből maguk keresik ki a kérdéses ismeretet. Egy másik foglalkozáson szó volt arról, hogy mi kell az égéshez. Beszéltek a levegő és a víz összetételéről, sőt az egyik tanuló még a víz kémiai képletét is felírta' a táblára. A politikailag kiművelt főkre pedig egyre nagyobb szükség van minden területen. S meg is találhatók az esti egyetemet végzettek mindenhol, egyre nő a számuk a proga- gandisták, az agitátorok között, a párt- és tömegszervezeti vezetőségekben. Éppen az elektroncsőgyár párttitkárától hallottam, hogy most már tervszerűen küldik az embereket esti egyetemre, mert egy időben azok mentek elsősorban, akik jelentkeztek. A változás abban mutatkozik meg, hogy azokat küldik, akiknek politikai szempontból föltétlenül el kell végezniük. Éppen ezért nem veszik le a szemüket a tanuló dolgozókról. Ha például többször hiányoznak, megvizsgálják az okát. Apró figyelmesség, hogy az esti egyetemet befejezőknek a gyár vezetői levélben gratulálnak, s közlik, hogy továbbra is számítanak a tevékenységére. E gy kedves kérdéssel, egy éppen szükséges könyv kölcsönzésével és még nagyon sok mindennel lehet segíteni azokat, akik a következő hetekben egész nap a könyveik fölé hajolnak és izgatottan készülnek az esti egyetemi vizsgájukra. Mindennél fontosabb azonban, hogy megkérdezzék tőlük, amikor újra bemennek az üzembe, az intézménybe, hogyan vizsgáztak, milyen tételt húztak. Nem véletlenül hangsúlyozom ezt, hiszen éppen az első félév után tapasztaltam az Állami Építőipari Vállalat pártbizottságán, hogy a második és harmadik évfolyamra járó öt hallgató eredményeiről jó két-há- rom héttel a beszámolók után semmit sem tudtak. A figyelmesség nem kerül pénzbe, ne fukarkodjanak hát vele sehol sem, hiszen a tanulás gyümölcsét a munkahely élvezi, amikor az esti egytemről kikerülők napi és társadalmi munkájukban hasznosítják politikai ismereteiket Van játékdélutánjuk, a műhelytermekben nevelők segítségével szívesen dolgoznak a tanulók. Itt technikai jellegű foglalkozások vannak. Természetesen mindez nem kötelező, az jön, aki akar. Elmondta az igazgató azt is, hogy a szülők eleinte idegenkedtek minden újítástól. Féltették gyermekük tudását. Ma már meggyőződtek róla, hogy a gyermekek tudása nem kisebb, sőt jobb, mint korábban, s van szabad idejük, élhetik mozgékony, játékos, gyermeki életüket. Ügy látszik, visszaadták nekik igazi gyermekkorukat! Tari János A legjobb nevelési módszer a példamutatás. Ez már évszázadok tapasztalataival alátámasztott tény. Csak éppen kevesen ismerik fel azt a pillanatot, amikor ezt a módszert alkalmazni kellene a gyakorlatban. Milyen példát lát az a kisgyerek, akit a szülei kocsmába küldenek italért? Nem az a baj, hogy a papa a vacsora mellé egy üveg sört is lecsúsztat a torkán (különösen, ha tényleg csak egyet csúsztat le). A baj ott kezdődik, hogy részegen dülöngélő, trágár szavakat használó férfiak közé küldik a gyerekét. Aztán: meglett emberek sokszor »virtuskodásra« biztatnak kamaszokat: ki tud többet inni? Arról nem is beszélve, hogy éttermekben, presszókban, sőt a kaposvári ifjúsági házban, a KISZ klubjában is minden további nélkül fogyaszthatnak szeszes italt kiskorúak. — Lassan már nem akad olyan cukrászda Kaposváron, ahova beülhetne az ember fagylaltozni a gyerekével — panaszolta az egyik tanácstag a városi tanács ülésén, ahol a gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységről vitatkoztak a városatyák.’ Mert volt miről vitatkozni. A városi művelődés- ügyi osztálynak a tanácsülés elé terjesztett jelentése szomorú adatokat tartalmaz. A veszélyeztetett gyerekek száma egyre nő Kaposváron. Mi az oka ennek? Az anyák nagyobb mértékű munkavállalá- | sával megváltoztak a családi nevelés föltételei. Nagyon sok gyerek él felügyelet nélkül a nap bizonyos időszakában. Sok a válás, és egyre terjed az alkoholizmus. Rengeteg gyerek került hátrányos helyzetbe a zsúfolt lakáskörülmények miatt. Ugyanakkor az új lakótelepeken is jelentkeznek a gondok. A sűrűn beépített területeken nem marad hely a senrdülők nagyobb mozgásigényének kielégítésére, sportolásra. Mi marad ? A füstös presszók. Hogyan lehetne változtatni ezen a helyzeten? A munka alapja a hátrányos helyzetben levő és veszélyeztetett környezetben élő kiskorúak felkutatása. 1971-ben a gyámhatóságnál és az iskoláknál ösz- szesen 1460 hátrányos- helyzetű és veszélyeztetett gyereket vettek nyilvántartásba. A legsúlyosabb hatósági intézkedés az állami gondozásba vétel. Sajnálatos, hogy az ilyen esetek száma évről évre nő. 1967-ben 15, 1971-ben már 58 kiskorút kellett állami gondozásba venni a megye területén. Viszont tudomásul kell vennünk, hogy a leggondosabban berendezett és fölszerelt intézet, az ott dolgozó ' nevelők minden erőfeszítése ellenére sem pótolhatja a család melegét, a szülői szeretetet és törődést. Sok gyerek válik veszélyeztetetté nem családi, hanem külső okokból. Nem üres frázis az, hogy a társadalom, az utca, a munkahely, a szórakozóhely egyaránt nevel. Vajon mikorra sikerül elérnünk. hogy a papák és mamák ne csak a saját gyerekük előtt kiejtett szavaikra és cselekedeteikre vigyázzanak, hanem minden gyerekre legyenek tekintettel. Elképzelhető, hogy a pincér, aki naponta több tucat pálinkát vagy sört, bort visz ki a tizenöt-tizenhat évesek asztalához, saját, ugyanilyen korú fiának hasonló helyzetben lekenne egy nyaklevest. Arra természetesen nincs szükség, hogy nyaklevest osztogasson, elég, ha elkéri a fiataloktól a személyi igazolványt, mielőtt kiszolgálja őkét. Mert azt aligha szükséges magyarázni, mennyi bűnözés melegágya lehet az alkohol. A tanácsülés határozatai között a megelőzés első helyen szerepel. Az iskola, a rendőrség és a gyámhatóság kapcsolata ne csak a veszélyhelyzetben levő kiskorúakra korlátozódjék. Legyen élőbb a kölcsönös tájékozódás, hiszen az iskoláknál igen sok olyan értesülés halmozódik fel, ami — ha kellő időben jut el az illetékes hatóságokhoz — sokat segíthet a megelőző munkában. Ugyanez vonatkozik a vállalatokra, az intézményekre, a kiskorúak munkahelyeire is. Meg mindenkire. A város minden felnőtt lakójának jusson eszébe az adott pillanatban, hogy a legjobb nevelési módszer a példamutatás. Mert a gyerekek nagyon szeretnek utánozni. És sajnos a rossz példát is utánozzák, különösen, ha látványos. Rezes Zsuzsa Lajos Géza Iskola bizonyítvány nélkül Különös házasság már harmadik esztendeje. Mi jellemzi ezt az oktatásinevelési kísérletet? Mindenekelőtt az, hogy kiküszöbölték az osztályzatot, a felelést, sőt az iskolai bizonyítványt is. A tanév végén csak ninyit írnak be az ellenőrző könyvbe, hogy a tanuló elsajátította-e a tantervi anyagot, avagy sem. A kísérlet jelenleg az 1. és 2. osztályban folyik, s rendkívül érdekes: a múlt tanévben senki sem ismételt osztályt. Még a cigány tanulók sem. Itt Szentlőrincen a tantárgyak is egészen más jellegűek, mint a hagyományos iskolában. Komplex tantárgyak vannak, amelyek magukban egyesítik például az írás, olvasás, beszélgetés, fogalmazás, nyelvtan és helyesírás ismereteit. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy így egyszerre jobban megtanulnak mindent a tanulók, mert az ismeretek szilárdan kapcsolódnak egymáshoz. S mindezt a második osztályban! Megnéztünk egy testnevelési órát is. A gyermekek felszabadultan, bátran, játékosan végezték a gyakorlatokat. Senki nem félt az osztályozástól. Megkérdeztem az igazgatót: — Mindig ilyen bátran tornásznak? — Igen — mondta. — Mindennap. — Tehát mindennap van testnevelés? — Mindennap. Egy félóra, de ez kell is az egészséges gyermeknek. Elmondta aztán, hogy a tanulók heti 22—24 órát töltenek az iskolában. Van napközijük is, aki akar, beiratkozik. De ők a tanulóknak otthoni leckét, házi feladatot nem adnak, mindent a tanítási órákon végeznek el. Nagyon népszerű a könyvtár: az apró gyermekek szívesen olvasnak, így gyarapítják ismereteiket. Fölfedeztem én is a spanyolviaszt. Azt nevezetesen, hogy nemcsak a rossz hír jár szárnyakon, hanem a rossz módszer is gyorsan terjed, nagyon gyorsan. Elmondom fölfedezésem lényegét. Egy időben volt a könnyűipar állami szektora és a jó tulajdonságai. Es természetesen voltak a becsületes, tisztességes magánkisiparosok. Az előbbi kommerszárut dobott a piacra, gyakran vitatható minőségben, de tűrhető áron. A kivitel sem volt tetszetős, a talpa is sokszor le- málott, a Parlamentben is gyakran interpelláltak cipőügyben, de legalább olcsó volt. A kisipar, a maszek, 6 az egészen más, ott mindent megtalált az ember, ami szem-szájnak ingere. És milyen szolidan tálalva a kirakatban a csodálatos cipők, blúzköltemények, s mellettük diszkréten elhelyezve az icipici cédulákon az árak: 600 forint, 1000 forint... A kézi munkát, a tudást, az ízlést, a kivitelt fizette meg a kedves vevő. És persze a patinás utcák hírnevét, hangulatát. — Igen, a Váci utcában, szivem... Egy időben azon ábrándoztam, mi lenne, ha a két szektor találkozna. Esetleg frigyre lépne. És mindketten hoznák eredendő értékeiket a házasságba. És — hogy a cipőnél maradjak — mondjuk 300 forintba kerülne a maszek hozzáértése, ízlése szerint készült, de az állami boltokban is megvehető férficipő. Tetszetős forma, megbízható minőség, zsebhez szabott árak. Botor álom, ma már tudom. Azért valami történt az idők folyamán. Ha a frigy nem is hivatalos, azért a vadházasság hallgatólagosan létrejött. Itt van például a lakcipő hétszázért. Bármelyik cipőüzletben, áruházban könnyűszerrel kapható. Természetesen sem hidegben, sem melegben nem ajánlatos viselni, legkevésbé az esőben. Reped a lakk. Szóval a minőség maradt, az ára viszont/ már kisipari nívón mozog. A kisiparosok is tanultak valamit a cipőgyáraktól. Mindenekelőtt rontották ,a minőséget. Egy életen át nem lóghatnak ki ők sem a sorból, ki szereti a strébereket, és ki vállalja a tisztességtelen versenyt a gyárakkal? Az árurontás, mondják ők, afféle nyugati dolog, a túl jó, túl erős minőségű cipő eltarthat akár évekig, is. Viselőik megunják. Amellett ki vesz újat? Ne fékezzük a pénz forgási sebességét '*> *»(•■■ ■r. dek, sőt k :5.12a:. iy 'eke az országnak. Tartom a levált talpú cipőmet a masiek mester orra alá. Készségesen mosolyogva szidja a gyárat. »Micsoda talp, micsoda ragasztó. Nézze uram, ezt a fonalat és ezt a viaszt« — és szakítja, harapja, dühösebb, mint én. Megbocsátom a szitkokat, hiszen tudom, a házastársak idővel hasonlítanak egymásra, fölveszik egymás szokásait. (suha)
