Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-07 / 132. szám

280 000 forint a közösség javára Szocialista brigádok a siófoki Egyetértés Tsz-ben A tudomány és a gyakorlat találkozója Erdészeti egyetemi napok Somogybán Első ízben rendezik meg Somogybán az erdészeti' egyetemi napokat. A kétnapos, igen jelentős rendezvény- sorozaton számos előadás hangzik el, melyeket konzultá­ció, vita és gyakorlati bemutató egészít ki. Tanulni, ta­pasztalni, a feladatokat magasabb színvonalon, jobban el­végezni — ez a legfőbb célja a tegnap kezdődött és ma véget érő erdészeti egyetemi napoknak. A siófoki Egyetértés Tsz- ben tavaly 8 millió forinttal nőtt a tiszta vagyon. A gaz­dálkodási versenyben elért sikerekhez nagyban hozzá­járultak a szocialista brigá­dok. A TERMELŐSZÖVETKE­ZETBEN másfél évvel ezelőtt határozták el, hogy a külön­böző munkaterületeken szo­cialista brigádokat alakítanak azzal a i céllal, hogy még job­ban segítsék a termelőszövet­kezetek eredményeinek növe­lését. Az elhatározást tett kö­vette, és a múlt év elején meg is alakult a szocialista címért küzdő öt brigád; egy az állat- tenyésztésben, egy a traktoro­soknál, kettő a gépkocsi- (szál­lító-) üzemnél, egy pedig a szerelőműhelyben. Brigádgyű­léseken példás vállalások szü­lettek a termelés emelésére, a költségek csökkentésére, szakr mai és politikai továbbképzé­sük növelésére, valamint a kulturális rendezvényeken va­ló részvételre. A gépkocsiüzemnél dolgozó 11 fős Haladás brigád például vállalta, hogy az egy kilomé­terre jutó tervezett önköltsé­get 2 százalékkal csökkentik. Magáért beszél a tény, hogy a kilométerenkénti 5,20-ról 4,63 forintra csökkent az önköltség. A 330 000 forintos tervezett gumiabroncs-felhasználásból 99 ezer forintot takarítottak meg jó munkaszervezéssel (üres járatok megszüntetése), rendszeres gépkocsi-karban­tartással. Ezzel az eredmény­nyel a Haladás brigád a ter­melőszövetkezeten. belüli bri­gádversenyben első helyezést ért el. A termelőszövetkezet vezetősége részükre oklevelet és 1500 forint pénzjutalmat adott. (Tudósítónktól.) Több mint egy év telt el az­óta, hogy Somogyszobon az áfész-nél megválasztották a nőbizottságot. Ki legyen a tit­kár? A kezek Horváth Sán- dorné nevének említésekor emelkedtek a magasba. Talán nincs is a hozzájuk tartozó három községben és két pusztán olyan szövetkezeti tag, aki ne ismerné Mancikát. Egészen fiatalon,, 1949-ben ke­rült a földművésszövetkezeti mozgalomba, és egy év múl­va már rábízták a főkönyvelői tennivalókat. Ügy gondolom, nincs még egy főkönyvelő a megyében, aki ilyen hosszú idő óta irányítja egy szövet­kezetnél a pénzügyeket, a számvitelt. Sokat tanult, míg a mai kö­vetelményeknek megfelelő tu­dást megszerezte. Szeretik és becsülik,, sokat várnak tőle az áfész nőbizottságának munká­jában is. Nem csalódtak ben­ne. Látogatásunkkor elővette a nőbizottság , munkatervét. Összefogva dolgoznak a köz­ségekben a termelőszövetke­zetek, a Hazafias Népfront, a takarékszövetkezetek és a köz­ségek nőbizottságával. Vietna­mi takarók, 1971 októberében 1182 forint a vietnami gyere­keknek, névadó ünnepség, a Vöröskereszttel együtt meg­rendezett A nők védelmében című előadás mind-mind az igyekezetüket dicséri. A lakosság körében fölmé­rést végeztek. Ennek alapján árulnak a somogyszobi iskolá­ban kakaót és kiflit tízóraira. Az állami gondozásban levő gyermekeket patronálják, se­gítik szociális körülményeik javítását1. A tervek 1972-ben még m­A kilencfős Tessedik trakto­rosbrigád eredményei is emlí­tésre méltóak. A vállalt 2 szá­zalékos üzemanyag- (tüzelő­anyag-) megtakarítás helyett 3 százalékot, az 5 százalékos' anyag- és alkatrész-megtaka­rítás helyett 19 százalékot ta­karítottak meg. Az állattenyésztésben dol­gozó hat fős Petőfi brigád a 2400 liter teíienenkénti tejter­melést 2861 literre, a 88 szá­zalékos borjúszaporulatot 89 százalékra teljesítették. Kiváló eredményeket és jó teljesítményeket ért el a gép­kocsiüzem hétfős szabadság- brigádja és a szerelőműhely ttáíős Csonka János brigádja is. ÖSSZEGEZVE: az Egyetér­tés Tsz öt szocialista brigád­jának odaadó munkájával mintegy 280 ezer forint több­letbevételhez, illetve megtaka­rításhoz juttatta a közösséget. A mozgalomnak ez a forintok­kal is mérhető, az egész szö­vetkezet javát szolgáló ered­ménye. De a termelési válla­lásokon túl a brigádok tagjai szinte kivétel nélkül részt vet­tek a szakmai és politikai to­vábbképzéseken. Dicséret ille­ti az idősebb, nagy szakmai gyakorlattal rendelkező bri­gádtagokat, akik segítették a fiatalabbakat, átadták szakmai tapasztalataikat. A brigádok munkáját a termelőszövetkezet vezetősége támogatta, e redmé­nyeik után minden brigádot anyagi és erkölcsi elismerés­ben részesített. Nem nagy múltra, nem nagy hagyomá­nyokra tekint vissza az Egyet­értés Termelőszövetkezetben a szocialista brigádmozgalom, de példája követésre méltó. kát ígérnek. Sütő-főző es var­rótanfolyam, író—olvasó talál­kozó és még lehetne hosszan folytatni. Érthető tehát, hogy amikor Horváth Sándorné az idei nő­napon Budapesten átvehette a Kiváló szövetkezeti munkáért kitüntetést, sokan gratuláltak a megérdemelt elismeréshez. „Megbecsülésre méltó és mindenképpen gazdagon hasznosuló kezdeményezés, hogy a megye életében első ízben, itt rendezik meg az er­dészeti egyetemi napokat«. Fábri Istvánnak, a megyei ta­nács általános elnökhelyette­sének tegnap délelőtt elhang­zott szavaiból idéztük ezt a mondatot, önmagában véve is kiemelkedő eseménynek szá­mít, hogy éppen Somogy, il­letve az ország legnagyobb ilyen gazdasága, a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazda­ság ad otthont ezúttal a tudo­mány és a gyakorlat nagy ta­lálkozójának, az elméleti és a gyakorlati szakemberek gyü­mölcsöző tapasztalatcseréjé­nek. Az egyetem, a somogyi és a társ erdőgazdaságok, vala­mint az erdőrendezőség képvi­selőin kívül részt vett a ran­gos tanácskozáson a megye számos párt- és állami vezető­je, köztük Bogó László, a me­gyei pártbizottság titkára is. Több oldalról és több vo­natkozásban is lehetne elemez­ni annak jelentőségét, hogy miért éppen Somogybán ren­dezték meg az idén az egyete­mi napokat, ám ezzel kapcso­latban hadd utaljunk Illés Dezsőnek, a gazdaság igazga­tójának a megnyitóban elmon­dott szavaira. A somogyi gazdaság igen nagy feladatokat hajtott végre az elmúlt két évben, és a ter­melés, a feldolgozás egységé­nek megteremtésében, a verti­kális integráció kiterjesztésé­ben fokozott feladatok előtt áll. Nem mindegy az, hogy a múlt évben 650 milliós terme­lési értéket előállító gazdaság hogyan valósítja meg célkitű­zéseit. Az is érthető, ’ hogy nem nélkülözheti a politikai, az állami szervek támogatását és ezzel együtt a tudomány művelőinek hatékony segítsé­gét sem. Ez a rendezvény jó alkalom arra, hogy a magas szinten művelt szakma közel jusson és közvetlenül is has­son a gyakorlatra. De jó alka­lom arra is, hogy még inkább elmélyüljön, hatékonyabbá váljon az egyetem és a gaz­daság kapcsolata. — Azzal a szellemi tőkével, amelyet nekünk nyújt az egye­tem, eredményesebbé szeret­nénk tenni a vertikális integ­rációval kapcsolatos tevékeny­ségünket, egyszóval — és ez lehetne mottó is: magasabb szintre kívánjuk emelni mun­kánkat — mondta Illés Dezső. A megnyitó után először dr. Gál János tanszékvezető egyetemi tanár, a soproni Er­dészeti és Faipari Egyetem rektora tartott előadást az egyetemi oktatás jellegéről, célkitűzéseiről. Abból az alap­tételből kiindulva, hogy a fej­lődés döntő tényezője a kimű­velt emberfők sokasága, első­sorban arról szólt, hogy a fa­gazdálkodás fejlődése tör­vényszerűen megkívánja az oktatás reformját. Utalt arra, hogy bár a gazdaságok terme­lése a századfordulóig megkét­szereződik, mégis előtérbe ke­rül az erdő közjóléti, társadal­mi szerepe. Részben ehhez kell igazítani az oktatási cél­kitűzéseket, részben pedig ah­hoz, hogy az új mechanizmus más típusú szakembereket igényel. Nem nélkülözhető a jövőben a szak- és üzemmér­nökképzés. A szakemberkép­zésnek igazodnia kell a kor követelményeihez, mint ahogy a növekvő feladatokat is csak korszerűbb termelés mellett lehet végrehajtani. Ehhez a gondolathoz kapcso­lódott dr. Káldy József tan­székvezető egyetemi tanárnak az előadása, aki a fakiterme­lésben alkalmazott munka- módszerek fejlesztéséről szólt. Az érdekes, szakmai, vetített képekkel is illusztrált előadás nem csupán azokat a tényező­ket sorakoztatta föl, amelyek törvényszerűen megkívánják a falútermelés technológiai és technikai fejlesztését, hanem részletesen ismertette az ezzel kapcsolatos munkarendszere­ket is. Az egyetemi napok prog­ramja tegnap délután két ér­dekes eseménnyel folytatódott. A vendéglátó gazdaság a helyszínen mutatta be a rész­vevőknek a zselici szállítási szervezetet, a bőszénfai és a szentbalázsi rakodókat. A fia­tal erdőmérnökök pedig a gaz­daság központjában konzultá­cióra gyűltek össze, ahol a kezdő mérnökök helyzetéről, gondjairól folytattak kötetlen beszélgetést. Ma délelőtt szakmai előadá­sokkal és vitával folytatódik a rendezvénysorozat. V. M. Blokktéglát készítenek Tótújfalun Cementblokk tégla gyártását kezdték meg a Dráva-menti Egyesült Tsz tótújfalui üzem­egységében, Eddig 20 ezer darabot készítettek, A terv szerint ebben az évben 100 ezer téglát gyantának. A hí«kkts»lat * tm saját építkezéseinél használja fék Dunai Imre, az észak-somogyi tsz- szövetség munkatársa Pénz és takaró a vietnami gyerekeknek Példakép H iúságukról nem szívesen hallanak az emberek. Ügyei Önök is így vannak ezzel? Nem tudják elviselni, ha meglátja valaki, amikor éppen fésülködnek, szépítkez- nek a tükör előtt, vagy amikor látszólagos érdeklődést tanú­sítva a kirakat holmijai iránt, a vastag üvegben nézik meg, hogy jól áll-e a hajuk, egyenes-e a tartásuk. Talán meglepő: én mégis rendszerint tetten érem a hiúságot. Nem ezt kuta­tom, csak figyelem az embereket. Utcai sétákon, piacon, mun­kahelyen, mindenütt. Egyszerűen azért, mert öröm fölfedezni egy-egy típust apró megnyilvánulásai, megszólalása, tekin­tete alapján. Így jutottam el Pesten a Rákóczi úti hangszer- bolt elé, amelynek kirakatában ipari tv-kamerát helyeztek el, s a járókelők megjelentek a képernyőn, láthatták magu­kat. Azt a tülekedést, ami ott volt! Mintha az emberi nem valamennyi negatív vonása ott összpontosulna a kirakat előtt: könyöklés, lábtaposás, lökdösés, durva rámordulás — mindenki látni akarta önmagát. Még a szerényebbek is fé­lénken odasandítottak, mások bájologva adtak kísérő szöve­get a képhez: »Nézd, ott vagyok én!«. Igazán nem mondhatja senki, hogy rossz viszonyban va­gyunk a tükörrel. Naponta többször is megnézzük magunkat. Csak az a kérdés, hogy látjuk-e? Milyenek vagyunk volta­képpen? Látjuk-e egyéniségünket egy képzeletbeli belső tü­körben, belenézünk-e néha legalább, vizsgáljuk-e, hogyan áll a — jellemünk? Egy szülői értekezleten voltam a múltkor. Az igazgató igen nagy felelősséggel és növendékei iránti szeretettel be­szélt az iskola belső életéről, a fiatalok munkájáról, maga­tartásáról. Nem volt, mert nem lehetett túlságosan elégedett. Kérte a szülők segítségét, mert úgy látja, hogy... És sorolta. Mintha ezek a gyerekek nem becsülnék túlságosan a munkát. És egymást se nagyon. Zárkózottnak éppen nem mondhatók, de mintha egoisták lennének, önmagukkal tö­rődnek csak, igen nehezen alakul ki a közösségi szellem. Nem álltak háromszor sorba a szorgalomért, és lelkesedni sem tud­nak, csak szalmalángszerű föllobbanásokat tapasztalunk. Mert lelkesedtek például a klubért, amíg nem volt, s amikor elkészült... Mintha már nem is kellene, immel-ámmal vesz­nek részt a társadalmi munkában, az önkéntes vállalkozás igen ritka. Baj van a fegyelemmel, és a világnézeti nevelés­ben sem jutottak úgy előre, ahogy szerették volna... Legszívesebben félbeszakítottam volna az igen jó szán­dékú, s azt hiszem, gondjait is hitelesen feltáró iskolavezetőt, és azt mondtam volna: Igazgató elvtárs! Hiszen maga nem a gyerekekről beszél! Hiszen most rólunk van szó! < Kíváncsi lennék, hányán gondolkodtak el azon, amit az igazgató mondott, s volt-e erejük belenézni a tükörbe? És látja-e mindenki gyermekét, vagy csak nézi? Figyeli-e gon­dolat- és érzésvilágának alakulását, szokásait, magatartását; fölfedezi-e benne önmagát? A példakép — mi vagyunk. Szidjuk hát önmagunkat, ha baj van fiainkkal! Csakhogy ez kevés... A z a gyanúm, amúgy is elbizonytalanodtunk abban, hogy kiket állítsunk példaképként a/z ifjúság elé. Bá­tortalanok és talán felületesek is vagyunk, pedig nem igaz, hogy nincs kikre föltekinteniük. A társadalom fejlődése, hétköznapjaink nagyszerű tettei, a politikai, a tudományos, az irodalmi, a művészeti élet kiválóságai igazán adnak pél­dát nekünk és gyermekeinknek. Egy ismerősöm így fogal­mazta meg aggályait: »Ma már annyira félünk a nacionaliz­mustól, hogy nem merünk hazafiságra, a szülőföld szereteté- re sem nevelni...« Elgondolkoztató. De mégsem mennék most ilyen messzire. Ha személyes vallomást kellene tennem, bészélhetnék Adyról, József Attiláról, Beethovenről és Bálint Györgyről, Illyésről és Veres Péterről. De ha jól meggondolom, egy »név­telen« ember volt a legnagyobb példaképem: az apám. Hogy mit kaptam és mit tanultam tőle, szerénytelenség lenne föl­említeni. De őt lestem először nyiladozó értelmemmel, s het­venen túl sem szűnt meg számomra követendő lenni. Ügy emlékszem, mintha nem is nevelt volna engem. Csak dolgo­zott. És élt, úgy, ahogy a többi egyszerű ember... Gondolunk-e gyermekeinkre, amikor élünk és dolgozunk? Észrevesszük-e, hogy mi vagyunk a példakép? Munkásdinasztiákat említhetnék a cukorgyárból. Sok­szor írtunk róluk. Nagyapák, apák, fiúk és unokák nőttek a gyárhoz széttéphetetlen kötelékkel. A munka becsülete, a tisztesség szállt apáról fiúra. És vannak pedagógusdinasztiák és orvos'dinasztiák. De nehogy bárki is félreértse. Az ifjú mérnök is issza a föld gazdájának szavát, s a munkásfiatal is apjára tekint, ha logarléccel dolgozik is. Nem a szakmai azonosság tesz példaképpé minket. S mi mégis úgy látjuk, hogy másnak a fia, másnak a lá­nya a »rossz«, a »mai fiatal«, az elítélendő magatartású, a rakoncátlan. S mi vétlenek vagyunk? Derültem az alábbi történeten, de sokat is mondott ne­kem. Az iskolában házifeladatot kaptak a gyerekek. Az iroda­lomórára közvetlen hangú levelet kellett írniuk a barátjuk­hoz. Engedjék meg, hogy az egyikből egy kis részletet idéz­zek: ».„ Nem, mondhatnám, hogy az órákon túl nagy a fe­gyelem, de azért ördögök sem vagyunk. Egy-egy jó bemondás után mindjárt kellemesebb a hangulat. Magyaróra elején, amikor bejön a tanár, jókat röhögünk egymás között azon, hogy egy nagy rakás könyvet és jegyzetet cipel a hóna alatt, majd megszakad ...« A tanár — akit rendszeresen »kiröhögtek« — megdi­csérte a fiút, felolvastatta a dolgozatát. Mert őszinte volt, szókimondó. S a gyerekeknek tetszett a dolog. Csak amikor otthon elmesélte, akkor mondta az édesapja, hogy azért a sok könyv meg a jegyzet miatt nem kinevetni, hanem be­csülni ketl és tisztelni a tanárt, mert többet akar adni, mint amennyi feltétlenül a kötelessége. Ügy tudom, a fiú példaképének tekinti a tanárt, s így nézett föl az apjára is ... E lrettentő példát is mondhatnék persze. Gondoltam, utánanézek, hogy száz bűnöző közül hányán szedték föl otthon, családjukban ezt a meghökkentő »tudo­mányt«. Vagy hány rabló, gyilkos és garázda cselekedetét készítette elő az otthoni környezet? De azt hiszem, számok helyett most a szavak is beszélnek. A példakép mi vagyunk. Nem a kromoszóma-részecskéket, a géneket kell okol­nunk, amelyekre nagyfene fölkészültségünk közepette oly gyakran hivatkozunk. Nem az öröklött tulajdonságokkal van baj, hanem azzal, ahogy néha megmutatjuk gyermekeink­nek saját életünket, munkánkat, magatartásunkat. Nagy felelősség a miénk ... Mert akár észrevesszük, akár nem: a példakép mi vagyunk. Jiwfl« Béla

Next

/
Thumbnails
Contents