Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-01 / 127. szám
Döntetlen a rangadókon A szerdai NB I-es forduló kiemelkedő eseménye volt az Ű. Dózsa—Honvéd rangadó, amelyen sokáig úgy volt, hogy a Honvéd nyer, Juhász Pétert ugyanis kiállították, Bene elhibázott egy 11-est. Végül is Komora kiállítása után egyenlített a Dózsa. Döntetlen lett a Ferencváros—Salgótarján összecsapás is. A forduló meglepetése a Vasas egri veresége. Ügy fest, a szombathelyiek ebben a fordulóban elbúcsúztak az NB I- töl. A második kieső kiléte azonban még bizonytalan. Videoton—Haladás 1.*0 (1:0) Szombathely, 4000 néző. V.: Héviá. G.: Wollek. Diósgyőr—Csepel 2:1 (2:0) Diósgyőr, 6000 néző. V.: Vízhányó. G.: Sikora, Horváth, ill. Losoncai. FTC—Salgótarján O.-fl Népstadion, 15 000 néző. V.: Katona. MTK—Komló 1:1 (1:T) Komló, 3000 néző. V.: Somlai. G.: Oborzil, ilL Bencsik. Eger—Vasas 3n (0:T) Eger, 9000 néző. V.: Müncz. G.: Vigh (2), Kovács, illetve Váradi B. Tatabánya—Egyetértés <M) Soroksár, 3000 néző. Vj: Halász. Ű. Dózsa—&p. Honvéd ír! (0:1) Megyeri út, 12 000 néző. Emsberger. G.; Bene, illetve Kozma. A honend Ajax a BEK-gyäztes Tegnap este játszották a Bajnokcsapatok Európa Kupájának döntőjét A Holland Ajax Cruyf góljaival 2:0-na legyőzte az olasz Internaaáo- nalet és kupagyőztes lett 24 pontjával Még nemrég ott volt a kiesési zónában Kaposvár egyetlen NB Il-es csapata, a K. Táncsics SE. Szerdán este, amikor Tapolczai játékvezető a cseri pályán véget vetett a Táncsics—Z. Dózsa mérkőzésnek, az összeölelkező kaposvári csapat tagjai 24 bajnoki pontot vallhatták magukénak. A vártnál nehezebben született meg ugyan az újabb Tán- csics-győzelem. A »sárgalapos kedvében lévő« játékvezető is felborzolta a kaposvári szurkolók idegeit, de összességében mégis csak az előkelő 8. helyre lépett előre a Táncsics, amely ezek után már sokkal nyugodtabban várhatja a folytatást. Reális számítás szerint a Kaposvári együttesnek már nem igen lehetnek kiesési gondjai. Remek sorozat volt ez. K. Táncsics—Z. Dózsa I •' 0 (1:0) Kaposvár, 1200 néző. Vezette: Tapolczai. Kaposvár: György — Németh, Szebeni, Garamvölgyi, Pál, Vágó, Kelemen, Angyal (Lipták), Hanyai, Korom. Űr, Edző: Tóth József. Zalaegerszeg: Szűcs — Földvári (Sza- kony), Mihalecz (Király), Orosz, Németh 11., Braun, Pető, Topor, Minarcsik, Beledi, Németh 1. Edző: Varga Miklós. A zalaegerszegi csapat kezdett jobban. Bizony eleinte sokat kapkodott a kaposvári együttes. A vendégek tudománya azonban a 16-osnál rendre elhalt. Németh II. és Orosz lövései célt tévesztettek. 20 perc után változott a kép. Ekkor már a Táncsics lendült bele. Űr és Angyal azonban leÜj csapcdcsúccscd a Vólán győzött a teke rangadón A 13. forduló mérkőzéseit játszották az összevont megyei teke csapatbajnokságban. Az utolsó tavaszi fordulóban az első helyezett Spartacus a második helyen álló K. Volánhoz látogatott. A kaposvári rangadó ez alkalommal is rendkívüli csemegével szolgált a sportág kedvelőinek. A Volán remek új csapatcsúccsal rukkolt ki, és biztosan verte az ugyancsak jó teljesítményt nyújtó szövetkezetieket A csapatcsúcs mellett egyéni rekord is született, ez Bocskor Sándor nevéhez fűződik. A Volán éljátékosa 509 fával állított fel új egyéni csúcsot A közlekedésiek győzelme azt jelenti, hogy a bajnoki táblázat élén helycsere történt Most a Volán vette át a vezetést, egy ponttal megelőzve a K. Spartacus csapatát. K. Volán—K. Spartacus 4:2 (2840:2628) Ld.: Bocskor 509, Peltzer 483, illetve Hász 462, Kiss 461. K. Fáklya—Komló 5:1 (2718:2398) Ld.: Kertész 470, Németh T. 467, illetve Takács 432, Tóth 411. K. 'Pasas—K. Közűt 4:2 (2376:2343) Ld.: Schilt 420, Striteczky 402, illetve Rédei 424, Tamás 406. P. Bányász—K. Vasvtas 4:2 (2488:2347) Ld.: Müller 446, Szabó 429, illetve Klein 404, Szilágyi 403. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A siófoki áfész pályázatot hirdet az 5/1-972. Bk. M. sz. rendelet értelmében Siófok területén nyúló kiskereskedelmi szabadkasszás egységekre 43 sz. élelmiszerbolt, Siófoki, nagy strand. 47 sz. élelmiszerbolt, Siófok, Beszédes sétány. Az egység több személyes, forgalmi adatot közölni nem tudunk, mert újonnan belépő egység. Pályázati feltétel: erkölcsi bizonyítvány szükséges, alkalmasságot működési bizonyítvánnyal kell taaiusitam, szakmai képesítés, 5 éves szakmai gyakorlat keit, egyébként a fent idézett rendeletben foglaltak a mérvadók. Pályázati felhívásunkra írásbeli jelentkezést kérünk. Cici, Siófoki afeaz, öiofok, Kalman Imre sétány 4, a 8. helyen a Táncsics SE Korom lő — gól! Ez a jól sikerült lövés jelentette a Táncsics szerdai győzelmét. másolta az egerszegi próbálkozásokat. A 25. percben góllá érett a hazai fölény. Egy keresztlabdával Németh futott fel, középre gurított, Hangai elvétette a labdát, Korom azonban nem, hanem 14 méterről biztosan lőtt a balkapufa mellé. 1:0. Most már teljesen a kaposváriak diáktálták a tempót. Most a Z. Dózsa védelme kapkodott. De ezt tette a kaposvári támadósor is. Egy szép Korom szóló befejezését csúnyán elrontotta a Táncsics-, csatár, már csak egyedül állt a kapussal szemben, de Korom lövésében nem volt erő. A 43. percben Vágó hibázott abszolút helyzetben. A 45. percben Korom »felülbírálta-« a játékvezető döntését, az eredmény: sárga lap! Í A második félidő pontosan úgy kezdődött, mint az első. Támadott a Z. Dózsa, Pető fu- I tote el a 47. percben, labdája I azonban elzúgott a léc mellett, aztán a szünet után beállt Szakony harcolt ki egy szögletet, amelynél a felfutó Mihalecz fejesét csak újabb szöglet árán tudták hárítani a kaposváriak. Még Németh II. és Orosz is több ízben ott tanyázott a Táncsics kapu előterében és jó lövésekkel is próbálkozott. A 60. percben I^ítő elől csak merész vetődéssel’tu- dott menteni György. Húsz perc múlva viszont ismét a kaposváriak vették át a játék irányítását. Egy hazai támadásnál Lipták szerzett sárga lapot, aztán a 81. percben Űr kicselezte az egész Z. Dózsa védelmét A kapussal is megpróbálkozott, Szűcs azonban leszedte a lábáról a labdát. Még egy Űr lövés, aztán egy Braun fejes jelentette az eseményt, no és a 90. percben egy újabb felmutatott sárga la^. Tapolczai játékvezető elhamarkodottan Hangáit sújtotta ezzel. Mint az várható volt, küzdelmes jó iramú mérkőzést hozott a két csapat találkozója. A helyzeteket tekintve a Táncsics könnyen megnyerhette volna a mérkőzést, de Korom és társai sorra elszálasztották a legjobb alkalmakat is, Így bizony verejtékes — de mindenképpen megérdemelt — győzelem született. Jók: György, Németh, Hangai, Űr, illetve Szűcs, Mihalecz, Orosz, Németh 11. A Rákóczi felnőtt vízilabdázóinak első győzelme Három fronton -küzdöttek a Kaposvári Rákóczi vízilabdázói. A felnőtt csapat most szerezte meg első idei győzelmét Pompásan játszott és biztosan nyert a serdülő együttes, mig az úttörőknek meg kellett hajolniuk a Szolnoki Dózsa nagyobb tudása előtt K. Rákóczi—Cegléd 9:6 A kaposvári gólszerzők: Du- becz (4), Mészáros (2), Száva (2), és Solti de. Serdülök, K. Rákóczi—Miskolci VSC 14:1 G.: Magyarfí Ofj, Viczi (3), Pallai (3), Szabó Gy. (3), Horváth. Úttörők: Szolnoki Dózsa—K. Rákóczi 8:4 A kaposváriak közül Ruczek és Varga 2—2 gólt dobott Ez történt a megyei II. osztályban ÉSZAKI CSOPORT I deli csoport SzöUösgyörök—Balatonlclle 1:0 (1:0). gzöUősgyörök, 200 néző. vezette: Ihász. A hazai csapat lendületesebben játszott. G.: Szárnyas. S. MEDOSZ—K. Gazöásx 1-t (1:*) Siótok, 2S0 néző. Vezette: Keresztes. Kemény, de sportszerű mérkőzésen igazságos döntetlen. G.: Oláh, illetve Végvári. Balaton5zemes—Balatonszárszó 4:2 (3:0). Balatonszemes, 150 néző. Vezette: Császár. A hazai csapat ennyivel jobb volt. G.: Cellár (2), 'Vasicsekl (11-esből), Kelemen, iUetve Végh, Domonkos. Tab—Táska 4a (Sri). Tob, MO néző. Vezette: Antal. A sáros, mély talajhoz jobban alkalmazkodott a hazai együttes. G.: Mari (2), Vendl (2), iUetve Gadányi (2). Balatonkercsztür—Somogyvar 1:0 (1:0). Balatonkeresztúr, 300 néző. Vezette: Fenyvesi. Némi szerencsével győzött a jobban játszó hazai csapat. G.: Bállá. Tapsony—Buzs&k 4:0 (1:0). Tap- sony, 300 néző. Vezette: Mátcs. Szétesően játszott a vendégegyüttes. G.: bútor, Horváth, Fúl.öp, Bordás. Balatoni enyves—Gotle 4:2 (3:2). Gölle, 200 néző. Vezette: Aurnann. A bajnokjelöit már a 15. percben 3:l-re vezetett, noha a hazaiak is jól futballoztak. G.: Papp (3), Homoki, iUetve Kardos, Salamon. Táncsics n.—Siófok IL 4:0 (2:0) Kadarkút—Iharosberény 3:2 (2:1). Kadarkút, 100 néző. Vezette: Tálas. Sportszerű, szép mérkőzés volt. G.: Panka (2), Löki, illetve Borsodi, Dergecz. Somogysárd—Csokonyavtsonta 7:4 (4:3). Somogysárd, 800 néző! Vezette: Horváth IL László. A nézőtéren meglátszott, hogy Sárdon búcsú volt. Amikor 1:3-ról fórdi- tani -tudtak a hazaiak, a közönség is nagyon belelendült. G.: Vörös (3), Szúnyog (2), Szukics, Kleno- vics, illetve Molnár (3), Turnár. Mcsztegnyő—Szülök 2:2 (2:1). Mesztegnyő. 300 néző. Vezette: Mayer. A -vendégcsapat állt közelebb a győzelemhez. G.: Guricza, Kuisz, Illetve Mester, KmelL Nagybajom—Felsöbogát 1:1 (1:1). Nagybajom, 250 néző. Vezette: Farkas. Kemény mérkőzésen igazságos döntetlen. G.r Dómján, illetve Szabó L Lakócsa—Porrog 5:0 (4dl). Lakácsa, 300 néző. Vezette: Vámos. Sportszerű találkozó. G.: Horváth (2), Pucskár, Gadanecz, Nyári. Kutas—Vése irt (1:0). Kutas, 400 néző. Vezette: Perger II. Csaknem még nagyobb meglepetés született. A vendégcsapat akár győzhetett volna. G.: Vidus, illetve Horváth. K. Vasas n.—Böhönye 6:1 (4:1). ŰJ BARÁZDA Mg. Tsz NAGYBERIiNY (Somogy megye) pályázatot hirdet könyvelői munkakörre Kepe&itett oklevél és tíz-könyvviteli ismeret szükséges. A levelet -kiérjük a tsz cimeae Ct 22377 JÚNIUS 1 CSÜTÖRTÖK Tünde Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Felhőátvonulasok, néhány helyen csővel, zivatarral. Mérsékelt, időn* ként megélénkülő nyugati, északnyugati szél. A nappali íolmelegedés nyugaton erősödik, keleten gyengül. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma Kf—22 fok között lesz» Somogyi Könyvtárak címmel tájékoztató jelent meg, amely közli a könyvhét somogyi eseményeit, a somogyi központi könyvtárak működésének tapasztalatait. Beszámol az ifjúság olvasóvá nevelésének tapasztalatairól is. — Az élelmiszeriparban jelentkező feladatokról tanácskozik Plovdivban a KGST élelmiszeripari állandó bizottsága az ülésen az európai tagországok küldöttei. — Orvosi rendelőt, várót és könyvtárhelyiséget építenek Kaposhomokon. A beruházó a Taszári Közös Községi Tanács, s várhatóan a nyár végére befejeződik az építkezés. — A kaposvári FÉK néptáncegyüttes a hét végén a mezőkövesdi országos folklórfesztiválon vesz részt — Hasznosuló melléktermék. Nagy segítséget jelent a marhahizlalásnál a cukorgyári melléktermékekből ké• szülő urebetines takarmányozás. Az idén már 10 000 szarvasmarha hizlalását végezhetik el ezzel a módszerrel. — Csaknem megkétszereződött egy év alatt Somogybán a dinnyetermelés. Tavaly mintegy 67 ezer mázsa sárga- és görögdinnyére kötött szerződést a szövetkezeti vállalat, az idén csaknem 104 ezer mázsát ajánlottak föl a termelők. Így Somogy á dinnyetermelésben az országos elsők közé került — Megkezdődött az üdülés az ÉPGÉP balatonszemesi vállalati üdülőjében: kéthetes turnusokban ezer dolgozó pihen, köztük a vállalat barcsi gyárának munkásai és alkalmazottai is. — A csemege fűszerpaprika is (szegedi termék) felzárkózott most a »kiváló áru« cím viselésére jogosult gyártmányok közé, hogy a csomagolása is megváltozott. — A budapesti gulyás-par- tyt, az IBUSZ egyik legkedveltebb szórakoztató műsorát az idén is naponta megrendezik az üdülési szezonban. — A birkanyirás országszerte befejeződött: a Gyapjúforgalmi Vállalat tájékoztatása szerint az elmúlt hetekben kétmillió juh kapott új »frizurát«. — Harmincmillió zsenge halivaúék hagyta el a Szé- gedi Állami Gazdaság fehértói keltető üzemét. Az apró pontyokat előnevelő medencékben »bölcsődében« helyezték el, és megerősödésük után viszik át a nagy tavakba. — 4192 kilométerre növekszik 1976 kilométerről Franciaország autópálya-hálózatának hossza 1972 és 1976 között, 1980-ra pedig eléri a 6225 kilométert — Az Apollo—16 »fiókszatellitája«, amely április 24. óta Hold körüli pályán keringett, lezuhant és felrobbant. Lollobrigida rágalmazás! keresetét tárgyalta a hét elején egy milánói bíróság. Az alperes az Oggi című, nagy példányszámú magazin volt, amely egyik tavaly! számában azt írta, hogy »az isteni Lollót-«, ha hazamegy szülővárosába, Subiacóba, «'tojásokkal fogadják-«, a barátságtalan- ság okát pedig Lollobrigida apjának nácá-kollaboráns múltjában jelölte meg. A per tárgyalásai október 31-en folytatják. 30 évvel ezelőtt. 1942. június 1-én halt meg — 51 éves korában — Prágában Vladislav Vancura cseh regényíró, elbeszélő. Zeneművésznek készült, majd orvos lett egy Prága melletti községben. Alapító tagja és elnöke volt a cseh művészek és írók avantgardista egyesületének; a haladó cseh értelmiség egyik vezetőjének tekintették. 1942 május végén a németek mint a cseh ellenállás aktív részvevőjét letartóztatták, s néhány nap múlva agyonlőtték. Irodalmi tevékenysége rendkívül sokrétű, írt elbeszéléseket, regényeket, drámákat, filmforgatókönyveket, irodalmi és képzőművészeti kritikákat. Műveit többnyire komor hangulat és szellemes irónia szövi át. Stílusa témái szerint változik: a huszita cseh biblia kemény pátosza keveredik nála a prágai csibésznyelwcl, publicistára valló kifejezések lírai metaforákkal. Termékeny író volt, sorozatosan jelentek meg regényei, elbeszéléskötetei. Utolsó nagy regénye (A Horváth család^, befejezetlen maradt. IfiűsÉgf honvédelmi napot tartottak a taszári, a somogy- szili, a göllei és a kaposfői iskolában. Az MHSZ kaposvári járási vezetősége a honvédséggel együttműködve gazdag programot állítottak össze a tanulóknak. A fiatalok lövészeten, akadályversenyen, harci és technikai bemutatón vettek részt, este pedig tábortűzzel fejeztek be a napot. — Fölrobbant az amerikai Észak-Karolina állam Val- dese nevű városkájában egy — részben betonból épült — óvóhely, amelyet egy magánház pincéjében létesítettek. A robbanás idején az óvóhelyen tíz gyermek játszott, közülük hatan életüket vesztették. — Kilencen élték túl egy Constellation mintájú brazil szállító repülőgép robbanását, amelynek fedélzetén tizenhét ember tartózkodott, amikor lezuhant Forradalmi újítás a telefonösszeköttetésben A bretagne-i Lannionban levő országos távközlési kutatóintézet laboratóriumaiban a telefonösszeköttetést forradalmasító új eljárást dolgoztak ki. Lézersugarak alkalmazása révón lehetővé válik telefonbeszélgetések továbbítása, rézszál helyett hajszálvékony üvegszál közvetítésével, amelyen egyszerre lOo ezer telefonbeszélgetés bonyolítható le. Az új eljárás különösen a közvetítő any lg rugalmassága és könnyűsége miatt igen előnyös: több métermazsa súlyú rézvezeték helyett néhány kilogramm- hyi optikai szálat lehetne alkalmazni. Arra számítanak, hogy 10—15 éven belül már általánossá lehet tenni. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot, hogy 1972. június 2-án és 3-án a Malom utcában és a Kertalja utcában 7.30- tól 15.30-ig áramszünet lesz. (12255) — Értesítjük a lakosságot, hogy 1972. június 3-án Gamáson országos állal- és kirakodóvásár lesz. (12231) — Hirdetményi Értesítjük a lakosságot, hogy Kaposváron, a Hunyadi és a Hegyi utcaT találkozásánál ötszintes, 2—3 szobás, teljes összkomfortos; a textilmu- vekkel szemben családias jellegű, kertes, 4—4 lakásból álló épületekben kétszintes, 2—2,5 szobás szövetkezeti lakások építésének szervezését kezdtük el. A belépéshez — két gyermek esetében — az előbbihez 100 000, az utóbbihoz 80 000 Ft készpénz szükséges. Jelentkezni és bővebb felvilágosítást kapni a MÉSZÖV lakásszövetkezeti titkárságán, Kaposvár. Május 1. u. 7. rLatin- ca-ház. telefon: 13-340) lehet 022OD