Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-30 / 152. szám
Tömegsport, turisztika Hét év tanulás után r Egészséges időtöltést a fiataloknak Izgatott felnőttek az utolsó államvizsgán Napjaink sokat vitatott témája, az egészséges életmód kialakítása, a fiatalok sportolása szerepelt tegnap a KISZ megyei bizottságának ülésén. A fiatalok sportolási lehetőségei meglehetősen korlátozottak. Akár a munkahelyi, akár az, iskolai sportot vizsgáljuk, azonos következtetésre jutunk: van minőségi sport, a kevesek, a valóban kiválóak kiváltsága, rendszeres edzéssel, edzővel — eredménnyel. A másik a tömegsport, melynek legtöbbször csak a neve tömeg, valójában nem tölti be a neki szánt szerepet. Hogy ennek mi az oka? Mindenki másrax hivatkozik. Vannak, akik arra, hogy a fiatalok nem is igéhylik a sportot, mások azzal érvelnek, hogy kevés "és drága a sportfölszerelés. Sokan — és azt hiszem, qk járnak legközelebb az igazsághoz azt mondják, hogy az úgynevezett tömegsport legnagyobb hibája a szervezetlenség és a kampányjelleg. Mit jelent ez? Ahelyett, hogy folyamatos testedzési lehetőséget biztosítanának, nagy tömegeket akarnak megmozgatni, versenyeztetni egy vagy két alkalommal. Pedig a fiatalok testedzésének nem a verseny a célja, hanem az egészséges életmód. Ennek formája pedig sokszor egészen egyszerű. Ha egykét, akár csak kispályás futball pálya építésére lenne lehetőség a városban — elsősorban a lakótelepek környékén —, már ez is sokat jelentene a sportolni vágyóknak. A pályákat egyébként maguk a fiatalok is megépítenék. Sportpálya, fölszerelés nélkül is nagyon hasznos és egészséges időtöltést találhatnak maguknak azok, akik keresnek. Túrához, kiránduláshoz még erre sincs szükség, kirándulóhellyel pedig bőven el van látva a város és a megye — ezeket kellene kihasználni. A KISZ megyei bizottsága népszerűsíteni fogja majd e kirándulóhelyeket. Reméljük, hogy a fiatalok ki is használják a lehetőséget. Olyan az oktatási igazgatóság földszintje, mint a fel- bolydult méhkas. Találóan jegyezte meg valaki, hogy igazi egyetemi vizsgahangulat uralkodik. Ahogy szétnézek, sok ismerőst. látok a hallgatók között: igazgatókat, párttitkárokat, tanácsi vezetőket, pedagógusokat. A férfiak többsége sötét ruhában, a nők fehér csipkeblúzban. Néhányan a jegyzetük fölé hajolva, sebesen olvassák a tételek vázlatát, mások suttogva konzultálnak egymással. Fél szemmel azonban azt lesik, jön-e már valaki az igazgatóhelyettesi szobából, ugyanis ott államvizsgáznak a nemzetközi munkásmozgalom történetéből. Kedden kezdődtek az államvizsgák filozófiából, szerdán pedig politikai gazdaságtanból és munkásmozgalomból. Több mint százötvenen álltak a bizottság elé, közülük negyvenen a tanulmányaikat is befejezték, az ősszel kapják meg a főiskolai oklevelet. Izgatott, bajuszos férfi néz be az iroda nyitott ajtaján, bal kezében nagy fekete táska. —• No, hogy sikerült, Szabó elvtárs? — kérdik tőle. — Azt mondták, hogy nagyon jó volt. Az ötvenegy éves vasutas az egyik leglelkesebb hallgató. Ahogy mondják, a legnagyobb hóakadályok idején is mindig megérkezett Dombóvárról. Szabó István jövőre végez, s büszkén meséli, hogy rábízták a marxista középiskola egyik osztályának a vezetését. — Már csak a filozófia szakosítóm hiányzik . .. Két igazgató beszél egymással a lépcső előtt: Vétek József most megy be, Szako- nyi Gyula pedig az előbb jött ki. s nevetve mondja, éppen a tizenhármas tételt húzta. —< Nem ijedt meg? — Á, az a kabalám. Az európai népi demokratikus országok kialakulásának külső és belső körülményeit kellett elemeznem, meg a revi- zionizmusról beszélnem. Odább a másik csoport tagjai izgulnak. Kovács Elek- né bárdudvarnoki párttitkár le-fel járkál a lépcsőfeljárónál, s azt hajtogatja: »Äz utolsó vizsgám, s nem tudok semmit1« — Nem könnyű a tanulás egy asszonynak, ugye? — Hát bizony nem.A két gyerek meg a férj, aztán a párttitkári tisztségem. Bizony az elején nehéz volt... A kora nyári kánikula meghozta az igazi idegenforgalmat Siófokon. A kül- éá*- belföldi vendégek közül naponta több mint tízezren fordulnak meg a Sió Áruházban. A hét elején kedves vendégek látogattak megyénk legnagyobb áruházába. 27-én Szurdi István belkereskedelmi miniszternek és Pápa Jánosnak, a megyei tanács kereskedelmi osztályvezetőjének társaságában a Bolgár Népköztársaság belkereskedelmi Június 28-án újabb kedves vendéget, vásárlót köszöntöttek az áruházban. Az országszerte ismert szovjet művészt, Arkagyij Rajkint gyorsan felismerték az eladók, az áruház vezetői. »Válámi ván, de nem áz igázi« ismert mondás a Sió Áruházban ezúttal csak félig vagy a pedagógiai főiskola elvégzésébe. Bár én nem vizsgáztam, csupán együtt szurkoltam a két csoport tagjaival, mégis kétszer álltam az államvizsga-bizottság előtt, amikor dr. minisztere, Georgi Karamanev látogatott feleségével együtt a »Sió«-ba. A magas rangú bolgár vendég érdeklődött az ön- kiszolgáló rendszerben működő áruház eladási módszereinek tapasztalatairól, a forgalom alakulásáról. Tájékoztatták a bolgár minisztert az árubeszerzés lehetőségeiről, a kialakított gyakorlatról. Érdekelte a vendégeket a balatoni kereskedelem szervezésének minden részlete. lett valóság. A művész ugyanis keresett és talált is magának megfelelő cipőt, inget és sportkabátot, mégpedig »igazit-«. Bevásárló útján tolmácsa segítségével beszélgetett a dolgozókkal munkájukról, életkor ülmé nyeikről. D. Z. három évig az éjféli vonattal jártam be, s felikészüléshez még a rendes szabadságomat is kivettem! Az egyik kis barátnőmmel jöttem ma reggel, s mondom neki:« hét év, te atyaúristen, ha szerényen számolok is, tizennégy vizsga és beszámoló, s mennyit kellett cidrizni«. — De megérte? — Meg... természetesen Később tudtam meg róla az egyik tanártól, hogy a felvételi vizsga idején gyermeket várt. Meglepetten nézegették, hümmögtek, aztán megkérdezték tőle, bírja-e a tanulást, ha megszületik a gyermek. A kis Erikából »nagylány« lett azóta, a mama pedig most végez. S aki azt hiszi, hogy megunta a tanulási, az téved. Egy év kihagyás után belevág a jogi egyetem Tóth József elnök kihirdette az eredményt. Együtt örültem mindenkivel, akinek sikerült: Vétek Józseffel, Sza- konyi Gyulával, akik ötösre vizsgáztak, Szabó Istvánnal, áld négyest kapott. A másik csoportból nemcsak Kovács- nénak szurkoltam, hanem Szőlőst Istvánnénak, Ádám Rudolfnénak, dr. Sebők Im- rénének, Soós Dezsöv-ek, mindnyájan végzősök ugyanis, és sorrendiben hármast, négyest, hármast, ötöst, négyest kaptak. Amikor elindultak a Szabadság parki vendéglőbe, hogy megünnepeljék a vizsgát, valaki még odakiáltotta: — Látja, reggel is meg most is le kellett volna bennünket fényképezni, s akkor kiderülne, mit tesz az, ha túlesik az ember az államvizsgáin! Lajos Géza Neves vendégek a Sió Áruházban A bolgár kereskedelmi miniszter Siófokon „Válámi ván, de ez áz igazi“ „GRÓFNAK“ LÁTSZANI... Tervek és remények A tervek és remények gyakran nincsenek összhangban a megvalósulással. Nem új dolog ez, okulhattunk volna már számtalanszor, hiszen — ahogy mondani szokás — »más kárán tanul az okos«. Hát akkor mennyivel inkább kellene okulni a saját botlásainkból! Egy anekdotát hallottam a minap Tótújfalu határában Nyári Pál tsz-elnöktöl. Nem minden célzatosság nélkül mondta el a régi történetet, ismerem már ennyire. A gróf, hazatérve külföldi útjáról, bejárta birtokát. Nem tetszett neki, amit itthon látott. Elhatározta, hogy rendet terenit a határban. — Ide egy hidat építünk! — közölte a számtartóval. — De gróf úr! Hiszen itt nincs is patak! — Nem baj, fiam. Majd bevezetjük! Szóval: az egyszeri gróf a gombhoz akarta varratni a kabátot. Ez pedig — gyanítom — már akkor st ment. Vagy ha ment is: a gróf úr lett közben »templom egere«. De ki bánja ma mái' a grófot? A korósztályombiliek azt sem tudják: méltóságos vagy kegyelmes cím duliált-e neki. Rólunk van itt szó. Mert gyakran tervezünk mi is »grófi módra«. Légvárakat, kacsalábon forgó palotákat. Tervezni, i terveztetni lehet. Megvalósítani ezeket annál nehezebb. Az | akadályokat simán venni olykor szinte lehetetlen. Anyagi erő, néha pedig bizonyos fajta építőanyagok hiánya, máskor meg a kivitelező pontatlansága: mind-mind gát lehet a terveket készíttető vállalat vagy szövetkezet előtt, melyeken át kell jutniuk. Ügy, hogy ne akadjon lábuk az akadályba. A terveknek — s ez alatt nemcsak a tervezéssel hivatalból foglalkozók dokumentumait értem — reálisaknak kell lenniük, bármekkora megvalósítandó beruházásról is van szó. Mi több, szerénynek. Már abban a stúdiómban is, amikor a vállalat vagy tsz vezetői összeülnek és döntenek arról, hogy valami újat akarnak létrehozni. És — elnézést a kifejezésért, de jobb híján ezt írom — »gyanakvóaknak« a jelentkező tervezőkkel, feltalálókkal szemben. A már kipróbált technológiák helyett nem kell mindenáron arra törekednie egyetlen szövetkezetnek sem, hogy újat, extrát építsen be a saját létesítményébe. Csak azért, hogy az évszázados rivalizálásban most ő adjon »sakkot« az »ellenfélnek«, a szomszéd falunak. Mert erre is volt már példa. A kipróbált és bevált módszereket újjal, még ki nem pró- bálttal cserélték fel, aztán — néhány hónap múlva — téphették a hajukat. Nem beszélek én evvel a prototípus ellen. Csupán arra akarok inteni: gyengébb gazdaság ne akarjon elöl járni a kockázat- vállalásban. Inkább a beválthoz ragaszkodjék. Hiszen abban is lesz mit- saját viszonyokra adaptálni, megváltoztatni. Megyeszerte ismert az a viccnek is rosszul 'hangzó eset, amikor az egyik állattenyésztő szaktelephez kipróbá- latlan technológiát fogadtak el. Már a kivitelezésnél is baj volt. Nem beszélve a különböző okok miatt eltolódott határidőkről. No és a tetemes többletköltségről. Szeretünk grófnak látszani. Elegáns gesztussal hajítjuk el a »régi rongyot«. Pedig gyakran nem is olyan régi .az, és talán nem is olyan értéktelen. Csak egy kis »helyrepofozás« kellene. Kevesebbe kerülne, mint az új építése. Most kezdjük fölfedezni országos szinten is azt, hogy ahol erre megfelelő munkaerő van: a hagyományos módszerek is hoznak i még eredményt. Nem az új ellen beszélek én, csak, a »min-1 den áron újat« szemlélet ellen. Szeretünk állami támogatásban, dotációkban gondolkodni, megfeledkezve saját pénzeszközeinkről. Arról, hogy egyetlen létesítmény sem születhet pusztán »támogatásból«. Annak a bizonyos galambnak — mely a szájba röpül — legalább a sütése a mi feladatunk kell legyen. Ezért hivatkozom újra a tót- újfalui Drávamenti Egyetértés Termelőszövetkezetre. Egy bemutatón vettem részt nemrégiben. Megváltoztatták a határ képét. »Emberibbé tették«, ha szabad ezt így mondani. Termelésre alkalmasabbá alakították. A hatalmas munka még követel tennivalót. És a tótújfaluiak, szentborbásiak, potonyiak, lakócsaiak tesznek is. Nemcsak a segítséget várják. Többletmunkát végeztek a tervekhez viszonyítva. Mélyebb lett az árok, mint amit a terv előírt. Jobb minőségű lett a kemény talaj feltörése, mint azt a szakemberek remélni merték. És több saját pénzt költöttek rá új gépeket is vásárolva, mint azt más gazdaságok hasonló nagy feladatoknál. így is lehet tehát. Szerényen tervezni, de azok végrehajtásában a maximumot adni. A tervek próbaköve egyébként a gyakorlat. Igen, a gyakorlatban derül ki: nem »grófi« álmokat dédelgettünk-e ? Lesko László Társulásos asztalosüzeni Csurgón őt vállalat közös társulása épületasztalos-üzemet létesített Csurgón. 18 fajta ablakot és 15 fajta ajtót készítenek. Az üzem 50 millió forint éves termelési értékre készült. Elsősorban a somogyi építkezésekhez készítenek nyílászáró szerkezeteket, de a pécsi és a somogyi TÜ- ZÉP-eknek is szállítanak áruikból. Az üzemcsarnok egy része. Az automata gépek egyszerre nyolc műveletet végeznek, A sarokpántoknak készít helyet a gép. Összeszerelik az alkatrészeket. Fotó: Grábner Gyula
