Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-20 / 143. szám

I A jegy set füzetből Egy barátom mutatta. Gon­dosan csiszolt, fényes rézlap. Kerek, átmérője hasonló a két­forintoséhoz, és a vastagsága is azonos vele. A célja is. _ -Ó (mármint a barátom) egy olyan valakitől kapta, aki az automatákból szedi ki a bedo­bott pénzt. Vagyis oda valaki ezt a korongot is beledobta. Lehet, hogy közben kínzóan tépte a lelkiismeretfurdalás, talán könnyek is csillogtak egyébként ártatlan szemében. Azért beledobta. Megnyomta a gombot, és várt a szamócalére, esetleg hecsedliszörpre. No hi­szen, tehette! Mert ezeket az automatákat sem ejtették a fe­jükre. Nem adott neki semmit, még szódát sem, tisztán! Nem jó bele a korong. Valami hi­ányzik róla. Talán az értékel El tudom képzelni az auto­matát: na, már megint egy csalót Hát csak várakozz, atyamfia. Majd megunod! — Bö®eso&-bácskát'szeretnék vásárolni! A Sió Ä-rrrtkrz belépőjében mintegy harminefajta zsebkés, tör, bugyii és más szúróeszköz díszeleg egy kartonon, mű­anyag szigetelésű dróttal gon­dosan felerősítve. Egyik szebb, mint a másik, szinte vágyik az élük alá a szalonna meg a ke­nyér, valamint a disznó téivíz idején. Én sorrendben a tizedikre vágytam. Elérhető ár, fényes agancsnyél. — Az most nincsen kérem, egyébként az a leghegyesebb. — Akkor legyen a tizen­egyes. — Az sincs Jelenleg, egyéb­ként az a legnehezebb nyelű. Kértem még a harmadikat, a negyediket és a tizenharma­dikát. (Hátha pont az lesz!) Mindegyikről megtudtam va­lamit. Az egyik a legnőiesebb, a másik a legférfiasabb. Amaz­zal lehet legjobban szemezni a rózsákat, ezzel meg vadászni kell járni. Csak azt nem sikerül meg­találnom, amelyikkel a leg­boldogabb lettem volna. Ame­lyik a leghegyesebb, legéle­sebb, legbugylisabb. Ráadásul kapható is! 3. Harmat Endre A Cosa Nostra A maffia b ehálózta már egész Amerikát, valamennyi szekciójához éjjel-nappal öm­lött a pénz. Jim Golossimo ál­ma megvalósult: a szervezett bűnüldözéssel szemben állt immár a szervezett bűn, mely eredményesen vette fel a küz­delmet — éppen a korrum­pálható hatóságok segítségé­vel — a rendőrséggel is. A maffia vezetői Amerika- szerte közismert emberek vol­tak, személyüket az áldozatok hozzátartozóinak gyűlölete, a nagyság előregyártott legendá­ja és a megfélemlítéssel vagy pénzzel kierőszakolt sérthetet­lenség nimbusza lengte körül. S eljött az a nap, mikor a szervezettségre Big Jim utó­dai föltették a koronát: meg­alakult a maffia kormánya. Az 194U-es évek végén a tiszteletreméltó kabinet fon­tosabb alakjai a következők voltak: a New York-i kikö­tő minisztere Albert bácsi öccse, Tony Anastasia. A ka­liforniai miniszter a főnök üz­Somogyi Néplap Bandukolok a kikötő felé. Éppen azon gondolkodom, hogy valami színes, érdekes kis anyagot kellene fölvenni. Talán a Balaton legöregebb, legtapasztaltabb hajósáról, ha­jójáról, halászáról, sőt haláról. Talán megtudom, hogy meny­nyi víz folyik le a Sión, meny­nyivel apad a tó vize. Semmit nem tudtam meg. Egy cseresznyemag koppant ugyanis a fejemen. Minden jel arra mutatott, hogy úgy lőt­ték, mert csak olajfák lombo- sodtak fölöttem. Az ilyenkor legtanácsosabbat tettem: meg­vakartam a találat helyét, és óvatosan körülnéztem. Mint­egy négy méterről eresztették meg a golyót, illetve a magot. Egy civil külsejű egyén — le­hetett vagy tízéves — vigyor­gott rám, látható elégedettség­gel. Na, most mit csináljak? Nem pofozhatom meg, mert elszáll. Legjobb lesz valami lélekre ható szöveg a barát­ságról, a forgalomról, meg a Góbi-sivatagról, ahol nyugod- tabban gyakorolhatja művé­szetét az ifjú vitéz. Mire bele­fogtam, megszólalt ő: — Csak egy mag volt. Eb­ből már meg is gazdagodtak! — közölte a tízéves közgaz­dász. 4. fölkereshetnek bármely ügyük­kel, panaszukkal. Igyekszünk segíteni. Persze gyakran elő­fordul az is, hogy a hatáskö­rünket, illetékességünket meg­haladó ügyben keresnek m.pg bennünket. A déli órákban rendszerint minden bezárva. Vagy kenyér nincsen, vagy a tej fogyott el. De keresnek en­nél íantasztikusabb dolgokat! Irány tehát az idegenforgalmi iroda, az nyitva van. Olyan az, mint egy találkozóhely — mondta. Elképzelem: három nap után találkozik két nyugati vendég­hölgy. Egyedül vannak, a fér­jek előző nap este kemény csatát vívtak a magyar borral, és most pihennek. Az egyik feleség elmeséli a másiknak, hogy nincs szódabikarbónája. A másiknak viszont nincsen kitömött pannongyíkja. Tudod mit, drágám, találkozzunk az irodában! Ott majd panaszko­dunk, mondjuk fél négyig. Ak­kor már biztosan lesz szóda­bikarbóna. Meg aztán máshol nem is panaszkodhatnánk. Kellene egy telefon. A ti­tokzatos szám feltárcsázása után a bemondott panaszokra reagálva, a magnószalag rá­gyújtana: »Természetesen, hogyne, fantasztikus, tölünk telhetőén, pillanatokon belül.«. És még kétszáz hasonló kife­jezés. Esetleg gombnyomásra kiadna egy adag szódabikar­bónát, pannongyik bőrébe cso­magolva. Mészáros Attila JÚNIUS 20 KEDD Rafael Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Felhöátvonulások, uoteSnAu és északon futó záporokkal, ziva­tarokkal. Mérsékelt, megélénkülő délnyugati—nyu­gati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: nyugaton 20, máshol 25 fok körül lesz. — Magyar pártmunkáskül­döttség utazott Prágába, a Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságá­nak meghívására. — A Hazafias Népfront megyei elnöksége és a So­mogy megyei Tanács V. B. közötti együttműködési meg­állapodást — amit a megyei vb-ülés már megszavazott — jóváhagyta a Hazafias Nép­front megyei elnöksége is a tegnap délelőtt megtartott ülésen. — Társadalmi munkában tisztítják meg — három va­sárnap — a nagybaj omi hor­gászegyesület tagjai a keze­lésükben levő tavakat« a tisztítási munkák befejezése után, július 16-án pedig a somogysárdi Kisdorca-tavon rendezik meg az 1972. évi há­zi horgászversenyt. Egy idegenforgalmi szakem­ber meséli: — Nálunk természetes a fel­fogás: mindent a vendégért! Kötelességünk is róla gondos­kodni, mindent meg is teszünk azért, hogy jól érezze magát nálunk. Csak példaként: min­ket a nap minden órájában letember-gengszter barátja, Meyer Lansky; a floridai mi­niszter Prank Costello; a tor­pedó és egyéb zsarolási for­mák felelőse: John Lepke Prostitúció és kábítószer: Lucky (Szerencsés) Luciano. És — ami a legjellemzőbb az egész félelmetes mechanizmus­ra — a szépfiú Joe Adonis személyében külön minisztere lett a »politika* kapcsolatok­nak«, vagyis a megvásárolha­tó főhivatalnokokkal való együttműködésnek. így — ekkor és ezért — a szesztilalom »apropójából«, tevékenységi skáláját állan­dóan bővítve alakult meg a szicíliai maffia amerikanizált változata, amit egyébként mintegy két évtizede Cosa Nostrának neveztek eL MILYEN MA? És milyen ma a földkerek­ség legnagyobb bűnszövetke­zete? Évekig tartott, amíg a vá­lasz mozaikjai a világ számá­ra összeálltak. Ez a szervezet egyszerre középkorban miszti­kus — komor szicíliai tradí­ciói tovább élnek —, s ugyan­akkor egy gumilabda rugal­masságával alkalmazkodik a modern világhoz. A felvételi szertartás szent­képek, festői öltözetek köze­pette, pislákoló gyertyák sej­telmes fényénél zajlik le. »A fegyver jelenti az életemet, az sújtson le rám bosszúál­lón, ha elárulom a rhi ügyün­ket-!« — hangzik a sok száz éves esküszöveg. »A mi ügyünk« — pontosan ezt je­lenti olaszul a szervezet neve: Cosa Nostra. A mi ügyünk — ebben benne foglaltatik a há­lózat legfőbb törvén« — a A könyvsorsjáték főbb nyereményei Vasárnap a könyvklubban tar­tották meg a könyvsorsjáték hú­zását. A főnyereményt, egy Zsiguli sze­mélygépkocsit a 15. osztály 10126 számú sorsjegy nyerte. A nyeremények: törökországi körutazás (egy személy 15 nap), 10. osztály 18 661-es sorsjegy; 10 000 forintos vásárlási utalvány 10. osz­tály 20 452-es sorsjegy; 10 000 fo­rintos vásárlási utalvány 1. osztály 12 727-es sorsjegy; libanoni utazás (egy személy 9 nap), 14. osztály 22 658-as sorsjegy; Napospart—Is­tanbul utazás (egy személy 7 nap), 15. osztály 12 032-es sorsjegy; 5000 forintos vásárlási utalvány 9. osz­► »♦*♦*♦♦♦ 4 mi ügyünk és senki máséi Omerta! Hallgass! A fecsegés leghalványabb gyanúja is elég a biztos halálhoz. A halálos ítéletet bármelyik területi ve­zető helyettese is kiadhatja, és bármelyik CN-tagnak köteles­sége végrehajtani. Gyakran az áldozat legjobb barátját szemelik ki erre. Egy­részt fegyelmi, engedelmessé- gi gyakorlatként, másrészt prózai okokból: a legjobb cimborának könnyű a gyanú árnyéka nélkül hozzáférni a kiválasztotthoz. Elsősorban ez az, amit a szervezet megkö­vetel tagjaitól: a gyilkossági parancsok azonnali és ingye­nes végrehajtását És mit kap cserébe a tag? Egy elfogott Cosa Nostra tag­nak a McClellan szenátor ve­zette vizsgálóbizottság előtt elhangzott vallomása szerint »széles körű üzleti lehetősé-' get és védelmet«. Vagyis le­hetőséget minden törvényte­lenségre a gépezet szolgála­tában, busás összegért, s vé­delmet a konkurreneiától és a rendőrségtől is. A NAGYTANÁCS A szicüiai eredetre utal a CN szervezeti felépítése is. Ti­zenkét »családra« oszlik. Eb­ből öt New York Cityben mű­ködik, a többi hét megoszlik a Kelet és a Közép-Nyugat nagyvárosai között: 1. Boston, 2. Buffalo, 3. Chicago, 4. Cle­veland, 5. Detroit, 6. Philadel­phia és 7. Pittsburgh. Ezek persze-csak a központok. Biztos van még Cosa Nostra- »kirendeltség« Providence- ban, Las Vegasban, New Or- leansben, Tampában, St. Louis- ban, Miamiban és meg na­gyon sok helyes. tály 3080-as sorsjegy; 5000 forintos vásárlási utalvány 12. osztály 3459- es sorsjegy; Ausztria—Olaszország —Jugoszlávia utazás (egy személy 7 nap), 1. osztály 22 410-os sors­jegy; erdélyi körutazás (egy sze­mély 9 napra), 11. osztály 11217-es sorsjegy; Ieningrádi utazás (egy- személy 6 napra), 9. osztály 10 665- ös sorsjegy; Berlin—Potsdam (egy személy 5 napra) 10. oszátly 3066-os sorsjegy; Gyilkos-tó (egy személy 5 napra), 4. osztály 336-os sors­jegy; Prága (egy személy 4 nap­ra), 8. osztály 22 340-es sorsjegy. A sorsjegyek június 21-töl be­válthatók minden könyvesboltban. — Magyar küldöttség uta­zott Lengyelországba a KGST kőolaj- és gázipari állandó bizottságának 36. ülésére. — Dunántúli tájak — du­nántúli emberek címmel har­madszor rendeznek országos jellegű amatőríotó-kiállítást Nagyatádon. A rendező szer­vek a napokban küldték szét a kiállítási felhívást és a nevezési lapokat. — Vasárnap nyitották meg ünnepélyesen az Eszterházy- kastély zenetermében a III. országos ifjúsági zenei tá­bort, amelyen az ország min­den részéből száznál több if­jú muzsikus és énekes vesz részt. — Önálló nemzeti progra­mot ad a XX. olimpiai játé­kokon a Magyar Rádió. Két nappal a hivatalos megnyitó előtt, augusztus 24-én sugá­rozza azt a 120 perces össze­állítást, amely hazánk szí­neit képviseli a nemzetközi mezőnyben. — A nemzetközi lovasna­pokat az idén június 23—25. között rendezik meg a Horto­bágyon. A legkiválóbb ma­gyar versenyzőkön kívül nyeregbe szállnak szlovák és lengyel sportolók is. — Az ifjúsági turizmus szolgálatába állítanak az or­szágban 75 középiskolás, il­letve egyetemi és főiskolai kollégiumot. E 75 kollégium­ban együttvéve 16 440 fiatalt tudnak elhelyezni. — Szekszárd határában, a budapest—pécsi 6-os műút deltájánál, a Sió csárda mel­lett kempinget épit a Tolna megyei Idegenforgalmi Hiva­tal. A tizenkét családot »család-* fők«, capók irányítják, akik-* nek összessége a Nagytanács.! Ez állandó kapcsolatot tart a! tagokkal, de csak különleges! esetben ül össze. A leghíre-| sebb Nagytanács-találkozóraí 1957. november 14-én a New! York állambeli Appalachinben! került sor (erre még vissza-! térünk). A Cosa Nostra mér-* hetetlen hatalmú vezető tes-f tülete azonban személyes ta-í lálkozók nélkül is gyakran hoz! nyílt kiállítás vasárnap a du- nagy horderejű döntéseket.* naújvárosi múzeumban. Mint­egy háromezer kelta, római kori s középkori pénzt állí­tottak ki, amelyeket a kör­— Befejeződött a nemzet­közi bridzsverseny a keszthe­lyi művelődési házban. A VII. Helikon-kupa csapatver­senyben 22 csapat — köztük külföldi versenyzők is — vett részt. — Húsz évszázad pénzeiből nagy horderejű 1962 tavaszán például egy le-! bukássorozat nyomán a szer-! vezet szinte percek alatt be-* fagyasztotta egész kábítószer-! tevékenységét (persze csak* ideiglenesen, amíg el nem ült! a közvetlen vihar). Maradjunk egylőre Chrca-! gonál. A jelenlegi vezér Mo-! mo Salvatore Giancana, Al! ♦ Capone egyik testőrsofőrje. Mr. ♦ Giancana a következő in-! tézmények tulajdonosa, il-! letve főrészvényese: három! lenfeldolgozó üzem, íöbb tu- ♦ cat hotel és motel, négy gép- ♦ kocsilerakat, nyolc bank és! nyéken találtak. — 1975-ig szóló programot dolgoztak ki Baranyában a városok és falvak képzőmű­vészeti alkotásokkal való gaz­dagítására Ismét kifutott a Beloiannisz a Balaton legnagyobb hajója, amely a télen kapott új mo­tort. Bejáratásként vasárnap óta menetrend szerint közle­kedik Siófok és Badacsony, illetve Siófok és Balatoníöld- vér között. A mai út után egy Chicago környékére is ki-* ismét szerelők veszik birto- terjedő garázshálozat. ! kukba: vizsgálják majd, ho­.. „ *. gyan bírja az új motor az Alvezere a kabitoszerfronton t utat. és a játékbarlangok világában í P.o,„ Bloc, becenevén . | "'“"."peS“'^ mí. Pincér, aki egyszer mar tíz ! évi magyar—NDK választék­évet kapott, de három év múl- | csere és műszaki tudományos va »példamutató magavisele- 1 együttműködés időszerű téért« különleges amnesztiával j déseiről tárgyal, kiszabadult. Az illegális talál- ! kahelyekért egy Gus Alex íe- \ dőnevű úr felel Glancának. ! Igazi nevét csak a Cosa Nőst- ♦ ra ismeri, alvilági beceneve a Ravasz. A fegyveres zsaro- ! lóbrigádok főnöke Felice Al- ♦ derisio, a szindikátus legális ! vendéglátóipari ügyeit (az em- * lített több tucat hotel és mo- ! lel) Fiore Buccieri intézi. kér­35 évvei ezelőtt, 1937. június 20-án Cskaiov. Bajdukov és Beljakov kiváló szovjet repülök 63 óra 25 per­ces repülőút után Moszkvá­ból az Északi-sarkon keresztül — leszállás nélkül — megér­keztek a kanadai Vancouverbe. A kitűnő együttes leghíre­sebb tagja, a gép parancsnoka Valerij Pavlovics Cskaiov volt, aki 1904-ben született. Egész fiatalon repülni kezdett, s ah­hoz a generációhoz tartozott, amely életét kezdettől a szov­jet repülésügy kifejlesztésének, felvirágoztatásának szentelte. Halála is igazi pilótahalál volt; 1938-ban egy próbarepülés köz­ben lezuhant. Cskaiov és társai annak ide­jén világszenzációt keltett re­pülése óta rendkívül nagyot fejlődött a légiközlekedés. En­nek jellemzéséül említsük meg, hogy a 30-as években rekord­nak számító 63 és fél órás me­netidő ezen a távon azóta mintegy ötödére csökkent. Napjainkban menetrendszerű­en közlekedik már a mozgat­ható orrú szovjet TU—144-es repülőgép, a világ első szuper­szonikus utasszállító gépe; si­keres próbautakat tett az an­gol—francia Concorde szuper­szonikus utasszállítógép proto­típusa; közlekednek a legmo­dernebb TU—154-es, IL—62-es utasszállító gépek, hogy csupán néhányat említsünk a legújabb, korszerű gépóriások közül. — A Technika Házában tegnap megnyitották az ír műszaki hetet, amelyet első alkalommal rendezett meg hazánkban az MTESZ, a Ma­gyar Kereskedelmi Kamara és az ír exporttanács. — Nagy sikerrel mutatko­zott be Padovában Verdi Re- quiemjének előadásával a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara és énekkara. — Lezuhant egy kétüléses gép a franciaországi Amiens mellett egy légibemutató so­rán. Mindkét utasa életét vesztette! — Hét ópiumcsempészt lőtt le az iráni csendőrség az északkeleti Khorassan tarto­mány hegyeiben. Pusztít az Ágnes A szép nevű, de annál ke­gyetlenebb »Ágnes« ciklon trópusi esőkkel és 160 km/ óra sebességű szelekkel Eszak-Amerika partjai felé közelít. Pinal del Rio kubai tartományból 12 ezer embert telepítettek ki, s megkezdő­dött az alacsony fekvésű flo­ridai partok lakóinak eva­kuálása is. A ciklon Domini­kában már 17 ember életét oltotta ki. II soissons-i vasúti szerencsétlenség Még mindig nem bontakoz­tak ki teljesen a Soissons vasúti alagútban pénteken történt vonatszerencsétlenség méretei, miután szombaton olyan jelek mutatkoztak, hogy az alagút omladozni kezd, a mentési munkálatokat egye­lőre felfüggesztették. A leg­utóbbi jelentés szerint a pénteki összeütközés után eddig 67 utas holttestét sza­badították ki a roncsok kö­zül és 22-t láttak még bent holtan. (A vasúti tisztviselők szerint a halálos áldozatok száma biztosan meghaladja a százat.) Kőműveseket és férfi segédmunkásokat felveszünk. Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, Kaposvár, Berzsenyi u. 18. (448116) AZ INGATLANKEZELŐ VÁLLALAT fölvételre keres normást, valamint építőipari munkára középiskolai diákokat Következiki A szindikátus umt Jelentkezés; Kaposvár, Vár a. 4 (448050)

Next

/
Thumbnails
Contents