Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-01 / 127. szám
Észak-Írország a „tűzszünet" után Folytatódnak a bombamerényletek Alig egy nappal az ír Köztársasági Hadsereg (IRA) hivatalos szárnyának tűzszüneti bejelentése után ismét nagy erejű bombarobbanás történt az északír fővárosban. A merényletet egy belfasti rendőrőrs ellen követték el. A robbanás négy katonát és két polgári személyt megsebesített. Szerdán hajnalban két katona belehalt sérüléseibe, s meghalt a kórházban egy 12 éves protestáns leány is, akit vasárnap sebesített meg egy géppuskagolyó. Iraki földreform Az iraki földreform megvalósítása következtében az elmúlt két évben jelentős haladás történt a feudális elmaradottság felszámolása terén. Az eddigi kisajátított 4 millió donumból (1 donum 0,25 hektár) 1971 végéig 2,3 millió donumot a földtelen fellahok között osztottak szét A reform megvalósításának végéig 500 ezer fellah család jut földöhz. (MTI) AHLERS BEJELENTÉSE: Határozat a két német állam tárgyalásairól A nyugatnémet kormány szerdán délután megtartott ülésén határozatot hozott az NDK és az NSZK tárgyalásainak folytatásáról. A tárgyalások célja: a két német állam kapcsolatainak átfogó rendezése. A kormány felkérte az ellenzéket, jelölje ki megbízottait a frakcióközi megbeszélésekre, hogy ily módon biztosítsák a koalíció és a CDU—CSU konzultációját — jelentette be szerda esti sajtóértekezletén Conrad Ahlers, a szövetségi kormány szóvivője. Június 15-én az NDK fővárosában a tárgyalásokról előzetes véleménycsere kezdődik. Ezek lebonyolításával nyugatnémet részről ismét Egon Bahr államtitkárt bízták még. A négyhatalmi jóváhagyás viszont — a hírek szerint — késni fog — a szerződésekkel kapcsolatban. Bomba robbant Belfast egyik rendőrkapitánysága előtt. Öt brit katona megsebesült. (Telefotó: AP—MTI—KS) Az amerikai delegáció nem tárgyal Heves harcok Kontum környékén Fogoly pilóták levele az Egyesült Államok népéhez A dél-vietnami hadszíntéren szerdán mindenekelőtt az ostromlott Kontum tartományi székhely térségében folytak heves harcok. A saigöni hadvezetőség elismerte, hogy a népi erők egységei még mih- ~0ig a város belterületén tartózkodnak, A VDK-ban fogságba esett amerikai pilóták egyik csoportja levelet intézett az Egyesült Államok népéhez és a kongresszushoz. Rámutattak, hogy Észak-Vietnam bombázásának felújítása semmivel sem teszi biztonságosabbá a Vietnamban tartózkodó amerikai csapatok kivonását. A levél hangoztatja, hogy a bőmRÖVIDEN Hazánkba érkezett Sz. F. Antonovnak, a Szovjetunió hús- és tejipari miniszterének vezetésével egy küldöttség. Lazar Mojszov, Jugoszlávia állandó ENSZ-kép viselője tegnap átvette a Biztonsági Tanács soros elnöki tisztét az Egyesült Államtik ENSZ-nagy- követétőL Hamarosan bejelentés várható, hogy Egyiptom és a Német Szövetségi Köztársaság helyreállítja diplomáciai kapcsolatait. Megölték a peronista mozgalom szélsőbaloldalához tartozó »Forradalmi Fegyveres Erők« három vezetőjét az argentínai biztonsági erők. 41 millió dollár összegű kölcsönt nyújt a Kínai Népköz- társaság Szíriának gazdaság- fejlesztési létesítmények építéséhez. búzások felújításával az Egyesült Államok elismerte vietna- mizálási politikájának kudarcát. — Véleményünk szerint — írják a fogságba esett pilóták — a tömeges bombázások csak arra jók, hogy a világ közvéleményét még inkább az Egyesült Államok ellen hangolják. A levél felszólítja az Egyesült. Államok népét, hogy a washingtoni kormányra gyakoroljon nyomást a háború befe jezése érdekében. Az amerikai delegáció szerdán ismét elutasította a VDK és a DIFK-küldöttségeinek azt a javaslatát, hogy csütörtökön üljön össze a Vietnam-konfe- rencia. A DIFK-küldöttség szóvivője ezzel kapcsolatban újságírók előtt szerdán délben kijelentette: a DIFK továbbra is kitart a tárgyalások folytatása mellett, mert csak így lehel megtalálni a probléma politikai megoldását. A japán nép készül a békemeneire Az atom- és hidrogénfegyverek betiltásáért küzdő japán országos tanács közleménye szerint az idén augusztusban Tokióban, Hirosimában, Na- gaszakiban és Okinawán »Tiltsátok be a bombát ^-gyűléseket rendeznek. Az 1945-ös amerikai atombombatámadások évfordulóján rendezett megmozdulásokra a japán szervezet 80 ország mintegy száz társadalmi és politikai szervezetének képviselőit hívta meg. Június 3-án indulnak el Japán különböző részeiből Tokióba a hagyományos békemenetek, amelyekben az idén százezer ember vesz részt. A megmozdulások részvevői az idén elsősorban az amerikaiak vietnami agresszióját támogató japán kormánypolitika ellen fejezik ki tiltakozásukat. Határozat a NATO tavaszi ülésszakán ■t? V A bonni állásfoglalás Az Atlanti Szerződés külügyminiszterei szerdán délben befejezték kétnapos tanácskozásukat. A miniszteri tanács állást foglalt^ az európai biztonsági és együttműködési értekezlet előkészítését célzó sokoldalú tárgyalások megkezdése mellett. Washingtoni aknamunka McCarthy szelleme kísért Ciprus Hamarosan felújítják a török — görög közösség tárgyalásait Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára nyilvánosságra hozott jelentésében közölte: a ciprusi török és görög közösség képviselői elhatározták, hogy hamarosan ismét folytatják három esztendővel ezelőtt megszakadt tárgyalásokat. A világszervezet főtitkára egyébként június elején ellátogat Nicosiába, . valamint Athénba és Ankarába. A közösségközi tárgyalások újrafelvételére a jelek szerint június vége felé kerül sor. Afrika felszabadulásának napja alkalmából Kurt Waldheim nyilatkozatban köszöntötte a kontinens valamennyi népét, és biztosította őket teljes támogatásáról. Öngyilkossággal végződött Sikertelen gépeltérítés öngyilkossággal végződött szerdán egy repülőgép-eltérítési kísérlet a brazíliai Sao Paolóban. A merénylő fiatalember a Varig nevű brazil légitársaság egyik repülőgépét Sao Poulo és Curitiba között kerítette hatalmába. A gépen 87 utas és öt főnyi személyzet tartózkodott. A repülőgép a Sao Pauló-i légikikötőben leszállt, ott a 0 Somogyi Néplap merénylő a repülőgéptársaság- tól 1,5 millió cruzeriót (254 ezer dollár), valamint három ejtőernyőt kért. A kívánt ösz- szeget a hatóságok előteremtették, s az utasok elhagyhatták a gépet. A gép több órás veszteglése közben az utasfülke fedélzetére brazil ejtőernyősök ereszkedtek le, a biztonsági szolgálat embereivel együtt a gépet megrohamozták, és a merénylő, akiről kiderült, hogy tettét egyedül követte et, főbe lőtte magát. Az Egyesült Államok képvi- seiőháza 226 szavazattal 105 ellenében törvénytervezetet hagyott jóvá arról, hogy fel újítják a mccarthysta korszak egyik baljós emlékű szervét. Ez »a felforgató - tevékenység ellenőrzésére alakult tanács« az 50-es évekoen a haladó erők elleni provokációival vált hírhedtté. (MTI) Rendőrségi rohamkocsik védelme alatt, rendkívüli biztonsági intézkedések közepette két napon át tanácskozott a Német Szövetségi Köztársaság fővárosában a NATO miniszteri tanácsa. A bonni parlament közvetlen közelében álló 30 emeletes irodaépület e jelentős eseményére Moszkvából egyenesen Bonnban utazott William Rogers, az Egyesült Államok külügyminisztere is, hogy — még az ülés megkezdése előtt — tájékoztassa kollégáit Nixon szovjetunióbeli tárgyalásainak eredményeiről. Látszólag véletlen, hogy Bonnban épp a moszkvai csúcs után ült össze az Atlanti Szövetség miniszteri tanácsa. A világpolitikában, a diplomácia lényeges kérdéseinek területén azonban nincsenek ilyen véletlen egybeesések: sokkal inkább napjaink felgyorsult nemzetközi eseményei alkotják a logikai láncot. Elkerülhetetlenné vált immár a NATO számára a válasz az európai biztonsági értekezlet sokoldalú előkészítésével kapcsolatban. Lépéskényszer Az utóbbi hónapokban a világsajtóban megjelent hírek bizonyítják: már nem volt egyetlen nyugati kormány sem az Atlanti Szövetség tagállamainak soraiban, amely valamilyen módon — épp a konferencia szükséges volta és saját népe előtti népszerűsége miatt — ne tett volna hitet a biztonsági értekezlet előkészítése mellet, vagy szembe mert volna fordulni a tanácskozás gondolatával. A NATO-taktika eddig az értekezlet megkezdését valami — pontosabban körül nem határolt----feltételekhez köt ötte, hangsúlyozva az alapos előkészítés fontosságát. S épp ezzel igyekezett mind ez ideig elodázni a sürgető és valóságos lépéseket. Egyik feltételük például a nyugat-berlini megállapodás életbe lépése volt. Aztán a keleti szerződések ratifikálása (amelynek huzavonájában a szavazás előtt a bonni jobboldalt még a Nixon-kormánynak is noszogatnia kellett a realitások — legalább hallgatólagos — tudomásul vételére!). A Véres dráma a Tel Aviv-i repülőtéren Ámokfutók — géppisztollyal\ gránáttal Nem voltak épelméjűek? — Eddig 25 halott, sok sebesült Fantasztikus, véres dráma színhelye volt kedden este a Tel Aviv-i nemzetközi repülőtér. Az Air France légitársaság London—Róma—Tel Aviv útvonalon közlekedő járatának három japán utasa — néhány perccel azután, hogy elhagyta a gépet és a légikikötő várótermébe lépett — kézi- poggyászából géppisztolyokat és kézigránátokat rántott elő, s válogatás nélkül tüzelni kezdett a teremben tartózkodó — jórészt rokonaira, ismerőseire vagy csomagjaira váró — 250— 300 emberre. Legalább huszonötén vesztették életüket; a sebesültek számát hetvenre teszik. Közülük tíznek életveszélyes az állapota. A halottaknak a fele Puerto Ricóból érkezett keresztény zarándok; a többiek repülőtéri alkalmazottak, rendőrök, utasok. A három japán közül az egyik felrobbantotta magát, másik társai golyóitól esett el, a harmadikat (aki a váróteremből kifutott a betonpályára és lövöldözni kezdett két, érkező gépre) egy izraeli repülőtéri alkalmazott tette ártalmatlanná. Az elfogott terrorista — mielőtt összeomlott volna — beismerte, hogy mindhárman egy arab gerillaszervezethez tartoztak. Ezzel egyi dobén a A mentők egy sebesültet szállítanak el. (Telefotó: AP—MTI—KS) Habbas-féle »Palesztinái Népi Felszabadítási Front« Bejrútban vállalta a felelősséget a repülőtéri »akcióért«, hangoztatva, hogy a három japán korábbi, meghiúsult repülőgéprablások során áldozatul esett Palesztinái gerillák életét torolta meg. A megfigyelők kételkednek abban, hogy a japán különítmény bármelyik tagja is épelméjű lett volna. A feltételezések szerint a háromtagú japán kommandó a »Vörös Csillag Hadsereg« elnevezésű ultraradikális szervezethez tartozik. Ez a szervezet közismerten szoros kapcsolatot tart fenn az arab gerilla- mozgalommal — állítja a tokiói rendőrség. moszkvai csúcstalálkozó s az ott elfogadott alapelvek, majd az ideiglenes SALT- megállapodás és a megbeszélések világszerte nagy visszhangot kiváltó kezdeményezései nyomán az Atlanti Szövetség — sakk-kifejezéssel szólva — lépéskényszerbe került. „Meg Kell nyitni“ Brandt nyugatnémet kancellár, aki e tanácskozás ünnepélyes megnyitóját tartotta, épp ezért külön kiemelte a józan, ésszerű és kitartó törekvések diadalát, amelyeknek a világpolitikai feszültség csökkenését kell célozniuk. S a NATO-országok egymás után felszólaló külügyminiszterei ezért voltak kénytelenek elismerni az európai biztonsági értekezlet sokoldalú előkészítésének fontosságát. illetve e tárgyalásokkal párhuzamosan bizonyos pu- hatolódzó megbeszélések indítását a fegyveres erők létszamának kölcsönös csökkentése tárgyában. Persze az előkészítés lassítására — híven önmagukhoz — újra valami kapaszkodót kerestek. A Közös Piac országainak tízes csúcstalálkozója és az amerikai elnökválasztás lebonyolítása utáni kezdést támogatta a többség, ezzel is kimutatva azonosulását az amerikai állásponttal. S bár a 19 pontba foglalt okmány a nyugati szövetségesek politikai irányelveit és törekvéseit fejtegetve hitet tesz az enyhülés kérdésében a NATO-tagállamok politikai egysége, és összeforrottsága mellett, a francia külügyminiszter álláspontja eltért a szövetségesekétől. Szerinte szükségtelen várni az EGK csúcsértekezletére, mivelhogy azon érdemben más kérdések szerepelnek, s minél előbb meg kell nyitni az előkészítő megbeszélések sorát. Az egész világ által megelégedéssel nyugtázott »kedvező fejlemények fényében« a miniszterek így »megegyeztek abban, hogy megkezdik az európai biztonsági és együttműködési értekezlet előkészítésével kapcsolatos sokoldalú megbeszéléseket«. Elfogadták végül is a finn kormány eddig már többször is megismételt javaslatát, hogy e tárgyalások színhelye Helsinki legyen, és elhatározták, hogy »más érdekelt kormányokkal együtt megteszik a megfelelő intézkedéseket. II lettek bizonyítanak A nemzetközi kapcsolatok rendezésében a békés egymás mellett élés lenini elve vezérelte a Szovjetuniót, miközben síkraszállt a nemzetközi problémák békés politikai rendezéséért. Ez a törekvés határozza meg a kapitalista országokkal való vitás kérdések békés megoldásának keresését; a kétoldalú kapcsolatok normalizálása érdekében folytatott szovjet—amerikai tárgyaláson így nemcsak a szocialista világrend- szer, hanem ezen túl a világbéke megszilárdítása érdekeinek is megfelelnek. A Szovjetunió tárgyszerű, józan és nyílt álláspontja meg a közelgő brüsszeli tanácskozás —, ahol az európai közvélemény jeles személyiségei foglalkoznak az európai biztonság kérdéseivel — most végül is feleletre késztette a NATO tagállamok külügyminisztereit: zöld fényt kellett felvillantaniuk az európai biztonsági értekezlet előkészítésének útján. A hozzájárulást azonban — erre is példa a moszkvai csúcs — nemcsak szóban, hanem tettekkel kell bizonyítaniuk. (Kirntest 4