Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-13 / 111. szám

MÁJUSI AUTŐVÁSÁR A jó szóé az elsőség Az emberek — a felnőtt embereket értem alatta, de nem nagyon, tévedek, ha a gyerekeket is ide sorolom — nem túlságosan szeretik, ha nevelik őket. Jómagam sem szeretem, és ismerőseim és ba­rátaim óriási többsége viszo- lyogna a hallatára, hogy vala­ki most őket nevelni szeretné. Ebből a nagyon józan okból idegenkedtek az ötvenes évek gépiesen látogató népnevelői­től, akik a nyugdíj kapujában álló üzemi portást Trúman po­litikájának részleteivel trak- tálták; és ezért nem szeretik a száraz prédikációszerű kom­mentárokat és szónoklatokat sem. De ugyanezek az emberek tízezer-, sőt százezerszámra dolgoznak nagy kedvvel a szo­cialista — vagy a szép címért még csak sorompóba lépett — brigádokban. Amelyeknek nem titkolt funkciójuk, hogy a szocialista munka üzemi fel­adatai mellett a művelődés és az emberi magatartás szocia­lista normáira is neveljenek. Nem is mindig a legalacso­nyabb fokon. Ebiből a vállalásból, ebből a neki indulásból alakult ki a szo­cialista brigádtag arcképén a fő vonások mellé a talán leg­lényegesebb: a közösségi em­ber tónusa. Ezerszámra hoz­hatnék föl példákat arra, hogy ezek a kis kollektívák néhány év alatt — sokszor néhány hó­nap alatt is — képesek voltak emberi sorsók és történetek jó irányba fordítására; s ezért érzem nagyon örvendetesnek a Vasas Szakszervezet főtitkárá­nak egy — jó féléve elhang­zott, de nyilván ma is nagyon érvényes — megállapítását: „/Most már elsősorban nem a brigádok számának a növelése, hanem szocialista vonásaik elmélyítése, megerő­sítése a cél. Ehhez az is hozzá tartozik, hogy a szocialista brigádon belül tovább foko­zódjék a nevelő munka.« A problémáról — arról az egyszerű mondatról, hogy »fo­kozódjék a nevelő munka-«, vagyis, hogy legyen eredmé­nyesebb , sokoldalúbb, még műveltebb és céltudatosabb — nem mondhat el sokat kis ter­jedelmű újságcikk. Sok, hosz- szú és alapos tanácskozás fo­lyik még, maga a brigádok or­szágos kongresszusa is tár­gyalja majd; de nem vagyunk merész jósok, ha azt mondjuk, hogy ez a tennivaló a követ­kező években állandóan napi­renden marad. Ha ugyanis komolyan vesz- szük a brigádmozgalom hár­mas célkitűzését, világossá vá­lik: a munkafegyelem eszkö­zeivel és anyagi meg erkölcsi ráhatásokkal viszonylag köny- nyű elérni, hogy az átlagos, jó szándékú és akár közepes képességű ember is fegyelme« zetten és rendesen elvégezze a maga munkáját. Nagyon őszintén szólva, ez a fegyelme­zett és gondos munka egy csendes, látványosságokat nem kedvelő, közéleti aktivitásban nem »kiugró« brigádtag eseté­ben alig-alig különbözik a szocialista brigádon kívül vég­zett tevékenységtől. Miben is különbözne? Rendes munkás­ember dolgozik a munkabéré­ért, fegyelmezetten beillesz­kedve a kis közösségbe. Ezt Veres Péter Gyepsor című re­gényének krampácsoló vasuta- sai a m. kir. államvasutak vá­gányépítésénél is megtették Hol kezdődik a »plusz«? Az a bizonyos hozzáadott érték, ami szocialistává teszi a brigádot? Anélkül, hogy túlzottan nagy lehetőségeket tulajdoní­tanánk egy hat- vagy tíz-, vagy húszfőnyi embercsoport egymásra hatásának: ott, ami­kor figyelni kezdik egymást, magukat, valami többet akar­nak elérni, mint egyszerűen a különben igen tiszteletremél­tó munkabeli célokat, mond­juk a »ne adj tovább selejtet« elgondolást. Mit tudnak hatni egymás­ra? Miben? Ezt a kérdést már sokféle­képpen hallottam föltenni. Na­gyon kérdőjelesen is. Talál­kozni lehet olyan felfogással, amelyik a műhelyek minden sarkába valami oktatási se­gédletet tenne, és az egész mun­kát szüntelenül üzempszicho­lógiai és más tudományos elemzéseknek vetné alá. Tisz­telet a munkalélektannak, de az átlagos munkásra sosem hat annyira semmiféle kérdőív és felmérés, mint a barátja, vál­tótársa; egyetlen megjegyzés, jókedvű nógatás, az emberi természet közeli ismeretében fogant észrevétel többet adhat egy pillanatnyi ellanyhulás le­küzdésére vagy egy emberi hi­ba kiküszöbölésére, mint a legtudósabb kívülálló még oly bölcs szava is. A nevelő munka alatt ugyanis egyszerűen az együtt munkálkodás csiszoló és érle lő, apró impulzusokból nagy mozgássá növekvő hatását kell érteni. Az osztályos társak pe­dagógiáját — amely néha csak egy gesztusban, apró szemöl- dökrándításban jelentkezik; a zuhanyzóban elhangzott ugra­tástól a brigádértekezleten el­mondott, őszinte, nyílt bírála­tig vagy dicséretig. Mert amint a családi otthon és az iskola pedagógiájában is a jó szóé az elsőség: ebben a különös, üzemcsarnokokban és nyári öltözők légkörében fo­lyó nevelésben is az emberi hang, a tisztességes, őszinte, jóindulatú szó lesz a fő esz­köz — még a mai brigádtagok unokáinak életében is. Mert irányíthatja az üzemet az ipar csúcsairól akár egy falka kom­puter: a műhelyben — legyen bár a gépek zöme automati­zált — mindig lesznek munká­sok. Hogy ők milyenek — egymáshoz és a társadalomhoz —, azt nemcsak százalékok és selejtadatok jelzik. És ez függ a brigádoktól. Tulajdonképpen a legtöbb. B. F. • • Öreg kocsik — kevés vevő A CSERI ÜT jobb oldalán és a vendéglő alatti parkoló­ban kocsisor. A szabadtéri színpad előtti »nézőtéren« hár­mas oszlopban állnak a sze­mélyautók, kétszázra becsül­jük számukat. A motorokból jóval kevesebbet »hajtottak« fel, megszámoljuk: 31 támasz­kodott »sztenderre«. Önnek egy k tióz kell? Tessék...” Kézikönyv az idegenforgalmi szolgáltatásokról Az egyik télen úgy képzel­tem, hogy legjobb lenne a szilvesztert valahol egy turis- taházban tölteni. Természete­sen az Idegenforgalmi Hiva­talhoz fordultam, hogy segít­senek megszervezni. Emlék­szem, egy Pécs környéki tu­ristaházat javasoltak, de vé­gül is, hogy biztosan menjen minden — mert nem volit r'í:, Kaposváron pontos tájékozta­tó füzet a szolgáltatásról — azt tanácsolták, legjobb 1:-- egyenesen Pécshez. forduilr-i, Baranya megyéhez 'tartozik'.'.. Féltem a levelezésektől, nem lett a turistaházból semmi. Most éppen ezért örü’ck annak, hogy végre a 22 me­gyei, illetve városi Idegenfor­galmi Hivatal összefogásával elkészült az első, területi ta­goltság nélküli kézikönyv a hazai idegenforgalmi szolgál­tatásokról. Most tehát egysze­rű; megtudhatom akár azt is, hogy például a tatai Malom Szálló milyen szolgáltatások­kal áll a rendelkezésemre, és a kaposvári Idegenforgalmi Hivatal sem küld el Tatára, hogy ott érdeklődjem. Ez a tájékoztató — mely a So­mogy megyei Idegenforgalmi Hivatal gondozásában jelent meg — elsősorban az idegen- forgalommal foglalkozó szer­vek ügyintézőinek kézikönyve, de hasznosságát végül is mi, utazni szándékozók élvezzük. A szolgáltatások címszavak­ban: szálláshelyek, gyógyüdü- lés, étkeztetés, rendezvények, gyár- és üzemlátogatás, ide­genvezetés, tolmácsszolgálat, pénzváltás, _ sport — a cí­münkben szereplő Kalóz ha- j ótípus bérelésére vonatkozó lehetőségekről ebben a feje­zetben olvashatunk többek kö­zött —, speciális szolgáltatá­sok. Például egy somogyi prog­ram: ötnapos balatoni szüret. A vendégek részt vesznek egy balatoni szüreten és ünnepsé­gen, motorcsónak-kirándulást szerveznek a részükre. A kiadványhoz részletes tér­kép is készült az országban fellelhető jelentősebb turista- helyekről. H. B. A kínálat változatos. A sa­lakos, hepehupás bejáratnál halványkék Zsiguli, IN-es, leg­följebb két-három hónapja adták ki. Tulajdonosa fiatal­ember, látszólag közömbösen figyeli a lassan hullámzó ve­vősort. Hátrább CP-s, CT-s Wart­burgok, Zasztavák, 850-es Fia­tok, Polskik, Renault-ok, Sko­dák, Moszkvicsok, egy IC-s Warszawa, öreg Fiat, használt Trabantok, kopott és kifénye­zett kocsik, fényes dísztárcsák, köhögő motorok. Talán négy-öt igazán új ko­csit láttunk. Egy vevő a fiá­val járt-kelt Egy szúette Sko­da előtt hosszabban időztek. A kamasszal egy idős jószágra mutatva a fiú: — Apu, te fűrészgépét akarsz venni vagy autót? Az eladó felesége hosszan kiöltötte nyelvét a srácra. Környékbeli ismerős gyógy­szerész Fiatot árul, az ablak­törlő alatt a papírszeleten 74 ezres szám látszik. Nem a megtett kilométert, az árát mutatja. — Építkezem, kell a pénz. Kisebb kocsi is megfelel. Egészen hátul kávészínű Zsi­guli, IM-es. Ez sem járt fél évet és már új gazdára vár. Tizenegy óra. Végre egy üz­letkötést szimatolunk. Kis kerekű, hatéves Wart­burg. Gyönyörű kivül-belül, Vidékinek nézzük gazdáját. Próbaút. Egy hang a kibicek közül: — Ne üljenek bele öten, hát­ha nem bír elindulni! Gumicsizmás, bukósisakos ember: — Ilyen bizonytalan időben inkább ide motoroztam be, mint nyolcvan kilométert Pécsre. De jövő vasárnap oda TIZENHÁROMEZER KÖTET A mikor beléptem, rend­kívül üresnek tűnt a könyvtár. Egyetlen ol­vasó nézegette csak álmosan a folyóiratokat, néha a könyv- xárosnővel váltottak egy-egy szót. Mintha mérhetetlen csend szorult volna a falak közé. A fényesre lakkozott padlón öreg, fakó szőnyegek kígyóz- ták be a polcok közti teret, az asztalokat terítő díszíti. A polcokon a könyvek szé­pen sorba rakva, néhol írójuk képével a sor elején. — Csaknem tizenhárom ezer kötetünk van. A könyvtár sza­badpolcos, ki-ki kedvére vá­laszthat, böngészhet közöttük — mondja Illés Ferencné, a Pamutfonó-ipari Vállalat Ka­posvári Gyára szakszervezeti könyvtárának vezetője. Kis fából készült állvány mint térelválasztó áll a polcok között Rajta folyóiratok, na­pilapok, közlönyök, képesla­pok. Sokan forgatják. Harminc-negyven ember jár naponta a könyvtárba, a csúcs- forgalom fél kettőtől fél há­romig tart, akkor jönnek a legtöbben. A munkából vagy éppen munkába. Szapora lép­tekkel szállnak le az autóbusz­ról, mert még néhány percre a könyvtárba is »beugranak«. Két óra van, egyre többen érkeznek, végül már egymás kezébe adják a kilincset az emberek. Hozzák, viszik a könyveket, tanácsot kérnek. — A vállalatnál kétezren dolgoznak. Többségük beirat­kozott olvasó. Jó arány ez, mert rendszeresen járnak könyvtárba. Kilenc éve épült fel az intézmény. Ajtaja ép­pen a folyosóra nyílik, ahol a dolgozók naponta többször is megfordulnak. Ha van egy kis idejük, csak néhány lépést kell tenni, s válogathatnak a legkülönbözőbb újságok, folyó­iratok között. A könyvtáros napról napra statisztikákat készít, felmér, mérlegel, összegez. A tapaszta­latgyűjtés elengedhetetlen. — Tizenhat éve dolgozom könyvtárban. Amikor a gyár­ban megalakultak a szocialista brigádok, a könyvtár olvasói­nak száma ugrásszerűen emel­kedett. Brigádnaplójukba ír­ják az olvasott művek címét, íróját, így ellenőrizni tudjuk, hogy mit és hogyan olvasnak. Fontos ez, hiszen csak így tudjuk lemérni fejlődésüket, ízlésbeli alakulásukat. A könyvtár tizenegytől délután három óráig tart nyitva. A szak­munkások közül kerül ki a legtöbb beiratkozott olvasó. A második emeleten műszaki szakkönyvtár működik. Az ön­képzéshez elengedhetetlen. So­kan veszik igénybe ennek a szolgáltatásait is. R. G. Előre megfontolt szándékkal t 21. ♦ I Keveset beszélnek, egy-két ! tőmondatot váltanak csak. így | is értik egymást, hiszen szö­♦ vetségesek. Robi a vállánál ♦ fogja a testet, Zoli a lábánál. ♦ Cipekednek. Zoli a másik mel- {lé lép, együttes erővel emelik í a sofőrt a csomagtartó szélé­jhez. Kis lámpa világítja meg |a csomagtér belsejét: oldalt I pótkerék, táska, szerszámok | szerelőlámpa, narancssárga ♦ műanyagvödör. { A sofőr felsőtestét beemelik, t utána a lábait is. Az embert j arcával befelé fordítják. Lá­♦ bakkal felhúzva is csak nehe- Izen fér. Robi a sofőr zakójá­♦ nak belső zsebéből vastag bőr­♦ tárcát vesz elő, megtalálja | benne a jogosítványt, meg a {többi igazolványt. Ez a lényeg. I Nagykabátját leveti, hiszen ha ♦ bárhol megállnak, gyanús le­ihet, hogy a taxis nagykabát- |ban van. { Szerepébe kezdi magát bele- |élni, s ebből csak egy pillanat- ; ra zökkenti ki társa, aki a so- : £őr hasát tapogatja, s közben ezt mondja: — Te, ez már nem lélegzik. Meghalt volna? — •Robi nem válaszol. Idegesen í tapogatja a zsebeit, többször benéz előre, a műszerfalra is. Ezt mormogja: — Hol a franc­ba lehet a sluszkulcs? — Zoli tanácstalan. Nyulkálnak az ajtózsebben, előkérül egy zseblámpa is, ennek fényénél keresik a fűvön az indítókul- esot. Nincs... Végül Robi a nagykabátja után kap, tény­leg annak a zsebébe tette... Rácsapja a csomagtartó fede­lét. — Gyerünk innen mielőbb! — Beülnek, Robi indít, men­nek tovább a dűlőúton, fordu­lót keresnek. A taxi elakad Fél , kilométer után az út derékszögben ágazik kétfelé. Annak az útnak az egyenes folytatása, amelyen ők jöttek, már a Hajagos-tanya bejáró útja. De ezt csak akkor veszik észre, miután ráhajtottak. — Engedj oda — mondja Zoli, majd én megfordulok. — Robi átadja a helyet, amaz hátra­menetbe kapcsol, de túl hamar veszi a fordulót, a hátsó ke- i rekek lecsúsznak a krumpli- föld homokjába, s a motor nyomban le is fullad. Zoli ki­száll, káromkodik. Most Robi próbálkozik, jó­kora gázt ad, de csak a kere­kek kaparják el magukat, a kipufogóból áramló gáz fod­rokat rajzol a homokba. A kocsi már az alvázon fekszik, amikor Robi is kiszáll. — Ez így nem megy. Lapát kell. Én vagyok a sofőr, te az utas. menj be a tanyába, kérj lapá­tot. De Zoli nem a tanya, hanem a csomagtartó felé indul. Fel­hajtja a tetőt, tenyerét a sofőr orrlika elé teszi. Ránéz Robi­ra, ezt mondja: — Te, ez már nem él. — A másik nem vá­laszol, beül a volán mögé. Rá­gyújt. Zoli újból megnézi a sofőrt. Keze hozzáér a bőré­hez. Hideg. Megborzong. Meg­próbál a fejéhez hajolni, meg­hallgatni, hogy lélegzik-e. De nem fér oda... Most már meg­győződött róla, hogy a sofőr nem él. Halott. Zűrt nem csi­nál, ha idejön valaki. — Menj már, ne nézegesd! — türelmetlenkedik Robi. — Zoli elmegy a tanya felé, ez­alatt társa megtalálja a sofőr naptáros óráját, megörül neki, akkor még nem tudja, hogy olcsó, ötköves, párszáz forintos tömegárucikk, zakója zsebéből összeszedi a tíz-húsz forinto­sokat. Közönnyel állapítja meg, nincs még kétszáz sem, de ha ezer volna, az sem tétel ahhoz képest, ami rövidesen a birtokukban lesz. Csak ezt a tragacsot kell innen kiránci- gálni. Lecsapja a fedelet és rázárja. Eltelik jó öt perc, amikor Zoli feltűnik a tompított fény­ben egy magas, szikár öreg­emberrel. Mindkettőjüknél is elmegyek, ha az idő meg az asszony bele nem szól. — Milyen kocsit keres? — A, most nem akarok ven­ni, bolond lennék. Majd no­vemberben, mikor a városiak­nak nincs hová tenniük az autót! Fiatal tanácsi dolgozó: — Valami jókarban levő Trabi megfelelne, de őrület, hogy ötéves vacakért csaknem új árat kérnek. Egy eladó: — Fizessen be a Merkúrhoz, ha tud, majd megkapja két­ezerben ... Az öt-tíz éves járműveket az új ár feléért kínálják. A hetyke gazdájú Wartburg rendszámáról ítélve a hatodik évét gurulta, és 46—48 ezer körül kelhetett el. A kék Zsiguli ablakán be­hajolva kérdezzük: — Mennyi? — Nyolcvanhét. __ ? — Tartozékokkal. Szőrme­huzat, a többi a csomagtartó­ban. Bátor ember, vagy elfelej­tette a tavalyi törvényt. Igaz, tanú nem volt, és nem írtunk szerződést sem. Márkatársa csak ötezret kér az új árra: rádiót, antennát, jódlámpákat stb. ad pluszként. EGYETLEN ŰJ Wartburgot, Trabantot nem hoztak, ezeket a »háztól« is elviszik. Egy CP-s Wartburg 55 ezer, CY-os R 16-os 31 ezer kilométerrel 134 ezer, CL Trabant 31 ezer, CS R 8-as 55 ezer, IF-es Fiat 2300-as nyilvánvalóan cserélt rendszámmal: nyolcvanezer a vételár. A motorkerékpárok viszont igen olcsók voltak: 3— 6 ezerért Jawákat is kínáltak. Novak Ferenc egy-egy lapát. Az öreg akku- rátusosan magyarázza, hogy ki kell ásni a kerekek előtt is, meg mögött is. Ü£y is csinál­ják. Amikor ez megvan, Robi indít', de a kerekek megint csak kaparnak, s úgy látszik, a feneketlen homokban a kocsi mindenestül el tudná ásni ma­gát. -» Ez traktor nélkül nem megy — mondja Robi. — Az öreg magyarázza, hogy két kilométernél nincs messzebb a Platter-telep, ott éjszakai mű- • szak is van, de traktorai van­nak a szakszövetkezetnek is. Robi türelmetlenül legyint: messze van. S hozzáteszi, jobb lenne a ló. — Van itt a Bódog Istvánnak két jó lova — mondja az öreg. Milyen mesz- sze van a tanyája? — Nem több az mint egy kilométer. — De a fiú erre is csak legyint. Ekkor az öreg paraszt megkö­szörüli a torkát. — Hát éppen nekem is van egy lovam, meg­próbálhatjuk. — Vezesse ki, bátyám! Elmegy, nemsoká jön visz- sza a lóval. Hoz kötelet és hámfát is. Rákötözik az első lökhárítóra, az öreg biztatja a lovat és erőlködik. Robi gáz­zal segítené, de csak pár cen­tit rándul a kocsi, s nem moz­dul tovább. (Folytatjuk.) Somogyi Néplap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents