Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-11 / 109. szám
KGfSnkocsf, vagy els ff osztály? Bejárók Nagyobb iskolai felügyeletet! Fél kézzel tartva magukat lógnak a vonat lépcsőjén. Az iskolatáskák a szerelvény mellett hevernek, közlekedni alig lehet tőlük. Még egy puszi a kedvesnek, aztán ugrás, és futás, mert néhány másodperc múlva a saját vonat is utolsót fütyül. Tolongás a tanulókocsiban, mindenki a legjobb helyen szeretne ülni. Hosszú az út hazáig, hát elő a kártyát, ölbe a táskát és persze rá is kell gyújtani az idegesség miatt. Nagy a tét, egy- egy súlyos fogadás, tréfa, néha a zsebpénz. Az sem keseredik el, akinek nem sikerült bekerülni a kártyacsapatba. Jól sikerült versikét vés a kocsi oldalára Jön a jegykezelő, felboly dúl a méhkas, még a kártyázok is felkapják fejüket »Jaj de muris ... képzeld, anyu, elvette a bérletemet a kalauz, és nem akarja visszaadni!-« Többször megtörténő, kis epizódok ezek. Reggel és a déli órákban a bejáró tanulók tömege érkezik a megyeszékhelyre a gimnáziumokba, a szakközépiskolákba, a szakmunkásképzőkbe. Számukra a szerelvényen fenntartott tanulókocsi van, — A rengeteg dohányzást már nem lehet elviselni. Olyan nagy a füst, hogy a bérleteket alig Iátj.uk. Pedig nem szabad dohányozniuk, s a tanulókocsiban tiltva van. Mégis szívják a cigarettát szakadatlanul. Sokszor azt hiszem, akarattal csinálják, azért, hogy bosz- szantsanak vele bennünket. Néha nem merek bemenni a kocsiba, mert tudom, mi vár rám. Határtalanul szemtelenek, a felszólításoknak nem engedelmeskednek. összefirkálják a kocsit, rongálnak, ri- csajoznak, és ha szólunk vagy elvesszük a bérletet, még ők vannak megsértve. — Hiába küldjük az iskolájukba az elvett bérleteket, s hiába kérjük a tanárokat, az igazgatót, hogy tegyenek valamit, serami eredménye nincs — Hogy a szemtelenségük mennyire határtalan, azt jól példázza, hogy nőkollégámnak az egyik gyerek még ajánlatot is tett — panaszkodnak a fo- nyódi jegyvizsgálók. Szalai Lajos vasútőr: — Ha a magatartásukon nem változtatnak, írunk az iskolába az igazgatónak. Minden vonatot, melyen diákkocsi is van, telefirkálnak a tanulók. Olyan szerelvények is vannak, melyeken külön van a fiúknak egy tanulőkocsi és külön a lányoknak. Ez a legjobb megoldás. Sokszor tanúi vagyunk olyan eseteknek, amelyeknek elmondása nem nagyon tűri meg a nyomdafestéket. Esténként a tanulók jóval a vonat indulása előtt beülnek a kocsikba, ami szabálytalan is, de nem lehet óikét büntetni kiskorúságuk miatt. — Végletekig viszik a hancúrozásokat a sínek között. Az egyik vonatról le, a másikra fel, körül sem néznek, csak rohannak, mintha nem érnének rá. Azt ajánlom, menjen be a váróterembe, nézzen körül, biztosan talál jó pár tanulót, aki már reggel bejön Kaposvárra, s az egész délelőttöt itt tölti. Csak azt nem tudom, mikor járnak iskolába. Ha délután, akkor méirt reggel jönnek? Délután pedig? Elfoglalják az egész várótermet, harminc-negyven gyerek bezsúfolódik ebbe a kis helyiségbe, aztán oda nem mehet be egy fáradt felnőtt sem. Amikor a barcsi szerelvény jegy vizsgálóját kérdem, összehúzza a szemöldökét. — Sokszor mondják, miért nincs kitakarítva a kocsi. Azért nincs, mert összepiszkítják. Nem más, hanem ők. Tele cigarettacsikkekkel, de még véletlenül sem a tartóba dobják. Négy pótdíjas csekket készítettem éppen ezért a múltkor. Igazolványukat már többször elvettem. Személyesen vittem föl az iskolába az igazgatónak. Az osztályfőnökkel beszéltem: azt mondta, majd ő elintézi. Csak keményen lehet bánni, mert ha szólunk nekik, csak kinevetik az embert ... Egyre jobban elmérgesedik a helyzet a vasút és a diákok között. A jegy vizsgálók sokszor tehetetlenek. Az iskolák »elfeledkeznek« a bejárókról A bejáró diákok kedvezményesen utazhatnak. Jóval olcsóbban kapják a másod- és első osztályú bérleteket. Tanuló- bocsit kapnak. De — kérdezzük, — miért szükséges első osztályú bérleteket is kiadni? Számtalanszor megtelik az első osztályú kocsi is bérletes tanulókkal, a felnőtteknek nem jut hely, pedig éppen azárt fizetnek többet, hogy ne állva utazzanak. Ezen a vasútnak kellene változtatnia mielőbb! Rőhrig Gábor KÉPEK ZENÉJE Rozslay Géza fotókiállítása a TIT-ben A munka, hangulat, egészség Az állatvilágban vannak olyan lények, melyeknek egész életük a munkán alapszik. Akik a méhek vagy a hangyák életét megfigyelték és tanulmányozták, megállapították, hogy azok milyen hihetetlen szorgalommal dolgoznak. Edisont gyermekkorában egyik napon az édesanyja hosszú keresés után az istállóban, a tojások fölött guggolva találta, mert szerette volna a kotlóshoz hasonlóan a kiscsirkéket kikelteni. Később a tudós-felfedező Edison azt mondta, hogy a szép és jó élet legfontosabb feltétele a szorgalmas munka. Másoknak abban van igazuk, hogy a munka nemesít, nevel, értelmessé teszi az emberi életet és védi az egészségünket. Sokan állítják azt, hogy nem tudnak élni munka nélkül. Ez valóban így is van, mert azok, akik valamilyen ok miatt megválnak munkájuktól vagy a munkahelyüktől, valósággal megbetegszenek. Nagyon sokan nyugdíjba vonulásuk után hosszú ideig nem találják meg otthon a helyüket, az életük üressé válik, és nem véletlen, hogy az orvosi rendelők előtt nagyon sok a nyugdíjas. A munkát az orvostudomány mint »gyógyszert« használja nagyon jó eredménnyel a betegek gyógyítására, ezért nálunk és külföldön már régóta működnek úgynevezett munkaterápiás osztályok. Sokan saját tapasztalatukból tudják, hogy a fizikai munka milyen jó hatással van a szervezetükre. Megszünteti a feszültséget, az idegességet, és jó közérzetet biztosít. A munka azonban csak akkor védi az egészségünket, üdít és gyó gyít, ha jó hangulatban és eredményesen végezzük. A jó hangulat és a vidám ság védelmet nyújt idegrend szerünknek. Megteremtéséért magunk is sokat tehetünk, sokszor különös megerőltetés nélkül. Mindenhol, ahol dolgozunk és élünk, az utcán, üzletekben vagy máshol, mindig találkozunk kedves és vidám emberekkel, de találkozunk rosszkedvű, morózus, goromba, állandóan elégedetlen, rossz modorú emberekkel is. Az első csoporthoz tartozókkal való találkozás melegséggel, őszinte örömmel és optimizmussal tölt el bennünket. Könnyű atmoszférát var ázsolnak maguk köré, és mint a mágnes vonzza- nak bennünket, szívesen keressük társaságukat, elfogadjuk tanácsaikat, szívélyességüket, és mi is mindent megteszünk értük. A jó hangulatú, kedélyes, vidám embert mindenütt szívesen látják. Társasága kellemes, a jelenléte felüdülést jelent, ez pedig az egészségünkre jó hatással van. Mások, akik a pult mögött, a pénztár vagy az íróasztal mellett rosszkedvűek, ingerülten fogadnak bennünket, és unottan vagy rossz megjegyzésektől kísérve szolgálnak ki, vagy olyanok, akik későn érkeznek a vásárlási helyre és erőszakosan tolakodnak, hivatkozva arra, hogy sietnek és próbálják soron kívül kiszolgáltatni magukat, rossz atmoszférát teremtenek és idegesítik a többieket. Sokszor egy ember is képes kis dolgokkal soknak bosszúságot, rossz hangulatot okozni. Ilyenkor egy kis jóindulat, megértés és türelem megóvhat bennünket sok kellemetlenségtől, idegességtől. Ez a kis jóindulat azonban sokszor hiányzik, pedig kár, mert egészségünk rovására megy! Ezt azok tudják legjobban, akik felzaklatott idegrendszerrel térnek vissza a boltból vagy munkahelyükről. Sokan nem is értékelik a jó hangulatot, a jó kedvet és a jó viselkedés kitűnő hatását az egészségünkre. Nem sok az, amit tenni kell ahhoz, hogy az emberek ne rontsák el egymás hangulatát, jókedvét, amely nagy szerepet játszik az ember életében és alkotásaiban. Az ember saját egészsége megóvása érdekében törekedjék arra, hogy élejte és munkája jó kedvben és jó hangulatban teljen el. így nemcsak i könnyebb és szebb, hanem hosszabb és egészséges életet is jelent. A hosszú élet egyik titka. Dr. Iliev Ilia LASSÚ RITMUSÚ blues — amerikai, néger eredetű tánc — vibrál a levegőben, majd egy gordonka halk remegése száll át a termen. De a csönd is zene. Muszorgszkij: Egy kiállítás képei. A láthatatlan hangszórókból most egy égei- tengeri dal vagy egy nápolyi dal mesél a végtelen vizekről. Fotókiállítás: A falon látott képekről mégis sokféle muzsika jut az eszembe, szinte hallom is valamennyit. Rozslay Géza fotói ugyanis a látvány mellett erősen zenei töl- tésűek is. A látott kép és a hallott zene kapcsolatairól van szó, a művészetek nagyszerű, élménytkeltő hatásáról. Rozslay Géza fotói mégis elsősorban képek, a látvány van hatással ránk, másodlagos a zeneiség. Elsőnek egy blues- ról szóltam, a hanghoz Rozslay Géza Sikátor című képe tartozik. Csupa variáció, erős fények és mély árnyékok játszanak, a fonmák változatosak, szinte előttünk alakulnak át, változnak meg. A Kislány című képről jutott eszembe a csönd, mint zenei élmény, része a ritmusnak, a dallamnak. Az Egy kiállítás képei pedig az Arcok egy kiállításról című képről hangzott föl bennem. Rozslay Géza nem impresz- szionista fotós, műveinek zeneisége a tárgyakra való odafigyelés, a kifejezés tömörítése jegyében keletkezik. A kiállítás rendezése külön kezeli Rozslay fekete-fehér és színes fotóit. (Fele-fele arányban állított ki ezekből is, azokból is.) Én úgy érzem, ezek a képek nem oszthatók föl így, a fekete-fehér és a színes technika nem választja el, inkább egyesíti Rozslay munkásságát. A kiállításon is helyesebb lett volna talán vegyesen falra helyezni ezeket a képeket. DE MIELŐTT a színes képekről esne szó, hadd emeljem ki a kiállítás talán legre- mekebb alkotását, a Veteránt, amely a portréábrázolásban nagy teljesítménynek számít. Nem, nem elvont, »fenegyere- keskedő« kép ez, realista alkotás, szinte drámai. Szorongató érzéseink állnak a Rácsok című kép mögött. Az Ősz és a vele megegyező színárnyalatú balatoni kép meleg sárgái a színes fotózás szuggesztivitását jelenti számomra. Sokat volt szó már eddig is a zenéről, de a tulipáncsendélet Trióról is a muzsika világa jut eszembe, hallani szinte a három fúvóshangszer egymás utáni belépését. Beethoven-szimfóni az Elmúlás, ez a lilával és keresztespókkal kifejezett halál. Egyensúly. Ugyanerre a témára más megoldást is kapunk Rozslaytól egy mediterránt, dél-olaszor- szágit, szicíliait, a Halottak napja virágaira és gyertyáira gondolok. Megforrósul a kép körül a levegő, mennyivel má- sabb, mint az Elmúlás zordsága, hideget lehelő keresztespókja. És milyen szellemes, kordivatra csak sejtető — a szecesszióra — a Szívek, a két szív alakú virág! Jelentős alkotóval találkozunk. A Somogyi Fotó- és Filmklub tagja igényes, magas művészi fokon tolmácsolja a nézővel a változó, gazdag világról alkotott véleményét, mélyben nagyon fontos a béke — képeinek mindegyike életigenlő —, az emberek megértése, a világ megértése. A KÖRHINTA című fotónak külön is örülünk, mert jó példa arra, hogy a művészetek legifjabbja, a fotóművészet is képes olyat alkotni, ami ítéletében összeegyeztethető az irodalom filozófiai műveivel, a képzőművészet hasonló alkotásaival. Rozslay Géza kiállítása sok nézőt »érdemel«. Horányi Barna Kórusok lapja Két előkészítő szám után megjelent a Kórusok Országos Tanácsának lapja, a Kóta. Újabb füzet, mely évente ötször jelenik meg, köszöntő illik az első lap mellé. Mit, vagy kiket kószöntsünk? Nem nehéz megtalálni a címet. Kórusmozgalmunkat, annak sok tízezer tagját üdvözöljük abból az alkalomból, hogy a pódium mellett újabb fórumuk született, folyóirat. — A lap állandósulása — jelképesen — egész kórusmozgalmi szervezetünk szilárdulását is tükrözi — vallja köszöntőjében a KÖ- TA ügyviteli vezetősége. A lap tartalmára vonatkozó célkitűzés: Olyan lapra van szükség, amelyből a tagság széles körű A lány kitekeredett nyakkal bámészkodott hátrafelé, kézen fogva vonszoltatta ma- gát. — Mit nézel? — érdeklődött a fiú, és széles hátával nyitva tartotta a lány előtt az ABC-áruház súlyosan lengő üvegajtaját. — A tulipánokat néztem — mondta a lány. — Veszünk? — Persze — bólintott a fiú készségesen, és ahogy kirán- cigált egyet az onkiszotgalo kosarak közül, ujjún megcsillant a vadonatúj karikagyűrű. A párocskát három asszony figyelte hiúz szemekkel. Ott toporogtak a bejárat előtt fejkendősen, vöröslő orral. Tulipánjaik a hidegben összecsukódva dideregtek. A középső asszony lehajolt, rendezgetni kezdte a virágait, és magabiztosan kiemelt közülük hármat: egy elefántcsontszínűt, egy lilát meg egy cirmosát. Követte példáját bal oldali szomszédja is, a harmadik, a legfiatalabb nem moccant, csak egy kicsit Virágcsendélet hidegben irigykedve nézte a másik kettő vevőfogó előkészületeit. Még így, összecsukódva is ök- lömnyi, délceg tulipánjaikkal nem versenyezhettek az ö csenevész, gyenge és rövid szárú virágai. Sóhajtva fordította el a fejét. Az ABC-áruház üvegajtaján emberhullám ömlött ki, és éppen a tulipános vödrök előtt »vetette partra« a párocskát. Kenyeret és tejet szorongattak. — Ezt a gyönyörű fehéret nézze, kedveském, meg ezt a lilát — dugta készségesen a lány orra alá a tulipánokat a középső asszony. — Ezt a csodálatos sárgát vegye, aranyoskám — licitált a másik. A harmadik asszony nem fitogtatta a virágait —- Egy forintért adom, szeretnék hazamenni -» suttogta alázatoson. — Egy forintért ezt, az egészet? — csodálkozott a lány. Látszott, fogalma sincs a tulipánok árfolyamáról. — Én is adom forintért szálját. — Meg én is — tolakodott a másik két asszony mézesmázos mosollyal, de a harmadik felé gyilkos oldalpillantást vetettek. A fiú tárgyilagosan szemügyre vette a választékot. Feszült csönd keletkezett. Három szempár szegeződött reménykedve, és mohón a fiatalokra. Melyiküktől vesznek? A lány másik kezébe vette a tejet, védelmet keresőn belekarolt a fiúba, susogott neki valamit. A fiú bólintott, összemosolyogtak: — Akkor kérjük ezt a fehéret, meg a lilát, meg ezt a cirmost. A középső asszony szeme diadalmasan felcsillant. — Ebből a sárgából nem tetszik, aranyom? — szólalt meg csalódottan a bal oldali nénike. — De igen — biccentett a lány. — Okvetlenül kell három aranysárga, meg három ezekből a picikékből is. Meleg szobában majd kinyílnak, ugye? — fordult a jobb szélen elszontyolodva ácsorgó fiatalasszonyhoz. Amíg a fiú aprópénz után kotorászott a zsebében, a lány összeszedte zsákmányát a három gémberedett kézből. — Nincs is olyan nagyon hideg — csúsztatta kötényzsebébe a forintokat a középső. A nénike elégedetten húzta szorosabbra álla alatt a fekete szövetkendőt, a harmadik meg szomorúan nézett az összesimulva siető pár után. Rezea Zsuzsa ismeretéket szerezhet, amely segít tájékozódni a kórusmozgalom ideológiai kérdéseiben, melyben a kórusok saját életükről olvashatnak, megtudhatják belőle, mi a követendő példa és melyek a legcélravezetőbb módszerek a jobb éneklés, a kifejezőbb művészet és a leghaladóbb műsorpolitika kialakításában. A kórusmozgalom további fejlődésére, a jól dolgozó kórusvezetők fokozottabb megbecsülésére hívja föl a figyelmet az első szám vezető írása, mely Varga Gábornénak, az országgyűlés és a Borsod megyei Tanács alelnökének, a megyei KOTA elnökének a tollából született. Javaslattal teszi közzé a borsodi kezdeményezést: kórusművészeti díjat kívánnak alapítani. De kívánatos lenne keresni és megtalálni a formáját annak is, hogy a kórusvezetők tiszteletdíja arányos legyen a kórusokkal elért művészi fokozattal. A lap ellátogatott Vásárhelyi Zoltán otthonába, aki köztudottan hegedűművészként szerzett diplomát, de karveze- töként kapott Kossuth-díjat. Gazdára talált a Páva-mozgalom — írja dr. Morvay Péter lelkesedve, hogy a közeljövőben megjelenik a Hová repül? ... kiadványuk is. Még egy írásra szeretnénk fehívni a figyelmet az első számból: Vass János az új nyugati dalosmozgalmat mutatja be, eligazítva a prostest songban. Jelképes a KÖTA folyóirata címlapjának rajza. Egy hangvilla áll előttünk, melyet csak meg kell egv kicsit ütni, és eligazító hangot ad. Üssük föl a lapokat, s eligazít bennünket a kórusmozgalom útjain is az új folyóirat
