Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-10 / 108. szám
a verőket it# Ünnepség Kaposváron a győzelem napján rjTSSWÉ IA* a X .. t'zem látogatás a húskombinátban. Szeretem — Akkor mindössze 230 ió- frint volt a fizetésem __ K edves, megható jelenet volt, amikor piros nyakkendős úttörők vörös szegfűt helyeztek az emlékmű körül örök álmukat alvó szovjet hősök sírjára. A Szabadság-parkból a sán- tosi kanyarba, a város felszabadításának emlékére állított ágyúhoz vonultak az ünneplők. Itt gyülekeztek a környező üzemek dolgozói, az iskolák tanulói. A. A. Zsuk ezredes a Kaposvári Húskombinát KISZ-istáival közösen koszorút helyezett el az emlékműnél levő márványtáblára, majd egy zöldellő cédrusfát ültetett az emlékmű mögé. A győzelem napi ünnepség részvevői innen a Kaposvári Húskombinátba látogatta# Ostoros István igazgató, Bognár József párttitkár, Zolnai Sándor KISZ-titkár köszöntötte a vendégeket, akiknek az üzem dolgozói nevében a KlSZ-szervezet leányai egy- egy szál rózsát nyújtottak át Ostoros István igazgató tájékoztatta az ünnepség részvevőit munkájukról, terveikről, elmondva azt is, hogy a húskombinát harminckilenc szocialista brigádja egyszerre lépett be a tavaly létrehozott gyári MSZBT-tagcsoportba, s azóta is lelkesen fáradozik a magyar—szovjet barátság ápolásán. Erről a vendégek az üzem megtekintése során is meggyőződhettek. Mindenütt az igaz, önzetlen barátnak kijáró tisztelettel fogadták őket, s nagyon sok szocialista brigád kérte: a látogatás, a győzelem napja elmékére jegyezzenek be néhány sort a naplójukba. A baráti fogadtatásért I. I. Bagyul, a nagykövetség első titkára mondott köszönetét, majd Szigeti István, a megyei pártbizottság titkára beszélt Somogy múltjáról, jelenéről, s mondott őszinte köszönetét mai boldog életünkért, amely a szovjet hadsereg történelmi győzelmének eredményeként valósulhatott meg. Délután az ÉDOSZ Művelődési Otthonba látogattak a vendégek. Itt Rostás Károly tanácselnök üdvözölte őket a város lakói, vezetői nevében. Köszöntötte A. A. Zsuk ezredest, akinek a népeink közötti barátság ápolásáért Regős Gábor átnyújtotta az MSZBT aranykoszorús jelvényét. Kedves műsor következett, majd baráti beszélgetés az MSZBT-tagcsoportok képviselőivel. akik munkájukról, terveikről szóltak. A város vezetői, Somogyi József, a pártbizottság első titkára és Rostás Károly tanácselnök a város széléig kísérték a vendégeket, s ott emlékül egy Kaposvárról szóló albumot nyújtottak át nekik. Szalai László — Mem kevés ez? — Dehogy. Tanuló voltam,. mindössze tizennégy éves. De ez csak egy évig tartott. Abból a boltból, ahol »inaskod- tam«, hamarosan elküldték kétéves kereskedelmi iskolába. Mindenáron szakmunkásvizsgát akartam tenni, megszerezni az érettségit is. A közgazda- sági technikumot esti tagozaton végeztem el. Most már szereztem némi gyakorlatot a vevők kiszolgálásában is, hiszen először 1956-ban álltam a pult mögé. — Azóta mennyi minden történt! Férjhez mentem 1963- ban, született három kisgyermekem, most pedig családi házat építünk. — Mennyiben változtatott az életén a három, kisgyerek? — Mint mindenkién, csak annyiban. Nálam még pluszként jelentkezik, hogy közben nagyon megszerettem a természetet, az erdőt, külön-kü- lön egyes fákat is meg tudok csodálni. A férjem ugyanis er- dőréndezési felügyelő, és ez meghatározza többek között azt is, hogyan töltsük el szabad napjainkat. A kirándulás nagyon gyakran szerepel programjaink között. Szíjártó Gyuláné az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat 136-os számú készruhaboltjá- nak eladója. Szelíd arca van, csendes hangja. Kétszer kapott kiváló dolgozó kitüntetést, munkájának első jutalma pedig egy 1966-ban kapott oklevél kétheti fizetéssel. — Jutalomüdülés nem volt? — Lehetett volna. Csak tudja, belevágtunk egy családi ház felépítésébe, és ez rengeteg gonddal, munkával jár. Még úgy is, hogy az összes rokon segített. Alig több, mint két éve, hogy tető alá hoztuk a házat, de még mindig van rajta munka, a fürdőszobát most szeretnénk teljesen fölszerelni. A gondok ellenére nagyon örülünk, különösen a gyerekek szempontjából. Kert van, szabadon játszhatnak, tiszta és friss levegőn vannak. A férjem is hódolhat kedvenc időtöltésének, kertészkedhet, ápolhatja gyümölcsfáit. — És az Ön szabad idejer? — Ez már nagyobb probléma. Reggel korán kelek, elszaladok bevásárolni, még szerencse, hogy közel a bolt. El kell vinni a kicsit óvodába. Napközben itt dolgozom, este a harmadik műszak. Persze a házi munkában a férjem sokat segít, és az egyik nagynéni napközben az idősebb gyerekekkel van. Ennek ellenére se mondhatom, hogy nem tudok mit kezdeni a szabad időmmel. Azt hiszem, minden dolgozó anya, háziasszony így van. — Milyenek a vásárló emberek? — Sokféle emberrel kerülök kapcsolatba, nem is lehet egy általános képletet felállítani róluk, amelyik minden emberre egyaránt vonatkoztatható. Mégis azt kell mondanom, 16 év tapasztalata után le lehet mérni az első szavakból, hogy milyen a vevő. Ideges vagy elfogult, pontosan tudja, hogy mit akar vásárolni, vagy sem. Én szeretem a vevőket. Annyira szervesen kapcsolódnak életemhez, a munkámon keresztül, hogy már nem is tudom másképpen elképzelni napjaimat. Ha jó a kiszolgálás, figyelmes és udvarias, az rendszerint vásárlásra készteti a vevőt, mint ahogy elijeszti a durva hang. — És milyen az ideális vásárló? — Pontosan, határozottan tudja, hogy mit szeretne vásárolni. Neki a legkönnyebb segíteni, nincs annyi keresgélés a választékok között, mint az olyan vevő esetében, aki azt sem tudja, hogy piros ruhát vagy zöld kardigánt akar-e venni. Az eladónak is és a többi vásárlónak is az idejét rabolja. • — A nyári tervek? Presszó és italbolt a száz éves falak között — Végre sikerült szereznünk egy családi beutalót Viseg- rádra. Már most készülgetek (Tudósítónktól.) Nemesvid község főterén érdekes, emeletes épület hívja fel magára a figyelmet. Az itteni lakosok szerint körülbelül száz évvel ezelőtt építette a közbirtokosság. Hatalmas, vastag falak, a földszinten boltíves megoldással épített helyiségek. Ügy hallottam, kulturális központ volt. Gazdakör, dal- és színjátszókor, olvasó- és ifjúsági kör és más kulturális szervezetek székeltek itt. Ugyanakkor az épület beszálló vendéglő is volt. Valamikor Böhönyén a vasútállomás nem fogadott állatszállításokat, és az egész környék Komárváro- son rakodott. Szarvasmarhákat, lovakat, juhokat tereltek Nemesviden keresztül a Zala megyei Komárváros vasúti rakodójára. Az állatokkal Nemesviden pihentek meg, és ezért istállókat építettek, szállóvendégeket fogadtak. Híres volt a község kereskedelméről, vásárairól is. Ez tehát a múlt, melyet az ottani idősebb emberek elbeszélései alapján írtam le. Ma Nemesvid — a jó busz- közlekedés ellenére — a megye egyik legfélreesőbb községe. A nagy erődítésnek is megfelelő épület emeletén a tanács székel, a földszinten pedig az áfész vendéglátó üzletei, italboltjai, presszója és húsüzlete van. A boltíves helyiségek különös romantikát kölcsönöznek ezeknek az üzleteknek. Horváth József vezeti a kis vedéglátó kombinátot. A' legnagyobb baj, hogy az égy méter széles, ódon falak vizesül, ezért faburkolattal borították be az üzletek oldalfalait. Jó megoldás volt a szövetkezet vezetőitől, hogy két részre osztották a vendéglátó helyiséget. A nagyobb megmaradt italboltnak, negyedosztályú árakkal, a kisebbet hangulatos presszónak rendezte be az áfész. Ez rövid idő alatt a fiatalság kedvelt szórakozóhelyévé vált. Itt árusítják például a saját készítésű fagylaltot. Rangja van ennek a kis presszónak. Tavaly 1,6 millió forint értékű étéit, italt adtak itt el, ebből havonta 15 000 forint érték az étel. Egy estét töltöttem a hangulatos, műemlék jellegű vendéglátó kombinátban. Véleményem szerint jó kezekben van a nemesvidi vendégek ellátása. Egy dologra azonban mégis felhívom a somogysám- soni áfész vezetőinek figyelmét: jó lenne melegkonyhás étteremmé átalakítani az italbolt különtermét, ehhez természetesen korszerű konyha is kellene. gondolatban arra a sok szép látnivalóra, ami a Duna-ka- nyarban várja az embert. Feltétlenül átmegyünk Esztergomba is, és jó lenne megnézni Szentendrét. Csak legyen szép időnk, akkor mást sem fogunk csinálni, mint kirándulni. Mit gondol, napsütéses lesz az idő1? Mészáros Attila Vetik a kukoricát a gamásl AnanyfcáTSs® ÍVz-ben. Az idén éflfl holdon kőkorira, WW1 holdon silókukorica kerffl a földbe. Kis Rav Gyula traktoros 41 holdon dolgozik. Méreg a Maian S étáltam az utcán, és töménytelen mennyiségű mérget láttam a kirakatokban. Halálfej nem volt egyiken sem, csak egy újsütetű plakáton városszerte. A mérget és a halálfejet sehol sem láttam együtt, így hatását sem tudom lemérni. Ijesztő ez a plakát, vagy csak érdekes? Meglátjuk a halálfejekben az egyszerű és cikornyás, dobozolt vagy bársonyba ágyazott üvegek tartalmát, vagy közömbösen elmegyünk mellette? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy a kirakatok, az üzletek és az italboltok polcai, a hűvös pincék és a raktárak, az éttermek és a presszók asztalai tele vannak méreggel. Mi nem heroinnal és nem hasissal, mi szesszel mérgezzük magunkat. Amikor a mai jegyzetre készültem, arra gondoltam, hogy magamhoz kellene venni egy nagyobb mennyiségű italt, hogy megfelelően átélhessem mondanivalóm súlyát. Aztán gyorsan lemondtam róla. Végtére is nem ákarok írónak látszani. Nemrégiben ugyanis olvastam egy könyvet, amelyben a szerző nem átallotta bevallani, hogy minden interjúalanyánál jól teleitta magát borral, sörrel, konyakkal vagy vodkával azzal a nyilvánvaló céllal, hogy könnyedébben mezteleníthesse le a valóságot. De hát ő író. Én megpróbálom inikább számokkal és tényekkel. A halálfejes plakáton ezt a mondatot olvastam: »A sok ital méreg!« És nálunk nagyon sok az ital. Pedig azt szerettem volna bebizonyítani, hogy — ha nagyon akarom — el tudok tévedni olyan helyre is, ahol az ital hiánycikk. Nem sikerült. Hallottam ugyan valahol egy félszeg megjegyzést: előfordul, hogy az ötvenegynéhány fajta bor egyikét-mási- kát néha késve szállítják. De hogy az ital nem hiánycikk, csak az üdítő ital, erről Önök is meggyőződhetnek. (Fogalmam sincs, hogyan csináljuk...) Italból tehát bőségesen el vagyunk látva. Csak a különlegességekből — amelyeknek a nevét is nehéz kimondani — több mint húsz fajtát számoltam össze. Ezek nagy része már potom 480 forintért kapható, de van Scotch Whisky 250-ért is. Megveszik. A nagyobb élelmiszerboltokban nyolcféle sört, negyven-ötven fajta szeszt, ötven-hatvan féle bort kínálnak a vásárlóknak (s hogy teljes egyen a kép: 10—12 féle üdítő italt is). Igazán nem panaszkodhatunk. Ezzel szemben működnék — vagy működnének — alkoholizmus elleni társadalmi bizottságok, van elvonókúra és utókezelés, látunk meghökkentő plakátokat, hallgathatunk felvilágosító és elrettentő előadásokat, értekezünk és írunk is arról, hogy az italozás nemhogy - társadalmi szokás, hanem már-már népbetegség, mint valamikor a tüdőbaj. Erről a párhuzamról — ne haragudjanak — egy furcsa hasonlat jut az eszembe. Olyan ez a védekező igyekezet, mintha sűrűn teleszórnám csizmaszeggel az utat, azután kerékpárra ülnék, és elkezdenék manőverezni az úton, hogy lehetőleg defekt nélkül megússzam. Aligha sikerülne. K i és miért iszik? Hogyan kezdődik az alkoholizmus és hova vezet? Köteteket írtak már erről, szociológiai felmérések százai láttak napvilágot, intézetek foglalkoznak a helyzetelemzéssel. Nem erről akarok beszélni most. Elolvastam legutóbb egy testes tanulmányt, amelynek már a címe is meghökkentett. Ez állt rajta: »Az alkoholizmus kifejlődésének tényezői«. A »fejlődés« döbbentett meg és a szárnak. És az, hogy miközben Somogy dinamikus fejlődéséről beszélünk örömmel, ugyanez a fogalom jelzi az ital- fogyasztás helyzetét egy jelentésben: »Az arányváltozást igen dinamikus szeszesital-forgalom eredményezte a megyében.« De nézzük inkább a számokat. Fogyasztásunk meghaladja az országos átlagot, jóllehet az is magas. Az utóbbi öt év alatt 150 millió forinttal növekedett a bor- és sörforgalom Somogybán. 1971-ben a megvásárolt töményital mennyisége másfélszeresére nőtt 1968-hoz képest, s ezen belül a rum- és a pálinkafogyasztás megkétszereződött. Hatvan százalékkal több bort ittunk, mint öt évvel ezelőtt. Ugye, nem unják még a számokat? Néha arra is jók, hogy elkeserítsenek bennünket. Ámbár azt hiszem, ez kevés. Készségesen segítettek nekem az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat vezetői. Kimutatták, hogy 175 boltjukban az összes forgalom 12,8 százaléka az italból származik. De ennél is jobban kifejezi irdatlan szomjúságunkat, ha felsorolom az utóbbi évek adatait, lefelé kerekítve. 1968-ban 35, 1969-ben 39, 1970-ben 48, 1971-ben 65 millió forint értékű italt adtak el csak az ő üzleteikben! Vagy nézzük a szövetkezeti vendéglátóipart? íme két szám: 1966-ban 214 millió, 1971-ben 292 millió forint volt az italforgalom. De nem csinálok leltárt, fárasztani sem akarom önöket. Pedig hol van még a megyei, az országos vendéglátóipar? Talán jobb is, ha nem elemezzük tovább. Miért isznak az emberek? Túlságosan leegyszerűsítve a dolgot így válaszolok: azért, mert van. S ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne legyen. Badar ötlet volna. De azért elgondolkozhatnánk egy kicsit. S néha azt sem ártana megvizsgálni, hogy hova vezet ez a mérhetetlen szomjúság? Kínos, de újra számokat mondok. Tavaly 2200 felnőttet ítéltek el a 'bíróságok különböző bűncselekményekért. Közülük 956-an alkohol hatása alatt követték el tettüket. A fi- atalkorúaknak 15 százaléka ugyancsak az ital hatására bűnözött. 896 közlekedési balesetből 161-szer az alkohol szedte áldozatait. Mondjam tovább? Az idén még rosszabb a helyzet. Nincs erő, amely megállítaná az italfogyasztás »fejlődését«? Még két szomorú szám. 1971 -ben 144 somogyi ember volt elvonókúrán, és 751-en jártak utókezelésre. Orvosi felügyeletre van szükségük. Az alkoholizmus még nem, de az italozás már népbetegség ... E m rdekes dolgokat mondtak nekem a »fék«-ről, az ellenható tényezőkről, a lehetőségekről. Elgondolkoztam ezeken is. Mert ugye van olyan, hogy fölemelik az italok árát. Ez növeli ugyan a bevételt, de nem csökkenti a fogyasztást. Nem is tudom, miért várunk valami változást ettől? Vagy tapasztalta már valaki, hogy ha drágáhb lett mondjuk a gépkocsi, akkor nem kellett a kutyának se? Szóval ez nem vezet célhoz. De van olyan is, hogy állami adóztatás. Korábban egységesen, 4 százalékkal adóztatták az italféleségeket (az üdítő italt is). Az idén 5 százalék a szeszes ital forgalmi adója, az üdítőket mentesítették. Ez jó. De a bevételen kívül hozott valamit a »konyhára?« Vagy az üzletekben. Mit jelent az, ha a bolt dolgozói már nem olyan érdekeltek az ital eladásában, mint régen. Kell nekünk kínálni az italt? Legföljebb a »házibuli« vendégeinek. De ott is egyre ritkábban, hisz természetesnek veszik már, hogy nem is szomjat oltani, hanem szokásból, az oldódás kedvéért, a hangulatért és sikkből is inni kell.... A halálfejesen kívül láttam egy másik plakátot is. Az volt ráírva: »Maradj józan, hogy ember maradhass!« Azt hiszem, ha mindenütt méreg van a kirakatban, ha a mi reg a legszebb üzleti dekoráció, ha a méreg beíérkűzik napi természetes igényeink és szükségleteink közé, akkor nehéz lesz embernek maradni. Jávori Béla
