Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-06 / 105. szám
Az iskola és a munkahely lelslőssége N em értem télre a színházi vita célját, s nem csak a megye színházáról, színházunk és közművelődésünk helyi tapasztalatairól, gyakorlatáról és élményeimőí akarok írni, hiszen hazánk színművészete, a nép művelődésében betöltött szerepe kerek egész, s nem tűri a »vidé- kiesítést«, egyáltalán a fővárosi vagy a vidéki jelzőt. Hozzászólásomat Rajk Andráshoz kapcsolódóan kezdeném, egy megítélésem szerint alapvető probléma felvetésével. Mégpedig az iskolai oktató-nevelő munka fontosságának hangsúlyozásával. (Gondolok itt az óvodáktól főiskoláig közoktatásunk egész rendszerére!) Közművelődési munkánk egészébe a felnőttek nevelésén, képzésén túl az iskolás korú gyermekek, a tanulóifjúság nevelése is beletartozik. (Helyes lenne a közművelődés fogalmát végérvényesen ebben a korszerű értelemben látni, s a mindennapi gyakorlat során is megvalósítani!) Ha jól sikerül az alapozás, az új nemzedék iskolás korban megismeri a színházat, az ott látottakat megérti, s nem hiszem, hogy színházba járásuk, közönséggé válásuk annyi tennivalót adna, mint teszem azt jelenleg a 25—35 éves felnőtt korosztály színházi nevelése. Ezeket a felnőtteket az üzemekben és a legkülönbözőbb intézményekben pótló feladatként a közművelődésnek kellene színházat értő, szerető közönséggé formálnia. Tröszt Tiborral abban mesz- szemenően egyetértek — bár megyénkben nemcsak Kaposváron élnek munkások, akiknek nevelése elsőrendű feladatunk —, hogy népművelésünk sokkal többet tehetne az ipari és a mezőgazdasági munkások színházi neveléséért De itt — kihatóan az elemzésre, tervezésre egyaránt — körültekintően kell differenciálni. Tudomásul kell azonban vennünk, hogy közművelődésünk intézményrendszere, jelen káderhelyzete és a színházak szervező kapacitása soksok szép eredmény mellett sem képes egy ilyen fontos és lényegében kettős feladatot maradéktalanul megvalósítani. Nagyon nehéz pótolni az iskola mulasztását! Még pontosabban az iskolák és a színházak kettős mulasztását. Azt, hogy színházunk (és ez áll a többi színházra is) fennállása sok évében alig készített olyan produkciót, mely gyermekeknek, a tanulóifjúságnak szólt volna. De az is igaz, hogy az iskolák, az oktatásügy sem ösztönöztek erre. No meg azt is meg kell mondani, hogy az írók sem írtak megfelelő darabot. A zt is tudnunk kell, hogy a megnézés még nem minden. Megértik a tanulók a látottakat, életre szóló lesz az élmény? ftoglehet. De csak akkor, ha az iskola foglalkozik a tanulókkal. Tudatosan és tervszerűen. Akkor, ha a nevelők értenek hozzá. Képesek megmagyarázni, megértetni a látottakat, megszerettetni a színházat. Tudnak a jövőnek nevelni. Jól ismerjük azonban, hogy a tantervek merevsége, a tananyag zsúfoltsága és a pedagógusok sokrétű felkészültségének hiányossága akadályozza a tartalmas esztétikai nevelőmunkát, pontosabban annak sikerét. Olyan hiányosságra gondolok itt, amelyről sokszor a tanítók, tanárok sem tehetnek. Mert kapnak-e a tanítóképző intézetekben, a tanárképző főiskolákon és egyetemeken a fiatal pedagógus- jelöltek megfelelő képzést? Általános esztétikai, színházi, film- vagy képzőművészeti nevelésre gondoljunk. Sajnos, nem. Ha az értelmiségnél tartok, azt is meg kell mondanom, hogy nemcsak a pedagógusokra, hanem értelmiségünk egészére áll ez a megállapítás. Mármint a főiskolai, egyetemi oktató-nevelő munka fogyatékossága. Ezzel hozzászólásom másik pontjához, a munkahely problémaköréhez értem. Ahol a gyár, üzem vagy intézmény gazdasági, politikai, társadalmi vezetői világosan látják a művelődési tennivalókat, biztosítják annak feltételeit, figyelemmel kísérik és számon is kérik a munkát, ott vannak eredmények, mint pl. a Pa- mutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárában. A meglevő eredményektől függetlenül igaz, hogy a munkahelynek az eddigieknél is sokkal többet kell tennie, összhangban a színházzal és a művelődési intézményekkel. Nem arról van Dunántúli színházak találkozója Színház és közművelődés A harmadik színházi est után, tegnap délelőtt folytatódott a tanácskozás a dunántúli színházak VI. találkozójának részvevőé között. A második téma: a színház és a közönség volt A vitanapok mérlege is helyrebillent azzal, hogy az előadók és a hozzászólók felkészültebben szóltak a nagyon fontos, aktuális témához. Vitaindítót dr. Székely György, a Színháztudományi Intézet osztályvezetője mondott. Rámutatott arra, hogy mi hívta életre a közművelőr dást. Az úgynevezett fehér foltokról elmondta, hogy azcsk ma már elsősorban nem földrajzi területek — a színház és a közönség kapcsolatának hiánya teremthet ilyen helyzetet. Á művészeti, ezen belül a színházművészeti nevelés feladatáról szólva az élménynyújtást hangsúlyozta a vitaindító. Poszter György, a Művelődésügyi Minisztérium képviseletében arról beszélt többek között korreferátumában, hogy az aniatőrmo/.galom nyolcvan- ezer fős gárda nem egységesen képzett, kevés a művésze ti vezttJ is. Hozzászólásának fontos »: - : veit az, hogy az iskoCrá művészeti nevelés nélkülözi az élményt. Debreczeni Tibor, a Népművelési Intézet osztályvezetője a munkásszállásokon, a kultúrától eléygi elzárt településeken sikerre szereplő amatőrszínpadokról beszélt korreferátumának bevezetőjében, szó, hogy vállalja át a közművelődés és a színház feladatait, hanem azokkal a szó szoros értelmében alkotó együttest kell formálni. S ebben első számúnak tartom a munkahelyi vezető felelősségét. Nem véletlen, hogy az elektroncsőgyárban több brigád kezdte el a színházba járást. Elkezdte, mert az illetékes vezetők törődnek vele, s van főhivatású és lelkes népművelő is, olyan, aki helyben orientál, szervez, mozgósít. És gondoljuk meg, hogy hány üzemben, vállalatnál (pl. MÁV, ruhagyár, Volán stb.) nincs főhivatású népművelő, aki a legalapvetőbb tájékoztató-szervező munkát elvégezné. Az új közönség megszerzése nemcsak a színház feladata, az üzemeké, a vállalatoké és intézményeké is. A színház alkotóműhely. Valóban az viszont csak közönségével lehet. A z értékes színházi neveléshez két alapvető dolog kell: jó alkotóműhely, és lelkes, egyre gyarapodó számú és egyre jobban hozzáértő közönség, örömmel mondhatjuk, hogy jó színházunk már van. Ha jól utánagondolok, menynyi mindent megpróbáltunk már — formát és módszert egyaránt —, melyek a színházi-művészeti nevelésben eredményeket hoztak! Tucatjával voltak olyan irodalmi előadások, ahol színművészek működtek közre — nagy sikerrel. Évekkel ezelőtt a megye- székhelyen és több vidéki nagyközségünkben is sorra alakultak a színházbaráti körök. Klubok és művészeti együttesek programjában szerepelt — és meg is valósult — színházi vita, előadóest és közös színházba járás. És lehetne tovább sorolni a jól bevált formákat, módszereket. De elgondolkoztató az is, hogy a hangya módra szaporodó ifjúsági (vagy pince-) klubok egyik leggyengébb pontja tapasztalatom szerint a művészeti nevelés. Pedig határozottan állítom, . hogy nem irányelv és munkaterv, továbbá módszertani irányítás hiányzik a sikeres munkához. (Mint ahogy a »Szeretlek színház-« c., kimondottan értékes törekvésű műsor esetében sem. Legalább 150 ismertetőt küldtünk szét művelődési házaknak, iskoláknak és üzemeknek. Mindössze két helyen igényelték!) S végül még egyet. Végérvényesen eldőlt, hogy az amatőr színjátszó mozgalom színházművészetünk szerves része. Csak a színházi nevelésben még sokszor nem sikerül jól együttműködnie a színházzal. Hiányzik az alkotó együttműködés. I lyen új, korszerű köz- művelődési szemlélet alapján kellene együtt dolgozniuk a színházaknak és az amatőr együtteseknek, okosan és tervszerűen összehangolni tematikáikat, nevelési céljaikat. Ez is szerves része lehet az. iskolai és munkahelyi színházi nevelésnek. Klujber László majd az amatőrszínjátszás területeit nagyító alá téve szólt a gyermekszínpadok elhanyagoltságéiról, a diák szín játszás megújulásáról, a munkásszínjátszás hagyományainak szükségszerű ébresztéséről, a falusi színjátszás átalakulásáról. Jankovics György, a Győr- Sopron megyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetője korreferátumában a társadalmi szükséglet tudatosításának fontosságát hangsúlyozta a közművelődésben, így a színházak közművelődési feladatában is. Várady Géza, a Pécsi Városi Tanács népművelési felügyelője az urbanizáció előHolnap nyit Siófokon a nagy strand MACSKAJÁTÉK Az utolsó csinosításokat végzik. A büférészt korszerűsítették, tatarozták, a padokat és a játékokat átfejtették. HATVANI DÁNIEL Előre megfontolt szándékkal 15. Sokáig kínlódtak, aztán cse- perészgelett az eső is, meggyújtott gyufaszálakkal melenégy vagy öt tagú társaság közepén ült, s iszogatott a többiekkel. Kihívta onnan, s kérdőre vonta, hogy mi volt a megállapodásuk. Robi szabadkozott, Két ember — egyik a tolószék börtönéből — beszél egymással, de arccal a közönség felé, jelezve a térbeli távolságot — s ezek a színpadi beszédek drága telefonokat, hosszú, hosszú intim leveleket jelentenek; kitárulkozásokat, viaskodást, szere- tetet és ismételt torzsalkodást hordoznak. Örkény István Macskajátékának két öregasszonyát a testvéri szálakon kívül a múlt tartja össze a fakóságból néha harsány színekkel, eleven sebekkel, valóságos abszurditásával, szerelmével és szégyenével előtörve. Ez a múlt utat tör magának a jelen szövetén át, jóllehet a matéria: az öregasz- szonyos, replikás csendbe forduló, de csendet még tagadó jelen a tragikomédia közvetlen alapanyaga. Örkény darabjában mégsem az oly divatos múlt-nyomozás folyik, alakjai valóságosan emlékeznek, mert erre predesztinálja őket koruk, sorsuk. Az egyik öregasszony a nyugati jólét-biztonság által őrzött egészségben, de lelki magányban él. A másik önmaga erejére hagyatkozva a ma Budapestjén, fűzős cipőben koptatva a flasztert, izgága birkózásban közvetlen környzetével, mindazzal, ami a múltja, mindazzal, amit a múltjából magával hozott, egy bevallatlan rossz emlékű házassággal és egy szeretővel. Izgága birkózásban önmagával. Természetes teljét, hogy ő a meghatározó pólus, — Orbánná — köréje rakódik a cselekmény, az ő tiltakozó, ragaszkodó, kezét övezi a reflektorok élesen kiemelkedő fénypásztája, az ő mindennapjaiból bukkan fel az ex-operaénekes étvágyával, pepszint termelő, csámcsogó érzékeivel, és értékeivel. Így bukkan fel Paula is, a pincér is, az örökké dolgozó, örökké tanuló, az örökké elfoglalt fiatal házaspár is. Meg Egérke is, szürkén-érdekesen, nagyon is lényeges — jelentéktelenségében. És a meghökkentő, de érthető játékosság; a macskajáték. A dráma olvasásakor, nézésekor meghökkenünk; jóllehet a szerzőnek nem a mindenáron való meghökken- tés a célja. Felfog, és egy jellembeli, mi több életbeli teljességre utalóan visszaad, azért, hogy minél jobban lássuk, belássuk, átlássuk, meglássuk azt, amiről Orbánná sorsán keresztül beszélni id- ván. Arról a rokonszenvesen egyszerű, hétköznapiságában is megragadó szeretetről is. mellyel e darabjában a tragikomédia szomorú-nevettető öntörvényei szerint vonzódik hőseihez. Mert szereti ezeket az embereket, nem látványos filantrópiával, nem is fölényes lekezelő szeretettel, hanem okos megbocsátással, mosoly- gó-mérgelődő megértéssel. Ezért is törekszik alaptulajdonságok, kiemelt, lényegtelennek látszó lélekrezdülések, kicsi és nagy sorsfordulatok bemutatására, színpadra vihető ábrázolásával Ha nem is látjuk a sors teljességét, de érezzük, felfogja a tudat, tu-^ domásul véve és tiltakozva. Hümmögve és szólni kívánva. Tetszik az Örkényi egyértelműség. Mondatainak egyszerűségéről, tömörségéről már írásművek szólnak. Ezúttal elég csupán hivatkozni erre. Hogy jó színpadi szerző Örkény, ezt több dolog is igazolja. Elsősorban a siker. A Macskajátékot is »hódító útjának« kellős közepén szemlélheti a néző. De siker azért is, mert sikerélményt adhat a színre- állítóknak. Mert lehetőséget adhat az értelmes és hatásos művészi munkára. Tévedés ne essék, e sorok írója az eddigieket* nem a győri színház bemutatója láttán, hanem annak — mint eseménynek — az ürügyén mondta el. Ez az előadás nem tolmácsolta a kellő értelemben, felfogásban Örkényt. Solti Bertalan rendezése, s ezáltal az együttes munka redukálta, nem a jó értelemben egyszerűsítette Örkény tragikomédiáját. Szinte sab- lönjellemekre leszűkítve adták elő; a tragikomédia izgalmas végleteit gyakran szürkére satírozva. S azért is csodálkozunk, • mert Örkény viszonya a szereplőkhöz, a szereplők láttatása egyértelmű. Lássunk egy példát. A presszóbeli ismerkedésnél ezt írja a darab előadására vonatkozó utasításában a szerző: »... fölkacagnak, mert várták Orbánná meglepődését, s ettől kezdve az egész beszélgetés a jókedv és a nevetés jegyében folyik.« Később: »Mindhárman szívből kacagva, boldogan nézik egymást.-« Egy találkozás örömét, a meglepetés elemi derűjét színezték át (főleg a rossz Paula-értelmezés miatt) amolyan unalmas, presszóbeli bájcsevegésre, melyet meghatároz a fehér asztal, s amely a tucatművek mindegyikében fölfedezhető. Ez a példa sajnos nem egyedüli. Kifogásoljuk a színpad díszletet is, igénytelenségét, amely nemhogy segítette, inkább útját állta néha a játék szereplőinek. A felfogás meghatározta az egysíkú, gyakran unalmas játékstílust. Jóllehet a néhol több eredeti színt csillantó Szende Bessy, Vennes Emmy és D. Kovács József alakítása jelzi, hogy Örkény István igazabb megközelítése esetén jobb, összetettebb tolmácsolására is képesek lennének. Tröszt Tibor hozzá mondván, hogy a városi | hogy müyen jókötésú gyerek, élet infrastruktúrája megbil-} ]yjjre elvackolódtak a töltésig, lent, az új városrészekben nem {háromszor fáróltak meg a sárániilnnb íol «1 fi'fniilr córt QC i úiri 1 _ ’ .... nyös oldaláról szólt, hogy így , gítették a hengert. Végül, nagy bogy kötözködtek vele, de mi- mág demokratikusabba val-.nehezen, beindult. Úgy, ahogy kor lánák> hogy nem ijed meg hatnak a művészetek , koztuk t voltak, fürdőnadrágban, felül- a saját árnyékától összehaver- a színházművészét is. * tek a gépre, s behajtottak az ko(]tak Czimer József, a Pécsi Nem- ; ünnepidbe öltözött faluba. Ro- ' .. ...... zeti Színház dramaturgja is a|bi még dagasztotta is az iz- .A. motort ezutan szetszedtek, »fehér folt«-kiérdéshez szólt |mait> hadd lássák a lányok, *esü éjszaké g bütykölték de ,A7'7ó mmHuáii hnffv a városi 2, _____n___ 71. :.^..—„..i, hajnalnál előbb nem lettek v olna kész. Pistának szünideje volt, Robinak viszont dolgozni kellett volna hétfőn ... Ügy döntöttek, hogy alusznak egy jót, majd reggel megcsinálják, s utána mennek haza. Bizony, dél is elmúlt, mire elindulhattak. Otthon már majdnem a keresésükre indultak... ... Emlékeikbe merülten hallgatnak. Pár pillanatig még a saját szívverésüket is hallják, s ekkor hirtelen árnyék vetődik az ajtó üvegére, s belép Horváth Zoltán. Öt óra felé jár az idő. épülnek fel a szükséges járulékos beruházások. — Tegyük divattá a színházat — javasolta, ami nem is olyan hangzatos, ha mély tartalmat tulajdonítunk ennek a gondolatnak. Bőgcl József a közművelőJ színház nemzetközi tapasztala- | tait kötötte csokorba, majd a J népművelő színész típusáról; beszélt, kifejezve, hogy rájuk j Amikor úgy három óra el telis milyen nagy szüksége van aj tével visszajöttek Robi se- közművelődiési feladatokat vál- J hol. Keresték a központban laló színháznak. J mindenfelé, végül egy eldugott H. B. »kocsmában akadtak rá, egy ban, el is estek, utána lemosakodtak. De a motor nem volt jó, folyton lefulladt. Ké sőbb csak felöltöztek, Pista ráakadt egyik lányismerősére, akivel azután elment a Szelldi- tóra. Robinak meghagyták, hogy Sa töltés közelében várjon. Készülődés az izsáki parkban Zoli hunyorogva körülnéz a szobában, Illés Fistának foghegyről köszön, s máris Robihoz fordul: — Szóltál az öcsédnek, hogy keresni fogom? — Robi, kinyújtott lá- bafejét nézegetve, ezt feleli: — Nem szóltam, mivel nem is láttam, amióta hazajöttem. Tudja az isten, hol lehet. — Megvárom itt. — Éppen megvárhatnád, de lehet, hogy tizenegy lesz, mire hazajön. Azt ajánlanám, hogy ha mindenképp beszélni akarsz vele, menjünk be a központba és keressük meg. Valahol majd csak ráakadunk ... Legalább van ok, hogy kimozduljak innen — gondolja Robi. Vagyis hát ürügy.. Meg szeretné lerázni az ágasi fiút is, ellenszenvesnek, fon- toskodónak, kis sumákberei- nek tűnik a számára. Csecsszopó, nebántsvirág, s biztos, hogy még egyetlen lányt sem vetkőztetett le. Szinte várta, hogy összekaphasson vele, s lebőgesse — lehetőleg Illés Pista előtt. Az ágasi fiú otthagyta a nagykapunak támasztott biciklijét, Robi egy pillantással megállapítja, hogy CsepelTúra gyártmányú, s nincs is nagyon agyonstrapálva. Hármasban indulnak el a hepehupás, sáros falusi utcán, aztán a járdára húzódnak, de nem nagyon férnek el, mert Pista á motorját is tolja maga mellett. Benéznek a Sárfehér Vendéglőbe, az Ivóba és az étterembe is, a cukrászdába, a borozóba, a kultúrház zárva megint — de Király Zoli sehol. Néhány srác lófrál át a parkon, kérdik tőlük is, nem látták-e, de ma még nem, mondják. Végül megállnak a szövetkezeti áruház sarkánál, igaz, már beesteledett, de ez igazán központi helynek számit Izsákon, s ha a Zoli feltűnik valamerről, biztos, hogy észreveszi őket. így beszélgetnek vagy öt percig, de a keresett csak nem jen elő, s ekkor Illés Pista kijelenti, hogy hazamegy, mert dolga van. El is robog a Simsonjával. (Folytatjuk) Somogyi Néplap 'Í*JA
