Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-25 / 121. szám

Aranyhörcsögtől a tevéig A kaposvári állatkórház- ban jártunk. Házigazdánk há­rom fiatal állatorvos: dr. Föl­tenni Imre, a kórház vezető szakállatorvosa, dr .Jászberé­nyi Ernő és dr. Posza Elemér volt. Amikor azt kérdeztem, hogy milyen érdekesebb ápolt­juk van, dr. Foltényi így fe­lelt: — Egy újszülöttnek minden vicc új. Nem tudnám meg­mondani, hogy az újságolva­sókat mi érdekli. A válasz nyomán indultunk ki fotós kollégámmal, milyen betegségeket, milyen állatokat gyógyítanak a kórházban. Vé­gigjártuk kísérőinkkel a kü­lönböző helyiségeket. A gyógy­szerraktárt és a műszeres szo­bát, a kórtermeket és a ste­rilizálót. Meglepetve tapasztal­tuk, hogy azok a szaknyelven megjelölt helységek, amelye­ket az embergyógyászatban megszoktunk, ugyanúgy elő­fordulnak az állatkórházban is. Természetesen az érdekessé­geket vadásztuk. Megtudtuk, hogy egy szarvasmarha 5 köb- centiméter Rompuntól kábul el. Azt is, hogy a kórház gyógyszerellátása elsőrendű, a gyógyszerek között olyanok is vannak, amelyeket bizonyos betegségek orvoslására még az emberorvosok is néha szíve­sen látnak. Röntgenkészülék­kel vizsgálják a beteg állato­kat. Ha néha nem hallottunk volna tehénbőgést, vagy el­nyújtott kutyavonítást, joggal hihettük — akár a tisztaság, akár a gondosság alapján —, hogy itt embereket gyógyíta­nak. Két kórterem van, de a helykihasználás 120 százalékot meghaladó. Néhány állat, fő­leg szarvasmarha, kiszorul a pajtába. Az I-esben neves ál­latokkal találkoztunk. Itt ke­zelnek egy híres tenyészkan- cát. Aktív korában sok jeles utóddal öregbítette a magyar sportlovak nemzetközi hírét A jelenlegi tulajdonos tsz ra­gaszkodásból kezelteti. Mellet­MAI KOMMENTÁRUNK Bizalommal fogadják az állatok az orvos kezelését. ' .♦-'* '^C2>ÍWÍ íítlVv 4. . • N* Az amerikai ügetőcsikó már gyógyulófélben van. te egy amerikai ügetőkanca a csikójával. Az utóbbi sérült, egy fadarab szúrta meg a láb- középízületet. — Melyik a leggyakoribb műtét? — A szarvasmarhánál a császármetszés és a holt mag­zat eltávolítása. Külön műsze­rek állnak a rendelkezésünk­re, amelyekkel aránylag gyor­san és eredményesen tudjuk elvégezni az előbb említett műtéteket. — Mennyi ideig tart egy operáció? — Ez természetesen változó. Van olyan éjszakánk, amikor egészen hajnalig operálunk. Állandó éjszakai ügyeletet tar­tunk, ritka, amikor nincsen uolgunk. — Teljes a műtétekhez szük­séges felszereltségük? — Jelenleg két döntőasztalt használunk. Ezekkel a műtét­re szoruló nagy állatokat tud­juk vízszintes, az operációhoz szükséges testhelyzetbe fektet­ni. Fertőtlenítő apparátusunk értéke 900 ezer forint. Modern röntgengépünket remélhetőleg a közeljövőben felszerelik. Meg tudnánk mutatni nagyon sok olyan műszert, amelyek a jó felszereltséget reprezentál­ják, de ez csak a szakember­nek jelentene valamit. őket! NAGY TAPS fogadta nem­régiben a tsz-szövetségi köz­gyűlésen Orbán Józsefné kis- bárapáti nőbizottsági elnök felszólalását. S nem is az — általa lfcvésnek ítélt — ered­ményekért, melyeket beszá­molójában felsorolt. Inkább a hozzászólás problémákat fel­táró része ragadta meg a hall­gatókat. Pedig az elért sike­rek sem mellőzhetők. A kis- bárapáti Kossuth Termelőszö­vetkezet nőbizottsága jó mun­kát végzett. Figyelemmel kí­sérték és kísérik a nyugdíja­sok, járadékosok életét. Javas­latokat tesznek a tsz vezető­ségének a rászorulók anyagi segítésére. De tesznek azokért az anyákért is, akikre a mun­ka és a gyereknevelés gondjai egyaránt hárulnak. Minden vezetőségi döntést figyelem­mel és észrevételekkel kísér­nek, a dolgozó nőkre vonatko­zók kidolgozásában szerepet is kapnak. Vannak azonban olyan ter­melőszövetkezetek — s erre Orbán Józsefné is utalt —, melyekben nincsenek ilyen kilátásai a nömozgalomnak. Nem támaszkodnak a munká­ban részt kérő asszonyokra, a döntések meghozatalából szin­te kirekesztik őket. Ahogy Or­bán Józsefné mondta: »-Egyes szövetkezetekben még a helyi pártalapszervezet sem adja meg a nőbizottság részére a szükséges segítséget.« A »hiba elhárítása" nem egy esetben egyszerű lenne, s a megoldás kézenfekvő. E sorok írója is megerősítheti a hozzá­szóló szavait: jártam már olyan falvakban, termelőszö­vetkezetekben, melyekben hiá­ba érdeklődtem a nőbizottság vezetőiről. Nem tudták meg­mondani, kik azok. Ezekben a tsz-ekben nem hallat ma­gáról a helyi bizottság. Ennek egyik oka valószínűleg az, hogy a falu vezetői sem tö­rődnek a mozgalommal, a he­lyi csírákkal. A másik ok: a nőbizottsági vezetők sem eléggé agilisak. Az emberek általában nem szeretik azt a fajta embertár­sukat, aki »-ha kidobják az ajtón, bemegy az ablakon«. Vagyis: a »rámenőseket«. Egy testület, egy sejt vezetőjének azonban »rámenősnek« kell lennie. Rokonszenvesen, de kellő határozottsággal kell kérnie részét a döntésekből. S megfelelő erélyt kell tanú­sítania, hogy mindenhol és minden időben érvényesülje­nek nőtársainak jogai. Ahogy azonban mondani szokás: »egy fecske nem csinál nya­rat«. Tehát vezető társainak is olyan asszonyoknak, lá­nyoknak kell lenniük, akik maguk is hasznos tagjai en­nek a »harcnak«. Mert bizony harc az egyenlő félként való kezelés kivívása némely szö­vetkezetben, mezőgazdasági üzemben. Nagy felelősség nyugszik tehát minden nő tsz- tag vállán: olyan tisztségvi­selőket kell választaniuk, akikben bíznak. De nemcsak bíznak: bizonyosak afelől is, hogy a megválasztottak nem »sértődősek«. Nem hagyják udvariasan -eltanácsolni« ma­gukat. Egy-egy szervezet azonban csak akkor tud -élővé« válni, ha kapaszkodhat másokba is. Orbán Józsefné csak a helyi pártalapszervezetekre hivat­kozott. Bővítsük a kört! A termelőszövetkezeti vezetőkre, a tanácsi apparátusra, s talán nem túlzás: a tantestületre is. ök is segítsék a nőmozgalmat! Egymás kezébe kapaszkodva könnyebb előrelépni. Egymás munkájának hatásosságát erő­síthetik, hiszen a végcélok megegyeznek. Bizony, nem­egyszer olyan tsz-eseményen, tanácskozáson is részt vettem már, melyre minden szerv, olykor több újság munkatár­sa is meghívót kapott, de a szövetkezet nődolgozóit nem képviselte senki. Ök nem kap­tak meghívót, így a felszólalók között is hiába kerestünk volna nőt. Pedig nincs olyan kérdés, melyről ne lenne vé­leményük. FŐKÉNT — hogyne lenne azokról —, melyekben közvet­lenül is érintettek. Csak oda kell figyelni rájuk. Hazafe­lé menet a munkából, ebéd­szünetben gyakran hangoztat­ják is. Ha nem kérdezik őket, akkor csak egymásnak. Kérdezzük őketí L. tu A kaposvári állatkórház az ország első ilyen feladatú vi­déki intézménye. Az elsőség más területeken is megmutat­kozik, elég csak néhány adatot felsorolni. A kórház 1949-ben alakult. Akkor az ambuláns betegek száma 31 volt, 1921- ben 2855. A kórházi betegek száma az alapításkor 10, az elmúlt évben 688. A megmen­tett vagy meggyógyított álla­tok értéke 10.4 millió forint volt 1971-ben, és ezzel a ka­posvári állatkórház messze megelőzi a többi társintéz­ményt. — Milyen állatokat kezel­nek? — Aranyhörcsögtől a tevéig, amit csak behoznak kezelésre. Természetesen vannak törzs­fajaink, elsősorban a szarvas- marhák, a lovak és a kutyák. De mikor Kaposváron vendég­szerepeit a Probst cirkusz, mi ápoltuk és kezeltük a tevéiket és a törpe ponilovakat is. Sok­fajta állat gyógyítására kell felkészülnünk. Tudnunk kell például, hogy a nutria köze­pes testhőmérséklete 37,5—38,5 Celsius fok, a kanárié 42. Nem mindegy az sem, hogy egy-egy állatfajon belül milyen korú egyedet kezelünk. A felnőtt sertés testhőmérséklete 38— 39 fok, a kismalacé viszont 40 körül van. A testhőmérséklet­hez pedig igazítanunk kell a gyógyszeres kezel est. Látogatásunkkor két kutyát, egy szálkásszőrű tacs­kót és egy boxert hoztak az aggódó tulajdonosok. Az álla­tok nem idegenkedtek a hely­től. Dr. Posza szerint az esetek nagy részében megérzik, hogy itt segíteni akarnak rajtuk. Befejezésül idézem a kaposvá­ri állatkórház egyik nyugat­német kutyaápoltjának -leve­lét«: »Lieber Herrn Dr. Egész­séges vagyok, pontosan a ka- posi kezelés óta. Gazdámmal együtt mindent nagyon köszö­nök. Teddy Debreczeni.« Több ilyen levelet is vitt már a pos­ta dr. Foltényi Imrének és kollégáinak. Mészáros Attila Mindenki szépítse az üdülőhelyeket Ki söpörje le a járdát, hordja el a szemetet, ültes­sen virágot a villa, a lakóház előtti területre a Balaton-par- ti üdülőhelyeken? Erre a kér­désre az ide rándulók és a helybeliek közül is legtöbben azt válaszolják — a lehető legtermészetesebben —, hogy a tanács. Pedig egyre erősö­dik azoknak a hangja, akik bátran megmondják, törődje­nek egy kicsit többet a por­tájuk körüli renddel azok is, akik nem csekély anyagi hasznot húznak a tópart ide­genforgalmából. Szinte közhelynek számít, amikor leírja az ember, hogy a Balaton-part az ország leg­látogatottabb idegenforgalmi területe. A vonaton, busszal, magángépkocsival érkező kül- és belföldieknek senki sem adhat olyan térképet, amely pontosan jelzi, hol tart rendet a tanács, hol ültette ő a fákat és virágokat, s melyik utcában, melyik ház előtt ta­lálnak az idegenek rendet­lenséget, szemetet a tulajdo­nosok hibájából. A kellemes vagy a kellemetlen benyo­mást nem úgy viszi el magá­ban a vendég, hogy különb­séget tesz: ki miatt talált le­hetetlen állapotokat. Odaha­za az üdülési beszámolóban már úgy fogalmaz, nahát ez a Siófok (s ide bármelyik ba­latoni üdülőhely neve behe­lyettesíthető) milyen volt... Egyre többen szorgalmaz­zák annak a szellemnek a terjesztését, hogy mindenki egyformán felel az üdülőhely tisztaságáért, szépségéért. Bezzeg könnyen és gyorsan kiált mindenki, ha a tanács hibáztatható a rendetlen­ségért, halkabb a kórus, ha a helybeli lakosok és a villatu­lajdonosok vétenek. Pedig ®z utóbbiaktól mindenki elvár­hatja a hasznukhoz képest kis beruházást, hogy gondoz­zák a füvet, virágokat ültes­senek, mindennap takarítsa­nak. Siófokon hallottam a vá­rosi tanács vb ülésén a kö­vetkező összehasonlítást. Bár­ki megnézheti, milyen taka­rosak a porták a kiliti város­részben, csodálkozhat viszont a gondozatlanság miatt azok­ban az utcákban, amelyekben rendszeresen fogadnak ven­dégeket, s mindig ott áll a tábla az ablakban: »Zimmer frei!-« S ha így van Siófokon, nyil­ván ez a helyzet a part men­tén máshol is. Márpedig köz­tudott, hogy a balatoni villák mintegy hetven százaléka a déli parton található, s min­den évben fölépül körülbelül ezer új nyaraló. Az utóbbi hét évben kétszázhatvan szá­zalékkal nőtt az itt megszál­lók száma. Csak az egyik ide­genforgalmi szervünk több mint tízmilliót fizetett ki ta­valy azoknak, akik szobát bo­csátottak a fizetövendég-szol- gálat rendelkezésére. Erkölcsi és anyagi köteles­sége mindenkinek, hogy részt vegyen az üdülőhely szépíté­sében. Egy friss adat szerint a tanácsok hárommillió négy­zetméter partszakasz és zöld­terület gondozását vállalják magukra. Éppen ezért elvár­ható minden üdülőhelyen a ház- és villatulajdonosoktól, hogy maguk is seprüt, ásót fogjanak, s szépítsék a kertet és az utcafrontot, örömet szerez nekik is, ha megjegy­zik az előttük elsétáló üdü­lők: »Be szép errefelé is!« L. G. A fiatalok érdekeit is rögzítsék a módosított alapszabályok 1971-ben egységes szövetke­zeti törvényt alkotott az or­szággyűlés. A falun élő és a szövetkezetben dolgozó fiata­lok most nagyon várják az alapszabályok, ügyrendek mó­dosítását is. Ez érthető, hiszen a szövetkezeti dolgozók — köztük sok ezer fiatal — élet­viszonyát javítja megyénkben is. Ahhoz, hogy a fiatalok szí­vesen vállaljanak munkát a termelőszövetkezetben, az anyagi megbecsülésen kívül szükség van szociális, kulturá­lis igényeik kielégítésére is. A KISZ-szervezeteknek, a szövetkezeti fiataloknak meg­tisztelő joguk és egyben köte­lességük, hogy legjobb tudá­suk szerint vegyenek részt az alapszabályok módosításában. Erre az ifjúsági törvény is le­hetőséget ad, amikor felhívja az állami és a szövetkezeti ve­zetőket, hogy a fiatalok javas­latait az őket érintő kérdések­ben és döntésekben vegyék fi­gyelembe. A fiatal tsz-tagok a közgyűléseken is jelezhetik az alapszabály módosításával kapcsolatos elképzelésüket. A termelőszövetkezetek, az áfész-ek vezetői, testületéi sok esetben bizonyították, hogy tö­rődnek a fiatalok szociális és művelődési igényeinek kielé­gítésével is (pl. a siófoki és a marcali áfész jórészt fiatalok­ból álló népi táncegyüttest mű­ködtet, a balatonszabadi és a böhönyei termelőszövetkezet anyagi támogatásával ifjúsági klub létesült, több szövetke­zetben anyagiakkal is támo­gatják a lakásépítő, családala­pító fiatalokat). Arra van szük­ség, hogy a szövetkezet veze­tői és tagsága körében ez a szemlélet váljon általánossá, ez tükröződjön az alapszabá­lyokban és a mindennapok gyakorlatában. Ennek eredmé­nyeként várható, hogy a szö­vetkezeti szellem erősödik a fiatalokban, jobban kötődnek a szövetkezethez, emelkedik azok száma, akik munkahely­nek a tsz-t választják. Fenyő István, a KISZ mb munkatársa „HúsgyárM a legelőn Ezzel a címmel hallottunk műsort tegnap délután a Kos­suth rádióban az úgynevezett Dália programról. Perjés Klá­ra riporter azoknak a termelő- szövetkezeteknek a vezetőivel, állattenyésztőivel beszélt első­ként, akik megalakították a HSZV-t, azaz a Húshasznú Szarvasmarhát Tenyésztő Ter­melőszövetkezetek Közös Vál­lalkozását. Megismertük a kö­zös vállalkozás célját, és azt is, hogy honnan kapta nevét az a program, amely gyakorlati megvalósulásának lehetünk a tanúi. Hallottuk a berzencei termelőszövetkezet elnökének, Varga Jánosnak is a vélemé­nyét arról, hogy az ő gazda­ságuk miért lett tagja az idén ennek a vállalkozásnak: két­ségtelen előnyt látnak ebben a módszerben, és rendelkez­nek mindazokkal az adottsá­gokkal, amelyek szükségesek ennek a munkának az ered­ményességéhez. Varga János ezt a rádiós beszélgetést megelőzően, a dél­somogyi termelőszövetkezetek szövetségi küldöttgyűlésén már vázolta a gazdaságok képviselői előtt, miből is áll az a tevékenység, amelybe be­lekezdjek. Mintegy 1300 hold rétjük és csaknem ugyaneny- nyi legelőjük van, tehát a szarvasmarha-tenyésztés mennyiségi és minőségi javí­tásához adottak a feltételek. Ezeket kívánják most az ed­diginél jobban kihasználni. Hogy tulajdonképpen mi a HSZV lényege, arról Dianovsz­ky Sándortól, a Somogy me­gyei Állattenyésztési Felügye­lőség vezetőjétől kaptunk tá­jékoztatást. Megtudtuk, hogy a fő cél: minél több és minél olcsóbban előállított marha­húst értékesíteni a legelőről. A berzenceiek — a megyében egyedüli szövetkezetként — az idén tavasszal léptek be a vál­lalkozásba, a megyei szakve­zetők javaslatára. Elhatározá­sukra azután került sor, hogy a múlt év végén a Békés me­gyei Endrődön megnézték a HSZV-program keretében fo­lyó munkát. Összeállítottak egy ötven­két tehénből — főként a gyen­gén tejelő egyedekből — álló csoportot. Ezek az állatok a múlt hónapban és ebben a hónapban éQettek. A borjak a tehenekkel együtt kikerültek a feljavított, gazdag fűhoza­mú legelőre, ahol egyetlen ember ügyel az állományra Villanypásztor segítségével szakaszosan adagolt legelte­tés folyik. A teheneket nem fejik, az összes tejet a borjak fölneve­lésére hasznosítják. Abrako nem kapnak az állatok. A; idén még újabb 50 tenyész- egyeddel gyarapszik az így tartott állatok száma, s jövőre további száz tehén kerül ki a legelőre a szaporulatával együtt A bikaborjak megfe­lelő korban az önetetős hizlal­dába kerülnek, az üszők pe­dig az utánpótlás alapanya­gául szolgálnak. Elképzelések vannak arra, hogy a módszert szélesítsék Somogybán. Somogyi Néplap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents