Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-24 / 120. szám
minimum AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGINAK LAPJA Előkészületben A gyertyaöntő XXVIII. évfolyam, 120. szám. Szerda, 1972. május 24. Az országos középiskolai tanulmányi verseny jövő tanévi pályatételei A Művelődésügyi Miniszté-1 elmaradott tőkés rium közzétette az 1972—73-as tanévre szóló országos középiskolai tanulmányi versenyek pályatételeit, témáit. Magyar nyelv és irodalomból három téma közül választhatnak a pályázók. Az első címe: Az én Petőfim. A költő Dalaim című költeménye alapján kell bemutatni Petőfi költészetének sokszínűségét. A másik pályatételben az új formai törekvéseket vizsgálhatják a diákok a magyar prózában. A harmadik címe: Petőfi költői képalkotása. A történelmi témák: a Kossuth- és Petőfi-hagyomány továbbélése, továbbá: a történelmi műemlék és a mai ember viszonyának elemzése. Három téma közül választhatnak a töldrajzból pályázók. Az első címe: A népesség területi elhelyezkedésének változásai egy megyében vagy a fővárosban, illetve egy járásban az 1970-es népszámlálás alapján. Latin-Amerika világ- gazdasági jelentőségét kell értékelni a második tétel kidolgozóinak, a harmadik címe pedig: Változások a földön. Magyarország reszvetelel elemezhetik a nemzetközi gazdasági együttműködésben azok, akik politikai gazdaságtanból pályáznak, vagy pedig összehasonlító jellegű dolgozatban értékelhetik a fejlett és országok eletkomunkasosztalyának rülményeit. A kémiai tételek címe: A sók szerkezetének korszerű értelmezése, illetve a Fotoszintés. A biológia iránt érdeklődők Szaporodás, élettartam, túlnépesedés címmel kapják pályatételüket. A versenyt meghirdető hivatalos közlemény a Művelődés- ügyi Közlöny júniusi első számában jelenik meg. Somogybán már nem hiányzik az eső A Vizet a földeknek című, az öntözés fontosságát hangsúlyozó kisfilmet láthattuk tegnap délután a tv képernyőjén. Mi, somogyiak úgy érezhettük, hogy egy kissé elkéstek ennek a filmnek a ve- títéséyel (azért mégsem ártott megnézni). A bemondónő utalt rá, hogy főként a Tiszántúlon még mindig szomjaznak a földek, tehát aktuális mindenképpen a téma. Valóban : kiszikkadt, cserepesre száradt és megrepedezett földet láthattunk. Ezek az aszály képei voltak. És azt is láthat- tuk-hallhattuk, hogy a szakemberek száraz esztendőre számítanak. Hiszen a talaj vízkészlete rendkívüli módon kiürült, mivel a múlt év minden hónapjában a sok évi átlagnál kevesebb csapadék hullott. Megkérdeztük az illetékes somogyi szakembereket, miKaposváron is lehet nyaralni Szünidei program úttörőknek Szülőknek, pedagógusoknak egyaránt gondot okoz, hogy mit csináljon a gyerek a szünidőben? Az úttörőtáborok csak két hétig fogadják a pajtásokat, üdülőkben sem lehet egész nyáron elhelyezni őket. De nem is az a cél, hogy a nyarat szüleiktől távol töltsék. A tavalyi és azt megelőző években is voltak úgynevezett nyári iskolai napközik, ezek azonban nem túlzottan népszerűek, hiszen melyik gyerek szeret még nyáron is iskolába járni? Ezért fordult elő, hogy nagyon sok céltalanul ődöngő, felügyelet híján bandákba verődő gyereket lehetett látni az utcákon. Hogy minél kevesebb legyen a számuk, és minél több itthon nyaraló gyerek találjon hasznos, értelmes elfoglaltságot, szórakozást, előkészületben van egy program a számukra. A tervet most állítják össze, de annyit már tudunk róla, hogy szerepel benne sportverseny, kirándulás a város környékére, könyvtári foglalkozás filmvetítéssel, és sok-sok játék. A kész programot eljuttatják az úttörőcsapatoknak. A terv tulajdonképpen egy naptár lesz: pontosan meghatározza, hogy melyik napon hol, milyen program, várja a gyerekeket. képpen vélekednek megyénk mostani időjárásáról, pontosabban a csapadékellátásról. Az első vélemény a meteorológusé Stündl Gyula, a kaposvári meteorológiai állomás vezetője: — Az utóbbi másfél hónapban sok csapadékot kapott a megyeszékhely. Amíg januárban 35,7, februárban 43,1, márciusban 43,7. millimétert mértünk, addig áprilisban már 111 milliméter hullott, májusban pedig csupán a 21-ig mért mennyiség 88,3 milliméter volt. Hogyan hat ki mindez a mezőgazdaságra? Az agrár- szakembernek — Herner, Endrének, a Közép-somogyi Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége termelésfejlesztési csoportvezetőjének — ez a véleménye: — Rengeteg eső esett a közelmúltban, annyi, hogy helyenként nem is lehetett rámenni a földekre, s csak tegnap indulhatott ismét a munka. Nekem az a véleményem — és ezt hallottam a kollégáimtól is —, hogy itt a mi területünkön, tehát a középsomogyi gazdaságokban, körülbelül két hétig nem kellene újabb eső. Hogy nyáron mi lesz, arról most még nem lehet beszélni. Minden esetre jó volna ebből a sok csapadékból minél többet fölfogni és tárolni az esetleges száraz napokra, hetekre. A tározó viszont sok pénzbe kerülő létesítmény, kevés termelőszövetkezet rendelkezik vele. Pedig rá... A próbán: Dánffy Sándor és Garay József. Reneszánsz időikbe nyúlt vissza a kaposvári Csiky Gergely Színház. Az évad utolsó bemutatója ősbemutató lesz; Giordano Brúnó tizenhatodik század végi darabjának zené- sített, modernizált változata. Verebes Istvánnak, a színház fiatal művészének ez az első rendezése. Elmondta, hogy A gyertyaöntő illúzióhajhász emberekről szól, akiknek céljai keresztezik egymást. Ebből adódnak a konfliktusok, s az itt bemutatott több magatartásforma, a tragikomédia ereje egyben a lehetőség arra, hogy a darab a mához szóljon. A verseket Verebes István írta, a dramaturgiai munkát Németh László fordításának felhasználásával Maár Gyula végezte el. , A musical zenéjét Vujicsics Tihamér szerezte. Könyvheti előzetes még szükség lehet H. F. A könyvesboltokban már megkezdődtek az ünnepi könyvhét előkészületei. Megérkeztek a könyvek a József Attila könyvesboltba. Sorakoznak az újdonságok a pulton, de vásárolni belőlük csak vasárnaptól lehet. Nagy a sürgés-forgás a faluellátó könyvesboltban is. A legtöbb példány eddig a Körkép 1972 című kötetből sorakozik a boltban. Könyvérdekességet kínál a Magvető Kiadó, gazdag termésével hívja fel magára a figyelmet a Szépirodalmi Könyvkiadó. Gyönyörű kiállítású könyvet láttunk a CorMérgezések innen is, onnan is Nem történt súlyos baleset, de azért nem árt az óvatosság — ez lehetne a sűrítése azoknak az információknak, amelyeket tegnap este a kaposvári kórház belosztá- lyárói kaptunk. A gamási Pitzol Ilonát vegyszermérgezés gyanújával szállították a mentők a kórházba, s mint azt lapzárta előtt megtudtuk: a 31 éves nő cseresz- nyeevése ezúttal nem járt mérgezéssel. Ugyancsak ilyen gyanúval került a kórházba egy kaposvári férfi, aki a Körtönye-hegyen permetezett. Nála sem állapítottak meg mérgezést, de megfigyelés alatt tartják. A siófoki kórházba Iregszemcsé- ről vittek be két férfit, ugyancsak vegyszermérgezés gyanújával. Egyelőre ők is a kórházban vannak. Balatonlelléről szintén Siófokra szállították azt a beteget, akinél gombamérgezés miatt volt szükség a mentőkre. Az esetek egyértelműen arra figyelmeztetnek, hogy gyümölcs- éréskor. vegyszerezéskor legyünk óvatosak, hiszen nem kisebb értékről, mint az életünkről Van szó. A vegyszerezésnél szabályokban előírt óvó rendszabályok megtartása nem véletlenül kötelező, és a gyümölcsnek a fogyasztás előtti gondos megitsztítása sem fölösleges intelem. Arai pedig a gombákat illeti: nem mind ehető, ami elobú k az avar aló?, következésképp az a legbiztosabb, ha szakértő is látja, mielőtt a háziasszony megtisztítja és elkészíti ... Nagy szükség volt rá A napokban megnyílt az északnyugati városrész szolgáltatóházában a Patyolat Vállalat 13. számú fiókja. Az ízlésesen kivitelezett helyiségben Puska Gyuláné fiókvezető fogadja a feleket. — Sok tapasztalatról beszámolni még nem tudok, hiszen alig pár napja, hogy üzletünk megnyílt. Egy azonban biztos: a fiókfa már nagy szükségük volt a környékben lakóknak, és ahogy elmondják, örülnek szolgáltatásunknak. A 13-as szám — ahogy a forgalom alakulását figyelem — itt egyenesen jót jelent. — Ezek szerint állandóan emelkedik a megrendelők száma? — Igen. A múlt heti forgalom az indulásnak megfelelő volt. Még nem szereztek róla szélesebb körben tudomást az új városrész lakói, hogy »vagyunk«. Ezen a héten már sok megrendelőnk volt, hétfőn és kedden több mint hetvenen kerestek föl bennünket. Igyekszünk gyorsan dolgozni. A megrendeléstől számított ötödik napon már vissza tudjuk adni a kitisztított, kimosott ruhát. — Egyszóval semmi zavar az indulással? — Már csak az hiányzik, hogy a fiók neonfeliratának szerelését is befejezzék. Jobban felfigyelnének az emberek arra, hogy szolgáltatásunk megkezdődött. — Mikor van nyitva a fiók? — Hétköznap fél nyolctól délig. Délután 14-rtől 18 óráig. Szombaton délelőtt is nyitva tartunk. M, A. vina Kiadó gondozásában a József Attila könyvesboltban; Spanyol festők alkotásait. A könyvet színes reprodukciók díszítik. Üj színfolt a Modern kisregények sorozatban az Európa Könyvkiadó Az este hangjai címmel modern olasz kisregényeket jelentetett meg. S ha már a kisregényeknél tartunk, több elbeszélésgyüjte- mény, antológia látott napvilágot. Máris sokan érdeklődtek a boltokban James Jones: Most és mindörökre, a második világháborút feldolgozó könyve után. Nem hiányoznak majd a pultokról az ifjúsági regények és a meséskönyvek sem. A Móra Ferenc Könyvkiadó gondoskodott arról, hogy a legifjabb korosztály is megtalálhassa a kedvére való olvasmányt. S hogy a versszeretők népes tábora se érezze magát elhanyagolva, a sok új kötet mellett újra kiadták Robert Burns összegyűjtött verseit is. Somogy sem marad Sllílt nélkül! (Tudósítónktól.) A minap zajlott le a fővárosban a hagyományos SZÚR, és persze megint sokan jegy nélkül maradtak. Pótolhatatlan veszteség azonban nem érte őket — ezt bizonyítják a Siófokon és környékén két hete megjelent plakátok. Ezek tanúsága szerint a SZÚR teljes színész válogatottja barátságos mérkőzést játszik 1972. május 28-án, vasárnap délelőtt 10 órakor a siófoki sportpályán a Kőolaj- vezték Vállalat vegyes csapatával. Az esemény iránt máris nagy az érdeklődés a helybeliek és az üdülők körében. A szervezés és a rendezés ösz- szes teendőit a KW beruházási főosztályának Barátság 72. szocialista brigádja végzi. Új nagymama Julie Buckle, hétéves angol kislány örökbe fogadott egy nagymamát. Addig, addig könyörgött, míg édesanyja hirdetést tett közzé egy újságban. Mintegy 30 jelentkező válaszolt és Julie egy 69 éves, unokákkal nem rendelkező özvegyasszonyt választott. Az új »nagymama« nemsokára odaköltözik Julieékhez. Megelégelte Egy bizonyos John Bru-. ce kocsija ki tudja hánya-: dik alkalommal robbant le London közelében. Amikor megérkezett az autóklub szerelőkocsija, Bruce átadja a gépkocsi- vezetőnek az autó kulcsait, valamint a forgalmi engedélyt és így szólt: — Fogja, ez a magáé, nekem elegem volt belőle. Peches ember Véletlen folytán sertésvész elleni szérummal beoltották Kurt Mann svájci földművest. A férfi oltásra vitte Ben nevű malacát. Ben egy óvatlan pillanatban kitépte magát gazdája kezéből és a szérumot tartalmazó fecskendő beleszaladt Kurt Mann karjába. Gondolat A férj váratlanul kivesz egy nap szabadságot. Reggel csengetnek és a férj indul ajtót nyitni. Azonban nem találja a saját köpenyét, ezért hirtelenjében felesége pongyoláját kapja magára. Atíii- kor kinyitja az ajtót, belép a postás, gyengéden átöleli, majd rámered és rémülten elrohan. A férj elmeséli feleségének a történetet, majd hozzáteszi: — Tudod, mit gondolok? — Ugyan mit? — kérdi reszketve a feleség. — Azt hiszem, a postás feleségének ugyanilyen pongyolája van, mint neked. Csak „munka“ A kanadai Halifaxben válásra kerül a sor Jósé Eberhard és Rebeca Sheridan között. A bíró így szól a férjhez: — Felesége azzal vádolja, hogy esténként több ízben fiatal — és a tanúvallomások szerint — meglehetősen csinos nőket vitt fel a lakására. — Ez igaz, bíró úr — válaszolja Eberhard. — Azonban nem én vagyok az egyetlen férfi ebben az államban, aki olykor-olykor munkát visz haza. — Munkát? — En ugyanis masszőr vagyok, bíró úr. Az MSZMP Somoni megye* Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár» Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Doni..:.. ..Uoi Beküldött kéziratot nem örzünb meg és uem adunk vissza Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapi u Ft. Index: 25 96" Készült a Somogy megfej N » omdalpari‘Vállalat kaposvári tizemében Kaposvár. Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető: Farkai Béla igazgató.