Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-03 / 102. szám
Százezrek menete Moszkvában a Vörös téren Sok százezer moszkvai dolgozó vett részt a szovjet fővárosban a ragyogó tavaszi időben megtartott május 1-i nagygyűlésen és felvonuláson. Az ünnepség színhelye — a hagyományoknak megfelelően — a Lenin képével, a szövetséges köztársaságok zászlóival és címereivel díszített Vörös tér volt. A Lenin-mauzóleum mellvédjén Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij, Alekszej Koszigin, valamint a párt és a kormány más vezetői, a szovjet hadsereg marsalljai álltak. Amikor a Kreml híres toronyórája elütötte a tízet, Nyikolaj Podgornij lépett a mikrofonhoz. A vezető párt- és állami szervek nevében üdvözölte a Szovjetunió munkásosztályát, majd a szovjet dolgozók barátait és harcostársait köChile Allende bejelentései A dolgozók és a Népi Egység kormánya közötti egység jegyében ünnepelték Chilében május elsejét. Dr. Salvador Al-t lende köztársasági elnök egy santiagói nagygyűlésen hétfőn fontos bejelentéseket tett. Közölte: a kormány pénteken javaslatot tesz a kongresszusnak az észak-amerikai tulajdonban levő ITT konszern államosítására. Az ITT vagyona Chilében mintegy 200 millió dollár, a vállalat magáénak tudja a chilei telefontársaságot, két luxushotelt, egy távközlési társaságot és egy autókölcsönzőt. A hatalmas anyagi erőforrásokkal rendelkező ITT — nemrég nyilvánosságra került dokumentumok tanúsága szerint — tevékenyen közreműködött, hogy megakadályozza Salvador Allende hatalomra- jutását Az 1970. évi reakciós puccskísérletet a népi erők meg- „óhiúsították; most a kormány — alkotmányos jogaival élve — az államosítással akar visz- szavágni a jobboldalnak. A chilei elnök most az ellenzék és a haladó erők között az államosítások ügyében kialakult heves vitát esetleg még az idén megtartandó népszavazással akarja eldönteni. Chile rövidesen nagyköveti szinten kapcsolatra lép a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal és a Vietnami Demokratikus Köztársasággal. - Hamarosan kapcsolat létesül Chile és a Bengáli Népi Köztársaság között is. Allende ünnepi beszédében külön hangsúlyozta a szocialista országok által Chilének nyújtott támogatás jelentőségét. Részlet a moszkvaiak május elsejei felvonulásáról a Vörös téren. (Telefotó: TASZSZ-MTI—KS) szöntötte, akik szerte a világon velük együtt örvendenek a munka, a béke, a tavasz ünnepének. — A szovjet dolgozók — mondotta Podgornij — szívből kívánnak nagy sikereket a szocialista országok népeinek az új élet építésében, s a kapitalista országok munkásosztályának a monopóliumok uralma ellen, a politikai, társadalmi és gazdasági felemelkedésért vívott harcukban. Madrid Véres és vörös május elseje Spanyolországban az idén is tilos volt a munkásság nemzetközi ünnepének megünneplése. Az illegálisan harcoló baloldali szervezetek, .munkásbizottságok felhívására azonban hétfőn Madrid több pontján ünnepelték a dolgozók tömeges felvonulással május elsejét. A rendőri készültség — politikai források szerint —évek óta a legnagyobb volt a fővárosban, és az Atocha-pályaud- var közelében komolyabb ősz- szecsapásra is sor került. A szemtanúk szerint három zsúfolt autóbuszban vitték ei a rendőrök a letartóztatott tüntetőket, sok véresre vert felvonulót a járókelők támogattak. GYORSLISTA az 1972. május 2-~an megtartott lottó jutalomsorsolásról, amelyen a 17. heti lottószelvények vettek részt. 4 618 788 ki mit választ?, 4 644 005 ::i mit választ?, 4 645 414 éléskam- . a-utalvány, 4 650 803 ki mit vá- aszt?, 4 651 511 ruházati cikk, . 654 157 háztart. gép, 4 681 875 hűtőgép, 4 697 333 lakástextil, 4 701 364 Ofotért-utalv., 4 714 400 utalvány, i 722 569 ki mit választ?, 4 723 430 ofotért-utalv., 4 729 &&9 táskarádió, : 739 599 utalvány, 4 741 027 éléskamra utavány, 4 745 057 utalvány, 4 745 595 táskarádió. 4 756 386 ki mit választ.?, 4 770 726 éléskamra utalv., 1 771 576 háztart. gép, 4 779 450 lemezjátszó, 4 786 334 ki mit választ?, 4 793 776 éléskamra ut, 4 801 531 ki mit választ?, 4 808 370 hűtőgép,, 4 814 041 tv, 4 842 533 hűtőgép, 4 851 145 éléskamra ut., 4 854 907 tv, 4 863 626 Méteráru, 4 865 275 éléskamra utalv., 4 870 788 bútor, lak- berendezés, 4 880 743 éléskamra ut., 4 917 023 hűtőgép, 4 93 8 297 éléskamra utalv., 4 942 081 éléskamra ut., 4 946 617 Ofotért utalv., 4 947 429 ki mit választ?, 4 949 209 magnó, 4 956 683 Ofotért-utalv., 4 963 373 méteráru. 4 985 839 Ofotért-utalvány, 4 987 058 teljes lakberendezési utalvány, 4 987 868 éléskamra utalvány, 4 994 190 ruházati cikk, 4 998 001 tv. 5 006 105 hűtőgép, 5 022 61óú éléskamra Ut., 5 020 448 tv, 5 038 338 utalvány, 5 060 770 háztartási gép, 5 089 415 lemezjátszó, 5 090 584 éléskamra utalv., 5 090 678 ki mit választ?, 5 092 414 ki mit választ?, 5 095 416 éléskamra utalv., 5 107 676 éléskamra utalv., 5 112 071 méteráru, 5 114 927 magnó, 5 116 93Ő tv, Somogyi Néplap 5 141 799 Utalvány, 5 156 791 rádió, 5 161133 éléskamra utalv., 5 163 385 hűtőgép, 5 167 782 80 ezer forintos mosógép, 5 178 215 háztart. gép, lakberendezési utalvány, 5170 085 5 188 181 mosógép, 5 190 475 80 ezer forintos lakberendezési utalvány, 5 190 844 varrógép, 5 197 600 ruházati cikk, 5 199 186 fényképezőgép, 5 199 385 magnó, 5 205 420 óra, 5 818 336 bútor, lakberend., 5 819 870 éléskamra utalv., 5 819 827 ki mit választ?, 5 824 013 hűtőgép, 5 828 307 ki mit választ?, 5 828 411 ki mit választ?, 5 836 690 hűtőgép, 5 839 609 tv, 5 838 749 háztart. gép. 6 019 230 ruházati cikk, 6 022 454 bútor, lakberendezés, 6 026 169 éléskamra utalv., 6 036 831 bútor. 7 092 125 hűtőgép, 7 692 980 éléskamra utalv., 7 102 057 éléskamra utalv., 7 104 095 hltőgép, 7 105 936 lemezjátszó, 7 106 962 mosógép, 7 107 189 óra, 7 109 017 óra, 7 1 39 591 hűtőgép, 7 169 333 utalvány, 7 172 908 táskarádió, 7 182 873 hűtőgép, 7 1 96 823 ruházati cikk. 8 0®5 452 éléskamra utalv., 8 095 362 magnó, 7 1 08 491 Ofotért-utalvány, 8 130 196 tv, 8 139 787 írógép, 8 156 110 Ofotért-utalv., 8 163 391 óra, 8 830 108 éléskamra utalv., 8 830 995 motor- kerékpár. 9 010 569 ruházati cikk, 9 021 296 ruházati cikk. A nyertes szelvényeket 1972. május 20-ig kell a totó—lottó kirendeltségek, az OTP-íiókok vagy a posta útján a Sportfogadási és rottó Igazgatósághoz (Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a. sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. A testvéri kommunista és munkáspártokat, a nemzeti fel szabadító mozgalmakat üdvözölve Podgornij hangoztatta, hogy május 1 mindazoknak az ünnepe, akik a világ haladó erőinek soraiba tartoznak. Nyikolaj Podgornij kijelentette, hogy tovább folytatódik az SZKP XXIV. kongresszusa nyomán kibontakozott békeof- fenzíva, és elégedetten szólt arról, hogy javul Európa politikai légköre, létrejönnek a feltételek ahhoz, hogy földrészünk a tartós béke és a gyümölcsöző együttműködés térsége legyen. A nagygyűlés az Interna- cionalé hangjaival ért véget, majd fiatalok, sportolók vették birtokukba a Vörös teret. Művészi tornabemutatójukat, színes zászló-, karika- és lab- dagyakorlataikat nagy tapssal fogadta a tribünökön elhelyezkedő közönség. Órákon át tartott a Vörös téren a moszkvaiak impozáns felvonulása is. Délután és este a szovjet főváros utcáin, terein, parkjaiban mindenféle szabadtéri előadásokat, zenés műsorokat rendeztek. A késő esti órákban Moszkvában, a hős városokban és a szövetséges köztársaságok fővárosában az ünnepi tűzijáték színes csillagai gyúltak ki a díszkivilágításban úszó épületek fölött. Hue felé tör előre a felszabadító hadsereg (Folytatás az 1. oldalról.) egykori császári főváros — felé: északról, a teljesen felszabadított Quang Tri tartomány felől és délnyugat felől. Az amerikai repülőgépek az elmúlt 24 órában szüntelenül bombázták az előrenyomuló alakulatokat. A saigoni kormánycsapatok Quang Tri feladása után az északi fronton első védelmi vonalukat a »Nancy« támaszpont mentén állították fel amely az 1. számú műúton fekszik, mintegy 20 kilométernyire Quang Tritől délre. A felszabadító erők harckocsialakulatai kedden este támadást intéztek a támaszpont ellen. s behatoltak annak területére. Hűétől délre a Da Nang felé vezető utat a partizánok több ponton felrobbantották, hogy akadályozzák az ellenség erősítéseinek és fegyverszállítmányainak Huéba érkezését. A felszabadító erők kedden előrenyomultak a Kontumtól 40 kilométernyire délre fekvő Pleiku felé, ahol a saigoni rezsim 2. katonai körzetének főparancsnoksága van. A várostól tíz kilométernyire nyugat-' ra fekvő Polei Kleng támaszpont ellen tüzérségi támadást intéztek, s az AFP helyszíni tudósítója azt jelentette, hogy' a kormány csapatok megkezdték Pleiku kiürítését, és megerősítették a város védelmét. Szorul a hurok A Saigontól északnyugatra fekvő An Loc tartományi székhely térségében tegnap is változatlan hevességgel folytatódtak a harcok. A felszabadító erők tüzérsége 650 lövedéke lőtt ki a kormánycsapatok állásaira. A nyugati jelentése* RENDKÍVÜLI MUNKAÉRTEKEZLET A FEHÉR HÁZBAN A stratégiai fegyverek korlátozásáról Jelentősen nőttek a megállapodás esélyei Richard Nixon amerikai elnök vezetésével hétfőn a Fehér Házban rendkívüli munkaértekezleten vitatták meg a stratégiai íegyverezetek korlátozásának kérdéseit. Az amerikai elnök legfontosabb tanácsadóinak bevonásával tartott értekezleten jelen volt Gerard Smith, a SALT-tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség vezetője is. Ronald Ziegler, a Fehér Ház sajtótitkára hétfőn este nyilatkozatot olvasott fel a sajtó képviselőinek. Ebben kijelentette: a SALT-tárgyalásokon előrehaladást sikerült elérni, és jelentős mértékben növekedett annak lehetősége, hogy a stratégiai fegyverzetek korlátozásáról a két ország között megállapodás jöjjön létre. Ziegler szerint Nixon elnök fölkérte Gerard Smith-t, hogy utazzék vissza Helsinkibe, és az új utasítások birtokában folytassa a tárgyalásokat a szovjet küldöttséggel. INDIA, PAKISZTÁN, BENGÁ LIA Halálos tüzpárbaj a határon Szűk körű tanácskozás a Fehér Házban (balról jobbra): Kissinger, Rogers, Nixon és Laird a SALT-tárgyalásokat és Kissinger moszkvai megbeszéléseit vitatta meg.--------------------------—------------(Telefotó: AP—MTI—KS) s zerint a városban kedden hajnalban is utcai harcok voltak. A központi fennsíkon a felszabadító erők tovább szűkítették a Kontum tartományi székhely körül vont gyűrűjüket. Kiverték a kormánycsapatokat a várostól 10 kilométerre fekvő egyik támaszpontjukról. A tengerparti Binh Dinh tartományban — mint az AP jelentéséből kitűnik — a felszabadító erők bekerítették és megtámadták a kormánycsapatok utolsó jelentősebb állását, az »English« repülőtéri leszállóövezetet. Négy gépet lőttek le Négy amerikai repülőgépet lőtt le vasárnap és hétfőn a VDK légiterében a légvédelem — jelentette be kedden a YNA hírügynökség. Vasárnap Vinh Linh körzet felett egy B—52-es nehézbom- bázót, ugyanaznap Quang Binh felett két F—4-es vadászbombázót, hétfőn ugyancsak Quang Binh felett egy további F— 4-est semmisítettek meg. Ez-- zel 3528-ra emelkedett az Észak-Vietnam légiterében megsemmisített amerikai repülőgépek száma. QUANG TRI UTÁN Sarokba szorítva Dél-Vietnam egyik fontos tartományi székhelye, Quang Tri hétfőn este a szabadság- harcosok kezére került. Egy nappal korábban — vasárnap este — William Rogers amerikai külügyminiszter nyilatkozott az NBC tv-állo- másnak. Akkor a Thieu-csa- patok, amerikai segédlettel, még tartották Quang Trit, de várható volt már (s Rogers nyilván tudta), hogy nem sokáig. Talán az újabb vereség előrevetődő árnyékában volt beszéde meglehetősen »kétnyelvű«. Rogers ugyanis nemcsak azt mondta ugyanis, hogy az USA »nem engedi, hogy az ellenfél jelenlegi of- fenzívája Dél-Vietnamban vereséggel végződjék«. Ez természetes. Mi mást mondhat? Ha nem ezt mondaná, akkor akár azonnal csomagolhatna a Vietnamban állomásozó egész amerikai haderő. E rutinkijelentés mellett érdekesebb azonban. hogy Rogers azt is sejtetni engedte: Washington rugalmas lesz a korábban előterjesztett nyolcpontos tervet Illetően, s reméli, hogy a párizsi Viet- nam-értekezlet ezen a héten konstruktívabb lesz. Csütörtökön majd kiderül: van-e aranyfedezet Rogers szavai mögött, vagy taktikázásról van-e szó csupán megint. Erre vonatkozóan az Avenue Kiéberen holnap sorra kerülő tárgyalásig nem jósolhatunk. Azt azonban már most leszögezhetjük, hogy Rogers egyáltalán ezt a kijelentést is megengedte magának, az nyilvánvalóan a sarokba szorítottság jele Thieuék és amerikai patrónu- saik számára. Nem várták s nem hitték, hogy a szabadságharcosok tavaszi offenzí- vája ilyen hos;zj ideig tartó, ilyen félelmetes — és ennyire sikeres lesz. Halálos áldozatokat követelő határincidens történt — a PTI indiai hírügynökség jelentése szerint — a hét végén az indiai Pandzsab élilam térségében. A hírügynökség hivatalos forrásokra hivatkozva beszámol arról, hogy indiai és pakisztáni határőrök szombaton tűzharcot vívtak. Három pakisztáni katona és egy indiai tiszt meghalt, egy indiai katona pedig megsebesült Ugyancsak a PTI jelenti, hogy hétfőn brit békéltető misszió érkezett Daccába. A küldöttség találkozik majd Mudzsibur Rahman sejkkel, a Bengáli Népi Köztársaság miniszterelnökével és Csaudhuri elnökkel. (A delegáció a múlt hétén Bhutto pakisztáni elnökkel tanácskozott.) LIBANON Lemond a kormány Szaeb Szalam libanoni miniszterelnök közölte, hogy szerdán benyújtja kormánya lemondását. A lemondás ösz- szefügg a vasárnap véget ért háromfordulős parlamenti válás ztásokkaL Szalam kabinetje 1970. október 14-én lépett hivatalba, három héttel azután, hogy Fran- gié megkezdte elnöki funkcióinak gyakorlását „A legvadabb elképzeléseket is felülmúlja“ Vizsgálják az Apulia-is zsáknyit Megkezdték a houstoni űrhajózási központban az Apollo—16 legénysége által hazahozott holdkőzetek vizsgálatát. A vizsgálatokat nitrogénnel töltött steril - kamrában végzik. Megállapították, hogy a három űrhajós által összegyűjtött holdkőzetek együttes súlya mindössze 96,5 kilogramm, azaz 14,5 kilogrammal kevesebb, mint ahogy először becsülték — az előző expedíciók során összégyűjtött talajmintákéhoz képest azonban így is rekordmennyiségű. — Az első vizsgálatok eredményei alapján — mondotta egy houstoni geológus — Földre hozott kőzetminták jelek szerint a tudósok vadabb elképzeléseit is felül múlják«.-k j í n' -'no!i A keddre virradó éjjel washingtoni otthonában meghalt J. Edgar Hoover, az amerikai Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) igazgatója. — Hoovert 77 éves korában érte el a halál, amelynek okát még nem közölték.