Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-14 / 87. szám
KINEK JÁR A CÍM? r lahol öt, tíz, tizenöt munkásember — férfi, nő, bányász vagy vasas vagy szövő — a munkában összekerül: szervezetileg, műhelybeosztás vagy szalagbeosztás szerint, gépek vagy szerszámok hozzák össze őket, mindegy. Munkabrigád a nevük, vagy egyszerűen csak brigád, vagy még csak ezt se mondják ki határozottan. Aztán eltelik egy vagy két év és ugyanez a kis csapat ember műhely-, üzemrészvagy gyárszerte ismert közösségként szerepel és érmeket meg jutalmakat kap, gépei fölé kis zászlót akaszt és azt mondja magár ók “Szocialista brigád lettünk«. A kettő között csak egy jel- zőnyi különbség van — de ez a jelző mélyreható differenciát jelez. Talán valami olyasmit akarunk elhitetni, hogy a mun- kabrigádiban közepes és nem fontos emberek vannak, a szocialista brigádban peáig csupa csodalény? Ez a gondolat távol áll tőlünk. Nagyon sok szocialista brigádot ismer e sorok írója is, amelynek tagjai például egyénileg nem is kiemelkedőbb munkások, mint a műhelyükben dolgozó egyik-másik munkáscsoport legjobbjai. És nagyon rendes, tisztességes és jó szándékú munkások százai, sőt ezrei dolgoznak nem szocialista brigádokban, sőt, mindenféle brigádköteléken kívül. A különbség nem a rendes, a becsületes, a tisztességes magatartáson van — mert alapjában ez a munkásosztály óriási többségére jellemző. Mitől szocialista a szocialista brigád? M ost majd, hogy országos tanácskozásukra sor kerül, ez a válasz sokféleképpen megfogalmazódik és a közvélemény elé kerüL Jómagam is ker esgetem a leglényegesebbet, mindeme lehetséges válaszok alapgondolatát. És eszembe jat egy tői beszélgetés — Nagykanizsán. Zalai gyárak szocialista brigádvezetőivel, brigádtagokkal tanácskozott az Olajkutató székházában — Kádár János. A jegyzetfüzet megőrizte a beszélgetés mondatait Idézem őket, úgy gondolom, nem ok nélkül. “Nálunk a szocialista köz- gondolkodás az első számú fejleszteni való.« Talán — teszem hozzá — itt kezdődik a brigádmozgalom üzemi jelentősége. Mert lehet egy gyár állami, azaz szocialista tulajdonban, és állhat az élén a szocialista állam kinevezte igazgató, és lehet ebben a gyárban pártszervezet és szakszervezet és jó munkaügyi osztály és céltudatos személyzeti munka. De szocialista üzem akkor lesz belőle, ha az emberek a műhelyekben nemcsak normát teljesítenek — hanem valami többet adnak és másképp adnak, mint a többiek. »Nem kötelező módon, nem fizetve, magukra veszik a közösség gondjait« — nézem a következő mondatot. Aláhúztam annak idején. E zek az emberek megvannak: ezerszámra vannak meg, és most a mozgalom továbblépésén is tűnődnek — sok egyéb gondjuk és bajuk mellett, mert azért őket sem szabad plakátfiguráknak elképzelni, akik szüntelenül a jövőt fürkészik és izmaik szakadatlanul dolgoznak. Hogy milyen emberek, arra nézve ugyanerről a tanácskozásról egy apró emlék: valamelyik kanizsai brigád vezetője elmondta, hogy náluk az 1970-es nagy tél nem hozott termelési visszaeést, mert a vonaton, buszon bejárók a városban lakóknál aludtak, és így otthonuk volt egymásnál. Több ez a rokonsági segítségnél — iemerek családokat, ahol ez nem lenne ilyen természetes. Ugyanebben a brigádban a tagok egymás munkájáért vállalnak minőségi felelősséget, ami a bizalom magas foka egy üzemi közösségben! Bizonyos, hogy itt a szocialista jelző nem sallang, nem dekoráció. Mert ha már továbblépésről beszélünk, ünneprontás nélkül is el lehet mondani: ettől a hibától, a formalizmustól ezt a jó és eredményes mozgalmat is félteni lehet. A papíroseredményekre törekvő üzemi vezetés nem ritkán produkál »szocialista brigádokat« ott is, ahol a munkásközösség alkotó erői még nem érték el ezt a fokot, s kirakateredményeikben néhol idegesítően túlbecsülik a fényes papírosú, fényképekkel és elhasznált mozijegyekkel teleragasztott, középkori kódexek kalligrafált betűivel teleírt ál- bumszerű naplókat és a tablókat. F igyelmeztetni erre azért sem árt, mert az érdeklődés a brigádok élete, munkája, eredményei iránt nő, az üzemi nyilvánosság fölkeltése kezd újra divatba jönni. Ahogy mondani szokás, »szóljunk idejében«, mielőtt bárhol ... több lenne a »kirakatban«, mint bent a »boltban«, azaz a műhelyben. Mert a szocialista jelzőben benne van a reális eredmények tisztes és őszinte értékelése is; ezt különben minden üzemben tudják a munkások. Nem hiszem, hogy egy-egy brigád esetében bármilyen »felső szerv«, értékelő bizottság jobban tudhatja: jár-e neki a cím, a szocialista cím, mint ahogy a műhely közvéleménye tudja. Ennek a megítélésébe ezért érdemes mindig bevonni a kollektívát — az első számú illetékest. B. F. Cukorrépát vetnek Siófok közlekedési helyzetéről tárgyalt a városi tanács vb ÉRDEKES TÉMÁRÓL tárgyalt tegnapi ülésén a Siófoki Városi Tanács V. B.: a város közlekedési helyzetéről, amely jelenleg nemcsak a Balaton legforgalmasabb üdülőhelyének fejlődését gátolja, hanem az évről évre növekvő hazai és külföldi idegenforgalom zavartalan lebonyolítását is. Az országos és a megyei településhálózati elvek Siófokot középfokú központnak jelölik meg. Ez a város üdülő- területi jellegéből és a főváros közelségéből ered. A tanácskozásra a vb meghívta Fecser Péter országgyűlési képviselőt, Suri Sándort, a Vuan 13-as Vállalat igazgatóját, s mindazokat, akik a város közlekedésének fejlesztéséért valamit tenni tudnak. — Nagyon sokat halljuk, hogy Siófok a Balaton fővárosa. Ám, amikor arra kerül a sor, hogy valamit tenni kell az előrehaladás, a jelenlegi áldatlan állapotok megszüntetése végett, ' altkor többnyire magunkra maradunk. Különösen aggasztó a közúti közlekedés helyzete. Útjainknak csak egy része kövezett, nincs elegendő parkolóhely, az autóbusszal utazók — megfelelő helyiség hiányában — kénytelenek a szabadban várakozni. Igaz, most a Volán Tröszt, megértve gondjainkat, ígéretet tett, hogy fölépíti az autóbusz-pályaudvart, ez azonban nem old meg mindent. Azt szeretnénk, ha a KPM, az Építési és Városfejlesztési Minisztérium, valamint a Balatoni Tárcaközi Bizottság is megértené: közlekedési gondjaink megszüntetése nem csupán siófoki és somogyi, hanem országos feladat, s ebből ennek mértékében vállalnának részt. Lényegében ezek hangzottak el a végrehajtó bizottsági ülésen. Fecser Péter országigyűlési képviselő — akit arra kértek, hogy a Parlamentben is képviselje ebben a kérdésben is érdekeiket — azt javasolta, hogy alapos tanulmányt készítsenek a város közlekedési helyzetéről. Suri Sándor, a Volán 13-as Vállalat igazgatója és Hegyi József, a vállalat siófoki főnöke elmondta, hogy ebben a szezonban naponta 234 autóbusz indul a vasútállomás előtti nagyon zsúfolt és balesetveszélyes térről, illetve 206 érkezik oda. Nagyon szükséges a korszerű, modern pályaudvar megépítése, s átmenetileg a jelenlegi kibővítése. Több hasznos javaslatot tett Nyíró Hajós alezredes a közlekedési rendőrség részéről, Kiss Farkas Jenő a tanács műszaki bizottságának nevében, s mindazok a vb-tagok, akik látják és magukénak érzik Siófok közlekedési gondjait. Javasolták, hogy a megyei tanács vezetői mérlegeljék: elegendő-e Siófoltnak az utcák karbantartására, új utak építésére szánt pénz, hiszen ezen az üdülőhelyen lényegében nagyobb a gépjárműforgalom, mint más Balaton menti községekben. Nem pontos számítás szerint csupán a külföldi turisták évente egymillió kocsival keresik fel Siófokot, nem szólva a hazai turisták jelenlegi és várható nagy számáról. Mint dr. Gáti István, a Siófoki Városi Tanács elnöke elmondta, örülnek annak a segítségnek, melyet a Volán Tröszt nyújt részükre. Annak is, hogy különböző tervek készülnek a Váradi Adolf téri autóbusz-pályaudvar megépítésére, a vasútállomás rendezésére. — AKKOR ÖRÜLNÉNK igazán, ha a megye és az országos szervek részéről nyújtott segítség valóban tükrözné azt a megállapítást, hogy Siófok a Balaton fővárosa. Szabi László 18 holdas táblán megkezdték a cukorrépa vetését a somogysámsoni Marót-völgye Tsz so- mogyzsitfai üzemegységében. Szép Imre az új SPC—6 szcmenkénti vetögéppel először vet cukorrépát. Karikás ostor és fejögép Látogatás a Mezőgazdasági Múzeumban Az épület, mely Vajda- hunyad-vára néven a legközismertebb, 1896-ra, a milleniu- mi kiállításra épült. Alpár Ig- nácnak, az építőművésznek az volt a célja, hogy »át- nézetes« képet nyújtson a magyar építőművészet évezredes fejlődéséről, s ezért a legrégibb Árpád-kori műemlékektől a r'illeniumig alkotott »legmoder:. sob« épületekig egy-egy jellegzetes motívum felhasználásával a komplexumot úgy alkotta meg, hogy annak részei mégis harmonikus egységgé váltak. Az 1896-os nagy — történelmünket és az akkori életet reprezentáló — kiállításnak része volt, vagy inkább annak árnyékában bújt meg a szerény kiegészítő anyag, mely Magyarország mezőgazdaságából és erdészetéből adott ízelítőt. A mai Mezőgazdasági Múzeum ősei között kell még megemlítenünk a Kertészeti Múzeumot is, melyet 1869-berr a Magyar Gazdasági Egyesület hozott létre. A milleniumi történeti kiállítás anyagának kiköltöztetése után a főváros az egész épületcsoportot átengedte a Mezőgazdasági Múzeumnak. Az akkori földművelődésügyi miniszter 1897. szeptember 12-én nyitotta meg ünnepélyesen a látogatók előtt az intézményt. Az érdeklődésre jellemző, hogy már az első napon 1608 látogatót számoltak meg. A reneszánsz-barokk jegyeket viselő épület kiállítási anyaga az idők folyamán egyre gazdagabb lett, az intézmény jelentősége nőttön nőtt, s a fejlődést a világháborúk, az inflációs évek is csak időlegesen tudták megakadályozni. A jelenlegi húsz teremben fejlődésében mutatják be a Megalakult a megyei ifjúmunkás tanács A megye üzemeinek ifjúságát képviseli az a harminchárom fiatal, aki tagja a tegnap alakult megyei ifjúmunkás tanácsnak. Elnöke Magyar Lászlóné, az elektroncsőgyár szakmunkása, titkára pedig Halmos Károly, a KISZ megyei bizottságának ifjúmunkás-felelőse. Az alakuló ülésen Deák Ferenc, a megyéi tanács ipari osztályának vezetője tartott tájékoztatót a megye ipari helyzetéről, az utóbbi évek gyors fejlődéséről. Többször is kitért arra, hogy mennyire számítanak a fiatalokra a gazdasági munkában es a vezetésben egyaráwt Ez a gondolat közös volt a fiatalokéval, akik elmondták, hogy szeretnék kivenni részüket a IV. ötéves terv helyi feladataiból, és a KISZ-en keresztül segíteni az üzemi fluktuáció csökkentését. Az ifjúmunkás tanács feladatának tekinti, hogy egy-egy üzemen belül csökkentse a fiatalok elvándorlását. Elfogadták a négyéves feladattervet, melyet ki is egészítettek hasznos javaslataikkal. A tanács figyelemmel kíséri az ifjúsági törvény határozatainak végrehajtását. Foglalkozik a fiatalok érdekképviseletével az üzemekben, a kezdők munkahelyi beilleszkedésével. Gondot fordít a fiatalok szociális körülményeinek (elsősorban lakáskörülményeinek) javítására. A termelésben megkülönböztetett figyelemmel foglalkozik a fiatalok brigádversenyével. Kiemelt feladat lesz a védnökségi mozgalom a megye nagy beruházásai fölött. Kezdeményezi a fiatal műszakiak számára kiírt pályázatok minél nagyobb népszerűsítését. Ahogy a mezőgazdasági rétegtanács, az ifjúmunkás tanács is megkeresi az egyetemek somogyi diákkiubjait. A tanácskozáson szó volt arról is, hogy az üzemek az eddiginél jobban támogassák ösztöndíjjal saját dolgozóik gyerekeit. mezőgazdaságnak minden ágazatát, az erdészeti munkáikat, a vadászat történetét, a halászat eszközeit, a borászat munkáinak változásait. Az alapos szemlélődő, de a csak bekukkantó látogató is érzi: valamennyi kiállítás tematikai kialakításánál és megrendezésénél az a modern muze- ológiai elv érvényesült, hogy a néző ne csak részleteiben hű, hanem egészében véve szerves képet is kapjon a magyar agrártermelés ágazatairól Dr. Takács Imre kitűnő kalauza — A Magyar Mező- gazdasági Múzeum rövid története című kiadvány — ezt a célt nem is titkolja. Kóstolót kívánunk adni az olvasónak néhány terean gazdag anyagáról, ez volt látogatásunk célja. Színek, képek, mozaikok a Mezőgazdasági MúzeumbóL A magyar pásztorélettel ismertet meg az egyik terem. A pásztorélet ősi eszközeivel: a karikás ostorral, a kanászkürt- tel, a kengyellel. A csordási, csikósi öltözettel, művészetük igazi csodáival; a somogyi kobakkal a vájt, díszes nyelű kanalakkal, a somogyi ostor furfanggal, kézügyességgel készített fonataival, a bugaci »szolgafával«. S ahogy az eszközökkel ismerkedünk, a tárgyakat szemléljük — szinte megelevenedik előttünk a félnomád életforma. Ahogy a számadó a kihajtáskor »rovásra veszi« a tulajdonostól rábízott állatokat. A hosszában kettéhasított rováspálca egyik felét a számadó, másikat a gazda tartotta magánál bizonyítékként. »Szoruláskor«, vagyis a legeltetés befejezését követő számadáskor ez segített az elszámolásban. Vers is fakadt ebből: »Szentgyörgy- napkor, kihajtáskor, / Nagyanyám is lehet pásztor. / And- rásnapkor, szoruláskor, I Az a pásztor, aki számol!« Berendezett juhásztanya. A pásztor személyes holmiját a tanyáján tartotta. Ott készült a gomolya, a szalagsajt (pe- renyica) és a füstölt sajt (os- tyepka) is. De nem volt ennél színtelenebb élete a kondásnak sem. Nyáron a rétséget, lápot, semlyéseket túratta, ősszel bevette magát a makkerdőkbe. Vászonöltözetét da- rócra cserélte, szűrbe bújt. Olykor napokig nem találkozott emberrel Csak a kutyájával társalgóit. Az meg értett a füttyszóbófTs. A disznó pedig a kutyaugatásból De, hogyan is alakult ki a sertéstartás? Erről ad ismereteket egy másik kiállítási terem anyaga. Itt szemlélhetjük meg az »ősszülőket«, a vaddisznó fajtáit. »Megszólalásig« hű másai ezek — ahogy mondani szokás — az egykori állatoknak. Láthatjuk ebben a teremben a disznóölés ut;«ni feldolgozásra berendezett parasztszobát, de a legmodernebb tartási viszonyokat szemléltető épületkomplexum makettjét is. A korszerű feldolgozás és szállítás eszközeit is megismerheti a látogató. A szarvasmarha már az őskorban ott élt az ember környezetében. Eleinte csak a húsa, bőre volt az ember számára értékes. Aztán az ereje is az lett. A teje viszont csak a XIX. század első felében került az első helyre. A szarvasmarha-tenyésztés történetét bemutató kiállítási részen megtudhatjuk azt is, hogy a ház végi kisparaszti istálló építése csak a XVIII. században terjedt el hazánkban. • A kíváncsi szemlélődő ismerkedhet az ősi magyar fajtákkal is: a szürke magyar marhával, a riskával, a busával, a mokány pirókkal, az erdélyi havasi marhával. S aztán itt^ is a mába érkezünk: a gépi fejes berendezéseit látjuk, az itatás és etetés technológiáit. Amott a múlt, a babona szerint »mágikus erővel« is bíró eszközök: a sündisznóforma kefe, a fonott szalmacsutak, a pillogó istállólámpa. Itt a jelen: auto- matikák, gépsorok. S ha a szarvasmarha, a sertés jellemző volt az egykori, paraszti életmódra, hogyne lett volna az a ló is! Talán éppen ennek az állatnak a termelésből való eltűnése jelzi legjobban a paraszti életforma változását. Igen: a ló ma már múzeumi »tárgy« lett. Széllel száguldó vadmének, szkíta harcosok »járművei«, római fogatok, jobbágyi ekék ‘‘húzói — ezek voltak ezek az állatok. Ez a terem itt. szinte a búcsúztatójuk színhelye. Stroboszkópon kél életre a vágtatás, itt meg a híres Kincsem csonvázát látni. Sok versenyt nyert ez az 1874-ben született ló. A ló feladatköre ma szinte csak a versenyzés, a perádézás. Gépek húzzák az ekét, a learatott termés is csak a kisebb gazdaságokban kerül szekérre. A legtöbb faluban traktor, pótkocsi szál-'- lítja a zsákokat. A rövid séta véget ért. Aki volt már Budapesten, a Mező- gazdasági Múzeumban, az tudja: vissza kell térnie oda. A gazdag tárház látnivalókban, ismerkednivalókban kimeríthetetlen. Leskó László Somogyi Néplap
